Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)

1926-05-11 / 107. (1145.) szám

1926 május 11, kedd. A táv-tüfés problémája Berlin, május 8. A charlottenburgi táv-fütési mü^ak építése javában folyik s minden remény megvan arra, hogy még ez évben befejezik az építkezést. Egy híres szakember a táv-fütés problémájáról a kö­vetkezőket mondta: A táv-fütés magában véve nem uj valami. Kis mértékben már évek óta használják Kórházak­ban, börtönökben, hivatalos épületekben A nagy városi bérkaszárnyákban bevezetett forróviz-fütés is tulajdonképp a táv-fütés egy neme, mert hi­szen a vizet legtöbbuyire a pincében elhelyezett katlanban forralják fel s az így nyert meleget csöveken vezetik el az épület fűtőtesteibe. A táv-fütési telep tehát tulajdonképpen nem egyéb, mint egy olyan gőzfűtés-telep, mely az eddig melegforrásokat és a vezetőliálózatot óriási méretekben múlja felül. A felhasználás színhe­lyén megmaradnak az eddigi fütőszerkezetek, azonban a házak külön katlanjai helyére a meleg­fogyasztást mérő óra lép. Az egész táv-fütés problémája most a melegfogyasztás megmérése. Elméletileg elég gyorsan oldották meg a kérdést. A gőz nem más, mint meleg által gáz szerű álla­potba átváltoztatott víz. Bizonvos tömecf vizből bizonyos tömeg gőz fejleszthető, mely csak ak­ként változik, milyen magas a gőz temneratu-íja. A gőz térfogata annál nagyobb, mennél nagyobb a hőmérséklete. A táv-fütés részére elég, hogy a gőzt egy csekélyebb hőmérsékletnél és cseké­lyebb nyomás alatt tartsák. Laikusok részére is érthető, hogy egy bizo­nyos fokú felmelegítéshez miniig egy bizonyos mennyiségű vízgőz szükséges. Ehhez az állandóan egyforma gőzmennyiséghez mindig egyforma víztömeg szükséges. Ennek a víztömegnek, ha a gőz hőmérséklete melegmennyiségének leadása után 100 fok alá sülyed s vízzé változik, maradék nélkül mutatkoznia kell. Mivel a fáv-fütési veze­ték egy teljesen zárt cső-kört képez, melyben egy- oldalon a gőz áramlik az előállítási helytől a fel­használási helyekig, más oldalon pedig a konden­zált gőz, azaz a vízzé hült gőz, áramlik vissza a felhasználási helyekről a kiindulási pontokhoz, a köponti katlanhoz, — nem kell egyébb, minthogy az egyes fogyasztóhelyeken megmérjék azt a vízmennyiséget, amely a meleg ’eadása után visz- szaáramlik a katlan felé vezető csövekbe. Ha ezt a vízmennyiséget megmérik, pontosan megál­lapítjuk, mennyi meleget fogyasztott a fűtőtest, ház vagy gyár, s akkor ki­számíthatják, hogy milyen tarifát kell fizetni ezért a táv-fütési központnak. De amilyen egyszerűnek látszik ez a meg­oldás elméletben, olyan nehéz ennek kivitele a gyakorlatban. Egy óriási kiterjedésű csőhálózat­ban elkerülhetetlen, hogy a legjobban izolált csővezeték mellett is elő ne forduljon útközben történő melegveszteség, melyet a külvilág hőmér­séklete és az évszakok is befolyásolnak. A fűtési célra felhasznált gőzfogyasztás maga sem lesz ál­landó, mert nem szabad elfelejteni, hogy a gőz se nem"gáz, se nem viz, se nem elektromosság, s igy a produkció-fölösleget nem lehet rezer- voárokban és akkumulátorokban megőrzi és ösz- szegyüjteni, hogy fokozott fogyasztás esetén hoz­závezessék a rendes produkcióhoz. A charlottenburgi táv-fütési központ felállí­tásával már az első évben 116.000 arany márkát, egy millió cseh koronát fognak megtakarítani azáltal, hogy az eddigi felhasználatlanul hagyott ipari fáradt gőzt felhasználják a drága szén pót­lására. A baziliscus udvarhölgye Irta: Somlyó Zoltán A baziliscus akkor már köveset törődött Theodórával. A császárné mértéktelen ki­csapongásai megutáltatták vele a ragyogó, byzantinus szépséget. Amugyis enervált lé­nye belefáradt a kívülről érkező hírekbe, amelyek arról szóltak, hogy a nép elégedet­len és Theodóra-ellenes magatartást tanú­sít. .. Justiniánban, a pompakedvelő bazili- seusban egy százfejü hydra élt: a gigantikus szerelmi vágy... de csupán ennek a vágy­nak a vágya. Ugyanaz a fajta nosztalgia, amely Nelson lord idegzetét is később oly szörnyűségesen szétroncsolta, hogy amikor hírhedt győzelmei után végre valósággal kar­jaiba zárhatta ábrándképét: Hamilton la­dyt, görcsrohamot kapott, elájult és azontúl is minden ilyen alkalommal tizpercnyi áju- lat fogta el. Azt lehet mondani, hogy a világ leg- biborabb trónjának ura, Justinián, valóság­gal költői szerelemben epekedett - ha szerel­mes volt. És ezúttal szerelmes volt a ba­ziliscus ... Éjjeli tizenegy órakor még ott ült dol­gozószobájában, a hetedik hálószoba közelé­ben — mert hét hálószobája volt, minden napra más — és titoknokának levelet dik­tált. A titoknok szikár, ádámcsutkás férfi, álmosan bólogó fejjel hajolt a pergámenre és irt: Kedves tábornokom! Győzelmeid holnapi ünnepélye előtt üdvözíe’ünket küldjük néked! A byzánú baziliscus mindig és mindenkinek megfi­zeti a ta tozását! 'Tudom, mennyi szenve­déssel és nélkülözéssel kellett megküzde- ned a bábomban, amelyet babérkoszoru- zöttan, gvőzelemmel fejeztél be- Mi: By- zánc uralkodója, még a nagy ünnepség előtt akarunk beszélni veled, hogy kitün­tetésünket melledre illesszük és hajlan­Prága, május 10­A Moldva partján, közvetlenül a cseh nemzeti színház mellett van az orosz mene­külteknek egy barja- Csendes, szerény kis hely ez, nincs semmi belőle az éjjeli mulató­ból, egy zongora áll az egyik sarokban — ez az egész, ami a „mulató" jellegét láttatja. Orosz dalokat, melankólikus volgamenti me­lódiákat játszik rajta egy orosz menekült, nem Üzletszerűen, mint barmuzsikusok szok­ták, nem is úgy, hogy „üzembeli“ hangula­tot keltsen velük, hanem inkább elmélázóan, vágyóan, távolbanézően, mint akinek a gon­dolatai messze járnak innen, valahol a vég­telen orosz rónaság egyik urasági lakának a tájékán. A bárt, éppúgy mint két prágai vendég­lőt, orosz menekültek szövetkezeti alapon kezelik, egy öregedő, de még mindig szép, jó- termetü grófnő vezeti. Nem igen voltak ven­dégek benne, mikor a napokban este 11 óra tájban odamentem, hogy most, amikor úgy van, hogy a csehszlovák kormány megvonja a segélyt az orosz menekültektől, megtuda­koljam, mihez fognak ezek a sorsüldözött emberek kezdeni? Hová fognak menni? Egy orosz herceg a bar bán Szerencsém volt: az egyik asztalnál egy orosz herceg nádszállal szopogatta a limoná­déját. Megkértem a grófuőt, mutasson be neki. Egy régi világból maradt, hallatlanul chevalereszk mozdulattal invitált be, Fedor Gregorovics Korsakoff herceg, volt külügy­miniszteri államtitkár: foglaljak helyet az apró asztalkánál. Leültem vele szemben és egy darabig néztem karakterisztikus, gondo­san fésült ősz fejét, kissé hajlott hátát és a vakítóan fehér mellényét, amelyen diszkrét aranygombok tündökölnek. Szomorúan mo­solygott. mikor pillantásom e gombokra eéett és mintha mondta volna: Gazdag, szép idők nyomorúságba átvitt egyetlen maradványai. Mert a disztingvált öreg urnák még a mosoly­gásán is átszürődött amolyan állandó szomo- ruságféle, ami súlyos tapasztalatokat, nehéz küzködést és mellrefekvő, szinte dermesztő rezignációt rejt magában. Nincs sehol hely az emigránsok számára Először arról beszéltünk, hogy a Cseh­szlovákiában élő orosz menekülteknek mi­lyen a sora? Hát bizony, nem jól élnek és ha most még a segélyt is megvonják tőlük, ak­kor teljes a nyomorúságuk. Egynéhányan el tudtak helyezkedni, ki hivatalban körmöl, ki kocsis, ki szállítómunkás, akadnak pincérek is köztük: a cári világban mind jó név, mind rangos, jelentős hivatalt viselő ember, ma száműzött, durva, alacsony munkára kényte- lenitett szerencsétlen- Ha az akció, amit a segély további kiutalása érdekében indítot­tak, csődöt mond, szedheti a legnagyobb rész a sátorfáját, hogy másik idegen országban keressen boldogulást, vagy nyomorogjon to­vább. Haza, Oroszországba nem mennek. Félnek, mondja az öreg ur. Olyan híreik vannak a repatriáltakról, hogy otthon soka­kat bebörtönöztek, néhányat ki is végeztek, munkát, keresetet nem igen adnak nekik, legtöbbjük nyomorog, éhezik. Volt akadémi­kusok, nagynevű professzorok, volt gárdatisz­tek, akik hazamentek, koldulásból tengetik életüket. Hová mennek az oroszok? Hát mi legyen? Kérdi tőlem a herceg és • én bizony nem tudok erre a nehéz kérdésre feleletet. Aztán elmondja, hogy némelyek meg akarják kísérelni Jugoszláviában, bár az ottani kormány már három esztendővel ez­előtt beszüntette az orosz menekültek segé­lyezését. Mások Franciaországba akarnak menni, sokan Amerikára is gondolnak. Né­metország nem jön számításba, mert onnan, mióta Berlin jóban van Moszkvával, — mond­ja keserűen az öreg ur, ezrével utasítják ki az emigránsokat. Ki tudja, meddig tart a to- leráncia Franciaországban is, tűnődik a her­ceg, hiszen Paris is nagyon szeretne már bé- külni Csicserinékkel. — Nagy a világ és mégis milyen kicsi a mi számunkra — sóhajt az informátorom — sehol sincsen helyünk! — Bizony, sehol se sziveseD látott ven­dég az emigráns! így volt ez azonban, — mondom a hercegnek, — a cári idő emigrán­saival is. — Azok hazaárulók, felforgatok voltak, — fortyan fel egy kissé mérgesen és szigo­rúan néz rám. Nikolájevics főhadiszállásán De mikor kérem, hogy beszéljen valamit a régi időkről, akkor megint megenyhül. Me­sélő hangulatba ringatja magát és beszél azokról a napokról, mikor az orosz főpa­rancsnok, Nikolájevics nagyherceg főhadi­szállásán képviselte a pétervári külügymi­nisztériumot. Tizenhat hónapig volt a nagy­herceg mellett és — rajong érte. — Jó ember volt, szigorú, de jószivü. Szerették a katonái, tüzbe-vizbe mentek érte! Mondom, hogy hirek járták, orgiákról, korbácsolásokról, kicsapongásokról, kegyet­lenkedésekről. — Nem igaz — feleli —• sohase voltak ott orgiák. Hát igaz, szerette a nagyherceg a szép leányokat, de azt is csak amúgy mód­jával. yoltak persze, voltak tisztek, akik pezsgőztek, mulatoztak, néha kegyetlenül is bántak a katonával, de a nagyherceg ezeket szigorúan büntette, nem tűrt kilengéseket. Kalandjai persze neki is voltak, mert tüzes tempéramentumu, túltengő vérü ember Ni­kolájevics Miklós, de ez mind csak csendben, feltűnés néH>m Hpnvolódott le. Csak egyszer volt egy kisebbfajta botrány, mikor P ... grófnőnek, egy gárdakapitáuy feleségének udvarolt a nagyherceg, amiért a kapitány párbajra hívta, de Nikolájevics aztán szép szóval elintézte a dolgot, úgy hogy a kapitány megnyugodott. Pletyka volt az egész­A titokzatos „Anasztázia nagyhercegnö“ Kérdem a hercegtől, mikor találkozott utoljára a nagyherceggel? Most, Párisban, a cirill-kongresszuson — feleli a herceg. Ott beszéltek sokat az állitőiaoos Anasztázia nagyhercegnőről is, aki előbb Berlinben tűnt fel, most pedig Bukarestben él titokzatos kö­rülmények között. Azt mondja Korsakoff her­ceg, hogy vagy misztifikációról van szó, vagy egy szélhámosnő él vissza Anasztázia nevé­vel, mert a nagyhercegnő csakúgy ott pusz­tult a cári család gyilkosainak keze alatt, mint a csa’ád többi tagjai. Szinte könnyes á szeme, mikor ismétli: — Megölték mindnyájukat. Nikolájevics nagyhercegnek minden két­séget kizáró információi vannak róla, hogy egyetlenegy se menekült meg a cári család tagjai közül. Nem tudom, a bánat, vágj7 a gyilkosság fölött érzett harag okozta-e, de a herceg ez­után nagy élénkséggel magyarázta nekem az orosz emigráció politikai szerepét és terveit és a szovjet diplomáciai sikereinek körülmé­nyeit. Egy darabig udvariasan hallgattam és aztán elbúcsúztam. Nyomor és politika. Ez a kettő mindig együtt jár? Melyik okozza a másikat? Ezen törtem a fejemet hazamentem­ben és azon, hogy miért nem adja ki Korsa- koíf herceg az emlékiratait, hiszen ez olyan „divatos" manapság. dr. n. v. Witos az uj lengyel miniszterelnök Varsó, május 10. A köztársaság elnöke tegnap Grabski László volt miniszterelnököt bízta meg a kormány megalakításával. Grab­ski azonban éjfélkor visszaadta megbízatását, mert tárgyalásai folyamán nem sikerült a par­lamenten kívül álló kabinet számára a szük­séges támogatást megszereznie. Két órakor éjjel az elnök magához kérette Witos képvi­selőt, a Piaszt néppárt veetőjét s harmadszor is megbízta őt a kormány megalakításával Witos kijelentette, hogyha sikerül a centrum­ra és a jobboldalra támaszkodó nemzeti de­mokratái, keresztény demokraták, néppárt és nemzeti munkapárti kormányt alakítania, akkor elfogadja a megbízatást. A legújabb jelentések szerint Witosnak most már komoly kilátásai vannak s az elnöklete alatt álló uj kabinet délben már be is mutatkozik az el­nöknél dóságunkról élőszóval is biztosítsunk. E sorok átadója: testőrségünk parancsnoka, ide fog kisérni hozánk, a hátulsó kapun át. Üdvözletünk és további hajlandóságunk kifejezésével...“ — Megvan? — kérdezte a császár nyers hangon. — Parancsodra, uram — válaszolta Philipp, a titöknok, aluszékony alázatos­sággal. — Add ide! — parancsolta Justinián. Átvette a nagy iv pergáment, jobbkeze kö­zépső ujjáról lehúzta a hatalmas lápislazuli köves-gvürüt és vastag pecsétet ütött a levél­re. Nőies fehér kezével, amely szebb és kí­vánatosabb volt a leghiubb és legpárnásabb hetérakéznél, meglóbálta az ezüstcsengőt. Nyomban felcsattant az ajtó és a súlyos füg­göny szárnyai közt megjelent a testőrség pa­rancsnoka. — Vidd el ezt a levelet Bolushoz, ked­velt hadvezérünkhöz és tüstént idekiséred őt! — A császár szemében, ahogyan azt a pa­rancsot kiadta, valami vadállatias kifejezés ült. Mohó szomjúság, vagy éhség ... valami ngy vágy ... nagy kívánság ... azután mé­lyet lélekzett és már azt se látta, hogy a testőrparancsnok fekete' selyeinköpenye szé­lét ajkához emeli és kisiet... Egv-kétszer le-felsétált hangfogó se- lyemvidraeipellőiben, kezeit paposán egy­más fölött köpenye bő ujjaiba rejtve. így szokta volt óvni szép kezeit még a levegőtől is. Majd ismét leült és tovább diktált a ti- toknoknak- Leveleket: a hajóhad parancs­nokához, a byzánci éléstárak fővezetőjéhez és egyéb leveleket, oly tompa közönnyel és külőn-külön mégis annyi ügybuzgósággal és lelkiismeretességgel, mintha a lelke mé­lyén nem is lángolna egy emésztő máglya, amelynek tüznyelve azt a levelet is össze­perzselte, amelyet az imént küldött el a test­őrparancsnokkal kedvelt tábornokához... Az idő múlt. A kész pergámenek már egymáson hevertek, Justinián a végén min­dig egyszerre látta el azakot pecsétjével Némelyikre a nagy lápislazuli-követ ütötte rá, de volt olyan is, amelyet a kisujján le­vő kis beryll-köves gyűrűvel pecsételt le. Kissé elgondolkozott. Majd ajkán gyen­ge, fakó jóindulatúnak látszó mosollyal Phi- lipphez fordult, akivel ritkán ereszkedett ma­gánbeszélgetésbe : — Nagyon álmos vagy? A titoknok szemérmesen sunvitott, meghajolt és hebegve válaszolt: — Az ember ilyenkor, éjféltájt már... bizony ... legfélségesebb uram ... A császár most szigorúan tekintett rá: Az ember ilyenkor, éjféltájt, ne gondol­jon másra, mint a kötelességére, Philipp! Még akkor sé, ha huszonkétesztendős nő várja otthon, mint téged és még akkor se, ba az ember ötvenéves, mint te! Add össze ennek a jegyzéknek a számoszlopait, ez majd kikergeti az álmot a szemedből! És sűrűén teleirt, mintegy ötven oldalas iratcsomagot adott át vneki: A titoknok hebegve-habogva borult a munka fölé. Az éjféli őrváltás ütemes nesze most beszűrődött hozzájuk. Jusztiniáu összeráz­kódott . Már oly szívesen elküldte volna a pokolba ezt az öreg titoknokot, aludni, vagy csókolőzni a feleségével, csak ... csak jön­ne már a tábornok!... És a vére őreit ra kerekedett, a forró vágytól, amely egész testét marcangolta. * Most hirtelen kicsattant az ajtó, a füg­göny félrecsapódott és a küszöbön vörösbó- bilás sisakkal, teljes hadidiszben, megállt Bolus tábornok. Majd három lépéssel elő­rejött és a legmélyebb tiszteletadással bo­rult a császár lábai elé. Justinián magához intette a térdelő hadvezért, majd intett a titoknoknak, hogy hazamehet. Az nevetséges mozdulatokkal, szinte polkalépésekben hátrafelé kitáncolt a teremből — Megvárattál Bolus! — szólalt meg tompa, halk hangon, neheztelően a császár. — Bocsáss meg, baziliscus, nem voltam egyedül. Ilyenkor, éccaka... nem számít­hattam ily kitüntető kegyre ... — Az ördögbe! — vágott a szavába Justinián, — mit beszélsz itt kegyről. Ott­hon, a selyempaplan alatt bizonyára nem kegynek nevezted hívásomat, te, meg a fe­leséged .. • — És csalafinta mosolyra húzta ajkát. — De itt másról van szó. Az érdemeid megkoszorúzásáról, Bolus! Nem szoktam semmire sok szót vesztegetni. íme: vedd át! — És egy kis oroszlánlábu asztalról ében­fadobozt emelt fel, azt egy titkos rugójánál felpattantotta és csillogó fény áradt szét. Opálfényü kezével égy csillagot emelt ki be­lőle, ametisztekkel körülrakott gyémánt­csillagot és Bolusnak a mellére tűzte. — Ez legmagasabb kitüntetésünk! Iri­gyelni fognak érte. Mint ahogy én is iri­gyellek! ... A tábornok az alázat és hála közt uem tudott hova lenni a csodálattól, őt irigyli a császár? Hogyan.. ? Miért? Byzánc császá­ra, a fél földkerekség ura, a byzánci ha­talmas?! ... A császár szinte rekedten, forró li­begőssel beszélt. — Az uj udvarhölgy miatt irigyellek. Bolus, aki tegnap lépett hivatalába, akivel te együtt lehetsz oly sokat, akinek hangját hallhatod, alakját bámulhatod, kebleit ma­gadhoz ölelheted ,.. aki a te húgod ... a hudőd miatt irigyellek, Bolus •.. A tábornok ötölt-hatolt, nagy zavarában ide-oda lebbent a bóbita fényes sisakján. A császár egy pillanatig el révedező szemmel bámult körül, aztán fagyos, paran­csoló bangón mondta: — Azonnal elhozod őt ide! Bolus szemei már szikráztak, de a dere­ka még hajladozott: — Legfelségesebb uram, Anyzia ilyen­kor már alszik ... még hozzá a legkegyel- mesebb császárné lakosztálya mellett... — Azonnal fölkelted! — De felséges baziliscus,... bogyón jutok én most be a császárné lakosztályá­ba?... Azokba a termekbe? ... Likvidálják az orosz emigrációt Pragaban Megvonják tőlük az állami segélyt — Hová mennek az orosz meneküljek? — Beszélgetés egy emigráns herceggel — A bu­karesti titokzatos orosz asszony nem Anasztázia nagyhercegnő 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom