Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-28 / 49. (1087.) szám
8 ^JöJM-MA«Vatl!-HlKTjAT> 1926, február 28, vasárnap. Herczeg Ferenc mint politikus Irta: B. Wlassics Gyula, a m. kir. közigazgatási biróság elnöke. A Prágai Magyar Hirlap szerkesztősége azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy Írjak Herczeg Ferencről — mint politikusról. Eleintén igen nehéznek tartottam a feladatot, mert Herczeg azok közé a kiváló egyé-, niségek közé tartozik, kik meg tudják Ítélni, melyik térre rendelte őket a gondviselés és j azon a téren fejtik ki istenadta tehetségüket. Ez a tér az ő számára az irodalom, a dráma, a regényírás — és nem a napi politika éppen nem mindig vonzó eszközökkel vívott harca. Midőn 1889-ben több katonatiszttel Ver- secen párbaja volt és egyik a sebesülés következtében a párbaj színhelyén meghalt, négy havi állam fogházat szenvedve Vácott — itt megírta a „Fenn és lenn“ cimü regé-! nyét, de itt az államfogházban határozott is saját pályája iránt. — Attól tette ugyanis j függővé, hogy az ügyvédi pályán maradjon-e j vagy iró legyen, ha regénye sikert arat. Ez a regénye megnyerte az „Egyetemes Regénytár11 pályadijat, a Budapesti Hirlap pedig szerződést ajánlott fel tárcairásra. Herczeg Ferenc levonta elhatározásának következményeit. Egész lélekkel az irodalom útjára terelte élethivatását. A politikai pályát nem kerülte ugyan — de nagy tehetsége gondviselésszerü érvényesülését nem a napi politika küzdelmében kereste, mei‘t ha kereste volna, kétségen- kivül itt is megtalálta volna. Ez azonban nem azt jelenti, mintha mereven elszigetelte volna magát a napi politikai élet követelményei elől. Mikor úgy találta, hogy hazájának tesz szolgálatot, ha országgyűlési képviselő lesz, ez elől nem tért ki. 1896 óta több Ízben volt tagja a képviselőháznak — itt azonban nagyobb szerepkört nem vállalt, de rendkívül érdekes és értékes hírlapi cikkei a publicisztikai irodalomnak is gyöngyei. 1911. évben megindította a Magyar Figyelőt, mely nemcsak irodalmi, de politikai szemle is volt.! ügy tudom, gróf Tisza István, kinek Herczeg rendíthetetlen híve volt, biztatta őt leginkább arra, hogy közéletünknek szüksége van komoly politikai, szemlére is. Ennek azonban csak ügy lesz sikere, ha oly, álta- ' lánosan becsült népszerű nagy iró ennek a folyóiratnak a szerkesztője, mint Herczeg Ferenc. A szemlében maga Tisza István gr. is sokat dolgozott Az „1867-iki kiegyezés jogi természetéről41 irt és a Budapesti Szemlében közzétett tanulmányommal a „Magyar Fi- gyelő“-ben foglalkozott Tisza István gróf. Herczeg Ferenc igen loyálisan felszólított, hogy lapjában bármely terjedelmű legyen is a válasz, azt a legnagyobb készséggel közli. Kissé tüzes volt a polémia — de nem származott belőle nagyobb baj mint az, hogy egyikünk sem adta fel álláspontját — fájdalom Tisza István mártír halálával az egész kiegyezés, melynek szerződéses, vagy nem szerződéses jogi természetén vitatkoztunk, összeomlott. Herczeg Ferencet nemcsak a legönzetlenebb politikai meggyőződés, de a legmélyebb barátság is fűzte Tisza Istvánhoz. Olvassa csak el valaki azt a remek mégemlé^ kezést, melyet Herczeg Ferenc nemrégen olvasott fel a Tisza Társaskörben. Ennél szebben és nagyobb hűséggel nem lehet megrajzolni nemcsak a nagy államférfiunak, de az embernek, az igazi férfiúnak jellemrajzát sem. Minden során átvonul az a mé’ysé- ges, áhitatos tisztelet és szeretet, mi Herczeg Ferencet Tiszához kapcsolta. Nekem ezekben a sorokban tulajdonképen az a vállalt kötelességem, hogy Herczeg Ferencben a politikust domborítsam ki. Azt hiszem, akkor járok helyes utón, ha a magasabb szárnyalása politikust keresem Herczeg Ferncben, de akkor ezt nem a képviselői . szerepében, nem a politikai szemle szerkesztésében kell keresnem, mert az ö emelkedett politikai világnézete és mondjuk politikai hatása az ő drámáiban és regényeiben jut kifejezésre. Tisztán szépirodalmi alkotásai sorából olyan gyönyörűen egységes vonalát állapíthatjuk meg a hazafias magyar politikának, a minővel vajmi kevés mágyaj politikus dicsekedhetik. < Mig minden finom és előkelő mondatával, melyet leirt, hatalmasan szolgálta a magyar kulturfölény kultúrpolitikáját, addig minden szélesebb ivü aikotása a történelmi magyarság sajátsávos politikai próbáméinak éles szemű és érző szivü meghatójára világit reá, s azokból egy olyan po’ibkiis arcképe bon hakozik ki, mai vb ez h^oi-dót csak a nagy magyar államférfiak sorában találunk. Herczeg Ferenc nem a parlamentben csinálta a politikát, hanem könyveivel és a színpadon, midőn azokat az eszméket és érzelmeket szólaltatta meg, melyek a magyar kálvária külömböző állomásain a magyar lélek vívódásait feltüntetik, sohasem mulasztotta el, mint a magyar gondolat fáklyahordozója, az útvesztőbe bevilágítani s a helyes irányt megmutatni. Van-e dicsőbb politika — mint a magyar faj lelki kiművelése? Ez volt Széchenyi gondolata — melyet elsősorban a nagy magyar irók vannak hivatva megvalósítani. Ebből a munkából vette ki részét az ő drámai és elbeszélő művészete. Lélekelemzésének finomságával, a társadalmi osztályok rajzainak élethüségével, kiváló jellemalkotó képességével, a széppróza emelkedett költészetével a leghatásosabb politikát, a magyar művelődés politikáját szolgáltatta. Mi ehhez képest a sivár napi politika legtöbbször egymást rágalmazó zür-zavara? A politikusok seholse tanulhatnak többet, mint Herczeg Ferenc alkotásaiban. A Pogányok cimü regényében, mint egyik előkelő kritikusunk magát kifejezi, — megpróbálta azt az ellenhatást megjeleníteni, melyet az ázsiai pogány magyarság az európai kultúrát jelentő kereszténységgel szemben a 10. században kifejtett s ebből demonstrálni a magyar charakter sajátságos belső meghasonlását, ami a történelmi magyarság egyik fő jellemvonása. Bizánc cimü drámájában a bukás szélén álló Bizánc képében a politikai harcokban vívódó magyar társadalomnak akarta intő szavát odakiáltani, de rá akart mutatni arra is, hogy ha a vezérnek leáldozik a napja, akkor egy csónak is sok a hűen maradtak részére. Az Ocskay Brigadéros említésénél fölös-1 leges a mü hatalmasan kiütköző politikai hátterét bővebben fejtegetni. Ugyanez áll a Hét svábra s a Fekete lovasra, melyek az 1848—49-iki szabadságharc felemelő emlékeit idézve, azok fényénél a magyar élet legveszedelmesebb problémájára, a nemzetiségi kérdésre világítanak reá és az egy és ugyanazon történelmi, állam keretein belül élő különböző népfajoknak megkutatják a boldogulás útját. Mesterien van megrajzolva a „Hét sváb11 cimü munkában a svábok magyar hazaszeretetének hatalmas (fel- lángolása, midőn látták, hogy a magyar szabadságharcban az osztrák uralom által felizgatott nemzetiségek a magyarságra törnek. Ugyancsak a magyarság történelmi hivatásának és hatalmas geográfiái problémájának tragikus átérzése lobog „Az élet kapuja411 mély történelmi alapgondolatában, mint ahogyan ugyancsak erős politikai és nemzetuevelő tanulságokat rejt az „Árva László Király11 is, valamint ilynemű müveinek koronája: A hid, a magyar politikai sors nagy szimbóluma. A magyar egység ügyének nincs lángolóbb szavú apostola. S ide nemcsak a háború óta született harcos Írásait soroljuk, a minő a „Baba-hu“, ez a ragyogó szatíra, mely minden politikai megnyilatkozásnál súlyosabban vág ellenségeinkre, hanem megállapíthatjuk, hogy Herczeg Ferenc gondolatvilágát tükröző prófétai jelentőségű Írásaiból sohasem hiányzott az a fogalom, az az eszmény, melyért reszketett, a magyar államiság fogalma, s tollán már a háború előtt fájdalmat csiholt a nagy hazafias aggodalom, az ezer éves állam összeomlásának problémája, a magyar államiság pusztulásának fájdalmas előérzete. Az olasz Comoedia-ban megjelent Her- czeg-ismertetésben olvasom, hogy Herczeg úgy nyilatkozott, hogy húsz éve tudja, hogy Magyarország helyzete hasonlatos egy motorhoz, mely fék nélkül rohan ismeretlen mélységek felé. ő azért sodródott bele a politikába, mert Tisza Istvánban látta a titán erejét és a mártír bátorságát, mellyel nemzetét ir visszaránthatta volna a pusztulástól. Mióta Tisza István meghalt, nem politizált tovább. És lám, mégis politizált Azután is, azelőtt is. Olyankor, mikor nem is tudta, hogy politizál. Hiszen politika még az Adriai tenger vidékének sok szeretettel megirt ragyogó leírása, a „Szelek Szárnyán11 isi Elveszett I magyar tengerünkben horgonyzó hajójával olyan szimbobim, melyre magyar szív meg- jhatoftság né’kül nem gondolhat. Vagyis: a nem politizáló Herczeg Fe- rencz egyike a legkitűnőbb politikusoknak, 1 % még pedig, velük annyira ellentétben: nem a szószéken, hanem halhatatlan alkotásai tükrében. Én azt hiszem, helyes utón jártam, ha nem képviselőházi, vagy képviselőjelölti beszédjeiben, sőt még vezércikkeiben sem ke^- restem azt a magasabbrendü politikát, melyet ő képvisel a mi szellemi életünkben, hanem regényeiben és drámáiban, melyek a legproduktivabb magyar politikát jelentik. Jelentik a magyar közművelődési értéket — azt az értéket, melynek nemzehemartó ereje van, amely részünkre hódítja a külföld rokonszenvét. Az ő müvei közül sok van idegen nyelvre fordítva. Német, francia, finn, angol, cseh, szerb, olasz nyelven is megjelent több irodalmi alkotása. Most svéd nyelven fog több müve megjelenni — van-e annál érlékesebb, hatásosabb külföldi propaganda Magyarország javára, mint az, ha Herczeg Ferenc irodalmi termékei a müveit világ közkincsévé válnak. fl hid Két jelenet Herceg Ferenc uj színjátékéból. — Wesselényi. Lehet, hogy Kossuth téved, de akkor is a hazaszeretet téveszti meg. Nála jobban senki sem szereti a magyarságot. Széchenyi. Ez nem érdem! Az ember a nemzetében önmagát szereti. Azért nem jár külön prémium. Aztán, tudod, ha elgondolom, hogy a mi fajtánk az egyedüli a világon, amely a maga ősi nyelvét évszázadokon át föláldozta a latin nyelv kedvéért, — hát olyan nagyon szeretni való ez a nemzet? Wesselényi, (óráját nézi.) Valaki találkozni akar veled... Valaki ide fog jönni... Széchenyi. (Fölkel és farkasszemet néz vele.) Wesselényi. Semmit se szólj, egy rossz szót sem, — előbb hallgass meg! Széchenyi, ö akar velem? Wesselényi. Megkért, hogy hozzalak össze' valami semleges helyen ... Széchenyi. Mi céÍja ennek? Évek óta egyebet sem tesz, mint az ön munkámat gáncsolja el. Wesselényi. Széchenyi! Széchenyi. Én viszem a nemzetet, lépésről- lópésre, göröngyös, fárasztó utakon, de az egyetlen lehetséges irányban, — ő pedig dólibábos tündérkerteket, aranyvárakat fest a felhőkbe és azt mondja: akarnotok kell csak és ez mind a tiétek! Ez rettenetes, ez kétségbeejtő, mert kompromittálja a haladás ügyét... Wesselényi. Ennek találkozásnak meg kell történnie! Ez nem a kettőtök ügye, — a nemzet követeli tőletek! Ma ti ketten vagytok a magyarság ereje. Te, a hidegen számoló, éles ész, ő a lángoló lelkesedés, a magyar fantázia. Ész nélkül semmit sem lehet elvégezni, de fantázia nélkül nem lehet nagy dolgokat kezdeni. Ne áltassátok magatokat: ti csak együtt képviselitek a nemzeti géniuszt. Vállat vetve, közös akarattal uj utakra kényszerithetitek a magyar végzetet. Két ilyen titán a csillagokig emeli Szt. István koronáját. Ha azonban egymás ellen fordultok, akkor jaj Magyar- országnak. Meghasonlás a magyar ész és a magyar szív között:, ez az őrület éjszakája. Ne szakíts félbe! A mai nap dönt a haza jövendője fölött. A mai napon megütköznek a nemzet őrangyalai és ártó démonjai. Ha ma a feketék győznek, ha Széchenyi és Kossuth nem tudják egymást megérteni, akkor örökös lesz a viszály az országban. A nagy Széchenyi és a nagy Kossuth után törpe Széchenyiek és kis Kossuthok fognak egymással marakodni, az ész és a szív harcából a furfang és düh soha véget nem érő csatája lesz. Ha ti ketten ma nem tudtok megegyezni, akkor ne is építs Pantheont a hegytetőn, mert ami emberi nagyság teremni fog ebben az országban, azt meg fogják őrölni a pártharcok. Polgárháborúk halottjai pedig nem érdemelnek Pantheont. Széchenyi István, te az emberiségnek — amelynek meg akarod menteni ezt az árva, keleti fajt — tartozol vele, hogy kezet fogj Kossuthtal! Széchenyi. Aki komoly érdeklődéssel hallgatta. Jöjjön — neki nyújtom mind a két kezemet. Széchenyi, Crescendo, és Wesselényi. Wesselényi. (Széchenyihez, aki Crescenciával a főherceg után akar menni.) Egy szóra! Széchenyi. Mi az, Miklós? Wesselényi. Nem szeretem a homályos helyzeteket, megmondom neked: a mi utaink szétválnak. Széchenyi. Szétváltak már régen. És bevallom neked: ha valami, ez fájt. Wesselényi. Jóbarátod voltam, szerettelek mint senkit, életemet is odaadtam volna érted... De tovább nem követlek! Széchenyi. Te okos és becsületes ember vagy, te tudod, mi a kötelességed. Wesselényi. (Mintegy trance-ban.) Most nem okos emberekre van szükség, — hanem bátrakra! Olyan férfiakra, akik mindent mernek. A nemzeti szabadság itt lengedez a fejünk fölött, mint egy óriás selyemlobogó, — most olyan férfiak kellenek, akik meg merik ragadni! Széchenyi. Majd meg fogjátok tudni, hogy szivárvány után kapkodtatok. Wesselényi. Mi most a csodák korát éljük, — te nem lehetsz vezérünk, mert nem hiszesz a csodákban! Széchenyi. Megmondjam, miféle csoda történik veletek? Ázsia megint megunta a békés munka egyhangúságát. Ázsia megint lóra akar ülni, kalandozni, száguldozni, vért ontani... Wesselényi. Mink, akiket ázsiai nomádoknak tartasz, hívek maradtunk a régi zászlóhoz, a régi rongyos és dicsőséges magyar zászlóhoz. Ez nem a te zászlód, Széchenyi! Széchenyi. Melyik az enyém? Wesselényi. A császár lobogója! Széchenyi. (Nyugodtan) A fekete-sárga nem az etvém, de a vörös sem. Wesselényi, (Komor arccal elmegy a főbejáraton.) Széchenyi, Crescendo. Crescendo. Az Istenért, mi volt ez? Széchenyi. Szakítás. Ismerem Miklóst, — ezentúl csak ellenfeleim első glédájában fogom látni. Crescendo. Rossz ember Wesselényi? Széchenyi. Nemes és önzetlen. Ha úgy fordul a dolog, akkor ő kinhalált hal azért, amit mondott. Crescencia. De hát mi történik itt? Mi ez? Széchenyi. Szól a halál tárogatója. Ez a forradalom! Én már régóta hallom: a levegő teli van vérforraló zajjal: dobpergéssel, harangi:ongással, teli van halálvággyal, vérszaggal. Ezeknek az embereknek a vérét a forrpontig hevíti valami titokzatos tűz. Ezek már mind lázban beszélnek. Ők már nem mennek oda, ahová akarnak, egy démoni erejű orkán sodorja őket a mélység felé! Crescendo,. Rettenetes orkán lehet, ha ilyen kőtornyot is, amilyen Wesselényi, ki tud mozdítani a helyéből. (Megfogja a kézét.) Sápadt vagy! Széchenyi. Itt több történt, mint hiszitek .. ^ Valami megrepedt az országban, valami eltörött, valami, amit nem lehet többé összedrótozni... Gátszakadás a lelkekben! A magyar vér kicsapott és uj medrekbe tér... ezt nem állitja meg senki, ezt nem hozza vissza senki... Ez a nép már nem az, áld tegnap volt és holnap még inkább eltávozik önmagától... Hová jut még? Nem tudom. Sen- kisem tudja, Kossuth sem... A főherceg azt mondja: Mohács népe! Kétségbeejtő! Én csak egyet tudok: minden vetésem el fog pusztulni! Crescendo. Édes, drága uram! Széchenyi. Crescence, én azt hiszem: nagy bűnös vagyok! Crescencia. István, hogy mondhatsz ilyet? Széchenyi. Szörnyű dolgot műveltem ezzel a szerencsétlen néppel... Fölráztam álmából, útnak indítottam és most, midőn ,az örvény felé tántorog, nem tudok rajta segíteni... Crescendo. Te most ideges vagy, de majd meg fogsz njmgodni és akkor — és akkor megint jő lesz minden ... Széchenyi. Honnan jött reám az a vakmerőség, honnan az az őrültség, hogy bele kell kontárkodnom a Gondviselés dolgába? Crescencia. Lásd, István, hiszen egyikünk se tudja, mit hoz a jövendő. Széchenyi. Tűz és vér — pusztulás és halál... És mindenért engem fognak átkozni a magyar anyák! Crescendo. István, jó volna hazamennünk! Széchenyi. Mit kell tenni —? Az emberek mindenről beszélnek, csak arról nem... Mit kell tenni —? (A táncteremből vidám zene.) Itt táncolnak és mulatnak! Megkapni a vészharang kötelét és rángatni, rángatni, — mindenki jöjjön, mindenki siessen, mindenki segítsen..". Hogy állja meg az ember, aki magyar ember és becsületes ember, hogy állja meg, hogy meg ne őrüljön?! Crescencia. Menjünk haza! Minden hiábavaló!... Istenem: nagy harcokba keveredtem — te látod! Te hallod, hogy jajdulok gyakorta! És iszony torzítja arcom, mit oly gonddal képedre teremtél: szépnek akartál s szülőanyám is —- és rút vagyok! .Mert minden rútság, mellyel a lelket az élet megkeni: Teljön a mélyből s az arcra vetül. S ott ül a száj vonalában és a szemekből keserű mandola lesz és tompa és tömpe az orr... S így, ha az arc belefúl a sötétlő' lélekmocsárba s moszattal keveredik! Eldurvul a lélek lenge harangja: a hang is — s Istenem, így kicsúfolra, hova leszek?! Utcán járhatok, kelhetek — elkerül majdan az Em- s szívdobogást kap a régi, a kedves barát: [bér meg nem kérdi: hogyan vagyok? s merre visz utam? ‘sz látja, hogy sírból jövök s hogy’ semmi jót se tudok ... Istenem: vedd ezt az átkot s hareot le rólam! Add, hogy szivemből kifolyjon a béna harag! Mindazt, mi rossz s szomorító: jónak fogadjam! úgysincs megnyugovás — minden hiábavaló! .. Somlyó Zoltán. «m « • V RP• TI p. j*r •'FEZHCvT ¥ « FIIÉI! Iliiig w fi. kiadás. J jjj] Dis:es vászonkötésben tokkn 0 ára Ke 320. 0 M Megrendelhető <•> Prá<Tf>: Magyai M tv, Hirlap kiarlóhiveta'ában. Prajrr <n 0 ' II., Pnnská 12/111. ■ gTMnwrBr.1M.MFMPlBIlti ■ v
