Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-27 / 167. (1205.) szám
6 1926 julius 27, kedd. az állam ellenes bimcselekméiiy elír öl szóló részeket. Nagy változásokon fog átmenni polgári és magánjogunk is, az utóbbi különösen a család- és há- zaisságjogi, az előbbi pedig főleg a kereskedelmi jogi részeket illetőleg. Mindezek a reformok természetesen a fascista államid ózó fián alapulnak, mert például véleményünk szerint a fascista állam nem tűnheti azt a pénzügyi bnigantizmust, amelynek gyakorlására a régi törvénykönyv módot nyújt. — Exoedl'enciád mikorra reméli eme reformok életbeléptetését? — kérdezem. — Számításom szerint 1927-ben készen leszünk munkánkkal — hangzik a válasz — és akkor majd bátran kijelenthetjük, hogy a világ ösz- szes müveit nemzetei közül nekünk van a legtökéletesebb jogunk. A magyar—olasz viszonyra terelődik a beszélgetés, mire Rocco miniszter a következőket mondja: — Annak a kitűnő viszonynak, amely jelenelintézte volna magával a házi békés fel- j bolygató eseményt s a friss pékkenyér puha kérgének izét, omlós lágy belét kezdte dicsérni. Ezredszer talán, szinte gépiesen, egyazon szavakkal. És az asztalon aznapsütötte rozskenyér lehelte pompás szagát. Az anya idegesen felelt. Talán ezredszer ugyanazt, egyazon szavakkal, hogy megvédje konyhája jóságát, a kenyeret, melyet gáncs ért. A fiú meredt szemmel hallgatta az apját, aki most az állott vizen bosszankodott föl és az arca mindjobban elsötétedett, amint ezeket a könnyen odavetett megjegyzéseket, ezeket a súlytalan és közönyös szavakat hallotta, miket csak az évtizedes szakadatlan együtlét csiszolhatott a gyűlölet éles fegyverévé. Ha ők ketten, közönyben eltompult öreg szülők tudnák mennyire fájnak, menynyire tépik és sebzik ezek a a kopott és banális szavak, ez az értelmetlen gyűlölködésük! Hát gyűlölik egymást, fordult meg benne a kétely? Ebben a percben észbontó iszonyattal érezte, hogy ez a gyűlölet eleven valóságként köztük van és csak valami rettenetes baj fogja őket eszméletre téríteni. Milyen semmiségek, vájjon a pékkenyér jobb izü-e a hazainál, miért nincs hideg viz az asztalon és mégis rajtuk nyugszik az ember békéje, öröme. Jaj, hát mindig ezt fogja látni! Az anyja idegesen elboruló szemén látta, hogy rossz éjszakája lesz. Egyszerre elfogta a düh, hogy a férj, aki évtizedekig élt mellette és habozás nélkül az életét adná érte, nem látja ezt a szörnyű vergődést... Miért? Vagy csak az ő idegei ilyen érzékenyek?... Jaj, ki kellene szaladni a világból, ebből a tikkadt pokolból! Bement a szobájába és levetette magát lég a kél. nemzet között fennáll, legfőbb alapja a irégi történelmi hagyományokon kívül, a sorsuknak roppant hasonlósága. Egyforma szenvedéseken, bajokon mentek keresztül, ugyanazon járom alatt nyögtek és nem is olyan ritkán, közös célért vérteztek, hiszen a legnagyobb és legkitűnőbb magyar hazafiak küzdöttek például a mi függetlenségünkért. Ha a volt monarchiától el is választottak bennünket nagy ellentétek, ezek nem a magyar és olasz nép között merültek feL Minden frázis nélkül mondhatom, hogy Olaszország a legnagyobb figyelemmel és szimpátiával kíséri az uj magyar állam minden lépését. Ezzel befejezte nyilatkozatát a miniszter, ösa- szeszedte iratait, hóna alá vette aktatáskáját és elment a Politikai Tudományok Intézetébe, ahol jogi előadásokat tart, amellett, hogy képviselő, miniszter ős hetenkint Olaszország nagy városaiban nép- gyüléseken szokta hirdetni a fascizmus érdekes doktrínáit. Demeter Ödön. a díványra. Ernyedten elnyúlt s a vér süni tólulással homályositotta az agyát. Még hallotta a civódási, — mintha vékony fogók csipkednék az idegeit. A vére, egész fiatalsága nem bírta az ellángolt életek meddő szélmalomharcát. Valami durvát akart kiáltani. Mit keres itt? Mi köze ezekhez az öreg életekhez, az ő utjukhoz? Ő élni akar, a maga utján járni, háborítatlan! Megfordult és ahogy összekuporodott a pamlagon, maga előtt látta a mosónő elformátlanodott testét, elnyúlva az udvar szegletén ... Mi történt vele azóta, hogy hazavitte a kocsi? Talán már meghalt. Hát ilyen a vég! így fordul föl az ember egyszer, ilyen kínlódással várja a megváltást! Úristen, hát érdemes élni? Miért ez a görcsös kapaszkodás, ez a sok civakodás és értelmetlen indulat, ez a temérdek hiba, ezek a végzetes tévedések, a sok rútság és harag, miért ez az egész értelmetlen harc? Hát élet ez? Ilyen állatiasan elterülni, vinnyogni a kíntól, vagy ellángolt lélekkel egy pohár állott viz felett felbosszankodni. Úristen, érdemes? Most jó volna valahol messze lenni, eldugott kocsmában nehéz bort inni, mig el- kábul és godolkodni nem tud. Vagy fegyver után nyúlni, hogy mindnek örökre vége legyen! Az ablak alatt, a mélyuton gyerekek sivalkodtak és egy férfi rekedtes baritonján a Volga-dalt kurjongatta. Agyát elborította a végtelen strófák bánatos ritmusa; a levegő a fukloklásig nyomta, a szoba, a ház, az egész mindenség a mellére ült és fojtotta lélek- zetét. Nem bírta tovább, felugrott és ki rohant a verandára. Ott megszégyenülve megállt. A lámpa szinti szobába, amely a kertre nyűik. Dimitrij nagyherceg, Puriskievics, Suchotin kapitány és Lazovert dr. az emeleten várakoznak, ahonnan időnkint grammofon lármája hallatszik le, amely tánczenét játszik. Jusszupov igy szólt Rasputin- hoz: — Az anyósom még odafent van néhány fiatal barátunkkal; de már valamennyien készülődnek. Mindjárt utána ide jön hozzánk a feleségem... Üljünk le! Letelepednek a bő karszékekbe és okkultizmusról, nekromantiáról beszélgetnek. Alig kezdték meg a beszélgetést, Jusszupov természetes könnyedséggel megtölt mindegyik sorozatban egy-egy poharat és a felé eső tálból kivesz egy süteményt. — Nem iszol, Grigorij atya? — kérdezi a sztarectól. — Nem, nem vagyok szomjas. A beszélgetés meglehetősen élénken tovább folyik a spiritizmusról, a boszorkányság, a jövendőmondás eljárásairól. Jusszupov megint étellel és itallal kínálja Rasputint. Megint visszautasítja. De mikor az óra már hajnali egyet üt, Gris- ka egyszerre csak idegeskedni kezd és durva hangon elkiáltja magát: — Ejnye! Hát csak nem jön a feleséged!... Tudod, hogy nem szokásom várakozni. Engem senki sem mer megvárakoztatni, senki... még a cárné sem. Jusszupov fesztelenül, de elfulladő torokkal próbálja újra megindítani a társalgást. Egyszerre a sztarec kiisssza a poharát. Csettint a nyelvével és ezt mondja: — A Marsalád pompás. Szívesen innám még eggyel! Jusszupov gépies mozdulattal megtölti — nem azt a poharat, amelyet Griska felé nyújt., hanem a másik kettőt, amelyekben a többi ciankáli van. Rasputin felveszi az egyiket és egy hajtásra kiissza. Jusszupov el van készülve rá, hogy áldozata nyomban elájul, összeesik. De a méreg egyáltalán nem hat. Kiissza a harmadik pohárral is. Megint semmi hatás. A gyilkos, aki mindeddig feltűnő hidegvérről és nyugalomról tett tanúságot, kezd megzavarodni. Azzal az ürüggyel, hogy Irén hercegnőért megy, távozik a szalonból és felmegy az emeletre, hogy tanácskozzék cinkosaival. A tanácskozás rövid. Puriskievics nyomatékosan kijelenti, hogy siettetni kell a megoldást. — Különben ez a bitang még kisiklik a kezünkből — mondja. — És minthogy legalább is félig meg van mérgezve, viselni fogjuk a gyilkosság minden következményét, anélkül, hogy hasznunk volna belőle. — De nincs revolverem! — szólal meg Jusz- szupov. — Itt az enyém! — felel rá Dimitrij nagyherceg. Jusszupov vissízamegy a földszintre s balkezében a háta mögött tartja a nagyherceg revolverét — Feleségem sajnálja, hogy megvárakoztatott, mondja; a vendégei csak most mennek; mindjárt itt lesz. De Rasputin alig hallgat rá; fel-alá járkál, nyög, böfög. A ciankáli hat. De Jusszupov mégis tétovázik, használja-e fegyverét. Ha elhibázza a lövést!.... Fél szem- től-szembe megtámadni az izmos muzsikot, aki egy ökölcsapáasal leteritené. De nincs már egyetlen vesztegetni való perc sem. Raszputin minden pillanatban észreveheti, hogy tőrbe csalták, torkon ragadhatja ellenfelét és átlépve a holttestén, elmenekülhet. Jusszupov megembereli magát, hanyagul a fényében békésen ült egymás mellett a két öreg. Az apa az újságját olvasta, az idegesen mélázott valamin. Leült, de nem tudott olvasni, érezte, bogy anyjával együtt ő is várja a cselédlány érkezését. Kilenc lett, ekkor végre megjött a lány. Ahogy belépett, látták rajta, hogy nincsen komolyabb baj. Egyszerre más lett a veranda arca. Körülállták a lányt, aki körülményesen előadta a haldokló hazaszállítását és hirtelen föléledését, amint megjött az orvos. Rekedése volt, beöntést rendelt vagy valami hashajtót. Sok vizet ivott a rettentő melegben, ez okozta a görcsöket. Egészen jól van, hogy már a kiadott költségeken sopánkodik. — Hát hashajtó kell neki! — mondta az anya. — Persze, amilyen zsugori teremtés, még azt is tartogatja — — — A kissé vaskos tréfán vihogtak a lányok, az anya maga is nevetett, kicsit ideges élességgel, mint aki hirtelen jókedvbe menekül. — Éjjel legalább nem lesz baj! — állapította meg a fiú és teljesen megnyugodott, amint az anyját és a lányokat tovább hallgatta. Már ráértek sajnálkozni és sopánkodni. Kár lett volna az öreg Zsuzsáért. Egész élete csupa törődés, csupa munka volt, csak itt a házban mossa negyven esztendeje a fehérneműt. Persze, a padlásra már nem tud feljárni, a vizet is hordaniok kell, a pihenő alaposan ráférne már. Van egy kis pénze is, de hát nagyon zsugori, azért dolgozik még. Aztán az ember negyven esztendő után nem teheti ki a szűrét a házból, még ha segítség is kell a munkájához. Kezdték családi éleiét kiteregetni. Csudaszép lány volt, kicsit kikapós, sokan ölelgették. Egy cukorgyári munkásnak lett a feleségej aki egy robbanásnál nyomorék lett Rasputin meggyilkolásának izgalmas története Maurice Paleologue szentpétervári francia nagykövet emlékirataiból Szerelmi kalandra csalták Rasputint és ott ciánkálival és revolverlövésekkel gyilkolták meg Mauríce Paleologue, Franciaország utolsó szentpétervári nagykövetének a háborús Oroszország izgalmas udvari éleiét ismertető emlékirataiból páratlanul érdekfeszitő, drámai erejű leírását adjuk Rasputin meggyilkolásának. Beavatott személyiségektől, hivatalos funkcionáriusoktól, magas udvari méltóságoktól szerezte a nagykövet értesüléseit, úgy hogy azok teljesen megbízhatóak és a gyilkosság története páratlan izgalmasságában először lát napvilágot. Szombat, 1917 január 8. Továbbra is a legellentmondóbb és legőrültebb verziók keringenek Rasputin meggyilkolásáról. A titok annál mélyebb, mert a cárné mindjárt az első pillanatban a volt rendőrfőnököt, a hírhedt Bjeleckijt, aki ma szenátor, bizta meg, hogy személyesen vezesse a nyomozást; ez azonnal munkához látott, Globacsev csendőrtábornokkal, az Ochrana főnökével és Kirpicsnikov ezredessel, ügyes fŐQökhelyettesével. A cárné követelte, hogy az Ochrana egész hatáskörét Bjelee- kij kezében egyesítsék a vizsgálat veeztésére és erélyesen ismételgette: „Csak benne bízom; csak azt hiszem el, amit ő mond, egyedül ő". Két különböző forrásból, amelynek egyike igen bizalmas, egész sor értesülést szereztem, melyeknek alapján módomban van összeálllitani a gyilkosság főbb mozzanatait. Biztosítanak, hogy ezek a részletek megegyeznek azokkal a tényekkel, amelyeket a rendőrségi vizsgálat derített ki. A dráma december 29-ről 30-ra virradó éjszakán történt Jusszupov herceg palotájában, Moj- karakpart 94. sz. alatt. Jusszupov Félix csak felületes kapcsolatban volt Rasputinnal. Hogy lakásába csalogassa, nem éppen kifogástalan haditervhez folyamodott. December 28-án ement a sztarechez és ezt mondta neki: — Feleségem tegnap érkezett meg a Krímből és nagyon szeretne megismerkedni veled. Minden áron bizalmas körben akar találkozni, hogy nyugodtan elbeszélgethessetek. Nem jönnél el holnap este hozzám teára? Jó későn jöjj, féltizenkettő tájban, mert az anyósom nálunk van ebéden; de ebben az időtájban már biztosan elmegy. Az a gondolat, hogy kapcsolatba kerülhet a szépséges Irén hercegnővel, Miháj lovics Sándor herceg leányával és a cár unokahugával, rögtön csábította Rasputint; megígérte, hogy elmegy. Különben pedig, Jusszupov állításával ellentétben, Irén hercegnő még a Krímbe volt. Másnap, december 29-én tizenegy óra tájban, valamennyi öszeesküvő egybegyült a Jusszupov- palotában, az egyik elsőemeleti szalonban, ahol vacsorát szolgáltak fel. Itt volt Félix herceg társaságában Dimitrij nagyherceg, Puriskievics dumaképviselő, Suchotin kapitány és egy lengyel orvos, Lazovert Szaniszló doktor, valamelyik fontos hadi egészségügyi intézmény főnöke. Noha ilyesmit is emlegetnek, az estén semmiféle tivornya nem volt; az összejövetelen egyetlen nő részt nem vett. Sem R... hercegnő, sem D.-né, sem P ... grófnő, sem Karalilij táncosnő. Negyedtizenkettőkor Félix herceg automobilon Rasputinhoz ment, aki a G orochovája-utca 68. sz. alatt lakik, körülbelül két kilométernyire a Mojkától. Jusszupov támogatva ment fel Rasputin lépcsőjén; mert a házban kioltották már a lámpákat, az éjszaka pedig koromsötét volt. Ebben a sötétségben nem tudott tájékozódni. Abban a pilanat- ban, amikor csengetett, attól félt, hogy eltévesztette az ajtót, sőt az emeletet is. Ekkor igy szóit magához: „Ha tévedek, az annyit jelent, hogy a sors ellenem van és Rasputinnak életben kell maradni". Becsenget. Maga Rasputin nyit ajtót; hűséges szolgálója, Dunya, ott van a nyomában. — Eljöttem érted, atyám, ahogy megbeszéltük — mondja Jusszupov —, lent vár a kocsim. És orosz szokás szerint túláradó szívességgel hatalmas csókot nyom a sztarec ajkára. Tíz perc múlva, vagyis éjfélkor kiszálltak a kocsiból a Mojkán lévő palota előtt. Jusszupov bevezeti vendégét egy kis földszoba végébe megy, megáll egy műtárgyakkal megrakott asztal mellett és megszólal: — Ha már úgyis állsz, gyere közelebb; nézd meg ezt a reneszánszkori, gyönyörű olasz feszületet, amelyet a minap vettem. — Igen, mutasd csak, az ember soha sem tud betelni megfeszített Üdvözítőnk képmásának szemléletével. A sztarec odalép az asztalihoz. ( — Tessék! mondja Jusszupov — nézd meg, milyen gyönyörű! Mig Rasputin a szent képmás fölé hajol, Jusszupov a baloldalára kerül és úgyszólván közvetlen közelről két revolvergolyót röpít a halántékába. Rasputin felordit: — Ah! És egész testével végigvágódik a padlón. Jusszupov a teste fölé hajol, megtapogatja ütőerét, megvizsgálja a szemét, felhúzza a ozem- pilláját és megállapítja, hogy nincs benne élet. A dördülés hallatára cinkosai hirtelen leszaladnak az emeletről. — Most gyorsan a vízbe kell dobni... Megyek az autómért. Cimborái felmennek az emeletre, hogy megbeszéljék a hulla elszállítását Körülbelül tiz perc múlva Jusszupov visszamegy a földszinti szalonba, hogy megnézze áldozatát. Visszaborzad a rémülettől. Rasputin félig felemelkedve, a kezeire támaszkodik. Végső erőfeszítéssel felkel, súlyos öklével lecsap Jusszupov vállára és leszakítja váll- rózsáj'át, miközben elhaló hangon nyöszrgi: — Nyomorult!... Holnap felakasztanak! Mert mindent elmondok a cáménak! Jusszupov nagy üggyel-bajjal kitépi magáti, kirohan a szalonból, felmegy az emeletre. És sápadtan, vértől boritottan elfúló hangon odakiált cimboráinak: — Még él!... Beszélt hozzám!... Aztán ájultan hanyatlik az egyik pamlagra. Puriskievics megragadja markos kezeivel, rázza, felemeli, elveszi tőle a revolvert és a többi ösz- sszeesküvő kíséretében magával vonszolja a földszinti szobába. A sztarec már nincs a szalonban. Volt még annyi ereje, hogy kinyitotta a kertre szolgáló ajtót s most a hóban vánszorog. Kuriskevics golyót röpít a tarkójába, egy másikat pedig a lágyékába, mig Jusszupov őrjöngve, üvöltve felkap egy bronz gyertyatartót és többször egymásután lesújt vele áldozata koponyájára. Hajnali negyedhárom. Ebben a pillanatban Dimitrij nagyherceg automobilja a kis kerti kapu elé érkezik. Az összeesküvők egy megbízható inas segítségével feladják Rasputinra a bundáját, még a sárcipőit is a Jábára húzzák, hogy semmi bünj -1 ne maradjon a palotában, azután felteszik a holttestet az automobilra, amelyben hirtelen elhelyezkedik Dimitrij nagyherceg, Lazovert doktor és Szu- chotin kapitány. Ezután a kocsi, amelyet lazovert vezet, száguldó iramban megindul a Kresz- tovszkij-sziget felé. Szuchotin kapitány az este ott járt és Kikémlelte az öblöket. Az automobil az ő útmutatása nyomán megáll egy kis hídnál, itt a sebes vizir jógtorlaszt halmozott fel, amelyet hasadékok szaggatnak meg. A három cinkos nagy üggyel-bajjal ide hurcolja súlyos áldozatát egészen a hid széléig és belenyomja a vízbe. De a művelet természeti nehézsége, a koromsötét éjszaka, az élesen fütyülő szól; a meleipetés félelme, a türelmetlen sietség végül is felkorbácsolják idegeiket. Ezért nem veszik észre, hogy amikor a holttestet lábainál fogva ledobták, leverték egyik sárcipőjét, amely ennek következtében a jégen maradt; három nap múlva ennek a sárcipőnek a felfedeés tizenegy esztendeig ápolta és keresett rá. A fiú mosolyogva hallgatott és visszament a szobájába. Lenn a mélyuton még hancuroztak a gyerekek és férfiak énekeltek kórusban citeraszó mellett patíagó ütemű katonadolokat. Valahol a szomszédban Strausz-Jkeringőt játszottak zongorán. A fiú ledobta magáról ingét és hideg vízben övig megmosdott. Aztán a tükörben nézte napbarnitotta testét, izmai ruganyos játékát és öröme telt benne. Halkan dudol- gatni kezdte a keringet és hirtelen elhatározással öltözködni kezdett. Lehűtött bőre alatt kigyult a vére és pezsgőén járta át teste minden pórusát. Mikor kiment és a kapukulcsot a zsebébe csúsztatta, még hallotta az anyja szemrehányását, mintha megint ezt mondta volna: — Durvák vagytok és kíméletlenek! De ő már nem ügyelt rá, köszönt és tovább dúdolt. Az apa az esti békességben szivarját szívta a verandán, mikor elment mellette. Gyorsan ment az embersíirüs utcán át, friss serkedés volt a vérében és apró nevetések zsibbadoztak a bőre alatt. Kint a mező fölött halványan szikráztak a csillagok. Az estében különös, párás csöndesség volt. és a terhes földből szakadatlan szállt a friss termés ezer ujjongó illata és hangja. A kanyarodónál meglátta a lányt. Karcsú alakját holdvilág fürdette, úgy lebbent előtte, mint egy álomlény. Megszaporázta, lépteit, hogy mielőbb elérje. Érezte, hogy a lány lassabban jár előtte és még az erdő előtt be fogja érni. És pontosan tudta azt is, hogy ma rá fog nevetni, amikor megszólítja és átfogja derekáu.
