Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)

1926-08-03 / 173. (1211.) szám

G

1*26 augusztus S, kedd.

Két trón;avesztett királynő kastélyában

Romanshorn, julius vége. A bodeni tó felső részénél, ott, ahol a Rajna a tóba ömlik, jobbról- balról bekeríti a víz a szárazföldet, hatalmas félszigetet alkotva. Ezen a csendes vidéken van egy kastély, melyet a környező erdők rejtegetni látszanak hívatlan szemek elől.

Virágpompában úszik minden a kastély körül. Várszerüen épített terrasza mélyen kinyúlik a vízbe: szemben mély pompájában Reichenau szigetén egy kolostor. Nem zavarják egyik a másikat. A kastélynak már nincsen lakója, a kolostor lakói meg igen csendesek. A terrasz alján meginog zörren a viz, mintha halk csobogásával az elmúlt idők romantikáját akarná elmesélni.

Arenenberg kastély királyok lakóhelye volt. Nem ez az egyetlen a bodeni tó partján. Akik a bodeni tó partjára jöttek, azok nagyon fáradt emberek voltak. Azoknak a sors húzott keresztet számításaik fölött. Menekülésükkor nem találtak alkalmasabb helyet, mint ennek a tónak a környékét, hol rejtve vannak a világ előtt és nem zavarja őket senki. sem.

Arenenberg, — egyszerűen igy hívják a kastélyt, — nem sokban különbözik más svájci házaktól. Csak aki belép a kapun, találja másnak, nem olyan ez, mint más közönséges ház. Francia Ízléssel berendezett szobái különös történeteket mesélhetnének. Egy elmúlt század pompáját temetik el ezek a falak, mérhetetlen kincseket és hatalmat. Ide jöttek sorjába azok az uralkodók, akik a legmagasabb polcról zuhantak le a semmibe. Josephine, Beauharnais leánya, és I. Napóleon mostohaleánya, Hortense, Hollandia volt királynője, vette meg magának ezt a területet, hogy állandóan itt maradjon, miután a napóleoni hatalom megdöntése után mint űzött vadat kergették mindenfelé. Hortense Arenenberg kastélyában halt meg 1837 október 5-én. Majd egy egész évszázadon keresztül Arenenberg a Bonaparte család tulajdonát képezte, kivéve egy évtizedet 1845 —55 között és azután mintegy 20 évvel ezelőtt ajándékképpen Svájc tulajdonába ment át.

Arenenberg két generációnak adott menedéket a Bonaparte-ágból. Először Hortense királyné lakott itt fiával, Louis Napóleon herceggel, később III. Napóleon felesége, Eugénia császárné, fiával. Mindkét esetben látjuk, amint a hatalmuk tetőpontján állott uralkodók megérkeznek ide, fáradtan, kimerültén, halálra űzve, éppen azok által, akik eddig a pompát és fényt adták. Megérkeznek Arenenbergbe egyetlen fiukkal, mely egyben egyetlen reményük is, hogy a napóleoni hatalmat újra visszaállítsák. Mindje ét generáció sok boldog napot töltött el itten. Előttük lebegett a remény, hogy még egyszer módjukban lesz visszaállítani régi hatalmukat. Mindkét generáció sok hatalmas egyéniséget vonzott ide, erre az elhagyatott félszigetre, akik látogatni jöttek az elűzött uralkodókat, menedékhelyükön.

Hortense királynő, udvartartást vezetett Are- nenbergben, mely kicsiben utánozta I. Napóleon pompás udvarát, ő építette át az egyszerű kis épületet az udvartartás céljainak megfelelően kis házi kápolnával és azzal a gyönyörű parkkal, mely még ma is teljes pompájában áll. Miután

III. Napóleon az arenenbergi száműzött, Angliában meghalt, uj élet kezdődött a kastélyban, a tó partján. A már elhanyagolt épületet újra rendbe hozták, hogy befogadhassa uj lakóit. Az özvegy Eugénie császárné jött ide fiával. 18744Ő1 körülbelül a nyolcvanas évek végéig érte meg a kastély második fénykorát. Újra magas állású emberek voltak a kastély vendégei, akik az egykori császárnénak hódolatukat jöttek kifejezni, ugyanúgy, mint Hortense idejében. Az 1874, 1876 és

1878-as évek nyarán és őszén nagy és előkelő társaságot számlált az arenenbergi kastély. A nagy Napóleon utódai találkoztak itt, akik még nemrégiben a legfelsőbb méltóságokat viselték.

Hosszabb vagy rövidebb tartózkodásra eljöttek meglátogatni Eugéniát Európa fejedelmei közül is néhányan: XII. Alfonz, Spanyolország királya, Zsófia, Holland királynő, két fiával, Károly király és Olga királyné Würtenbergből, hbgy üdvözöljék a császári herceget és anyját. Eugénia még ekkor előrehaladt kora ellenére is olyan gyönyörű volt, mint fiatalságában. Mindenki ezzel a benyomással távozott Arenenbergből, és sokan tesznek említést arról a varázsról, mely magával ragadta azokat, akik hosszabb időt töltöttek közelében.

Ez a kastély története. Szomorú és vig napok váltakozása töltötték ki az időt, melyet a két bukott császárnő itt töltött. Sok álmodozás, kevés valóság és mindenekfölött rendíthetetlen remény vezette mind a két asszonyt, valamint fiaikat is. Újra visszakapni a hatalmat, amelyet olyan hirtelen vesztettek el és fiaikat méltóan nevelni arra a hivatásra, amely várja őket, ez volt a főszempont, mely szeműk előtt lebegett.

Az erdő hamvas fái, a viz halk csobogása, mely olyan dermesztőén zavarta a csendet, szemben a kolostor elhagyalottsága, ezek adták meg a keretet az elűzött hatalmasok szenvedő nosztalgiájához.

— Városi közgyűlés Gölnichányán. Gölnicbá- nya város képviselőtestülete julius hó 29-én tartotta meg rendes közgyűlését Andrasovszky Béla polgármester elnöklete mellett. Elhatározták, hogy két millió korona kölcsönt vesznek fel a pozsonyi Hitelbanknál. A kölcsönt uj népiskolai épületre és a régi adósságok törlesztésére fogják felhasználni. A götnici vadásztársulat kérelmét, amely a halászati jog 4 évi. meghoeszafbbItásúért folyamodik, kedvezően intézte el a képviselőtestület. Végül elhatározták még, hogy az állami tisztviselők által építendő házakat segélyezni fogják.

GRIGORIJ RASZPUHN OROSZORSZÁG TITKOS CÁRJA

IVÁN NASIVIN REGÉNYE

Viharelőtti csönd (23)

Az öreg M. V. Alexéjev a legfőbb Hadúr vezérkari főnöke, Katunszkij tábornokkal ült együtt a dolgozó szobában. Alexéjevnek csúnya, vaskosan egyszerű de okos katona-arca volt. Mint egy Isten háta mögött lévő garni- zonba dugott egyszerű kis katonatiszt ebben a ragyogó, kipuderezett társaságban par- venünek érezte magát. Katunszkij épp visszatért a frontról, ahová Alexéjev különleges feladattal küldte ki. A szoba falait köröskörül hatalmas fali térképek födték, rajtuk apró zászlócskák, a nagy asztalt teljesen ellepték az írások. A reggeli táviratok nagyon rossz híreket hoztak a hadszíntérről. Mindketten nagyon nyomott hangulatban hallgattak.

— Rosszul állunk — mondta Katunszkij, egy negyven óv körüli zömök, de friss mozgású ember. Arcát erősen lesütötte a nap. Gondosan nyírt, őszülő szakállt hordott.

— Mit csináljunk, ha nemcsak elől, hanem hátúi is ellenség van mögöttünk — riadta sötéten Alexéjev. Pápaszeme megcsillant. Szórakozottan tekintett az elébeteritett térképekre. — S nem tudnám megmondani, melyik a veszedelmesebb.

— Hát valóban oly veszedelemes a belső, mint ahogy beszélik? — kérdezte Katunszkij némi kétkedéssel. — Mindig azt hittem, hogy túlbecsülik.

Alexéjev sötéten mosolygott.

— Itt az ideje, megyek a vezérkari tanácskozásra — szólt egy kis szünet után.

Aktatáskájába dugta szükséges írásait, megszoritotta Katunszkij kezét s melancholi- kns arckifejezéssel elindult. Menetközben azonban összeszedte magát és nyugodt, méltóságteljes arccal haladt tovább.

A cár aznap különös jókedvében volt. Kitünően aludt, gondosan megmosdott, együtt imádkozott a kis Alexejjel és megkávézott. A trónörökössel egy szobában hált, mind a ketten tábori ágyon. Azt hitték, hogy az egy- szobában és az egyszerű tábori ágyon való alvás meg fogja hatni az embereket. A reg: geli alatt a cár átfutotta a Garszkojeból jött futárpostát. A cárnő levele nyugodt és kedves volt. Egy hót múlva kellene találkozniuk. Miklós már tizennégy nap óta nem látta az asszonyt s már nagyon vágyódott utána.

— Mit csinálsz ma tiz óráig? — kérdezte a cár a meglehetősen kerekképü és szóp- szemü gyereket, aki katonaegyenruhában volt. Az uniformist szintén hatáskeltós kedvéért adták reá.

— Legelőször is órám van moszjő Gil- iiard-ral, aztán Mamucinak szeretnék levelet írni, esetleg a lányoknak is — válaszolt a kis Alexej.

— Helyes. A tízórai után egy kicsit kocsizni megyünk ... Az idő nagyszerű.

— Felség, Alexéjev tábornagy őexcellenciája a vezérkari tanácskozásra indult! — szólt az ajtóból egy óriási termetű kozák testőr. A kozáknak kettéválasztott vörös szakálla volt s a derékövén hatalmas tőrt viselt.

— Jövök, jövök — felelt a cár. A kozák

eltűnt.

Miklós cár a nagy tükör elé lépett s egy ezüst tálcáról fölvett egy egyszerű fésűt s gondosan megfésülködött vele. A fésű előbb a Grigorijé volt s a cárnő küldte a férjének azzal a kéréssel, hogy fontos dolgok előtt mindig ezzel fésülködjék. „Nagy szerencsét fog hozni" — irta.

— Nos, én megyek — szólt a cár a kis fiához és elindult Alexéjevhez a vezérkari tanácsba.

Alexéjev a lehető legóvatosabb kifejezésekkel közölte vele a hadszintérről befutott táviratok tartalmát. Pedig azok már maguk is eléggé átszűrték, körülnyesegették a nyers valóságot. A cár figyelmesen hallgatta. Kézzelfogható volt: a gombra gyakorolt nyomás, mint rendesen, nem a várt eredményre vezetett.

Az öreg Alexéjev a kudarcok előre nem sejtett okait önkéntelenül, de egész őszintén Carszkoje Szelőnak tulajdonította. A oár lelkében is föltámadt önmagától a kérdés, ki

lehet az oka? „Biztosan Ruszkij lett már nagyon öreg" — gondolta — „Bruszilov meg tulaggályoskodó. Mindig a biztos sikerek lehetőségére várakozik s a kedvező pillanatot kiaknázatlanul szalasztja el. Hol vannak az igazi emberek, akik a pillanatot meg tudják ragadni?"

Alexéjev a hozott írásokat kiteregette maga elé s tetszetősen, ügyesen fejtegette a véleményét az uj hadihelyzet felől. Az öreg mestere volt ennek. Amennyire csak megengedte 'az illendőség, igyekezett az uralkodó arcába nem tekinteni. Valahányszor csak belenézett gondtalan szemébe, mindig erőltetnie kellett magát, hogy mondanivalóját továbbfolytassa. Az öreg emberke bizonyos volt afelől, hogy minden fölvilágositása úgyis eredménytelen, mert a különös cárt semmi sem érdekli komolyan. Még csak távolról sem érti meg a dolgok állását s minden megjegyzése csak tartalmatlan közszólam, gépies szavak, melyek csak arra valók, hogy az egész színjáték zvartalanül pereghessen le. A cár részéről hiába várt volna bármi segítséget. Jő, ha 'akadályokat nem gördít a munkája elé.

Alexéjev a cárt nem tartotta normális- embernek. Ezt annak a kardosapásnak tulajdonította, amit a cár még trónörökös korában távolkeleti útja alkalmával egy japán szamurájtól kapott. Az öreg tábornok lelke mélyéből nem szerette uralkodóját. Nem bizoit benne s titokban le is nézte. Mindenek előtt nagyon ellenszenves volt a szemében a oár gyermeki függése a feleségétől.

Viszont amióta Alexéjev egy alkalommal Grigorijnak a főhadiszálláson való megjelenése ellen tiltakozott, és pedig nyomatékosan tiltakozott, azóta a cár sem állhatta ki az öreg tábornokot s csak azért tűrte őt, mert okosságát, tudását, tapasztaltságát és népszerűségét önkéntelenül el kellett ismernie.

Ezalatt a kis trónörökös befejezte óráját monsieur Gilliard-ral, leült az asztalhoz és elgondolkozott. Rengeteg sok érdekes mondanivalója volt az anyja részére. Mikor azonban a tollat a kezébe vette, egyszeribe minden oly szegényesnek, üresnek, szürkének tűnt föl előtte, hogy arról Írni sem érdemes. De írni mégis muszáj. Nagynehezen kierőszakolt magából néhány egyszerű, gyerekes gondolatot és gyámoltalan gyermekirással a papirosra vetette és aláírta: „Csókollak és ölellek, Alexej." Ezután lezárta a levelet s kiszaladt vele, hogy átadja a futárnak.

— Vigyázzon, Fenség — próbálta visszatartani az inasa, egy matróz —, különben megint elesik vagy valami más baja lesz és az orvosok majd ismét ágyba rendelik . . .

— Nem, nem — kiáltott vidáman a gyermek. — Most én egészen egészséges vagyok!

Megkezdődött a villásreggeli. A cár előzőleg maga jelölte ki, kik legyenek a vendégek. Mindenki azon volt, hogy olyan dolgokról beszéljen, amik a cárnak kellemesek, vagy pedig legalább a beszélőnek magának előnyösek. Csak egytől rettegtek mindany- nyian: nehogy eredetiek, szellemesek, érdekesek legyenek. Azt a cár nehezen tudná megbocsátani.

nzután sétakocsi zás következett. Erre a célra a környéken példásan rendbehozták az utakat. Minden hid alatt, minden bokor mögött, minden árokban csendőr- vagy rendőr- kém rejtőzött. A trónörökös katonaruhában atyja mellett ült. Azt hitték, hogy a gyermek jelenléte és kis katonakabátja a táborban nagyon „emelni" fogja a katonaság hangulatát.

A gépkoosizás végén a cár megparancsolta a soffőrnek, hogy a helyi kolostorba hajtson. A oárné kívánsága szerint imádságot 'akart elmondani a osodiatevő Szent Szűz előtt. Megjelenése nagy hatást váltott ki a hódoló szerzeteseknél. A cár bevonult a kolostor templomába és imádkozott, azaz ájtatos arcot vágott, többször meghajolt és keresztet vetett az Istenianya képe előtt, mely ragyogott a drágakövektől.

(•JtnrpnXpj)

Katasztrofálisan árad a Duna Pozsonynál

Pozsony, augusztus 2. (Pozsonyi tudósi-; tónk telefon jelentése. A Duna Pozsonynál up ból katasztrófálisan árad. Mára virradóra a Duna vízállása a városnál ugrásszerűen 400 cm-ről 528 cm-re emelkedett. A Duna felső szakaszáról érkező jelentések szerint holnapra újabb árhullámot várnak, amely a vízállást 550—560 cm-re emeli fel. •

Ötembert gyilkolt meg egy repülőgép légcsavarja

Heigenheim, agusztus 2. A würtenbergi repülőnap vasárnap borzalmas szerencsétlenséggel végződött. A „Weinkel D 722“ jelzésű repülőgép, melynek kormányánál a fiatal Drechsel repülő ült, a kikötésnél belefutott a nézőközönségbe. A gép áttörte a korlátot s körülbelül harminc méter hosszúságban jóformán halálra csépelte az embereket, öt ember meghalt, hét ember és a repülő pedig megse-; terültek- A repülőgép végül fölbillent és teljesen összezuzódott.

— Meghalt egy neves magyar építész. Budapestről jelentik: Huszmann Alajos, műépítész a fehérmegyei Velencében 80 éves korában meghalt. Az elhunyt nevéhez az ötven éves Budapest fejlődésének jelentős része fűződik. Hauszmann építette a királyi várat, a kúriát, a József Műegyetemet. és az Erszébet-köruti Newyork-palotát. Hauszmann 25 éves korától a Műegyetem rendes tanára volt és hatalmas iskolát nevelt fel, kik— Halálozás. Budapesten meghalt Bemáth Leaike, néhai Bernáth Kálmán és neje, szül. Osathő Jolán, volt göinicbányaá lakosok, egyetlen leánya. A megboldogult fővárosi tamitómő volt- Kiterjedt rokonság gyászolja.

— Egy pozsonyi biró husmérgezést kapott Marseilleben. Pozsonyi tudósítónk jelenti telefonon: Ma délelőtt a pozsonyi törvényszék elnöki irodájába rövid távirati jelentés érkezett Marseilleből, hogy a feleségével ott nyaraló Subák dr. pozsonyi járásbiró súlyos be-; tegen fekszik a marseilli kórházban. A na-; pókban mindketten tengeri rákot ettek s ez* után súlyos gyomormérgezési tünetek mutat-; koztak rajtuk, úgyhogy eszméletlen állapotban szállította 3 a házaspárt a kórházba. Az asszony állapota mára már javult és túl van a veszélyen, de a biró még mindig eszméletlenül fekszik. Subák dr. járásbiró neve a Kad- lecsik-féle gyilkossági bünperből ismeretes, amelynek ő volt a vezetője.

— Százharmincezer koronát loptak az ungvári bútorgyárban. Ungvári tudósítónk jelenti: Szombatra virradó éjjel eddig ismeretlen tettesek feltörték az ungvári bútorgyár pénztárhelyiségét s az ottani Wertheim-kasszát megfúrva 130 ezer koronát vittek magukkal. A tettesek az ablakon menekültek el, mert nyomaik meglátszanak az ablakpárkányon. A1 helyi viszonyokkal ismerősök lehettek s nagyon is primitív eszközökkel dolgoztak. Érdekes, hogy a gyár éjjeli őre semmi gyanús neszt sem hallott. A vakmerő rablók kézreke- ritése ügyében a legszélesebb körű nyomom zást indították meg.

— A munkácsi kiutasítottak. Munkácsi (tudósítónk jelenti: A rendőrhatóság a következőknek kézbesítette a kiutasító végzést: Gacsályi József, református kántor-organista; Bay Gábor, Munkács város nyug. polgármestere; Grümvald Sándor, kereskedő; Herskovics Bernát, magán- tisztviselő; Sárosi János, (Magyarországra); Haus- ler János, szabó; Kertész Pál, róm. kath. lelkész; özv. Magyari Ferencné; Fleischman Tóbiás, Ife- reskedő (Romániába); Kristyák Gyük; Feiler Osiás; Diamant Bernát; Diduch Vladimír; Zapli- nec Éliás; Dudinec Ferenc; Balichy Mihály; Ei- chenstein Salamon; Stern Perl (Lengyelországba). Ezeken kívül még hárman vannak kiutasítva, kinek azonban a rendőrség nem tudta kikázbesi- teni a kiutasító határozatot s ezért nevük közlésétől is elzárkózott.

— Uj kávéház Losoncon. Valóságos látványosság az a pompás Caffé Restaurant, amely a losonci Slávia szálló földszinti helyiségeiben rendezkedett be. Pazar berendezése, pompás kényelme fővárosi színvonalú étteremhez és szórakozóhelyhez juttatja a losonci közönséget. Az üzletet Harmat Lajos közismert kitűnő szakember vezeti. A kávéház és étterem elsőrangú ételei és italai, valamint figyelmes kiszolgálása bizonyára Losonc legkedvesebb és legkeresettebb helyiségévé fogják tenni az uj Slávia-kávéházat. Az uj helyiségnek nevezetessége még Danyi Pali, a híres losonci cigányprímás, aki külföldi diadalmas turnéja után telepedett meg újból Losoncon.

— Megzavart az eső a pöstyéni etnográfiai ünnepet. Pozsonyi tudósítónk jelenti telefonon: Tegnap tartották meg Pöstyénben a nagy nemzeti etnográfiái ünnepét. Az időjárás mostohasága azonban nagyon megzavarta az ünnepség külső fényét. Kora délután kezdődött az ünnep a fürrő gyönyörű parkjában, de alighogy a festői népviseletit csoportok felsorakoztak, hirtelen óriási felhőszakadás és jégeső zudult az ünneplőkre, akik sietve menekültek fedél alá. A színházban folytatták azután az ünnepséget, amely program szerint folyt le. Feltűnő volt, hogy a pöstyéni nemzetközi fürdőközönség távoltartotta magát az ünnepélytől. Pozsonyt Okánik Lajos dr. polgármester, a vármegyét pedig Bella Methód Mátyás nagyzsupán képviselte.

xx Nincs a magyar ifjnsiígi irodalomban még egy olyan könyv, amely kiállítás, tartalom és ár tekintetében fel tudná venni a versenyt a Tapsi füles nyuszikával.

nek sorába Alpár Ignác, Giergl Kálmán, Korb Flőris, Hü'titl Dezső, Tőry Emil és más ismert műépítészek tartoznak. Hauszmann a vidéken is több építkezést végzett. Az ujabbkori renaissance hive volt. Az utóbbi időben visszavonult fehér- megyei birtokára és itt intenzív munkát fejtett ki az építészeti irodalom terén. Több monográfiájával tette alkotásain kívül a nevét maradandóvá.