Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-07 / 31. (1069.) szám
Petrogalli Oszkár sirja fölött Irta: Sziklay Ferenc. Kassa, február 6. / Ha ott lennék a sírodnál, — drága testvérem, — ezt az emlékbeszédet mondanám: „Eljöttünk halálod első évfordulóján sírodhoz, elesett vezérünk. A magyarságért való küzdelem hősi halottja vagy, de nem az ellenség sújtott a porba, — mi magunk. Mi itt- maradottak, bűnösök, rövidlátók, akik az ellenség helyett egymás ellen edzettük kardunkat. Bűnösök vagyunk, hogy megtettük s rövidlátók voltunk, hogy nem láttunk meg Téged kardjaink hegyei közt Te voltál a pajzs, mely felfogta az egymásnak irányzott pengéket, Te voltál az, aki magadat dobtad áldozatul a testvérharcban. Te voltál a Megváltó s talán öntudatod utolsó percében — óh, a haldoklók az igazság látói — magad is megértetted ezt. És talán mint a Golgotha isteni halottja Te is megadva sóhajtottad, „mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, de a Tied!“ Hitted, hogy halálod lesz a válság bűneinkért s amit nem tudtál elérni élő szavaddal, kivivőd az emlékeddel. Hitted, hogy „elég, a példa fáj“ s életed beteltén missziód betekét remélted. Hogy fájhat még lialottan is forró szived, hogy hitedben, reményedben megcsalódtál. Csalódtál mibennünk, akik nem értettük meg áldozatodat, akik dicsekedni tudunk Veled, siratni tudjuk elvesztedet, de mártirsorsod igazi okát nem akarjuk meglátni. Nem látjuk meg, hogy nem szép szavakra van szükség itt, de tettekre, hogy öklünk nem arra való, hogy egymást fenyegessük vele, de arra, hogy megtörtén, bűntudatosan, vérkönnyesen mea- culpázva döngessük önnön melleinket. Kicsinyek vagyunk Tehozzád mindnyájan. Te vezér voltál igazán, de senki azt neül látta rajtad, szerény voltál, meleg szivü, hivő, okos barát, mindég kérő, sohasem parancsoló. Mi közkatonáid voltunk, hited volt a lobogónk, nagy elméd a sötétben utat mutató fáklyánk, meleg szived a tábortüzünk a hideg magyar éjszakában. És ma adjuk mégis a vezér nem ránk szabott szerepét. Mindenki magát hiszi a legjobbnak, az egyedül igaz vezérnek. Szemünk magunkba vakult, csak a magunk vélt-igazát hisszük igaznak s mást igaznak el nem fogadunk. Egy elv kedvéért sikra szállunk, ha kell ölünk, ha kell gyújtogatunk, lerontjuk a temp- j lomot is, amit Te építettél. És nem nézzük ki az, aki elibénk áll, öljük, ha ellenség, ha testvér. Sőt a testvérgyülölet elevenebb a másnál, az ellenségnek meg tudunk bocsátani, de akiket Te testvérünkké avattál nagy magyar akaratoddal, azokat megtagadjuk. Ma itt vagyunk mégis, még a sírodnak is megvan az a varázslatos láncereje, hogy ösz- szehoz egy napra. Egy napra csak s holnap szétmenve jönnek a kicsinyesek, az elvakult gladiátorkák, határelszántók, panasszal a testvér ellen s a mi fülünk beveszi a mételyt s kivetjük belőle a Te néma, intő szózatodat: „Legyetek messzebbre nézők, jövőbe látók s kicsinyes kenyéririgységek miatt ne engedjétek zsendülő vetéseinkre a zavaros árvizet!" Nem mondtad soha az életben, most mondd, óh mondd: „Nézzétek az én életemet Legyek én a példa. Tetteimben is, végzetemben is! Mennyit jártam az ut göröngyét, hogy elvigyem sziveteket egymáshoz. Nem volt éjjelem, nem nappalom. Föláldoztam hivatásomat, otthonomat elhagytam, hogy egy eltéved- tet visszavezessek a nyájhoz. Elfáradtam, elpihentem. A szőllővessző, mely nem termett édes bort, kivágatott és tüzrevettetett s ti egy belső ellenség helyett magatok lettetek mindannyian egymás visszái. Mit akartok? Még több áldozatot? Nem voltam én elég? Az Isten-ember keresztáldozata száz meg százmillió ember megváltására elég volt, az én példám nem elég a mi egymilliónk megváltására az egységben?" Mondd tovább is: „Hallottátok tőlem csak egyszer is: én vagyok a vezér, engedelmeskedjetek? Mondtam csak egyszer is: nem kell a tanácstok, igy akarom és nincs tovább? Elárultátok a szellememet. Lerontottátok amit hosszú éveken át építettem. És ti, engem akartok ünnepelni? Menjetek innen! Hirdessétek mindenkinek, hogy aki megalázkodik, az felmagasztaltatik s a legnagyobb győzelem az, amit magunkon veszünk! Menjetek innen, simuljon tenyérbe görcsös öklötök odahaza, testvéri kézfogásba, s lia visszajöttök majd, az én sírom fölött ne farkasszemet nézzetek, de ontsatok bűnbánó férfikönnyet, váltsatok fér- ficsókot s ha különböző irányból jösztök is, innen már egy utat taposson simává a lábatok! Azt a bánatgörönggyel elszórt, vérrel — az én véremmel is! — meghatott magyar utat, melyet meg kell találnotok, ha azt nem akarjátok, hogy az elv megmaradjon, de a magyarság elvész belé! —“ ...Ha ott lennék a sirodnál — holtodban is egyetlen igaz vezéremnek megmaradt, drága testvérem — igy idézném világot gyújtó szellemed elvakult szemeink elé! — MALMOK Az élőt folyója titkosan eredve végtelenből indult s végtelenbe törtet... Láthatatlan titokzatos partja, habja, medre. Csak azt tudjuk: kisebb, nagyobb malmok állnak: embersorsok állnak, a kerekek járnak — 8 még a színét se láthatjuk víznek vagy molnárnak.. Az egyik malomban bolondságot őröl másban őrültséget, kínos komolyságot, harmadikban fájdalom-liszt hull a malomköröj.... A nagyapám malmán mannaliszt-kegyelmeL böjtöt, imát Őrölt... (Régi Magyarország minden híres búcsújára gyalogosan elment...) Az egyik nagybátyám cifra hiú malmán mámor, szerelem hullt.... (Híres hálózó volt s táncolt Felsőmagyarország minden vigadalmán...) Édesapám malma.... minden kerekének arany a küllője.... (bár csak deszka-szín volt) titkon arany széretet-port őrölt gyerekének... A szent malom bedőlt... Tovább folyt az Élet... Nővéreim lelkén uj liszt termelődött: szenvedések, szépség, jóság, gyerekszülő éjek.... A nagy titkos vizek átzugtak Öcsémén s benne balzsammá és részvétté lesz minden mig virraszt a kórházakban nagyvárosi élben.... ....Ez az én életem furcsa csoda-malom itt örömet őröl, ottan szörnyű sírást minden napon más a lisztje mindenik oldalon... Hol fekete szinü, hol piros a lisztem, aszerint, hogy ki önt búzát a garatra: Lucifer, vagy a jóságos názáreti Isten.... Hajtja a titkos viz, amíg a Halálnak tetszik... A kerekek énekelve járnak, de ha egyszer int a Halál örökre megállnak... Nem baj. Azért tovább hömpölyög az Élet, végtelenből indult « végtelenbe törtet — * uj malmokat állítanak gyerekszülő éjek.~ Mécs László. Az irodalom nemzeti hivatása Irta: Flachbarth Ernő dr. Flachbarth Ernő dr., a szövetkezett éllenzéki pártok központi irodájának igazgatója, a pozsonyi Toldy Kör egyik kulturestéjén a fenti címmel nagyjelentőségű előadást tartott, melyből a következő érdekes, s szerintünk különösen megszivlendő részeket közöljük. * Az elmúlt nyáron — bizonyosan méltóztatnak rá emlékezni — a szlovenszkői magyar sajtóban meglehetősen heves és szenvedélyes vita fejlődött ki arról a kérdésről, hogy az irodalom és a politika milyen viszonyban állanak egymással és hogy az irodalomra milyen nemzeti hivatás vár. Politikai részről azzal a szemrehányással illették az írókat, hogy nem kelnek kellő erővel élet-halál harcot vívó nemzetük védelmére, mig az irók arra hivatkoztak, hogy a politikusok nem részesítik őket abban a támogatásban, amelyre szükségük van, ha nemzeti hivatásukat eredményesen be akarják tölteni. Ez a vita, amelynek egyes utórezgései még ma is észlelhetők, fontosságánál fogva kívánatossá teszi, hogy kissé részletesebben foglalkozzunk az irodalom nemzeti hivatásának, a politika és irodalom viszonyának bonyolult és éppenséggel nem köny- nyen megoldható problémájával. * Az irodalom nagy nemzeti hivatást teljesít már azáltal is, hogy fönntartja a nyelvek minden nemzeti életnek első alapföltételét.. Bessenyei, és a testőr-írók müvei messze állanak a tökélytől, de az ő örök érdemük, hogy a magyar nyelvet művelték olyan időben, amikor az arisztokrácia németül és franciául, a középosztály pedig latinul beszélt. Kazinczy és a neológusok a magyar nemzet szellemi történetének mindenkor megbecsült alakjai lesznek, mert a primitiv nyelvet kipallérozták és alkalmassá tetttók azoknak a fogalmaknak kifejezésére, amelyek nélkül tudományt művelni lehetetlenség. De nemcsak a magyar nemzet köszönhet végtelen sokat azoknak az íróknak, akik újból fölfedezték az anyanyelv szépségeit, hanem más nemzetek is. A csehek régen elpusztultak volna a germán áradatban, ha Dobrovsky és társai nem terelték volna rá a figyelmet a cseh nyelvre. Még inkább vonatkozik ez a szlovák népre. Tudjuk, hogy a szlovákoknak egy nagy része az evangélikus papok hatása alatt a Cseh nyelven irt és a cseheknek az a törekvése, hogy a szlovák nemzetet a cseh nép keleti ágának nyilvánítsák, sikerrel is járt volna, ha Bernolák meg nem teremti a szlovák irodalmi nyelvet. Ha ma szlovák nemzet van és ha épppen a külön szlovák irodalmi nyelvre hivatkozunk annak bizonyítékául, hogy csehszlovák nemzet nincsen, úgy ez Bemoláknak és azoknak az íróknak érdeme, akik kifejlesztették a szlovák irodalmi nyelvet A szlovenszkói és ruszinszkói magyar irók igen nagy szolgálatot tesznek a nemzetnek már egysze- ; rüen azáltal, hogy magyarul írnak és magyarul ver- I selnek. Ébren tartják ezáltal a magyar nemzethez | való tartozandóság tudatát azokban is, akik polití- I kai tekintetben szerelik a kényelmesebb megoldá-! : sokat választani. A mai viszonyok között nem kis j | jelentősége van annak, hogy a magyar irók és toll- focgalók száma messzire fölülmúlja például a szlo- ’ ; vák irók és toliforgatók számát, mert ez bizonyi- , téka a magyar kultúra vezető szerepének és tanú- j I jele a nemzet élniakarásának. Az utolsó évtizedek magyar irodalmában hiába keresünk oly mély társadalmi tendenciát és határozott politikai törekvést, mint az orosz és francia irodalomban. A magyar irók foglalkoznak ugyan társadalmi problémákkal, de inkább csak a felszínen maradnak, aminek egyik oka az, hogy a magyar közéletben nem társadalmi osztályok, de közjogi felfogás szerint oszlottak meg a pártok. Nemzeti életünket veszélyeztetve sehonnan sem láttuk és ezért a szoros értelemben vett nemzeti problémakör már nem érdekelte oly közvetlenül az olvasó- közönséget, mint a kiegyezés előtt, a társadalmi kérdés sem volt nálunk oly aktuális, hogy Íróink egy nagy részét le tudta volna kötni. A háború- előtti magyar irodalom általában egy nyugodt tóhoz hasonlít, amelyet hullámok nem zavarnak. E korszak legjellemzőbb írója Mikszáth Kálmán, aki derült életfilozófiával szemléli a körülötte végbemenő eseményeket és az életbölcseletót az egész magyarság osztotta, amely abban a gyönyörű illúzióban ringatta magát, hogy sehonnan sem fenyegeti veszély. Mint a kék égből a villámcsapás, úgy hatott ebben a nyugodt, optimisztikus társadalomban Ady Endre Kasszandra-jóslata. A forradalom előtti években a magyar közvélemény Rákosi Jenő hatása alatt meg volt győződve Ady hazaellenességéről, magyartalanságáról. Ma, amikor a negyedik katasztrófa következményeit sínyli nemzetünk, be kell látnunk, hogy Ady rettenetes próféciájában nagyon sok igazság rejlett. Hazáját és fajtáját nemcsak az szereti, aki annak hibáit is erényeknek tünteti föl, hanem az is, aki érte való aggódásában kíméletlenül ostorozza a hibákat. Széchenyi Istvánt nemzetünk legnagvobbjának tartjuk, pedig Széchenyi legalább is oly élesen támadta a magyarság vétkeit, mint Ady, akinek tragikuma abban állott, hogy a nemzet nem akarta meglátni a viharfelhőket, amelyek az égen tornyosulnak és amelyeket jeremiási prófétalelkével Ady Endre meglátott már akkor, amikor kortársai még a harminc millió magyar gyönyörű legendájáról álmodtak szép álmokat, „Nekem pajtás úgyis mindegy, farkas esz meg, ördög esz meg, de megesznek bennünket" — igy kiáltott föl Ady 1915 áprilisában és három évvel később, sajnos bekövetkezett, amiben akkor senki sem akart hinni. Miként Széchenyi, úgy Ady Endre is elpusztult, amikor valóra váltak komor álomlátásai és szolgasorsra került „a büszke úri fajta", amelyet ő nagy hibái ellenére is oly kimondhatatlanul szeretett. Ady Endre a forradalom előtt részben a magyar társadalom tőle homlokegyenest eltérő lelki diszpozíciói, részben legszűkebb környezetének népszerűtlensége miatt — nem tudott nagyobb hatást gyakorolni kortársaira, hatása csak halála után lesz érezhetővé, ha az a nemzedék, amely az ő szeretetében nőtt fel, rajta keresztül megismeri a magyarság hibáit és azok leküzdését tűzi ki céljául. Ezt csali úgy érhetjük el, ha nem Ady Endre kétségbeesett rezignációjával, de Petőfi bizakodó optimizmusával fogunk hozzá a faladathoz. * Hiába fog össze ellenünk a hatalom és a rágalom, a magyarságra ma is kimagasló hivatás vár Középeurópában. Hiába választották el politikai határokkal a magyarság egyes részeit; a magyar kultúra és irodalom ma is egységes és osztatlan, mert a szellemet országhatárokkal szétdarabolni nem lehet. A magyar kultúra egysége és oszthatatlansága természetesen nem zárja ki a decentrali- zálódást, mint ahogy az egységes állam fogalmával sem ellenkezik, sőt azt erősiti a szétpontositás. A magyar kulturélet irányadó tényezői - - amint azt Klebelsberg Kunó kultuszminiszter legutóbbi berlini előadásában is kifejezte — belátják a decentralizáció szükségét és azért az ország szellemi erőit eddig teljesen íölszivó Budapest mellett Debrecent, Pécset és Szegedet is önálló és uj értékeket termelő kulturcentrumok rangjára akarják emelni Nnincs olyan rossz, aminek jó oldala is ne lenne. A magyarság politikai szétszakításának is talán meg lesz az az egyetlen jótékony eredménye, hogy Erdélyben, Szlovenszkóban és a Vajdaságban erős kulturközpontok fognak kialakulni, amelyek azután idővel nemes versenyre kelhetnek a csonkamagyar- országi kultúrával. Igazat adok egyik írónknak, hogy szlovenszkói magyar szellem nincs, mert annak történelmi előfeltételei eddigelé hiányoztak, de ez szerény nézetem szerint nem zárja ki, hogy íróink ne igyekezzenek kialakítani ezt a szellemet, termé- setesen nem a szeparatizmus jegyében, hanem oly módon, hogy szülőföldünk történelméből és társadalmi életéből kiválasztják és feldolgozzák azt, ami különleges, ami specifikus benne és ezzel gazdagítják a magyar irodalom tárgykörét. Az irodalom joggal követeli a politikától, hogy biztosítsa szabad mozgásának és fejlődésének elő- föltételeit. A politikának kell gondoskodnia arról, hogy a befolyása alatt álló sajtó támogassa a tiszta irodalmat és igazságos, de mindig jóakarata kritikával mozdítsa elő a tehetségek érvényesülését. A politikának kell szembeszállnia azzal a szellemmel, amely kicsinyes ürügyekkel meg az irodalmi körök működését is elgáncsolja és ártatlan szépirodalmi lapok megindítását is megakadályozza. Azonkívül jó példával kell előljárnia az irodalom pártolásában is és szervezetei utján minél nagyobb tőme> » APRAGtAIMA(jVARJiIRLAPIRODAhMIMEI<LEKLET& »<
