Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-30 / 99. (1137.) szám
Jfc’JáA&AW v tAJu£ÁR*.HÍRiiAU> 1926 április 80, péntek. f r A FIFA római kongresszusa Május 1-én az olasz fővárosban összeül Európa futbail-parlamentje, hogy a krónikus belső bajban szenvedő futballsport felett konzíliumot tartson. Már a tavalyi prágai FIFA kongresszusnak sarkalatos pontja volt az amatőrség és professzio- ndalizmus égető problémája. Akkoriban a mun- kabérmegtérítés elve alapján félmegoldásra jutottak a európai futball vezérei, szabad utat engedve az egyes országok szövetségeinek arfa nézve, hogy a professzionizmus vagy amatör-futball mellett tarlanak-e ki, vagy sem. Egy év alatt a kérdés megoldása körül kevés jelentősebb momentum merült fel. Csupán ez év tavaszán kezdtek a kérdés állal legjobban érdekeli és érinteti országok megmozdulni és igy jött létre a. budapesti, majd a brüsszeli konferencia, amely a teljes elválasztás mellett erőteljesen állási, foglal!. Közben azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság átír! minden ország futball szövetségéhez, hogy a római kongresszuson csatlakozzanak az amatőr állásponthoz. . A római kongresszuson tehát ismét nyílt harc fog kifejlődni az amatőr és profi-futba.il hívei közölt. — *4 középeurópai államok fuiballsport- jának képviselői a brüsszeli megállapodás alapjára helyezkedve, a teljes szétválasztás mellett fognak erős harcot vívni. Dréhr Imre a Magyar Labdarugó Szövetség uj elnöke kijelentette, hogy csak akkor marad a helyén, ha a professzinizmus életbelép és csak a tiszta megalkuvás nélküli amatőr izmusnak a híve. Az örök városban tehát nehéz helyzet előtt állnak a futballsport vezelő emberei. .4 már régóta vajúdó kérdést ezúttal erős kézzel meg kell oldani. Félmegoldásnak többé már helye nincs. Hiszen a jövő év folyamán már a legközelebbi olimpiász küszöbére lépünk, amikor a futballsport rákfenéjének: a professzionizmus és ama- törizmus közötti vegetálodásnak, teljesen ki. kall küszöböödnie az európai futballélst fejlődésének, utjából. )( Pozsonyi, sporfhírek. Tudósítónk jelenti: A CsAF—MLSz a május 2. nyugat magyarországi válogatott, meccset útlevél-nehézségek miatti lemondta és uj terminusként julius 6.-át ajánlotta. Július 5-én a szlovenszköi magyar válogatott Budapesten szerepel. A CsAF—MLSz a legerősebb csapattal akar revansot adni a magyar csapatnak múlt évi pozsonyi vereségéért és ez irányban már a közeljövőben kellő intézkedéseket tesz. Szükség esetén Pozsony város válogatottja fogja a C£AF— MLSz szineit képviselni. — Keletmagyarország válogatottja junius végén Bécsben játszik, ahonnét visszatérőben Pozsonyban és Kassán is szeretne mérkőzésket lebonyolítani. Amennyiben Debrecen anyagi előnyei méltányosak lesznek. Pozsony kész a magyar vidéki csapatot julius 4-én vendégül látni. A kassai vendégszereplés tekintetében az MLSz hozzájárult ahhoz, hogy Debrecen közvetlenül tárgyalhasson Kassával. — Május 9-én a pozsonyi magyar és cseh válogatottak kerület- közti mérkőzést játszanak. A magyar csapat igy alakul: Dvorak (Rapid), Hanák (FTE), Meidlin- ger (Ligeti), Molnár (Rapid), Ziogler (Ligeti), Maresch (Vas), Fink (PTE), Mayer III., Csambal, Mayer II. (Ligeti), Laczkó (Érsekújvár). A csehek felállítása eddig még ismeretlen. — Priboj — a pozsonyi egyetemes sport rovására — még mindig karbatett kézzel kénytelen maradni, miután kiadatása késik. )( Az amatőr team 4:2 (2:1) arányban legyőzte a profi válogatottat. A Spárta-pályán 2000 néző előtt lefolyt próbamérkőzés az amatőrök újabb értékes győzelmével végződött. A győztes csapat legjobb része a csatársor volt. a- mely klasszissal múlta felül a Sparta—Viktória kombinált csatárláncát. A Svoboda—Tozicska— Rehük belső trió brilliáns játékot produkált és minden a négy amatőr gól mesteri munka volt. A profiknál a leggyöngébben a halfsor működött, amelyben Kada lélek nélkül játszott. Legjobban Hochmann működött a kapuban, aki a lelkes amatőrök támadásait több ízben sikerrel parírozta. A gólokat a győztes csapat részéről Svoboda és Rehák (2—2), a profik részéről Kada és Novak rúgták. Sedivy biró jól látta el tisztjét. )( Angolország válogatott csapata május 8-án a kontinensre rándul. Az angolok május 8-án Belgium ellen, 13-án pedig Franciaország ellen játszanak. )( Bécs. — Simmering—Nicholson 2:2 (1:1). Az első osztályú csapatot csak a szerencse meutette meg vereségtől. )( Kopenhiga. — Göteborg—Kopenhága 3:1. Városközti mérkőzés 15.000 néző előtt. )( Az olasz—román Davis Cup mérkőzés tegnap kezdődött meg Bukarestben, ügy Morpurgo, mint Servan ti megnyerték első singlijüket és a Morpurgo—Servanti kettős 6:3, 6:3, 7:5 arányban győzte le a Mishu — Sant G^lli párt. )( Ausztria is lemondja a Davis Cupöt, mert nem hajlandó a délamerikaiakkal Londonban játszani. Az Osztrák Tennisz Szövetség inkább jövedelmezőbbnek tartja a május 17-ére Bécsben lekötött német—osztrák válogatott mérkőzést. )( A montreuxi tenniszverseny férfi egyes győztese Kleinschrott lett Demasius előtt. A férfi- párost a Kleinschrott—Moldenhaner pár nyerte. A női bajnokságot Ausem kisasszony szerezte meg, mig a vegyespárosban Ausem—Fisher kettős győzött. )( Mallory asszony vereséget szenvedett Stockholmban. A stockholmi fedettpálya ténnisz- versenyen a norv. származású ara. tenniszbajnoknő Mallory asszony 6:4, 4:6, 5:7 arányban vereséget szenvedett Ficknétői. A meccs elkeseredett küzdelem volt. A férfi egyes bajnokságot az angol Greig nyerte, mig a vegyes párosban a svéd Fix k—Söderströ m kettős győzött a Mallory— Greig pár ellen 6:1, 5:7, 6:1 scoreral. )( Bécsi lóverseny. A Hermanskogel-dijban a Rótschild istálló Formosusa győzött Romantik előtt. — A Laxenburgi-dijat Festeíich gróf Harcosa nyerte Monté Gobello előtt. — A tavaszifutásban Gogonendro Naugthy Boyt előzte meg. — A iavaszi steeplechase-handicapet Fürstin Fertő előtt nyerte. — A welter-handicap győztese Azadel lett Forceur és Angéla előtt. )( Padockot legyőzték. Roland Locke, a Ne- braska egyetem fiatal diákja, 100 méteren Padockot és Druvot 9.6 mp-el legyőzte. )( Herren is lemondta a római kongresszus miatt az osztrák—magyar meccs vezetését és maga helyett Hirrle báseli bírót ajánlotta. )( Hirzer és Viola Barcelonában? Olasz lapjelentések szerint az FC Barcelona tárgyalásokat kezdett a jelenleg Juventusban szereplő magyar Hirzerrel és Violával, hogy azokat csapatába megszerezze. A két magyar távozása rendkívül meg- gvöngitené a jelenleg vezető olasz együttest, a- mely már arra is gondol, hogy ez esetben Combit és Mazzanetit szerződteti. )( Az atlétikai szezon első nagy eseménye a bécsi Ilakoah nemzetközi versenye lesz. A meefinget május 7-én bonyolítják le és biztos résztvevői Houben és Schüller, akik a bécsi verseny után Kolinban és Prágában is starthoz állnak- A Hakoah versenyén a németeken kívül megjelennek a legjobb MAC atléták és az MTK legjobbjai. A Moravská Slavia stafétáját, a Zside- nice Vohralikot és Stmislél küldi a versenyre, mig Pozsonyból Görög ár- és Kucsera startolnak. )( Megalakult a magyar vasutas sportegyesületek szövetsége. Budapestről jelentik: Anglia és Franciaország után Magyarország a harmadik állam, melynek vasutas egyesületei külön szövetségbe tömörültek. Az alakuló ülést, amelyen 5 fővárosi és 12 vidéki egylet vett részt, tegnap tartották meg. Az uj szövetség cime: „Magyar Államvasutak Sportegyesületeinek Szövetsége.“ —- Diszelnöke Iielety Dénes államtitkár, a MÁV igazgatója, elnöke IAzár László, MÁV-igazgatő- helyettes és ügyvezető ál elnöke: Fischer Mór, MAV-?őfelügyelő, az -MLSz nemzetközi előadója. )( A Stadionban lefolyó májusi mi inget a következő napokon tartják meg: 1, 2, 5, 9, 13, 16, 19, 23, 24 és 30.-ánKülönleges verseny-kerékpárok, ia. angol és francia: Sun, Chater-Lea, Brillant, Göricke, stb. gyártmányodat lego'csóbban szállít: B. Kubrycht, Praha-Micliie 307. A 3. számú villamos végállomásánál. )( A Nyitrai AC vasárnap avatja fel uj tribünjét. Ez alkalommal a SK BratisJava játszik barátságos mérkőzést, mig május elsején a nyitrai csapat a pozsonyi Vasassal mérkőzik. )( Az argentínai futbaljszövetség Koréin kiadatását kérte a CsAF-tóU Minthogy azonban Koréin Prágában profiként szerepelt, a CsAF a kiadatását megtagadta. )( Persson legyőzte Pederssnt. Stockholmból jelentik: A nehézsúlyú svéd bajnok: Harrv Persson a stockholmi cirkuszban a dán Pedersennel mérkőzött, akit a 6. menetben knockoutolt. )( Ederle kisasszony júliusban ismét- megkísérli a. csatorna ituszását. Ederle kisasszony, a világhírű amerikai hosszutávuszónö, aki a múlt év nyarán kudarcot vallott a csatornában, júliusban ismét Franciaországba utazik s még egyszer kísérletet tesz a La Manche átuszására. )( Gróf Salm és Lenglen a római fennisz- versenyen. Holnap kezdődnek Rómában a nagy nemzetközi tenniszverseny elődöntői. A versenyen starthoz áll Lenglen kisasszony is és — megjelenik a versenyen gróf Salm, akit tavaly többizben „összeházasitottak" Lenglennel. A római versenyen ismét Ludi Salm lesz a viiágbajnoknö partnere. A versenyeket Mussolini védnöksége alatt rendezik. )( Richards újból legyőzte Tildent. Newyork- ból jelentik: Richards Tildent. heves harc. után 11:9, 6:2, 2:6, 3:6, 6:3 arányban legyőzte. A tanítvány — úgy látszik — már végkép magához ragadja mesterétől a világhegemóniát. )( A magyar válogatott csapat is változást szenvedett. Amint Budapestről jelentik: Rémay III. beteget jelentett és helyette Tóth, az FTC örökifjú Potyája lesz vasárnap a jobbszélső. A krakkói csapatban Kiéber mondott le, helyette Kovásznay (III. kerület) játszik. ■ ÍC<ÖZ<SAZl>A^Á<sr> . Mennyiben drágítják az agrárvámok az életet? A vámok és az árak viszonya Prága, április 29. Bár az utóbbi rnapákbain az egész sajtó állandóan foglalkozóit az agrárvámok aktuális kérdésével, sehol sem találjuk,, hogy e kérdés leglényegesebb pontjával foglalkoztak volna él igyekezték volna tisztázni a vámok és iz árak viszonyát - egymáshoz. Legtöbb helyen csak egyszerű tényállások megállapításával találkoztunk. így például: egy 80 koronás buzalisztvámnál a liszt kilogmmja 80 fillérrel megdrágul. Ezt a. tényt, amely magábanvéve nagyon egyszerű, politikailag kihasználják. Egy neves cseh közgazdász nemrég tartott előadásában kijelentette, hogy 134 kg. kenyérlisztre van szükség fejenként és ezért minden vámkorona a fogyasztót 1.75 koronával megterheli. Az a nézet uralkodik tehát, hogy a gabonavám a belföldi gabona áraiban azonnal kifejezésre fog jutni. Ez teljesen helytelen felfogás, ha mint általános szabályt állítjuk fel. Igen nehéz formulát találnia arra, hogy a védvám milyen hatással van az áraikra, mert a rédvámok hatása különböző viszonyok mellett nagyon különböző. Amikor a védvámokaf először alkalmazták mint gazdaságipolitikai eszközt, az a nézet uralkodott, hogy a vám a belföldi áraiknál teljesen kifejezésre jut. Nemsokára beigazolódott, hogy ez a felfogás helytelen. Bismarck védvámos intézkedéseit arra a memzertgazda súgta ni tételre alapította, hogy a védvámot a legnagyobb mértékben a külföldi kereskedőnek kell viselnie, Azonban ez sem felel meg teljesen a valóságnak. A védvám célja az, hogy a belföldi árakat a világpiac árával paritásba hozza, de már a vámot beleszámítva. Ez a cél tagadhatatlan, de kérdés, hogy minden körülmények között el lehet-e ezt érni. Egy példa megvilágíthatja a kérdést. Németország a 80-as évek óta mezőgazdasági védőpolitikát folytat. A gabonánál és lisztnél hamarosan az tűnt ki, hogy a vámok hatása az ország 'különböző részeiben egyenetlen és különböző. Nyugaton, ahol nagy volt a szükséglet és ahol a szükségletet a dél- és nyugatnémet thezőgazdák nem tudták kielégíteni, a. termelők olyan áraimt értek el, amelyek, a vámot beleértve, megfeleltek a világpiac árviszonyainak. Németország keletén, ahol nagy gabonafölöslegek fölött rendelkeztek, amelyeket a maga® szállítási tételek miatt nem tudtak nyugatra szállítani, a mezőgazda kénytelen volt fölösleges gabonamennyiségeit exportálni. Az áltállá elért ár a vám dacára csak a világpiaci ár volt. Ebből a példából azt az aiapelvet lehetne levonni, hogy a vám annyival inkább mutatkozik meg a belföldi árakban, minél nagyobb * külföldi import iránti kereslet. Ez az alapelv azonban szintén csak bizonyos feltételek mellett áll fenn. A világpiac abban az időben, amikor az ipar az összes államokban egyszerre erősen fejlődött, nem rendelkezett olyan többletkészletek fölött, amelyek nem találtak volna vevőt. Németország lakosságának nagy volt a vásárlóereje. Ez ma nem áll. Ha most olyan világaratá- sokat érnek el, mint a háború előtt, sikkor nagy- mennyiségű gabona eladatlan marad, mert egyrészt- V ......... a váisárlóerő gyöngült, másrészt az általános európai elszegényedés következtében a szükséglet is bizonyos korlátok közé szorult. Ha ilyen eladhatatlan világpiaci többletek léteznek, akikor természetes következményiként megkezdődik a verseny e a külföldi kereskedő, aki áruján mindenáron túl akar adná, a vámot magára veszi. A belföldi fogyasztás tehát a vám dacára abban a helyzetben lesz, hogy a gabona árát a világpiac árával azonosíthatja, sőt még az is megtörténhetik, hogy ezen ár alatt marad. A német példa mutatja, hogy milyen fontos a vám és az ár kérdésének együttes szabályozása, illetve a kettő viszonyának fontos megállapítása. Ör- leményforgalommal, tarifaszabályozásokkal és engedélyezési eljárással tettek kísérletet. A behozatali jegyek rendszere Németországban a háború előtt igen jó hatással volt abban az irányban, hogy a gabona ára keleten és nyugaton kiegyenlítődött és ezekben az árakban a vám is kifejezésre jutott. Mikor azonban a múlt évben Németországban megint ezt a módszert akarták követni, hogy a német mezőgazdáknak a vám előnyét biztosítsák, kitűnt, hogy a megváltozott viszonyok következtében a behozatali jegyek rendszere kedvezőtlenül hatott a mezőgazdaságra s a védelem ellentétét eredményezte. Különösen rozsnál lehetett megfigyelni, hogy a behozatali jegyek rendszere esőd öt mondott. Az utolsó rozsaratás a világpiacokon nagymennyiségű többletet eredményezett. A nagy német hitelszűke a mezőgazdaságot arra kényszeriteite, hogy az aratáson a lehető leggyorsabban túladjon. Ebhez járul a valutáivá szonyoík következtében Lengyelország és Oroszország sürgős kínálata; Németország és Lengyelország Csehszlovákiában a rozst olyan áTon kínálta megvételre, amely tényleg a világpiaci ár alatt volt. A német mezőgazda tehát feláldozta a behozatali jegyrendszer előnyét, a csehszlovák mezőgazdának pedig az ő 9.6Ó koronás rozsváma nem használt semmit. A védvámok hatásának kérdésével a maga teljességében a világpiacok hullámzásai következtében egyáltalában nem lehet foglalkozni, mert. ha a kereslet és kínálat viszonyából indulunk ki, sohasem tudunk egységes alapra helyezkedni. Ezien a helyen csak arra akartunk rámutatni, hogy mennyire helytelen az agrárvámok kérdését egy egyszerű számítás alapján tenni birálat tárgyává. Egyezkedés a Fleischl-cég nagytapolcsá- nyi milliós feljelentése ügyében. Nyitrai tudósítónk jelenti: A nagy port felvert Fleischl-féle feljelentés ügyében újabb jelentős fordulat állott be. Mint ismeretes, a vizsgálat .folyamán a cég néni tudta meg- dönteni a feljelentett Braun Sándor abbeli védekezését, hogy ő csendes társa volt a cégnek, s igy jogosan fizette ki az 1,023.000 koronát a hitelezőknek. Ennek alapján visszavonták a letartóztatási parancsot és csak nyomozást rendeltek el. A felek között újabb tárgyalások indultak meg oly irányban, hogy polgári bíróság állapítsa meg, volt-e joga Braun Sándornak az összeg kifizetésére vagy sem. Braun az egyezkedés alkalmával hajlandónak mutatkozott 400.000 koronáról szóló bank-garanciát letétbe helyezni, mely összegről az összeállítandó választott biróság mondana jogerős határozatot. A cég ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy garancialevél helyett készpénzbetétet kér. Braun erre nem volt hajlandó, mert könyvei tanúsága szerint a cég tartozik neki negyedmillió koronával, mely összegbe nincs beleszámítva a legutóbbi 3 év üzleti nyereségének 50 százaléka, — melyet a cég eddig nem fizetett ki neki. Az eddigi nyomozás nem tudott terhelő momentumokat találni Braun ellen. A gabonavámok májusban. A P. M. H. jelentette a május hónapra megállapított gabouav ámokat. A hivatalos lap most a következő számokat közli: gabona 183.06, rozs 117.37, malátaárpa 139.60, takarmányárpa 94.97, zab 134.55, köles' 106.18. Kedvezően folynak a magyar—-jugoszláv kereskedelmi tárgyalások. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Jelentette a P- M. H., hogy Belgrádiján az elmúlt napokban tárgyalások indultak meg a magyar és jugoszláv delegáltak között a két állam közti kereskedelmi szerződés megkötése érdekében. A tárgyalások kedvező mederben folynak. A szerződéstervezetet elfogadták a magyar delegátusok holnap Budapestre érkeznek, hogy a tervezetet bemutassák. A tárgyalásokat a jövő héten újból folytatják. A magyar kereskedelmi miniszter nyilatkozóit a tárgyalásokról, s kijelentette, hogy azok sikerrel fognak járni. Romániával azért nem kezdődhettek tárgyalások, mert Romániának nincs még ui vámtarifája. Újra esett a francia frank. A tegnapi délutáni forgalomban a francia frank újra esett s elérte az eddigi legmélyebb árfolyamot. Míg a hivatalos clearing forgalomban 112.625 volt a jegyzés, a további forgalomban 11 l5/s—HU/s-va esett. Emez árfolyamfejlődéshez a prágai piac csatlakozott. Prágában az üzlet az esésre^ való tekintettel némileg élénkebb volt. A bankszanálás keresztülvitele. Értesülésünk szerint már a közeli napok egyikén értesítik az egyes intézeteket, hogy a szanálási alapból a rájuk eső részt átutalják. Az intézeteket egyszersmind arról is értesíteni fogják, hogy ezek az összegek milyen magasak és hogy milyen feltételek mellett kapják meg őket. A szanálási alap adósságkötvényeinek kamatszelvényei junius elsején esedékesek először. Erre a határidőre az alap aclósságkötvényeinek címletei is elkészülnek. Megint aktív az orosz kereskedelmi mérleg. Moszkvából jelentik: Az orosz kereskedelmi mérleg, amely tavaly szeptember óta aktív volt, márciusban újra aktív szaldót mutatott. Az összforgalom márciusban 140.0, a kivitel 57.4, a behozatal 56.9, a szaldó 4*0.4 mill- arany rubel. Ebből az tűnik ki, hogy a jobb kereskedelmi mérleg nem esik a behozatal terhére, hanem a kivitel rendszeres fejlesztésének eredménye. Az élelmiszerek kivitele 11.4 millió arany rubelről 21.6 millióra emelkedett, a buzaki- vjtel 3.2-ről 8.0 millió rubelre, a vajkivitel 0.8-ről 3.3 millió rubelre. Az egyes tételek között az érc és fémkivitel emelkedett, viszont a textilkivitel visszafejlődött. A csehszlovák bőripar Lengyelországba való beviteli kontingense. A csehszlovák- lengyel kereskedelmi szerződés kiegészítése a csehszlovák bőripar számára a Lengyel- országba való bevitelnél a következő kontingenseket állapítja meg: a legközelebbi négy hónap alatt összesen az összes fajtából 1000 tonna bőrt szabad Lengyelországba exportálni és ezen felül 22 tonna cipőárut. A cipőkontingens magában foglalja a bőrből készült cipőket, vásznat csipkével, lakkbőrből csikókat és szegélyeket. A lakkbőrből, selyemből, brokátból stb. készült cipőáruk egy évi kontingense 80 tonna. Helyreigazítás. Április 21-iki számunkban megjelent, „Gazdag köszénbányára bukkantak Besztercebánya közelében*1 cimü hírünkre közük velünk, hogy a szénbányát Breznóbányán tárták fel a Reinhardt fivérek, akik 16 évig kutattak a szén után. Pauker vezérigazgató végleg kivált a Brünner Maschinenfabrikból. Arról értesülünk, hogy Pauker igazgató lemondását elfogadták és hogy nem marad tovább hivatalában sem, bár a cég utolsó kommünikéje az ellenkezőjét jelentette. Hir szerint más változások is fognak történni a vezetőség körében, a vezérigazgatói állást valószínűleg az érdekelt bankcsoport köréből fogják betölteni. Junius elseje előtt az uj helyzetről nem lehet majd képet alkotni. A revíziós munkálatok teljes mértékben folynak. Egyelőre nem fizetik ki a takarékpénz táraknak a szanálási járulékot. Belátható j időn belül azt az alapul, amelyből a taka- í rékpénztárakat szanálni akarják, nem fogják j felosztani. Az összeg osztatlan marad és | egyelőre csak a kamatokat fogják elosztani. | Ez azért történik, mert előbb meg kell várni egyes kérdések végleges szabályozását, mert ezektől a takarékpénztárak veszteségeinek csökkentése függ, igy elsősorban az egyes takarékpénztáraknál a hadikölcsönök elintézése lesz mérvadó. J