Prágai Magyar Hirlap, 1926. június (5. évfolyam, 123-146 / 1161-1184. szám)
1926-06-20 / 139. (1177.) szám
6 1926 június 20. vasárnap. ^l^<ÍAI*7V\A<^APL*Hmi>AP Szép termőföldek tündöklése és nyomorúsága Rövid tájékozódás a kisbirtokról és a kisbirtokosok egy fajtájáról Saját tudósítónktól — Rimaszombat, junius hő. Valamikor a gimnázium padjait koptattuk, ő egy osztállyal alább tanulta Vergilius zengzetes nyelvét, nagyszerűen bírta az iramot a többivel, se jobb, se rosszabb diák nem volt, mint az országban még ezer más. A szemében, — kese-kék palóc szemében — azonban ott ült a falusi el- csodálkozás és a vidéki parasztgyerek örök, józan naivsága, a romlatlan jóindulat; becsületesen megfelelt minden kérdésre s az élet súlyos problémáinak kulcsos várául, későbbi megélhetési lehetőségének zálogául ő is Homeros hexametereit és a köbgyökvonás meg Kazinczy nyelvújítási szótárának minden rejtelmeit volt kénytelen megtanulni. Denikve: ez nevelt bennünket az életre s .nevelte őt is és a faluról, tanyákról lekerült ifjú társadalomnak sok száz más tagját. Hozzáhasonló kese-kék szemű, szökés-barna, lér- denalullógó-nadrágos, nyakkendőben s télen ormótlancsizmás gyerekből, mint egyugyanazon példány számtalanszor és változatlanul megismételt levonataiból uj és uj darabok jelentek meg szeptemberben a nagy iskolai épület folyosóin, amin a Vezúv és Pompái, az amerikai Grand Canon, a római harcos és Szentanna-tő képe tájékoztatta a fiatalságot a világ ó és uj helyzetéről. E fiúhoz hasonló példány a vidéki gimnáziumok minden padjába belefaragta nevét, ők voltak az őserő felfelé ívelő egyedei, ők voltak a felfrissülés, a tiszta és józan ész, a kis parvenük: ők voltak, akik keservesen végignyögve négy gimnáziumot, valamilyen altiszti tanfolyamból végleg kikerülve, az állam alabárdosai lettek, s a Karsztoktól a Dunajecig álltak a vártát, ők voltak a hatodik gimnáziumból sikeresen kikerült ipariskolások, és a nyolc gimnáziumot elvégzettek közül is csak a kiválasztottak jutottak az egyetemi padokba, a legtöbb — ha ugyan feljutott addig, — megbicsaklott s feleletet élt, az öntudatlan, belső erők mindig visszahívták, vonzották a búzatáblához, a szántóvashoz, az urhatnámság azonban kölnivizet, újságot és olcsó virágvázákat ajándékozott nekik. Féléletük volt. Volt azonban néhány, aki visszakerült a földhöz s újból rögturó paraszt lett Egy földmives kisgazdáról beszélek, aki kitanulta Ovidius és Vergilius minden tudományát, aztán Thukidydesnek örökre búcsút mondván, visszaszármazott parasztnak. Visszaszármazott apái huszholdacskája mellé, nem vett részt az érettségi banketten soha s hajdani osztálytársainak olyan tisztelettudó alázattal köszön, mintha sohasem lett volna cserkészsegédőrsvezető. Régi formájából csak megnagyobbodott csizmája és a kese-kék szeme maradt meg, mert most már hatalmas bajusza van a fiatal legénynek, hetenkint egyszeri borotválástól szőrös álla és felesége, meg kisgyereke van neki; kisgazdagyereke, pólyában még, talán meg sem fogja járni azt az élettanulságot, amit az apja tett. Gyalogszerrel, vagy zörgős szekérrel jár be ez a félig kiművelt, félig igavonónak maradt félember a városba, aki magával hordja egy majdnem leendett uraság és nagyságos cím lehetőségét, mint titkos, átkos álmot, kettészakadt, két part között evickélő emberi mivoltát. Nagyot és udvariasan köszön, a régi ismeretség öntudatos érzésével még, de a régi szorosabb iskolatársi érzés tudata nélkül. Nem ő az egyedüli, száz és száz hasonló elégedetlen ember jár számtalan kisvárosban a vidéken. Én is láttam, te is láttad, mindnyájan látjuk őket, élnek s valami különös mementóként járkálnak körülöttünk. Amit elmond: az egy szűk vidék kis iragédia, a gömöri esőzések, a rimaparti árvizek szlovenszkói súlyos gondja, a hogy elmondja: az már az ő egyéni tragédiája, de vele együtt száz megbicsaklott lélek kis drámája is. AzA mondja: — Kiléptem a gimnáziumból. Rosszul tettem. Apám akarta, én is akartam. Nem volt már kedvem tanulni, pedig csak még egy osztály kellett volna s egy szlovák vizsga és elkerülhettem volna a vasúthoz. Nem kellett volna csizmában járnom. Vagy a postához leginkább. Most már késő. Megházasodtam. — Gratulálok ... Mosolyog. Fogai dohánysárgásak, a keze formája nagyon becsületes, ahogy legyint. — Lehet. Kisfiam is van. De elkerültem az apámtul s most az anyámnál gazdálkodom, a másik faluban. — Hány hold? — Hatvan. De mit ér? Tavaly negyvenkét kocsi szénát hoztam a rétről, az idén eddig jó, ha négy szekér. Az esői Minden viz alatt áll. A búzám fekszik. A takarmány ázik. Nekem, a gazdának, takarmányt kell vennem pénzért. Élet ez? A kukoricám elázott, a krumpli is. Mindezt az Isten csinálja. Hanem az emberek. .. — Adó? — Igen! Borzasztó ez az adó. Most vetették ki a jövedelmi adót, egyszerre három elmúlt évre. Aztán a vagyondézsma. Tudja-e, uram, hogy ezután a kis birtok után mindent összevéve én most egyszerre huszonkét—huszonnégyezer koronát fogok fizetni!? Érti uram, mi ez? Adó- moratóriumot nem kaptam. Mindenemet veri a hónapos eső meg az árviz. Családom és anyósom. Ebbe meg kell bolondulni!... Nem úgy mondja, hogy meg lehel. Azt mondja: meg kell! Ezt már a belőle előbujt iskolában idegessé tett kulturember mondja ki. Paraszt nem mondja. Ő mondja, tanyásgazda módos gyereke, aki vasutas akart lenni, de most földet túr s ezt is elvitte a viz! Értik, kérem? — Kérdem: — Hogy fizeti ki? Mondja: — Volt még búzám, behoztam eladni De adóba menjen mind? Se uj felszerelés a földemre, se jó termés az idén! Mit csináljak. Árvereztessem magam? Szégyen! Becsületes két kese-kék szeme lélektelen mered előre. Gondjai vannak. Súlyosak. Istenem, azt hittem, akinek földje van, annak ma nincsen gondja. Hogy az ur. Hogy az bőségben, a körülményekhez képest jómódban él. Aztán itt van ez az ember. Tanult férfi, igényei is vannak. Anyósa, családja van. Hozzá hatvan hold földje, amit elvert az eső s ha minden jólmegy, püföl rajta még egyet a jég is. Ami készpénzt fel tud hajtani, elviszi az illeték, az adó. Robotol, küzd, csizmás, tanyás paraszt lett, de elégedetlen, nagyobbravágyó Tiborc. Mire volt megtanulni a latin főnevek deklinációját, vagy ha már megtanulta, jobb földmives lett-e belőle, vagy ha már nem ment volna gazdának, jobban érvényesült volna-e tudományával a vasútnál, amit annyira óhajtott? Mennyi kérdés. Az iskoláját félbehagyott, elégedetlen tanyásgyerek panasza, ködös, rejtett kulturigények vágya és esőverte árvizárasztotta, adósujtotta, végrehajtótól fenyegetett küzdelmes, fukar, megélhetést aligadó gömöri föld. Ki felelős azért, hogy ez az egy tanyásgyerek az egész háború utáni kort példázza s mellette, mögötte, előtte és utána ezren vannak még ilyenek minden országban?! Szombathy Viktor. * Losonc, junius 19. Gyermekmajálison volt alkalmam beszélgetni a nevelésügynek szükebb körben ismert, de nagylátókörü, szakképzett egyik harcosával. Az érdekes beszélgetésből kiviláglott, hogy a pedagógia frontjának vannak még önfeláldozó közkatonái, dacára annak, hogy összefogó erejű, útmutatásra képes vezér- egyéniséget teljes mértékben nélkülöz a sereg. A tanitóság, a középiskolai tanárság csupán bürokratikus vezetés alatt áll. Reformok szükségét érzi az egész nevelésügy, de ezek a reformok nem szorítkozhatnak uj iskolatípusokat, tanitásterveket és órabeosztásokat szabályozó hivatalos rendeletekre. Az elmúlt napokban Losoncon tartott országos tanitógyüléssel kapcsolatban :rdult meg a beszélgetés Ó. N. ur és közöttem. A gyűlésen észrevehető volt a tanítóságnak az a vágyakozása, hogy az egész testület álljon hivatásának a magaslatán. — Nem is gondolják a tanítók közül a legtöbben, hogy mit kéne ennek végeredményben jelentenie! — mondotta az említett ur és nyomban hivatkozott is néhány esetre. — Magamról tudom, hogy a nevelőknek módot és alkalmat kell adni arra, hogy szakképzettség alapjaira uj épületet rakjanak, önkéntes erőfeszítésektől nem lehet mindent várni, különösen nem manapság, amikor ezerszeresen nehéz a kenyér- és életgond. A tanitógyülés után a fehér asztalnál alkalmam volt beszélni egy eldugott falu tanítójával. Az idősebb, gondterhelt ember váratlan lelkesedéssel beszélt az ő felfedezéséről. Most eszembe jutott ez s igy említettem fel: — Pedig vannak közöttük sokatérő energiák. Az r.-i tanító hosszú órán keresztül magyarázta nekem, hogy milyen uj módszerrel tanítja az első elemi osztályban az ábécét. A fonetikus módszer szerinte nehéz s értelmetlen a gyereknek, rengeteg energia- fogyasztást jelent a tanítónak. A gyerek nehezen tanul meg összefüggően olvasni, a betűk alakja, az írás képe nem rögzítődik eléggé a tudatába. Ö maga nyomtattatja a betűket a kezdőkkel. Kézinyomdához hasonló, nagyobbfajta ábécéje van minden gyereknek. A parancs szerint nyomtatják maguk elé a betűket, a nehezebbjejüek többször, mint a könnyebb felfogásuak. Közben hangosan mondják a betű nevét, nézik az alakját és csinálják magái a betűvetést. Feleannyi idő alatt imák és olvasnak, mint a régebbi módszerekkel. Türelmes hallgatás után finom mosoly kíséretében kaptam meg a feleletet: — Ön is, mint minden laikus, azt képzeli, hogy a pedagógiának ilyen dolgok okozzák a főnehézséget. Nem igy van! Ezek az apróbb reformok könnyen megvalósíthatók, minimális küzdelem kell az elfogadtatásukhoz. Egy uj nevelő-nemzedék esetleg már azokat alkalmazza, ha a szakoktatás irányítói jónak látják. A mai nevelésnek azonban vannak sürgős ] kérdései, amelyeket a csőd elkerülése végett rendeznie kellene! — Melyek a legfőbb ilyen kérdések? — A legeslegfőbb kétségtelenül annak a meglátásából fakad, hogy a mai zilált kornak a fiataljai nem mérhetők olyan mértékkel, mint a háború előttiek. Akkor lehetett őket egy kalap alatt, egyszerű szabályok szerint kezelni. Nyugodt viszonyok között élő családok nyugodt és vezethető lelkű gyermekeket adtak az iskolába. Nagy ritka volt az olyan gyerek, akinek a speciális „gyermek-gondokon“ kívül mai értelemben vett gondjai voltak. A sok egyforma kedélyű gyerek között a nevelő mindjárt meglátta azt, akit valami megzavart. Az a gyerek sirt, panaszkodott, megmondta a baját. A mai gyermekek az ideges élet ezerfajta bacillusá- tól inficiáltak. Sok köztük a szüleik terhét, életét, bajait érző. Sok köztük a „kis-öreg‘, s ahány ilyen van, annyiféle az ok, amely megette kis lelkűk harmóniáját, szétrágta a derűjét. — A tanító, tanár helyzete manapság, ugyebár, sokkal nehezebb, mint azelőtt volt! — ügy van, sokszorosan nehezebb! Különösen azért, mert a nevelő is csak ember, ő is a kor bajainak, idegeskedésre űző bántal- mainak a hatása alatt áll. Első feladata azonban mindenkinek, aki felelős kézzel nyúl a zsenge gyermeklélekhez, hogy a lehető legteljesebb mértékben őrizze meg velük szemben a hidegvérét, jóindulatát és objektivitását. Az ideges, vagy elfogult nevelő a legnagyobb bűntettes a világon! — Lehetséges-e az ilyen elterjedt betegséget egyáltalában szabályozni? — Lehetséges és kell. Ismerek nagyon ideges embert, aki a gyermekekkel szemben mindig nyugodt. Az a nevelő, aki erre sem tudja ráfegyelmezni magát, nem alkalmas a munkára és az ilyet el kell távolítani! — Mi a főkövetelménye a korszerű helyes nevelésnek? — Legfőbb az, hogy a dresszura helyébe tényleg nevelésnek kell jönnie! Az eddigi rendszer fő jellemzői: egyforma elbírálás azon fikció alapján, hogy lényegében egyforma tulajdonságú lelkekről van szó, aztán a dresszura, a drill. Ez a rendszer nem volt túlságosan rossz olyan korban, amikor az élet minden formájában ez a rendezés érvényesült. Ma azonban nem lehet ridegen, katonásan fegyelmező módon bánni a gyerekkel Sajnos, legtöbb nevelő erre törekszik manapság is. Egyik oka ennek az, hogy a nevelők i még ebben a szellemben nevelkedtek, sokat voltak maguk is katonai fegyelem alatt s a khaoszból kivezető utuak a vasfegyelmei és a diktatórikus kikényszeriléseket tartják. Ez különben más vonatkozásban is nagyon elterjedt, de téves törekvés. Csak a különböző diktatúrákra kell gondolnunk! — Lehet-e a nevelésnek ezeket a mélyeu gyökerező nehézségeit legyőzni? — Persze, hogy lehet! A nevelő önfegyel- meződése, a dresszura ócska eszköze mek kiküszöbölése és végül az egyénenkinti elbírálás, 1926 junius 20, vasárnap. ezek a főeszközök a korszerű nevelés sikere érdekében. Az egyénenkinti elbírálás alatt mi, modern pedagógusok egészen könnyen érthető dolgot értünk: a nevelőnek ismernie kell a diák minden magánkörülményét, főleg a bajok legfőbb kutforrását, a családi bajait is! Még egy merész tétele van a máj növelésnek, Az egyéni elbírálás alapjáról kiindulva valljuk, hogy nem szabad egyformán szigorúnak lenni minden gyerekhez. Ha a nevelő utána néz, hogy a gyerek mért nem figyelmes, szorgalmas és jó cs özvegy édesanyát, tengődő családot, züllött családi viszonyokat talál és azt tapasztalja, nogy a/ elbírálandó gyerek vállain felnőtt számára is súlyos életgondok tornyosulnak, nem szabad úgy elbírálni, mintha gondtalan, szüleitől jól ellátott gyerekről volna szó. Utána kell nézni tehát a gyerek életének és csak akkor szabad ítélni! Ha a gyermek gondok alatt roskadozik, alkalmazni kell vele szemben az uj nevelés legmerészebb módszerét: kivételezni kell vele! Kivételezés alatt értem ebben az esetben a magasabb ethikai szempontokból táplálkozó, enyhítő körülmények figyelembevételével létrejött enyhébb elbírálását a gyermek tetteinek. A gyermeket természetesen bátorítani kell, nem alamizsnának kell adni neki a „kivételezését, tudatosítani kell előtte az okokat. Meg kell becsülni a mai gyermekek igán nagy tömegében azt, hogy erejüket meghaladó megpróbáltatásokban van részük. A felnőttek bűne elrabolta tulajdonképpeni gyerekségüket. — Mit szól Ön a rimaszombati szegény kisdiák öngyilkosságához? — Beszélgetésünk közben sokszor gondoltam rá és róla is beszéltem! Vályi István mindnyájunk áldozata. Az ilyen beteges fiatal lelkeket mindenáron kikutatni és ápolásban venni, ez a nevelők kötelessége. Sajnos csak utólag jövünk rá, hogf nem ismertük a tragikus lelket. Két hibát észrevettem, mint tipikus jelenséget, ebben az esetben is. Az egyik: Mindent, amit a tragédia okozójának tartanak, csak szegény pénzkereső, gondoskodó, „kis-öreg“ Vályi Istvánból akarnak kimagyarázni. Az eset másik oldalát: a „nevelés dresszura“ kérdését teljesen figyelmen kívül hagyják. A fiú igazgatója nem lépett föl pedagógus módjára, amikor megragadta a gyerek revolverrel hadonászó karját. Minden erejével meg kellett volna nyugtatnia, pláne, ha — mint maga mondja — a gyereket hosszabb beszélgetés után már féligmeddig meg is nyugtatta. Előbb le kell szerelnünk a gyermekek zaklatott lelkét, csak akkor lehet a formáláshoz látnunk! — A modern nevelés kérdése ezen sar- kallik. Nevelés kell és nem dresszura! Barkó István, Célszerű kozmetikai tanácsok a nyári idényre! A ^ápoláshoz idő és nyűgei'~Ag szükséges! Nyaraló hölgyeknek alkalmas! Hogyan távolítsuk el a kellemetlen mit- essert? Zsíros, pórusos arcbőrt hogyan ápolunk? Naponta háromszori meleg arcmosás- sal ^s minden másodnap arcgőzzel. Alapos és észszerű oktatást szerekkel együtt küldök. Garnitúra 37 korona. Biztos és kellemes szer szeplő és májfolt ellen, garnitúra 37 korona. Makacs, régi szeplő és pattanásnyomok ellen hatásos bőrujitót ajánlok, amelytől az arc 4 nap alatt rózsaszínűvé válik. A használat a társaságban való tartózkodást nem gátolja, ára 20 korona. Mindennapi toalett arcápoló és szépítő garnitúra, nagy 77, kicsi 47 korona. Oyr- és kézvörösség elleni szer 47 korona, szemápoló, szemszépitő és szemfestő garnitúra 47 korona. Kebelerősitő és fejlesztő garnitúra megfelelj ' *ással 77 korona. Szőrtelenitő garnitúra 37 korona Henné hajfestőszer minden árnyalatban, használati u”' tással 77 korona. — Rendelésnél hajminta beküldését kérem. Küldemény cégjelzés nélkül, diszkréten megy. Számtalan köszönőlevél. ,.!ZA“ kozmetikai intézet Pozsony-Bratislava, Stofanik ui. 19. Nevelés vagy dresszura? Nevelési problémák a háború után — A pedagógia lelkiismeretes zászlóvivői reformot óhajtanak — A rimaszombati öngyilkos diák példája TRKNCSRNTEPMCZ csuX' kötzvény, neuralgiák Cischias) ellen a legeredményesebb kénes és iszapfürdő. 5359 A legjobb kiima ütöérelanessesodésmé!.
