Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)

1926-08-07 / 177. (1215.) szám

2 1926 augusztus 7, szombat. zeii koalíciói, mennek csukáéin leiét a nem­zeti szocialista és szociáldemokrata pártok al­kották. A múlt évi választások, a kormányzó szocialista pártokat erőben meggyengítették, különösen a szociáldemokrata pártra jelentett a választás •.megsemmisítő térvesztést, mert például Szlovenszkóbati az eddigi harmincegy mandátum helyett hat képviselővel kellett be­érnie. A szocialista pártok meggyöngüléséből részben a cseh, szlovák, német, magyar pol­gári pártok, részben a kommunisták erősöd­tek. Ennek a kialakulásnak természetes és a bekövetkezett eseményekre döntő fontosságú hatása az volt, hogy a polgári és szocialista pártok közötti el­lentét kiélesedett. A két cseh szocialista párt a választási agitációfean arra kényszerült, hogy a kom­munistákká! versengve uszítson a burzsoázia ellen. így gondolta megvédeni magát a kom­munisták végtelen erős, de titokban folyó agitációjával szemben. Mire a cseh koalíció pártjai a nemzetgyűlésbe bekerültek, annyira feszült volt a helyzet a polgáriak és a most már meggyenült szocialisták között, hogy semmi sem volt egyszerűbb, mint annak meg­állapítása, hogy a koalíció zavartalan uralma nem tarthat sokáig. Ebben az időben erősödött meg bennünk az az elhatározás, hogy re ál politikai felfogásunkat a gyakorlat­ban is érvényesíteni igyekezzünk és ismét igen egyszerű volt annak a meglá­tása, hogy kifejezetten ..polgári" törvények kezdeményezése és támogatása által létre tud­juk hozni a szakadást és azt ki is mélyíthet­jük. Csak természetes, hogy helyesen vezetett politikával a csehek összekülönbözéséből a nem cseh nemzeteknek előnyöket lehet bizto­sítani s csak természetes, hogy egy magyar párt kötelessége is a nemzeti sérelmek orvos­lását komolyan és a valóságban szolgálni akkor, ha a politikai helyzet arra módot és al­kalmat ad és ismét csak természetes, hogy a magyarság pártjának feladata a nekünk kedvező helyzetek előidézéséhez szüksé­ges eszközök megszerzése. Ez a helyzetkép indított arra, hogy már az uj parlament első ülésezése idején, ez év január 16-án a német gazdák szövetségével (Bm:d dér Landwirte) közösen benyújtottunk néhány ilyen természetű javaslatot, közötte az agrárvámokra vonatkozót is. Ez utóbbit azért is, mert a hallatlanul nagyarányú ipari vámvéde­lemmel szemben csaknem teljesen kiszol­gáltatottan állott a, mezőgazdaság és nem kell mondanom, hogy ezt legjobban a csehszlovákiai magyarság sínylette, hiszen túlnyomórészt mezőgazdasággal foglal­kozik, a trianoni határ minden közeli piacától megfosztotta, a szlovenszkói ipar elpusztult, fo­gyasztóképessége megcsökkent, szükségleteit pedig az ipari védővám, a beszerzési forrá­soktól való távolság, az őrüieteserj magas tarifa terhével szerzi meg. Kevesen tudják, hogy például a búza fuvardíja Kassától Prá­gáig teljes 50 százalékkal több, mint Buda­pesttől Prágáig. Mi láttuk a nehézségeket, melyeket a vámjavaslat a magyar malomipar helyze­tében okozni fog. Kiváló magyar közgaz­dászok azonban megerősítették abbeli fel­fogásunkat, hogy azok átmenetiek. Ez az érdek nem, áll arányban azzal a nagy ér­dekkel, amely a csehszlovákiai ma,gyár nemzeti kisebbség politikai és gazdasági megerősödésében van meg. Egyébiránt részben a vámtörvény járult hoz­zá a cseh ipar exportjának csaknem teljes csődjéhez, mely most állandó tárgyalás anya­ga a prágai kormánykörökben*. Ezek szerint tehát az agrárvámok mellett való állásfoglalásunknak főleg politikai jelen­tősége volt és azt eredményezte, hogy az el­eddig tisztán és kizárólag demonstratív tilta­kozásaink, a kormányzat részéről teljesen figyelmen kívül hagyott állásfoglalásaink he­lyét elfoglalta a szavainkra való felfigyelés, határozataink iránt való érdeklődés és poli­tikai jelentőségünknek oly mérvű megnöveke­dése, hogy és az köztudomású, a júniusi prágai, parlament és kormány wm egyszer volt kénytelen deferálvi a hat magyar nemzeti párti képviselő kívánsága előtt. Egyelőre inkább negatív alakban, ami azt je­lenti, hogy az- általunk ellenzett törvények, vagy javaslatok tárgyalásra nem bocsáttattak, A vámtörvény akkor is létrejön, ha mi ellene szavazunk, a többsége megvolt a mi hat szavazatunk nélkül is, ellenben akkor mi csak úgy kívül maradunk és minden jelentőség nélkül adjuk szavazatain­kat ide vagy oda, mint például a Sziillő veze­tése alatt álló keresztényszocialista négy kép­viselő, akiknek szavazatai kizárólag a de­monstráció jellegével bírtak s a kongnia, tiszt- viselőfizetésrendezési törvény, sőt az ennek fe­dezetéül szolgáló adótörvényeket anélkül sza­vazták meg. hogy rekompenzációk követelésé­re gondolhattak volna. A vámtörvény tehát a mi szavazataink nél­kül is létrejön, de a ■magyar demars foly­tán a cseh póriok által javasolt retorziók­kal, melyeket egytől-egyig vagy még csirá­jában, vagy a vámtöbbség vezériöbizoit- ságában buktattunk el és amelyek közöli példáid a liszt vámtételének előbb 200. mond 150 koronára való felemelése szere­peli. A múlt év őszén kötöttem meg két német párttal a szövetséget s egy huszonnégytagu blokot hoztam létre, melyhez mindig alkal­mazkodik a német keresztényszocialista párt tizenhárom képviselője. Összesen tehát harminchét képviselő áll a magyar érde­kek szolgálatára. Hogy ez a kis pártok parlamentjében mit je­lent, arról már beszélnem nem szükséges. Mi nem lépünk egyezségre a cseh pártok­kal. Ennek előfeltétele az eddigi rezsim men­talitásárak megváltoztatása volna, de mi politikai erőt és hatalmat vettünk a ke­zünkbe és ha okosan végezzük a munkál, számottevő sikereket érhetünk el és ál­lam jogi. pro grammunkat, a nemzeti auto­nómiát, illetve esetleg Szlovenszkó terü­leti autonómiáját közelebb érjük. Hogy ez így van. mutatja az általunk kierősza­kolt, de a mi felfogásunk szerint csak részle­ges megoldást jelentő állampolgársági törvény hatályba lépte előtt folyó kiutasítás! akciója a kormányzatnak, melynek megtorlására ter­mészetesen gondunk lesz s meg vannak hozzá ma már, éppen a legutóbbi eseményekben va­ló állásfoglalásunk folytán, az eszközeink is. És még egyet. Mi nem helyezzük föl éje a nemzeti, gon­doláinak a gazdasági, érdekeket, csak azt álli'juk, hogy nyomorgó, szegény küzdő ember nem alkahms orra, hogy a nem­zeti öntudat fentartója legyen és még ke­vésbé orra, hogy megtartsa a helyét ott, ahonnan már annyira vándoroltok el és ritkítják a mi magyarságunk sorait és ez­zel együtt a trianoni Magyarország szo­ciális bajait növelik. ties alapél vével, hogy a Csehszlovákiába szállí­tandó vámmentes lisztért nem kell a .Magyar- országba szállítandó textilárukra engedménye­ket adnia. — Csehszlovákra nem állhat meg félúton. A vámtörvény világos és határozott és még politikai eshetőség sincsen arra, hogy azt megváltoztassák. ..Magyarország két eshetőség előtt áll: vagy belenyugszik a lisztre érvényes minimális vá­mokba és valamilyen formában biztosit ma­gának velünk szemben egy elfogadható keres­kedelempolitikai viszonyt, avagy kiprovokáJja a szerződésen kiviili állapotot és ezzel a ma­gyar termékekkel szemben a mi maximális rá rajainkat." A Lidové Noviny meg van győződve arról, hogy Pesten jól megfontolják a dolgot, mert az alternatíva második része súlyosan érintené a magyar termékeket, míg ellenben Csehszlo­vákia a vámháboru hátrányait könnyen el- viselne. Magyarország két móddal biztosíthatja magának a csehszlovák minimális vámokat és pedig: vagy rendes tarifájú kereskedelmi szerződéssel, amely­nél koncesszióért ellenkoncesszió jár. Ebben az esetben Csehszlovákiának már abból az elvből kell kiindulnia, hogy a minimális vámok már eleve koncessziók — hasonlóan, mint régen volt a vám­mentesség s ezekért Csehszlovákiának kedvezmé­nyeket kell kapnia. A másik lehetőség pedig, hogy Magyarország önállóan biztosítja Csehszlovákiának mindazokat az előnyöket, amelyeket más államok­nak adott. Magyarország ezzel a vámtörvény má­sodik szakaszának eleget tenne, .amely minimális vámokat, biztosit egyrészt szerződéses államnak, másrészt azoknak is, akik a mi áruinkat nem dif­ferenciálják. — Minthogy a mai belpolitikai helyzet mel­lett legfeljebb abban az értelemben várható a vámtörvény módosítása, hogy- a második szakasz csak a szerződéses államokra vonatkozzék, való­színű — fejezi be a Lidové Noviny —, hogy Ma­gyarország kénytelen lesz a kereskedelmi szerző­dés ügyében Csehszlovákiával megegyezni. „iMf— i ...— A francia kamara elfogadta a valuti stabilizálásának Javaslatát 184 főnyi töfefcség a kamarában — A Hondám! s a washingtoni egyezmény ratifikálása Paris, augusztus 6. A Havas-ügynökség jelenti: A képviselői kamara 365 szavazattal 181 ellenében, tehát 184 főnyi szótöbbséggel elfogadta a valuta stabilizálására vonatkozó rendszabályok javaslatát. A kormánynak az a szándéka, hogy a parlamentet megkeresi, hogy a londoni s a washingtoni egyezményt még a szünet megkezdése előtt ratifikálja. Páris, augusztus 6. A kormány a londoni és washingtoni egyezmény ratifikálása céljá­ból a kamarát már a jövő hétre egybe akarja hivatni Versaillesbe. A hétfőn ülést tartó mi­nisztertan áos fog ebben a kérdésben végle­ges döntést hozni. Jelenleg kormánykörök­ben nagy tartózkodás mutatkozik ebben a kérdésben, azonban lehetséges, hogy Rriand és Bokanowski már néhány nap múlva meg­kezdik a kormányban a kampányt a ratifiká­lás érdekében. Az Eclio de Paris kijelenti, hogy a frank szanálására feltétlenül meg kell nyerni Amerika támogatását, vagy legalább is ellenséges magatartásai meg keli akadá­lyozni. Ezzel lehet megmagyarázni Poincaré- nak az utolsó pillanatban született elhatá­rozását is. . Washingtonból olyan jelentések érkez­nek, hogy Mellon képviselője, Winston leg­újabban kijelentette, hogy az amerikai pénz­ügyi piacok mindaddig nem nyitnak meg Franciaország számára, amíg a francia parla­ment az adóssági egyezményt nem ratifikálja. Az Echo de Paris jelentése szerint Berenger követ holnap elhagyja Párist és visszatér Washingtonba. Harcias cseh vélemények a csehszlovák-magyar vámháboru eshetőségeiről Prága, augusztus 6. A tegnap délután folyta­tódó csehszlovák—magyar kereskedelmi tárgyalá­sokkal kapcsolatosan a cseh agrárius Vénkor eze­ket Írja: — Jóllehet \ Magyarországgal a kereskedelmi szerződésről már szombat óta folynak a tárgyalá­sok. eddig a tárgyalások menetéről anég sem a mi részünkről, sem pedig a magyarok részéről hiva­talos jelentést nem adtak ki. Csupán a magyar sajtóira!!gokból lehet megtudni, hogy Magyaror­szág a szerződés gyors aláírását fontosnak tartja és éppen ezért sürgeti a tárgyalásokat is. A jelekből arra lehet következtetni — Írja a Yenkov —. hogy a, magyarok végeredményben lemondtak a mi minimális agrárvámjaink bár­milyen leszállításának a lehetőségéről, ami már csak azért is kizárt dolog, mert ezt csu­pán uj^ törvénnyel lehetne megvalósítani. — Magyarország talán fölajánlja nekünk is azokat a szerződéses ipari várni ételieket, amelyek közte és a vele szerződéses viszonyban álló álla­mok közt érvényben vannak. Ezzel egyúttal a mi áraink eddigi differenciálását :is megszüntetné. Ezért mindenesetre azt fogja tőlünk kérni, hogy az ő agrártermékeire augusztus 13-rka után ds al­kalmazzuk a 320. sz. törvény második szakasza alapján a minimális vámtételeket., amit csak akkor engedhetünk meg, ha ezzel a behozatali rendsze­rünk semmiben sem változik. — Magyarország tudja, hogy agrárvámt-éte­leink megküzd üli előleg sem olyan prohtbitiivek. mint az Ő ipari vámtételei, amelyekkel — írja a Venkov — főképpen ellenünk operál s tudja azt is, hogy az ő agrárvámtarifája is aránytalanul ma­gas. — Éppen úgy megérti azt is, hogy piacunkat nem nélkülöziheti s ezért igyekszik saját hibáját helyrehozni. A Venkov végül természetesnek találja, hogy a prágai kormány ezekben az alapvető kérdé­sekben semmiféle kompromisszumba nem mehet bele s ha a magyarok augusztus 13-ig alá nem Írják a szerződést, úgy érvénybe lép­teti Magyarország gabonatermékeivel szemben a 320. sz. törvény T. szakaszának vámtételeit éppen úgy, amint ezt Kanadával tette, amely Csehszlovákiával eddig a kereskedelmi szerző­désről nem tárgyalt s a csehszlovák árát dif­ferenciálja. A lap végül nem kételkedik abban, hogy a kormány éhben az ügyben nemcsak a mezőgazdák, hanem az állam érdekében ás következetesen fog eljárni, jóllehet az importőrök a kanadai liszt indáit e napokban (interveniáltak a kereskedelemügyi miniszternél, hogy Kanadával szemben a határidő e hónap végéig aneghosszabbittassék. A brünnii Lidové Noviny vezércikkben foglal­kozik a magyar—csehszlovák vámkérdéssel s azt írja, hogy a magyar kereskedelmi politika részére nagy meglepetést jelentettek a csehszlovák agrár­vámok. A magyarok természet esuek vették agrár­termékeiknek vámmentes behozatalát Csehszlová­kiába. A mai agrár iám ok sohasem valósultak volna meg — Írja a Lidové Noviny —, ha Magyaror­szág azokat ki nem erőszakolja azzal az iizle­BoSgár optimizmus a külföldi köícsösa ügyében Szófia, augusztus 6. Molow pénzügymi­niszter a sajtó képviselői előtt, ismertette a minisztertanács egyhangú határozatát, hogy folytassa tárgyalásait a kölcsön ügyében. A felmerült nehézségek egy részét elhárították, másik része azonban fennáll. Optimizmussal van a tárgyalások iránt, de részleteket nem közölhet. A miniszter nyilatkozata a közvéle­ményt megnyugtatta. Molow Szófiába vissza­térése előtt Svájcban Boris királlyal tárgy-alt, akinek jelentést tett a helyzetről. A minisz­ter kategőrik'usan megcáfolta a király házas­sági szándékára vonatkozó híreszteléseket. A miniszter szombaton külföldre megy. Először Parisban tárgyal a háború előtti kölcsönök képviselőivel. A kormány augusztus 20-ára hívja össze a szobraidét­Lengyelországban uj törvényt hoztak az idegenekre Varsó, augusztus 6. A minisztertanács legutóbbi ülésén elfogadták az uj idegentör- vónvi, amelyet a köztársasági elnök a reud- kivüii teljhatalom alapján irt alá. Az uj ide- gentönényt svájci mintára dolgozták ki s többek között ugv rendelkezik, hogy az ide­geneknek megérkezésük után 8 napon belül az elsőfokú hatóságoknál jelentkezniük kell s ugyanott minden lakásváltoztatást be kell je­lenteniük. Az olyan idegenek, akiknek Len­gyelországban való tartózkodása veszélyez­tetheti az állam és a polgárok biztonságát, ki­utasíthatók. Az elsőfokú hatóság végzése el­len a másodfokú hatósághoz, illetve a kül­ügyminiszterhez lehet felebbezni. A bajor alkotmáuyümsep elmarad Berlin, augusztus 6. Müncheni lapjelen­tések szerint Bajorországban ezidén nem tartják meg az alkotmány hivatalos ünnepét. A köztársasági pártoknak és szervezeteknek alkotmányünnepén a kormány nem képvi-' selteti magát. A szovjet s a lengyelek hadi kikötője Berlin, augusztus 6. A berlini lengyel követség hivatalosan közli, hogy a szovjet­kormány semminemű tiltakozást nem nyúj­tott be a lengyel kormánynak a göingeni hadikikötő építése miatt s arra sem kérte a lengyel kormányt, hogy az építkezést szüu- íeitesse be. nKBi A Csízt Jód-Brómos Gyógyvíz Átdolgozza az orgamzsmint, mert vérképző, idegerősitő, az anyagcsereforgalmat élénkítő hatása van — Érelmeszesedés, golyva (Struma), cserit-, izületi-, j| ' mirigy-, idegbajoknál, hlidéseknél, izzndmányok, bőrbajok, köszvésryes lerakodások, gyomorsav túltengés stb., stb., eseteiben kiváló gyógyhatású — I Oíthosii kúrákhoz: Csízi-viz, Hygiea Jód-FUrdősó és Jó d-Gvógy szappan beszerezhető az összes ásványvíz üzletek, gyógytár- és drogériákban, esetleg rendelhető ! a forrásnál és részletes felvilágosítással szolgál ; öyeríílfkek csont, izületi és RliripbajOlflál SpeciflkHM. Fürdőigazgatóság Csízftirdőn-Cízkupeie, z. XVili. """—mmmmmmm—mmm^ ______________________________________________________________________________________________" __________________'___________*=■________________Mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom