Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-01 / 223. (1261.) szám
8 ^^GAI-/VWi:VAa-M! RIaM> 1926 október 1, péntek Fölfedeztem Lettországot Beszélgetés Thedor Vejs lett hegedűművésszel — A boldog kisebbségek Mi az a részleges prohibició — A nők szépsége Lettországban és Prágában Prága, szeptember 30. Fölfedeztem Lettországot tegnap este hót órakor, tehát alig hót évvel azután, hogy a párisi békekonferencián is fölfedezték, üdvrialgva és két szieszta között Mentségemül szolgáljon, hogy a párisi fölfedezés sokkal könnyebb volt, mint az enyém, tekintve, hogy ha már akkor két éve létezett volna, akkor is föltalálták volna szellemesen megkonstruált éknek a németek és oroszok közé, mig engem csak a véletlen és egy tanulmányúton járó hegedűművész juttatott fölfedezésemhez. Theodor Fejs-nek hívják ezt a hegedűművészt, mindössze huszonnégy éves, de már évek óta koncertmestere a rigai operának. Külsejében tipikusan északi: obiigát hirtelenszőke haj és obiigát kék szemek, kedvesen szögletes mozdulatok. Egy régebbi oroszországi utazást kivéve, nem volt még hazáján kívül, igy hát szépségszomjas és kulturaéhes szemmel járja a tornyokban és koncertekben gazdag Prágát, mely számára már a Nyugatot jelenti, de ama bizonyos északi tartózkodással és szemérmességgel még csodálkozni is alig merészel. Töri a németet és néha végső elkeseredésében igénybe veszi orosz nyelvtudásomat, erre én esem kétségbe, de végül mégis értjük egymást és ime, alig egy óra leforgása alatt — Lettország föl van fedezve. — Körülbelül kétmilliónyian vagyunk, — meséli, — tudom, ez édeskevés, de van nemzeti irodalmunk a 18. század óta és vannak színházaink, operánk — 1919 óta. =— Irodalmuk, művészetük milyen irányú? — Erősen nemzeti. Ez egy kis népnél természetes. Komponistáink például csak a népzenére támaszkodnak müveikben, van öt operánk: egy- től-egyig a népzene motívumain épültek föl. A rigai Nemzeti Operaház egyébként 45 müvet hozott ki hétéves fennállása alatt. = Szép teljesítmény, — jegyzem meg elismerően és arra gondolok, hogy ez az őrületes tempó, mellyel egy nemzet a kultúráját vagy a kulturális önállóságát századok helyett évek alatt akarja megteremteni, itt Középeurópában sem ismeretlen dolog. Valahogy lettek vagyunk mindannyian ... — És nemzeti irányú az irodalmunk is, — folytatja propagandisztikus előadását, — csupán a fiatalok sodródtak bele az európai áramlatokba. Ugyanez áll a képzőművészetekre is. = Neveket szeretnék, — sürgetem. — A legnagyobb nevet. — Reinis, — feleli az áhitatnak és a csodálatnak olyan kifejezésével az elhomályosult szemeiben, mint amikor mi ejtjük ki Párisban, Londonban vagy Madridban Petőfi vagy Ady nevét. — Reinis, Reinis, — ismétli. — Ez a legnagyobb. Még él. Drámákat és regényeket irt. Egy bibliai tárgyú drámáját, „József és testvérei" a címe, most Londonban adják. A felesége Aspasia néven legnagyobb Írónőnk. — Gyanús, felette gyanús, — gondolom szorongva a pszeudonim miatt és még nagyobb szorongással kérdem, van-e sok női írójuk. — Nem. öt-hat. Boldog lettek! Kezdem irigyelni őket. —Színházunk van Rigában hat. Három lett, két német, egy orosz. Végre! Erre vártam, az egész beszélgetés alatt csak ez izgatott. Hogy apolitikus ember létére mikor fogja szóbahozni országa kisebbségeit és milyen vonatkozásban. — Úgy hát minoritásaik is vannak? — Ó, hogyne. Németek, oroszok és lengyelek. Vannak színházaik, újságaik ,iskpláik, középiskoláik. .. — És azokban a városokban, ahol laknak és iskoláik vannak, elérik a lakosságnak mondjuk a húsz százalékát? — Dehogy, — feleli és csodálkozik kérdésemen, nem érti. — Alig egy-két helyen. Átlag 5—6 százalékban lakják városainkat. Valahogy mégsem vagyunk lettek valameny- nyien... Térjünk vissza inkább a színházakhoz. — Van tehát egy operaházuuk, egy nemzeti színházunk 1919 óta és egy kamara-színházunk, Dailes alapította öt évvel ezelőtt. A forradalom előtt egyetlen színházunk volt csak, de ez azután megszűnt. A németek egy drámai és egy operett- színházban játszanak, az oroszok egy kamaraszínházban. = Jó dolguk lehet ott a színházi kritikusodnak, — vélem és érdeklődői kezdek a sajtóvi- szonyok felől. — Rigában hét lett polgári napilap jelenik H meg és egy szocialista. A legnagyobb a „Jaunakis Sinas“, ami „Uj idő“-t jelent, ez vasárnaponként olykor 100.000 példányban is megjelenik. Van három orosz és két német napilapunk is, mind polgári lapok. Az újságírókat egyébként jól megfizetik. Egy zenekritikus 2500 koronát kap, átszámítva a maguk pénzére, s azonkívül minden cikkéért külön honoráriumot. A szeme most már nyugtalan. Mi jöhet itt még?— Még csak egyet. Holmi lett kuriózumokat szeretnék hallani. Lett specialitást. Elgondolkodik és hosszú hegedüs-ujjaival idegesen turkál a hajában. — Kuriózum... Ilyen például a részleges prohibició. Hétköznap esti tiz óra utón már nem kapni szeszes italt. Szombat este tizenkettőig csupán, viszont vasárnap egyáltalában nem. Azonban... azonban a tilalmi időben is látni il- luminált embereket. Ez már igy van... Tapasztalom továbbá, — folytatja meglepődéssel a hangjában, — hogy a mi hölgyeink otthon Rigában valahogy előbbre vannak divat dolgában, mint a prágaiak. Mindig dernier cri-t hordanak a mi szép elegáns hölgyeink, — aztán sietve teszi hozzá: — Igaz, hogy itt is szépek és elegánsak a nők. Megérkeztünk. Theodor Vejs a hosszú utazástól fáradtan pislog. Lettország föl van fedezve. Utoljára még szívélyesen meginvitál, látogassak el szép hazájába. Megígérem, hogy gondolkozni fogok a dolog fölött. Elvégre ott szépek a nők. Legföljebb fölcsapok fixfizetéses és kü'lön- honoráriumos zenekritikusnak: Vejs ur, állami ösztöndíjas lett hegedűművész, majd protezsálni fog ... A. P. a legbiztosabb és legenyhébb csokoládé hashajtó FBIerakat: Vörös Rák tBáyr63yBratislava Egy doboz ára KE. 3.60 * §+■* ... '■ ■■■■■■. ■■■S11*1 11 "B*1"—— Egy e lsülyedt világrész története (3C Ott fekszik ez annak a hosszú szigetnek legészakibb csücskén, ahol az Odera nyugati karja eléri a tengert. Magas dombról köszöntötte őket a wikingek vára, a büszke Joons- burg, tövében a gazdag szláv város, Vineta. Most partra szállnak. Csodálják a város nagyságát és gazdagságát. Szlávok és szászok a lakói. Északi emberek és frankok... a népek és nyelvek csodálatos keveréke. Szemeik nem tudnak betelni a csodálatos látnivalókkal. Két hétig maradnak a tengerek királynőjében, Vinetában és aztán újból horgonyt szednek és nyugatra szállnak. Még látják a város tornyait, ekkor az ég veszedelmes színeket ölt. Kiugranak a homokos partokon, kikötik a hajót. És jön északról a borzalmas vihar. Mintha elpusztulna a világ. A vihar toronymagasságra paskolja a vizeket. És most... elszörnyedve néz keletre. A tenger szökőár ja rászokik a virágzó tartományra. Borzalmas ostrom. Vineta eltűnt a zajgó hullámokban. Még búcsút intenék Jomsburg tornyai, aztán mindennek vége. Nyomasztó csend. Szárnyaszegetten mennek a vihar után tovább nyugatnak. Hiába keresi szemük a fénylő várost, amelyet csak most hagytak el. Sivár homokpusztáról folynak vissza a tenger hullámai és romokat sodornak magukkal. Aztán megérkeznek Hamburga. Térdre hullanak a parton ... *. — Kikötni, kikötni, Tredrup ut! hallatszik fülébe egy recsegő hang. Megdörzsöli a szemét, mintha a rémképeket akarná kitörölni belőlük. Ott állott előtte az öreg hajós. Széles fognélküli szája nevetésre torzult. — Ugyancsak elnyomta a buzgóság? Tredrup ur. Itthon vagyunk. Itt a világítótorony. Valóban, az uj világítótoronynál voltak. Előttük fénylő napban Wibehafen. — Na persze, nevetett az öreg. A félutat végigaludta. Mi van magával? Tredrup megrázta a fejét. — Igen ... igen ... aludtam ... Borzalmas álom rohant meg. És most újból itthon vagyunk... Remegő térdekkel szállott ki a csónakból, felkapaszkodott a part meredekén és Wibehafenbe ért. — Tredrup ur, egy óra múlva uj munkaváltás! Felébredt, körülnézett. A megszokott környezet. Ágyában volt. Felkapta a ruháit, feltárta az ablakokat. Friss, éltető levegő tódult be. Az ajtó felnyílt. Háziasszonya lépett be a párolgó kávéval. A tálcán a reggeli lap. Az első oldalon nagy betűkkel: VINETA . . . Visszatántorodott, mintha súlyos csapás érte volna. Ismét felkapta a lapot és lázas sietséggel olvasta végig a cikket. „A tegnap éjjel Usedom északi részén a tenger talaja felemelkedett. Az emelkedés terjedelme két négyzetkilométer. Azok a helyek, ahol egykor Vineta állott, melyet a középkor elején tengeri vihar pusztított el, újból felszinre kerültek ...“ * Christie Harlessen lakásába lépett. Fáradtan ült le a csábitő teásasztalkához és gyönge mozdulattal simitotta végig homlokát A Simons Brothers cégnél való foglalkozása mégis nehezebb volt, mint kezdetben gondolta. ,, Milyen más volt a szabad, élet Tejadában, még a cirkuszban is, ahol ezer veszély körryékezte. A hivatal egyformasága már önmagában fáraszt és mégis, mit lehet tenni. Az a zuhanás lehetetlenné tette cirkuszi pályájának folytatását, talán a sorsnak rendelése volt, hogy nagyobb szerencsétlenségtől megóvja. A kapstadti beszélgetés Uhlenkorttal! Milyen gyakran emlékezett erre vissza! Gondolatvilágába valami uj, addig rém ismert élmény férkőzött. Hát a Harlessen-vér volt-e, amely most felbuzgóit benne. Hogy is mondta Uhlelikőrt? — ön igazi Harlessen, Miss Christie! Nem kellett volna követnie őt Hamburgba? A csengő megszólalt. Hallotta, hogy lakásadónője egy férfivel beszélget. Ki az? Csak nem Rouse jött utána? A puszta gondolat felingerelte. A lakásadőnő lépett a szobába. — Harlessen kisasszony, látogatója van. Mr. Uhlenkort Hamburgból. — Uhlenkort ur? — Szabadulás . . . meglepetés volt a hangjában. — Kérem, bocsássa be. Barátságosan fogott kezet a belépővel. — Isten hozta nálam! — Köszönöm a szívélyes fogadtatást, Christie kisasszony ... Én . . . én . . . — Más üdvözlést várt, Uhlenkort ur? Mind a ketten nevettek. — őszintén bevallom, hogy kapstadti látogatásom után . . . — A legrosszabbra volt elkészülve. — Körülbelül. És ezért kétszeresen örülök. Egyrészt a kedves fogadtatásnak, másrészt, hogy jó egészségben találom. Teljesen helyrejött? Christie tagadólag rázta a fejét. — Egészen? . . . Akkor nem talált volna itt! — Hát még mindig érezhetők az esés hatásai? Aggódva nézett végig a lány karcsú alakján, amely látszólag virágzó egészséget árult el. — Nem is és iger< is, felelte. Nem elegendő a magas iskolalovagláshoz a puszta egészség- Az megvolna. De hiányzik az erő a gyeplő tartásához s enélkül már nem megy a dolog. Leültek a teásasztalhoz. — Meg kell bocsátania, Uhlenkort ur. Az asztalka nem roskad össze terhe alatt. Nem voltam elkészülve erre a kedves látogatásra. Ha biztosan tudtam volna . . . Uhlenkort kérdőn nézett rá. — Biztosan? Hogy érti ezt, Christie k:s- asszony? — Oh! A lány arcán gyönge pir szaladt végig. Szájára ütött a kezével. — Vagy talán észrevett engem, amikor reggel a Simons Brother irodában voltam? Pedig nagyon elmerült irataiban. — Igen, láttam őrt. — Látott és igy hát ha nem is biztosan, de mégis számított rám. Ezt akarta mondani, Christie kisasszony? — Igen, Uhlenkort ur. ön nagyon jól tud a gondolatokban olvasni, nagyon is jól, ha lakásomat is megtudta. * — Hogy érti ezt, Christie kisasszony? — Nos, azt hiszem, hogy az ön tudása a Pinkerton-officeből származik. Ha gyár, román, angol stb. mtltfcvél- vizumok megszerzését, valamint ;J<|gen állampolgárok lejáró útleveleim hosszabbítását t. előfizetőink és ol! k részére a rendes költségek m f ellenében készséggé^ eszközli a i Hagyar Hirlap kiadóhivatal — Eltalálta, Christie. Minek ;am? Mehet, ahová akar, de én mindig gom, hogy hol van. — De miért ez a fáradság; likőrt ur? — Mert maga hozzánk tartó: istie. — De hát ön Uhlenkort?! — A Harlessen és Uhlenkort ; együvé tartozik. A komolyság, amellyel e sz:. a* mondta, elhallgattatta a lányt Érezte. 7/ a férfi szavaira szive megdobban. — Akkor hát tudom, hogy n f is jött ide. Az elveszett bárányt aka ja v teremi. — Christie, hát miért e a iserüség? Hát igy értelmezi részvétemet? m tudja elképzelni, hogy személyes okokd . is érdekemben áll, hogy önnel törődjem íapstadtban súlyos helyzetben hagytam . • betegágyon. Hát nem lett volna becs! mség, ha végleg magára hagyom? Boldog v im., amikor megtudtam, hogy itt vállalt á í s hogy felhagyott veszedelmes foglalkozó d. (F. atjuk.) ■MűftÉSZET-IRODi SOMFesti kritika Schalkh Sára növel sás kötetéi* Legutóbbi vasárnapi irodából .őkletünlk míéGltatta már Sohalkház Sára most m lent első novellás kötetét, A fekete furulyát. hetséges fiatal magyar írónő könyve nemcsak vens-Zkóu talál meleg irodalmi értékelésre, ha elismerésire és figyelemre számíthat a buda - magyar kritika részéről is. Ezt igazolja B iő Mihály né levele, amelyet Sdhaifcház Sára h/ro oveilájá- nalk elolvasása után irt egyik szlovén: ismerőséhez. A levélben f oglalt kritika anná ke - ebb, miután magának Babits Mihálynal - ót is fedi. A levélnek a novelláikra vont következőkben közöljük: „Neon akarom már tovább viss köziratokat 8 ezért lfeirom pár sorba nyomét, de ez persze nem valami nt _ Ltlka lesz, csak pusztán egyéni vélamén gelső benyomásom az volt a novellákról, ■ ‘■árazott tehetséget árulnak él, erős líra : iet s igy az volt az érzésem, hogy ez a tt e^e's egészében versformában jöhetne M. zabád versben; vannak sorok, amelyek e rsszeriien csengenek, nagyon színes, mel al. S most a kifogásaimat mondom el, m vebb meghatározná azt, ami nem tetszik é tulajdonképpen hasznosabb eljárás, mint udvarias dicséret (amihez én nem értei: ne jeleztem). Első kérdésem volt, hogy ugye nagyon fiatal? mert a novellák erőset ■ rosaík, ez leggyakrabban fia tál-írók tulaj do. ' Ezt le kell szokni, miért nem őszinte dolog v d művész nem teszi. Itt szerencsére csak ól van szó, ilyenek: örömös, mosoly os, la- -ekkel, csakazértisas, ragyogásas, stb. S a sí ni pedig helyemként a legmagasabb költés-. -melibedik, nem tiszta stílus, nem egyéni, • nőktől Kassákig mindenből van benne vala .: nem találta meg a saját egyéni és ősziül e n I. P'eT- sze ez nagyon nehéz probléma ma. a naturalizmussal torkig van az ember. az expresszioraizmus és kubizmus nem vá unoly formának, — de úgy érzem mégis,, -novellák szerzője aranyira tehetséges, bog fogja találni formáját, amely tisztán i • lesz, őszinte és egyéni. A három közül én legjobbnak te - ■ ^-tokhozó gyürü“-t találom. A mese kerel xndamávalója szellemes, a „Szivárvány"-bán irü sorok vannak, magas költészet, de meg Kell mondanom, hogy annak, aki ilyen költészetre képes, nem szabad, hogy a Vér és Arany szimbólum e megunt és agyoncsépelt motívumaihoz nyúljon Ady óta és utánzóinak ezrei óta! Kissé lusta vagyok a hosszas íráshoz, ezért azokat a sorokat, melyek különösen tetteitek nekem, a papír margóján megjelöltem.- Azonban, kedves Guszti, teljesen magára bár. m, eküldi-e a soraimat, ment bár én cseppet sem veigyok nagy- képű, miniden őszinte kritika önként adnak látszik, azután, sajnos, teljesen tisztában vágyóik , magyar kritikai viszonyokkal, ahol a dur a lecsépd*- é« émelygős magaszrtnlás közt nincs középül s k ben a hamis akusztikában a legesek élv ebb k is lecsépiiésnek hat. Azután még n - g kell reö nőm, hogy én jól ismerem a mai ujs lg;rák módszerét, amikor szemfényvesztő sza' akfcalp mit sem mondanak, én is e módszerbe *z foly tani volna, ha a novelláik íróját tehe ségtéfj gondolom, mert ez esetben a dolgon nem ^ segíteni s legalább miiért ne legye emb vanias? — de minden kifogáson! rilei vére h't zOttan tehetségesnek érzem őt. s nincs ki vei variaskodinii. Én itt a legszigorúbb mér lékkel tem, ahogy ezt Mihály mellett meg lellett!1 nőm, de persze az olvasóközönség má s, e hy hogy a könyvnek komoly Sikere les/. ;\ n vr' Mihály is olvasta s körülbelül neki i's e: a1 idénye, de ő annyira el van merülve munkP1 hogy nem tudott időt szakítani allűr-7. . 1- ' ménvét leinia." .
