Prágai Magyar Hirlap, 1926. szeptember (5. évfolyam, 198-222 / 1236-1260. szám)

1926-09-26 / 220. (1258.) szám

1926 szeptember 26. vasárnap.

10

tös haján. S e mozdulat nyomán élővé vált bennem az, auni benne legutoljára élt. A nézése, a szorítása, az Anyám felé forduló aggódása. Mintha delejes erőik ömlött ék volna át belém. Mintha nem én ő, ö mondotta volna:

— Be kell hívni a többieket...

vS már álltam fel mellőle. Azt mondják, mosolyogtam is, — lehel hiszen minden megbízására mosolyogni szoktam. De az egészen bizonyos, hogy nem támolyogtam. S nem reszketett a karom, mikor átöleltem az Atyámat, hogy hozzá vezessem. Megsimogattam a kis húgom váltamra hanyatló fejét, mintha át kellene adnom neki is valamit. Aztán mentem tovább. Mentem. Mert élesen, tisztán bontakozott ki előttem minden tennivaló. Vezetve hívott a kötelesség.

*

Junius első napját már megindította a titokzatos evezős. A hajnal is szétdobálta szi- várványos fátylait a keleti égre. Haláléjsza- kán festett pirosrózsák piros életillata fogadott, ahogy kiléptem. Az orgonabokron uj hymnuszra zenditett a fülemile. Lassan kezdte szétbontogatni a színes fátvolszemfe- dőt az uj életre ébredő nap. A torony nemes, fehér karcsúsága rószaszinüvé változott. Fényrózsák hullottak le a fákra. S bennem egyszerre elevenedett fel minden valaha látott szépség. Egyszerre vált megismeréssé minden eddigi élmény:

— Ez az élet! És könnyű és jó és szép —. Hiszen még ezt is ő mutatta meg nekem! Ő akarta, hogy lássam: A halál órájában is feljön a nap!

A fülemile elhallgatott. De humuszát átvette a lelkem, összefonódott benne minden eddig hallott és érzett dallam a Trauer- marsohtól fel, az Appassionótáig!

És szeretni kezdtem a világot és az életet — már nem úgy, mint eddig. Már láttam tisztán, hogy a fény az árnyéle felváltója csak. S a talán a jó ember sem több, csak annyi, amennyi szeretet által minden rossz ember is lehet még.

S a halál küszöbét átlépve életigenlő lélekkel indultam el az igazi, a minden sugarában átfogott élet felé.

Dr. Szabó és Gödény

J©gS szemináriuma

Tanulmányi ügyben díjtalan tanácskozás. Jegyzetfcér- let. Előkészítés bármelyik egyeíesare és főiskolára; jogi, ügyvéd', bírói vizsgákra, á!!am"zámvi- telre, államvizsgákra, kettős könyvvitelre is. 10 havi részlet. Központi intézet: Budapesí, Károlv-kör- át 4. (Telefon: L 963-50.)

í M ¥ E RHETj

I az áliamjő ekonpgi sorsjáték sorsjegyével, g 1 Fínyoraményok: 100,000, 30.000, 10.000 I

Íj Ar: 1 sorsjegy 5 Ke. és 1 Ke portóköltség ÉJ 5 sorsjegy 25 Ke., portómentesen küldve

í$j fizesse be tékát a megrendelési

összeget postautalvány útján a

I HankházMk I

(a esalisz’cv/k otílá yacrrjíiék Czlsföclysl m

^ BpaUsSava* Busíajjsfcá í. Psstafíói* 145. g

„IZA“

.Jó izlési társaságbeli decens hölgyeknek nélkülözhetetlen arc, nyak, karok, kezek, test, kebel, haj ápolására és teljes finom, dis- crét szépség elérésére, 1909 Parisban aranyéremmel és oklevéllel kitüntetett szépség ápolási módszer és preparátumok.

Az intézetben a legmakacsabb arcdefektusok sikeresen eltávoütatnak. Szeplő, máj- j folt, mítteszer, likacsos és zsíros kiütéses i teint, vörös orr, kezek,- anyajel, szemölcs,! ránc szemzacskók etc.

Akik a távolság végett nem kereshetik fel intézetemet, rendeljenek Iza rekord arcápoló szereket, pontos kioktatással.

Mitieszer, pórus, pattanás ellen

garnitúra...................................Ke 37.—

Szeplő és májfolt ellen garnitúra . „ 37.—

Vörös orr, arc, kezek elleni garn. „ 37.—

Arcmasszás ráncok karikák ellen „ 77.—

Borujjitó garnitúra 4 nap alalb lehámlasztja a bort és olyan lesz, mint az üde gyermeklányé . . „ 120.—

Hajtanalitó garnitúra 1 perc alatt leveszi a hajat ennél jobb 20 év

múlva sem lesz

............................ 37.—

Ke

belápoló, fejlesztő garnitúra . „ 120.—

Folyékony láthatatlan email, csodásán szépít...............................„ 77.—

Iz

a kozmetikai intézőt Jlratisíava, Stefanikova 19,.II.

xx Az „Ifjúsági könyvtár** az iskolai növelés szerves kiegészítője, rendelje meg tehát sürgősen köűyvosztál yunknái.

Európa elrablása

Irta: Szántó György

A long-islandi Majestic-Hotel halijában most kezdődött a jazz.

— Nagyszerű, mondta Mac Fullham K. V., az

elkényeztetett, divatos szobrász. Ti mindig csak szidjátok ezeket a szegény niggereket, ők pedig olyan zenét adnak nekünk, elernyedt és elhasznált idegzetű fehéreknek, amely most öt földrész kihűlt vérű embereinek a vérét füti. Hallgasd csak, megint egy meglepetést hoztak. Igazi tamtam van a jazbandben. Kedves fickók. Az őserdők színeit és szagát hozzák, ismeretlen óriás pillangók himporát szórják a szürke életünkbe.

— Hogy ti művészek miket fedeztek fel! Én nem mondhatnám a niggerszagra, hogy őserdők illata. Nem szeretem a szagukat. A tam-tamot megnéztem. Ez valódi, az aik-aik törzsnél láilam ilyet két éve, amikor lent csavarogtunk a Jova páncélossal. Végeredményben hadd éljenek a bitangok, engem csak az bosszant, hogy már nem lehet miattuk sehol sem a ringbe állni. Egyre jobban boxolnak a bitangok.

Sámuel I. Granf, a Jova másodkapitánya, hirtelen elhallgatott. A hall főbejáratában különös pár jelent meg. Hatalmas növésű, rendkívül szélesvállu, harmincasban járó férfi és karján egy öreg, elhízott és a festék alatt mégis ráncos, beesettszemü nő.

— Hát ez mi? — mondta a szobrász, amikor az utiruhás furcsa pár eltűnt a szálloda fel- járatánál. Tíz kérdőjel vagyok.

— Régen nem láttuk már Fredet, válaszolt a kapitány. Bizonyára az anj7ja. Nem tudom, mi ütött belé. Máskor nem az anyjával szokott jachfozni.

— Furcsa vén skatulya. Nem néz ki anyaiak. Gyanús.

A kapitány nem feleli. Felállott, meghajtotta magát missis Annié előtt és eltűnt a táncolok hullámaiban.

♦

Fred nemsokára visszatért. Remekbeszabott bársonygalléros frakk feküdt hatalmas termeién. Az ajtóban körülnézett, miniha keresne valakit, aztán a szobrászhoz közeledett a táncolókon át.

— Halló, öreg cimbora, itt vagyok. Hogy vagy?

— Minden rendben. Az emberek még mindig szeretik a királyokat majmolni ós jelentéktelen pofájukat bronzban viszontlátni. Ugv örülnek, mint a hülyék, ha önmagukkal van szerencséjük találkozni. A legszebb, legokosabb, legérté- kesebb emberrel. Bronzban, vagy márványban.

— Na, te sem vagy üzletember. Hátha én is egy márványképmást készülök rendelni nálad és te elveszed a kedvemet ezzel a fanyar humoroddal?

— Te? Csak tréfálsz. Hiszen sohasem engedted, hogy mintázzalak, pedig hányszor késeiek. Még ón fizettem volna neked.

Neveitek. Nem rossz, 0‘Brien Frednek, a losangelesi petróleumkirály fiának modeildijat fizetni.

— Hallgass ide. Nem rólam van saó, hanem

a feleségemről.

— Úgy? Hangoztatnom kell, ftogy elfelejtettél a lakodalmadra meghívni. Sőt arról sem értesítettél, hogy házasodni szándékozok Ha szabad kérdeznem, kedves nejed jelenleg hol tartózkodik?

— Fent van a szobájában. Fáradt, rra nem

jön le.

A szobrász kutatva nézett barátja szürke szemébe. Ott, a szemek mélyén valami titok úszott és úgy érezte, hogy $ szürke szemek mély \ izében a titok után ereszti le tekintetének éles horgát. A percek megnőttek. A négerek halkan vonítottak furcsa szerszámaik ritmusára, egyszeregyszer felkiáltottak rekedt hangjukon, a zene erdején át keresve az őshazát. Aztán megint halkan vonítva baktattak a ritmusok mesgyéjén.

— Te láttál bennünket, amint megérkeztünk? Bizonyára azért hallgatsz.

— Nézd Fred, bevallom, hogy láttalak. Azt hitték mások, hogy az anyád, de én rögtön éreztem, hogy a barátnőd, sőt, hogy a feleséged. Minden okom meg volt rá, hogy ne higyjym ezt, hiszen épelméjű, egészséges szekszualitásu embernek ismertelek, de megmagyarázhatatlan, mégis tudom, hogy a feleséged. És az is megmagyarázhatatlan, hogy nem nevettem. Holott nevelnem kellett volna, mert ilyen korban levő nőt

feleségül venni, ez már egy milliomos hóbortjának is tulerős.

Fred két fekete, vastag, aranygyűrűi szivart vett ki fehér mellénye felső zsebéből. Az egyiket a szobrász szájába dugta, a másiknak leharapta a végét. Aztán karonfogta barátját.

— Gyere, elmondom, mért nem nevettél. Mindenki nevet rajtam, de te nem nevettél. Tudd meg hát az egészet, mert más úgysem érti meg. Hiszen jóformán magam sem értem.

A magas, végnélküli betontöltésen meggyuj- tották a vastag, fekete, aranygyűrűé szivarokat. Alattuk a tarkaponyvás kabinok ezreinek locsogott a tenger. A kabinok színei halkan villanlak fel a holdfényben, igy válaszoltak a vén tocsogónak szemérmesen.

— Figyelj hát ide, kezdte Fred. Judod, hogy mindig szerettem a zenét. De nem úgy, mint más, hanem a magam módján.

— Tudom. A klasszikus zenét ugyanúgy értékeled, mint a jazzbandet.

— Igen. De most nem ezt. akartam hangsúlyozni. Hanem azt, hogy mindig hangösszetételekre és uj ritmusokra vágyom. Az csak olcsó frázis, hogy minél többször hall az ember, értsd klasszikus zenét, annál inkább élvezi. És az úgynevezett könnyű zene nem értékes? De hagyjuk ezt. Meg akarom csak okolni, mit jelent nekem a rádió, ez a zenei újság, amely már divatját múlta a mi köreinkben. Mindig uj hangösszetételeket és uj ritmusokat. Amikor már azt hittük, hogy mindent kimentettünk, akkor elcsípünk egy balalajka-orkésztért Felfigyelünk, hogy mit hoznak a legyőzött távolságok és ime felharsan a doni kozákok kardala.

Fred szivarja fel-felparázsolt a sötétben és a szobrász figyelt.

— Csak azt akarom megmagyarázni, hogy amikor már túl voltam az állomáshajsza gyönyörűségén, mért nem untam meg a rádiót. Nos, hát egyszer Rómát csiptem meg. Az olaszok tudják, mi a rádió jelenleg primitív fejlődési stádiumának okos kihasználása. Nem tartanak előadásokat, ez unalmas. Sem nyelvkurzust, amelynek senkisem veszi hasznát és amelynek hallatára undorral száguld tovább a földteke másik felére. Operaelőadást is ritkán kapcsolnak, mert ennek kiegészítő része a vizuális kép, éneikül a recitativók gyakran unalmasak. Mi marad hát? A programzene és a dalok.

— Igen, hiszen ez az ország a dalok, a vox humana őshazája.

— Igazad van. Itt az emberi hang ugv törtet elő mindenünnen, mint a forrásvíz. Bőven és

tisztán, mint egy természeti erő. Nem takarékoskodnak vele, mint a németek, hogy az ötödik felvonás végére is maradjon.

— Szóval megcsípted Rómát.

— Először nagy hévvel a Zampa nyitányát adták, utána egy nő énekelt.

— A feleséged.

— Légy türelemmel. Mindent elmondok, nem olyan egyszerű a dolog. Nős, hát a nő a Lakmé csengetyüáriáját énekelte. Nem szeretem az ilyen koloraturzsonglőr mutatványokat, de ennek a hangnak a csengése... hogy is mondjam csak, nos igen: egyenesen a szivembe. Talán nevetni fogsz ezen, de hidd el, hogy azonnal a szivembe vágott. Nem leszek hosszadalmas. Megeézíem a Rádióhiradót. Vasárnap, április 20 Róma, 380-as hullámhossz 21 óra 30 perc. Zampa ouvorturc, utána: Almirante Európa Tani, Lakmé, csen- gettyüária.

— Szép neve van.

— Ilyen szép a beszédjük is. Zene. Aztán mindennap néztem a programot. Ö nem énekelt többé. Mintha a földből nőtt volna ki, egyik név a másik után, egy gyönyörűbb hang a másik után. De az ö hangja uralkodott emlékemben a többi hang felett. Ha költő volnék, azt mondanám, elérhetetlenül ült egy kristálypalota kupolájának tetején. Azért is mondom ezt neked, hogy megértessem, mi volt nekem ez a hang. Mintha nagy ezüstkalapáccsal belülről kristálypalota falait ütögették volna és a kristályfalak és kupolák zengése, pengése és csengése csakis engem keresett volna fel a Jupiter jacht fedélzetén, a broad- castingon át. Mintha csak nekem szólt volna és nem még százezernek rajtam kívül.

Milyen szépen beszélsz Fred, szinte irigylem a szavaidat.

Alapítva 1796.

Alapítva 17%.

Horn Lajos utóda, Banská Bystrica

Szlovenazkó legrégibb és legmodernebbül berendezett liölpar gyártelepe

Márvány-fllabástrom ernyők és csillárok, egyszerű, sima, valamint művészies szobrász díszítésekkel ellátva, selyem zsinór felszereléssel, nyugodt fényhatásuk folytán a Jelenkor legelegánsabb és legelőkelőbb világitól.

5111

Kérjen árjegyzéket.

CöHlrésselie, • cslezoléa fényeié*, bemoksng&rvésés viUanyerSvel

MQvészlea kivitelű síremlékek útszélf keresztek, köszobrok minden könemben.

Bútormárványlapok.

Kapcsoló táblák.

Iparművészeti munkák: Irószerkészletek, óratokok, hamutartók, szobor állványok ttb. márványból.

Kérjen árajánlatot.

— Nos, miután a hang többé nem .jelentkezett, én befütettem a Jupitert. Nekivágtunk az óceánnak:, és most éreztem, kukacvoltunk egész lassúságát íme, hetekre van szükségünk, hogy megtegyék azt az utat, amit saját gyönge semmi hangunk egy perc alatt megtesz. A hajón sokszor hallottam, mint mondani szokták, lelki füleimmel azt a hangot. Százféleképpen elképzeltem azt a vérből húsból való emberpalotát, ahonnan kiszállt. Énem jobbik felét csakúgy felkorbácsolta ez a hang, mint állati ösztöneimet. De hiába magyarázom, ez talán már kissé beteges is volt.

Á beton digue végére értek. A tenger türelmetlenül morgott és kiküldött egy-két hullámnyelvet a fövényre. Amikor ezek visszasnrrantak, újak szaladtak a nyomukban, egyre beljebb nyelve a csillogó fövényt. Mindketten egyszerre dobták el szivarjukat, aztán visszafordultaK.

— Nemsokára Gibraltár, Nápoly, aztán Róma. A Rádió Societate-nek három leadóállomása van. Az első kettőnél nem ismerték Tani kisasszonyt. A harmadiknál sem tudták a dinét megkapni, de azt mondták, hogy holnap 18 órakor bejön a terembe énekelni. Megborzongtam. Valahogy nem őneki, hanem a hangjának örültem veszettül, mint egy gyermek. Másnap este korán ott voltam a Societate koncerttermében. Nagy meglepetés várt rám.

— Micsoda?

— A férfiak és nők, akik eljöttek, hogy a szétküldő állomásba énekeljenek, csaknem mind öregek és csúnyák voltak. Az egyik lenonsta még púpos is. Képzeld csak el, a Grail regéjét énekelte LokengrinbőL Mielőtt énekelni kezdett volna az arca kipirult az izgalomtól és a majomszerben hosszú, térdig lecsüngő karjai megreszkettek. Lámpaláza volt, pedig rajtam és tgy-két újságírón kívül senkisem volt a teremben.

— Értem, mondta a szobrász. Ezer Brabauti

Elza arcát látta, amint hallgatókagylóval aranyszőke hajkoronáján hallgatja, hogyan tündökül Parsival fején a Graal korona. x

— Látod, most már tudom, hogy neked kellett mindent elmondanom. Hallgasd csak tovább. A púpos olyan mozdulatokat tett ének közben, mintha talpig ezüst páncélban volna. Egy pttla- r.atra úgy láttam, hogy a fején csillogó sisak, egyik karját nagy címeres pajzsra, a másikat ke- resztalaku pallosára nyugtatja. Úgy énekelt, hogy mindenki megdöbbenve nézte. Aztán megint egy kis púpos állt ott és a hattyú nem jött érte aranycsónakkal. De ő csak állott és tekintete a végtelenbe meredt.

Szótlanul lépkedtek. Egy világítótorony kü- lönbözőszinü jelzéseket adott, miniha óriási rubinokat és smaragdokat dobált volna az éjszakába, amelyekre más naprendszer fénye vetődött.

— Akkor a bemondó hivatalnok a mikrofon

elé lépett és ezt mondta: Almirante Európa

Tani, Puccim, Franciulla dél West. A uő öreg volt, kövér és kicsi. Hiszen láttad. Én is nagyon jól láttam. A hangja sem vette el á józan eszemet, nem is képzeltem, hogy ez Minié, a pompás californiai vadvirág, banditák és cowboyok imá- dottja. Miközben énekelt, arra gondoltam, hogyan viszem magammal ezt az elhasznált olasz nőt, akinek a hangja külön élet. Láttad, most itt van.

— És megbántad?

— Nem. Bánt, hogy az emberek nevetnek rajtam, de végre is nem menekülhetek a vadonba vele. Emberek között szeretek élni. Hallgass csak ide. Úgy gondoltam, hangversenyt rendezek egy teljesen elsötétített teremben. Amikor vége, kigyul a fény. Alikor talán megértik, hogy a hangja egy külön élet. Vágj7 készíts róla egy szobrot, az mesélje el valamiképp ezt a titkot, amelyet szeretnék mindenkinek elmondani. De nem, hiszen ez butaság. Lehetetlen.

A szobrász most látta, hogyan éneklik bele eltiport életüket rossznövésü, torzarcu és elöregedett nők és férfiak egy'üres koncertterem üres padsorai előtt a mikrofonba. Évek szenvedésének az örömhimnuszát harsogták a íöld összes országaiba és egy ráncos arc, egy púpos hát többé nem állott vigyorogva a dicsőség útjába. íme, eljött egy pettyhüdt, kopott énekesnőért «ez a hatalmas, bivalyerejü, mérhetetlen vagyonú, mindenektől irigyelt ifjú, hogy magával vigye üt pereken át. Élesen látta most a nőt, ahogy a halion átment. A járása komikusán páthoszos volt, mégis az imbolygása ingerlő és nőgounnaadok számára különleges. A ruhája komikusán fiatalos, mégis évszázadok tradíciói rejtőztek riseléséaek módozatában. Egy bűnös múlt nehéz ilbua terjengett ebben a iragikomikumban és a szobrász ijedten pillantott a tengerre. Várta, hogy migie- lenik óriás bika képében az istennek atyja és prüszkölve vágtat a babokon át, hátán az elrablóit Európával.

Amikor a Majestic-Hotel hallja felcsillámlott, a tenger már bömbölt. Harsogva csaptak neki a hullámok a betontöltésnek, de a jazzband tul- harsogta.

— Milyen hamar jött ez a vihar, mondta Fred. Az imént még alig volt szél.

A szobrász nem hallotta. Az öreg nőre gondolt, akinek a hangja mintha az öreg, elhasznált Európának külön diadalmas élete: a kultúrája

lenno és Jupiterre, aki ennek a fiatal amerikai bikának a képében vágtatott át egy titok mágnesének vonzásában, hogy elrabolja Európát.

Sokat beszéllek arról a szobormű, amit másnap kezdett megmintázni. Mindenki azt hitte, hogy a régi mítosz ,;ra alakot öltött. Fred sem tudta, hogy az ő titkáért egy újabb titkot kapott cserébe.

Szerkeszti: S t i 1c 1 a y Ferenc d r.

Kéziratok a szerkesztő címére: Hősire- Kmw, Éder-utc* 9. sí., küldendők.