Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)
1926-08-28 / 195. (1233.) szám
1926 augusztus 28, szombat. A rUDOMÁNY UJ KÉRDÉSEI Modern Földrajzi Szeminárium Népszerű cikksorozat a modern földrajz problémáiról XXViíL Elet s halál a tenderben utánnvomá. tno, A föld belsejének erőiről Írunk most és egy pillanatra ezért vissza kell térnünk az óceánograíia körébe. Künn a nyílt óceán felszínén lebegő hajóról határtalan síkságra látunk ki, amelyen csak a gyorsan gördülő hullámok törik meg a végtelen egyhangúságot. Azt hinnők, hogy a sötétkék víztükör valóságos sivatag, a melyen halálába surranik a repülő, eltévedt sirály. De ha megállunk a hajóval, különösen csöndes vizen, mélyen leláthatunk a tintakék víztömegbe. S ott csodálatos világ nyílik meg előttünk. Nyüzsgő állatélet tűnik fel, fantasztikus medúzák lebegnek ott, halak surrannak keresztül-kasul a lebegő egyéb lények között. De az állatélet rettentő mennyiségéről sokkal jobban meggyőz bennünket az a halványan derengő fény, ami éjszakánként megjelenik a hullámok taraján és a hajó csavarja felverte habokban. Milliárd apró lény él a tengerben s ezekből táplálkoznak a nagyobbak. De millió és millió számban pusztulnak el, mert hisz mindenre vár a halál. A temérdek apró lény hullája folyton száll alá, mint a hó, a tenger fenekére. Vannak köztük olyanok, amelyeknek csinos kis mészházikója van, mások kovapáncélkával védelmezték parányi életüket, de sokan vannak olyanok is, amelyeknek nem volt semmiféle védő, keményebb lakása. Gyönyörű kis páncélkák halmozódnak így fel a tenger fenekén. A radióláriumok, amiket élve húz ki a tudós hálója, parányi, pici kis jószágok, gyönyörű sugaras szerkezetű testtel és lakáskával. A globigerinák nem sokkal kevésbé díszes alkotásai a természetnek. De rengeteg a növények közé sorozott diatomea .is, de mindez csakis mikroszkóp alatt tanulmányozható. És ezek az állatkák, mint a hó hullanak szakadatlanul az Óceán fenekére s ott geológiai idők kiszámithatatlan évezredeire nyugalomra térnek. Milyen hosszú utat tesznek meg, amig a tenger színéről leszállanák sok ezer méter mélységbe! Útközben azonban a tenger vize megtámadja a páncélkákat, de ahol nem nagyon mély a tenger, ott a kis hulla egész épen érkezik meg és lassanként hatalmas réteggé halmozódnak fel. Különösen nagy a pusztulás és temetkezés az olyan tengerekben, amelyek nem jól szellőznek. Erre például szolgálhat a Feketetenger. Ebbe a nagy beltengerbe a partokról több édes viz folyik bele, mint amennyi viz el tud belőle párologni. Eszerint ebben a tengerben a víznek mindig magasabbra és magasabbra kellene emelkednie, mert hisz nagyobb a nyeresége, mint a vesztesége. A tenger azonban nem zárt, mert hiszen a Boszporuszon keresztül közlekedik a Földözi- tertgerrel. Felesleges vize tehát itt lefolyik a Marmara-tengerbe, majd a Dardanellákon keresztül az Egei-tengerbe. Valóságos félig sós folyam a Boszporusz, amelyen át a Fekete-tenger fölös vize kijut a szabad tengerre. Eszerint tehát a Fekete-tenger felszíni vizrétegei lassankint édesebb vízből lesznek, mint a mélyebben fekvő rétegek. A sós viz sokkal nehezebb, mint az édes viz. Emiatt az édes viz nem is tud keveredni a sóssal, hanem valósággal lezárja azt, mint valami elzáró olajréteg. Ennek következtében az az alsó víztömeg nem is tud mozdulni s állandóan nyugalomra van kárhoztatva s azért nem vehet fel magába oxigéniumot. Már pedig, ha a vízben nincs elnyelve elegendő oxigén.ium, akkor az állatélet kihal belőle. Nézzük meg most már, mi lesz azzal a temérdek állati hullával, ami a Fekete- tenger északi, sekély részében a fenékre száll. Amint mondtuk, ott felhalmozódik s összekeveredik azzal a sok iszappal, amit a folyók behordanak a tengerbe. A réteg évezIgy fiatalít és szépít a Cürall-créme P Miller CoraH-szappan ' J FSiéralíM i C. S. R, i tőrére: Vörös Rák gyógytár, Bratislava. 1- ...................*.... re dről-évezredre vastagabb és vastagabb lesz. Tele van állati és növényi hullákkal, amelyek ott most nagy nyomás alatt, az oxigéniunmak majdnem teljes kizárásával, bomlani kezdenek. Egészen más bomlás ez, mint künn a szabad levegőn. Eredménye pedig néhány gáz- és néhány olaj- és szurok- féle, amelyeknek mind az a tulajdonsága, hogy szénből és hidrogéniumból vannak. Azért nevezik ezeket az anyagokat szénhidrogéniumoknak. Ide tartozik a metán, az etilén, az acetilén, a benzin, a naftalin, antra- cén, paraffin stb. De ide tartoznak a petróleumban foglalt összes anyagok, meg a tiszta viiagitógáz igazán hasznos anyagjai. De hogy ez a petróleum meg is maradjon a föld belsejében és gázai el ne illanjanak a laza réteg hézagain keresztül, ahhoz okvetlenül szükséges, hogy a petróleumtartalmu réteget valami vizet tartó, tömött agyagréteg lezárja. Ha már most az ilyen mindenféle bomlásterméket, különösen a petróleumhoz tartozó anyagot tartalmazó réteg összegyűrődik, akkor könnyen elképzelhetjük, hogy a víznél sokkal könnyebb gázok, folyadékok és zsiradékok mind a boltozatokban gyűlnek össze és pedig legfelül lesz köztük a metán, azután jönnek a nehezebb gázok s azok alatt a cseppfolyós szénhidrogének és végül legalul a viz zárja be a sorozatot. (Folytatjuk.) ■aaBHnHBHraagaMannani Kludsky cirkuszigazgató elmondja véres kalandját a nösténytigrissel és beszámol a nagyüzemmé vált cirkusz életéről A százéves cirkuszdinaszíia története — Tízmilliós vagyon: állatokban — Mennyibe kerül egy-egy vadállat — A monagéria tiszteleg urának Nagyszombat, augusztus hó. Minden úgy kezdődött, mint máskor. Egy reggelen öles falragaszok ordítottak le a falakról a koránkelőkre, az utcasarkok színé megelevenedtek az ágaskodó íenevadaktól, a rohanó csordáktól és a „Levegő királyra" fürgén siklottak a plakát diszkrét kékségén. A szokott hetvenkedő beharangozások sem maradtak el, számok, amelyek kábítani akarnak és jóllakoítan bömbölnek, de amelyekre a sok becsapás után ügyet sem vet az ember, az utcán pedig elsétált néhány kedves kínai nő, néhány gyapjasfejü négert is megbámulhattak a suhancok és egy törpe elownt ié, aki az estéli cigánykerekekért haláloskomolyra merevített arccal akarja visszaállítani emberi méltóságát. Ezekben az egzotikus vendegekben még semmi szokatlan nem volt, megjelenésük napján mégis kénytelen voltam a legszokatlanabb tapasztalatokat regisztrálni. A város megmozdult, ap- raja-nagyja ment, futott és rohant a szenzáció felé. Iziben bolond lótás-íutás keletkezett, mintha valahol ingyensört vertek volna csapra, vagy borjukat forgatnának nyárson. Hajnalban vagy ötszáz idegen jelent meg egy egész tábor kocsival, géppel és autókkal a határban és estére egy hirtelen odateremtett mozgó város közepén négy óriás- árbóctól tartott sátor díszelgett, akár egy négy- kéményes veszteglő hajó a kikötő sürgésében. Mindez persze sok orditozással, még több szitokkal, félezer rohanó ember zsivajgásával, porral és verejtékkel történt, de a hajrá és szitok dacára oly szemfényvesztő amerikai gyorsasággal és rendben, hogy a portnyelő kiváncsiaknak elállt a szeme-szája. A számok nem hazudtak: ember és állat a hirdetett mennyiségben és minőségben jelent meg a cirkusz három porondján, négerek tüzet nyeltek, a „Levegő királyai" pörögtek, szalíóztak és repültek, kecses kínaiak késekkel teletűzdelt kereteken ugrálgattak át, busz elefánt a térdén csuszkáit és két lábon járt, medvék autóztak, tigrisek lovagoltak és hátul a kakasul ón szájtátva bámult ezer ember erre a sok csodára. Interjú, amely egy bankban kezdődik és a tigrisek ketrece előtt végződik Beszélgettem már sakkvilágmesterrel, énekessel és színésszel, filmsztárral, a perpetuum mobile feltalálójával, a kínai anyacsászárnővel, aki cellájában fogadott és más boldog mániással, de cirkuszdirektorhoz még nem volt szerencsém, pláne olyanhoz, aki egy személyben egy tízmilliós vállalat — melynek napi rezsije kerek 30*000 korona •— egyik tulajdonosa és bebizonyitottan a világ egyik leghíresebb áll átszel iditője. örömmel fogadtam el tehál Kludsky Rudolf direktor estire szóló meghívását, akivel véletlenül egy helybeli bankban ismerkedtem meg Az arisztokratikus megjelenésű, hóditó alakú csupa izomember otthonában aztán beültetett egy páholyba és az üres menage előtt beszélni kezdett. Faszci- nált az előadása, bevallom, ritkán ültem szemben ilyen érdekes emberrel és ritkán bilincselt le valaki igy a beszédével. A százesztendős oirkusznemesség és a cirkusz története — Nagyapám — kezdte előadását házigazdám —, aki füt'tymüvéez volt, gyakran járt Hamburgban és a többi nagy északnémetországi városban. Egyik útjáról néhány állatot hozott haza magával Csehországba. Ma talán száz esztendeje lesz, hogy ezzel a néhány Alatta! megalapította állatseregletét é« megkezdte vándoroljál a régi monarchiában. Idők folyamán a menazséria állománya tetemesen gyarapodott, de ugyanilyeu tempóban szaporodott a család Is. Nagyapámnak húsz fia volt egy anyától, akik közül csupán egy választotta apja mesterségét. A többi fiú ezer foglalkozással szcrteszéledt a nagyvilágban. Aniont, legöregebb nagybácsimat azonban Óbefsén halálra marcangolta egy oroszlán és igy nagyapám örökét kénytelen-kelletlen az apám vette át, aki voltaképA legolcsóbb és legszebb utószezóni Korytnica fürdőn tölti — Étkezés napi 25.— Ke. — Lakásnál és fürdőnél 38 % engedmény — K érje mindenütt a kiváló Korytnicai ásványvizet pea Köüiggrátzen papnak készült és Rasin iskolatársa volt. Apám eleinte óriási nehézségekkel küzdött, állat- állománya két Ízben pusztult el, de mindannyiszor sikerült uj hitelekkel újat szereznie és folytatta mesterségét. (Házigazdám a mesterségéről úgy beszól, hogy a többszázesztendős Devrient szinész- család nem beszélhetne nagyobb tisztelettel a magáéról és mint később megállapíthattam, jogosan hangsúlyozott mindent, ami hivatásának kulturális értékét és érdemeit kellő sszinben tüntette fel.) — Apám — folytatta a direktor —, aki állat-. Seregleíét 1898-ban cirkusszal bővítette ki, volt az első, aki egy lovagló oroszlán attrakciójával ejtette bámulatba a világot. 1914-ben már négyszáz állatunk volt. Ez az esztendő különben viszontagságos életünk legszomorubb éve. Henrik bátyám elesett Sábáénál, Olaszországban, ahol játszottunk, mint Osztrák kémeket letartóztattak bennünket, nehezen kiszabadultunk, Károly bátyámmal évekig katonáskodtam és közben élelem és ápolás hijján minden állatunk elpusztult. Tönkrementünk. A háború végén négy barna- medvénk, egy elefántunk, két tevénk és hat lovunk maradt, uj szelíd állatokat pedig egész Európában nem lehetett kapni. Újból élőiről kellett kezdeni mindent. Kemény munka volt. Ami állatot most itt lát, mindegyikét magam szelídítettem. Dicsekvés nélkül állíthatom, hogy Krone mellett Európa legjobb szakembere vagyok. Én értem az állataim nyelvét, tudom, mit akarnak, beszélek velük, értem a rigolyáikat is, úgy vagyok velük, mint ön egy siket- némával. Izgalmas kaland a tigrissel Nem tudom elfojtani csodálatomat, hogy Rudolf ur úgy beszél a fenevadak szeliditéséről, halálos fáradalmakat és örök veszélyt jelentő foglalkozásáról, mintha a manage rácsa mögé gép- irónőjóhez lépne, hogy elintézze sürgős napi pos- tájátv — Baj volna, ha mi az esélyeket latolgatnék, — feleli. — Nincs a szeliditésben sémiin titok, vagy fortélyosság. Érteni kell, ez minden. De különben — ezzel születni kell az embernek! Én az anyaméhben tanultam, nekem a vérembe nőtt, mert már az anyám, amint teherben járt velem, tigrisekkel lépett fel. A hétezer nézőt befogadó hatalmas aréna iv- lámpái felgyulnak és az éles fényben jobban szemügyre veszem a beszélőt. Úgy látom, nem mind arany, ami fénylik. A jobbszemén sebforradás, a fülcimpa is szakadt. Rudolf ur észreveszi, hogy arcát vizsgálom és maga kezdi mutogatni nyakán és fején egy tigristenyér gyengéd simo- gatását, — Hát persze, néha történnek bajok. Különös véletlen, hogy ma beszél velem és nem maradtam széfcmaroangolva a porondon, mint Anion nagybátyám. Tavaly történt Újvidéken, nem olvasta a lapokban?... Úgy volt, hogy tavasszal egy tigriscsoportot vettem át. A régi szelídítő talán féltékenységből, falán feledékenységből nem jelentette be, hogy Vally, az egyik nőstény, vemhes. Három hétig minden rendben ment. Akkor aztán feltűnt nekem, hogy Vallyval valami baj van és kizártam a számból. Egy estén az etetőm jelenti, hogy tévedtem, Vally vígan ugrál és a himhez dörgölődzik. Megnéztem magam is, a hasin feküdt, nem láttam semmi különöset. Intézkedtem, hogy este hajtsák be a többivel a manageba. Ekkor történt a baj. A folyosón már átfutottak az állatok és én előre léptem, hogy a közönséget köszöntsem. A Vally a hátam mögött —■ és egy hétméteres szökéssol rámugrik. ösztönszerilen a földre vetettem magamat, hogy ellenállásommal ne ingereljem. A vér elborított, éreztem, hogy végem van, innen nem szabadulok! Apám és bátyám a harmadik managenál és a segédem hasztalan piszkálja, az állat vért látott, és ha most agyonütik is, az áldozatát nem engedi el. Ekkor odaugrott az egyik hím, azt hitiéin, hogy ő is rímtámad, de a nőstény lábába harapott és elvonszolta. így menekültem. Különös, gondolom, a nőstény megtámadja és a him megmenti. Eszembe jut egy német tudós teóriája az állatok féltékenységéről, — Rudolf fiatal házas volt. De nem, ez a következtetés tulfan- tasztikus, maradjunk a tényéknél. — A Vally csakugyan vemhes volt, — folytatja előadását a direktor. — Megtámadásom után egy félórával megkölykedzett. Akkoriban azt hitte a világ, hogy belepusztulok. íme, a bizonyíték. — Gyűrött táviratot mutat, amelyben egy berlini ügynök a : ’oi követő napon 50.000 aranymárkát kin:' oportért. — A szám ma is itt van, én Iiatvanezret adtam érte. Vally persze i: Uen, ha kívánja, megmutatom önnek. Mig az áll;.'.okhoz vezet, az egyes fajok áráról beszél. Csekély 5 milliót ér testvérek közt ez a hatalmas menazséria. Kiket érdekel, feljegyezhetik, hogy egy elefánt 75.000 koronáért, egy jól megtermett bengáli tigris ugyanannyiért, de egy oroszlán már harmincezerért beszerezhető. Egy hóíehérszőra jegesmedve potom tízezerért kapható. Nagyon kedves állat, elevenen mutogatható, döglötten ideális takaró. Persze, tudok jobb tőkebefektetést is, de ha valaki házi használatra egy indiai elefántot akar beszerezni, forduljon egyenesen L. Ruhe-hoz, Ahlfeldbe. Szolid cég, garantált minőség szállít tátik. A fenevadak tisztelegnek Vallyt nem kell bemutatnia kalauzomnak. Ahogy közeledünk, felemelkedik és vészjóslóan vi- csorgat. Veszedelmes még ránézni is. A többi nyugodtan heverész, vacsora után vannak. Most újabb produkció következik. A direktor lassan ellépeget az állatok előtt, de nem néz rájuk. Az állatok sorban felé fordulnak. Néma tisztelgés. Fejvetés. Mint amikor vigyázban álló sereg előtt szemlét tart a parancsnok. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ennek a jelenetnek döbbentő, de egyúttal felemelő hatását. Valahogy más szemmel méregetem ezt a roppant egyszerűnek tűnő embert a bűvölő szemével. Imponál, de másképp, mint a manageban, egyszerűbben és mélyebben. Kezdem felejteni, hogy ez a dresszura kegyetlen állatkínzás. Szegény spanyol iskolát járó lovak és hintázó jaguárok! És most más dolgokat is mélyebben átérzek. Hallom, mily gyöngéd tisztelettel köszöntik a szolgák direktorukat és ő joviálisán viszonoz minden üdvözlést. Ez a nagy mozgó város fenevadastul, zenéstül és szolgástul egy békésen együtt dolgozó nagy család benyomását kelti. Bizonyos, hogy az állatokkal való nehéz együttélés a még náluk is nehezebben kezelhető ember iránt is elnézővé, engedékennyé és békéssé neveli a lélekismerőí. Miért ne tudjon emberekkel jól bánni az, aki tigrisekkel parolázik? Csakugyan, milyen udvarias és figyelmes itt minden ember, mintha egészen más világban járnék! Állattigrisek és embertigrisek A sátor sarkában etetők és szolgák várják az előadás kezdetét. Késő lett, percek múlva kezdődik az üzem. Szimokkinginges kísérőmre tekintek és a szolgák kopottas egyenruhájára. Amikor kijöttem ide, azt hittem, hogy keményebb munka nem várhat emberre, mint ezekre itt, priecsen hálnak, ma itt, holnap ott, fagyban-esőben, mint a nomádok és a bérük nyomorult. Hallom, hogy a ,,Levegő királyai" (heten vannak) havi tizenötezer koronáért kockáztatják naponta a nyakukat, a kínaiak még annyit sem kapnak, mennyit kap akkor ez a kopott etető? Meg kellene kérdezni tőle. Velük kellene beszélnem, vagy a nyomorult cirkuszkocsiban összezsúfolt zenészekkel, akik pihenő nélkül három óra hosszat fújják a kürtöt, az oboát és a klarinétot. Velük kéne beszélnem, de jaj, már nem merek. A fenevadak tisztelegtek a kísérőmnek, ahogy szmok- kingben elsétált előttük, a szolgák kedélyesen köszöngetnek, kezdődik az üzem és én meg akarom őrizni az illúziómat. Nem kell mindent megbolygatni és széttépni a takaró fátylakat. Elég az a verejték, ami önkénytelenül hull az ember életébe! Így hát szótlan elmegyek a szolgák csoportja előtt és búcsút veszek a grizly-medvéktől, az unatkozó oroszlánoktól és karcsú tigrisektől. Milyen békések ezek a pompásan gondozott állatok, — szabadság, dzsungelek, napfény, mérhetetlen fény, elnyúlni a forró sziklákon, tunyán, mint valami hindu istenség, vadlesre járni és társat keresni, — itt más az élet, az etető beadja a húst, a ketrec alig busz láb hosszú és este ezrek előtt hintázni kell, kecsesen szökdelni, hogy el ne lustul- jon valamennyi izom. Jaj, más tzü a szabadság, de ha megöregszünk, ha belefáradtunk, jó ez a gondoskodás, amelyért csak szolgaság jár. Ki gondol bosszúra? Valahol messze innen ól egy vénember, akit a tigris jelzővel illettek. Milyen hazug és igaztalan ez a jelző, milyen megcsufoltatása ezeknek a szolid Állatoknak, akiknek sose jutna eszébe egy társat Szétmarcangolni. De a Tigris, a vénember nyugodtan küldene most is újabb százezreket egy újabb világégés mészárszékére. „Quand-méme." * Szegény tigrisek, nem jó titeket igy tunyán, királyi gőggel hever'szni látni, ha az embernek az ember véres dolgai járnak a fejében. Egri Viktor.
