Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-27 / 167. (1205.) szám
1926 julius 27, kedd. ■w«r*wauu«n m.raisatt 3 * ® Ünnep után Párisban Páris, julius 26. Hogy mi történik ma Párisb-an? Mindenekelőtt kezdőnek gorombák lenni a franciák. Aznap este, mikor Herriot-Bruius megadta az első döfést, ami egyúttal halálos is volt, Briand-Caesarnak, a dezignált miniszterelnököt az Elysée kapujában füttyszó s izgatott tömeg fogadta. Valaki ezt kiáltotta oda neki: „Nincs az véletlenül, hogy a parlament a Szajna közelében épült!“ . . . Mire a rendőrök fütykösei dolgozni kezdtek és Herriot vállat vont. Akkor még mindenki azt hitte róla, hogy kész programm van a zsebében, pártok és emberek a háta mögött; hogy ezt a megfoghatatlan, érthetetlen, talán naivul-idealista, talán brutálisan kegyetlen leszállást a parlament elnöki székéből a legelső lövészárokba, ahol már csak közelharc következhetett, ember ember ellen és fogat fogért, hogy ezt megrendezte, megfontolta, elgondolta valahogyan. Huszonnégy óra alatt kiderült, hogy semmit nem gondolt el, semmit nem fontait meg, talán beugrott egy kamarillának, talán félreértett egy helyzetet; de megbukott, s ahogy első pillanatban tetszett, olyan nevetségesen és tragikusan egyszerre, mintha minden útja el lenne vágva, hogy a francia politikának mégegyszer az a félelem és gáncs nélküli lovagja lehessen, akinek indult; mintha kiderült volna róla, hogy egyszerűen ő a lyoni polgármester, semmi több. S hogy Poincaré lesz az, aki felemeli a bukott harcost, ehhez a parlamenti boszorkánykonyha legbeavatottabb szakácsai is a fejüket csóválják. A gálaminisztérium sikerült. A végén mégis Herriot-nak lett volna igaza? . . . Egynapos uralma alatt a font és a dollár felszaladtak eddig még nem álmodott magasságokba. Voltak ennek a napnak órái, amikor már végigcsapott a város felett a pánik első lehelete, a forradalom első zúgása. Soha még parlamenti kormány bukását olyan egyhangú, ideges követeléssel nem várta Páris népe, mint este 10-kor ennek az egynapos haivaszületett Herriot-kormánynak a kimúlását; s mikor a lapok különkiadásai tiz óra felé közölték a halálhírt, amit mindenki tudott, mikor a lapok kilökték az utcára a már huszonnégy órája kinyomtatott kész nekrológot, a megkönnyebbülés hangosan tört ki az utcákon. Jaj lett volna ennek a parlamentnek, ami csaliugyan közel épült a Szajna mellett, ha meg nem buktatja Herriot-t . . . S a pénz, ez a furcsa hőmérője a lázas, beteg Párisnak: és Franciaországnak, jelezte rögtön, hogy a krízis enyhült, a beteg köny- nyebben lélegzik. De a betegség végső lefolyásáról nem akar még biztosat tudni senki. ♦ Közben a Boulevard St. Germainon egy inkább ébren... És lám én: én vagyok igy is. Hiszen felettem is elsuhanhatott pár esz- tendőcske, de valahogy nem ilyen kegyetlen módon, mint az imént Erzsókkal megesni láttam. Hiszen ma is a réginek érzem magamat! Biztos, hogy itt valami babonaság történt! Az játszik velem: — a rontás! Görcsösen ragaszkodom a fiatalságomhoz. — Mikor vágták ezt az utat, Erzsók! Mond hát! Mikor vágták? —- Harminc esztendeje! ügy hasit bele ez a két sző a szivembe, mintha még élvén, koporsófedelet szögeznének fölém. ... Jaj!... Jaj!... Jaj!... Sírok és tépem a mellemet. —Harminc esztendeje! Lehet-e? Lehet! Biztos is, hogy igy van. Rángó, nagy zokogással ébredek föl. A torkom száraz, a párnám nedves, a szoba fekete. A tükör fakón vakoskodik a homályban, mint egy régi emlék ... Alig sejtem a fényét.. Szikár, öreg kezemmel szánakozva simítom végig sovány, vénülő arcomat Aztán tépem, tapogatom mellemet, a girhest... A fejemben forróság és a szivemhez mégis nyirkos hideg kúszik... Vacog a fogam ... — Szörnyű! Megvénültem! Itt állok a fekete határfai tövében, a fekete kapu küszöbén ... És én nem láttam ezt- Éltem a napjaimat, mint egy ostoba, lármás veréb... De hol is volt a szemem? Hol volt az agyam, a tudós ,,ember“ bölcs agyveleje... Én volnék a domb peremén fájdalmak sarában, dőre álmok olvadt aranyában osonó — fejetlenbarát, hogy mindezt nem láttam? — így kell lennie: nincsen is fejem... És tovább sírtam a vaksötét éjszakában és nagyon sajnáltam magamat és nagyon sajnáltam mindenkit, aki rádöbben a lombos fáju, öreg hegyi útra, amelynek létezéséről fogalma sem volt eddig-.. így volt... (Vége.) könyvkereskedő, aki értékes kéziratokat s dedikált, drága, finom kiadású könyvekét árusít, kirakta az első táblát: „Vente suspendu". Veute suspendu" egyértelmű a berlini, budapesti, bécsi kereskedők tábláival a csukott vasrollók előtt: „Mindjárt jövök", — vagy „Betegség miatt zárva4' — mikor a kereskedő két hónapig „mindjárt jött", mert nem volt hajlandó papírért elvesztegetni az árut, amit a vételárból újra megvásárolni nem tudott többé. S közben este a Montmartre-on egy idegenekkel megrakott autocart ellenségesen zajlott körül a párisi őgyelgők tömege, s az indulat minden jelével becsmérelni kezdték az amerikaiakat.. „Halál az amerikaiakra!" — ordították az autocar utasainak, akik véle. .„niil csakugyan amerikai turistáié voltak, s mint ilyenek, egy szót se értettek franciául, a tömeg üvöltését lelkes üdvözlésnek hitték s nyájas „Bonjour! Bonjour!‘‘-okat ordítottak vissza. Mig a soffőr észbe nem kapott és a „Párisi éjszaka" kirándulóit békésebb negyedekbe nem röpítette. A francia lapok tudósítói az áruházak elárusitónöivel, vendéglők pincéreivel folytatnak interjúkat az idegenekről. A Galéria Lafayette fürge vendeuse-i kimerültségről panaszkodnak és nem győzik a sziszifuszi munkát: a ragadozó vadállatok tömege rohanja meg a reggeli nyitás első percétől az áruházak folyosóit, egy tömeg, amely nem ért franciául, mindent kézbevesz, tapint és szagolgat, s mindent mohón és alku nélkül szív fel: árut, jó, olcsó, nevetségesen olcsó francia árut, árut papírért. Itt vannak a csehek, magyarok, az angolok, az amerikaiak, a hollandusok, a svédek, a spanyolok, a németek. Itt voltak ezek azelőtt is, itt volt a kereskedő, az iró, a művész, a gazdag kéjutazó. Ma a kereskedő segédje van itt, az amerikai dilettáns van itt, a svéd pincér, a holland tejesasszony. A Montpar- nasse-on a két szemközti müvészkávéház utcára kirakott asztalai legközelebb már össze fognak érni, egymásba fognak folyni, mert mindig több asztal kell, mert egyre több a A csehszlovák alkomul szerepe a maidehurgi gyilkosságban Detektív, vizsgálóbíró és a gyilkos állítólag együtt dolgoznak Schröder most Jaada csehszlovák állampolgárt vádolja — A titokzatos eset újabb bonyodalmai Berlin, julius 26. A magdeburgi gyilkosság, melyről a lapok annyit írták s amely többé-kevésbé politikai kérdéssé vált Németországban, kezdi a csehszlovák köröket is érdekelni. Haas védője most a következőket állapította meg: Néhány nappal ezelőtt Schröder egy kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy Helling meggyilkolásába a Magdeburgban lakó csehek is be voltak avatva. Kölling vizsgálóbíró ennek az adatnak jegyzőkönyvi megállapítását julius 17-ikére tűzte ki. Julius 16-án Ten Hold magdeburgi detektív magához kérette Adam magdeburgi csehszlovák tiszteletbeli konzult s arra kérte őt, hogy mutassa meg neki s egy másik urnák a konzulátus helyiségeit, Adam eleget tett a detektív kívánságának, mire Ten Hold és Schröder behatóan megvizsgálták a konzulátus helyiségét. A látogatás alkalmával Ten Hold állítólag becsületszavát vette a tiszteletbeli konzulnak, hogy Janda vicekonzulnak, aki csehszlovák állampolgár, nem mond el semmit a látogatásról. Már most julius 17-én Schröder a vizsgálóbíró előtt pontosan leírta a konzulátus épületét és e feltűnően egyező leírás következtében Kölling vizsgálóbíró el-: rendelte Janda cseh vicekonzul kihallgatását. Csak ekkor tudta meg Janda, hogy Schröder végigjárta és megszemlélte a konzulátust. LumíőI a legújabb esetből a baloldali lapok ismét arra következtetnek, hogy Schröder a magdeburgi nacionális érzésű rendőrséggel együttdolgozik s e rendőrség mindenáron Haas bűnösségének megállapítására törekszik. A lapok szerint az ügy legújabb fejleményeiről könnyen diplomáciai nehézségek támadhatnak, mert az alkonzul részletes jelentést küldött Prágába az esetről. Nemzetközi vörös légió Oroszországban? Minden nemzet legalább egy zászlóaljjal lesz képviselve — A légió, mint a vörös világihadserog szimbóluma — Kétszázezer uj kato na Tulában, Permiben és Orenbnrgban Berlin, julius 25. A Köknsche Zeitung érdekes jelentést hoz Helsinkiből, Finnország fővárosából, arról a szervező munkáról, amely most Oroszországban folyik egy mindenféle nemzetiséget ma- gábaöleiő légió fölállítására. A hir szerint a harmadik intemacionálé legfelsőbb bizottsága hosszú és gondos előkészítés után elhatározta, hogy hozzálát egy speciális internacionalista vörös légió megszervezéséhez. Az alakulat hasonló volna a francia légióhoz, csak a célja lenne teljesen más. Az előkészületek tulajdonképpen már régen folyamatban vannak, most csupán a légió kiképzési helye felől történt defi- niitiv döntés. A légió e döntés értelmében Túlin, Orcnburg- ban és Permben fog állomásozni. Állománya kétszázezer fő lesz. Politikai emigránsokat és önként jelentkező külföldieket fognak fölvenni minden nemzetből. A jelentés szerint köztük máris sok a német A légióban minden nemzet ónálló zászlóaljjal lesz képviselve. Már eddig bizonyos hogy megszervezik a lengyel, lett, csehszlovák, ukrán és német zászlóaljakat. A légió főparancsnokául GagavkA?) tábornok van kiszemelve, vezérkari főnökéül pedig egy lett észtet neveztek ki. Orenburgban lesz az ázsiai légió állomáshelye. Itt főrészt mohaimedánusok fognak szolgálni. Ide helyezték az eddig is létező kínai, japan és a különösen erős indiai zászlóalj káderét. A vörös hadsereggel szemben a vörös légió privilegizált viszonyban lesz. A légió, mint a vörös világbadsereg szimbóluma, az európai államoknál bizonyára nagy diplomáciai ellenzést fog kiváltani. Katonai szerencsétlenség a Kenyérmezőn A budapesti ludovikások gyakorlatozása közben egy aknavető felrobbant — Két tisztjelölt meghalt, nyolc megsebesült Szombaton délben Kenyérmezőn a Ludo- vika Akadémia harmadéves növendékeinek gyakorlatozása közben súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt. Az akadémikusok a volt fogolytábor közelében aknavetőkkel gyakorlatoztak s az egyik aknavető csöve eddig még meg nem állapított okok folytán felrobbant és szilánkjai a közelben dolgozó tűzmestert és több akadémikust súlyosan megsebesítetlek. A helyszínen tartózkodó katonaervos nyújtotta az első segéiyt a sérülteknek, akik közül Horkay Lajos tűzmester és Vargha Andor ludovikás rövid szenvedés után még a helyszínen meghalt. Az életbenmaradt nyolc sebesültet autókon szállitoilák be a Gyáli-uti I. számú helyőrségi kórházba. A sebesültek közül Lenkei Cdön, Rumincsik Lajos, Zahumerszky László és Mezey Mihály sérülései súlyosabb természetűek, felépülésükhöz azonban biztos remény van. A baleset ügyében a katonai ügyészség az éjszaka, olyamán megkezdte a vizsgálatot. A helyszihi vizsgálat után a könnyebb sebesültek kihallgatását kezdték meg, azonban félbe kellett szakítani ezt, miután a kórházi orvosok véleménye szerint a kihallgatások jelenleg még a sebesültek egészségi állapotárak veszélyeztetésével járhatnak. Budapesti szerkesztőségünk délutáni jelentése szerint a vizsgálat eddig megállapította, hogy a szerencsétlenséget technikai hiba okozta. A tisztek és növsntLflcek egyöntetűen azt vallják, hogy az aknavetőgépet elsütés előtt alaposan megvizsgálták és azt rendben találták. A szerencsétlenség két 'ialálo3 áldozatát, Varga Endre akadémikust és Horkay Lajos fegyvermestert ma délután temetik az esztergomi belvárosi temetőben. A nyolc sebesült ludovikás az orvosok véleménye szerint túl vau már a veszélyen. sznob, mert megdágadt ez az áradás, áttörte a gátat, s mint vaiami vizikátasztróia, elöntötte Páris utcáit, vendéglőit, hoteljeit. Pattanásig megrakott vonatok röpítik ezt a tömeget a francia vidék, Normandia, Bretagne, sőt újabban a nyaralás oéljaira is divatba jött Riviéra fürdőhelyeire. A hiresebb váltó- üzletek előtt sorba kell állni. A nagy hotelek most, „holtszezonban" is, zsúfoltak. Soha Párisnak olyan szezonja nem volt, mint ez, ez a morbid „holt-szezon". A másik oldalon az újságok apróhirdetései még mindig 12 havi hitelre kínálnak autót, házat, prémet, telket. Azon a napon, mikor a dollár 50-en állt Parisban, még mindig vásárolhatott az idegen tizenkét havi hitelre autót, házat, telket, prémet. A legnagyobb francia gyárak nem siettek visszatáncolni hosszúlejáratú részlethilel-ajánla- taikkal. Mert minden táncoló pénz, minden börze-kisértet, minden kavarodás ellenére a francia még nem bírja elhinni, nem tudj'; felfogni s a végén nem hiszi, nem hiszi el, hogy a francia pénz valaha is elpusztulhat. Ahogy a német nem hitte el, amig a márka fel nem bomlott atomjaira. Ahogy az osztrák, a magyar, a lengyel nem hitte el. Minden uj kurzusnál felhördülnek, hogy ez az utolsó. Most már csak a stabilizáció jöhet, hiszen nem mehet igy tovább, lehetetlen, hogy ez a pénz, a m i pénzünk . . . S kínálnak 50-es dollár mellett tizenkét havi hitelre házat, autót. ♦ A francia publikum tudja már, hogy mi történt; de nem hiszi még el, nem bírja felfogni. Másrészt a tünetek, ennek a borzalmas betegségnek, az inflációnak kórtünetei kezdenek kiütközni minden nappal erősebben, láthatóbban, mint a vörhenyfoltok a beteg testén. Párisban, az agyonzsufolt Párisban, a lakásínség városában egyszerre megszaporodott a lapokban a lakáshirdetés. Nem mintha uj házak épültek volna, vagy a lakáskereső publikum fogyatkozott volna meg, éppen ellenkezőleg; hanem a zárkózott, gőgös francia lakások nyiltak fel az idegeneknek. A francia család összébb szorul egy-egy szobával. Csöndesen, hangtalanul szorulnak összébb, egy szalonnal, egy hálóval kevesebb is elég lesz, a fogadónapokat lemondják, egyelőre szemérmesen takargatják el a szégyent, az ismerősök előtt majd hivatalosan egy „argentínai rokon", egy „varsói cousin" vonul be a kiadott szobákba. Kapni bútorozott és üres lakást, drágát és olcsót, amennyi tetszik. A francia család felnyitotta a lakás ajtaját az idegeneknek, — s hogy ez mit jelent, azt csak az tudja, aki ismeri a francia lakás zárkózott gőgjét, ezeknek a selyemtapétás, régibutoros. francia polgári szalonoknak a kegyetlen exkluzivitását. Az államügyész, a biró, a magasrangu államhivatalnok kiad az öt szobából hármat, elég lesz kettő is a családnak; vagy vidékre költözködik, az olcsó banlieube, s a párisi lakást megdöbbenten és szivszorongva hagyja ott az idegeneknek. Kezdenek ijedtek, szótlanok, tanácstalanok lenni. S a francia utca kezd goromba lenni. A soffőr kezdi nem megköszönni a borravalót, a pincér idegesen löki a vendég elé az ételt, a szállodás morogva nyugtázza a számlát. A soffőr, a pincér egyelőre csak annyit ért az egészből, hogy kényelmetlenebb az élete, hogy több munkáért kevesebb ellenértékét kap, a megszolgált pénzéért ma kevesebb kenyeret, mint tegnap. Páris kezd goromba lenni. Mert Párisnak van az angtl font mellett még egy fontja, ami itt talán éppen olyan súllyal esik a latba, mint az angd: ez a kenyér fontja, s a „livre de pain“-t 2.70 frankkal mérik néhány napja. Ennek a második fontnak, a kenyér fontjának árhullámzása közelebbről izgatja a nagy francia publikumot, mint a börze fontja. A párisi szokva van hozzá, hogy négy sou-ért vegye meg személyesen az ebédhez a kenyeret; ma ötvennégy sou-t kérnek tőle, s ez nem megy a fejébe, nem megy a fejébe, azok a banális problémák, amiket mi olyan jól ismerünk, hogy mi köze a francia búzának a londoni tőzsdéhez, naponta fölvetődnek a párisi péküzletekben, a kis francia egyelőre még nem a valutakurzusokat lesi a bankok előtt, hanem a péknél informálódik a nemzeti deviza állása felől: mennyi a kenyér fontja? A kenyér fontja, a hófehér francia kenyér fontja magasan áll, a kis vendéglőkben kezdik megszüntetni a „pain á la diseretion" rendszerét. Mint a háborúban ... — mondják a franciák s értetlenül csóválják a fejüket. De hiszen mi győztünk . . . Hogy' lehet ez, hát lehet ez, ki érti ezt, hogy megint háború van Párisban? A bárok elől elsöpörték a julius 14-ike konfettié*) és lampion-szemetét. A nagy mámor elmúlt. Páris kezd felébredi):. Egyelőre goromba és nagy katzen jani mer e van. rárai .Sándor.