Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)
1926-03-28 / 73. (1111.) szám
1926 március 28, vasárnap. ^I«<LMMAfiÍAR.HIRDAE 9 F\ kassai színészet múltjából III. befejező közlemény Irta: Flórián Kató Könyvek Tavaszi áradás. B. Palotai Boris versei. A kassai Ulobus kiadásában négy iv terjedelemben mutatja be uj verseit a Szloven- szkón jól ismert nevű Palotai Boris. Mint minden kassai fiatal poétával, úgy vele szemben is jogosult némileg az a szójáték, hogy a kassaiak többé-kevésbé Kassákosak, Kassák követői. Ez a modernség már benne van valahogy a kassai levegőben. Berkesné Palotai Boris irány tekintetében közeli rokona Lesznai Annának, Komlós Aladárnak, Szenes Erzsinek, Juhász Árpádnak, Jarno Józsefnek, Jaczkó Olgának, de legislegköze- lebb áll a néhány év előtti Vozárihoz, akinek akkori stílusát érezhetően követi. B. Palotai Boris modern nő, aki erősen stilizált beszédmód mögé rejti a mondanivalója . ^z az elstilizáltság okozza, hogy lírája nem könnyed muzsikáju és nem a legzavartalanabb könnyűséggel élvezhető dalokból áll, hanem összesüritett, tömött, sőt zsúfolt soroivoól, melyekben a súly a szavak nem a legracionálisabb egymásutánjának festői ha- kodOan van. Ez elég bizarr fogalommuzsika s miatta egyes versei külön-külön olvasva határozottan jobb benyomást keltenek, mint igy együtt, kötetben. Tulajdonképpen nem létezik nehezen olvasható költemény, csak az a fontos, ki tudja-e a költő váltani bennem a lélektani hatás törvényeinek művészi kihasználásával fogalomkötései révén azt a hatást, ami éppen az eredeti célja volt. Ennek a óéinak persze nem kell okvetlenül racionális, vagyis értelemmel teljesen szétboncolható élménynek lennie. Sőt. De az ilyen ködösen stilizáló lirai beszéd, mint a Palotai Borisé is, mégis sokszor alkalmat ad arra, hogy az élvezés folytonossága zavart szenvedjen. A szimbolizmus rejtelembeszé- dóhez sokkal fontosabb a kifejezésbeli kiforrottság, mint a realista költészetben. Ilyen kiforrott, kiteljesült költemény is van a kötetben jónéhány és még több a szép Ígérek Palotai Boris romantikus bizarrságkere- sese dacára is kiábrándult lélek benyomását kelti. A Tavaszi áradás valójában nem teng túl a köteteoen. Szerelmi élmény — a nőköltőkhöz pedig ez áll a legközelebb — meglepően kevés van nála. Inkább ősz, panasz, búcsú és „halál a kertben". A nagy közösségekből kihullott és uj közösségekbe hittel be nem kapcsolódott lirai lélek. Még a magyarsága is úgy hullott ki a szivéből, „mint lyukas zsebéből az aranypénz". Ez bizony szomorú. De némileg vigasztaló körülmény, hogy Palotai Boris még fiatal. És az sok mindent megmagyaráz és ígér. Mindenesetre a legjobb jel, hogy a legjobb és legszebb verse mégis a Tavaszi áradás. Darvas János. Művészi fényképeket készít ;r ; . WILDT, PRflHA I. £&.’ A Hilverding után, de az állami színház felépülése előtt, Kassán megforduló vándor társulatok megint belevesznek az ismeretlenség és jelentéktelenség homályába. Mindössze kettő emelkedik ki közülök s az egyik ismét egy asszony vezetése alatt áll. Az 1784—85. évadban Mayer József és Dietel- raayer János igazgatók, a budai rendszeres színészet kezdeményezői, játszanak Kassán feltűnő anyagi balsikerrel. Ugyannyira, hogy egy szép napon, csomó adósságot hagyva hátra, szép csöndesen odébbállnak, majd, miután egy teljes évig vezették az orrúim ál fogva a kassai, budai és pozsonyi hatóságokat, végleg eltűnnek a láthatárról s a szerencsétlen kassai hitelezők bottal ütik a nyomukat. 1786—87 telén pedig Göttersdorfer Borbála, egy igen ismert és jónevü szinészesalád tagja, hozza társulatát Kassára. Minden valószínűség szerint ez a két társulat lehet az, amelynek kiválóságáról nevezetes adat tudósit bennünket. Kazinczy Ferenc „Pályám emlékezete" cimü müvében azt Írja egy 1786 telén végignézett bécsi előadás után, amelyben a híres Lángé játszotta a főszerepet: „...meg voltam győződve, hogy a kassai színészek nem játszottak volna rosszabbul, sőt még jobban, mint ezek ma itt". És tovább: „Clavigo vala jelentve és Beaumarchais szerepét Brockmann szándékozta játszani. Megjelentem a házban és vártam a csodát. Brockmann az első fölvonásokban jól játszott, de ezt Kassán is adták volna igy." — Miután Hilverding óta egész 1788-ig az említett két társulaton kívül egy jobb szinészosapat nem tartózkodott Kassán, Kazinczy szemei előtt véleménye nyilvánításakor ez a két társulat kellett, hogy legyen. Kazinczy e müvéből különben még valami fontosat tudunk meg: Kassán már 1786 előtt többször színre került Shakespeare Hamletje. A szó- baniorgó hely igy hangzik: „...tudván, hogy a szin fődarabjának Hamlet tartatik, mindég távol maradtam Kassán a színházból valahányszor azt játszották, félvén, hogy rossz, vagy ami ugyanaz, közepes játék elöli bennem a keresettet." Hogy melyik igazgató adta először és milyen sikerrel, arról, sajnos, nincs adatunk. Hihetőleg Mayerék hozhatták magukkal Pestről, ahol már 1775 óta játszották, természetesen „átdolgozott" kiadásban, és mint a többi színpadokon, itt sem örvendhetett különösebb tetszésnek. • ... ^ ^ Nem sóikkal Göttersdorfemé távozása után megkezdődik az uj színház építése. 1787 januárjában kezdik lebontani a régi kávéházat, annak a helyére kerül, az uj épület, amely a színházat, kávéházat és tánctermet foglalja magában. Először a kávéházat és tánctermet építik, a tulajdonképpeni 6zinház építéséhez 1788 augusztusában fognak. Tehát a kassai színház alapkövének lerakása az 1788. óv harmadik negyedébe esik. Az építési és berendezési munkálatok több, mint egy évet vesznek igénybe, mindazáltal a kassai állandó színészet az 1788. évvel veszi kezdetét. Ugyanis miután megfelelő pályázó akadt, a már kész tánctermet rendezték be némi átalakításokkal lakhelyül á hontalan színészet számára, amig az uj színház tető alá kerüL Ebben a színházzá alakított táncteremben kezdte meg előadásait 1788 december havában Bulla Henrik igazgató, akinek nevéhez fűződik a kassai állandó színház megnyitása. Bulla Prágában született 1754-ben és 22 éves korában Salzburgban lépett fel először. Nyolc vándorév után az u. n. Bondini-féle társaságnak igazgatója Prágában. De nincs szerencséje és 3 rövid hónap múlva fölmondanak neki. Ezután Schmaüö- geréknél szinész Budán, majd ugyanott igazgató lesz 1787-ben. De itt sem kedvez jobban a sors neki, mint Prágában és már a kővetkező nyáron a kassai színházért pályázik. Maga azonban nem mehet el még Budáról, a császár jelenléte tartóztatja, csak a helyettesét, Scheidhauert küldi a társulattal Kassára. 1789 áprilisában aztán utánuk megy és május 6-án két évre szóló szerződést köt a várossal, amely a társulattal meg volt elégedve és biztosítani óhajtotta magának. Ez az első hivatalos szerződés Kassa város és egy szinigazgató között. Német nyelven fogalmazott eredetije a kassai városi levéltárban található. Pontjai közül megemlítem a másodikat, amely szerint az igazgató előadásonként 3 rénes forintot tartozik a városnak fizetni. A színház belső berendezése, nevezetesen a dekorációk, még nincsenek egészen készen, de azért az első' sziniévad, amelyet az uj színházban játszanak, 1789 novemberében veszi kezdetét és 1790 áprilisáig tart. A közbejött 6 heti országos gyász miatt (II. József 1790 február 28-án halt meg) a szokottnál kevesebb előadást tartottak, összesen 62-szer játszottak. Kassa közönsége meg volt az uj színigazgatóval elégedve. Erre Bulla, akinek ebben színigazgatói pályafutása alatt vajmi keveset volt része, büszkén és emelt fővel vitatkozik. Ami a műsorát illeti, abban az egykori színiirodalom minden divatos válfaját megtaláljuk. Ezek között természetesen százszámra voltak darabok, amelyekről nem emlékezik meg az irodalomtörténet, de úgy volt ez akkor a legnagyobb külföldi színházakban és legnagyobbrészt igy van ma is. Az előadott darabok nagyrésze V?—1 évszázad múlva feledésbe ment, mert a szerzők ma is többnyire nem az utókor, hanem a nap publikuma számára dolgoznak. Bulla műsorának magvát a tiszta vígjáték és az u. n. polgári dráma képezte. Az elsőt leginkább Jünger képviseli, az utóbbit Schröder és az újabbak közül Iffland. Szint és változatosságot a katonadarabok (ifj. Stepbanie) és a már fel-feltünedező lovagdrámák hoztak. A klasszikusok elég számos darabbal szerepelnek. Lessingnek mind a három darabját adják. Schillertől a „Rablók“-at, „Fiesco“-t és az „Ármány és szerelmet", Goethétől csak Clavigot. Igen számosak a műsoron a Shakespeare-darabok. Rómeó és Júlia, Hamlet, Othello, Lear király, III. Ri- chiard, A velencei kalmár és a Makrancos hölgynek egy ■ Sohink-féle 6Zömyátdolgozása. Az egész műsor a haladás szellemétől van áthatva; éppen ez a mindig előre való törekvés a főjellemzője Bullának és ezt nem látja meg a kor, amely ellenségesen áll vele szemben és nem látja a góbhai színházi naptár tudósítója, aki hihetetlen lekicsinyléssel és megvetéssel ír Bulláról. A maga egyoldalú meglátásával nem ismeri fel a kudarcot kudarcra valló, hibát hibára követő igazgató pályafutásában a benne rejlő tragikumot. Előre, műidig és-, minden áron előre — ez Bulla életének jelszava. Minden csábítja, ami uj, ami ismeretlen, ami egy lépést jelent előre a színészet fiatal életében. Ez a lépés, ez az egyetlen cél s ez szentesit minden eszközt a haladás fanatikus munkása előtt. Innen van, hogy olyan darabokkal is próbálkozik, amelyek erejét és eszközeit felülmúlják. Emiatt aztán erősen támadják, bukás bukásra éli a nagy színpadokon és Németország hangadó sziné- szeti orgánuma, a góthai színházi naptár kimondja a lesújtó véleményt: Bulla épp annyira szinigazgató, mint amennyire szinész a lámpa tisztogatója. Az kétségtelen, Bulla előtt nincs ugyan nehézség, de úgy „segít" magán, ahogy tud. A darabokat összevonja, egész jeleneteket töröl, két szerepet eggyé forraszt, egy csomó személyt egészen elhagy. A legszomorubb a dologban, hogy az ilyen „javítást" leginkább a Shakespeare-darabokon gyakorolta. Ezek a „javított" Shakespeare-kiadá- sok különben is járványosán el voltak terjesztve akkoriban, minden szerző büszke volt rá, ha Sha- kespearet „használhatóvá" tudta tenni. És ha a legfelsőbb cenzúrái szabályzat Kotzebue munkáinál megkívánta, hogy a darabokat úgy alakítsa át az átdolgozó, hogy ha a szerző véletlenül megjelenne az előadáson, ne ismerjen rá a saját darabjára, ezt az eredményt a Shakespeare-átdolgozásoknál feltétlenül elérte. A Shakespeare-darabok már ebben a javított kiadásban kerültek a magyarországi német színigazgatókhoz, azok aztán, mivel legtöbbször még igy ás felülmúlták erejüket, merészen „tovább javították" őket. Bulla pedig ilyen szempontokból, amint mondtam, különösen nem ismert akadályt. Egyszer egyébként, amikor Budán ruhatár nélkül maradt (az előző igazgató magával vitte az egészet) és a kölcsönkért ruhatárat egy este nem tudta megkapni, gondolkodás nélkül előadatta a Velencei kalmárt színészeivel a köznapi ruhájukban — in ihren táglichen Lumpen, mint ahogy a góthai színházi naptár megvetően mondja. Pedig Bulla megvetés helyett minden hibája ellenére is inkább elismerést érdemelt volna. Óriási lépéssel vitte előre a 6zinügyet a haladás terén. A budai, pesti és kassai színházak műsora évtizedeken át azt a karaktert őrzi meg, amelyet a sokat támadott Bulla alatt nyert. Emellett a sors mindig mostohán bánt vele. Kassán is rosszul ment a dolga. Az anyagi siker messze mögötte maradt az erkölcsinek. II. József tőrök háborúja után hirtelen nyomor és ennek folytán nagy drágaság állt be. Azonkívül a Kassán állomásozó katonaságot elhelyezik és egy csomó hivatalt áthelyeznek. Mindezek folytán a színházlátogató közönség a minimumra csökken és Bullának a maximális közönségre számított színházban kell játszania. Mikor pedig megszorultségá- ban a lembergi nyári turnéja után arra kéri a várost, részesítse őt bármily formában a nyilvános bálok jövedelmének egy részében — ezt a támogatást megadták akkoriban minden nagyobb városban a színigazgatóknak —, akkor a magistratus ridegen a szerződés betüszerinti megtartására szólítja fel Úgy, hogy Bulla, akit a szerződés a következő évben még Kassához köt, ezalatt az évad alatt még jobban tönkremegy, és 1791 április közepén. adósságot hagyva hátra, távozik végleg Kassáról. Vállalkozása a magistratus keményfejiiségén akadt fenn. Pedig Bullának igaza volt, azt világosan bebizonyította a jövő. Kassán abban az időben nem lehetett egy nagyobbszabásu színtársulatot fentariani anyagi támogatás nélkül. Riadó Hozzád kerestem az utat, de megmérgeztek a kutak, ha szomjas voltam s ittam. Kerestelek, kutattalak s még ezer véres perc alatt sincs nékem itt, ki itt van. Melletted álltam: hasztalan! Mondatból eltévedt alany voltam melletted én csak. S ha elfutott a gyorsvonat, szél hozta vissza hangodat, a móka szél még csélcsap. Néha szaladtunk együtt is, mert olykor néma eskü visz két embert ölelésre. De kést szúrt a szivembe — jaj! — egy fáradtan sikló sóhaj, hogy jegyét belevésse. Már leszakadtak a karok s most mégis vetni akarok, szántani és aratni! Hallod(?): éjjel a háztetőn nem szélkakas, az én velőm süvölt. S a föld ma annyi dobbanást zug morajba itt, hogy fölkapja a karjaid száz uiabb ölelésre. Látod(?): a fáknak vére van, nem sírom rájuk énmagam omlott inakkal mégse. Üszkös bús barrikádokon múltammal vagyok már rokon s jövök zászlósán újra. Völgyeken zug érted az ár, egy szegénylegény, rossz tatár a riadóját fújja. Juhász Árpán. Testamentum Irta: Sárost Árpád. Az apám nagybetegen feküdt. Megkinozta az élet, a hosszú betegség. Nem akarta, hogy vigasztalják, nem szerette, hogy látogassák. A halál mélységes csendjében rendezgette belső életét A szomszédok leverten távoztak el ágyától: nem sokáig húzza — bucsuzkodtak meg- roskadt édes anyámtól. Egy este, a félszemü Jéger szomszéd, az apám után tudakozódott Az apám volt ennek a városrésznek az Írástudója, keresett tanácsadója. — Mit akar az urammal, Jéger bácsi? Látja nagybeteg. — Pedig most igazán nagy szükség volna a tekintetes urra. Hamarosan szükség. Az öreg Kriskó, a végét járja. Testámentumot akar iratai. A tekintetes urat kívánja. Az apám nagynehezen felemelkedett — Készül az öreg? Azt üzenem neki Jéger szomszéd, várjon még néhány napot majd együtt megyünk. Az egész szoba megtelt keserű sírással — Nem mehetek, Jéger. A lábaimat már marokra fogta a kaszás... — Hát segítse az Isten, tekintetes uram. Átmegyek a Halász tekintetes úrhoz. Talán ő is ért az effélékhez. Az öreg eltávozott Láttam az anyám könnyes arcán, hogy fájlalja a veszteséget Mert az néhány forint is, ami onnan jött volna, nagyon, de nagyon kellett nekünk. Visszaültem könyveimhez. Audaces Fortuna juvat. Éppen ezt a latin közmondást preparáltam. Teljesen igaz. Bátraké a szerencse. Ragadd meg, fiú. — Anyám, ezt az embert nem szabad elküldeni. Utána futok, visszahívom. — Beteg apádat csak nem zavarjuk ki nehéz ágyából. — Nem is kell. Megírom én a testamentumot Kirohantam Jéger bácsi után. — Ne menjen bácsikám sehova. A testamentumot elkészítjük. Ott leszünk mindjárt, mondja meg Kriskóéknak. — Annál jobb, öcsém, dűnnyögte az öreg. Apjaurát amúgy is megszoktuk. Az anyám egészen odavolt merészségem miatt. — Mit akarsz tenni, tudatlan fiú? Mért bolondited azokat a megszcnioritott embereket. — Megírom én a végrendeletet Nagy pénz az anyám, amit érte kapok. S *k napig elélhetünk rajta. Anyám elhallgatott. A szive kidebogta, hogy igazam van. A kenyér, az parancsol. Elmondtam az apámnak, mire vállalkoztam. Valamikor harcos kezével megsimegatta az arcomat. Felavatás volt ez a küzdelmes életre, és elismerése egy mártírnak — Apám taníts meg, hogy Írjam? — Kezd el igy fiam: „Érzem közeledni halálom óráját, ép elmével, minden befolyás nélkül teszem Írásba végső akaratomat." Hajlékunkat erre ujfent megülte a sziv- szaggata szomorúság: úgy éreztük, apánk is búcsúzik tőlünk. A haldokló Kriskónál megtelt a szoba rokonokkal, megöregedett szomszédokkal... Megértett gyanakvással méregettek valamennyien. Bátran és magambabizóan ültem le az ősi, faragott tölgyfaasztalhoz. — Magad akarod megírni a testámentumot, fiam? — kérdezte az ácsmester, a gyülekezet szószólója. — Magam, egyedül. Úgy ültem ott, mint ama bibliás gyermek a bölcsek templomában. * Az elmúlás perceivel viaskodó öreg, viar- sárga arcáról elsiklott szemem az ágy lábánál támadt fényesség felé: Ott állott maga a szelíd nézésű Názárethi. Kenyeret tartott két szöghelyes kezében. Mennyei eledelt, a szükölködők megenyhité- sére. ■■■■■$ '/- ". v ; — Add nekem ezt a kenyeret Uram — szóltam lelkemmel hozzá. — Add nekem, akarom. Otthon várnak rá. Nekem kell ez a kenyér... A szomorú Názárethi felém nyújtotta a nélkülözött édes kenyerét... És az öreg Kriskó végső akaratát Írásba foglaltam, tiszta, értelmes betűkkel, amint azt a hivatalos urak szokták. Éreztem, hogy az én tizennégy évem egyszerre viharállő törzsekké öregedtek. A végrendelet elkészült. Ki fogja azt aláírni? Ezt a lényeges formulát nem ké"deztem meg az apámtól. A távozó Názárethi körülhordozá sugárzó szemeit az egész gyülekezeten. Megmutattad az utat én Uram. Tanúi az örökkévalóságban átbucsuzásnak, írjátok alá valamennyien az én írásomat. És mindany- nyian a munkában megsulyosodott kezekkel tanúsították az én írásom igazságát. Az ácsmester megköszönte segítségemet és egy tízforintost csúsztatott illendőképpen a kezembe. A szöghelyes kezekből nekünk jutott kenyér, az élet és az öröm eledele — meghosz- szabbitotta az apám életét is.
