Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)
1926-03-23 / 68. (1106.) szám
4 1926 március 23, kedd. Siónak ezek egy elsöosztályu házkutatásnál is. Mindenesetre sajnálom, hogy nem voltam otthon, figyelmeztettem volna önöket, hogy titkos iratokat legcélszerűbb szelencébe rejve a kertben elásni. Elvégre már ta- vaszodik. Hátha felásatták volna államköltségen a kertemet Hiszen mi szegény kisebbségiek úgyis oly keveset élvezünk az állami támogatásból. S emellett önök alapos munkát szoktak végezni, valószínűleg meg- rigolirozták volna vagy félméternyire a földet Jó Isten, mekkora uborkák teremhettek volna ott. De legyünk igazságosak. Némi eredményt mégsem lehet önöktől, tisztelt rendőr és detektív uráli, eltagadni. Hiszen mégis találtak a nagy csomóban vagy öt-hat szál lefoglalni való papirt: egy kis verses füzetet, amelyről nem tudom, enyém volt-e, hogy került hozzám s mit tartalmaz, egy pár lát- képes levelezőlapot, amiknek .eredetijét in natura is mindenki megnézheti magának, egy receptet valami cseppekről és — nunc venio ad fortissimum — a kémek és összeesküvők jegyzékét. Képzelem, hogy erre a leletre micsoda „Heuréka kikiáltás reszket- tette meg a levegőt. Ám sajnos én inkább a latin klasszikusokhoz vonzódván, az önök leletjóre az a régi latin mondás jutott eszembe: „Difficile est satyram non seri- bere.“ Ha önök megnézik a dátumot: Illává, 1920 május 14, megsejtették volna, hogy ez a diadalmasan feltalált jegyzék azon disz- tingvált úri társaság tagjainak névsora, akikkel 1920 nyarán az önök nagynevű elődeinek, a kitűnő propagácsoknak jóvoltából a kies Illaván üdültem. A névsor elején ott láthatják Tuka Béla dr. urat is. Igen, az önök diadala nevetésbe fulladt. Azután, könyörgöm, miért kellett engem Füleken lefogatni s rendőrkisérettel Besztercebányára küldeni? Hiszen anélkül is odautaztam, Budapesten váltott jegyem is odaszólt Sőt a házkutatás hírére megrövidítettem budapesti tartózkodásomat is, hogy mielőbb az önök rendelkezésére álljak s ha már magam is hazautazom, minek engem rendőrrel kisértetni oda; ha megszököm és nem utaztam volna haza, akkor meg úgysem tudnak diszkiséretet adni mellém. Vagy attól tartottak, hogy elunom magam Fülektől Besztercebányáig s kellemes uti- társról óhajtottak részemre gondoskodni? Mélyen meghat ez a figyelem, de felesleges volt; egy érdekes Wels-regényt hoztam magammal Budapestről (az Istenért, le ne foglalják utólag!), ez pótolta volna a mellém adott utitársat is. Vagy talán a magam és podgyászom alapos megmotozásához fűztek vérmes reményeket? Ismétlem, nem kultiválom az államellenes dokumentumokat, de ha mindenáron óhajtották, hogy ilyeneket szállítsak önöknek, gondoskodóink kellett volna, hogy korábban értesüljek a házkutatásról, mert én csak hétfőn reggel értesülhettem szives közreműködésükről s igy igazán legjobb akarat mellett sem lett volna sem időm, sem módom az önök által óhajtott mintakollekciót beszerezni. Hamis ezerfrankost — mert erről is irta^ a lapok —, ugy-e bár, szintén nem találta^ nálam. Sajnos, valódit sem. De félre a tréfával. A dolognak komoly, véresen komoly oldala is van. Miért ez az embervadászat, miért ez az örökös kémhajsza? Micsoda államérdek kívánja ezt? Hát a Svehla-Benes-féle patentirozott demokrácia sohasem fog tudni már ellenni politikai üldözések nélkül? Benes ur külföldön- belföldön örökkön a lojalitás hiányát veti szemünkre. Pedig mi, megkérdezésünk nélkül régi hazánktól elcsatolt kisebbségi csehszlovák állampolgárok, számoltunk a megváltozhatatlannal, beleilleszkedtünk az uj állami rendbe, lojálisán teljesítjük állam- polgári kötelességeinket. S mit kapunk érte? Gyűlöletet, üldözést s az illojalitás vádját. Mit kívánnak hát tőlünk? Szeretetet? Szere- tetet még sohasem lehetett pofonokkal kicsiholni. Azt ki kell érdemelni. Szeretettel. Végre is, jó urak, nem veszik észre, és szépít a €smMcréme Corall-puüer GOíall-szappan FfileraVaí « t. S. R. részére: Vörös Rák gyógytár, üratislava, így fiatalít hogy örökös kémhajszájukkal s falra festett irredentizmusukkal már nevetségesekké kezdenek lenni? És még azzal a régi közmondással sem menthetik magukat, hogy a fenségest is csak egy lépés választja el a nevetségestől. Mert a fenségest önök még sohasem érték el, de a nevetségesben már benne gázolnak. Elbocsátott ungmegyei tisztviselők panasza a közigazgatási bíróság előtt A bíróság elutasította az elbocsátott tisztviselőket nyugdíjigényükkel Azután a liberális határozat után, amelyet Körmendy-Ékes Lajos volt képviselő és elbocsá- | tott kassai városi tanácsosnak nyugdija ügyében a legfőbb közigazgatási bíróság hozott, általános volt a remény, hogy az elbocsátott tisztviselők kálváriájának vége, és hogy legalább minimális nyugdíjigényeik hatóságilag el fognák ismertetni. Ezen feltevésünkre sajnosán reácáfolt a legfelsőbb közigazgatási bíróságnak az elbocsátott tisztviselők nyugdij-ügyében a mai napon hozott határozata. Tudvalevő ugyanis, hogy 1919. év folyamán Moys László dr. volt ungmegyei zsupán és kormánybiztos a megyei tisztviselőket fogadalom le nem télele miatt egytől-egyig elbocsátotta. Azóta ezen elbocsátott tisztviselők több ízben kérték reaktiválásukat, kérvényeiket azonban még válaszra sem méltatták. Benes miniszternek 1922- ben Ungváron történt látogatása alkalmával a tisztviselők egy része kérvényt adott be hozzá, minek eredményeképpen a zsupánátus 1924. év végén végre elintézte kérvényeiket oly értelemben, hogy valamennyiket minden nyugdíjigényükkel elutasította, azon az alapon, hogy 1920. évi 476. számú kormányrendelet értelmében szükséges kérvényt az ujjáalkalmaztatás iránt a kormányzóságnál annak idején be nem nyújtották. A tisztviselők közül öten, névszerint Zombory Dezső dr. volt vármegyei főügyész, Rojkovics Béla, Veres Andor, Katona Zsigmond és Kálmán Mihály panasszal éltek a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz és abban, hivatkozva arra, hogy- a köztársaságnak nem volt joga. hogy7 1919. elején a Ruszinszkóban lakóktól hügégesküt követeljen, mert Ruszinszkóra vonatkozólag a csehszlovák felségjognak az alapja az önkéntes csatlakozás és nem a forradalom lévén, nem lehet semmi! jogalapja annak, hogy a büségeskünek ezen idő-1 előtti követeléséből kifolyólag, illetve annak megtagadása miatt, egyeseket jogi hátránnyal sújthassanak. Miután valamennyi panaszló 1920. júniusába, tehát még az említett 1920. évi 476. számú kormányrendelet előtt kérvényét igényének elismerése iránt beadta, kérték, hogy a közigazgatási bíróság mondja ki törvénytelennek a zsupán elutasító határozatait és állapítsa meg a kérvény- zőknek a vármegyei nyugdijszabályzat szerint nyugdíjjogosultságát. Ez a panaszt a legfelsőbb közigazgatási bíróság II. tanácsa ma tárgyalta. Elnök volt Srb tanácselnök, előadó Haverka dr. közigazgatási bíró. A tanácsnak többek között tagja volt Hajek dr., volt ungvári vicekormányzóhelyettes is. Az előadó röviden ismertette az ügyet. Á panaszosok jogi képviselőjének, Ackermann Fiilöp dr. fejtegetései után a közigazgatási bíróság majd egyórás tanácskozás után kihirdette az alábbi meglepő határozatot. A panaszokat, mint indokolatlanokat elutasítja, A rövidreszabott indokolásban kimondja a bíróság, hogy mindazok, akik az 1920. évi 476. számú kormányrendelet előtt el lettek bocsátva, semminemű ellátásra igényi nem tarthatnak az állammal szemben. A nyugdíjigény érvényesítésének feltétele volt, hogy a rendelet kibocsátásakor szolgálatban legyenek és hogy a rendeletben előirt kérvényt az illetékes helyen beadják. Miután ezt panaszlók nem tették meg, elvesztették mindennemű igényüket arra, hogy a csehszlovák államtól nyugdijat követelhessenek. Amint látszik, a határozat a panasz tárgyával egyáltalában nem is foglalkozott és nem is ad ! választ arra, hogy a megyével szemben panasío- | soknak nyugdíjigényre van-e joguk. A rákos megbetegedések kilencven százaléka gyógyítható Egy híres bécsi egyetemi t anár szenzációs kijelentései Bécs, március 20. A rákbetegség leküzdésére akkuit bécsi egylet közgyűlésén, amelyen a híres sebész, Eiselsberg professzor elnökölt, Riehl udvari tanácsos, egyetemi tanár tartott beszámolót a rosszindulatú daganatok és elsősorban a rákmegbetegedések kezelésének mai állásáról. Ez a beszámoló eddig páratlanul optimista hangon nyilatkozott, ennek a kivételesen súlyos betegségnek gyógyítási lehetőségeiről. Riehl professzor kijelentette, hogy az utolsó statisztikák szerint a rákos megbetegedéseknek majdnem kilencven százaléka gyógyítható. A. gyógyszer: a rádium, amelynek hatását más gyógyító faktorokkal, a sebészeti beavatkozással és a Röntgen-sugarakkal lehet kombinálni. Riehl beszámolt arról, hogy a rádiumot és a rádium-ema- nációt hogyan alkalmazzák manapság a rákos daganatok ellen. E daganatokba rádiumokat tartalmazó tűket dugnak be, amelyeket előre meghatározott M—bo—b—apa—pfjfwji'iiacw—ga— ideig benne hagynak. Legújabban azonban kis üvegcsékben komprimált rádiura-emanaciót tesznek mélyen be a rákos daganatokba, amelyekre az élő szövetet rágyógyulni engedik. Különösen a női betegségnek tekinthető rákos elváltozásoknál értek el az ilyen rádiumkezeléssel fényes eredményeket. Az utóbbi időben mind többször sikerült teljesen gyógyíthatatlannak tekintett rákeseteket gyógyuló, vagy operálással gyógyítható esetekké átváltoztatni. Egy híres német nőorvos, Doeterlin tanár, már több száz mellrákot gyógyított ki tisztán rádium sugarakkal, anélkül, hogy a sebészi beavatkozásra szüksége lett volna. A legjobban lölhasz- J nálható azonban a rádiumsugárzás a rák eddig ismert gyógyeszközeivel kapcsolatban, amikor Röntgen-sugár kezeléssel, vagy többé-kevésbé gyökeres operatív beavatkozással egyesítik azt. Igen fontos körülmény még az is a rákos betegeknél, hogy a rádiumsugárzás nemcsak gyógyít, hanem igen erős fájdalomcsillapító hatással is van. Kloroformos banditák rablótámadása Szabadkán Két intelligens külsejű fiatalember ki akart rabolni egy gazdag szülésznőt — Véres küzdelem a merénylőkkel Szabadka, március 2Ö. A szabadkai rendőrségen csütörtökön délelőtt nagyszabású bűntényről tettek jelentést. Szerdán este Nagy-Kocsis Mária szabadkai szülésznő Jago- disika-utca 12. szám alatti lakásán kloroformos banditák vakmerő rablótámadást kíséreltek meg. A feljelentés szerint esíe hét óra tájban egy hosszú, nyúlánk és egy alacsonyabb fiatalember kopogtatott be a Jagodinska-útoa 12. szám alafii ház tulajdonosnőjéhez: Nagy-Kocsis Mária szülésznőhöz: — Nagyon sürgős ügyben jöttünk — mondották —, a szomszédunk küldött a Csernovics-ufcá- ból, hogy jöjjön ki szüléshez. A szülésznő gyanútlanul beengedte a fiatalembereket a lakásba és megkérte őket, hogy várják meg, mig felöltözködik. Időközben beszélgettek és a jólöltözött fiatalemberek elmondták, hogy a Fer- rum-gyár tisztviselői, egyben érdeklődtek, hogy nem kaphatnának-e Nagynénál bútorozott szobát. Amikor azután a szülésznő már a kabátját akarta felvenni, a magasabb fiatalember rávetette magát, boxcrrel fejbeütötte, míg a másik merénylő egy. a műtéteknél használatos kloroformkosarat vett elő és az asszony szájára tapasztotta. Kéltségbeesett küzdelem fejlődött ki az erős asszony és támadói közölt. Nagyrét minden áron le akarták teperni, hogy megakadályozzák a védekezésben. A birkózás közben Nagyné a fején és az arcán súlyosabban megsérült, ellepte a vér, annyi ereje azonban mégis volt, hogy kiszabadította magát támadói közül, kiszaladt az udvarra, ahol segítségért kiabált Segélykiáltásaira a házban lakó vasutas felesége és egy másik nő előjöttek, mire a két támadó a szobából kirohant az utcára és a következő pillanatban eltűntek a sötétben. Nagyné a rendőrségen pontos személyle írást adott támadóiról, akik a szülésznő előadása szerint intelligens külsejű fiatalen^erek, a magasabbik gondosan megkötött maslinyakkenfkötelük P/aha Ily Jindrisska 16 szállítja önnek az igazi kézzel varrolt budapesti cipőt. dót viselt, mindkettőjüknek arca borotvált volt cs az alacsonyabbik erősen szeplős. A rendőrségen már eddig is megállapitot! k, hogy a kloroformos merénylők ismerték a jómódú szülésznő vagyoni viszonyait és a támadási abban a reményben követték el, hogy nagyobb zsákmányra tesznek szert. A rendőrség széleskörű nyomozást indított kézrekeritésükre. A láthatatlan bankár Az épen nem tartozik a ritkaságok közé, hogy bankárok hirtelen láthatalanok lesznek, eltűnnek. De az a bankár, akiről alább lesz sző, az nem szökött meg. Sokan tudtak róla, érintkeztek vele, de azért mégsem ismerték. Sok pénzt bíztak reá, anélkül, hogy tudták volna, kicsoda. Az igaz, hogy csak lopott pénzt, mert az ő ügyfelei tolvajok és betörők voltak. Tempelhof nevű német városban nemrégiben betörtek a városháza főpénztárába és onnan majd egy félmillió márkát raboltak el. A rendőrség a legnagyobb eréllyel nyomozott a tettesek után és csakhamar sikerült is őket kézrekeriteni, de pénzt egyiknél sem találtak. A vizsgálóbíró kérdésére mindig csak az volt a válasz: — Nincs nálam! Átadtam a részemet a bankár urnák. — Hogy hívják a bankárt? — Vilmosnak. •* — És a másik neve?-—Nem tudom. Ugyanígy vallott a másik két bűntárs is. A betörők megadták a bankár személyleirá- sát is. — Igen előkelő megjelenésű. Aranylánca, aranykeretes szemüvege van. Vállalkozó, vagy kereskedő. — És hol lakik? — Nem tudom. Mi hol vendéglőben, hol kávéházban találkoztunk vele és ott adtunk át neki mindent; ha kellett pénz, ott kaptunk tőle. —- Van valami irástok az átadott összegekről? — Nincs. A bankár ur becsületes ember. Soha meg nem csalt minket. Még a kamatokkal is pontosan elszámolt. — Miféle kamatokkal? — A reábizott pénzeket kamatoztatta és a javunkra irta. A rendőrség nehéz feladat előtt állott A személyleirás alapján nem lehetett megtalálni. Valamilyen uás módot kellett kieszelni. Amíg a rendéi ség a bankárt kereste, az egyik betörőnek, Brúnó Schulzn.ik sikerült megszöknie a börtönből. A rend-retg csakhamar nyomára akadt, de nem fogta el, hanem mindenütt követték, úgy gondolva, hogy Schulz majd rávezeti őket a bankár nyomára. És sok jel tényleg arra mutatott, hogy Schulz keresi a bankárt, hogy tőle pénzt kapjon. De a ravasz bankár nem mutatkozott a szokott helyeken. A rendőrség tehát Schu’zot elfogta és visszavitte a börtönbe. A helyeket azonban és az embereket, akikkel Schulz érintkezett, továbbra is figyelemmel kísérték és igy a gyanú egy Schröder Pál nevű kereskedőre terelődött. Állandóan szemmel tartották és mikor már elég terhelő adat volt ellene, elfogták. A házkutatás eredménnyel nem járt. Se pénzt, se pedig valamilyen gyanús dolgot nem találtak. Lassankint kiderült, hogy Schrödernek még két lakása van, de pérzt egyikben sem leltek. A megindított széleskörű nyomozás alkalmával azonban jelentkeztek tanuk, akik Schrödert különféle gyanús helyeken látlak. Schröderből azután lasssankint kivette a rendőrség, hogy a város közepén levő kis ligetben 10.000 márnát elásott. A megjelölt helyen a pénzt meg is találták. Azután későit; ismét kivezette a rendőröket egy helyre, ahol ugyancsáinO.OOO márkára bukkantak. — És hol a többi pénz? •— faggadták a rendőrségen. — Nem mondhatom meg. Különféle vállalatokba fektettem. És a pénz nem az enyém, azt reárn bizták. Ügydeleimet nem károsíthatom meg. — De az ön ügyfelei betörők, tolvajok, rablók — válaszolt a bíró. — Nem kutattam a pénz eredetét. Ehhez nem volt jogom, — felelte a bankár ur. — De az ön ügyfelei nem érdemlik meg az ön pártfogasát, — csapott rá hirteleu a bíró. — Az égjük például elárulta, hogy az égj „vállalatnál" ön is közreműködött és ezért 15.000 márka vtiszteMdijat“ karolt. Ne is tagadja, ez biztos. Tehát ön szabad óráiban, műkedvelőként, néha lopott is. Nos, mit szól ehhez? A bankár erre nem szólt pemnüt. A b<rö- "'■ásznak most máranem lesz n^kéz feV^ef.a a betörőbanda egész bünlajslromát összoálliLv
