Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-18 / 89. (1127.) szám
8 __________ 1926 április 18, vasárnap. mmmmmm—mmmmmammm" Egy százesztendős, élő, drága magyar nagyasszony fölfedezése Bécsben A százesztendős gróf Amadéi Rezsönénál — Egy természeti csoda — Eötvös József báró sógornője, Liszt Ferenc, Deák Ferenc, Andrássy Gyula barátnője — A grófnő költeményei, magyar népdalai é6 népdal!ordításai — Irodalomtörténeti szempontból is érdekesek »^.^«ro:w^«.yran,ir"f^'Tii".rrrTiTiMTn Csontnélküli fűzök. Törvényesen védve. Az erős has és csípők teljesen eltűnnek; kényelmes viselet; nem szőrit, nem vág; beteg hölgyek részére, (szülés, operáció, törés után, valamint lelógó hasnál stb.) nélkülözhetetlen. — Képes árjegyzéket ingyen küld; B. KoDselavá Nováková Prsba I. Műstek 9. Pozsony, Nám. Republiky 22 leghibáztatandóbb dolognak, mert független, erős irodalom enélkül nem fejlődhetik. Megemlítette az időszaki' folyóiratok próbálkozásait. — („Uj Élet“; „Tavasz"; „Mátyusföldi Lapok"; „Vagyunk" stb.) Beszélt a tudományos és irodalmi társaságok szerepéről, a pozsonyi „Toldy-Kör"-röl s a kassai „Kazinczy Társaságiról. Hangsúlyozta, hogy a decentralizációt s a tipikus szlovenszkói irodalmat nem annyira maguk a társaságok, mint inkább erőteljes egyéniségek vitték keresztül. Szerinte Kass volna hivatott fekvésénél arra, hogy egyesítse a különböző kultúrköröket s törekvéseket. Elismeréssel adózott Sziklay Ferencnek, aki a Könyvba- rátok Társaságával akar lendíteni az irodalmi helyzeten. Hibáztatja azonban a külön „szlovenszkói" s külön „ruszinszkói iró" elnevezését, amire semmi méltó szükség nincs, különösen a nagy egység szempontjából, mert csak megosztja az írókat s az érdekszférákat. Ismertette az irodalmi vitát, aminek termékenyítő hatásától sok várható s foglalkozott a szlovenszkói olvasóközönség igényeivel, akiknek nagy része a ponyvaregények nívóján áll. Felosztotta az írókat konzervatívokra s haladókra. Hosszasabban foglalkozott Mécs, Győry, Tamás Lajos, Öl- vedi költészetével s ismertette a prózairók jobbjait, s a drámairás kísérletéről is szólt, aíniben egy-két jó kezdeményezőtől s írótól eltekintve még mindig a régi, Bajza-korabeli nívón álló, kezdetleges és csikós-betyáros patronokról másolt népszínművek dominálnak, amiben minden van, csak nem a mai Szlovenszkó lelke, s ez a vicinális íróknak legjobb kilépési tere, — egy-két helyi versfaragó mellett Megnyugtatással szólt a szlovenszkói irodalmi nevelésről s ismertette Keresztes Pál irodalomtörténeti iskolakönyvét. Előadását azzal fejezte be, hogy harcos kritikai szellem nélkül nem várhatunk fejlődést a szlovenszkói irodalomtól. Irodalmi harcot nem szabad alkalmazni. Folyóiratok kellenek s a közönség irodalmi nevelése szükséges. A mai szlovenszkói irodalmi helyzetet a Bajza korához hasonlítja s jövőjében hinni kell. A magyarországi olvasó- közönség érdeklődése is jobban fokozódni fog, ha tényleg speciális izü, nem a békebeli pesti patronokon kimüvelődött s mindig odakacsintó irodalmat fognak nyújtani, amiben megvan a különös iz, a mai Szlovenszkó lelke s igy lesz életképes az elmélyülő magyar lélek örökkévalóságát hirdetni. Vt41 g ■ n *«*r iajincS Bécs, április 17. Egy öregasszonyt, azaz dehogyis öregasszonyt, egy százesztendős fiatal nagyasszonyt és még hozzá magyar nagyasszonyt, fedeztem fel itt Bécsben. De még igy se elég: egy százesztendős magyar nagyasszonyt és költőnőt, aíki magyar népdalokat költött és sok szép magyar népdalt fordát ott le hűen és kongenáális művészettel németre. A nagyasszonyt gróf Amadéi Rezsöné született Barkóczi Rosty Annának hívják és ha nem is egészen pontosan százéves, de most márciusban töltötte be a 9S-ik évét, tehát 99-ik évében jár! S aki azt hinné, egy töpörödött anyókával lészen dolga, az soha életében nem csalódott nagyobbat! Csoda ez az asszony. Természeti csoda, ügy is nézem, mint valami megfoghatatlan csodát. A fiatal lány, a rügyező asszonyság is csoda. A fiatal lánynak volt is már egy nagy bécsi költője Peter Altenberg személyében; de az ilyen nagyasszonyok is megérdemelnének egy költőt. Mert olyan csoda és olyan szép ez is, mint a farügyezés, mint a születés és .mini az elmúlás. Szemben ül velem egy iróasztatoál. A bécsi első kerület egy kis utcája, a Plankengasse egy vén házának ósdi stilusu, régies levegőjű, de nagy és gazdag emlékekkel teli lakásában. A ntul t lélegzik itt. hangos-haliliaíóan: a virágzó osztrák-magyar monarchia és — Nagyrna- gyarország. Még ilyet nem láttáim. Láttam ugyan már Érsekújváron, a „Péró" nevezetű „oigánynegyedben", egy 104 éves oigátiyasszmyt — áld ma is él —, de az már csak testileg élt, lelkileg már rég másvilág! életét éli. De ez a bécsi magyar nagyasszony itt... csoda... úgy nézem, mint a hihetetlent, a lehetetlent ... És úgy nézem, mint a magyar jobbkor, mint a magyar jobbsors megtestesítőjét. . Mi fiatalabbak, akik még 10 éve, első ifjúkorunkban, fitymál ássál, m égném értéssel és élet- bízó, hencegő megvetéssel néztünk az öregekre, ma ámülő csodálattal és szerető stanogafással nézzük ez utolsó bölényeit egy jobb kornak... Amadéi Rezsőaé grófné született Barkóczl Rosty Anna talán Becs legöregebb asszonya, de mindenesetre a liz, vagy húsz legöregebb közül való. Egv teljes évszázadot élt végig és milyen viharos évszázadot! És ma,- 99-ik éviben nemcsak testileg él, de,, meg nem . öregedett lélekkel örül még az életnek, élete apró, csöndes örömeinek: az íróasztalán terpeszkedő Írásainak; a leveleknek, miket kap; a napsugárnak, amely gazdagon és tavaszi gerjedelemmel ömlik be az ablakon, hogy bearanyozza a telet...; a látogatóinak, akik mind á múlással kevert szeretettel szeretik, szinte már nemcsak az ő személyét, hanem a grófné korát is szeretik és őrzik (és gondosan megbeszélt beosztással váltogatják egymást az önkéntes őrzői és társalkodónői szerepükben s őrzik a nagyasszony 99 évét, úgy, hogy a házvezetőnőn és szobalányon lyeknek tavaszi dalai betöltik az egész lakást s bizonyára a nagyasszony lelkét is; az egész életnek, amely még sem testileg, sem lelkileg korántsem teher neki; s a lelki frissességének, amely bizonyosan a legnagyobb öröme neki. Születésnapján nem kevesebb, mint 61 látogatót fogadott a 99 éves nagyasszony és nem fáradt bele. Naponta olvastat még újságot s páratlan lelki frissességgel éli ez a nagyasszony a 99 tavaszi látott életet s éppoly természetességgel cseveg Windischgrátzről, Nádossy- ról és Jankovichról, meg a frankügy fejleményeiről, mint Liszt Ferencről, vagy Deák Ferencről, akiket jól ismert személyesen... 1828 márc. 5-én született a nagyasszony! És pedig Budapesten, a régi Hatvany-utoa egyik házában. Szülői Barkóczi Rosty Albert és nemes Eck- stein Anna voltak. Nővére, Rosty Ilona, Trefort Ágoston felesége, másik nővére, Ágnes, pedig Eötvös József báró felesége lett. Ö Amadéi Rezső grófhoz ment férjhez, aki magas állami méltóságokat; töltött volt be Ausztriában, igy egy ideig Bukovina „Landesprásident“-je volt. 1898-ban halt meg. Egyetlen gyermekük, Amadéi Albert gróf, a diplomáciai pályán működött, Rómában volt követségi attaché s mint ilyen halt meg 1894-ben, aránylag ifjúi korban. A grófné kérdéseimre frissen és szaporán beszél (kitünően hall is és elég jól lát is még!): — Orvos nekem nem igen kell. - Nagyritkán azért meglátogat. (Magyarul beszélünk, jól beszél még magyarul.) Minden este 9-kor fekszem le és megszakításokkal ugyan, de fél 8-ig szoktam aludni. Az emlékezőtehetsége még kitűnő. Egész csomó óimét mond nekem például fejből és az életében valamely szerepet játszott neveket csak úgy fújja. Budapestről is akad néha látogatója; sógorának, Eötvös József bárónak unokái, Eötvös Lőránd báró Pesten élő leányai közül az egyik mindig meg szokta látogatni, ha Bécsben jár. — Szüleimmel — beszéli — nyáron mindig Békésmegyében, Csabaesüdön, Szarvas' mellett töltöttem a nyarat, a birtokunkon. 1850-ig állandóan Magyarországon éltem, akkor mentem férjhez. Azóta is azonban igen gyakran voltam látogatóban Magyarországon, különösen Inkey báróéknál Be- rónyben, Somogybán. A háború óta azonban nem voltam Magyarországon. - Bakácson, Dunapentele melleit volt -egy,, bátyámmá! és nővéreimmel, együtt öröklött birtokom is, de. én magam sohasem voltam ott. A bátyám azonban ott élt, mint földbirtokos. — Sógorom, Eötvös Józséf báró. nagyon böl- dog házasságban élt a nővéremmel; engem is szeretett és szerette a verseimet is. (így tudom meg, hogy- verseket is irt, amire mindjárt visszatérünk.) — Liszt Ferenc, még mikor gyerek voltam, gyakran volt Pesten szüleim házában vendég. Engem is azután igen gyakran meglátogatott Becsben, mikor már ott éltem, mint asszony. — Jól ismertem az idősebb Andrássy Gyulát Megérkezett! Újból kapható! Bicsérdy Béla kOnyve ■ , li: „A halál legyőzése" m-ik legújabb, bővített kiadás, 68 fejezettel Ara Ké. 65.— nv Kapható a ,, GéniuS** könyvesboltjában, Kosice (Malom-utca 22.) Vidékre postán az összeg előzetes beküldése, vagy utánvét mellett, is, a feleségét, a szép Kendeffy Katinkát is. A fiaan Andrássy külügyminisztersége alatt szolgált, mint diplomata, — Nagyon jól ismertem Deák Ferencet. Persze, mi akkoriban még nem ismertük lel az ő egész nagyságát. Gyerekkoromban Széchenyi Istvánt is ismertem. A beszélgetés során aztán visszatérünk verseire, mire a grófné kezembe nyom egy könyvet, azzal, hogy: egyetlen példány, mert teljesen elfogyott az utolsó példányig. Megnézem a gondoskö- tésü, régiillatu, régimódibetüs, ritka könyvecskét, a grófné féltve őrzött klenódiumát. A címlapon ez a szöveg: „Gedáchte von Gráfin Anna Amadéi, Wien, k. u. k. Hofbuchliandiung Wilhelm Frick." Dátum nincs a könyvön, de — mint a grófné mondja — 1895-ben jelent meg, egy évvel fia halála után. (Akkor már 67 esztendős volt a grófné!) A kötetben, amelyet átlapoztam, csinos kis lírai versek vannak, az akkori idők érzelgős stílusában tartva, persze németnyelvű versek. A kötet végén pedig — ennek irodalomtörténeti és népköltészeti érdekessége ie van magyar szempontból — magyar népdalok német fordításai foglaltat vak, még pedig igen sikerült, komgeniális, amellett hü és a magyar szellemet, természetet és temperamentumot teljesen, maradék nélkül visszaadó fordítások. A következő tizenhét magyar népdal fordítása van meg a kötetben: .........„N em anyától lettél...“ „Törött ágról messze repül a madár...". „Csak azért mondd meg, rózsám..." „Lehullott a hársfa levele..." „Jaj de busán szól a falu •harangja.. „Deres a fü...“ . „Az ég alatt a föld színén ... „Jegenyefa tetejébe..." „Mondja nekem az anyám ,.." „Kláráét a Tisza vize messzire..." „K’agy gazda volt az apám ..." •: y „Látod, rózsám, azt á begyet..."' • „Mardskám, Mariskám . . " ' l ’ „Magasan repül a daru ...." „Cserebogár..." .. . . „Bús az idő..." ' V' „Kis kertemben elszáradt az eperfa ....“ Itt van például a „Kiszáradt a Tisza vize niész- szíire" fordítása: : ' • „Weit die Fiút dér Theiss aus ikren Ufem télit* Allé sohönen Mádchen, allé nimmt sie mii. Fische jeder sich heraus das Llebcken sein Und verlange nie de® Andern Schátzelein!" kívül is mindig van valaki nála); a rengeteg madarának, amelyeket az egyik szobában tart. s ameMindig rózsaszínbe öltözöm, nem is lehetne másképp! ő helybenhagyja. — Rózsaszínbe, mert rózsaszín és rózsaillatu minden! Rózsavíz fakád a szivünkből és elárasztja a világot! Fölszivom, te is; bennem leszel, én benned és bennünk az egész világ! Talán tényleg nem vagyunk sehol, csak egymás szivében! Meg egy kis gyepes halmon a nagy hegyek alatt. Mintha érezném, hogy ringatja az öreg hegyek öle ezt a kis gyermeküket---- lengünk, ringatózunk, szivárványszínű üveggömbbe vagyunk zárva és disznek akasztva egy' meseszép karácsonyfára ___ Az égen a hold baktat, felhők selymén átszii- rődik a csillagok fénye és ezüsttel, -arannyal öntöz- gei minket, ő, ő mindenütt, semmi sincs, csak ő! Ö az erős gally a tölgyön és a kakukfüben az illat! Leteritem a kendőmet és végigheverünk rajta. Ez a sápadt színű kendő nekünk az egész világ térképe. Rajta van a boldogság tengere és az öröm szigetjei. Neki én, nekem ő---Vá jjon jár-e itt rajtunk kívül ember? Ha járnák is, angyali jók, mert nem zavarnak minket. Néha bámésszemü állatok jönnek, megcsengetik a közelben kolompjukat. Kissé felreped tőle az aranybura, amelybe be vagyunk zárva. Én megijedek, ő megnyugtat. — Az állatok jók, nem haragszanak, hogyha újfajta fü kerül asztalukra! És mosolyogva húzta ki egy perjecsomőból be- lébogozódott. hajam szálait. Az emberek jók, az állatok jók... az, a harmadik? Mit jelent az, hogy egy féreg mászkál a minket boritó, ragyogó bura külsején? Ide be nem jut soha! ... Jó a természet, jók az állatok, jók az emberek és legfőképpen jó az Isten, mert ő engedi meg nekünk' mindezt! IV. Már nyár van, nem tavasz, odafent, fürdenek az angyalok és ránk öntik az illatos fürdővizet. Esik. Szagosán, nyári módon. Rossz kezd lenni a természet. Esőköpenyt vittem és arra bújtunk. Mégis megfáztunk és'én tüsszentettem, ö felkacagott, a tüsszentésben eltorzult arcomra mutatott és idenyújtotta a zsebkendőjét. Később a nap felszárogat- ta az eső nyomait és jó volt újra, kakukfiipárnába lehetett dugni a fejünket. Én a kakukíüre, ő az én arcomra .... egyek vagyunk, nem zavar senki. Mégis! A kutyám felugrott. Őrizetével ő szokott kaput emelni végtelen falu otthonunk elé. A fejemhez bujt, szükölt, dörzsölőzölt, kapart, mintha türelmetlenül hazahívna. Mégkaparitotta az egyik liajtümet, kirántotta és szétbomlott hajfonatomat végighuzta a füvön. Mintha el akarna vonszolni az ő csókjai alól. És sikerül, mert ő elkedvetlenedett arccal tekint fel. — Ni — mondja s a fűben tekergő hosszú hajfonatomra mutat —, ni, még nem volt János-nap és már kibújtak a kígyók! Ezt a kutya tette. Rosszak az állatok! .... A begy taraján ültünk. A vékony tölgyfa köny- nyü szélben rezgeti., valami kis férget rázott ki a lombjai közül, mely a ruhámba hullott és szúrós kis lábaival kaparászott a hátamon. Felszisszentem. — Csitt, ki fogom venni, — mondta ő. , Elibém állt, kezét a vállamon át a ruhámba csúsztatta. Ajka hamarább találta meg a számat, mint ujjai a kis futoncot. Egyszerre csattanás dübörgött végig az erdőn, — mintha hátbavágtak volna. Arra néztünk. Egy fiatal, karcsú fa tárta szét reszketőn a gallyait, mintha segitségkérőn karokat nyújtana a több fák felé. A törzse mellett emberek álltak, fejszével csapkodták és vigyorgásuk elégedetten tapadt a fa halálát okozó nagy sebre. Mikor a korona végigdőlt a földön, vihogó, kosaras asszonyok rohantak neki és tépdesni kezdték. Felismertem a fát és felsikol- tottam. — A maga menyasszonya! Ö olyan közömbösen engedte le tekintetét a völgybe és mondta: — Az én menyasszonyom! — Mi lesz a gyönyörű, fehér virágjaival? — Azok már rég nem fehér virágok, hanem pirosló, édes gyümölcsök! Megint rátalál a számra, apró csókokat szakit róla, megszorongat, hogy pattan valamelyik csuklóm .... mintha valóban, édes gyümölcsöt ropogtatna. Az emberek ott leni most felszedik a kosaraikat és haza készülnek. Mellettünk visz el az ütjük. Tekintetüket kémlelve küldik előre. — Megláttak, — mondom. Ő elbocsát. Az asszonyok pár lépésnyire haladnak el mellettünk. A kezük, a szájuk maszatos, nyúlós lé csöpög a kosaraikból. A túlérett, összegyömöszölt cseresznye nedve. Nem is pirosra, hanem feketére érett, megiszaposodott benne a cukor. Az emberek közül senki sem köszön. — Nem láttak, — mondja ő. — De igen — vetem ellen —, azért nem köszönnek, mert szégyenkeznek. Zavarodottan figyelünk. Valamivel odébb az egyik szétbocsájtja mosta- nig szorengatot szavait: — Hát igy... egy ilyen nagysága is a Galambos Marcsa módjára! Galambos Marcsa! Ott, a betérő házban, aki minden este másnak, akárkinek a poharába teszi a testény nyíló rózsákat, aki a csókjain vásárolta a tomácos házat... Én, Galambos Marcsa? Én csak egyetlen-egyet: őt! És nem pénzért, nem, nem! Csak ... mert nagyon szeretem és meghalni éppen úgy tudnék érte, mint élni! Még élek, hát nem adhatom érte a véremet halálos sebekből folyva'... ó, de nékem olyan mindegy volna! Döbbenten álltam a szavak szennyébe mártva. Ránéztem kérőn, hogy tisztogasson. Fejét ingatta. — Látja! Ő, milyen rosszak az emberek! V. Már napok óta nem láttam. Nem kell lekicsinyelni a férget, amely az alma kéjján mászkál. Módja van rá, hogy befurakodjék a belébe és feldúlja az egész zamatos, édes húsát. —- Mária, én beteg vagyok, ágyban kell maradnom, — mondta a férjem. S én hozzá vagyok börtönözve. Borogatom. Ö köhög, öklendezik. Mintha sírboltba lennék temetve, s az ő betegségének rossz szagában a saját testem rothadását érzem. Nyálkás hangjai, mint a nyüvek mászkálnak rajtam és rágják rostjaimat. Hogy kell menekülni? A nap süt. a madarak szólnak ... hogy kell menekülni? Megint köhög, hosszan, rekedten. — Mária... én meghűltem, mikor mezítláb ugrottam ki az ágyból... mert éjfél volt már és maga nem jött meg az esti sétájáról... mezítláb jártam kint... kerestem ... Ó, a szivemet fúrja az önvád férge! Elfelejtem, hogy csak azért nézett utánam, mert a vére rugói dobták ki az ágyból és nem éppen engem keresett, hanem ... akárkit. Eifelejtem. Csak azt 1 tudom, hogy én éjfélkor nem voltam otthon, az ágyban. Én bűnös, én bűnös! Az önvád megfojt minden menekülési vágyat, mint egy fekete felhő az összes napsugarakat. — Istenem, Istenem! — Istenem, Istenem! ’ . Előveszem a rózsafüzért, görcsösen, sodrom, hogy majd szétroppannak ujjaim között a szemek. De csak egy szó jut mindegyükre, egy jajdulás. — Istenem, Istenem! . Ö hörögve alszik. — Istenem, Istenem! _ Az önvád fojt aga tása alatt kész vagyok irtózva lemondani a másikról. Csak bocsáss meg, Istenem! Kimerültén esik le a fejem, a rózsafüzér ki- csiing ujjaim közül. Ö felébred, gúnyosan, recsegön vág fejbe a hangja: , . — A magdalai szent! Felkapom a rózsafüzért és igy kapom össze a gúny érintésére minden bűnbánó, jő szándékomat. Menekülni, menekülni! Kinyújtani ifjú, viruló testemet és lerázni róla a nyüveket! VI. Az első lehető, alkalom, hogy. kidobhattam.magam a nyári nap zuhaíagjába., Néni is érzeni a lába ima!, úgy szállók mellette, fel a dombon, mély szinte sül a forró napsugárban, mint egy illatos, fűszeres ünnepi torta. Ujjaimat a tenyerébe vájom — Menjünk! y A patak túlsó partján lombos ut nyílik, mint hüvö selyemzsák torka. Beleránt,,az erdő csaloga- tóan kivetett hurkába. Árnyék, csak néhány ujjnyi sugárral piszmog a nap. ö végigdől á gyepen, dús haja széthullik az avaron, mint a márciusi forradalmak által ledöntött királyi korona aranya. Rácsöpög a csókom, mint a süni méz és kérdem: — Tudtam, hog^ velem van a lelke azokon a