Prágai Magyar Hirlap, 1926. szeptember (5. évfolyam, 198-222 / 1236-1260. szám)

1926-09-30 / 222. (1260.) szám

2 ^m<EMrA^xteR.HIRI)AP 1926 szeptember 30, csütörtök. Magyar telek csakis magyar nyelvű bírói végzést kötölesek elfogadni Komárom, szeptember 29. Miután Komáromban és vidékén műid gyakrabban adódtak elő oly esetek, hogy a biróság a szinmagyar vidéken a magyar anyanyelvű egyéneknek csehnyelvü idézése­ket kézbesített ki, képviselőink már a múlt­ban is ismételten interpelláltak a magyar nyelv jogainak ilyen durva megsértése el­len. A válasz rendesen az volt, hogy a minisztériumnak nincs tudomása a ma­gyar nyelv jogainak ilyen megsértéséről. A legutóbb Koczor Gyula magyar nem­zeti párti képviselő intézett interpellációt az igazságügyminiszterhez s interpellációjához bionyitékok gyanánt több eredeti csehnyelvü idézést mellékelt. Hausmann dr. igazságügyminiszter Ko­czor képviselő interpellációjára a következő választ adta: — Az interpellációban felhozott esetet vizsgálat tárgyává tétettem s a bíróságok je­lentései alapján megállapitottam, hogy az in­terpellációhoz mellékelt idézőlevelek szlovák nyelven csupán az okból fogalmaztattak, mert a bíróságnál magyar nyomtatvány éppen kéz­nél nem volt. — Hogy az elintézést ne késleltessék, a biróság a szlovák nyelvet vette igénybe, azonban a magyar nyelvet a nyelvtör­vényben és a 17—1926 gy. sz. kormány- rendeletben biztosított jogaiban sérteni szándékában nem volt. A fél egyébként könnyen orvoslást kereshetett volna ab­ban, ha az idézett 17—1926 gy. sz. kor­mányrendelet 21. cikke értelmében a bí­rósághoz fordult volna aziránt, hogy az elintézés neki a saját nyelvében adas­sák ki. vagy a kézbesített elintézést saját nyelvére fordittassa le. Hogy hasonló esetek ne ismét­lődjenek s hogy azon bíróságoknál, ahol a magyarnyelvű elintézések meg vannak en­gedve, a szükséges magyarnyelvű nyomtat­ványok állandóan készenlétben legyenek, ez­iránt a feljebbvaló bíróságok utasításomra intézkednek. Hausmann dr. s. k. igazságügyi miniszter. Újdonsághoz tagok gyűjtésére magas Javactalmasössal esetleg fix fizetőssel 5758 megbízható egyének Szlovenszkó minden helységében felvétetnek. Ungár S. bankház, Bratlslava, Ventur-utca 20. SSávik miniszters „A földreform egyes politikai pártok céljait nem szolgája..." Miniszteri válasz FUssy képviseld Interpellációjára az agrár­párt! titkárok kortesOzelmel tárgyéban Komárom, szeptember 29. Nem egyszer hallottuk a panaszt, hogy a cseh agrárpárti titkárok meg nem enge­dett propagandát űznek a földreformmal. A népet olyan híresztelésekkel vezetik félre, hogy földet csakis az Ő pártjukhoz tartozó egyének kaphatnak. Az ilyen híresztelések­nek természetesen kizárólag az volt a cél­juk, hogy a tömegeket a szlovenszkói ma­gyarság pártjaiból a saját pártjukba csalo­gassák. Az erkölcstelen propagandának egyszer s mindenkorra véget vetendő, Füssy Kálmán képviselő meginterpellálta Hodzsa Milán földművelésügyi minisztert ebben a kérdés- bem. Miután időközben Hodzsa dr. búcsút mondott a miniszteri tárcának, a választ utódja, Slavik dr. földművelésügyi miniszter adta meg, mely szószeirint igy hangzik: „A földművelésügyi miniszter válasza Füssy képviselő és társai interpellációjára a földreform végrehajtása tárgyában. A földreformot a fennálló jogi állapot szerint az állami földhivatal a törvényes rendelkezésekhez alkalmazkodva hajtja vég­re. Ezzel már ki van fejezve az, hogy a föld­reform egyes politikai pártok céljait nem szolgálja. A köztársasági földművelő párt titkárjainak állítólagos bűnös és lázitó agitá­ciójár ól hivatalos tudomás nincsen s igy ninc3 is ok bármiféle hivatalos intézkedésre, amire egyébként a földművelésügyi minisz­térium tárgyi illetékességgel sem bírna. — Dr. Slavik s. k. földművelésügyi miniszter." Kérdést intéztünk Füssy Kálmán kép­viselőhöz, hogy a földművelésügyi miniszter válaszát tudomásul veszi-e, mire ezt a vá­laszt kaptuk: „A miniszter válasza kielégít ann;iban, hogy a jövőben népünk egyszerűen hátat fog fordítani a nagvigéretii párttitkároknak, miután most már a legilletékesebb té- j ezö Írásban is tudomására adta min- ' .akinek, hogy a földreform egyes po­litikai pártok céljait nem szolgálja. Ami a miniszter válaszának a második ré­szé4 illeti, bennünket nem vezérel a bosszú gondolata s igy nem szándékom kázust csi­nálni az említett agitátorok erkölcstelen üzelmeiből, feltéve, hogy ők abbahagyják azokat. Ellenkező esetben gondoskodom ar­ról, nogy a bűnös és lázitó agiíációról „hiva­talos tudomás legyen" s „lesz ok is a hivata­los intézkedésre". Stribrny megkezdte ellentámadásait Benes és Klofáss elfen A Nova Európa leleplezései: Benes akarta a kisebbségeket és a kommunistákat a parlamentből kizárni s Kíofács tárgyalt Gajdával a katonai diktatúráról Stribrny György, a nemzeti szocialista! pártból kizárt politikus, aki jelenleg ra- szinszkői vadászterületén tartózkodik és akit a Podkarpatskaje Russ értesülése szerint szombaton egy vadkan majdnem életveszede­lembe sodort, megkezdte leleplezéseit Klo- fács é& Benes ellen. Stribny lapjának, a Nova Európa cimü heti folyóiratnak egyik cikké­ben azt írja, hogy ő Benesnek lett az áldo­zata. Már három évvel azelőtt megállította öt egyszer Svehla és egész komolyan ezt mondotta neki: „György, ez a Benes nem hagy téged békében, megjósolom neked, hogy három éven belül kizárat a pártból.“ A kizáratást elsősorban a realisták szorgal­mazták. Stribrny tagadja, amit a Lidové Novi- ny irt róla, hogy ő 1914 julius 26-án a tarto- mányfőnökhelyettesnél interveniált volna az­ért, hogy ne kelljen katonai szolgálatra be­vonulnia s ennek fejében arra kötelezte vol­na magát, hogy a Ceské Slovoban az osztrák kormány mellett fog írni. Ezzel szemben ma­ga Klofács megmondhatná, hogy hányszor fe­nyegették meg őt azzal, hogy nyilvánosságra hozzák Károly császárhoz irt leveleit. Végül bejelenti Stribrny, hogy ő minden ügyét a bi­róság előtt fogja tisztázni. A pártból ugyan kizárták őt, de meg van győződve arról, hogy rövidesen elégtételt ECHÖPFUN ALADÁR BALATONI TRAGÉDIA REGÉNY (33) — Pá, édes, kezedet csókolom — kiál­tott hangosan. — Milyen kedves véletlen! Meg akartalak lepni, tudod, hamarabb vé­geztem a somogyi uitammal, mint reméltem, hát átjöttem hozzád látogatóba. Megölelte, megcsókolta Elzát, aztán a két vállánál fogva maga elé tartotta: — Hadd lássuk, hogy néz ki az én kis feleségem? Nono, sápadt vagy, kedves. Le­barnultál, de igy is látszik, hogy sápadt vagy. Gsalr nincs valami bajod? — Nincs semmi bajom — mondta Elza erőt véve magán. — Nagyon váratlanul lep­tél meg. Talán azért . . . A többiek Elza mögött álltak, mind a hárman kissé zavarban voltak, nem tudták, maradjanak-e vagy távozzanak. Elza hozzá­juk folyamodott zavarában: bemutatta nekik Gyulát. Matild komolyan, barátságosan fo­gott vele kezet, kifogástalanul udvarias volt Bélteky, csak Elvira nem tudott elfojtani egy szarkasztikus mosolyt. Gyula azonban ezt nem vette észre, kissé elfogult volt, hogy igy egyszerre szembe került Elza társaságával. Nagyon előkelőnek érezte ezt a társaságot, a gazdag méltóságos asszonyt, a gyár igazgatót és híres színmű vésznőt. Aztán megint erőt vett rajta az öröm, hogy Elzát láthatja, sze­relmes pillantást vetett rá és ezt mondta: — Ne hidd, édes, hogy nem nélkülözte­lek. Mindig rád gondoltam. A fiuk is váltig emlegetnek a kioszkban . . . Elza alázatosan tűrte a férji kedveske­déseket. Nagyon nehéz volt a szive, alig tu­dott a lábán inegállani: mindaz, amit az utóbbi időben átélt, most egyetlen súllyá vált a lelkén. Rettentő szégyent, megalázást érzett, mintha most egyszerre ráolvasnák a bűnél és ő nem bírna megállni előtte. Matild próbált a segítségére sietni. Tőle telhető elfogulatlan hangon fordult Gyulához: — Csak hogy egyszer már megnézte az asszonykáját. Vártuk ám már régen. Gyula kémikus panaszkodással felelt: — Készültem folyton, de nagyon is el­foglalt az irodám. Még a vasárnapjaim sem voltak szabadok. Méltóságodnak hálásan kö­szönöm, hogy a pártját fogta. Matild rámosolygott a derék emberre, az arcáról látta Elza, hogy rokonszenvesnek találja a férjét és az ő pártján áll. Ez vala­hogy jólesett Elzának. Most úgy érezte, az urához tartozik, mégis ő az igazi, hozzáfűzi a szoros kötelék. Már nem volt zavarban, külö­nös, hideg, elszánt nyugalmat érzett, minden idege megfeszült, csaknem úgy szemlélte helyzetét, mint valami rajta kívül levő dol­got. Réltekyt nagy távolságban érezte magá­tól, mint valami elmúlt, már alig sajgó fáj­dalmat. Valami valószínűtlen, álomszerű ál­lapotban volt, mintha rajta kivül történnék minden, a szavak, melyek körülötte elhang­zottak, idegenül ütődtek hozzá, nem érezte, hogy igazán köze van azokhoz a dolgokhoz, amik vele történnek. Tudta, hogy csak egy vonal választja el az elájulástól és szinte óhajtva várta, hogy átlendüljön azon a vona­lon. A keze reszketett, amint belekapaszko­dott az ura karjába. — A fiuk a kezedet csókoltatják — mondta kedvesen Gyula. — Nekik is nagyon hiányoztál, mondhatom, mindennap emle­gettek. Elza Kiss tanárra gondolt és Gál mér­nökre s szimpátiával gondolt rájuk. Most szimpátiával gondolt mindenre, ami a régi életéhez tartozott, a kis budai lakására, a Dunapartra, a kioszkra s a fiukra is. Soha többé úgy nem kerül oda vissza, ahogy el­ment. Soha többé — gondolta tompa érzés­sel, amely olyan volt, mint a kábító szerek­kel elaltatott fájdalom. Matild félszegnek találta a helyzetet, amint ott álltak, köztük a férj és feleség, ol­dalt mellettük ők hárman. Erélyesen közbe­lépett: — Most pedig átengedjük a házaspárt a viszontlátásnak . . . Az ajkán volt a sablonos szó: a viszont­látás örömének, de nem bírta kimondani. Ő volt az egyedüli, aki sejtette, mit érez most Elza. Rettegett érte, kimondhatatlanul saj­nálta és magában csudálta Elza lelki jelen­létét. Kezet nyújtott Gyulának és megcsókolta Elzát. Béltekytől és Elvirától is elköszönt, meglehetős hidegen és elindult hazafelé, lassú, komoly lépésekkel, mélyen magába merülve. Elza szeretetteljes pillantást vetett utána, tudta, hogy most tele van az ő sorsá­val, őt félti és ő vele szenved. Bélteky és Elvira is elköszöntek, együtt távoztak az étterem irányában. Elza most nem érzett sem haragot, sem féltékenységet, csak valami fájdalmas gúnyt, önmaga ellen. Valami levált róla, valami, aminek nem érezte már a nagyságát és hatalmát, amiből nem maradt számára más, mint a szégyen és szenvedés. Hallgatta a férje derűs, könnyed, bizalmas beszédét, amellyel beszámolt a kö­zelmúlt házi eseményeiről, a saját ügyvédi sikereiről, mindenről, ami odahaza időköz­ben történt. Bizakodó volt és fölényes; az erdő-port biztosan meg fogja nyerni, most már egészen kibogozta. Ezzel pedig meg­nyeri egy nagy uradalom klientéláját, az iro­dája egyszerre fellendül, kész ember lesz belőle. Elza erőltetve figyelte szavait, kérdé­seket intézett hozzá — de mindezt csak gé­piesen, benső érdeklődés nélkül, csak a meg­szokás, a közös múlt erejénél fogva. Mikor beértek a szállodai szobába, Gyula lecsapta az útitáskáját. — Csak hogy már egyedül lehetünk — mondta gyöngéden és megölelte Elzát, meg­csókolta száját. Nem vette észre, milyen hi­deg, élettelen ez a száj. I)e Elza ékkor már ereje fogytán volt, remegni kezdett férje karjaiban, mintha rettenetesen fázna. Gyula megrémülve vezette a di vauhoz és leültette: — Mi bajod, édes? Beteg vagy? Nagyon felizgatott a meglepetés? kap, mert amig az meg nem történik, egyik válságból a másikba fogja kergetni a nemzeti szocialista pártot. Ki keresett tábornokot egy államcsínyhez ? A Stribrny és Gajda afférral kapcsolato­san sokat írtak arról, hogy egy puccs készült a fascista diktatúra kikiáltására. A tervet le­leplezték a nemzeti szocialistáit brünni kong­resszusán is. Hogy valami készült, az bizo­nyos, mert máskülönben a Hradzsinhoz kö­zelálló körök ilyen erélyesen nem léptek vol­na fel. Stribrny a Nova Európában Schwarz szerkesztő utján ezzel a váddal szemben is védekezik. Schwarz egy hosszú cikkben meg­állapítja, hogy a forradalmat nem Stribrny szárnya akarta, hanem a Benes és Klofács-szárny. Emlékezetes még, hogy márciusban meg­jelent a Ceské Slovoban egy cikk, amelyre : cime az volt, hogy a választójogtól a diktatú­ráig. A cikket Kahanek szerkesztő irta és ab­ban azt ajánlotta, hogy a német választókerü­leteket meg kell rövidíteni. A németeket tör­vényhozóik két harmadától meg kell fosztani. Kahanek abban az időben, mint Stribrny bi­zalmija vezette a Ceské Slovot s igy nem le­het csodálkozni azon, ha az egész közvélemény Kahanek cikkét Stribrny terhére könyvelte el. Stribrny azonban most Schwarz utján a következőket állapítja meg: „A forradalomról irt Kahanek-féle cikke­ket nem Stribrny inspirálta, hanem Ka­hanek azokat Kopecky dr.-nak, Benes bizalmi emberének a kezdeményezésére irta. Kopecky ezt mondotta Kahaneknek: Benes a diktatúra mellett van. Én beszél­tem már erről vele!“ Schwarz továbbá tagadja azt is, hogy7 Stribrry akarta volna Gajdát egy forrada­lom részére megnyerni, sőt azt állítja: Az a politikus, aki Gajda kijelentése sze­rint egy diktatúráról és Gajda részvéte­léről beszélt volna, maga Klofács volt. Ugyanaz a Klofács, — folytatja Schwarz — aki ezt a hallatlan komplotot készítette elő azzal a célzattal, hogy a pártot Benes részére megnyerje és hogy eltávolítsa Stribmyt. A vádak, amelyeket Stribrny most szer­kesztője, Schwarz utján Benes és főképpen Klofács ellen nyilvánosság elé hozott nem je­lentéktelenek. Klofáceon múlik, hagy azokat megcáfolja. A kétféle leleplezésből arra következte hetünk, hogy egy fascista diktatúra és egy szocialista diktatúra kitöréséről lehetett szó. Kérdés már most az, hogy a leleplezések kö­zül melyik felel meg a valóságrak. A koalí­ciós kormány bukása óta történt leleplezések sora tehát még nem fejeződött be. Elza nem felelt, nem tudott szólni, csak elföldte az arcát a tenyerével és ráborult a diván karjára. Gyula nem tudott mit kezdeni vele, simogatta a vállát, mondott neki gyön­géd, becéző szavakat, aztán az asszony egy vonagló mozdulatára elhallgatott. Ismerte ezt a váll rándulást, a kezdődő zokogás első jelét. Megvárta, amig Elza izgalma feloldódik a kitörő könnyekben. Vagy egy félóráig feküdt Elza a divá- non, mozdulatlan kétségbeeséssel, melyből férjeznem értett semmit. Csak annyit gon­dolt, hogy úgy látszik a balatonfüredi üdülés nem sokat használt, az asszony most is csak olyan ideges, mint volt. Ez elrontotta a vi­szontlátás örömét, kedvetlen érzéssel töltötte el. Szótlanul várta, tehetetlenül, amig az asszony lecsillapul. Végre Elza fölemelte a fejét. Az arca szinte átlátszóan sápadt volt, az ajka vér- télén, a szemében valami száraz tűz égeti. Halkan, tompán mondta: — Kicsit rosszul érzem magamat, de ne aggódj miattam. Eredj le vacsorázni, én nem tudok most sem enni, sem emberek közé menni. Gyula szabadkozott egy darabig, inkább nem megy le ö sem, de valóban éhes volt é rá hagyta magát beszélni, különben is szok­va volt megtenni, amit Elza kívánt. Gyöngé­den megcsókolta az asszonyt és lement az étterem terasszára. Elza az ablakból nézte, amint megy az asztalok között, az egyik asztalnál megáll, kezet fog egy úriemberrel, leül mellé és el­kezdi az étlapot tanulmányozni. Ekkor Elza magára kapott egy köpenyt és gyors 'epé­sekkel, lesütött szemmel kiment, a szobából, le a lépcsőn a halion át ki a gyógytérre, amely ekkor már meglehetős néptelen volt, csak a szálloda közelében levő padokon ültek még néhányon, fürdővendégek és hallgatták potyán a cigányzenét. Elza gyorsan, szinte rohanva lefordult a Balaton felé. (Vége következik.'

Next

/
Oldalképek
Tartalom