Prágai Magyar Hirlap, 1926. szeptember (5. évfolyam, 198-222 / 1236-1260. szám)
1926-09-16 / 211. (1249.) szám
v lAJUmR JtllRiiAö 1926 szeptember 16, csütörtök. Vihar- és autóbaleset Csorbatavon Pár óra a természet jdté kának színpada előtt — A P. M. H. eredeti riportja — Csorbató, szeptember. Mindec szenzációhajhászástól mentesen, előre is bejelentem, hogy az autóbaleset kicsi volt, a vihar ellenben nagy. Amolyan tátrai vihar volt az, amelyet szeptember 13-án láttam, tehát szerencsétlen napon, amit az autóbaleset is igazol. A Csorbató éppen álmodott Mozdulatlanul feküdt a kavicsokon és a sziklák között, mint valami folyékony, zöld üvegtábla. Ez a mozdulatlanság nagyon imponáló volt. A víz fenekén ott csillogtak a belé- 'dobált feltört konzervdobozok. Azt hittem, hogy halak. Tévedtem. Halat, egyet sem láttam. Valahol ágyaznak Először azt hittem, hogy valahol ágyuz- nak. Fent, a magasban a ragyogó napfényben olyan volt a tó fölött pöffeszkedő Tátra képe, mint valami fennakadt mozifilmé. Az ágyúzás lentről jött. ólomszinü ködből, ami eltakarta előlem a világot. A nyaralók nézték és valamit mondtak rá. Csehül mondták. Itt mindenki csehül beszél. Sajnáltam a szegény tavat: elfelejtette a magyar szót . . . még én is csak suttogva mondtam neki valamit . . . Egyszerre látom, hogy a Tátrát fehér bárányfelhők menyasszonyi fátyla öleli körül. Lengén és lágyan. Minden csúcsot egy-egy. Csak a kontya áll ki a hegynek. Mosolygón és kacéran, mint ahogy egy-egy konty szokott... Mondom: azt hittem, hogy valahol ágyuz- nak, mert a síkságot füszerü felhő álmositotta el. Pár perc múlva azonban megindult ez a füst. Mintha valami földalatti szellem irtózatosan szép gáztámadást intézne a Tátra ellen. Óvatosan, szinte észrevétlenül, sunyin kúszott fel a hig, szürke felhőgomolyag a Tátra oldalán. Majd heves szélroham támadt, amely hátborzongató orgonahangversenyt csinált és a felhőgomolyag rohamszerűen bujkált át a fenyőfák között . . g Jön a vihar Két pillarat kellett csak és a Csorbató mozdulatlan víztükrén már ott hemperegtek a hideg felhőgömbök. Mintha valamennyi tul- hizott, rakoncátlan erdei manó lett volna. Egymás hegyin-hátán bukdácsoltak át és zenebo- nás ricsajjal kapaszkodtak fel a meredek csucsoldalakon. Aztán megérkezett a szél. Mint valami bősz hegyi pásztor hajszolta maga előtt a fantasztikus pára tömeget A kirándulók ijedten menekültek fedél alá. Ideje is volt A vad tekintetű hideg szél belemarkolt a Csorbatóba és láthatatlan kezeivel dagasztani kezdte a vizet. Az egész tó, mintha egy hig, élesztős masszává változott volra: pöfékelt. Valahány esőcsepp hullott beléje, nyomában pár pillanatig sötét lyuk maradt. Majd ismét csinos hegy nőtt a helyén. Talán a Tátra tréfás tündére játszott magastátrásdit a vizen. Építgette a hegycsúcsokat, amik felemelkedtek, de abban a pillanatban ismét lerombolta, hogy mellette ismét másikat emeljen játékos keze. Ez a bóditóan gyors játék gyönyörű látvány volt. Elképzelhetetlenül érdekes. A széles, nagy lomha viz például mint egy megcsiklandozott menyasszony, fickándozott köves ágyában és szelíd kacérsággal paskolta a parti sziklákat . . . Csak a Tátra állta némán a vihart. Szinte látszott rajta, hogy haragszik és talán belevágná sziklás öklét a felette garázdálkodó felhőóriásba, de a földanya erősen a keblén tartja ezt a páratlanul szép csodagyermekét... Finálé A széi már valahol messze hajszolja maga előtt a szürke, nedves subáját. Az esőbe vegyült jégszemek gyémántja is elolvadt már, az ezer alakot játszó Csorbató vize azonban még mindig nyugtalanul fetreng. Eikinzott szép testét odatartja a napnak, hogy a sugarak gyógyítsák be a szélokozta sebeket. OOCCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXJOCOOu^ I Uispsj S. Ipoly kI a magyar nyelv hites és esküdt törvényszéki tolmácsa \ Práfa I., lliselnq írh 5. szám V, Okmánymásolatok és fordítások postafordultával X való filkészítésfl é» hltolnsitése. Ügyvédeknek és Ö hivataloknak árengedmény. A vörös tetejű nyaralók ázottan állanak a parton, a fenyőfák pedig mozdulatlan ámulattal hallgatnak. Ugyan hány évtizede nézik már a Tátrát, melynek kopár, vízmosásos oldalbordáiról élesen ver vissza a napsugár. De a Tátra mindért tűr. Érzem, hogy évezredek óta áll a Csorbató partján és arisztokrata gőggel nézi le az alatta nyüzsgő pipotya világot . . . őt a vihar egyáltalán nem hatotta meg. * No és az autóbaleset? Az is megtörtént. A Csorbató melletti Ossko Ján autója beleszaladt az Ujcsorbatóba. Szépen, ügyesen tért le a kitünően gondozott útról és mint egy hízott fekete malac beleheveredett a vízbe. A soffőr sértetlenül került ki a kellemetlen fürdői; És a vihar nevetett. A hullámok bukfencet hánytak a nyögdicsélő autó pöffedt hasán. Az emberek szaladgáltak. Lovakat kell keríteni, hogy kihúzzák a modern technika ékkövét a természet ölelő karjai közül . . . A munka lassan haladt előre. Egyelőre nincs mihez kötni a köteleket . . . Ez már nem volt érdekes. Otthagytam. Útközben valami belefájdult a szivembe. Bizonyosan az, hogy kérkedő cseh nótát hozott felém a szél a fenyvesek körül ... a vendéglőben pedig egy cseh pincér kótából citerá- zott . . . s mikor egy pohár sört kértem tőle magyarul — nem értette . . . Rácz Pál. Csoda történt Máriapócson — Egy hétéves néma gyermek megszólalt a Mária-kép előtt - — A P. M. H. eredeti riportja — Ungvár, szeptember 15. A szeptember 11-iki bucsunapon csoda történt Máriapócson. Nem hiszek a csodákban, pláne azokban a csodákban , amik ma történnek. A máriapócsi csoda azonban ennek dacára megtörtént. Függetlenül attól, hogy hiszek-e benne vagy sem. Úgy látszik, a csoda szempontjából ez nem fontos . . . Ott volt a nagy tömeg. Csekély harmincezer ember. Harmincezer ember között egyetlen kis fáradtarcu család. (Nem iram ki a nevét, mert azóta se éjjelüli, se nappaluk. Mindenki a csodát akarja látni.) Hétéves kis gyermeket vezet a család a csodatevő képhez. Finom, feltűnően szép vonásaiból hegyeket mozgató hit sugárzik ki. Szőke, lágy haja csak növeli szépségét A szülők jajgatón, könnyeket csorgatva imádkoznak fel a Szűz Máriához. Nem betanult imádság az. Reformátusok az istenadták, nem tudnak más imádságot, csak a miatyáhkot ... De azért szebben beszélnék az Istenhez, mint az angyalok. A néma gyermeknek csak a szeme beszél ... A tömeg tolong. Mindenki oda akar jutni a kegyképhez, vogy megérinthesse azt. A csendőrök csinálnak rendet. A csendŐT- p-rancsnok, egy szimpatikus százados, maga is hivő ember, ritka tapintattal irányítja a képhez való közeledés rendjét. Ha nem a kép előtt, a csendnek és rendnek eme őrei előtt venném le a kalapomat Nem is éppen előttük, de a tapintatuk és udvariasságuk előtt . . . Pedig itt ugyancsak próbára teszik türelmüket. Mert a tömeg fanatikus és kegyetlenül legázolja a gyöngébbet, hogy egy lépt el előbbre juthasson. ... És hangzik a jajongó ima. Eget ostromló kérés: — Add vissza, jó Szüzanya gyermekem épségét . . . Aztán egy pillanatra ismeretlen hatásra bántó csend támad. A végén egy sikoly hangzik fel az oltár előtt. Egy anya fetreng a földön s egy gyermek mutat fel reszkető ujjacskájával a képre és szóra nyílik a néma ajak: — Ni, mama, csecse . . . A templom megrázkódik. A harmincezer ember között lélekrádió viszi szét a hirt: — Csoda történt! A hatás iszonyatos. A férfiak edzett arcán könny csorog. Az asszonyok hisztériás vonaglással jajongnak fel az égig. A csendőrök munkája nagy. Mindenki látni akarja a csodát. Csak én nem hiszem. Aztán látom, megbizonyosodom róla. Felesleges „elhinni", mikor tapasztalom. A hét éves gyermek csak pár szót mond. ügy beszél, mint egy másfél éves, járni és beszélni tanuló kisbaba. Másnap már egy-két szóval többet tud. Nyugalma azonban nincsen. A csendőrök csak nagy erőfeszítéssel tudják megakadályozni, hogy szét ne szedjék a kis „csodát". A lakásán is megrohanják és ezer kérdést intéznek hozzá. A szülők reszkető boldogsággal becézik a gyermeket. Mindenki csodálkozik, csak a gyermek nem tudja, hogy mi van azon csodálni való, ha ő -hét év után először mondja ki: —- Ni, mama, csecse . . . riporter Magyar, romi a, angol stb. utlevél- vizumok megszerzését, valamint idegen állampolgárok lejáró útleveleinek meghosszabbítását t. előfizetőink és olvasóink részére a rendes költségek megtérítése ellenében készséggé eszközli a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatala. Különös affér Érsekújvár városa és a járási hivatal között Amikor a járási hivatal kilakoltatási pörnek van kitéve — Köteles-e Érsekújvár városa ingyen hivatalt adni a járási közigazgatás számára? — A legfelsőbb közigazgatási bíróság elé kerül az ügy — Saját tudósítónktól — Érsekújvár, szeptember 15. Szokatlan közigazgatási affér foglalkoztatja az érsekujvári jogi köröket. Nemrégen épült fel ugyanis a város egyik hivatali palotája, amelyben a pénzügyi kirendeltségen s az állami adóhivatalon kivül az érsekujvári járási hivatal egész apparátusa is elhelyezést nyert Eredetileg csak a két pénzügyi hivatal számára készült a ház s csak amidőn már az első emelet készen állott, akkor jöttek, az utolsó percben, azzal a prepozícióval a városhoz, hogy kétemeletesre építse az uj épületet s a földszinten nyerjen elhelyezést a járási hivatal, amelynek elhelyezése már hosz- szu idők óta okozott gondot a hivatalos köröknek. Annak idején elkészítették a terveke’, elkészítették a költségvetést s a járási hivatal részéről nagy készséggel vették tudomásul, hogy 17.000 korona évi bérrel amortizálódik a járási hivatal helyiségei miatt eszközölt tul- épités. Elkészítették s aláírták a szerződést, az építkezés már hónapokkal ezelőtt befejeződött, a hivatal a helyiségeket hónapokkal ezelőtt el is foglalta, minden a legnagyobb rendben volt, a helyiségek szépek, világosak, tágasak, egészségesek, csak a lakbér kifizetése késett. Ekkor jött ugyanis a nagy meglepetés: a minisztérium a felierjesztett szerződést nem hagyta jóvá s az 1920. évi 126. sz. törvénycikk 8. sza- való hivatkozással azt az álláspontot foglalta el, hogy a város teljesen ingyen köteles a szükséges helyiségeket r járási hivatal rendelkezésére bocsáta- ezért nem engedélyezte a 17.000 ’ "ronás lakbér fizetését. A minisztérium rendelkezése persze igen nagy konsternóciót keltett az érsekujvári városházán s rövidesen megállapították, hogy a miniszteri rendelkezés kétségtelen tévedésen alapszik, mert az idézett törvény kifejezetten azokra az esetekre vonatkozik, amidőn áthelyeznek egy városba egy olyan hivatalt, amilyen addig még neon volt. Érsekújvárod azonban mindig volt ez a hivatal s amig a régi helyiségeiben volt, addig is kellett lakbért fizetnie. A város képviselőtestülete foglalkozott ezzel a kérdéssel s úgy határozott, hogy először Holota János dr. városbiró megkísérli Prágában az illetékes minisztériumban az ügy békés elintézését, csak ha ez esetleg nem vezetne eredményre, akkor a legfelsőbb köz- igazgatási bírósághoz fordul a város panasz- szal s egyidejűleg megindítja a járási hivatal ellem a kilakoltatási pert. Az érdekes affér fejleményei elé érsekujvári jogászkörökben nagy érdeklődéssel tekintenek. „A magyar diákok még mindig álmodnak" A lévai magyar diákkongresszus után — Még mindig a régi nóta járja? — A „Slovák" is beállt az ünneprontók sorába — Saját tudósitónktól — Léva, szeptember 15. A Léván lezajlott diákkongresszussal kapcsolatban a cseh sajtóban valótlan hírek láttak napvilágot. Ez alkalommal is, mint minden jelentősebb magyar megmozduláskor, Irredentizmust kiabálnak, irredentizmussal vádolják meg a meg- mozdulókat. Mi magyarok már megszoktuk, hogy mindazokat, akik nyiltan és bátran felemelt fővel foglalnak állást magyar ügyekben, az irredentizmus stigmájával bélyegezzék meg. De azt igazán nem vártuk volna, hogy még a Slovák cikkírója is beáll az ünneprontók sorába, amely annak az emberien gyönyörű gesztusnak a hatását akarja nyilván, tendenciózusan lerontani, mely a magyar diákok lévai kongresszusán a fiatalos idealizmussal lobogó diákszivekből tört elő. Mert úgy látszik, hogy még mindég sokan vannak ebben a köztársaságban olyanok, akik jobban érzik magukat a gyűlölet sötét bástyáival körülövezetten, csupán csak azért, hogy a nemes humanizmus szellője valahogyan ne találja szíven őket s kezük nem bir, mert nem is akar baráti kézfogásra ledülni, bárhogy is harsogja fülükbe a kor szava annak szükségességét. A Slovák cikkíró ja a címben azt mondja, hogy „a magyar diákok még mindég álmodnak". Holott ha figyelmesebben nézett volna körül, ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalta volna: a magyar diákok fölébredtek és komoly életmunkához láttak. — Azután pedig előszedi a régi lomtárból az unalomig ismert és már régen elkoptatott rek* vizitumokat: Nagymagyarország, Felvidék, irredentizmus! Neki megy hegyes tollával a hatóságoknak is, hogy ezt nem csupán tűrik, hanem — horri- bile dictu — még elő is mozdítják. Majd nagyot és fájdalmasat sóhajtva, azt állítja, hogy a magyaroknak és a zsidóknak, persze, mindent szabadi Ez a cikk a szlovák-magyar barátságnak bizony nagyon rossz szolgálatot tesz s bizonyosan nem adja ki azt a Slovák szerkesztősége sem, hogyha tudta volna, hogy a nyilvánosság előtt az ismeretlenség homályába burkolózott szerző ezzel a cikkel az egyenesen és a becsületes magyarsággal szemben lojálisán gondolkozó szlovák közvéleményt — ő tudja, milyen célzattal — félre akarja vezetni. Mert mit is csináltak a magyar diákok Lévánk Ünnepélyes keretek között megalakították a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Országos Szövetségét, melynek programja gazdasági és kulturális, bár hangsúlyozottan magyar, de szigorúan elkülönített mindfen politikától, csupán a magyar diákok anyagi és szellemi felemelését tűzte ki célul és ennek keresztülvitelére kezet fog testvéries egyetértéssel más nemzetiségű diákszövetségekkel és bekapcsolódik azok munkájába. Természetesen mig az alakulásig eljutottak, sok bestéd hangzott el. De ezek a beszédek nem gátolták meg a csehszlovák diákszövetség jelenlévő főtitkárát: Valenta Jaromirt abban, hogy ne tolmácsolja a megalakulás alkalmával kollégiális üdvözletét a magyar diákoknak. Ha itt irredentizmus lett volna jelen, akkor bizonyára a főtitkár hátat fordított volna a kongresszusnak és azonnal nekimegy az ajtónak, hogy kellemesebb légkört keresesn maga számára. Ehelyett izonban szívesen viszonozta a magyar diákok elnökének meghatódott kózszoritását az üdvözlés után. Nos és mi történt szlovák részről? A társasvacsoránál az elhangzott beszédek hatása alatt felállott Pietor, a szlovák diákok kiküldöttje és szlovákul kezdett, de tört magyarsággal folytatott beszédében sok szerencsét kívánt a magyar diákok megkezdett munkájához. Pedig Pietor nagyapja 1848-ban már részt vett a Huxbán-féle mozgalomban. Erre a spontán megnyilatkozásra magyar részről szívből fakadó megindultság keletkezett és az ősz költő: Kersék János, az ünnepélyes pillanat nemes hatása alatt felállóit és udvariasan viszonozta a szlovák diákifjuság küldöttjének jóleső figyelmét, ő is szlovákul kezdette beszédét és bele szőtte egyik költeményét is, hogy: „Egy. az Isten szlovák testvér. Egy a Jézus Krisztus. Egy az igaz szlovák jellem, Egy a magyar virtus". — És igy tovább. Majd: „Ezer éves kapocs van köztünk, nincs ami elválasszon!" Ha a Slovák cikkirója is őszintén kívánná ezt és az emberiség testvériesülésót, amint annak nemes gondolatát a pirosán izzó fiatal magyar szivek a lévai „diákparlamentben" kinyilatkoztatták, akkor ezeket a jeleneteket kell dl volna megrögzifeni a Slovák papirosán, azok számára, akik Írását várták! xx Bármilyen szempontból érdeklődik ön az állatok élete iránt, a Kis Rrehm-ben mindazt megtalálja. Az ára — ne felejtse el - csak 28ü korona, ha nem bírja egyszerre kifizetni, úgy öt hónapon i‘. törleszth éti.
