Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-20 / 161. (1199.) szám
lttaó jiuius aO, kedd. H i U UAK> irrniwirimBiminniii mm 11 hhiMiiehiibiiiiuhhiiiiiii ih»bih i.yi m mutatott azok hibáira és hiányaira. E törvényeknek az iparosság és munkásság érdekeinek egyelőre megfelelő módosítása céljából indítandó akció ügyében határozati javaslatot nyújt be, amelyet a kongresszus Vitovszky József és Tamás István (Ungvár) hozzászólása után egyhangúan elfogadott. Az ipari szakképzés Ivánffy Géza komáromi társulati titkár érdekes előadásában az ipari szakképzés és szakoktatás kérdéseivel foglalkozott és életrevaló javaslatokat terjesztett elő. Javaslatai úgy a tanoncképzés reformjára, mint a segédképzés és mesterképzés megszervezésre vonatkoztak s mindegyik javaslat azt a nagy célt tartja szem előtt, hogy a jövő iparosnemzedék műveltebb és a fejlődő élettel haladni tudóbb legyen. Több hozzászólás után a kongresszus javaslatait egyhangúan magáévá tette. ISTENEK NYOMÁBAN Kudelka ipari főtanácsos előadása Ebédszünet után Kudelka ipari főtanácsos, a cseh- és morvaországi német iparosszervezetek kiküldöttje egyórás előadást tartott az iparosszervezkedés és az iparosfejlesztés legmodernebb kérdéseiről. Elsőrangú szakértelemről és nagyszerű előadói készségről tanúskodó előadásában minden oldaláról megvilágította az iparosproblémát, mint a mai kor középosztályproblémáját. Rámutatott ezen problémával szemben úgy az állam feladataira, mint az iparosság kötelességeire. A német és amerikai gazdasági szervezkedés és munkaszervezés nagy eredményeire hivatkozva, két feltételben jelölte meg az iparosság gazdasági megerősödésének lehetőségét: az erős, öntudatos szervezkedésben és a gyakorlati élet követelményeinek megfelelő önsegélyben (hitelszövetkezetek, gépbeszerző szövetkezetek stb. kiépítésében). Érdekes megállapításai voltak a középkori „vándoripar" fölélesztésének kérdésével kapcsolatban isA nagyszabású előadást magyarul Koczor Gyula elnök tolmácsolta s az illusztris előadónak a kongresszus nevében Beck Viktor mondott köszönetét. Illetőségiig}^ és állampolgárság A következő előadó Helye! Gyula szövetségi aielnök volt, aki az iparosságnak az illetőségüggyel kapcsolatos sérelmeit ismertette. Nagyon sok, évtizedek óta itt dolgozó és adót fizető iparos lett már egyik napról a másikra földönfutóvá s az uj illetőségi törvény sem hozott az iparosság szempontjából kielégítő megoldást. Nem lehet kizárni az állampolgárságból azokat, akik véletlenül nem 1806 január elseje előtt költöztek erre a területre. Követelnünk kell az állampolgár- sági jognak liberális és demokratikus alapon való gyökeres rendezését. Határozati javaslatában felszólitja a kormányt, hogy a képviselőház junius 25-iki határozata értelmében mielőbb terjessze be a végleges illetőség- és állampolgárságügyi törvényjavaslatot. Több hozzászólás után a kongresszus a határozati javaslatot egyhangúan elfogadta. Az ipartörvény módosítására vonatkozó javaslatok letárgyalása után Reininger József azon indítványát terjesztette elő, hogy a társulatok keretén belül vagy társulatközi vándortanitói intézménnyel az általános és szakismeretek terjesztése céljából különösen a téli hónapokban országszerte tanfolyamok szereztessenek s ezek irányítása a szövetség kezében legyen. Az életrevaló indítvány elfogadása után a kongresszus véget ért. Társasebéd A kongresszust megszakító társasebéden a pobárköszöntők során Egry Ferenc és Koczor Gyula az iparosság összetartására, Kudelka főtanácsos a német-magyar iparosok közös frontjára, Beck Viktor a vendégek egészségére, Katrics munkácsi titkár a kisipar szebb jövőjére és Helyei Gyula a magyar sajtóra, illetőleg a Prágai Magyar Hírlap jelen levő képviselőire emelte poharát. Erdélyben is pusztított az árvíz Kolozsvár, julius 19. Gyalu környékén, valamint a Nádas folyó mentén vasárnap óriási felhőszakadás pusztított, amelynek következtében a Kapus-patak kilépett medréből és magával ragadta az egész termést. A megduzzadt Nádas folyó is ki- áradt és Egres, Jegenye, Daróc és Bogártelek községek határát teljesen elöntötte. Jegenye községben okozott az árviz különösen nagy károkat. amennyiben a község legtöbb házát alámosta s ezek most hedőléséel fenyegetnek. A lakosság ijedten menekül, csak a legszükségesebbeket mentve magával. Egres, Daróc és Bogártelek községek termését is úgyszólván teljesen elpusztította az ár. A kár óriási. A hatóságok intézkedésére a veszélyeztetett helyekre segély csapatokat küldtek ki. Zarándoklat Máriacéilbe. A Ferenc- rrndick vezetése alatt Pozsonyból augusztus 23*é:i indul a jubiláris zarándoklat Mária* erűbe. A részlete* programmot a vezetőség később fogja tudatni. Szmirna, május végéin. Szmirna, a szőnyegek, az olaj, a füge, a datolya, a gyapjú, a dohány, a bor, az ópium és a görög kémek városa, Szmirna 1922 szeptember 14-én égett le porig; 1926 májusában, mikor délután megláttam a hajóról, még teljesen olyan volt, mintha a nagy katasztrófa tegnap történt volna. Sietni nem jó, mórt fárasztó és megárt. Végig a kikötő partján csonka házak, üres tűzfalak meredeznek. A tűzvész nyomai egészen frissek, óriási paloták állanak olyan önmagukba rogyva, mintha csak az imént, oltották volna el az utolsó üsz- köt, elszenesedett gerendák lógnak a házroncsok fölött, a törmeléket, a tűz szemetjét gondosan összesöpörték, de senki nem hordta még el. Négy esztendő Allah szeme előtt egy pillanat, emberfölöttit nem kívánhat a szegény törököktől senki, négy esztendő alatt nem lehet eltakarítani egy tűzvész nyomait, mert a sok munka egészségtelen. Állok a fedélzeten japán barátommal, a brüsszeli japán követség titkárával, s bámuljuk a leégett Szmirnát. — No — mondom bárgyuan a nagy melegben —, szegény Japánt is jól elpusztította a tűzvész, a földrengés, az istennyila. — A pusztulás nagy volt — mondja állandó szabatos tőmondattal, fegyelmezetten. — Sok ember meghalt; de Japán úgyis túlságosan népes. Sok ház, sok városnegyed, sok város elpusztult. De a nagy pusztulással egyidejűleg elpusztult a városainkban sok fölösleges, maradi épület és intézmény, amikhez a modern Nippon se mert nyúlni a tradíciók miatt. Ezeket az épületeket most módunkban van újra felépíteni. Háromnegyed- részükben már fel is épültek: jobban, célszerűbben, mint a régiek voltak. Ha ön ma Japánba jön, már nyomát se találja az 1923-as pusztulásnak. Objektiven, hidegen nézi Szmirnát, amíg beszél, a meredező házifalakat a parton, a piszkos tűzfalakat, üres ablakokat. Nem hasonlít össze, csak megállapítja, hogy Tokió gyorsabban hever ki egy tűzvészt, mint Szmirna. És valahogy mégis jólesik megpihenni ebben a török városban, ahol egyébként a lakosság nagyobb fele ma is görög s görögül is beszélnek. Jólesik ez a táj, a Pagos hegye; nem tudom megmondani, miért, de ebben a szelíd kisázsiai tájban van már valami az otthoni tájakból, az európai tájakból, s főként a magyar tájból. A fáknak más arcuk van, a lovak ismerősebbek. Jólesnek a ciprusok is a mohamedán temetőben. Milyen szerények ezek a mohamedán temetők, ezek az egyszerű sírkövek, két kis oszloppal a halott fejénél, ahol a Jó és a Gonosz angyalai ülnek, a lábukat lógatják és vitatkoznak az elköltözött lelke felől. Leültem egy ilyen sirra egy délelőtt és hallgattam a vitát. Ha nem látnám a ciprusok közül a tengert, összetéveszteném ezt a kisázsiai tájat a maga csöndjével, dombjaival, vetéseivel, szelíd erdeivel a Késmárk körülötti tájjal. Ott is ez a vonala a tájnak, az életnek, össze van keverve ez a világ. S milyen magyar arcuk van ezeknek a jó törököknek, csöndesek, komolyak, lassúak. Sok magyar szempárt látni Kisázsiában. A város roncsolt, mint egy sebesült állat, amely csak nehezen bir erőre kapni. Az egész melange itt veszedelmes és nyugtalan, sok az összeesküvő, sok a katona, sok a detektív. Mindig nagy korzó a bazár körül le- vantei szépekkel és anatóliai ifjakkal, szalmakalapban és lilabetétes lakkcipőkben, milyen egyforma a vidék ízlése mindenütt. Reggel a piacon nem tudok eléggé jóllakni a bőségtől: nagy halak, csodálatos halak, gyümölcs és virág, gyümölcs és virág, minden szinben, minden elgondolásban, frissen ragyogva, kicsattanva a földből ez a bőség s minden megtetézve tiszta, nem is meleg napsütéssel. Friss szél jár a tenger felől, üde a város, a hegyei, a földjei, szerencsés, gazdag, elégedett foltja a földnek ez a porráégett Szmirna. Csak a szőnyegekkel hagynának békén, soha unalmasabb szőnyegeket nem láttam, mint ezek a vörösmintás szmirnák. Igaz, hogy olcsón mérik, egy négyzetmétert ideadnak tíz dollárért. Sok a hivatal ebben a városban, nem tudom, miféle hivatalok, de sok, uj, vadonat uj hivatal. S ez a modern, földszinti uniformis, ez a nagy készenlét, zavarja az idegent. A környéken nagy hadgyakorlatokra készülnek, ide várják a török hadügyminisztert és Kfiinál pasái. Szmirna ellenzéki város. Sok az uniformis, mert sok az ellenzéki. Kernül pasa sajtófőnökeinek, ellentétben a két kollega, Mussolini és Pangalos sajtófőnökeivel, legalább van annyi jó Ízlésük, hogy nem ragasztják ki a vezér arcképét minden utcasarokra. A közigazgatási rend szinte túlzott a városban. Vasárnap Szmirnában. A dohánygyárban persze dolgoznak, az üzletek java is nyitva- tart. Este állok a szmirnai dohánygyár előtt és lesem a török Carmeneket. Szépek, fá- tyolozattak, finom török szemük van, csak esetlenek egy kicsit. S mindig ez a monoton özvegyi fátyol, ezek a fekete utcai ruhák, fiatal lányokon, hogy ezt még meg nem unták ezek a modern török asszonyok. Mit gyászol a keleti nő, a szépségét, a szabadságát? De most szabad már, mutathatja, ha kedve van, az arcát, s most hogy látom néha az arcát, észreveszem magam, hogy kevesebbet nézek utána. Egy öreg konflis visz a város körül, a földeken mindenütt asszonyok dolgoznak, a török gazda ül a pitvar ajtajában, nézi a munkát és pipázik. Gyapjas, szürkefejű kisázsiai tevék baktatnak a földeken, bozontos üstökü, tagbaszakadt tevék, vidéki rokonai a finom, az elegáns, a gyapjatlan egyptomi tevéknek. Kosaras, vasrácsos ablakok az egyemeletes házakon, csukott ablaktáblák. Mi van mögöttük? A hárem? Szomorú titkai és szenzációi lehetnek egy ilyen vidéki török háremnek. Nem segít semmi, a végén mégis elmegyek és meghallgatom az ordító derviseket. Az ordító dervisek Szmirnában a Basma- Chané pályaudvar mögött ordítanak egy kolostorban, amihez egy mecset is tartozik. A vezető, hogy fokozza a hatást, körülményesen és szűk sikátorokon át vezet, a mecset még üres, a ceremónia csak egy negyedóra múlva kezdődik. A mecset ablakai alatt padok húzódnak, ide szabad leülni; a templom igénytelen, minden ékessége néhány imaszőnyeg és birkabőrök a padlón. Várni kell, nagy a meleg és rossz a levegő. Az orditó dervisek hetenként csak egyszer ordítanak. Megtudjuk, hogy ma nem a rendes truppot, hanem a vándorló dervisek egyik truppját fogjuk hallani, aikik csak vendégszereplésre jöttek Szmirnába. Nem ie maradnak itt sokáig, csak egyszer ordítanak, s holnap már vándorolnak tovább. Sajnos, nem szabad a mecsetben dohányozni, ami több okból kellemetlen, mindenekelőtt, mert a mecset levegője tűrhetetlenül elhasznált, savanyú, fojtogató. Tiz perc múlva rosszul érzem magam, gyerünk azzal az ordítással, mert elmegyek. Most belép a pap, fekete ruhában, Kelet felé fordul, térdreesik, imádkozik egyet, aztán elrendezi a földön a szőnyegeket, egy tányérral körbejár a falak mellett és tányérozza a belépődijakat. Mindenki tehetsége szerint adhat, én is annyit adtam, de ke- veselte. Szemrehányólag nézett reám, suttogott valamit, hogy ilyen kevés pénzért nem érdemes ordítani. Intettem, hogyha rendesen ordítanak, a végén adok még. Vidéki vendégszereplőkkel szemben mindig bizalmatlan vagyok, lehet, hogy nincs is hangjuk, vagy falson ordítanak, meg kell várni a végét. Mikor a pap összeszedte a pénzt, gondosan zsebrerakta a hatosokat és tapsolt a kezével. Egy függöny mögül kettesével előjöttek az orditó dervisek, összesen húszán, és a mecset közepén letérdeltek. A mecset közben megtelt publikummal és hívőkkel, csöndes törökökkel, akik friss, zöld mandulát ropogtattak és figyelmesen várták az uj társulat előadását. Voltak közöttük habitüék, akik megjegyzésekkel kísérték a dervisek bevonulását és tippeltek, hogy melyik lesz jó orditó. Külsőleg jó (benyomást tett reám a társulat, szorongani is kezdtem, hogy mi lesz, ha ebben a szűk helyiségben ez a húsz ember kiereszti a hangját; s az események beigazolták, hogy szorongásom indokolt volt. A dervisek barna szőrcsuhákba öltöztek, amit csak a hasukon fogott át egy kötél; mezítláb térdeltek a mecset közepén, s a fejükben egy szürke filc-süveg lógott, egy magas és bonyolult süveg, ami minden rendes embernek leesne a fejéről. A dervisek fejéről persze nem esett le, ezt sokáig gyakorolják, azért dervisek. Hogy a bámulatunk nagyobb legyen, lógatták a fejüket ezzel az épitméuy- nyel, s haltam imádkoztak. Ordításnak nyoma se volt. A szószékre fölmászott a hodzsa, aki nem tartozott a dervisekhez, s előiniádkozott nekik sok magánhangzóval egy török imát. Suttogásnak is gyönge volt az egész. Néha, mint a szellő, felnyögött ebből a suttogásból egy „Allah" egy „ilallah", de csak úgy, mint mikor az énekesek a torkukat köszörülik, vagy mikor a zenekar hangol. Az egyik hamisat nyögött, rögtön korrigálta is, kivágott egy dühös ilallahot. Aztán csöndben folyt az egyhangú mormogás, csak a hőség emelkedett és a kellemetlen szagok. A dervisek izzadtak. Most leszállott a hodzsa a szószékről, óvatosan elhátrált a dervisek között és elhagyta a mecsetet. Magukra hagyta a derviseket, akik már kezdtek formába jönni; bemutatta őket, megadta nekik a hangnemet, amiben ordítsanak, a többit reájuk bizta,. csinálják, ahogy tudják. Hőség: 30° Celsius. Rossz szagok: 60° Celsius. Ordítás: — 1® Celsius. Semmi az egész, makogás és suttogás. Kiderült, hogy a karmestert várták, az előorditót. Igazuk volt, hogy ordítson egy ilyen nagy társulat előorditó nélkül? Kell, aki vezényelje az ordításokat. Az előorditó eddig a dervisek között tartózkodott, szerényen elvegyült a csoportban, fokozni akarta a hatást. Most váratlanul fölállt, előlépett, mint Lohengrin és egy nagyot, fájdalmasat ordított. Megböktük egymást, a kísérőm és én: látod, ez már pedzi. Olyat orditott, mintha beleléptek volna. Olyan hirtelen és váratlanul orditott, mintha otthon felejtett volna valamit. Lehet, hogy ennek az ordításnak vallásos tartalma volt, de ha teszem magyar ember ilyet ordít, hát annak az értelmét bizony nem lehet az újságba kiirni. Szerencsére nem értettük, hogy mit ordít A törökök értették, nekik tetszett is, komolyan bólogattak, hogy úgy van, igaz. Ez volt a jel. A dervisek felhorkantak és rögtön feleltek, egyszerre mind a húszán. Elég ősz- szefüggŐen ordítottak. Ketten vitték a szólamot, egy. szimpatikus bariton és az előorditó. A többiek bizonyos önfegyelmezettséggel követték őket, látszott az egészen, hogy nem erőltetik meg magukat egyelőre, a fináléra sporolják a hangjukat, mikor majd rángatózni kezdenek s az eksztázisban közelkerülnek Allah színe elé. Egyelőre kissé rekedt volt még az egész induló. A két nagy tehetség, az előorditó és a bariton persze már most, az elején se bírták magukat visszatartani, az ádámcsutkájuk ugrált fel és le, a torkuk kidagadt és a szemük kimeredt, ezek már komolyan ordítottak. Különösebben nem voltam meglepve, mondtam a kísérőmnek, hogyha mérges vagyok, ekkorát én is ordítok. Ezt már ordítva mondtam, mert a nagy lármában nem hallottam a hangomat Artikulálatlanul ordítottak, nem énekeltek, isten ments. Rövid és szaggatott üvöltésekkel ordítottak, mint a farkasok, ha telihold van. A legtöbbje egyszerű „hü“, és „hő“- ket orditott. Volt egy, egy egyéniség, aki ezt ordította másfélórahosszat: „huhuhó.“ Aztán lélegzetet vett s még isszonyubb hangon ezt ordította: „htihü." Nem tudok törökül, de értelmesnek nem nézett ki az egész ordítás. Mert másfélórahosszat ordítottak; szünet nélkül; azt meg kell adni nekik, hogy aki barátja az ordításnak, az itt behozta a költségeit. Az orditás egy óra elteltével teljes üzemben volt. A mecset falai viszhangoztak, a dervisek izzadtak és eldobálták a kucsmájukat, sokan levetették a barna kámzsát és ingben ordítottak tovább, hogy jobban bírják. Egy óra elteltével látszott, hogy komolyan csinálják és egymásra utaznak. Kis csoportok alakultak, akik egymást igyekeztek lehúzni az ordításban. Sokan a földön feküdtek és félmeztelenül, fekve ordítottak. Egyesek tántorogva elhagyták a mecsetet, megpihentek künn, aztán ordítva visszajöttek és friss erővel üvöltöttek tovább. Sokan most már közel lehettek Allah-hoz, mert rángatóztak a karjukkal és némán izzadtak. Voltak közöttük kimondott izzadó dervisek. A vezérorditó már rég nem bírt a többiekkel, csak időnként nyögött egyet, hogy jelezze részvételét és figyelmet kérjen. A bariton habzó szájjal átcsapott a tenorba. Másfélórahosszat ordítottak. Aztán vinnyogva feküdtek a földöu. Az egyik, egy fiatal, aki egész idő alatt nem tűnt ki valami különösen, most, mikor a többiek már szutykosan és szusz nélkül feküdtek a birkabőrökön, vígan és friss erővel ordítani kezdett, mintha neki mi sem lenne az egész és birná még tovább. A vak is látta, hogy svindlizett ez a stréber. Husszein, te csalsz. A dervisek rugdalózni kezdtek. Ez az ex- tázis végső foka. Aztán némán izzadtak. Ha én ezi a levegőt el tudnám mondani. * Elhagyom a törökökkel a mecsetei, vége az ünnepélynek. Túlzás nélkül mondom, én parlamenti tudóéitó vóltain két esztendeig, Az orditó dervisek - U(lmj„utll„
