Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)

1926-07-04 / 150. (1188.) szám

o mmMvmmi^nrí.^iMEic^wmMmwuMM]ummswnnwmKa!u Beszélgetés a hanvai diákkonferencia vezérével Sörös Béla, a losonci református theológia igazgatója, a szlovenszkói magyar kálvinizmus reorgani­zációjáról és a kálvinista regenerálás alánjairól. — Evangéliumi mozgalmak a szlovenszkói protes­táns ifjúságban — A P. M. H. kiküldött munkatársától — Hanva., julius eleje. Tompa Mihály temploma zsúfolásig tele van a konferencia résztvevőivel. Az előadók gyakran mu­tatnak fel a kálvinista pap-költő emléktáblájára az orgona alá és a szószékről csiiggő bársonytakaróra, amin szintén aranybetük őrzik a Virágregék köl­tőjének hanvai emlékét. A diákkonferencia alaphangulatát Sörös Béla losonci lelkész, a theológiai szeminárium igazga­tójának bevezető előadása határozta meg. Az or- BBágszerte ismert kitűnő szónok, a református moz­galmak egyre uj és újabb kezdeményezéseit föl­vető egyháziérfi az Ur asztalához lépve tartotta meg hatalmas beszédét a szlovenszkói magyar kál- vinizmus jelenéről és jövőjéről, amelynek alapmo­tívuma az élő Istenbe vetett hiten kívül, az volt, hogy: ,,Vessünk fátyolt a múltra és dolgozzunk a jövőért!“ Bátor, lelkesítő szavai nyomán harcos, átszel­lemült hangulat lett úrrá a konferencia tagjain. Érezhető volt a fiatalok felszólalásaiban, hogy va­lami belső hév feszítette elszánással cselekedni akarnak — a jövőért. A templom hajója alatt ké­szülő szellemi mozgalmak láthatatlan bölcsője le­— Előadóik legnagyobb része azok közül a lelkészek és világiak közül került ki, akiknek ha­tározottan kiformálódott evangéliumi irányzata és kálvinista világnézeten alapuló munkája ország­szerte ismeretes. így ez a konferencia arra hiva­tott, hogy a kálvinista egyház belmissziói törekvéseit egységesítse, a szlovenszkói ref. egyháztársa­dalmi munkákban az egyházias irányzatnak, a kimondottan gyülekezeti evangelizáoiónak, a legteljesebb egyetértésben megállapított s már | törvényesített formájával lépjen a nagy nyil­vánosság elé és ezzel együtt jelezze a reorga­nizációnak és a regenerálásnak útjait. — E tekintetben megmérhetetlen és felbecsül­hetetlen a konferenciának úgynevezett evangé­liumi jelentősége. — A kálvinista egyház, amely a közelmúltban a Kassán tartott lelkészgyüléssel kapcsolatosan egyetemes konventjében és egész leik észt esitüietié- ben is hivatalosan dokumentálta, hogy a köztársaság keretén belül a maga lojalitásával és az idők jelének megértésével békés utón és közös meg­egyezés alapján akarja rendezni az állam és az egyház viszonyát, ezen a konferencián a benne élő lelket szólaltatta meg kálvinista határozottsággal és hithüséggel. — A külső organizálás mellett a belső orga- nizálásra törekedett: félreismerhetetlen határo­zottsággal, az Isten szuverénitását vallva, az Ige erejére támaszkodva, lelkieket lelkiekhez szabva kívánta, lerakni a regenerálás etikai alapjait, amelyet ebben a pár szóban tömörithetünk legrövidebben: kálvinista élet az Élő Isten szolgálatában, az ö dicsőségére. * A konferencia három napja alatt a diákokat a református gazdák látták vendégül igazi magyar vendégbarátsággal. A közös ebéden megjelent vendégek közt az eddig emlitetiteken kívül ott láttuk Tornallyay Zol­tánt, Barna Béla ny. ezredest, Széky István fő­gondnokot, Ablonezy Pál hanvai lelkészt és Seress Zoltán, Nehézzy Károly lelkészeket. Másodnap este a konferencia Isten szabad ege alatit gyújtott tábortűznél hallgatta Szabó Béla huszti lelkész mélyen járó előadását. Győry Dezső. A harhizoni festő és a magyar kislány — A P. M. H. eredeti riportja — begett a pirosra gyűlt arcok fölött. Kipn szakad az eső. Áztatja a kertet, amely a hanvai templomdombon Tompa Mihály sírját övezi. Arany János sírfeliratát őrző márványoszlop vigyáz a halottra, aki virágok közt heverő, életetzáró kő­lap alatt fekszik. A theológusok kórusát a zápor monoton moraja kíséri. Aztán megindul az irodal­mi vita. Láthatóan élénkül a konferencia. S a hosz- 6zu vita végén — amely irodalmi szempontból több kívánni valót hagy ugyan hátra — már tisztán ki­alakul a konferencia itt is következetesen keresz­tülvitt szelleme: a kálvinista élet célja az élő Isten szolgálata keresztény munkában. Tőle való minden ajándék, tehetség, művészet: őt kell szolgálnia mindennek és mindenkinek, aki jó kálvinista. Ami ettől az élettől elvonja, ebben a lelkűiéiben megza­varja az igaz kálvinistát, az lehet szép, lehet más szempontból értékes, de neki akkor — fölösleges. iA szlovenszkói magyar kálvinisták a reorga­nizációs munka mellett a belső regenerálás útjait egyszerre akarják lerakni. A reorganizáció a már előbb említett „fátyolt a múltra" elve alapján egy egységbe kívánja foglalni a két szloven­szkói és az egy ruszinszkói központ körül meg- oszló szervezkedést és ennek a köztársaság fő: városában, a centrumban óhajt központi szer­vet biztosítani és felállítani. A másik aktuális mozgalom a kálvinista lélek megerősítését, kifejlesztését és kibontakozását akarja elősegíteni s ezt a regeneráló munkát főleg a kálvinista fiatalság bevonásával, azok lelkében akarja megkezdeni. * A kettős és egymást kiegészítő mozgalomról nyilatkozattételre kértük a konferencia kimagasló vezérét, Sörös Béla losonci lelkészt, theológiai igazgatót, aki ezekről a következőkben fejtette ki nézeteit, megmagyarázva egyúttal a konferencia jelentőségét is: — Kapcsolatosan azokkal az egész világon szembeötlő evangéliumi mozgalmakkal, amelyek az egyes egyházakban megújuló hitélet megnyilvánu­lásai, Szlovenszkón is több olyan terv jelentkezik, ami arra mutat, hogy a lelki ébredések és az elmélyült hit életű, missziói lelkületű egyházias vezetők oly egyháztársadalmi regenerációt ké­szítenek elő, ami a szociális és praktikus ke­reszténységnek az érvényesülését jelenti. — Junius 29-én Losoncon az Evangélikus Ifjú­sági Egyesületek országos kongresszusa Ülésezett- Sok érdeklődőt, hozott össze az egész ország terüle­téről. Vezéreik az YMCA előtti téren hallatták szavukat s a kisvárosi lakosság a vendégekkel együtt meleg érdeklődéssel hallgatta az evangéli­kus egyház ifjúságának kebelében végzett munká­juk ismertetését. — Ugyanezen nap estéjén nyitották meg a hanvai református templomban a Szlovenszkói Magyar Református Diákkonferenciát. — A főiskolai és középiskolai nagyobb diákok ezen első nyilvános nyári konferenciájának, mint első ilyen irányú tömörülésnek, igen jelentős sze­repe van a megújhodásra törekvő egyház életé­ben is. Annak az intelligenciának tömörülése kezdő­dik meg ezzel, amely a kálvinista világnézet szempontjai szerint, a komolyan vett Szentirás alapján állva akarja berendezni a sajáfcmaga és egyházközsége életét — és lélekben erős if­júsággal és ennek keresztyén munkájával kí­vánja szolgálni az egyházi és nemzeti regene­rálás ügyét,. — A losonci református theológián kívül Cseh­szlovákia majdnem minden főiskolájának magyar hallgatósága képviselve volt itt egy-egy reformá­tus hallgatóval s a külföldi egyetemek és főisko­lák hallgatói is jelentékeny számban jelentek meg és nagy számban csatlakoztak hozzájuk a magyarok által látogatott középiskolák felsőosztályu növen­dékei is. A vilá,"szerte ismert Studrat-mozgalem tipi­kusan kálvinista irányzata jelentkezett ezen a diákgyiilésen. Páris, julius. „Noblesse obiige" —- — az előkelőség kötelezettségekkel jár és én ezek egyikének kívántam eleget termi, amikor is szmoking­ba vágtam magam, autóba ültem és elhajtat­tam a „Ciearidge“-ba, Páris Ckamps Elyséei legelőkelőbb szállodájába, ahol 4—500 frank egy souper. Vettem ezt főként azért, mert előtte való nap a „Café de la Rotonde"- ba, a festők és egyébb művészek találkozó helyére néztem be és az egyik festményekkel kitapétázott plüssarokban egy szűke piszeor- ru arcra bukkantam. — Hát maga kis szőke kicsoda? — kér­deztem hangosan és magyar nyelven. — Igen, én vagyok! — felelte egyszerű­en a visszhang. Hirtelen előttem állt Budapest 1918-ban. Néztem a kis szőkét Néhány pillanat múlva már a „Télikertet" láttam: jómagámat és né­hány kollegát, festőt, zenészt. Azóta egyike, másika sokra vitte, de akkor köztünk csak ez a kis szőke vitte a szót: Sugár Alice. Névje­gyén ez állt: „Sugár Alice, a Télikert tagja." Az ember a háború utáni világban már megszokta, hogy sokszorosított önmagával lépten-nyomon találkozzék: Itt is, ott is, Pá- risban csakúgy, mint Prágában, vagy Lon­donban. Mert a múlttal találkozik, ahová a véletlen dobja. Itt egy télikerti taggal, ott egy budapesti baráttal, akivel Ady Endre első ver­seit olvastuk akkor, amikor Ady indult és fejetetejére állította Budapestet. Az ifjúság alakjai közül sokat elnyelt a háború, a töb­biek szétszóródtak és ezért nincs semmi kü­lönös abban, hogy a Café de la Rotonde-ban a visszhang magyarul válaszol. Az ember tu­domásul veszi, hogy egykori Énje egy szerves részét, Sugár Alicét, a Télikert tagját ott ta­lálja, leül az asztalhoz és beszélget. Ha okos vagy és megtanultad a háború utáni világ mentalitását, nem kezdesz szentimentális hú­rokat pengetni és emlékek után kutatni. Su­gár Alice, a Télikert tagja ma a Cafe de la Rotonde tagja és Budapest helyett Páriában él. Más az, hogy ő él Párisban és más, hogy Te is kimentéi a világ fővárosába. Te egé­szen biztosan visszatérsz onnan — — Prá­gába, Budapestre és egészen biztosan a dapesti lapoknak dolgozol és magyarul z verset, amely a „Nyugatban" jelenik meg, mert nem tudsz sem németül, sem fran­ciául és soha sem is fogsz tudni. Még akkor sem, ha a született franciák született fran­ciának tartanak, amit egyébként sohasem tesznek. — Mit csinálsz Pá.'isban, Alice? — A Clearidgeban lakom. Egy hete va­gyok itt. — Honnan jöttél? — Monté Carlo, Cannes stb. Négy hóna­pig voltam ott. — Jól beszélsz már franciául? Egy pár szót tudok csak. Majd csak csmálódik valahogyaa. Rövid válaszokat ad. Pesten azt mondják ilyenkor: — Nagyon élsz! Felcsúsztál, mi? Jut, hogy ne feszegessem ezeket a keleti kérdéseket. Ami volt, az volt. ö ma a Champs Elysée leg­előkelőbb szállójában lakik. Kivel, az egészen n ind egy. — Na, szjrv.isz! — mondom. — Szervusz! Mikor az ajtónál vagyok, utánam kiált: — Gyere holnap a Clearidgeba vacso­rázni! — Nincs annyi pénzem! Megint csak int: majd ő fizeti. — Majd felhívlak! Aznap este a Montmartre egyik kis korcsmájában egy érdekes emberrel talál­koztam. Sápadt, hosszukaju fiatalember ült a sarokban és rövid pipát szitt. Vacsorát rendeltem és mialatt a hors d'oeuv.-e-val foglalatoskodtam, észrevettem, hogy a sá­padt hosszuhaju rajzot készít rólam. Ez a montmartrei közeledés egyik formája. Rend szerint 10 vagy 20 frankot vasal ki Delőled és abszolút tehetségtelen piktor, aki azt hi­szi, hogy a világ még mindig Murget „Bo­héméleténél tart ‘s a barbizoni iskola játé­kait a mai Montmartren meg lehet ismétel­ni. A hosszú haj és a rövid pipa: csalhatat­lan Murget. Pedig az egész bohénivilág azóta a Montmartreről régen leszoralt a Montpamas- sera és ahol az ötvenes-hatvanas években párisi bohémélet tobzódott, ma Amerika csen­gő dollárjai gurulnak és a romantikát üveg­ben és ostyában nagyon realisztikusan nekik adják el. Hagytam, hogy rajzoljon. Azért sem ve­szem meg a vázlatot, gondoltam dühösen és belőlem azért sem fog egy frankot sem ki­vasalni! Bosszantó, hogy Páris annyira a vi­lág fővárosa és az ember annyira ismeri, hogy ha elmegy valahová, eleve tudja, hogy tör­téneti alapon mit kell éreznie. Ha a „Keleti Pályaudvarnál" leszállsz, nem lehetsz olyan agyongyötört a harminc órás úttól, a vám- vizsgálattól, a francia utitársak kellemetlen lényétől, hogy azonnal eszedbe nem jutna, mi­közben még a hordárral veszekszel, mert három csomagért 16 frankot követel: Ady: A Gare de 1‘Est-én —: „Páris, Isten veled!" Most érkeztél ugyan meg, de azért a fü­ledben cseng: „Páris, Isten veled!" És mert ez Párisban mindenütt igy van, Napóleon sírjától a Monna Lisa-ig, ezúttal megint egyszer elfogott a düh. Dühös voltam Montmartrera, Murgetre, a bohémekre és erre a kis festőre, aki tiz frankot akart ki­csalni tőlem. — Menjen a fenébe! szóltam oda go­rombán és oda se néztem, amikor elém tol­ta a rajzot. De aztán mégis odanéztem és azonnal megváltozott a hangulatom, mert a fiatal, Barbizont külsőleg majmoló festő hallatlanul tehetséges volt. Ennyit rögtön megállapítottam és csak természetes, hogy ennek következményeképpen a fél éjszakát átboroztuk kettesben. Közben gondolkoztam: Ez a hallatlanul tehetséges festő hallat­lanul szegény és olyannyira bamba, hogy még mindig azt hiszi, hogy az 1870-es világot élheti és igy is boldogul. Valanogy segíteni kellene rajta! Hirtelen eszmetá «r V-sal eszembe jutott Sugár Alice, a budapesti Té­likert tagja, aki jelenleg a Clearidgeben üdül. Ezt a kettőt valahogyan össze kellene hozni! A festő megadta lakáscímét, én pedig a megbeszélt időben elmentem a Clearictey'-ia. melynek halijában Sugár Alice várt rám. Az étkező előtti portás nyakáról egy hatal­mas ezüstveretü lánc csüng le és igy nagyon hasonlít Anglia kancellárjához. Én alig me­rek ránézni, de Sugár Alice teljesen otthon érzi itt magát és a kancellár mély meghaj­lással üdvözölni, amint az ajtón belépünk. Álomszerű terem. Vastag perzsákon ár­nyékpincérek hada. Magas kristályvázákban a legszebb rózsák. —Na, Alice, — mondom az első pezs­gőspohárnál — Isten éltessen! Felcsúsztál, majd elmondom Pesten a fiuknak! Ez látható örömmel tölti el. — Egyébként ne félj, a vacsorát én fize­tem. Van dohányom. Egyre azonban mégis megkérnélek: ha teheted, segits egy emberen. Végighallgatja a kis festő történetét és teljes nyugalommal, szinte királynői gesz­tussal mondja: — Ha van telefonja, hívd ide a festőt. Egy fél óra múlva itt lesz Sievínszky, a mo­dern festők mecénása és Codreano Irén is vele jön. Tudod, hogy ő már régen „beérke­zett" és nagyszerűen megy neki. — És Te ezt honnan tudod? — kérdem és nem tudok hová lenni a csodálkozástól. — Hiszen nem értsz a festészethez és egy hete vagy csak Párisban! — De a Clearidgeban lakom! — hang­zik az öntudatos válasz, amellyel engem, a tudatlan vidékit lesajnál. Azután a dolog igy történt: Az én kis festőm eljött. Nem tudom, ho­gyan jutott be az étterembe. A bejáratnál megállt és magasra tartotta tenyerét, mintha a nagy fényesség vakítaná. A mi asztalunk fényessége tényleg még a napét is felülmúlta, mert akkor már Codreano Irén, a fiatal „be­érkezett" festőnő és Slevinszky mester, a nagyszakállu Medici ültek az én meg a Su­gár Alice asztalánál. A dolgot hosszabban is elmondhatnám, de inkább lerövidítem és csak a csattanót mondom el: Festőm, aki jóképű fiú, összebarátkozott Slevinszkyvel, azután Codreano Irén kisasz- szonnyal, aki rábeszélte, hogy adjon neki bi­zományba vagy 25 rajzot és festményt. Ez meg is történt és Codreano Irén Slevinszky termében uj kiállítást rendezett a maga ne­ve alatt. A falakon a fiatal festő alkotásai lógtak — Codreano aláírással. Ez a név és Slevinszky terme úgy hatottak, mint a bom­ba. A tolongó közönség az első félórában szétkapkodta a képeket. Mikor már mind­egyik alatt ott függött, hogy „eladva", Irén maga köré gyűjtötte a vevőket és igy szólt: — Nem én festettem őket, hanem ba­rátom, aki a mai naptól kezdve beérkezett... így történt. A kis montmartrei festő ma már a beérkezett fiatalokhoz tartozik. Elmentem Sugár Alicehoz, hogy meg­köszönjem neki szívességét. Beszélgettünk erről is, arról is és azután a festészetről és a sikerről. — Na látod! — mondta Alice. — Csak a Clearidgeben keli lakni. Pedig én mondom neked, hogy nem tehetséges az a pasas! Én mondom! — Fődolog, hogy beérkezett! — válaszol­tam illedelmesen és meghajoltam a Télikert volt tagja előtt. — Na szervusz! Aztán mond el Buda­pesten! — El fogom mondani, Alice! — Már az autóból kiáltotta: — És ha be akarsz érkezni, keress fel a Clearidgeban! Neubauer Pál. Egynegyedmiliió vendég Prágában Nagy előkészületek a szokolkongresszus há­rom főnapjára. Százkilencvenkét különvonat. Prága, julius 3. Nagy lázban van most Prága. Az utcákon nagy sürgés-forgás. A házakat díszítik, a fő­utcák mentén díszkapukat építenek, zászló- diszt öltött a város, mert a szokolisták vasár­nap, hétfőn és kedden tartják meg kongresz- szusukat és főünnepélyüket. A cseh nemzeti színek, a fehér-kék-piros, egybevegyülnek a zöld gályákkal és vasárnapi úgyszólván min­den ház föl lesz díszítve a polgármester fölhí­vása szerint­A nagy szokolista ünnepélyre már most közel 60.000 vendég érkezett s vasárnapra a vendégek száma el fogja érni a 150.000-et. A nagy stadionon a felnőtt szokolisák óriási tö­mege fogja tornamutatványait és különböző élőképeit bemutatni. Az AÍtstadter-Ringen is nagy előkészületek folynak. Ott fogják meg­ülni a szokolisták Húsz János emléknapját. A három nagy ünnepnapon este 9 órakor a Moldva vizén is szimbolikus tömegjelenete­ket fognak előadni. A szokolista kongresz- szussal kapcsolatban 120 külföldi sajtótudő- itó érkezett Prágába. A vnsutforgalom is óriási. Százkilencvenkét különvonat hozza a vendégeket és résztvevőket az ország min­den tájáról- Általánosságban ímv becsülik, hogy Prágan’r a h>>-v\m p->» U-vji n külföldi •'^ridegekkel legalább is 250.000 látogatója lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom