Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)

1926-05-30 / 122. (1160.) szám

Í926 május 30, vasárnap. 8 Könyvek Az Amundsan-expedició előkészítő útja. Az egész világ érdeklődését fogva tartja most a „Norge" észak sarki repülése, az Amundsen- expedició jelentéseit izgalommal fogadja min­denki. A föld területének föltárása ezzel utolsó jelentős fejezetéhez érkezett s ugyanakkor a modern technika diadalmas állomását jelzi ez a hatalmas repülő-ut. Amundsen útja azonban nem történhetett volna meg, ha épp az ő kezdeménye­zésére, 1923-ban a svájci Mitlelholzer és társai nem vállalkoznak arra a kockázatos feladatra, hogy repülőgépen megközelítsék a sarkvidéket. Ez a repülőgép-expedíció volt az, amely elsőnea mutatta meg, hogy az északi sark megközelítése nem lehetetlen s heroikus vállalkozásával Mittel- holzer találta meg először az odavezető légi utat. Az Amundsen-expedició sikeres kimentele jelen­tős aktualitást ad Mitlelholzer repülő utjának és igy minden bizonnyal nagy érdeklődés fogadja majd azt a könyvet, amelyben az első sarki re­pülő izgalmas, lenyűgöző fejezetekben beszámol kalandos útjáról. A kötetet számos csodás szép­ségű és érdekességé eredeti repülő felvétel teszi még értékesebbé, köztük egy sereg mélynyomásu kép is, amely méltán tekinthető a modern könyv­illusztráció eseményének. Cholnoky Jenő kime­rítő s magvak tanulmánya a Spitzbergákról egészíti ki a könyvet, amelynek elolvasása után lehet szinte csak tiszta képet alkotni azokról a hírekről, amiket a Norge útjáról hoznak a hírla­pok. Érdekesebb könyvvel rég lepte meg a ma­gyar könyvkiadás az olvasót s aligha akad em­ber, aki nem fog érdeklődéssel fordulni e pompásan megírt s mindenkép tanulságos könyv felé Mittelholzer sarki repülése Prochaska Ferenc dr. művészien gondos fordításában a Földrajzi Társaság Könyvtára legújabb kötetenként jelent meg s minden könyvkereskedésben kapható. Ara egész vászonkötésben 112.500 magyar korona. Molnár Ferenc uj regénye. Vagy tiz év óta nem irt regényt Molnár Ferenc, pedig i közönség — mint ez régebbi elbeszélő müvei iránti érdek­lődéséből is napről-napra tapasztalható — épp oly rendkívül élénken érdeklődik regényei és el­beszélései, mint drámái iránt. Ezért szenzációkép hat az a hir, hogy most uj regénye jelent meg 1A Gőzoszlop címmel a Franklin-Társulat kiadá­sában. Ez a regény csodálatos teljességgel mutat­ja Molnár kivételes ragyogása elbeszélő művé­szetét, amely fiatalkori müveivel vetekszik frisseség, a temperamentum lendülete dolgában, de az érett férfikor lehiggadt bölcseségü fölénye is rajta van alakjain, képein, cselekményén. A téli Margitsziget a keret, amely művészileg emeli ki a tulajdonképpeni cselekvényt. Egy különös emberi alak különös sorsa van benne mély lélek­tani belelátással elmondva, az események for- dulatról-fordulatra egyre izgalmasabbak és ben­nük reflektálódik Molnár Ferenc fantáziájának sajátságosán foszforeszkáló játéka, mely mind­untalan a fantasztikum határait súrolja, de azért egy pillanatra sem hagyja el a valóság szilárd talaját. Ezer színben ragyogó tűzijáték ez, amely­nek azonban erős, életszerű magva van 8 amely­ben az irő fölényesen és mégis meghatva öleli keblére az emberi szenvedést. Molnár művészi ereje tündöklő teljességben lobog ebben a re­gényben, melynek nemes eleganciáju kiállítását is külön ki kell emelni. Ára 30.000 magy. korona. G jmbai-breviárium. Gyulai Pál születésén ele századik évfordulójának méltó megünneplése az a könyv, amely Gyulai Pál esztétikája címmel most jelent meg. A magyar kritika nagy tanító­mesterének kritikai elvei, tanításai vannak e könyvben egybegyűjtve, Mitrovics Gyula beveze­tésével s alapos és gondos válogatásával, amely teljes képet ad Gyulai esztétikai hitvallásáról s kritikai munkásságának minden lényeges szem­pontjáról. Ezek a szempontok nemzeti irodal­munk nagy virágzásának, Petőfi, Arany, Vörös­marty korának irodalmi s művészi problémáit fejezik ki s igy a Gyulai breviárium nélkülöz­hetetlen mindazok számára, akiknek érdeklődése a magyar irodalom nagy százada felé fordul. A breviárium hálás formája megkönnyíti azok mun­káját, akik Gyulai kritikai munkásságát meg akarják ismerni, s akik a legkitűnőbb vezérfona­lat nyerik a magyar kritika klasszikus korának tanulmányozásához. A művelődni akaró olvasó, aki az irodalom jelenségei mögött azok mozgató szellemi erőit keresi, a diák s egyetemi hallgató, aki az irodalom jelenségei mögött azok mozgató mazásu alapelveit kívánja tudni, különös öröm­mel fogadja majd ezt a hézagpótló könyvet. A könyv a Franklin-Társulat kiadásában, a Kultúra és Tudomány ismert serozatában jelent meg s ára kötve 50.000 magyar korona. ff Őszinte kiteritkezés az irók ügyében I. Féligtréfás rész . Van egy alapom, amely bátorságot ád ahhoz, hogy a szlovenszkói magyar irók pünkösdi szer­vezkedésével kapcsolatban vélekedő hangot ad­jak, Elmúlt és harcosszavu vitákban, amelyek nem voltak minden eredmény nélkül valók, de amelyek mégis az egymással szemben állás kény­szerképzetének a jegyében folytak le, nem vet­tem részt. Valaki egyszer igy irt nekem: „Le­gyenek a szellemi munka individualista társadal­mának is tagjai, akik a termőföldben való ka- pálgatást, a lemondó munka verejtékeit mégis többre becsülik, mint megszakadásig bravúros birkózásokat kijelölt ellenfelekkel, vagy szecská­val töltött mázsás zsákok emelgetését“. Hát szép dolog ennek dacára is nagyot ki­áltani és normális körülmények közölt ezt sokan meg is hallják. Ma azonban akkora a vásári zsi­vaj, hogy nincs az a legügyesebb szájtartástech- nikával, leghatalmasabban fejlődött tüdővel ren­delkező ember, akinek az ordításánál erősebb ne volna s azt végeredményben el ne nyelné az ösz- sze-visszahangok univerzális koncertje. Célhoz- vezetőbb, — ha már az ember nem tud lemonda­ni arról, hogy célhozérni akarjon! — elvegyülni a vásárban és halk, bizalmas szóval egyenkint beszélni az izgatottak fülébe. Hamarább meg­hallják, mint a nagy hangot. Remény van rá, hogy az appercepciót a gondolatok rendezése és talán végül megértés követi. Igaz-e, hogy a „Segítség54 írójának hatalmas tüdejéből olyan hang tört ki, amely pillanatnyilag még a vásár zsivajának erején is túl tudott harsogni?! De mert magasból dörgött alá, mert nem súgta a fájdalmat az egyesek fülébe, hanem az összesnek kiáltott, mindenki azzal védekezhetett, hogy a kiáltás nem neki szól, hanem a szomszédnak. Itt vagyunk hát a pusztába hangzó kiáltás­nál! Van-e bizony borzasztóbb pusztaság, mint ez az élet, amely most tesz ki magáért és minden elmulasztottakért? Ez a pusztaság a hemzsegés, a tömegesség, az egymásrazsufolódott testek pusztasága s a Szacharában öt nap óta elszon- tyolódottan bandukoló elszabadult teve társas vi­szonyok közt élő boldog lény lehet hozzánk- képest. Nem is ordítozik, akinek esze van közülük. Bocsánat a „Segítség" írójától, de ez vele szem­ben is fenntartandó. Csak neki bizony többje van,- mint esze: van hite és fanatizmusa s mert ez komoly és egyetlen tulajdona, mindenképpen meg szabad mutatni. A magántulajdon elvéti, valló társadalomnak áll legkevésbbé jogában bántani azt, aki magán- és magános tulajdoná­val dicsekszik. Van-e még egy ember, aki ilyen veszedelmesen nagy hittel s hozzá ilyen hatal­masan erős tüdővel gazdag?! De mit csináljanak azok, akiknek csali eszük van?! Mert ez! ez van manapság kivétel nélkül mindenkinek! Hogy van, onnan lehet tudni, mert ezt tartják a legfőbb értéknek, ez a nemes valuta, a fő vásárló és értékmérő eszköz, tehát mindenki gyűjti és szerez belőle. Nem kell feledni, hogy a szerzés korában élünk és szel­lemi valóságaink is csak azért vannak akkora nagy mértékben, amiért materiális valóságaink: mérni tudjuk őket. Utóbbit pénzzel, előbbit ész­szel. Tovább nem is nagyon kell menni. Most itt van az az ember, aki ir, népiesen az iró. Bor­zalom, valljuk be, hogy a legtöbb nem Szabó Dezső! Hogy félévig fejedelem legyen az érte- kapott pénzből, nem adná el a könyvtárát egyik sem, a világért sem! Nem, mert többnyire nincs neki, de ez hagyján. Hogy ez a szegény ember, aki ir, szintén a kor gyermeke, mert elismeri a materiális valóságokat, mert az ő értékmérője is a pénz, mert a könyvtáreladás helyett neki is avval kell törődnie néha, amivel másnak, tehát anyagcserével, ruházkodással, gyermekei anyag­cseréjével, azok ruházásával hát ez is mind hagyján. Természetes, hogy nem lázad a pénz ellen, hanem akar belőle, hogy nem óhajtja ma­gát mutogatni üveg alatt, mint koplalómüvész, hanem a bécsiszeletet jobban szívleli a lucskos káposztával összeszerelmesitett puliszkánál, hogy nem jár meztelenül, hanem befedi a testét, úgy, ahogy tudja. Mindez természetes. Hanemhát itt a hiba: az a tréfás és komi­szul gyakori vád állott elő, hogy az embernek, aki ir, nincs esze! Mert ha volna, nem ima! Mit akar azzal, hogy ir? A technika korában! És kinek kell az, amit ir?! A technika korában! Tessék, a nagy hazug kontradikció! Előbb kiviláglott, hogy a legtöbb iró nem Szabó Dezső, sőt egyik sem az, mert Szabó Dezső csak egy van. Neki valami mássa van, nem esze! Esze azért nincs, mert ordít. Szabó Dezső tehát ne éljen, mert az olyan ember, akinek nincs esze, ne éljen. Manapság! De neki is csak azért nincs esze, mert ordít, ha halkabban szólna, volna neki is. Aki halkabban szól, mond, ir, annak tehát, van esze. Mert. a forma, a megmondás mikéntje a legtöbb ismertető jegye annak, hogy van-e ész jelen? Nem kell beljebb menni. Az a gyilkosán tréfás és nagyszerűen elterjedt csendes véle­mény egyrészt, hogy aki ir, annak nincs esze. A megokoiás rövid: A technika korában! A másik vád pedig, amely lényegileg csak Szabó Dezső ellen szól: Annak az írónak nincs esze, aki ordít. A megokoiás: csak a bolond ordít. Minden emberi cselekedet leghatalmasabb lökőereje az elfogultság. A szellemi élet ir­realitásainak gyötrő akadályain, vallásban, tudo­mányban, művészetekben, irodalomban ez segíti át az embert. Aki az irodalmat szereti, megen­gedi nekem ezt az elfogultságot: Nem tudom be­csülni azt az embert, aki nem becsüli az irodal­mat. Jóllehet nagyon sokan vannak. Véleményük groteszkül előbb már meg volt fogalmazva: „Aki ir. annak nincs esze. A technika korában"! Sokkal többen vannak, mint gondolnák. Pedig nem mondják, sőt titkolják. ; Néha olvasnak is, könyvet vesznek, érdeklődnek. De megvan a „privát véleményük44. Száz korona s egy mótor- bicikli külön is nagyobb valóság nekik, mint a Segítség s a Divina Commedia együtt. Ford, Stinnes, Rockefeller hasonlíthatatlanul nagyobb emberek előttük, mint Dante, Romain Rolland, vagy akár Anatole Francé. Legfeljebb a színhá­zat tűrik, abban a formájában, amikor már nem irodalom. Az írónak egy esetben kegyelmeznek meg, ha sok pénzt keres. Elfogultságom, — ha az — abban áll velük szemben, hogy lenézem őket, sajnálom és nem állhatom őket. Kár volt ember­nek születniük, mert az, hogy valaki a XX. szá­zadban él, még nem jogosítja fel ilyesmire. Ezeket a sorokat sem nekik Írom. El se ol­vassák, ne rontsák a szemüket. Csak azok a ked­ves elfogultak olvassák el, akik szeretik az iro­dalmat, mondjuk, azt az irodalmat, amelyik nem ordít. Mert az ordító korban köteles ellentmon­dás vagy pihenést igényelő napi kimerülések kö­vetkeztében ilyen majdnem mindenki. Mindezeknek az előrebocsátására pedig azért volt szükség, mert a Ráció úgy ül a mai ember lelkén, szivén, izomrostjain, sőt igen, az agyán is, mint egy rettenetes, pohos pióca./ II. Egészen komoly rész Általános után különöset kell vennünk. Itt meg fognak nyugodni azok is, akiket az eddig- mondottak kellemetlenül érintettek. Itt már el­lenőrizhető dolgokról lesz szó.. Nos nekünk, szlovenszkói íróknak (azért kell igy nevezni bennünket, mert ez a legegyszerűbb s egyelőre azokat nevezzük igy, akik némi . pro­dukcióval reményt adtak elkövetkezhető továb­biakra) kivétel nélkül mindnyájunknak van eszünk. Bizonyos dolgokra gondolva igy lehet mondani: sajnos, van! Nem ordítunk. Halkan be­szélünk. Azok, akik egyáltalában próbálnak be­szélni, egyenkint mennek, az emberekhez s a lel­kűkre igyekeznek szólni, a fülükbe. Még egyet­len nagyot nem ordított senki közülünk. Eszünk van, sajnos! Boosássanak meg nekünk azok a né- hányan, akik nem észt várnak az írótól. Kedves olvasók, értsenek meg minket: Nem vagyunk Szabó Dezső, még a kisunokája sem (ugye vilá­gos, hogy nem?!) s egyelőre nem is szállítjuk a pandant j át. Mert ugye avval már leszámoltunk, hogy Írni kell... Kell az iró szempontjából s kell a ma­gyar kultúra szempontjából. Ami minket illet, azokat, akik mégis és mégis Írunk, mi önma­gunkkal előbb vagy utóbb, de feltétlenül meg­csináljuk ezt a leszámolást. A gyengébbek elpo­tyognak, visszariadnak, elkedvetlenednek. A rendezett külső és nyugodalmasahb belső élet utáni erősebb vágy, a tehetségérzés szükséges legkisebb fokának hiánya, a túlságos konkurren- cia, az olvasók jobb rétegeinek feleszmélése, Pest és Szlovenszkó szellemi útjainak meg­nyílása rövidesen úgyis csali versenyképes erő­ket tűrnek meg az irodalom munkásai között. Ma még kicsit sokan vagyunk és bocsánat, ae nem lehet elhallgatni, hogy az irók 80. százalék- jának a kezében úgy mozog Szlovenszkón az irő- toll, mint egy bamba, kicsorbult és nyikorgó favágófürész. Erre, igy már nincsen szükség. Fájdalmas ez a leszámolás és ezerszeresen fájdalmas annak, aki arra határozia magát, hogy marad. (Ideértve az időnkint hallgató, kedvtelen tehetségeseket is, akik azonban az önfeláldozás bármikori gyakorlására hajlandók és hivatásér­zésüket, mint rejtett és üszkösödő sebet fájdal­mas büszkeséggel hordják). Az elpotyogókat csak a hírnév, a vonzó „bohém-pálya44 (fújj, van-e undokabb ráfogás ennél?!) a könnyű élet (nem írtak életükben egyetlen komoly sort sem: köny- nyünek hiszik!) és a „könnyű pénzszerzés" után töri a fájdalom. De a megmaradók?! Ki ismeri az ő keresztjüket? Idézem, mint vádlót s tanút egy személy ben, egy barátomat, aki borzasztó küzdelem után azt határozta, hogy, marad. — „De megfojtanám a fiamat — mondotta — ha valaha azt látnám, hogy ilyen kínjai vannak". Az irók részéről a helyzet valamennyire rö­videsen tisztázódni fog Szlovenszkón. A maguk kebelében erre kell igyekeznék. Nem kasztra, vagy klikkre gondolok, Isten ments. Csak erre: azok Írjanak, akiknek irniok kell s a favágó- fűrész menjen a csodába! Ennek a tisztulási folyamatnak a kulcsa másrészt és talán nagyobb mértékben a közönség kezében van. Elég borzasztó, de ez már régen igy van. Nagy-nagy szerencse lesz, ha a közönség is megcsinálja a maga szelekcióját akkorra, ami­korra az irók. Ez nehezebben fog menni. Annak az urhölgynek vagy urnák,’ aki az irodalmat haszontalanságnak s az írót észt elemiek tartja, uem fontos, hogy becsületesén hátat fordítson mindennek, ami irodalom és mindenkinek, aki irő. Nekik ez nem életkérdés! Dehogy is! ők lehetnek kritizálók, zavarkodók, fölényesek és itélethozők. A helyzet tisztázásának szükségét érző em­bereknek az volna a kötelességük, hogy igy be­széljenek: „Mi itt vagyunk egy csoportban (do­kumentálni kéne ezt az egy csoportban állást) és ti ott legyetek egy csoportban. Nekünk ügyünk, gondunk, szerelmünk a magyar kultúra ügye és zászlóvivőknek tartjuk az Írókat. Ti él­jetek materialista elvek szerint, szigorúan asze­rint, törődjetek fizikai gondokkal és szórakozza­tok fizikai szórakozásokkal, zabáljatok, hódolja­tok szexualitásotoknak és ne próbáljatok avat­kozni a mi dolgainkba". A kulturigényes, irodalombarát embereknek igy kéne szólniok a hívatlan prókátorokhoz. Amennyire fontos, hogy az irók szelekciója meg­történjék, annyira fontos, ha nem jobban, az, hogy a közönség is különváljék. Aki nem tud írni, ne Írjon. De ne olvasón, aki nem tud olvas­ni. Olvasni nem köteles senki. Minek fölöslege­sen izadni, gyötrődni! Az olvasáshoz is tehetség kell. És lehet, hogy nem is olyan fontos olvasni, ahogy mi képzeljük. Lehet, hogy a Stinnes—Ford —Rockefeller ideológiában is érdemes élni. Hát­ha még érdemesebb?! Ám aki ebben az ideoló­giában él, ne üsse bele az orrát a mi dolgainkba- bajainkba. Azért, mert illendőséges bútordara­boknak hisz egy könyvszekrényt (szép, faragott és üveges könyvmauzóleumot), amelybe szép kö­tésű könyveket kell rakni az örök érintetlenség számára és mert mindezeknek a megszerzésére pénze van, ne gondolja, hogy jogot nyert a köny­vek és szülőik dolgaiba való beleszólásra. Olló, attól még messze vagyunk! Az irói tehetségekkel megáldott irók s az olvasó tehetségekkel megáldott olvasók, ez a két szükséges tényezője van az egészséges irodalmi életnek. Akik írni nem tudnak, menjenek kapál­ni, de ugyanoda menjenek azok is, akik olvasni nem tudnak. Ezek minden kulturmázos, ravasz érdeklődésük dacára is észtelennek tartják az írót, a művészt, mert az csak mesél, csak áb­rándozik, csak szavak szöges ágyán tépi véresre magát. Az irodalomnak veszedelme az akarnők irő, de veszedelme az akarnék olvasó is. Utóbbi alatt értve nem a rosszizlésü, válogatásra képtelen, de lelkes könyvbarátot, hanem a minden szel­lemit lecsépelő hasembert. A rosszizlésü olvasó­ból jó iró még nevelhet magának hívet. A gyo­moremberből soha, mert ennek esztétikája leg­feljebb a szakácskönyvek receptjeiben találja meg a maga kiteljesedését. Itt van adva a szlovenszkói magyar iroda­lom lehetséges jövője: Lesznek-e frappánsan te­hetséges íróink és lesz-e tehetséges olvasóközön­ségünk?! Előbbiek, ha nem is számosán, lesznek. Hisz már az eddigi embertelen, képtelen helyzet­ben is kezdtek lenni! Most a betüéhes, szépség­szomjas közönség álljon össze és vegye szerető­iébe őket. (Ha arról van sző, hogy kell vagy le­het-e külön szlovenszkói magyar irodalom, csak ennyit felelek: ha a szlovenszkói magyarságnak vannak életképes erői ahhoz, hogy az összma- gyarság válsággal küzdő kultúrájának fenntartá­sához hozzájáruljon, akkor ezt meg fogja tennL Ha nincsenek, hiába erőlködik). Hiszen, ismétlem, sokat ezek az irók nem kívánnak. Mégcsak túlsók megértést sem. Olyan a lelki beállítottságuk, tehetségük mértéke, szel­lemük struktúrája. Mondottam, hogy eszük van. Nem ordítanak, nem írnak „Segitség“-et. Egye­lőre hát csak túlnyomórészt érthető, szimpatikus, halkszavu beszédekkel közelednek. Ez sem kell?! Ha ez sem kell, altkor a hiba már mélyeb­ben gyökerezik. Altkor — hangozzék bár túlsá­gosan komolyan — de ki lehet mondani: itt temetés készül. A magyar kultúra, a magyar élet temetése. (Lényegileg ilyen a helyzet min­denütt, érvényes a memenló nemcsak Szloven- szkóra, hanem a magyaroklakta többi országok­ra is.) De maradjunk Szlovenszkónál. Ha az itteni magyarság megmentésére kulturális életünk meg­erősítésén kívül valakinek egyetlen koncepciója is volna, mondja meg azonnal s akkor minden magyar kulturmunkás hajlandó lesz, — merem állítani az összes nevében, '— letenni a tollat és odamenni sigteni. Ha a ltubikolás lesz az a mód, elmegyünk kubikolni. De nem lehet más menekvés, csali a kultúra! S ebben az utat még mindig az irók vágták. Legtöbbjük egyszerű, becsületes kőtörő-munkás. Csendesek, aolgoskezü- ek, mindenki becsülésére érdemesek. Mérnökök közöttük: Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, Szabó Dezső. Ők mesz- szire látják és messzire irányítják, hogy merre kell az utat csinálni. Nem volna az sem baj, ha hozzájuktartoző támadna Szlovenszkón. Csöppet sem volna baj! Az aztán nem bánna semmit, nem várna, nem kérne, nem tűrne semmit, ha­nem nagyot ordítana. És nem lehetne ráütni a fejére, hogy elnémítsák. A feje nagyon-nagyon magasan volna ahhoz! A munkások becsüljék meg mérnökeiket, a. munkásokat pedig becsüljék meg azok, akiknek számára az ut készül! Darkó István. Csontnélküli fűzök. Törvényesen védve. Az erős has és csípők teljesen eltűnnek; kényelmes vise­let; nem szorít, nem yátf; beteg hölgyek részére, (szülés, operáció, törés után, valamint lclógó hasnál stb.) nélkü­lözhetetlen. — Képes árjegyzéket ingyen küld: B. MM Novíkotí Fraha I. Mustek 9. Pozsony, Mám. Republiky 22 Tartós jj||g||» ondoládó >"éhlíM e’sgáns képet ad arcának és ha tet6*eni akar, úgy haját állan- In ílóan csinosan és modernül mos- la D'a' ren<3betartania kell. Ma ti I a kisütött haj nélkül egyetlen ! ileírni |f*f$ mikádó sem elegáns és a hosz- '’wüulffi szn *laiat> h* nincsen állandóan E U ondolálva, senki sem tudja szé­1 ■ || Pen meglésülni. ‘AhS’ócS'b A vassal való hajsütés ma 1 nnar idejét múlta. A Vacek- lig j » féle speciális helyiségben tiz 3TTÍI teljesen tökéletes, külföldi ap- parátussal elsőrendű munka- erőktől oly állandó ondulációt , , __ , - „ , . nyer, amely minden hölgynél u..,.po,ug eltart. Az állandó ondolációt a vassütés helyett a legújabb viziondolációval hajtják végre. , mihádö állandó ondolációjának ára, oelíóldi rendszer ...... 5 « > K5 80 — francia rendszer , , , * & s a * ’ , M . Kö 12(h- angol rendszer Ke 150,— amerikai rendszer ....... v v .. Ke 200._ I A„ 'lyfestÓ8bS“" "v”lóságö"™,,f”d;!latot™jélentett"",a'z| 1 „INECiO RAPID", csakis Vaceknél festenek ezzel 8 a tökéletes amerikai festékkel. Az egész haj festése............................ , . K6 200.— A hajnak hozzáfestése..................................K£ 100.___ A rossz festés tönkreteszi a hajat s ezt Vacek átfesté­sével helyre lehet hozni, ősz haj átfestése „Henné" sziDre............................................................................Kö 120.— festett baj átfestése . .'..........................................Kö 50._ Mikádó r endbehozását, amellyel a legelegánsabb arcot lehet kapni, specialisták végzik. Ara...................K5 6.— Ha jfonatok, parókák és fodrászkellékek a legelőnyösebb árak mellett kaphatók Vacek-nél, mert egyenesen az előál­lítónál gyári áron kaphatja OriáBi választék, diszkrét szétküldés a vidékre minták szerint. Feltűnést keltő Prágában és egész Európában verseny­nélküli Vacek fodrászterme csak hölgyek részére PRAOA II., Václavské nám. 38, Bejárat Bata mellett. Csakis hölgyek részére! — Hatvan vendég kiszolgálására berendezve! — Elegáns, modern napi világítás, tisztaság és legnagyobb kényelem. Minden fajtában szakember. Nép- zertt és olcsó árak, nem drágább, mint egész Prágában szokásoshoz d „ 3 érától 6-ig hangverseny.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom