Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-23 / 242. (1280.) szám
1926 október 23, szombat 4B3T JTXT *S&V 1 I !,W3JUJ, * ¥V A részletes indokolás kifejti azt, hogy a törvényjavaslathoz mellékelt kerületi beosztás a pozsonyi, a nyitrai, a stubnyai (turőcszentmár- toni), a rimaszombati, a kassai, a gálszécsi, a kékkői és az ólublót bírósági járások területére vonatkozóan eltérő az 555/1926. számú rendelettől, mivel a törvényjavaslat azokat a községeket, amelyeknek távolsági viszonyai, geográfiai helyzete és gazdasági körülményei indoikoljáik, a jó, olcsó és gyors igazságszolgáltatás érdekeinek (kielégítést elősegítse, elüemitétben a hivatboaoitit rendelettel, odacsatolja ahhoz a bírósági járáshoz, amelyhez való. Pozsony r. t. város részére külön járásbíróság szerveztetik, mivel igy 20.731 magyar lakos hozzájut anyanyelvének a bíróságok előtt való használatához. Ezenkívül külön van egy pozsonyvidéki járásbíróság. A részletes indokolás kifejti, hogy a bírósági járások területén 1931-ig még a törvényhozás sem változtathat, nehogy a változtatások révén az 1931- ben bekövetkező uj népszámlálásig az egyes bírósági járásokban a nemzeti kisebbség számarányában oly változások álljanak be, amelyek vitát provokálhatnak a nemzeti kisebbségeket megillető nyelvhasználati jog tekintetében. A részletes indokolás szerint a törvényjavaslat el akarja érni, hogy a bírósági járás területe azonos legyen a közigazgatási járás területével, világosan sejteti azonban, hogy nem a bírósági járásoknak kell alkalmazkodniok a közigazgatási járáshoz, de a közigazgatásiaknak a bíróságiakhoz. Ugyanis a bírósági járáshoz fűződik a nyelv- használati jog és a közigazgatási járásban is az a döntő a nyelvhasználati jog tekintetében, hogy a bírósági járásban meg van-e a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogainak előfeltétele. Ru- szinszkó autonómiájára való tekintettel külön törvénynek van fentartva a rendezés. (Folytatjuk). : - ■ —mm—* - ■ ■■■>■■ i ■■ Saipe! és a hivatalnokok Bées, dktóber 22. Ma délelőtt 10 órakor Seipel kancellár meghívására megjelent a hivatalnokok 25-ös bizottsága a kancellári hivatalban, ahol az uj kormány kifejtette szándékait. Seipel hosszabb beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy a hivatalnokokkal mindig rokonszenvezett és tudja, hogy a hivatalnokok jólététől az ország jóléte függ. Figyelmezteti azonban a hivatalnokokat, hogy ne hagyják el a tárgyalás útját még akkor sem, ha ezek a tárgyalások napokat, vagy heteket vesznek igénybe. Ne fenyegetőzzenek azonnal ultimátumokban, mert az időpontnak ily korlátozásai könnyen általános idegességet kelthetnek. A fizetések fokozott valorizációjához nem csatlakozhat ik, de igen érdeklődik az osztrák hivatalnokok jogviszonyainak é« a német hivatalnokjognak összeegyeztetése iránt. Német országban a hivatalnokoknak nincs sztrájkjoguk, viszont azonban törvény állapítja meg a hivatalnokok jogos igényeit. Seipel dr. után a pénzügyminiszter beszólt, aM szintén a gyors megegyezés szükségessége mellett foglalt állást. '7 Pör Isidül Amerikában a lefoglalt német vagyon kezelői ellen Newyork, október 22. Ismeretes, hogy Amerikában nagy botrányokhoz vezetett a háború alatt lefoglalt német vagyonok elherdálásának ügye. A kormányhoz közelálló tényezők saját anyagi hasznukra adták el olcsó pénzen a német birtokokat -s a német szabadalmakat. Csak most, a háború után sültek ki ezek az irreális üzletek s tegnap az amerikai kormány hivatalosan pert indított a bostoni szövetségi bíróságon Michels, Palmer és Francia Garvin, a volt ellenségek vagyonának, kezelői ellen, többek között azzal vádolják őket, hogy a Bosch mágnespatentot a törvényes 9,700.000 dollár helyett 4,150.000 dollárért s nagy személyi provízióért adták el az amerikai cégeknek. Román-magyar peraonáluRió terveiről imák a romániai újságok Gyárfás Elemér szenátor és gróf Eénffy Mikfós nyilatkozatai — A magyar-remén közeledés érdekében dolgozik a román kormány, mondja Buesan miniszter — A P. M. H. tudósítójától — Kolozsvár, október 22. Erdélyi magyar és bukaresti román újságok fekszenek előttem. Valamennyi újság hasábos cikkeket ir az ismét felszínre került magyar—román perszonálunióról. Az egész romániai sajtó foglalkozik ezzel a kérdéssel, amelyik ezelőtt három esztendővel merült fel komoly formában. Livin P. Nasta, a bukaresti Demineata cimü lap kitűnő munkatársa indította meg cikkével ezt a sajtólavinát, amikor a Magyar Párt gyergyószentmiklósi nagygyűléséről Írva, feltűnést keltő szenzációs „kulisszatitkokról" irt. Nasta cikke hamarosan felkavarta a hullámokat,'melyek már Románia határain is átcsaptak és a budapesti „Esti Kurír" is nagy cikkben foglalkozik ezzel a kérdéssel. A magyar—román perszonálunió kérdéséről azonban ma már alig lehet komoly formában beszélni, mert mindkét részről olyan enhézségei vannak ennek a megoldásnak, amit végtelenül nehéz lenne elsimítani és ezt a különben többek előtt szimpatikus kibontakozást tető alá hozni. Nasta a Dimineataban előadja, hogy a gyergyószentmiklósi nagygyűlésen az ellenzéki re- formcsaport mozgalma tulajdonképpen Bánjfy Miklós gróf érdekében történt, aki azért ment Erdélybe, hogy ott átvegye a Magyar Párt vezetéséi és mint Bethlen István gróf magyar miniszterelnök sze- ’mélyes jóbarátja, előkészítse a román— magyar perszonáluniót. A cikk szerint Bánffy Miklós gróf kizárólag" ezért lett román állampolgár és ebben az irányban Bukarestben már igen fontos tárgyalásokat is folytatott. Nasta cikke óriási kavarodást idézett elő a romániai sajtóban, mely alkalomból a Magyar Párt Kolozsváron megjelenő lapjának, az „Ujság“-mk munkatársa meginterjúvolta Gyárfás Elemér szenátort, a Magyar Párt egyik nagy tekintélyű és kiváló vezető politikusát, aki a többek között a következő nyilatkozatot tette: — A perszonálunióról már több ízben volt sző, de nincs tudomásom arról, hogy ez az óhaj az impériumváltozás óta lefolyt nyolc év alatt egy lépéssel is közelebb jutott volna a megvalósuláshoz. Pillanatnyilag nem is hiszem, hogy ennek érdekében sikeres akciót lehetne kezdeményezni. A terv ellen bizonyára állást foglalnának Magyar- országon a legitimisták, a köztársasági érzelmüek, itt nálunk Romániában pedig a görögkeleti mentalitásban felnevelkedelt régi királyságbeli elemek, különösen a liberálisok. Bánffy Miklós gróf nyilatkozatban cáfolja Nasta állításait és arra hivatkozik, hogy ő egyáltalán nem vesz részt a politikai életben. Azt mondja, hogy ebben a kérdésben nem tárgyalt senkivel. — A Dimineata értesülései bármily érdekesek, abban a hiányosságban szenvednek, hogy nincs alapjuk. Teljesen fantasztikus az a feltevés, ami nekem politikai tevékenységet akar impu- tálni, még hozzá magyarországi tényezők sugal- mazása alapján. A sajtókoncertben azonban megszólalt Bucsan kisebbségi miniszter is, aki a „Lupta" munkatársának tette a következő szenzációt keltő nyilatkozatot: — Nem tudok arról, hogy ebben az ügyben tárgyalások fognának és nem is hiszem, hogy ebnek a legújabb külpolitikai szenzációnak komoly alapja volna. Ezzel természetesen nem akarok érdemében hozzászólni a kérdéshez, minthogy külpolitikai ügyekben nem vagyak illetékes nyilatkozni. —• Ez nem jelenti azt, mintha nem kívánnák teljes erővel a magyar—román közeledést, amelynek érdekében erősen dolgozik a kormány. A bukaresti sajtó is szokatlanul keztyüs kézüti pogácsák Irta: Színi Gyula A plébános a ki3 elvakult tükör előtt borotválkozott. Szent ember volt és a világ hiuságos dolgaival nem-törődött, ezért volt a tükre ócska és homályos. Nem is nézett bele, ösztönszerüleg kaparta le a szappanos szőrt és egészen másra gondolt. Volt a kis mezővárosnak egy csodatevő Krisztusa libanoni cédrusfából. Szájról-szájra való hagyomány szerint még a tatárjárás idején került a templomba és megóvta a városkát a háború, a pestis és a mongolok pusztításától. Azóta ia mindig bevált a csodatevő ereklye, pedig hány háború dúlta már fel századokon át az országot! És a hajadon leányok hozzá imádkoztak, hogy segitse őket férjhez. A gazdák jó termést esedeztek tőle. A bűnösök előtte vezekeltek és tőle kérték az enyhítő szakasz alkalmazását. De a legnagyobb csoda mégis az volt, hogy a códrusfából való Krisztust a szú nem bántotta, az eső meg nem ártott neki, a színei is épen maradtak, holott a feszületet, amelyre rá volt illesztve, átlag minden tíz évben meg kellett újítani. Most is egyszázalékos pótadót vetettek ki a városra, hogy uj feszületet ácsoljanak az ódon Krisztus számára. Az ereklye az ácsihoz került ée a plébános épp azért borotválkozott, mert meg akarta látogatni az ácsot ás meg akarta vizsgálni az uj feszületet. Az ács pedig ezalatt a korcsmában ült és az egyszázalékos pótadó eredményét lassanként átadta a gömbölyű korcsmárosnénak, aki különben istenfélő özvegyasszony volt. Az ács gyermekei pedig ezalatt az udvaron játszónak, amelynek nem volt keritése. A szomszédos házakból az egész környékről az udvarba csőd ültek a gyermekek és nézték, hogy mi történik. Az ács gyermekei, a szőke Palkó és a pisze Juliska papát-momát játszottak. Kihozták az udvarra a bölcsőt, amelyben csecsemőkorukban ringatták őket és a bölcsőbe belefektették rögtönzött bázásé,águk váratlanul gyors eredményét, az újszülött babát. A habárak ugyan szép gesztenye.bamnszinü szakálla volt, de ezzel nem törődtek. A babának n keb! ,o piros, lángoló és vérző szív volt festve, a tenyerébe és a lábára pedig véres lyuk volt fúrva ée a feje körül aranykarika pompázott. Bebugyolálták tarka rongyokba, hogy sebei meggyógyuljanak. Aztán a baba éhes lett és a papa-mama pogácsát dagasztottak neki az utca sarából. De a baba nem akart enniés ezért egy kicsit meg kellett verni az ülőkéjét. A harangozó fia boszusan nézte mindezt, mert irigyelte az ács gyermekeit, hogy oly boldogan játszhattak. Neki már nem volt szabad, mert iskolába járt és tudta, hogy az Isten megbünteti azokat, akik csúfságot tesznek vele, akik sárpogácsát adnak neki enni és akik kiporolják az ülőkéjét. A plébános pedig már az utca túlsó feléről közeledett és az utszéli virágokat kaszabolta a botjával, amikor egyszerre csak észrevette, hogy egy csomó ember: parasztgazdák és parasztasszonyok állnak az ácsék udvara előtt. Amint egész közel ért hozzájuk, hallotta a szörnyüködő, fenyegető szavaikat: — Istenverte kölykei! Majd megfizet ezért nektek az Isten! — Gyüjjék csak apátok haza, majd megtanuljátok a Miatyánkot! — Még romlást hoznak ezek a vásott kölykök a városunkra! A plébános előtt mindnyájan utat nyitottak. Az ajkak elnémultak, csak a szemek beszéltek fenyegetően, bosszúállón. A plébános megállt a bölcső előtt, fellebbentette a függönyét és elsápadt és gyorsan keresztet vetett magára. Rongyokba pólyázva, sárral bemaszatolva ott feküdt a városka csodatevő Krisztusa, a sok száz éves, a megtartó és elhárító, az igazak megáldója, a bűnösök vigasztalója, a meddők bősége, a szegények irgalmazója, a betegek istápolója ... A pap fehér arcát az égnek emelte és hangosan, hogy a gyülekezet is hallja, szólt: — Megátkozom az ács gyermekeit ée megátkozom az ácsot. Imádkozzatok, emberek, az egy igaz élő Istenhez, hogy megtartson benneteket az ördög kísértésétől. A pap keskeny ajka elhallgatott. Letérdelt a bölcső előtt és magában némán imádkozott- Mikor felállt, újra szólt az emberekhez: — Senki so nyúljon a bölcsőhöz, mig Isten haragja ki nincs engesztelve. Álok van ós átok annak kezén, aki a bölcsőhöz nyúlni merészel. * Nagy penitenciak és egyheti böjt után a csodatevő Krisztust vissza vitt élt a templomba. Az ünneplés menetben a megyéspüspök is részt vett. Ö szentelte be újra a templomot ós ő szentelte fel újra a csodatevő Krisztust, amely az uj feszületre került. A feszületet a püspök adományozta és a megyei székvárosból küldte el hiveinek. Az ács házát minden istenfélő ember messze elkerülte. Akik közelebb merészkedtek hozzá, azt mondták, hogy a házban ördögök nyivákolnak, üvöltenek és lenyuzzaK az ácsról az eleven bőrt Odabenn pedig az ács nagyokat ivott, aztán elővette a gyermekeit és végignáspángolta őket, aztán megint ivott, vagyis erőt gyűjtött és megint elnadrágolta a gyermekeket. És ez igy ment nap- ról-napra. Az ács ivott és verekedett, ütött és ivott és folyton hajtogatta: — Kiveszem belőletek az ördögöt, ha addig élek is. És történt, hogy a plébánost az éjjel álmából riasztják fel. Egy idegen kopogtatott az ajtón. — Bocsásson meg, íőtisztelendőséged — szólt az idegen —■ de a kocsim kereke eltört és ebben a viharos Ítéletidőben nem merek tovább menni és ezért főtisztelendőségedhez jöttem. A megyéspüspök ajánlólevele van a zsebemben. Mikor az idegen belépett, épp villám cikázott és megdördiUt az ég. A plébános kidörgölte az álmott a szeméből, okulárét tett fel ós elolvasta az idegen ajánlólevelét. Nyomban kinyittatta a vendég számára a legszebb szobáját és szívesen marasztalta és megkérte, hogy vesse le a megázott köpönyegét. De az idegen nem akarta levetni a köpönyegét. —Talán befüttessek — kérdezte alázatosan a plébános —, hogy méltóságod ruhája megszáradjon? Az idegen tagadőlag rázta a fejét. ~ Talán jó meleg italt hozzak? — Nem, — szólt halkan a vendég, akinek nagyon sápadt volt az arca. — Talán megéhezett, méltóságod, az utón? Az idegen ráhagyólag bólintott a fejével. A plébános szaladt a konyhába, felkeltette a szakácsnőt és a szakácsnő nekiállt sütni-főzni. A vendég pedig ült szomorúan az asztal előtt és nem vetette le köpönyegét ós nem nyúlt a pohárhoz és nem nyúlt a sült malacpecsenyéhez. ;és a legomlósabb kalács ott volt mellette töretlen és a tpgvénebb bor palackja pedig bontatlan. — Édes jó uram — kérdezte a plébános —, mi bántja méltóságodat? Miért utasítja el szerény zel bánik ezzel a kérdéssel, határozottan egyik lap sem foglalt eddig állást sem pro, sem kontra. Három esztendővel ezelőtt, amikor a mainál sokkal komolyabb formában merült fel a perszonálunió problémája, éppen Bukarestben tartózkodtam és több vezető egyéniséggel tárgyaltam erről. Abban az időben igen sokan voltak, akik minden esetre célirányosnak tartották volna az ilyen kialakulást, amely szoros barátságot hozott volna létre a két nemzet között. A bukarestiek azonban attól tartottak, hogy ebben az esetben az uj monarchia súlypontja Budapestre helyeződne át és emiatt került akkor le a napirendről. Diamandi miniszter már 1919-ben foglalkozott ezzel a tervvel, de olyan nehézségekkel találkozott ő is, hogy tanácsosabbnak tartotta, hogy felhagyjon ezzel a tervvel. Az erdélyi kétmilliós magyarság körében mindenesetre igen erős tábora volna a perszo- náluniónak, mert ezáltal kisebbségi sorsuk javulását remélik. Két uzsoraper a pozsonyi bíróságok előtt Pozsony, október 22. (Saját tudósítónktól.) Kuchárek István zsolnai asztalosmester kiadta a háza földszintjét korcsma céljaira Spányik Sándor rokkantnak, akitől 22.000 koronát kért. Spányik az összeget soknak találta és uzsoráért feljelentette Kucháreket, akit a törvényszék 14 napi fogházra Ítélt. Majd a pozsonyi tábla fölmentette a vád alól. A brünni legfelsőbb bíróság uj tárgyalást rendelt el az ügyben. Az uj tárgyalást csütörtökön délelőtt tartották meg a tábla Slumpf tanácsa előtt. Miután az ügyész visszavonta a vádat, Spányik mint magánvádlő vette azt át. A perben a két legismertebb nevű pozsonyi szlovák ügyvéd vonult fel mint ellenfél. A tábla hosszas tanácskozás után Kucháreket újból felmentette az uzsora vádja alól, mert úgy találta, hogy a rokkanttól követelt bér nem volt túl sok, miután a háztulajdonos befektetést eszközölt. Az Ítélet ellen a magánvádlő jogi képviselője semmiségi panaszt jelentett be. Sliva János katonai számtiszt még az 1921. évi mozgósításkor 150 métermázsa rizsi vásárolt, amit nem adott át a katonai kincstárnak, hanem eladta és pedig közel húszezer koronával többért, mint a rizs napi ára volt. Sliva időközben leszerelt. Valaki feljelentette hadi uzsora miatt és a pozsonyi törvényszék Kavecska tanácsa csütörtökön tárgyalta az ügyet. Felmentő ítéletet hoztak, ami ellen az ügyész felebbezett. — Eucharisztikus kongresszus Tőled óhajv Madridból jelentik: Toledóbam tegnap nagy ünnepségeik között nyitották meg az eoicharisaMkui kongresszust. A kongresszuson több kardinális és püspök vesz részt. Az utóbbiak közt szerepel a lengyel érsek, két német püspök és a tonkiDgi püspök. A megnyitó gyűlés üdvözlő táviratot küldött a pápának ós Alfonz spanyol királynak. házam legizesebb falatjait és legtüzesebb borait? Keresztényi jó szivvel adok mindent és még többet adnék, ha tudnám, hogy méltóságod mit kíván? Az idegen az égre emelte a szemét és halkan, alázatosan szólt: — Nem illet meg engem lakoma. Én a nélkülözések országutját járom és az Isten magányos vándora vagyok. Forrásból oltom a szomjúságomat és fákról csillapítom az éhségemet. — Hogy ez nem jutott hamarább az eszembe! — mondotta a plébános. — Tüstént szaladok a kertbe és a legédesebb almáimat szedem le. — Nem kell nekem a legédesebb alma — felelte az idegen —, mert én éretlen vackorhoz vagyok szokva és ha nincs más, megelégszem sárral is. Ha jót akar velem tenni íőtisztelendőséged, akkor csináltasson nekem sárból pogácsát. A plébánosnak még ideje sem volt rá, hogy csodálkozzék, mert az idegen folytatta: — Nem vagyok én gazdag ember, nem vagyok méltóságos ur. Szegény, jámbor vándorló legény vagyok és ez alatt a köpönyeg alatt nagyon fázom. És mielőtt a plébános egy szót is szólhatott volna, kitárta a köpönyegét és alatta anyaszült mezítelen volt a teste. — Ha íőtisztelendőséged jót akar velem tenni — folytatta az idegen —, adjon nekem néhány pár rongyot, ami nekem való. Hallottam, hogy az ácsók házában nagy a nyomorúság, olt bőven van condra. Menjünk el az ácsék házába és talán jut számomra még néhány takarórongy. És a plébános dermedten nézett az idegenre. Az idegen pedig felállt ós ment előre és a plébános, maga sem tudta, hogyan, de nyomon követte. És az ácsék házába mentek. Az idegen ott levette a köpönyegét és betakarta vele az ács gyermekeit, ő pedig magára szedte a condrákat, amiket az elátkozott ács koldustanyáján talált. És lehajolt a földre, sárt vett fel és pogácsát akart gyúrni, de a plébános megelőzte és ő gyúrt gyorsan a sárból néhány pogácsát, ahogy a gyerekek szoktak. Az idegen pedig szólt: — Magammal viszem ezeket a pogácsákat a nagy útra. Mert elállt a vihar ós nekem folytatnom kell az utamat gyalog és mezítláb. Aztán kiment a házból, eltűnt mindenek szeme elől. Ezt a legendát pedig egy öreg alföldi paraszttól hallottam.
