Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-10 / 153. (1191.) szám
6 1 /!S8BOT*iVVA!GÍeSR-HIRI^ 1926 julius 10, ewwnlwt GRÍGORIJ RASZPU7IN OROSZORSZÁG TITKOS CÁRJA iVAN NAS1VIN REGÉNYE A magas vendég elbucsnzik (3) ÍA bor megoldotta a nyelveket. — Kimondhatatlanul irigylem én önt Grigorij Jefdmovács, — kezdte a kormányz< barátkozó hangon — hogy oly közel vai Őfelségéikhez, a cári családhoz. Kész volnél fél életemet feláldozni, csakhogy napontí láthassam őket, különösen azokat az elbájoh leánykákat, a nagyhercegnőket, legfőbbké pen a mi egyetlen angyalkánkat: a kis cáré vicset. — Minek költöztél akkor ide ebbe z lyukba? — mondja kedélyes gorombasággal Grigorij, aki egyik könyökével már az asztalon tehénkédéit. — Ott kéne élned Peters- burgban vagy Carszkoje Szelóban. — Mi hivatalnokok vagyunk — veti közbe a vice. — Oda kell mennünk, ahová küldenek. Engedelmesség a mi első kötelességünk. — Mit, küldenek ... — feleli Grigorij iróniával. — Értened kell a csiziót, hogy ne csak el ne küldjenek, hanem hogy ha magad. akarnál elmenni, akkor is mind a két sleppednél fogva visszatartsanak. — Ah, a péterváriak mind olyan szerencsések, hogy az udvarhoz olyan közel esnek — sóhajtotta ábrándosán a kormány- zóné. — Olyan egyszerű emberek mindany- myian — folytatta a kissé mámoros Grigo- ri'j. — Amikor először vittek a palotába, inkább halott voltam, mintsem eleven s egyáltalán elvesztettem a nyelvem, de ez azután egy csapásra megváltozott. Egészen egyszerű emberek ők, a papa, a mama és a kicsikék . . . Nagy egyetértésben és szeretedben élnek, jobban már nem is lehet. Mindig a fiúcskán legeltetik a szemüket. Nem csoda, hisz ő az összes reménységük. Larissza Szergéjevna már megunta a sztarec kenetteljes beszédét, akinek szájából eddig még egyetlen vaskosság sem szaladt ki, s a gróffal kezdte el játékát. Férje nem akart Raszputin előtt rossz színben feltűnni s néhányszor szigorú pillantást vetett rá, de minden eredmény nélkül. A sztarec is rajtafelejtette néha titokban a maga nehéz tekintetét. A rózsásra pirult csinos asz- szonyka csengő kacagással mulatott éppen egy francia adomán, amit a társaságától láthatóan fölvillanyozott Nikolaj Nikolájevics súgott fülébe az általános zaj közepette. — Helyes, mi? — ismételte Nikolájevics. Nagyszerű mesterek a franciák a pikantériában, mi? Itt egy másik: A conciérge egy szép reggelen elmegy a — hogy is bivják csak? — locataires-Hez ... ez pedig . . . — Nikolaj Nikolájevics — próbálta a gróf félbeszakítani. — Ejnye, hagyja már! — viszonozta Lá- Tissza Szergéjevna tűzzel. — Hát felsőiskolás növendék vagyok én? S ha az volnék is, annál inkább! Csak folytassa, Nikoláj Nikolájevics, ne adjon ezekre a pedáns péter- váriakra. — Nos és a püspök? — szólt a gróf halkan. — Először is szót sem ért franciául, másodszor mi is ismerjük ezeket a püspököket. Vannak adomák az orosz püspökökről, melyek csöppet sem rosszabbak a párisiaknái . . . Mit néz úgy rám? Kérem, én csak látszom ilyen könnyelműnek, a valóságban nagyon komoly asszony vagyok . . . — Szívesebben látnám fordítva — mondta kacagva a gróf, akire a pezsgő szintén hatni kezdett. A kormányzó épp a boldog pétervári életről kezdett el sóhajtozni és Grigorijból már kihullott a kegyes Ígéret, hogy egy jó emberért szívesen megtesz mindent, ami csak tőle telik, amikor a kinyitott ablakon behallatszott az autó egyforma berregése. A kavics élesen csikorgóit a rugganyos kerekek alatt. Az autó erős lámpásainak ragyogó fénycsóvái az öreg bazilika falain túl hatoltak és ott vesztek el a homályba. — Kedves Varja, minden jó, ha a vége jő — szólt most a gróf. — A kávét még minden sietség nélkül megihatjátok. Az állomásig az ut nyugodt menetben nincs több öt percnél. A kormányzó jelentőségteljes pillantást vetett a vicére. Ez fölkelt, bocsánatot kért és a tölgyfával parkettezett előszobába ment. — Állomás! — mondta röviden és szigorúan a szolgálattevő csendőrnek. A vörös és csavaros bajuszu fiatalember azonnal megkapja a telefonösszeköttetést és tiszteletteljesen nyújtja át a kagylót. A vice durva basszushangon dörgi: — Állomás? Szolgálattevő tisztviselő? Itt: az alkormányzó. A cári termet kivilági- tani. Minden példás rendben legyen. Megértette? Személyes felelősség terhe mellett. És ha a kormányzó ur autója a gyorsvonathoz esetleg néhány percig késne, úgy a vonatot visszatartani. Vége! Hosszú léptekkel tért vissza az ebédlőbe és némán értésére adta a kormányzónak, hogy minden rendben van. Pár pillanattal később megkezdődött a zajos asztalbontás. Ismeretlen néző azt hitte volna, hogy egy szorosan összenőtt és együtt érző család tagjai bucsuzkodnak: oly szívélyesen és meghatóan ment minden. A sztarec szájon csókolta a kormányzót, a vicét és a feleségeiket. — Nem úgy, lelkem, egy öreg emberrel már szabad — mondta Grigorij gyengéd hangulatban Lárissza Szergéjevnának. Amikor az asszonyka fölkacagott, tréfásan megfenyegette: — Ejnye, nézd csak, te kis kígyó . . . No, megállj, kis kígyó . . . — Isten áldjon, drágám, lelkem — mondta a kormányzónak. Ha valamire szükséged van, irj csak Szentpétervárra, ami lehetséges, megcsináljuk . . . Jó félversztnyire vetítette világos fény- csóváját a pompás, erős gépkocsi és hangtalanul siklott az alvó város szinte néptelen utcáin az állomásra. A rendőrök sorfalat állottak és szépen tisztelegtek a felsőségnek és a magas vendégnek. A spiclik igyekeztek árnyékban maradni. Az állomás frissen söpört bejárójánál díszes csendőrosztag és a tisztelettudó állomásfőnök fogadta őket. Az őszhaju, kis öreg embert erre a célra a legédesebb álmából ráncigálták föl. Az urak a fényesen megvilágított cári terembe vonultak. A termet épp nemrégiben renoválták a cár szuzdali látogatásakor. A nép a csendőrök jelenléte dacára is odatódult az ablakokhoz és megdelejezetten nézte a kormányzót és a magas szibériait Mint ahogy az örvényt szokás nézni. A csillogó expressz berobogott. A kormányzó és a vice a kocsijukig kisérték a vendégeket. A körülhizelgett és megelégedett Grigorij mégegyszer képen csókolta mindkettőjüket. A gróf az állomásfőnöknek néhány szót súgott a fülébe és éjszakára ismét csak külön szakaszt biztosíttatott magának. (F olytatjuk.) A Mikei közbirtokosság kártérítési pőre kétezer ember elless rekek és fehérhátu libák gágoknak tipegve a vaskapu szélén, ahol csendőrállomás talált banyát s meghúzódva ott él még egy régi urihölgy is a nagy családból: nemcsak ennek a körülzárt helynek , a sorsát határozza meg, hanem: térben széles vidéknek és időben az egész kornak elbódorgott fény- csóvája is. >•& r A századok ,korok, eszmék és érdekek harcában most az osgyáni kastély az elhullott,'legyőzött harcos. Rajta volt a sor, mert kitünően, jól szol-' gált századok óta. Ő a feudalizmus gömöri elhullásának egyik katonája. És egy szelet dicső történettel terhes domb is. Mert igy folytatja kalauzom: . — Ezek a somfák évszázadosak. Most semmit- möndóan rázzák levelüket, ám annak idején, Korponay generális, Rákóczi egyik vezére ez alatt szokta volt tartani haditanácsát. Kerek térség a fák alatt. Krumpliföld, legelésző csirkék, messzi kilátás a nógrádi hegyekre. Most megállunk a park kerítése mellett s kikukkantunk két galagonyabokor között, — Amott pedig, mutat a főtisztelendő ur egy közeli dombocskára, ahol pár erőslombu fa között régi alacsony épület sárgállik, — nem nyugszik más, mint a lőcsei fehér asszony Ghéczy Julianna menye, Korponay Jánosné. A lombok sejtelmesen súgnak, magunk vagyunk egyedül gondolkodó önmagunkkal. Hirtelen elénk szélesedik gondolatban a krasznahorkai várban balzsamosan fekvő Serédy Zsófia, aztán lázasan, öntudatlanul, minden logika nélkül torlódnak a nevek s a történések: Rákóczi, Vak Bottyán, Andrássy generális, vasasnémet, Nagy máj tény, aztán eltolódik tér és idő: csak kastélyt látunk) de belénktorkollik a szó: Mária Terézia, kastélykönyvtár, könyvcimer, porladó halottak, Jókai Mór, harcok, harcok és harcok... örök harc. Alkonyodéit. A nap, véres rózsa, utolsó sugár- : szirmait tépette a széllel. * j A szelidlelkü költő-pap, Kemény Lajos, az I osgyáni evangélikusok Lajos bácsija, hatalmas, | régi könyvet tár az asztalra. | — A reformáció terjesztője itten Bakos János j volt, — mondja, — s a reformáció idejében megj.ő alapitoía az egyházat. Régi, nagyon régi történet itt minden. Egy kis, alacsony épület volt a rimaszombati egyesült protestáns főgimnázium alapja. Most bolt lélekzik benne. Az osgyáni gimnázium is eredetileg Füleken székelt az 1600-as évekig, onnan hozták át Osgyánba a már akkor egész Felvidéken nevezetes iskolát, mert a legközelebbi csak Sélmecen vala. Osgyánból átvitték az addig hat osztályból álló oskolát Rimaszombatba s ott bővítették ki nyolc osztályra 1853-ban. Annakidején szinte az egész mai Szlopen- szlcó ide, Osgyánba járt gimnáziumba. S olvassuk a nagymultu magyar iskola régi tanárainak nevét. Plántál ói az ifjúság lelki kertjének. Ez volt széles országban az egyedüli középiskola, melyet reformátusok és evangélikusok egyesült erővel tartottak fönn. — A régi tanárok rendszerint a kastélyban laktak, — meséli informátorom, — s vasárnaponként Bakos ur látta szívesen őket ebéden. Később Rákóczinak egy szép serlege is került a kastélyba az idők folyamán, amit csak nagy ünnepélyes alkalomkor tettek asztalra. Érdekes története van ennek a serlegnek, — mosolyodik el Lajos bácsi, — azt hiszem, a legutolsó köszöntőt én mondtam belőle a háború alatt. Osztrák átvonuló tiszteknek vendéglátó ebédjén Rákóczi serlegét emeltem föl, amikor beszédet mondtam hozzájuk, szives — magyarosat. A serleg később, sok más drágasággal együtt nagyon megtetszett a vörösök ittlétekor Csu- vara népbiztos elvtársnak s olyan nagy volt a^/tet- szése, hogy az eldugott értékeket csak Pesten nyomozta ki gróf Serényi István né, az egyik Luzsén- szky lány, jóval a kommün bukása után. ,1b — Nevezetes hely ez a vidék, — fűzte tovább az elbeszélést, — hiteles kútfők szerint a lőcsei fehér asszonyt itt is, a kastély lépcsőin ölték ntsg s nem, mint Jókai mondja, Lőcse piacán fejezlek le. -1Hatalmas granáriumok várnák istenáldását. De nem nagyon lesz. Hetek óta szakad az eső, hetek óta ázik a széna és lepi el a viz alföldeket. Hetek óta csak szomorú arcok fáradnak bánattá, s ijesztően konganak a szavak: termés, eső, adó, pénz.„ Ha pedig lelkes Tichy Kálmánok keresnének itt építkezésre nézvést némi magyarosan lelkesítőt, hát siessenek, mig az az egypár oromdisz és vályogvirág emlékeztet a nép egyszerű lelkének művészi készségére, mert egyhamar eltűnnek ezek' is, hogy helyet adjanak valami csúf, meghatározhatatlan, egyénietlen, falusi pallérba ojt.ott városi vakolat-akaratnak, ami maholnap tönkreteszi a magyar falu romantikus, iskolai-olvasókönyves szépségét, azt a szépséget, ami még megmaradt. El fog tűnni, el fog veszni minden, ami itt egyéni, magyaros pszihó volt, ami sajátos adottság volt, eltűnik, mint a rimaszombati csutoraaz osgyáni szőttes, a zsaluzsányi mázaskorsó s ahogy eltűntek a Bakosok, Orlayak, Korponayak, Mala- timszkyak, Horváthok s ahogy búcsút mondanák most a Luzsár.szkyak is. Az idő kereke pedig forog tovább. Mostanában nyugtalanul, zajosan és közönségesen, mint a falusi ringispil s az ölet szép zenéjét is verkli szomorít ja csúfsággá. Régi szép idők emléke, ódon barokk kastély eladó! Eladó egy darab történelmi múlt! Ki. ád többet érte? Lehet, hogy gazdag ember veszi meg, az is lehet, hogy állami szegényház vagy ispotály irgal- maskodik ki belőle. * A múllak, hajdan szép múltak úgy foszladoznak az idő korongjáról, mint megdöccont talyiga- kerékről a rátapadt., hajdan élefoi-ndó, most benzines-olajjal kever; mocsaras, úti anyaföld. •................................... * Szombalhy Viktor, Ber egszász, julius 9. (Saját tudósítónktól.) A forradalom idejében, 1918 végén és 1919 elején a ruszin felvidéken fekvő Bilke melletti községek lakói a közbirtokosság tulajdonát képező erdőből több millió korona értékű fát vágtak ki és hordtak el. A közbirtokosság följelentésére a kommün után több mint kétezer ember ellen indult meg a bűnvádi eljárás. ítéletre nem került sor, miután a köztársasági elnök L október 20-iki amnesztiája erre az ügyre is kiterjedt. A közbirtokosság egy ideig a magánjogi kártérítési gényt sem érvényesítette s az érdekeltek megnyugodtál?, hogy e kellemetlen ügynek már nem lesz folytatása. Közben a közbirtokosság vezetése uj kezekbe került s az uj közgyűlés a közbirtokosság vagyonának felosztása és a kártérítési pör megindítása mellett döntött. A beregszászi törvényszék julius 10-re tűzte ki az ügy tárgyalását s alperesekként több mint ezer embert idézett be, akiktől a felperes közbirtokosság kb. három millió csehszlovák korona kártérítést követel. A monstre pör természetesen nagy izgalmat váltott ki az alperesekből, akik jóval a tárgyalások előtt perenkivüli egyezkedéseket ajánlottak föl. Az érdekeltek pártok és felekezetek szerint tagozódva indították meg a tárgyalásokat. így e napokban Ivurtyák János ruszin nemzetgyűlési képviselő is Beregszászban járt és több lelkésszel együtt tárgyalásokat- kezdett hívei érdekében a közbirtokosság képviselőivel. Elvben sikerült is megálla- podniok s ennek alapján a törvényszéktől kérik a tárgyalásnak novemberig való elhalasztását. Az egyezkedési tárgyalások azon az alapon indulnak meg, hogy az alperesek egyenkint hajlandók annak a fának értékét megtéríteni, amennyinek eltulajdonítását a bűnügyi nyomozás egyénenként meg tudta állapítani, viszont a közbirtokosság hajlandó eredeti követelésének ötven százalékával megelégedni. Érdekes körülménye az ügynek az is, hogy az alperesek nagyrésze egyszersmind felperes is, amennyiben a közbirtokosság tagjai közzé tartozik, illetőleg a közbirtok rész- tulajdonosa. Eladó egy főúri kastély Az osgyáni Luzsénssky kastélyt eladják — Rákóczi kurucainak haditanácsa — A lőcsei fehérasszony menyének hamvai — Titkos alagutak A fejedelem serlege — A rimaszombati gimnázium elődje — Egyben szomorú reflexiók a népi építkezésről Osgyán, julius hő. Áll századok óla, fönségesen, nem komoran, inkább barátságosan, fehéres-rózsaszín ruhájával mosolygón a termetes fenyők és harsak ölelése között, négy kis barokk-tornya a dombon magasuló épületnek a felhőkkel kacérkodik, de nem, mert magasan van, hanem csak nyári játszi kedveskedésből. Áll a dombtetőn századok óta, kisebb is volt valamikor, bővitettek rajta, ha az idők szükségessége megkövetelte, gondos kezek olykor uj- raültették a kidőlt házőrző óriásokat, fészerek, istállók, granáriumok születtek s omlottak el mellőle, családok vesztek s pusztultak körötte, ágyu- szót hallott és szerelmes kacajt, losonci delizsán- cot nézegetett regelente és bőrrugó határt, dzsen- trinégyesfogatot és Tátrába rohanó autót. Mindent látott. Csatákat és békéltetéseket, ku- rucokat és negyvennyolcas honvédeket, apró kozáklovakat, millenáris ünnepséget és kunbéla-lobo- gót. Látott templomot emelkedni, vasutat alag- utazni. Minden élt, nyugtalankodott körötte, születtek, csókoltak, éheztek és meghaltak lábai alatt s szobáinak mélyében az emberek. .Csak ő állt szilárdul. A kastély. Ezt a kastélyt nem szokták eladni soha. Ebben a kastélyban megszületnek a birtokosok és örök- lik négy tornyát. Ezt a kastélyt végrendeletül hagyományozták koppanó gyertyafény mellett, vagy világszép lányok kaptáit menyegzői hozományul. Ez a kastély a Bakosok, Orlayak, Korponayak, Lu- zsénszky-bárók fészke volt, emeletes, rácsablakos, templornkapuju, tornyos, parkos, alagúttal megfúrt kastély a pest-kassai fehérlő országúton. • És ez a kastély, amit pénzre nem váltottak fel soha: hirdetéssé laposult, újsághirdetéssé, gu- mifiizők, a házasság boldog révébe vágyakozók és gyomorpilulák közös hasábjává terült szét. Eladó az osgyáni büszke kastély, egy kis darab történelem, mert széthullott mellőle a földelt birtokreformmá aprított sokszáz holdja, üzleti rubrikává lett harmincegynéhány szobájával, vasajtós könyvtárával s különös, talán dohos, talán szellemeket lehelő levegőjével. Eladó egy szelet történelmi levegő a gömöri hegyek alatt. Ki fogja megvenni? Talán világtól elbújó nagyur, talán földéhes gazdag paraszt, vagy úri allűröket zenélő újgazdag bérlő. Talán középületté hivalkodik, teológia, szegényház vagy betegek vánszorgásának tanúja lesz. Ki tudja? Á masszív barok-kastély gyönyörű rácsos ablakai, mint lehunyt szempillák szédülnek a jövő felé. * — Két részű a kastély, — magyarázza a Lu- zsénszky-bárók intelligensfejü háziplébánosa, úri pap, a kedves Krosnitzky főtisztelendő ur. A Korponayak hajdani kastélyához építették a Lu- zsénszky részt. Mutatja, hogy az ablakok e szárnyon kissé lejebb épültek. Gyönyörű barokk-bejárat fölött a Luzsénsztky-cimer, a bárósitás idejéből, 1727-ből. Puha meleg nyári délután van. A terjedelmes épületet körülvevő hatalmas fák között megbújik az árnyék. Hűvös, pihenésre késztető utak kanyarognak a kastély körül. A könyvtár lezárt ablakai sokszázados titkokat bunyorgatnak. —- Mondják, — folytatta a főtisztelendő ur és botjával dobbantotta a földet, — hogy innen egész Orlajtörékig a föld mélyébe fúrt alagút rejtőzik, ami jó husz-harminc kilométer! Még az Orlay és Bakos nagyurak hasították meg a dombok gyomrát régi-való időkben. Kanyargós, gondozott utak vezetnek a park hűvösén keresztül. A Luzsénszky bárók ma már felnőtt fiatalsága adta ki itt minden életörömét, de ebből már csak féligkorhadt hintarud, tört mászógerenda, krumplival megtermékenyített hajdani tennászpálya árvul. Valami félszeg kettősség lippegi végig a parkot: a régi, exkluzív uraság és a karokkal tülekedő parvenü, a demokratizmus harcolja itt meg utolsó tusáját a e kastély, ahol ma be-bes?aindnak a falusi gye-i
