Prágai Magyar Hirlap, 1926. június (5. évfolyam, 123-146 / 1161-1184. szám)

1926-06-17 / 136. (1174.) szám

"PRAGAI-iV lA&ifAR-HIRIiAE 7 ^■—— jSport­> "11 1 y A Vályi-eset következménye a rimaszombati sportban Rimaszombat, junius 16. (Saját tudósítónktól.) Múlt szombaton Rima- tzombatban kínos sportbotrány történt, amely agy a magyar, mint a csehszlovák körökben nagy port vert fel, s amelyet ameddig csak lehetett szándé­kosan elhallgattunk, mo9t azonban az események késztetnek az ügy nyilvánosságra való hozatalára. Már pár héttel ezelőtt megyegyezés történt a rimaszombati POS és a Slován között egy klubközi tenniszverseny lejátszásira. A mérkőzésnek szom­baton kelett volna lefolynia, amikor a rendező RPOS Daxner dr. közjegyzőtől, a Slován nevében lemondó levelet kapott a játékos hiányra való hivatkozással. A meglepetésszerü lemondás kínosan érin­tette a RPOS vezetőségét, és az intéző bizottság néhány tagja Márkus László elnök vezetésevei azonmód felkereste Daxnert, hogy a verseny meg­tartására bírja. Tárgyalás közben Daxner dr. nyíl­tan kijelentette, hogy a lemondásnak nem annyira játékoshiány az oka, mint inkább a magyar publi­kum demonstratív megjelenése az öngyilkos Vályi temetésén, a magyar sajtó szlovákellenes, tenden­ciózus állásfoglalása és a városban keringő plety­kák. A RPOS emberei nyomatékosan tiltakoztak az ellen, hogy klubéletükbe politikai tendencia a legminimálisabb mértékben is ^bevezettessék és kérték Daxnert, hogy a tenniszversennyel abszolúte semmiféle vonatkozásban nem lévő Vályi ügyet kapcsolja ki és tegye lehetővé, hogy a társadalmi érintkezés ápolását elősegítő szlovák-magyar klub- közi versenyek megtarthatók legyenek. Daxner dr. mereven elutasította ezeket a bé­kéltető propoziciókat s kiejlentette, hogy a Vályi- eset bizonysága szerint oly szakadék van a rima- szombati magyar és szlovák társadalom között, hogy annak áthidalását teljesen fölösleges egy ilyen versennyel megkiserélni. Daxner közjegyző fellépése úgy szlovák, mint cseh és magyar részről a legnagyobb ellen­zést váltotta ki, hogy a sportéletbe éppen a szlo­vák társadalmi élet. egyik helyi vezetófaktora visz be politikai tendenciát. Az esetnek folytatása lesz magában a „Slován“ klubban is, mert amint Gyurkovits János dr., a „Slován" egyik vezető­embere nyilatkozik, Daxner saját szakállára intéz­kedett, a „Slován“ intézőbizottságát egyáltalában meg sem kérdezte a lemondás ügyében, az elnöki hatáskört túllépő intézkedése tehát a „Slován“ tagjait is a legkellemetlenebb helyzetb hozta. A klubnak több tagja máris levonta ennek az el­nöki intézkedésnek konzekvenciáit és bejelentette a „Slován“-ból való kilépését. A csehszlovák tisztikar több tagjai is kifeje­zést adott az eset feletti sajnálkozásának és több „Slován“-beli cseh nemzetiségű tenniszjálékos ki­jelentette, hogy Daxner dr. intézkedése következ­tében átlép a Rimaszombati Polgári Olvasókör tenniszklubjába. Tiltakoznunk kell a sportéletnek politikával való ilyen mérgezése ellen és tiltakozunk egy­általában minden társadalmi retorziógondolat ellen, mert hisz a szerencsétlen Vályi István tettét eszeágában sincs egyetlen egy magyarnak sem menteni, vagy szépíteni és belőle nemzeti hőst, vagy mártírt csinálni. A rövidlátó ultrasovén szlo­vák politikusok ellenben, ha már a sportban is vezető szavuk van, jobban tennék, ha nem vinnék be oda is a maguk politikumán iáját s ne csinálná­nak a politizálásból sportot s a sportból politikát. )C Komáromi FC—Nyitrai AC 5:3. Barátságos mérkőzés Komáromban, amelyen a KFC ismét formájának teljében szép eredményt ért el a jó- képességü nyitrai csapat felett. A kormáromiaknál a csatársor brillírozott, mig a NyAC-ban a kapus gyöngén védett. Egyébként a nyitraiak meglepően fegyelmezett és trenírozott együttesként mutatkoz­tak be. A győztes csapat góljait Molnár (S), Mes- singer és Dobis (1—1) lőtték. Vasárnap a KFC a pozsonyi Vasassal mérkőzik, amelyet a nyitraiak két héttel ezelőtt fölényesen legyőztek. )( Bárány István a tatatóvárosi uszóversenyen az 50 méteres táv országos rekordját 26.2 mp-re javította. — 100 méteren 1.02 mp-et ért el. )( A Magyar Labdarugó Szövetség 25. évi ju- biláris díszközgyűlése, amint Budapestről jelentik, ünnepélyes keretek között, Dréhr Imre elnökleté- sével folyt le a régi képviselőházban. Ripka Fe­renc diszelnök ünnepi beszédében a labdarúgás nagy feladatait vázolta. Szimbólumot lát abban, amikor a maroknyi magyar csapat kergeti a lab­dát s gondoljunk arra, hogy sok olyan kapu van még, hova labdát be kell helyezni. Fischer Mór mély hatást keltve ismertette a szövetség ese­ményekben gazdag történetét. Ezután az üdvözlő beszédek következtek, köztük a kultuszminiszter és a főváros képviselőinek, valamint a külföldi szövetségek kiküldötteinek beszéde. Jelen voltak: Rímet, a francia, D’Avignon gróf a belga, Cetna- rovski a lengyel, Meisl az osztrák, Haedicke a német, Megle a jugoszláv és Martin a branden­burgi szövetség részéről. Utoljára a társszövetsé­gek képviselői beszéltek és értékes ajándékokat nyújtottak át az MLSz-nek. Este bankett volt a Hungáriában, ahol megjelent. Vass József helyet­tes miniszterelnök is. X Cserkészbravur. — Hizsnyan Béla prágai orvostanhallgató, cserkészőrsparancsnok kerékpá­ron utazott haza Prágából Rimaszombatba. A 750 kilométeres utat jó kondícióban egy bét alatt tette meg. )( Németország nehézsúlyú boxbajnoksága ju­nius 18-án dől el Berlinben Diener és Sámson- Körner között. Amennyiben Sámson vonakodna kiállani Diener Haymannal mérkőzik meg. )( A lengyel derbyf a kétéves Brutus nyerte 2.38 mp. alatt. Második Dollár, harmadik Eldorádó X Egy eperjesi sportférfi halála. — Darvas Flilöj), a Nagysárosi Mümalom főtisztviselője Aradon elhunyt. A 34. éves férfi még a világ­háború áldozatai közzé tartozik, akinek erejét a hosszú szibériai fogság őrölte meg. Két évtizeden keresztül az Eperjesi TVE tevékeny vezetőségi tagja volt és mint atléta is rajongással küzdött a piros-kék színek dicsőségéért. Az ETVE kegye­letei hangú gyászjelentéssel számol be veszte­ségéről. X A svájci főiskolai kardbajnokságokon az első két dijat két magyar diják nyerte. Első: Erdélyi (Zürich) 6, 2. Vajda (Lausanne) nyerték. A tőrben Erdélyi második lett. )( A Nemzetközi Futballbiró Testület szom­baton tartotta közgyűlését St. Andremsben. A skót bírák ez alkalommal visszavonták a 11-es módosilására vonatkozó javaslatukat. Az IFB tudo­mással vette, hogy a Nemzetközi Futball Szövetség a szabályok kizárólagos megbirálójává tette a testületet és elhatározták, hogy a nemzeti testüle­teket figyelmeztetik a futball játék szabályainak reguláris betartására. Prága, junius 16. A prágai élelmiszerpiacokon az elmúlt napok­ban bizonyos drágulási tendencia mutatkozott, mely főleg a husnemüekben jutott kifejezésre. A terménytőzsdén viszont határozottan alacsony volt ezen idő alatt a vásárlási kedv, s ezt sem az agrár­vámok képviselőházi megszavazása, sem a magyar vámháboru árnyéka, 6em a szocialisták kormány­buktató hírei, sem a rossz időjárás nem tudta fel­fokozni, s igy éppen ott, ahol az agrárvámok hatásának legelőször kellett volna megnyilvánulnia, a gabonatőzsdén: nem volt lényegesebb áremelkedés. A vámellenzék ennek dacára erős sajtókam­pányában a kis piaci árak emelkedését úgy állította be, mint a vámjavaslat legelső gazdasági visszahatását, amit majd rohamosan álta­lános és elviselhetetlen drágaság fog követni. A munkásgyüléseken egyik kiáltó példának hozzák föl többek között, hogy a prágai vendég­lősök vasárnap az ébédárakat egy koronával föl­emelték. A prágai áralakulásból aztán messzeme­nő következtetéseket vonnak le az egész országra és ezzel országszerte idegesitőleg hatnak a pia­cokra és károsan befolyásolják a természetes áralakulást. A vámellenzők azonban súlyos tévedést követ­nek el, amikor a drágulás okául csak a vámtör­vényt állítják oda. Az áreltolódásoknak Prágában speciális okai vannak s ezek köpött legelső helyen éppen a vámellenzékben lévő szocialista pártok pánikpolitikája áll. Ugyanis maguk ezek a pártok igyekszenek )( Magyar—szláv revans mérkőzés Ungvdrolt. Ungvári tudósítónk jelenti: Vasárnap délután ját­szotta le a két nemzetiségi csapat revans-mérkő- zését, amely a magyar válogatott 6:3 (4:0) arányú fölényes győzelmével végződött. A magyar csapat­ban a tartalék kapus szereplése handikapet je­lentett. A meccset 2000 főnyi közönség nézte végig. A szláv csapatban újra játszottak az UAC-tól átlé­pett játékosok, akik főleg durváskodásukkal tün­dököltek. Weimann birő elfogulatlanul működött. )( A prágai ezüstserleg mérkőzés tegnapi meccsei közül a szakadó eső miatt csak Csechie Vili.—Slavoy Zsizskov tartották meg, amelyet az előbbi 4:2 (1:1) arányban nyert meg. )( Külföldi atlétikai hírek. A párisi miiingen Mourlon a 100 métert 11.2, a 200 métert 22.8 alatt futotta. 1500 m.: Baráton 4:01.6. — Magasugrás: Leieden 1.85 m., 1000 m. staféta: CASG 2:04. — A cambridgei főiskolai bajnokságokon öt rekordot állítottak fel. 220 yard: Harry Roussel 21 mp., 220 yardos alacsony gátfutás: Kemeth 23.4. — Magasugrás: Róbert King 1.937 m. — Diszkoszdo- l bás: Houser 46.114 és sulydobás: Houser 15.232. létrehozni tervszerűen a kispiacokon a pá­nikot, hogy az általuk mozgatható sze­gényebb osztályoknak nyomban ad oculus demonstrálhassák az agrárvámok drágító hatását. A prágai piac persze rögtön készséggel rea­gált a szocialista sajtó hangjára, amely kórusban jósolta be, hogy az árak „grandiózusán*' fognak szökni egyik napról a másikra. Ez a megrendelés­re jött áremelkedés most természetesen a legfőbb agitációs eszköze a vámellenzéknek. A négyórás sztrájk, a tervszerűen megrendezett véres utcai zavargások, az általános sztrájkkal való fenyege­tés is főleg arra valók* hogy ezzel a szocialista ellenzék a kereskedelemben a bizonytalanság éra étét keltse s a drágaságot mesterségesen elő­hívja. Ez az ő tervszerű gazdasági „pánikpolitiká­juk". Emellett a prágai árak alakulására máris dön'ő befolyása, van■ a nagy idegenforga­lommal járó szokolkongresszusnik és a közelgő mintavásárnak A nagy „szlet" már eddig is tízezreket vonzott Prágába s jellemző, hogy a vendéglői áremelés éppen a múlt va­sárnapra az első nagy tornaünnepély napjára esett. Egyébként Prága összes kereskedői lázasan várják a döntő „szlet“-napok óriási' idegenforgalmát, amikor egyszerre több százezer uj fogyasztót fog ellátni a félmilliós Prága. Ez az árdrágító ok is igazán független a vámtörvénytől. A harmadik döntő tényező az időjárás, amely a zöldségneinüek megdrágulására kizárólagos befolyással bir. Erről aztán még a vámellenzék sem állíthatja, hogy okozati kapcsolatban lenne a vámtörvénnyel. ügyminiszternek a közmunkaügyi minisztérium és kereskedelemügyi minisztériummal együtt jogában fog állni oly rendeleteket kiadni, hogy a szénadót abból az árból fizessék, amely a kitermelt fűtési anyagból befolyik. A szénadó ezidei összegét a ja­vaslatban foglalt könnyítések hatvan millió koro­nára csökkentik. Az adás-vételi szerződések hatósági jó­váhagyásának kérdése Ruszinszkóban. Be­regszászi tudósítónk jelenti: A magyar kor­mány 1918-ban, még az államfordulat előtt 4000—1917. számú rendeletében úgy intéz­kedett, hogy minden ingatlanátruházás érvé- vényességéhez a földmivelésügyi kirendelt­ségek jóváhagyása szükséges. Ezt a rendele­tet a prevrat után Szlovenszkóra vonatkozó­lag a pozsonyi minisztérium hatálytalanítot­ta, Ruszinszkóra vonatkozólag azonban ez nem történt meg. Az 1918 után kötött adás­vételi szerződésekre ennek dacára Ruszin­szkóban sem kértek hatósági jóváhagyásokat és senkinek sem jutott eszébe, hogy a ma­gyar kormánynak említett rendelete Ruszin- szkó területén még érvényben maradt. Egy adott esetben az eladó kifogására birói Ítélet mondta ki most, hogy a vevő köteles az adás­vételi szerződéshez hatósági jóváhagyást sze­rezni s ennek hiányában a vétel érvénytelen. E bírósági döntés alapján az összes 1918 után kötött adás-vételi szerződések megtámadha­tók. Értesülésünk szerint az illetékes kor­mányhatóság az igy keletkezett jogbizonyta­lanságot a szlovenszkóihoz hasonló hatályta­lanító rendelettel fogja rövidesen megszün­tetni. A prágai ünnepi árutőzsdék. Hivatalos helyről jelenítik: Juniius 29-én, Péter Pál napján, a prágai terménytőzsde szünetel és junius 28-án, hétfőn tart üzletnajpot. Julius 5-én nem lesz faitözsde, julius 6-án, Húsz napján, pedig teljes tőzsdeszünet lesz. Julius 6-án a terménytőzsde titkársága sem tart hivatalos órákait. Fölemelték a sziléziai szén árát. Kattowitzbód jelentik: A felsősziléziaii szénkartell elhatározta, hogy a sziléziai szén árát junius 21-től 17.5%-kai emeli. A szén árának megdrágítását a bányamun­kások bérének emelésével indokolják. A Törökországgal kötött csehszlovák kereske­delmi egyezményt a képviselőház ratifikálásra nyújtotta be a kormánynak. A magyar borkivitelt szabottálják Lengyelor­szágban. Budapestről jelentik: Mayer János föid- mivelésügyi miniszter tegnap illetékes tényezők előtt kijelentette, hogy a lengyel kormányhoz jegy­zéket intézett, miután az nem tartja be a kereske­delmi szerződésnek a borra vonatkozó rendelkezé­seit. Mert bár a borkivitel teljesen szabaddá van téve, lengyel részről mindenféle engedélyeket kö­vetelnek a magyar exportőröktől. A Varsóban, Krakkóban és Lodzban berendezett raktárak sem tudják készleteiket piacra vetni, miután azoktól is különleges engedélyeket követelnek. Ezenkívül a tokaji bort Lengyelországban hamisítják, ami ter­mészetesen a magyar márka rővására esik. Mayer miniszter erélyes intézkedéseket kér a lengyel kor­mánytól az anomáliák azonnali megszüntetésére. Harc a magyar cukorrépa ára körül. Buda­pestről jelentik: A magyar cukorgyárosok és a cu­korrépatermelők között mindezideig nem sikerült a megegyezés a cukorrépa árának átvételére vo­natkozóan. A termelők kitartanak a 2.50 aranyko­ronás ár mellett, mdg viszont a gyárak csak 2.20 koronát Ígérnek. Amennyiben az együttes tárgya­lások eredményre nem vezetnének, a gyárak egyé­ni szerződéseket fognak kötni a termelőkkel ./ToZ^XyÉMLj. — mi .PL1. ■ I II + Ma újból visszaesett a prágai tőzsde. A teg­napi kedvező hangulatot ma újból lethargia vál­totta fel. A kontreunin, amely tegnap hamarosan fedezte magát, ma már teljesen visszavonult és az egyéb vásárlási kedv is legyöngült. Az irányzat főleg kezdetben hanyatló tendenciát mutatott. Ké­sőbb azonban az üzlettetenség oly mértéket öltött, hogy egyes papirosok jegyzésre sem kerültek. — Az ipari piacon gyöngültek: Königshofi, Aussigi Vegyi és Ringhoffer 10, Prágai Vas 9, Sellier és Nyugatcseh Szén 7, Cseh—Morva, Északi Vasút, Rézmüvek és Skoda 5, Solo 4, Poidl, Rothau-Neu- dek és Kolini Kávé 3, Kolini Műtrágya, Egyesült Elektromossági, Krizsik és Brütnni Gép 2 koroná­val. Megszilárdultak: Cseh Cukor, Aussigi Fino­mító és Maffersdorfii 5, Medika 8 és Mewa 4 koro­nával. — A bankértókek közül a Cseh Union és a Prágai Hitel 1 koronával esett, mig a többi hazai bankok tartottak. A bécsi titrek is hanyatló ten­denciát mutattak, egyedül a Merkúr javult 1.75 ko­ronával. — A beruházási piacon a H-járadék és a 4.5%-os tartaiékjáradék 50, a 4.5 és 3.5%-os IV. államkölcsön, valamint a közlekedési-beruházási kölcsön 5 fillérrel olcsóbbodtak, míg a konszolidá­ciós és a nyereménykölesön 15, a 3.5%-os tartalék- járadék 35, a beruházási kölcsön (1923) 10 fillérrel szilárdult. — Exotákban a márkaprioritásokban folyt élénkebb üzlet, egyébként a forgalom csekély volt. + A prágai devizapiacon ma szilárd irányzat uralkodott. Brüsszel 1.50, Paris 2.50 és Milánó 4,50 koronával szilárdult. Madrid 20.50 pontos emelke­dést ért el. + A prágai cukorpiac ma nyugodt volt. Irány­zat. tartott. Nyerscukorjegyzés Aussig loko és ki­kötő 147.50. Magyarországi ellenintézkedések Csehszlovákia vámpolitikája ellen A magyarországi mezőgazdaság és gyáripar vámpolitikai bizottságának ülése — A szegedi kereskedők visszavonják Gsehszlovákiáb an tett árumegrendeléseiket Budapest, junius 16. (Budapesti szerkesztősé­günk telefonjelentése.) Tegnap délután a mezőgaz­daság és gyáripar közös vámpolitikai bizottsága Hadik József gróf elnökletével ülést tartott, ame­lyen foglalkozott a csehszlovákiai mezőgazdasági vámok felemelésével. Az érdekeltségek képviselői konstatálták, hogy a magyar mezőgazdaság és gyáripar között teljes a harmónia. Megállapították, hogy a csehszlovák vámemelés következményei miatt a magyar gazdasági életnek nincs oka aggoda­lomra, mert ipari behozatalát részben a hazai gyáripar termelésének fokozásával, részben pe­dig más államokból való import utján pótol­hatja. A mezőgazdasági exportot pedig uj pia­cok felkeresésével fogják tudni biztosítani. Tárgyalások fognak megindulni arra nézve, hogy a magyar mezőgazdasági export a német és svájci piacra legyen irányítható. A cseh­fogva pang és tekintettel arra, hogy az elhelyezési lehetőségek csökkennek, annak a szükségessége állt be, hogy a kormányok ezt az iparágat minden rendelkezésre álló eszközzel' segítsék. Az in- i dokolás arra is rámutat, hogy a széuipar már hosszabb idő óta állandóan. követeli a kiviteli szénnek adómentesítését azzal a megokolá9sial, hogy a hazai termelés esak ily módon veheti fel a versenyt a külföldi termeléssel. A javaslat ezeknek a követeléseknek igyeke­zett eleget tenni, azonban azzal a kikötéssel, hogy akkor, amikor a szén- és vasiparban a helyzet ja­vulni fog, ezeket az engedményeket újra megszün­tethesse. A vaisipamak még azzal a könnyítéssel is szolgálnak, hogy a kokszot, amelyet nyersvas- termelésre használnak fel, az adó alól mentesítik. Abból a célból azonban, hogy a könnyítés admi­nisztratív részét, könnyebben oldhassák meg, az egész belföldi koksztermelés számára, amelyet a belföldi vastermelés használ fel, egy különleges szilárd adótételt állapítanak meg. Ezzel a szénadót végleg rendezik oly módon, hogy azit a szenet, amelyet hozzávetőlegesen belföldi vastermelésre felhasználnak, adókönnyítésben részesítik. A pénz­A szén kiviteli adójának megszüntetése Hogyan akarják a szén- és vasipart támogatni? A kormány a képviselőházihoz benyújtotta a szénadóról szóló s már 1923-ban megszövegezett törvényjavaslatot. A némileg módosított javaslatról ezen a helyen már többször megemlékeztünk. A javaslat azokat az intézkedéseket tartalmazza, amelyek értelmében a hazai származású szén adómentességben ré­szesül, még pedig elsősorban az a szén, ame­lyet a bányákból és a brikettgyárakból a kül­földre szállítanak, továbbá a kokszra, amelyet a belföldön nyersvas termelésére hesználnak föl. A törvényjavaslat q-ként 50 filléres adóté­telt állapit meg. A kormányt a javaslat felhatalmazza, hogy a szénpiac viszonyainak fejlődésére való tekintettel ezt az adókedvezményt esetről-esetre megszüntet­hesse. Az indokolás rámutat arra, hogy nemcsak a hazai szénipar, hanem úgyszólván az összes álla­mok szénipara egy idő óla a közismert okoknál szlovák mezőgazdasági vámok emelése tehát csak a csehszlovák gazdasági életre fog vissza­hatni, amiennyiben a kenyér megdrágulása a csehszlovák ipari termelést is meg fogja drágí­tani s ezáltal meg fogja dönteni a csehszlovák iparnak a nemzetközi piacon való verseny- képességét. A mezőgazdaság és gyáripar tegnapi tanácsko­zását pénteken követni fogja a vámpolitikai köz­pont ülése, amelyen a gyáripar és kereskedelem képviselői fognak tárgyalni a csehszlovák vám­emelések következtében előálló uj helyzetről. Hogy a mezőgazdaság, a gyáripar és a kereskedelem mennyire egységes álláspontot foglal el ebben az ügyben, annak érdekes tanujele a szegedi keres­kedők egyesületének határozata, amelyben a ke­reskedők kimondják, hogy a cseh gyárosokkal és kereskedőkkel kötött üzleteiket sztornírozni fogják. A cseh vámellenzék pánikpolitikája és a prágai piac áremelkedései ii, tantól lOK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom