Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)

1926-10-16 / 236. (1274.) szám

^m<OTtMA<s5^-HíiíBi5r> 1926 október 16, szombat. robbantotta szét a koalíciót. A papok mate­rializmusa. Samwlik: Ezt (maga sem hiszi el! Myslivec: Egyetlen pilzeni papnak sin­csen annyi jövedelme, mint Pick polgármes­ternek. Pick: Ugyan, ugyan! Svetlik: A néppárt a hivatalnokkor­mány ellen első perctől kezdve állást fog­lalt. Ezt a kormányt sohasem nevezhettük a miénknek. Eljárása a Gajda-ügyben egyene­sen kompromittált bennünket a külvilág előtt. Ezért léptünk be az uj kormányba, amelyben a németek is helyet foglalnak, mert a parlamenti többség az egyenlő jogok elve alapján alakult meg . . . Pick (ismét közbeszól): Hol az a több­ség? Hiszen a ludákok még nincsenek bent. Ha megnyeritek őket, úgy azt drágán kell majd megfizetnetek! Rybár: No, nem lesznek drágábbak, mint a szocialisták! Svetlik: A cseh néppárt a parlamentariz­mus alapján áll, elutasítja a hivatalnokrend­szert, de állást foglal minden diktatúrával szemben is, legyen az akár kommunista, akár íascisía diktatúra. A párt mindenkor együtt fog dolgozni azokkal, akik az államért dolgoznak, miért is az uj kormány nyilatko­zatát tudomásul veszi. A következő szónok Zadina cseh agrá­rius, aki hosszú beszédében statisztikai ada­tokkal igyekszik a szocialisták támadásait visszaverni. Rámutat arra, hogy nálunk sem­mivel sem drágább a megélhetés, mint más államokban. Az uj kormány programja biz­tosíték arra, hogy nemcsak a gazdasági és kulturális, hanem a szociális és nemzetiségi kérdésekben is lényegesen javulni fog a helyzet A kormánynyilatkozatot tudomásul veszi. Dostalek alelnök ezután a vitát félbe­szakítva, a mai ülést berekeszti. A parla­ment legközelebbi ülése október 19-én, ked den délelőtt tíz órakor lesz. A szenátus uj elnökséget választ Polgári elnök kerül Klofács helyére — Az egyik alelnökséget a német kormánypártok kapják Prága, október 15. A képviselőházban elmondott kormánynyilatkozat és költségve­tési expozé után a kabinet tagjai tegnap este azonnal a szenátusba vonultak át. A szená­tus ülését Donát alelnök nyitotta meg s be­jelentette, hogy Klofács elnök ötheti szabadságra ment. Majd elparentálta az elhunyt Kriskő Mi- lutin szenátort, akinek utódja, Vollay Ele­mér, érsekujvári tanfelügyelő letette a foga­dalmat. Ezután Svehla miniszterelnök elmondta a kormánynyilatkozatot, amelyet a szenáto­rok általános csendben hallgattak végig. A napirend következő pontja volt az elemi csapások által sújtottak gyorssegélyé­ről szóló javaslatok tárgyalása. A vitában résztvettek Karas (cseh néppárti) Beutel (német szociáldemokrata), Csipera, Petrák, Krojher és Stodola szenátorok. A bizottságok jelentését a szenátus tudomásul vette. Ezután Brabec alelnök, ki közben át­vette az elnöklést, bejelenti, hogy Bohr, Bra­bec, Kovalik, Rejl, Srobár, Thor és Zuleger szenátorok javaslatot nyújtottak be a szenátus el­nökségének ujjáválasztására. A javaslatot a következő szerda, délután négy órakor kezdődő ülés napirendjére tűz­ték ki. A polgári pártok szenátorainak javas­lata arra irányul, hogy a szenátus elnöke a kormánytöbbségi pártokból kerüljön ki. Azonkívül a német szociáldemokrata Nieszner alelnök helyét is egy német agráriussal vagy keresztényszocialistával fogják betölteni. Nlinita megérkezéséin bizonytalan a kormány helyzete A néppárt vezérét a jövő hétre várják haza — A többség- közi tárgyalások még nincsenek lezárva — Svehla hajlandó a néppártnak adni a szleveaszkól miniszterséget? Felhívás a prágai magyar diákokhoz! Bajtársak! Közös érdekeink vannak. Tömö­rülnünk kell. A prágai magyar diákság már másfél esztendővel ezelőtt megalakította MAKK szervezetét, de ma is vannak még magyar szár­mazású diákok, akik nem gyűltek véreik öntu­datos táborába. Vesse vizsgálat alá lelkiismeretét minden magyar diák: vájjon nem vét-e nemze­tünk jövője ellen, ha a magyar társaktól, a nagy idegenség kis magyar kulturköZösségétől el­zárja magát? A MAKK működése élő tanúbizony­ság amellett, hogy ez a diákkör kiküszöbölte ma­gából a száz ellentétes részre tagolt idősebb magyar nemzedék minden hibáját és a széles át- fogásu, senkit ki nem hagyó magyar egység elő­őrse, mely öntudatos nemzeti munkájával szer­vesen simul a szebb embervilágot ígérő egyete­mes humanizmusba. Akinek tiszta a magyar lel­kiismerete, semmilyen érvvel sem kerülhet el minket. Minden prágai magyar akadémikusnak a krisztusi ideálokért küzdő s a nemzeti öntuda­tot kulturmunkával ápoló MAKK egyesületben a helye! Jertek tehát mindnyájan: Ti, akik ha­nyagságból, alaptalan félelemből, vagy félreér­tésből körünket eddig fel nem kerestétek s Ti, elsőszemeszteres uj bajtársaink a MAKK évad­nyitó és tisztújító KÖZGYŰLÉSÉRE, mely október 18-án, hétfőn este fél hét órakor játszódik le az albertovi Studentsky Domovban. A közgyűlésen az eddigi rendes tagok megje­lenése kötelező. A MAKK titkársága a közgyűlés alkalmával uj belépési nyilatkozatokat gyűjt. A közgyűlés tárgysorozata: 1. elnöki megnyitó, 2. jegyzőkönyv hitelesítése, 3. titkári jelentés, 4. pénztárosi jelentés, 5. uj választások megejtése, 6. programbeszédek, 7. indítványok. A segélyzést igénylők a közgyűlésen kötele­sek szegénységi bizonyítvánnyal ellátott kérvé­nyeiket benyújtani, melyekben az is feltüntendő, hol és mily nagyságban kap már az illető másutt diáksegélyt. Segélyezésre igényt tarthatnak mind­azok, akik az egyesület rendes tagjai vagy a közgyűlés alkalmával felvételüket kérik. Magyar diákok! A MAKK tagsága senkinek sem árthat. A MAKK munkája nemes és nem szerez ellenségeket. De aki nem jön hozzánk, az nemzetének súlyosan árt. Légy résen! Prága, 1926. október 15. A MAKK választmánya nevében Ka,t hona Tibor Kessler Edgár titkár. elnökhelyettes. A ml le^peralnk a legjobbak | | Kérje díjmentesen 20 oldalai, képes nagy ár- tjS 2 jegyzékünket. Használt fegyvereket javítunk és m kicserélünk. Készletfizetés. R Ml; Olmíllz, M»a»ry,'.ovo nim. Prága, október 15. A napi sajtó mérsékelt magatartással fogadta az uj kormány kinevezését és parla­menti bemutatkozását. Még a szociáldemok­rata Právo Lidu is hangsúlyozza, hogy a szociáldemokrata párt lojális ellenzék marad. A legnagyobb meglepetést a szlovák néppárt orgánumának ellenzéki bejelentése váltotta ki. A cseh lapok legnagyobb része még most sem hiszi, hogy a Slovák állásfog­lalása megegyezne a pártvezetőség hi­vatalos álláspontjával. s továbbra is annak a nézetüknek adnak ki­fejezést, hogy a ludákok tisztán taktikáznak s Hlinka megérkezését várják. Addig a ta­vaszi taktikájukhoz híven ellenzéki elveik fentartásával meg fogják szavazni a legsür­gősebb kormányjavaslatokat. Ez a „semle­ges” ellenzékiség lesz a taktikájuk mindad­dig, míg a kormánnyal folytatott tárgyalásaik eredményit nem vezetnek. Hlinkát külön­ben — mint az egyik prágai cseh lap je­lenti — a jövő hétre várják haza Ameriká­ból. A kormány helyzete a Hlinkia-párt végleges állásfoglalásáig nagyon bizonytalan, mert ha Hlinkáék komolyan ellenzékbe mennek, úgy a kormány bármely pillanat­ban kisebbségben maradhat. A hivatalos Ceskoslovenská Republika egyszerűen németbarát húrokat penget és eddigi sovén stílusa helyett rendkívül meg­értő hangon kommentálja a németek kor- mánybalépését. — Ha a két tábor túlzó nacionalistái azt remélték — írja a Ceskoslovenská Republika —, hogy a két német miniszternek felvétele a csehszlovák kabinetbe szokatlan zavart fog előidézni, akkor érzékenyen csalatkoz­tak. Épp ellenkezőleg, a belépést mind a két nemzet közvéleménye igen nyugodtan, sőt mondhatni, egészen magától értetődő esemény gyanánt fogadta, mint olyan va­lamit, ami tökéletesen megfelel a cseh­szlovák politika koncepciójának ... A hivatalos lap még azt is tudni véli, hogy a magyar nemzeti párt és az országos keresztényszocialista párt ugyancsak azono­sítja magát a németek lépésével. Feltevését azonban mindössze a Slovensky Denik egyik kombinációjára alapítja. Ez a hir természetesen nem egyéb, mint puszta kombináció, .hiszen a kormány- többség létesítésére irányuló tárgyalások még több irányban nyitva állanak. Ennek a bizonytalanságnak legeleve­nebb példája a szlovák néppárt viszonyának tisztázatlansága az uj kormánytöbbséggel szemben. A keresztényszocialista párt egyéb­ként már elégszer hangsúlyozta, hogy to­vábbra is elvi ellenzékben marad. A mai plenáris ülés érdektelensége mellett a miniszterelnöki szobában Svehla órák hosszat tárgyalt a Hlinka-párt kikül­dött képviselőivel. A tárgyalások értesülé­sünk szerint lassan haladnak előre, de cseh körökben egészen biztosra veszik, hogy Svehlának sikerülni fog a szlovák néppárt­tal megegyeznie. Egv cseh néppárti politi­kustól nyert információnk szerint a szlovák néppárt egyelőre az igazság­ügyminiszteri tárcát kapja Gazsik dr. részére, de nincsen kizárva az sem, hogy Svehla a többség biztosítása céljából Kál- layt elejti s Szlovenszkó teljhatalmú mi­niszteri tárcáját Hlinkáéknak adja. A tárgyalások még a holnapi nap folya­mán folytatódnál! és remélik, hogy keddig már végleges megegyezésre, vagy legalább is olyan megegyezésre jutnak, hogy a szlovák néppárt a kormánynyilatkozatot meg fogja szavazni. Testvérkékét kötőit Románia magyarsága a gprgyészentmiklúsi nagygyü ősén Másfélmillió magyar küldötte el delegátusát, hogy hitvallást tegyen a magyar egység mellett — Mi volt az oka az előzetes ellenzéki mozgalomnak? — A magyarság helyzete Romániában Románia magyarsága már hetek óta lá­zas érdeklődéssel várta a magyar párt gyer­gyói nagygyűlését, hol a párt kebelében levő ellentétek kirobbanásától tartott mindenki. Már pár tszakadásról beszéltek s előre kombi­nálták az uj magyar párt megalakulásának körülményeit. Voltak, akik a régi magyar néppárt feltámadásáról tudtak és csak na­gyon kevés volt azoknak a száma, akik biz­lak abban, hogy a józan ész mégis csak felül­kerekedik és az utolsó pillanatban sikerülni fog a pártvezetőség és az úgynevezett „ellen­zék” között fennálló ellentéteket elsimítani. A pár tszakad ás azonban elmaradt és a ma­gyar párt megerősödve tért haza a gyergyói gyűlésről Történelmi jelentőséggel domborodott ki az egység, olyan összefogó erővel, amely­ben egy akarattá olvadt össze a magyar­ság elhatározása. Másfélmillió romániai szervezett magyar küldötte el megbízott­jait a nagygyűlésre s másfélmillió ma­gyar megbízottja tett hitvallást a magyar egység mellett. A magyar párt vezetősége már évek óta állott a támadások kereszttüzében és mindig azt az elcsépelt frazeológiát dobálták feléje: Nem képviseli a párt a magyarság egyete­mét; nincs felhatalmazása a magyar néptől a vezetőségnek; csak egyéni érdekeknek és nem az összmagyarság szolgálatában áll. A támadások egyre szélesebb mederben foly­tak, mialatt a pártvezetőség emberfeletti munkát végzett a szervezés körül. Az elmúlt télen a községi választások alkalmával lépett tulajdonképpen a reálpolitika út­jára a magyarság és a legcélszerűbb irányt vá­lasztva az akkori kormánypárttal, Bratiauu liberális pártjával kötött választási meg­egyezést és vele közös listával ment küzde­lembe. A megegyezésnek eredményeként a magyarság is képviseletet kapott a leg­több városi és községi tanácsban, ha nem is arányszámának megfelelően, de mégis szép számmal választottak magyar jelöl­teket. Ez volt az első erőpróbája a magyar pártnak és már itt az indulásnál bebizonyí­totta, hogy hatalmas tömegek állanak a háta mögött. A magyar szavazópolgárok legnagyobb része a magyar párt által támogatott hi­vatalos listára adta le szavazatát s nagyban hozzájárult a kormánypárt részle­ges győzelméhez. A májusi képviselőválasztásokon az Avarescu-párt oldalán indult küzedelembe a magyar párt és kizárólag a magyarság sza­vazatainak köszönhette az Avarescu-kormány, hogy sikerült a győzelmet megszereznie. A magyar választók beláthatatlan tömegei já­rultak az urnák elé és egységesen adták le szavazataikat arra a listára, amelyiken jelölt­jeik voltak. Ezekkel a kisebbségi szavazatokkal sze­rezte meg Avarescu a többséget és biz­tosította magának a hatalmat. Ez azonban még nem zárta ki, hogy a magyarságnak tett Ígéreteket sorra ne szeg­je meg és ma tényleg az a helyzet, hogy egészen joggal érezheti magát becsapott­nak Románia magyarsága. A paktumtárgyalás folyamán tett Ígére­tek közül egyet -sem váltott be eddig a kor­mány. A magyar iskolák helyzete ma éppen olyan kétségbeejtő, mint volt azelőtt, a ma­gva nyelv használata ma is legfeljebb csak álmaiban adatott meg Románia magyarságá­nak és a magyar anyanyelvű zsidókat éppen most rekesztették ki a magyar tannyelvű is­kolákból. Egyetlen eredménye a választási megegyezésnek eddig: tizennégy magyar képviselő. A sérelmek száma azonban ma is emel­kedő tendenciát mutat. Hogy voltak közben hibák, azt senki sem tagadja. Hogy a választáskor a jelölések kö­zül súlyos tévedések voltak, az köztudomású. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a ma­gyar párt vezetősége tudatosan követte volna el ezeket. Az eddigi pártvezetés sem volt ép­pen a leghelyesebb, mert tényleg a pártnak egy igen értékes csoportját rekesztették ki a munkából, nem adva nekik módot és al­kalmat arra, hogy a párt szervezeteinek szé­lesebb alapokra való fektetésén együtt mun­kálkodjanak és a párt vezetőivel a felelősség­ben osztozzanak. Közben pedig egymást érték az újabb és újabb sérelmek, melyeknek orvoslását min­dig Ígérte a kormány, az azonban mindig csak ígéret maradt. így azután alapjában vé­ve érthető, hogy ellenzéki hangok kezdték felütni a fejüket, míg végül egész komoly for­mát öltött az ellenzéki tevékenység Krenner M. dr. aradi tanár akciója formájában. A ma­gyar párt vezetésével elégedetlen elemek Kolozsváron gyűlést hívtak össze és egy tár­sasvacsora kapcsán megvitatták a kibontako­zás módozatait. Memorandummal fordultak a magvar párt elnöki tanácsához, melyben elő­adták kívánságaikat, rámutatva sérelmeikre. Az elnöki tanács a beadvánnyal szemben meglehetősen rideg, elutasító álláspontot fog­lalt el. Már mindenki biztosra vette, hogy a pártszakadás elkerülhetetlen. Ennek komoly alapjai voltak és igy Románia magyarsága meglehetős aggodalommal nézett a nagygyű­lés elé, mert legerősebb várát és féltett kín­osét, a nemzeti egységet féltette. Az utolsó pillanatban hosszas tárgyalások után azon­ban mégis sikerült egy közös plattformot ta­lálni, melynek eredményeként az ellenzék delegátusai is helyet kaptak a vezetőségben. A gyergyói nagygyűlés a legszebb test­véri együttérzésről tett már bizonyságot, egyetlen ellenzéki hang sem ütközött ki és semmi sem zavarta meg a nagy napnak ün­nepélyes lefolyását. Egyhangúlag hozta meg határozatait és a legnagyobb lelkesedéssel választották meg elnöknek Bethlen György grófot, aki­nek kezébe most az egész romániai magyar­ság egyeteme helyezte a pártvezetés munká­ját. Az ő kiváló egyénisége és rátermettsége garanciát nyújtanak, hogy e Romániában élő magyarságot helyes utón fogják vezetni ^ s benne feltétel nélkül megbizik most már minden magyar. A gyergyói gyűlésnek külön jelentőséget adott, hogy ez alkalommal csatlakozott hivatalosan a magyar párthoz a régi királyságban élő magyarság. A regátban tudvalevőleg nagy magyar kolóniák vannak és egyedül Bukarestben 125.000 magyar él, kik dacára annak, hogy egyetlen iskolát sem tudlak kiverekedni maguknak, megmarad­tak jó magyaroknak. A csángóvidéken is -igen népes magvar kolóniák vannak s emellett Pitestiben, Craiovában, Galacban és Kon- stancában élnek még magyar tömegek. A magyar párt ezek szerint most már tényleg a romániai összmagyarság pártja és hivatva van arra, hogy a magyarok sorsának intézője legyen. Ferenczy György. ^Í!lk fik IW# iSS&t A legbiztosabb és legenyhébb csokoládé hashajtó FMnrakat: Vüriis Rák fjr4w­Braiislava Egy doboz ára 3.e0Kü.

Next

/
Oldalképek
Tartalom