Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)

1926-10-30 / 247. (1285.) szám

'4 'PRXGAI-TVVA.'&fe^R-HmLAB 1926 október 30, szombat öakkverseny Sokan Írnak rólunk sakkozókról, avatottak és avatatlanak hasábos cikkeket és mondhatom, nem valami örvendetes és felemelő reánk nézve az a beállítás, ahogy bennünket kezelnek Ennek ólát elsősorban abban látom, hogy az ilyen cikkek irói tulajdonképpen azt sem tudják, mi az a sakkozás, ha p edig Van valami fogalmink a sakkját ék ele­meiről, nem tudják, mi az a sakktudomány, amely éppen olyan felette áll a kávéházi és otthoni sakik- játák egyszerű huzogatásainak, mint például a ká­véházi -hegedűs játéka is egészen más valami, mint s hegedűművész komoly produkciója. A sakíktu- domány ma már éppen olyan kifejlődött rendszer, mint minden más tudomány, mert meg van hozzá • filozófiai alapfeltétele, logikailag kezelhető. Éles határvonalat kell tehát vonnunk a dilet­táns sakkozás és a versenysakkjáték között. Az első egy többé-fcevésbé kellemes szórakozás, mely mellett agyon lehet ütni az esős vasárnap délutá­nokat, de semmi több. A dilettáns sakkozó játéka a sakk tudománya szempontjából teljesen érték­telen. Heteken át figyeltem a prágai Conjtinental- (kávéházban egy öreg dilettáns sakkozó szórakozá­sát Igazi müvésztipns, hosszú, rendezetlen ősz haja és szakálla van, cipőjét sohasem fűzi be, kü­lön sakkot rezerválnak neki, amelyhez senki más­nak leülni nem szabad, különös tiszteletben része­sítik, professzornak nevezik, holott nem igen van neki professzori diplomája. Azt hiszem, abból ól, hogy napodként horogTa kerül egy-két sakkozó dilettáns, akik két korona tét mellett játszanak az öreggel. Ezt a mesterséget folytatja évtizedek óta. Mondom, figyeltem a játékát és megállapítottam, hogy szcmyü rutinja van, figurát soha ütésben nem hagy, vannak igen érdekes trükkjei, amelyekkel sokszor egészen reménytelen helyzetekből vágja ki magát-, egyébként azonban nem sakkozó, amint nem zongoraművész a barzongorás. A sakkozást művészetté csakis az fejlesztheti, akiben megvan a tehetség hozizá. Egyébként bár­mennyit tanul, bármennyit gyakorol, lehet igen erős, igen jő sakkjátékos, sohasem lesz azonban Bakién;üvész és ha versenyzői pályára lépne, soha eredményei nem volnának. A sakkozót a sakíkverseny próbálja ki. A ver- •enyjáték a sakkozás igaza érvényesülési formája. A modem versenyjátéfe már nem élvezet, ha­nem fárasztó, idegölő mnnka, amely teljes elméleti felkészültséget, megfelelő kcmbinativ erőt, kifej­lődött pozíció érzéket és ehhez még egészen jó idegrendszert követel meg művelőjétől. Egy eakkversenyj'átéktxm ugyanis olyan ellen­felek ülnek egymással szemben, akik között nin­csen tulnagy érődifferencia. Itt tehát nem ama lehet számítani, hogy az ellenfél valami durva hi­bát követ el, elnéz egy figurát, vagy egy gyalo­gost, nekem tehát türelemmel kell ‘kivárnom ezt a pillanatot. Ez lehet a kávéházi -professzor mód­szere, de nem a versenyjátőkosé. Amikor a sakk- versenyző a táblához leül és megteszi el6Ő lépését, amikor erre a felelet megtörténik, már rögtön be­lli az alkotó, tudományos munka folyamata. A versenyzőnek eztratégiai tervet kell kiépítenie. Meg kell állapítania, hogy miilyen adottságokra játszhatik, az ellenfél lépése ad-e számára lehető­séget, hogy valamelyes gyenge pontot kiszemel­hessen éa sztratégiai játszmamegalapozása helyes lesz-e, ha ennek a gyöngeségnek kiaknázására irá­nyul? Az ellenfél stratégiája is nyomban a játsz­ma kezdetekor 'kialakul és most két sztratéga küz­delme kezdődik, a győzelem természetesen azé le3Z, akinek sátrátégiai elgondolása helyesebb volt. Természetesen taktikai készség is szükséges a sakkjátszma eldöntéséhez, mert amikor a sztraté- giai munka befejeződött, a taktikai manőverek ve­szik kezdetüket. Az egyik játékos — mondjuk — kitűnő sztratégiai munkájával azt az előnyt érte el, hogy az ellenfélnek két huszárja van, neki el­lenben két futárja és ezért a.kőt futóban rejlő di­namikai erő következtében jobban all. Nagyon ne­héz taktikai munka ezt az előnyt érvényesíteni is, hiszen egy hasonló taktikai felkészültségű játé­kossal ül szemben. Elegendő gyakran egyetlen ikns taktikai hiba és sokszor órák kitűnő munkája vélt hiábavaló, a küzdelem elveszett. A versenyjáték technikai részéhez tartozik az a körülmény, hogy a versenyzőnek idegeit annyira szabályoznia kell, hogy a kijelölt gondolkodási időn belül megtegye lépéseit. A eakíkversenyeken általában két óra alatt mindkét félnek 30—30 lé­pést kell megtennie. Ezt órával ellenőrzik maguk a játékosok. A kétórányi időt tetszés szerint oszt­hatja be magának, de gondosan kell ügyelnie arra, hogy a kitűzött lépésszám két órán belül megtör­ténjen, különben időátlópés miatt a játszmát el­veszti. Innen olyan gyakori az időzavar fogalma, amikor nehéz helyzetekben a versenyző oly hosz- szasan kénytelen gondolkozni, hogy az utolsó per­cekben néha egész lépéssorozatot kell megtennie. A versenysakkozás egész komoly szellem i ér­ték, mindenesetre van olyan szellemi teljesítmény, amely megkövetelhet magának akkora tiszteletet, mint a futball játékos produkciója. Hogy a sakk­versenyző sem erkölcsileg, sem anyagilag nem ikapja meg ezt az elismerést, anpk rácát abban kereshetjük, hogy a sakkját óik természeténél fogva nem a tömegek szórakozása, a sakkjátszma szépsé­get a versenyjáték szemlélése 'közben talán ki sem fejeződnek és csak utána játszásukkor, kellő átta­nulmányozásuk után nyújtják a zavartalan esztéti­kai élvezetet. Innen van az is, hogy a sakkprofesz- Bzionalizmus nem is nyújt annyi embernek kenye­ret, mint a tömegekből élő sportok, nem hiszem, hogy húsz nagy sakk játékosnál több van, akik tisz­tán művészetükből tudnak megélni. Mindenesetre néhányan a sakkból is nar/yon jól megélnek, igy például Capafclanca, aki nagyon Jól adminisztrálja magát és igen jól meg keli fizetni annak a ver- •enyvfrzet.ős^gnek, amely őt meg akarja nyerni attrakciónak. Vagyont gyűjtött már a sakkból > most is a világbajnaksági mérkőzés teltételéül 10.0G0 dollár deponálását követeli. Vitán felül áll, hogy a- tudományos sakkozás­nak éppen úgy megvan az értelme és a jelentősége az emberiség iku'lturéletében, mint minden más New-York, október. Egy évvel ezelőtt az amerikai lapok leg­kedvesebb témája a milliomos Edward West Browning romantikus házassága volt. Ez az ember egy elárusitónőt vett feleségül. A le­ány, Frances, tizenhat éves volt és házassága előtt néhány nappal állítólagos udvarlója, egy fiatal gyerek vitriollal öntötte le, úgy hogy hónapokig súlyos betegen feküdt a kórház­ban. A merénylet nyomait még ma is ott vi­seli az állán. Az uj pár mézesheteit egy való­ságos erődítésben töltötte. Detektívek százai vették körül a vastag kőkerítéssel elzárt vil­lát. A szerelmes férj naponta 1000 dollár zseb­pénzt adott az ő kis Peaches-érek (Barack) és százezer dollár értékű brilliánsgyürükkel és ékszerekkel kedveskedett neki. Mindennap volt a nyilvánosság számára valami megle­petés. Nagyon sokat Írtak arról is, hogy a kis boltilány miképpen ment el azokba az üz­letekbe, amelyekben rövid idő előtt kiszol­gált és miként vásárolta össze a félboltot ba­rátnői pukkasztására. Minden mozielőadás ke­retében feltűnt arca a vásznon. Most azonban újabb szenzációt szolgál­tat a különös házaspár a nagy nyilvánosság­nak. Browning ur válik a feleségétől és az amerikai lapok hasábosán foglalkoznak a v lási esettel. Nyilatkozik a férj. Hálás volt a fe­lesége iránt, mert ismét belopta a szivébe a fiatalságot. És most vége a romantikának! Az ifju-öreg férj gyermeket akart ebből a h- zasságából — de Peaches-nek nem kell. Nyilatkozatot tett az asszony is. ő nem undorodik a gyerektől, sőt imádja — a má­Bánőc, október 29. Az Ungvár—bánóéi vasútvonal talán a világ legjelentéktelenebb közlekedési vona­la. Most azonban büszkén emelkedik ki a piszkos hullámokból, mint valami fényes ab­roncs, ami összeköti ezt a tönkreiszapolt sze­gény magvar világot... Mert hát az Ungvár—bánőci vasútvona­lon kivül a kassai nagyzsupa keleti és délke­leti részét csak madárháton lehet megköze­kulturmegnyű vonulásnak. Teljesen meddő vita tehát a sajkikjáték produktív, vagy improduktív voltáról vitatkozni. A tények azt igazolják, hogy a komoly sakkozás mindnagyobb rétegeket hódit meg és az emberiség szellemi fejlődésében misz- sziója van. Vécsey Zoltán dr. sokét „Ha egy gyerekkocsit látok előttem gördíteni iinádnivaló apróságokkal, nehezen tudom magam türtőztetni attól, hogy oda ne rohanjak, ki ne kapjam az idegen gyermeket és összevissza ne csókoljam." Férjével való vitái beteggé és melanchő- likussá tették a fiatal asszonyt és már megér­kezett a mamája is, akinek természetesen szintén nyilatkoznia kellett: — A „gyermek" beteg és kedvetlen. Én nem csodálkozom az eseten, hiszen még ő ma­ga is gyermek. Nem tudom, miért olyan sür­gős az eset Browning urnák. Nem hagyom itt a gyermeket, hanem magammal viszem Long Beachbe. Talán magához tér a megkínzott teremtés. Más verziók szerint a vitriol, amely Peaches arcát érte, nem régebbi imádój?t ered és nem neki volt szánva, hanem Ed­ward urnák. Talán egy elhagyott szerelmes nő bosszúja- A merénylőt mai napig nem fog­ták el. Peaches minden áron tisztázni akarta a dolgot és már tanukat is szerzett egy magán- detektiviroda utján és meg akarta inditani az eljárást a merénylők ellen, de férje leintette. És emiatt válnának. Szóval ismét napirendre került az ügy. Az újságokról megint Peaches arca mosolyog az emberekre. „Ilyen volt, amikor férjhez ment." És alatta egy a földön fetrengő, zokogó nő. „Ilyen most, hogy elvá­lik gazdag urától." Amerikában igazi szenzációszámba csak a házasságok és elválások mennek. Minden más esemény, még a floridai orkán is, csak harmadrendű kérdés, amit másnap már min­denki elfelejt Egy másik, öregebbik lelohasztja a jó­kedvét: — Megájj csak, megájj, jönnek majd a kincstári erdőkerülők, oszt visszaszedik a fát upv mint két éve mullott... Az országút egy helyen viz alá merül. Több kilométeren keresztül csak az ut szé­lén kupacokba törött kövek kiálló teteje mu­tatja, hogy merre halad az ut az alvilágban. — Siralomvölgye ez — mondja egy tett be a városba. Az állomás melletti barak­kokból a Laboré kimosta a katonákat. A sze­gény fiuk derékon felüli vízben menteget­ték a kincstári vagyont... Az iskolás gyermekeket tehát vissza kel­lett küldeni. Kazal mint forgalmi akadály A nagymihályi országúton nagy munka folyt. Az árvíz valahol egy óriási szalmakaz­lat emelt hátára. A sors iróniájából éppen a nagymihályi országúton felejtette. A hatal­mas szalmatömeg keresztben zárta el az utat A közlekedés megakadt. Végül is emberek jöttek villákkal és kaszákkal és formálisan utat bányásztak a kazalban a szekerek szá­mára ... Este volt már. Az égen a csillagok mil­liói nézegették magukat a víztükörben, amely fagyosan merevedett jéggé hogy bedongázza ezt a szerenosétlen földet, amely bizony nem más most, mint egy siralomvölgye.^ melven keservesen bumliztam át... ____Rácz Pál. Fö lmentették Srobár jászláéi megfutamitáit Egy szétvert agrárius gyűlés epilógusa a po­zsonyi törvényszéken — Srobár Lőrinc meg- fuíamodása — A P. M. H. tudósítójától — Pozsony, október 29. A múlt évi nemzetgyűlési választások előtt Srobár Lőrinc dr. csehszlovák agrárius szenátorielölt párthiveivel népgvülést akart tartani a Nagyszombat melletti Jászlóc köz­ségben, melynek szlovák lakossága túlnyo­mó részben Hlinka-párti. A népgyülésre fel­vonult vagy ötven néppárti legény is, akik fütyülőkkel, sípokkal és dobokkal lehetetlen­né tették a népgyülés megtartását. Srobárt szóhoz sem engedték jutni, sűrűn emlegették a rózsahegyi medvét, maid belekezditek a Hlinka-himnusz éneklésébe. Amikor a dalt befejezték ökölbe szorí­tott kezekkel közeledtek Srobárék felé, akik az izzó hangulatra való tekintettel tanácsos­nak találták a menekülést és egy agrárius korifeus lakására vonulva vissza, ott folytat­ták tárgyalásaikat. De amig biztonságba ke­rültek, bizony sok gyalázkodó szót vágtak a fejükhöz, amelyek között a legszolidabb volt, hogy ők a szlovák nemzet árulói. Srobárék a gyűlés megzavarása és több­szörös becsületsértés cimén feljelentést tet­tek a zavargók ellen. Vavrinszky Vincét és húsz társát a nagyszombati járásbíróság fe­lelősségre vonta, de fölmentették őket. Az ügyészi megbízott felebbezésére az ügv a po­zsonyi törvényszék elé került, amelynek Jeh- Iicska-tan ácsa szerdán délután tárgyalta. Megállapították, hogy a gyűlésen hatósági el­lenőrzés nem volt, ami annyit jelent, hogy az agráriusok be sem jelentették a népgyü- lést A törvényszék ennek alapján valameny- nvi vádlottat felmentette. A Kazinczy Társaság Könyvbarátai Tájékoztató a Könyvbarátok számára Vége a regénynek! Egy amerikai üzleti leány és milliomos rom antikus házassága és elválása — A titokzatos viiriolmerénylet A P. M. TT. munkatársától Ruszinszkó siralomvölgyén keresztül Tenger, amely Ungvártól Bánóéig terjed — „Mit fognák enni az urak?" — Ai Ung, La­torca és Laboré pusztító körúton liteni. A kétnapos felhőszakadás után kitisztult égbolt alatt, a szemhatáron ott vigyorog a Polonina Rúna hófödte arculata, mintha ne­vetne a természet bolond játékán, amely egyik napról a másikra annyi vizet locsol az alföldre hogv abban úsznak községek és ta­nyák, a másik napon pedig csonttá fagyaszt­ja a vizek hálát és havat szitál a hegykoszo- rukra, mintha csak temetné azt a kevéske kenyér reménységet, amit a kaposi, vajáni, csicseri, bajánházai és még vagy harminc- negyven község határában az ősz folyamán elvetett. Az Ung mentén Előbb az Ung mentét szemléltem meg. Nem is „mente" az, hanem „rohanta", aho­gyan csak ez a borzalmas elem rohanni és rombolni tud. Egy falusi asszony siránkozik: — Nem tok hazamenni, mer hogy min­denütt csak viz és viz... Jaj, Istenem, mi lesz enni a zuraknak, ha kiázik a vetés?... Egészen komolyan az urakért sirt a sze­me. És valóban, Ungvártól pár kilométerre, a Boroson odébb pedig Bajánházán ott ter­peszkedik a piszkos viz a drága vetéstáblá­kon. Ameddig a szem elerőlködhetik, minde­nütt csillogó víztükör mutogatja magát az ég­nek. Egy veskóci asszony a szemét törölgeti: — Már minálunk is bent van az Ung, hogy az a Mindenható, aki... — Ne káromkodjék, édesanyám — tit szájára az eladó leánya. — Máskor is volt ez igy, oszt még meg is javult lüle a földünk... A feketemezősiek már nem igv gondol­koznak. Náluk a házakban pihen az áradat és hordja el a szénájukat... A vasúti vonal mentén élénk élet folyik. A felvidékről lehordolt ezer és ezer darab öl fát ott vagdossa a töltéshez az ár. Hosszú csáklvákkal kapkodnak utána az emberek. Boldog, aki kikaparhat egvet. — Minden kárbul van haszon ... — vi­gyorog egy csicseri legény. utazó. — Bizony az, — int rá egy pipás falusi. A viz alatt sejtett utón egy szekér áll. A hullámok erősen ostromolják, de nem bír­nak vele. Benzinnel teli hordók vannak rajta. Az egyiknek tetején ott árváskodik egy ló- pokróc ... — Ni, a deregnyői „gépész" szekere — mondja egv vajáni ember — ugyan hová lettek a lovai? A hullámokat erősen hajtja a szél. Nem­sokára előkerül ismét az országút, melyen két ló hátán eav ember és egv gyermek cam­mog. Mindkettő csuromvizesen, dideregőn. — Ni, a deregnyői gépész! — hát meg­menekült az istenadta. A viz szélesen morajlik. Valahol messze egy tahid úszik a hullámokon. Ivapos tájékán vagyunk. A hosszúlábú tahidnak csak a korlátja látszik ... A Latorca is ... Tulnam, dél felől újabb tenger csillog. A Latorca is kiöntött. Hullámai a kaposiak földjeit pusztítja. Olyan ez a vidék, mintha valami nagy filmjátékhoz készítenék elő... Eltűnt a Laboré Aki a Laborc-folvót Vajánnál ismeri, tudja, hogy hatalmas, ötméteres partfalak között baudukol. Ma ez a folyó nincs. Se part, se meder, csak egv hatalmas, nagy. borzal­masan szép tengerben lábolnak a fák és di­deregnek a tel efon oszlopok a havas Vihor- látról leszakadó fagyos szélben... Vaiánba országúton bejutni már nem le­het. Butkovce házai bezárt ajtókkal állanak vízben. A falusi életet már csak a libák fe­hér serege tartja fenn, amint egyik-másik átúszik a szomszédba egy kis pletykálkodás­ra... Meghalt itt minden élet csak a varjak óriási serege kering az égen, hogy éjjeli szállást találjon. Nagymihály a vízben A reggeli vonat kétívesen futott be Nagnnihálvba. Vitte az isko’ásgyermekeleet. Az állomásról azonban csak a madár mehe­Tavaly október elején indult meg a Ka- zinczy-Társaság Könyvbarát akciója. Az első évfolyamot nagy erkölcsi siker koronázta, a szépirodalmi sorozatra mintegy 1000, az if­júságira harmadfélszáz előfizető jelentkezett, jeléül annak, hogy a belföldi termelésű könyvre szükség van, a közönség bízik a szlovenszkói irodalom életképességében. Mivel ennek a nagyszámu előfizetőnek az adminisztrálása rengeteg munkába kerül, a könyvek nyomdatechnikai kiállítása is jóval nagyobb nehézségekbe ütközött, mint előre gondolható volt s mivel végül a praktikus élet is ugv kívánja: a Könyvbarátok első évét nem ez év ok­tóberében, de december végén zárjuk le. hogy a következő második évfolyam a naptári évvel essék egvbe. Az ez évből hátralevő idő alatt átszervez­zük a Könyvbarátok adminisztrációját, mely­nek intézésére Darkó Istvánt sikerült meg­nyernünk (Kosice—Kassa, Rasin-u. 2. I. 4.), lebonyolítjuk a hátralékos könyvek leszállí­tását. vagyis az eddig kikézbesitett 4—4 ki­adványon kivül szétküldjük a még esedékes 2—2 kötetet. Érezzük, hogy az első év a próbálkozás éve volt, a semmiből kellett teremtenünk iro­dalmi életet. Az irodalom együtt nő, együtt fejlődik a könyvkiadással, ugv hogy biztos lehet a remény arra, hogy a második év úgy az adminisztrálás pontossága, mint a kiadan­dó könyvek irodalmi értéke tekintetében fel­tétlen haladást fog mutatni az elsőhöz viszo­nyítva. A legközelebbi időben ni előfizetési fel­hívásokat bocsátunk ki a Könyvbarátok má­sodik évfolyamára s reméljük liogv azok, ak'k eddig kishitűségből, a szlovenszkói iro­dalmi élet iránt való bizalmatlanságból tá­volmaradtak. csatlakoznak az eddigi Könyv- barátok úttörő csapatához s a mozgalom még inkább azzá fejlődik, ami eddig volt, a szlovenszkói ma^ar irodalmi élet életreva­lóságának. fejlődésképességének eleven bi­zonyságává. A Kazínczy-Társaság Könyv barátai.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom