Prágai Magyar Hirlap, 1926. június (5. évfolyam, 123-146 / 1161-1184. szám)
1926-06-20 / 139. (1177.) szám
—n— -■--^p~— ■—■ -^.,^,|'r—mmmp—mjt—..^~^^^^^^^f^^^*^s^^SB^!^SS*5ESM55SSI5S^5B3S5B55B5B5S555SSS35S^pSn^B3S555SSSBBSBS^5SB3i5S55^ >»A P BÁGAIMAG^JUi IRLAPIRODAUAIMELLEKLETE ♦ < TURÁNI TORZÓ i í Nem ismerem az édes, élet-lcönnyitö könnyeket, ! könnyeim mélyen bujkálnak nagyon: * kutat ásott már utánuk mindenféle fájdalom. 1 Hiába! ' < Nem engedem, hogy kicsi csalóka fény, csillanó reményke megtévesztő szivárványt bűvöljön a könnyek harmatára ... t Mert százszor szent a szenvedés és hallatlan hatalom: Kanossza-járásra kényszeríti a Hegyeket s az égben megkönnyezteti a boldog Istent! Nehéz az én bánatom, mint a vízözön viharfelhői ... : Álmomban: , a Vihorlát gerincére ülök néha, mint öreg pásztor a nagyobbacska vakondtúrásra. • Mint öreg pásztor az elveszett nyáj után: úgy búsulok én . . . : A lábaim a Tiszáig érnek, a vállaim a felhőkön felül vannak: úgy búsulok én .. . Magyar századok fájnak bennem: fél oldalam ötszáz éves, másik féloldalam ötszáz éves, fehéren hosszúra nőtt a szakállam is, (lent azt hiszik, felhő kerekedett a Vihorláton) igy búsulok én .. . K Jobb váltamra repül a Nap, hogy vigasztaljon hiába! Ball váltamra repül a Hold, hogy vigasztaljon, hiába! Kalapomra szállnak a csillagok, belepik kalapom fekete rozmaringját, belepik botomat, mint valami gyémánt zúzmara, hiába! Három szinü szivárvány karikába áll fejem köré, mint szentek feje köré a gloriola, hiába! A Hortobágyról délibábok repülnek felém, mint tarka, mesebeli madarait, vigaszos dalt dalolnak a tarka papagályok, hiába! Én csak nézek dél felé és dong a szivemtől a mellem . . . Nehéz az én bánatom, mint a vízözön viharfelhői . . s Néha mellém ül Michel Angelo s igy szólok hozzá: hallom, hogy a Vatikánban hetekig néztél egy csonka szobrot, méregetted derekát s igy alkottad meg hősi szobraidat!. Nézd ezt a titáni turáni torzót: görcsösen görnyed a dereka, fájdalom-hegyet dobott rá -gy őrült, gigászi Kinizsi . . . Oszlopos lábai magyar mennyboltot tartottak, szétvetett lábai alatt folyt a Duna, Tisza néha aranyat, néha virágot, néha vért sodorva . . . Oszlopos lábait levágták kegyetlen: vissza tudnád-e álmodni? Fél karjával ölelte Keletet, fél karjával Nyugatot fél karjával kardott fogott, fél karjával ekét, fél karjára mese-madarak szálltak Keletről, fél karjával könyvekkel etette éhes agy velejét . . . Két karját kitépték tövestül’ vissza tudnád-e álmodni? Fejét is levágták! Pedig félszeme kék volt, mint az Adria, félszeme zöld volt mint a Kárpátok: vissza tudnád-e álmodni? Csak a szive dolgozik, döngeti derekát rémesen, szeretné szétkalapálni a turáni torzót . . , Assziszi Szent Ferenc földid volt, olasz volt: addig nézte a fájdalmas Krisztust, mig megkapta szerelmes testvére összes sebeit . . . Én nézem, nézem a vonagló Torzót: s néha nem érzem fejemet, karomat, lábamat, csonkán, vérzőn, vádlón meredek az égre . . . Mit gondolsz Michel Angelo? az a Szobrász, aki haragjában összetörni engedte titáni álmát: szerelmes szivével csinál-e még csodát? Vagy végsőt vonaglik a bomlott szivü Torzó, csonkán feláll a csillagokig érve, aztán elvágódik örökre, összetörve népek tündér palotái! ?? Mécs László. Csöndes szavak egy csöndes jubileum elé :— Visszapillantás — Irta: Egri Viktor Szétszóródás után vagyunk. Közel egy millióan maradtunk itt magunkra, elszakítva a törzstől, mely vérével táplált és a fejtől, mely kultúrával látott el. Tudjuk: uj kultúrát teremteni lehetetlen, de még pótolni is nehéz feladat, azonban történtek kísérletek, melyek igazolták, hogy maradt életerő, hogy fakadtak uj energiaforrások, melyek uj utakon napvilágra törnek. Volt idő, mikor egy vers, bármily papiros- izü és dilettáns is volt, kísérletet: tettet jelentett, amikor a magyar írás itt friss serkedése volt a vérnek és valami izzó, kiapadhatatlan ősvallomása a teljes élet felé törő törhetetlen akaratnak. Ez az idő, — alig megfogant, alig éledő irodalmi életünknek lidércnyomásos álma, — elszállt felettünk régen, bár nem annyira még, hogy a meginduló életár friss keringését olykor meg ne akassza. Aztán újabb évek jöttek, tisztultabb, céltudatosabb és harcosabb évek, de amelyekben egy szlovenszkói magyar könyvnek megjelenése még mindig elszigetelt eseménye volt önállóságra törekvő kulturális életünknek. A könyv: — írója könnye s szive, álmainak minden szépsége és rútsága, — valamely kisvárosi nyomda fűzte össze lapjait és barátok hordozták szerte. Még napi aktualitást sem kapott, jött és meghalt, mielőtt élnyerte volna az elismerés éltető melegét. Tagadhatatlan, hogy akadt kivétel, de csak oly szórványos esetben, mint ahogy kivétel maradt, ha valamely kiadó vállalta egy uj névnek kockázatos bemutatását. _ Bocsássák meg nekem olvasóim, hogy érintetlenül hagyom a fenti sorok kapcsán felmerülő kérdések sokaságát, de visszapillantásomban korántsem szándékozom vázlatosan átfutni a csehszlovákiai magyar irodalmi élet történetén, mint hogy távol áll tőlem az is, hogy értékmegjelölésekkel osztályozzam már kialakuló egyéniségeit és célkitűzésekkel belekontárkodjam az idő igazságosztó és szelekcióző munkájába. Egyedüli célom: csöndes szavakkal megemlékezni egy csendes jubileumról, kulturális életünk egyik leghallgatagabb, legértékesebb munkásáról és félszáz könyv életrehivójának munkájáról rövid áttekintést adni. ' * Ma három esztendeje, hogy a berlini magyar egyetem lektora, Farkas Gyula dr., a berlini magyar kolónia segélyével megteremtette a Ludwig Voggenreiter Verlag magyar osztályát. Az utódállamok magyar ifjúsága könyv nélkül maradt, az első cél tehát kézenfekvő volt: könyvet az uj generáció kezébe! Petőfi két halhatatlan, örökifjú remekművének kiadásával és egy Vörösmarty szemelvénnyel nyitotta meg a hézagpótló épitőmunkát, amit nyomban követett a négyfele szakadt magyarság legkiválóbb élő költőinek megszólaltatása egy kis anthologia keretében. Ezzel egyidejűleg egy ma már tizenkét kötetre fel- növekedett cserkészkönyvtárnak kiadását is megindította a kiadó. Valamennyi gyakorlati útbaigazításokkal ellátott nélkülözhetetlen kézikönyv, melyek egészséges és vállalkozó szellemre nevelik ifjúságunkat. Rámutattam már a szlovenszkói könyvkiadás fojtó helyzetére, a megjelenésnek egyetlen módjára, az előfizetőivek költöztetésére, tehát a tisztán jóakaratu, jótékonysági alapra épített irodalmi életmegnyilvánulásokra. Farkas Gyula az újabb feladatot is hamarosan vállalni tudta: megjelentetni az utódállamok Íróit, megszüntetni a saját kiadással járó kockázatot, idővel fémjelezni a kiadványt és egyúttal megszerezni a múlt emlőin nevelődött és az utódállamok induló irodalma felett jóakaratu- válveregetéssel napirendre térő olvasótábort. És ime, az elmúlt három esztendő eredménye tanúsítja, hogy olvasóközönségünk fokozódó érdeklődéssel kiséri az uj Voggenreiter kiadványokat, ami tisztára annak tulajdonítható, hogy e három esztendőnek szinte valamennyi jelentős könyvét ő hozta piacra. Tagadhatatlan, hogy az első időben, amikor a könyv tett, a meg- békolyozott lélek első felrévülése, megmozdulása, emberi és kulturális dokumentum volt, akadt zökkenő is, ’— a kiadó egyszerűen felkarolta azt, aki jelentkezett, - de amint megerősödött az itteni magyar irodalom és az egyetemes magyar kultúra szempontjából is elbilásás alá eshetett, megindult a kiadó válogató és mérlegelő munkája é3 uj tisztultabb szempontok szabályozták könyvei kiválasztását. A kiadó szépirodalmi osztálya Szlovenszkó írógárdájából eddig Ölvedi László, Mécs László, Sziklay Ferenc, Egri Viktor, Rácz Pál, Torna István, Barkó István és Tamás Mihály müveit, va- mint Falu Tamás szlovenszkói regényét hozta; két anthológiában bemutatta Erdély tehetségeit, egy-egy kötetben aztán Gyallay Domokost, Walter Gyulát, Bárd Oszkárt és újabban Kovács Dezsőt és Teleki Dezsőt. A szépírás mellett jelentős teret adott a tudományos munkáknak is. Gál János kétkötetes Jókai monográfiájában finomtollu elemzését adta Jókai költészetének az összefoglaló, tudományosan megalapzott életrajz melle t; Trócsányi Zoltán dr. brevináriuma a Gyöngyösig terjendő régi magyar irodalomról kitünően bevált segédeszköze lett az irodalomtanitá9na/c; Baranyai Zoltán dr. könyve: A nemzeti kisebbségek jogainak kézikönyve, mely szigorúan tudományos alapon tárgyalja a nemzetiségek kérdéseit, a békeszerződéseket eredeti nyelven hozza, mint első ilyennemü szakmunka méltán keltett figyelmet. Bognár Cecil dr. tanulmánya a gyermeki lélekről egészíti ki a sort. íme: a múltnak ez a rövid seregszemléje talán izelitőt adhat abból a roppant munkából, mely ezt a félszáz kötetet szinte a földből kivere- kedte, életre hoztál Érzem, most mindet! szó kopott és banális lesz a toliam alatt, vásári, hangos dobpergés, csúf reklám és tömjénezés, úgy irtózom, hogy egy szavam valami ilyet ébreszthet, amikor a szemem végtelen csodálatra tágul és a kezem halkan, de egészen halkan nyul egy dolgozó, csupasziv társ keze felé. És nézem ezt a szinte mesébe illő alakot, aki mindig megfeledkezik magáról, a benne élő íróról, — Farkas Gyula az egyetemes magyarság legkitűnőbb ifjúsági írója, kinek Forrongó lelkek cimü regényét eddig négy nyelvre fordították le, — akinek egyetlen szívügye az utódállamok magyar irodalma! A közel jövőben Farkas Gyula ötvenedik kiadványa, Erdély egyik . nagy tehetségének, Áp- rily Lajosnak verseskötete kerül sajtó alá. ölven kötet, — mennyi önfeláldozás, adminisztratív teendő, lélektelen levelezés, harc,'pénz utáni hajsza, s megint harc, közöny és vád, megaláztatás és gáncsoskodás rejlik e szürke szám mögött!! A Voggenreiter Verlag magyar osztálya fennállásának harmadik esztendejében szerencsésen összekapcsolódott a Sziklay Ferenc által megszervezett Könyvbarátok társaságával. Itteni kulturális életünknek ez a páratlan sikerű ténye, a Könyvbarátok társasága lehetővé teszi, hogy a Voggenreiter Verlag kiadásában évente tizenkét kötet (hat kötet ebből ifjúsági munka) lásson napvilágot. Első három kötete idén már az olvasók elé került, a Sziklay Ferenc szerkesztésében ősszel megjelenő szlovenszkói magyar lírai antho- logiát a pozsonyi származású Reményi Józsefnek, a Jó hinni szerzőjének Emberek, ne sírjatok cimü négykötetes regénye fogja köve \ i és egyúttal bezárni az idei termékeny esztendőt. A Könyvbarátok társasága tehát a megszervezésekor beígért kilencszáz oldal helyett ezernyolcszáz oldal olvasmányt fog adni. Olyan teljesítmény ez is, mely méltán kérheti az olvasók fokozottabb érdeklődését és legmesszebbmenő támogatását. * Az Írók trencsénteplici alakuló gyűlésén sok érdekes é9 értékes terv között felvetődött tizenkét regény kiadásának módja is. Már akkoriban sokallottam ezt a számot, redukáljuk a felére, a harmadára, de négy mindenképpen megfelelő regényt minden esztendőben tud produkálni itteni irodalmunk. De tekintsünk el a regényektől. Az én véleményem az, hogy jó könyvek szerzői ne kilincseljenek a szomszédban és ne kopogtassanak csukott ajtókon. Mi abban a végtelen szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy tisztára altruista alapon nyugvó könyvkiadóvállalat megteremtőjét és a legnemesebb törekvésektől átitatott vezetőjét tudjuk magunk mellett. Valakit, akinek könyvek legfelfokozottabb életet jelentenek, aki az elmúlt három esztendő hallgatag munkájával bebizonyította már, hogy hivatott ápolója és segítője az utódállamok magyar irodalmának. Valaki, aki tudja, akinek a kezében van a jövendő! Budapest, junius. . Három próba Irta: Farkas István. A kávéházban üldögélt a két tanárjelölt. Egy íiu és egy leány. A fiú a szokástól eltérően most nagyon komoly volt, úgy hogy a leány furcsa, égő szemekkel bámult fel rája. A szomszéd asztaloknál öreg kereskedők dominóztak, közvetlen mellettük egy grand kokott szürcsölte az abszintet. A fiú letompi- totta hangját. Hullámos barna baját félkezével hátraszoritotta, úgy beszélt bele a nagy terembe, a füstbe és az alulról föllibegő muzsikába. — Maga nem tudja, mi az igazi szerelem! Ha még nem érezte magában a nagy lelki átváltozást, úgy semmit sem szólhat. Én csalhatatlan diagnózisát állapítottam meg, persze: a leány részéről. — Érdekes, — mosolygott a hirtelenszőke leány — maga úgy foglalkozott talán a szerelem problémájával, mint egy pszichiáter?! — Majdnem úgy. Ha érdekelné, szívesen elmondanám magának a három esetet. A lány a vizespohárba nézett. Mint mesz- szi gyöngyszemek csillámlottak fel a sima víztükrön a sárga lámpák. Kettőjük elmosódott profilja és ott rezgett az üvegfalba szorított, apró tükördarabon. —Ha úgy gondolja, hogy csakugyan nem találta meg az elbeszélésemben a maga diagnózisait, úgy mondja ... Cigarettára gyújtottak. A fiú az első füstöt a vizespohárba fújta, talán, hogy elhessegesse onnan a kettőjük arcát. — Az első esetem, télen történt. Közvetlen a forradalmak után. Egyik kisvárosból a másikba utaztunk — kettesben. Régebbi ismeretség fűzött egymáshoz és régebbi szerelem. Nem történt közöttünk semmi különösebb. Egy pár csók, végtelen gyengéd beszélgetés, ígéretek... S amikor a kisvárosi állomáson leszálltunk, a lány sirva karolt belém. Ezekkel a könnyekkel bizonyította be először, hogy szeret. — No és aztán? — sürgette őt a lány. — No és aztán semmi. A könny csalha5 tatlan diagnózis. Legfeljebb hisztérikus nőnél . nem lenne az. De ez a lány egészséges testű. , — Hm ... — gondolkodott el a lány —* i mond valamit... Nézzük a másik esetet is. — A másik eset?? Nos, igen. Egy kis szo- i bábán üldögéltünk ketten. Rettenetes zivatar- tombolt odakünn. A felhőszakadásban lehe- s tetlen kerülőkkel cikkáztak a villámok. És- akkor a lány ajka az enyémet kereste. Alig- lehetett kivenni, amit suttogott...
