Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-27 / 48. (1086.) szám
19*6 február Ki. .Szombat A munkásokon is behajtják az adóhátralékokat Prága, február 26. Parlamenti tudósítónk Jelenti: A koalíciós pártok behatóan foglalkoznak a bátrálékos munkásadók behajtásának kérdésével. A kommunisták Ugyanis olyan erős agitációt fejtenek ki a munkások körében, hogy még a szocialista pártokban szervezett munkások Is megtagadják az adók befizetését. A pénzügyminisztérium az ipari szövetségekkel és a koalíciós szakszervezetekkel együtt arra a megállapodásra jutott, hogy a munkásadókAt progresszióén vonják le a munkaadók. A legkisebb levonás hetenként 4 korona. A pénzügyminisztérium beleegyezett abba is, hogy azon munkásoknak, akiknek évi bruttójövedelmük 7300 koronánál kisebb, az adóhivatalok teljesen elengedhetik a rájuk kirótt jövedelmi adót. A gyárosok kötelesek ezen munkások névjegyzékeit az illatékes hatóságoknak beterjeszteni. Ez a pénzügyminiszteri határozat vonatkozik a rmgánalkalma- zo;falcra is, kiknek évi jövedelmük 7300 koronánál kisebb. A kommunista párt aggressziv agitáriőja ellen olyképpen védekezik a pénzügyminisztérium, hogy a munkaadókat nem kényszeríti, hogy erőszakkal vonják le az adót, hanem meghagyják, hogy azon munkásokat, akik az adólevonást nem engedik me>?, jelentsék fel az adóhivataloknál. Az adóhivatalok aztán a polgári és közbiztonsági hatóságok igénybevételével járnak el az illető munkásokkal szemben. Szélsőségek harca a Kominterisben Jdogskkvir, február 26. A Eomintern központi végrehajtó bizottságának plénuma most ülésezik Moszkvában. Az ülésszakon résztvesznek az összes külföldi kommunista pártok megbízottai. A tárgyalások jellegét a baloldali radikális ellenzék és * pártközép mérsékeltjeinek éles harca adja meg. A szélsőséges baloldali ellenzék vezérét, Katzot, kizárták az ülésekről. A helyében maradt Scholem visszautasította azt a vádat, hogy csoportja túlzó baloldali. Sehol emét a többség mégis hevesen támadta. A szélsőséges német kommunista azzal védekezett, hogy sokkal fontosabb a kommunista párt keretén belül a jobboldal ellen küzdeni, mint a baloldal szemére hányni az ultraradikalízmust. Neurat esehszlovákiai pártja részben támogatta e kérdésben Scbolemet, Braun német kommunista azonban különös hevességgel támadt rá, a kimutatta, hogy például a német kommunista pártot pillanatnyilag nem jobboldalról, hanem baloldalról fenyegeti a kettéoszlás veszedelme. A bécsi kampóskeresztesek Benes látogatása ellen Becs, február 28. A kampóskeresztesek, akik már egyszer elérték, hogy Benes dr. az osztrák fővárost kénytelen volt kikerülni, ismét azonnal megkezdték ellenpropagandájukat, mihelyt kitudódott, hogy a csehszlovák külügyminiszter március elején újra Bécsbe szándékozik jönni. A Deutschösterreichische Tageszeitung például igy ir: Mit akar Benes dr. Bécsben? Tavaly tudvalevőleg, tekintettel a kampóskeresztesek tervezett tüntetésére, Benes lemondta bejelentett bécsi útját. Ez volt a legokosabb, amit tehetett Most ismét az osztrák fővárosba akar jönni, de ez alkalommal is rendkívül kedvezőtlen időpontot választott Ma, amikor a csatlakozás gondolati erősebb Ausztriában, mint valaha volt, Benes azzal jön, hogy az utódállamok dunai konföderációját megalakítsa. E fantasztikus tervben persze Csehszlovákia kapná a vezető szerepet Ezzel az úttal akarja rákényszeríteni az osztrák kormányra, hogy egyezzék e tervbe bele. A hazafias ifjúság azonban ezt meg fogja akadályozni. Pusztító tornádó a Missisipi partján Memphis (Egyesült Államok1*, február 26. Tegnap éjjel a Mississippi folyam vidékén pusztító tornádó dühöngött. A szélviharokozta kár több millió dollárra rúg. Az eddigi megállapítások szerint 12 emberélet is áldozatául esett a szélvésznek. Valószínű azonban, hogy idővel még újabb áldozatokat is találnak. — Fedor Miklós interpellációja egy hadirokkant ügyében. Parlamenti tudósitónk jelenti: Fedor Miklós, keresztényszocialista nemzetgyűlési képviselő interpellációt nyújtott be a népjóléti és pénzügyminiszterhez Schumak Károly jánoki hadirokkant segélyének kifizetése érdekében. Schumak kérvényét 1920-ban adta be és a demokratikus hivatalok hat év alatt nem tudták elintézni A Schumak-ügy a legballatlanabb példája a Csehszlovákia bürokrácia lassúságának. Fedor képviselő interpellációja a rokkantsegély visszamenőleges kiutalását és a bürokrata tisztviselők példás megbüntetését kéri. — Újból elkobozták a Slnvákot. Pozsonyból jelenti tudósítónk: A Slovák csütörtök esti számát a rózsahegyi „Lcv“ nyomda elleni merénylettel kapcsolatban irt cikke miatt az államügyészség elko- boztatta. arJéVMk.’wu-*i.*. v ju-a.'tji xjlx x&U&ueí —i—n----mm ra—munir wri ~nr-—1———— Válsá gban a Faragó-társulat A losonci 12 hetes szezon százhúszezer koronás deficittel végződött — A rimaszombati vendégszereplés sem fedezi a rezsit, az adósságok napról-napra nőnek — Segítsen a Sziupártoió Egyesület Rimaszombat, február 26. | A Faragó Ödön vezetése alatt álló magyar szín-! társulat ajra katasztrofális válságba sodródott. Faragóék legutóbbi 12 hetes losonci szezonja százhnszezcr korona deficittel végződött. A losonci deficit főiképpen a december—január hónapi gyenge színházlátogatás következménye, e hónapokban az előadások jövedelme — a vasárnapi előadásokat leszámítva — igen gyakran a kiadások 10—20%-át sem fedezte, úgy, hogy a deficit napról- napra emlkedett. Rimaszombatban az anyagi helyzet még súlyosbodott. A Marica grófnő és a Nótáé j kapitány előadásokat kivéve, a napi jövedelmek 1 nevetségesen csekélyek voltak, úgy, hogy az egész | rimaszombati szezon alatt • színház személyzete csak fizetése töredékeit j kapta meg kis összegekben. Az igazgatóság az elmúlt szombatra és vasár- i napra az Orlov c. világhírű operettujdonság bemutatóját tűzte ki műsorra. Ennek mindkét előadása, a délutánra kitűzött Nótás kapitány előadással együtt, 8 napi 5000 koronás rezsivel szemben, ösz- szesen ötezer koronát eredményezett, holott, a rimaszombati egyetlen mozi, amely egész éven át működik, ezen a napokon 5—6 zsúfolt házzal dicsekedhetett. Ezt az ötezer koronát a zenészeknek kellett kifizetni. A társulat tagjai a IegkellemetJenebb helyzetbe kerültek. Az elkeserített Faragó igazgató hétfő reggelre társulati gyűlést hivott egybe, ott feltárta a súlyos anyagi helyzetet, amely reánózve november óta átlagos napi 2500 korona ráfizetést jelent, s a következő kérdéseket intézte a társulathoz: J. óhajtja-e a társulat, hogy' helyemet átadjam olyan valakinek, aki esetleg momentán tudna segíteni a társulat helyzetén? v j 2. óhajtja-e a társulat, hogy végleg feloszol- | junk? 3. Tartson-e a társulat április 1-ig, a kassai szezon kezdetéig kényszerszünetet? 4- Alakuljon-e át a társulat konzorciummá? 5. Belemegy-e a társulat a március 8-tól 81-ig tartó időközre tetemesebb gázsiredukcióba? A gyűlésen a társulat tagjai elutasitőlag válaszoltak az első négy pontra és Faragó Ödön személyéhez okvetlenül ragaszkodva, egyhangúlag kimondották, hogy a minden támafiz nélkül maradt és magárnha- gyott szintársnlat a szlovenszkói magyar sziné- i szét megmentése érdekében március hónapban, ) amikor a társulat 8-ig Rimaszombatban, 9-től pedig Rozsnyón és Tornaiján fog működni, mindenki csak annyi fizetésre tart igényt, amennyi "éppen csak a legszorosabb megélhetéshez szükséges. I A zenekar tagjai ugyanilv elhatározásra jutottak és március hóra fizetésüknek feléről lemondottak, csakhogy a társulat előadásainak folytatását biztosíthassák. Viola Margit, a társulat vendégprimadonnája, Budapestről azóta szintén értesítést küldött Faragó igazgatónak, hogy március 1-én visszatér Rimaszombatba és a társulat helyzetére való tekintettel, az eddigi 1000 korona tiszteletdij helyett csak 250 koronát igényel fellépésenként A társulat tagjainak önfeláldozó elhatározása friss erőt önt Faragó Ödönbe. Uj ambíciókkal, hihetetlen energiával láttak máris neki a próbáknak, hogy ugv a rimaszombati szezon hátralévő részét- valamint a rozsnvói két hetet is nanról-napra újabb és újabb bemutatókkal tölthessék ki. A Színpártolő Egyesületnek teljes energiával segítségére kell sietnie Faragóiknak és a nemesen gondolkozó színészeknek, mert a magyar színház sökkenésmentes fentartása magyar kulturérdek. Hoitsy Pá! az egységes párt lakomáján hitvallást tett Bethlen mellett Budapest, február 26. Az Egységes párt tegnap esti értekezlete után pártiaJíomát tartottak, amelyen ólénk ünneplésben részesítették Hoitsy Pált A felköszöntőt Patacsy Dénes mondotta, amelyre Hoitsy hosszabb beszéddel válaszolt. Bár visszavonult a politikától, mondta, a mai viszonyok között mégis kötelességének tartja minden erejével az egységes pártot szolgálni. Az országnak csak egy jövője van, s ez a politika, amelyet Bethlen hirdet. Elmondja, hogy valamikor ő is és Bethlen is egy párthoz tartoztak. Akkor Hoitsy volt a pártban az, ami ma Almássy, s Bethlen pedig csak közlegény volt. Soha azonban ide- álisabb közkatonát nem ismert, mint Bethlen. Csak aki engedelmeskedni tud, az tud parancsolni. Bethlen régebbi kijelentéseire reflektálva azt mondja, hogy a miniszterelnöknek nemcsak azért kell megmaradnia helyén, mert a becsülete kívánja, hanem az ország becsületének érdeke is ezt követeli. Nemcsak addig kell maradnia helyén, amig az egész világ előtt bebizonyítja korrekt eljárását, hanem maradnia kell azután is, mert nincs ember, aki a helyét betöltse. Ma minden jóérzésti magyarnak Bethlen mellett van a helye. Kéri Bethlent, hogy a küzdelmekben el ne fáradjon s kitartásában el ne csüggedjen. A párttagok hoszasan ünnepelték a szónokot, majd Bethlen István miniszterelnököt Kihallgatták Teleki Pált és Károlyi Imrét Budapest, február 26. A rendőrségen ma megkezdték Teleki Pál és Károlyi Imre gróf kihallgatását Az Est értesülése szerint Teleki Pál kihallgatását azért tartották szükségesnek, hogy adott-e ajánló levelet a hamisítóknak a Pesti Hazaihoz a Tűzhely- banknál felvett 340 millió koronával kapcsolatban. A kihallgatásokról eddig semmi sem szivárgott ki. Lapzártakor értesülünk, hogy Károlyi Imre gróf kihallgatásán állítólag kijelentette, hogy a nyugodtan alvó emberben Teleki Pálra célzott. A rendőrségen kihallgatták még Etnyey Károlyt, a Tűzhelybank ügyére vonatkozólag. A Mar- kó-utcai fogházban ismét kihallgatták Windiseh- grátzet, valószínűleg a franciák kívánságára A keresztény nemzeti párt magáévá tette a frankbizottság jelentését Budapest, február 28. A keresztény nem- j zeti gazdasági szociális párt tegnap tartotta j elnökválasztó gyűlését, amelyen Zichy János j grófot választották meg elnökké. A gyűlés j foglalkozott azután a parlamenti bizottságj jelentésével, melynek során Vass József dr. j | népjóléti miniszter javasolta, hogy azt mio- | den feltétel nélkül el kell fogadni, mert i nem a kormány érdekeiről van szó, hanem ! a keresztény nemzeti politika megmeutésé- i ről. — Teljes lelkiismeretességgel mondha- 1 tóm, hogy a bizottsági többség jelentését kell í elfogadni, mert a kisebbségi vélemény az 1 egész országot olyan utakra vezeti, amelyen I az ország balfelé csúszik s amely bitófát ké- ! szít a keresztény nemzeti gondolatnak. Zichy János gróf elnök felszólalása után í egyhangúlag elfogadták a parlamenti bizottság többségi jelentését. Linder memorandumot nyújt be a népszövetséghez Budapest, február 26. Az Uj Nemzedék értesülése szerint Linder Béla, az októberi forradalom hírhedt hadügyminisztere, memorandumot terjesztett a népszövetség elé, amelyet egymaga irt alá, mint a baranyai menekültek szövetségének elnöke. A memorandum megírására a frankhamlsitási ügy ; ösztönözte őt. Megállapítja benne a mai magyar kormány közvetett felelősségét és javasolja, hogy a népszövetség küldjön ki Magyarországba teljhatalmú megbízottat az uj rezsim felállítására. A lap megállapítja, hogy az emigráció az újabb időben fokozott tevékenységet kezdett. Párisban újabb sajtóirodát állítottak fel a Magyarország elleni propaganda céljaira. Károlyi Mihály gróf viszont Londonban igyekszik az angol sajtó utján a közvéleményt a maga részére megnyerni, de akciója eddig sikertelen maradt. Szamaelli vallomása Budapest, február 26. A Journal jelentése szerint a Hyereszben elfogott Szamuelli Adolf vallomásából kiderült, hogy Szerbiában született, de osztrák állampolgár s bosz- szu ideig régebbi nyomású hamis német márkák forgalombahozatalával foglalkozott. A hamis ezerfrankosokat állítólag Windisch- grátz megbízásából vette át. A touloni ügyészség feltevése szerint Samuellinek bűntársai is vannak, akik a francia Riviérán operálnak. Állítólag több hollandi alattvalót is letartóztatták már hamis frankbankjegyek értékesítése miatt. — Mahacsek Pál a kmetbiróság előtt. Pozsonyból jelenti tudósítónk: A pozsonyi törvényszék kmetbirósága csütörtökön tárgyalta Mahacsek Pál néppárti képviselő sajtóperét. Mahacsek a Slovák- baD a cseh pénzügyőrök ellen cikket irt, amiért az ügyészség hatósági személyek megsértésével vádolta. A bíróság Mahacseket hatvan korona pénzbüntetésre Ítélte, :üirek^ . tttr—«ti■ mm iiMmruwwwLiajMiiiiLJ^ri<erI Február jÜl jjf Szombat ■■■!■ ■■ mm i ■ ÉÉH—I ma in rnrTinnfn T UHiffirm n BWÉWWBWl — Magyar istentisztelet Prágában. Február 28-án, vasárnap reggel 9 órakor a Szt. Üdvözítő templomában (I. kér. Krizovnické nám. a Károly hidnál) magyar szentbeszéd van a prágai magyar katonák és diákok számára. Énekek: Buzgó szívvel ünnepeljük Krisztus szenvedéseit, Keresztények sírjatok, a keresztfához megyek. Az énekesek a kóruson foglalnak helyet. — Dokiorráavatás. Bed? Miklóst, Beck Jenőnek, a lőcsei villamosmüvek igazgatójának fiát, szombaton délben avatják a prágai német egyetemen az egyetemes orvostudományok doktorává. Beck Miklós hírlapiró kollegánk is, akinek doktorránvatása újságírói körökben is örömet kelt. — Halálozás. Komáromi tudósítónk jelenti: Schwarcz Gábor ógyallai földbirtokos hosszas szenvedés után Budapesten elhunyt. Halála özvegyére, egyetlen fiára és testvérére bori tolt mély gyászt. Budapesten temették el szerdán délután. — Református vallásos estély Vágfar- kasdon. A vágfarkasdi református ifjúsági egyesület, amely Pap K. Árpád ref. lelkész elnöklete alatt működik, vasárnapon nagy közönség előtt szép sikerű vallásos estélyt tartott. Yágfarkasd közönsége nagy érdeklődéssel és szeretettel pártfogolja az ifjúsági egyesület működését. — A Lévai Kaszinó tisztajitása. Léváról jelenti tudósítónk: A Lévai Kaszinó évi rendes közgyűlését a napokban tartotta meg. A múlt évi zárszámadás és a jövő évi költségvetés letárgyalása után áttértek a tisztujitáara. Elnök lett ismét Huberth Vilmos, igazgató Medveczky Sándor, aligazgató Schubert Tivadar, jegyző Simek István dr., pénztáros Pekárik Vilmos, gondnok Belcsák Andor, könyvtáros Tóth Sándor dr., ügyész Gyapay Ede dr. Megalakították még a választmányt is és a különböző bizottságokat is. — Nagyszőllősi szabók és cipészek küldöttsége az ungvári kormányzóságon. Ungvári tudósítónk jelenti: Rottenstein Samu, a nagyszőllősi vegyes ipartársulat elnöke és Radó Győző társulati jegyző vezetésével küldöttség járt tegnap délelőtt a kormányzóságon. A kereskedelmi referátus támogatását kérték, hogy Nagyszőllősön megalaki ihassak a szabók és cipészek termelő szövetkezeiét Mivel a küldöttség Prouza referenstől ígéretet kapott a támogatásra, a szervezkedés Nagyszőllősön meg is indult. — A rimaszombati Katolikus Temetkezési Egylet közgyűlése. Rimaszombati tudósítónk jelenti: Vasárnap délután tartotta meg rendes évi közgyűlését a rimaszombati Katolikus Olvasókör védnöksége alatt működő Temetkezési Egylet a szokásos tisztujitás megejtése céljából. Elnökké újra Váry Jánost választották meg, mig alelnök Dulovics János, jegyző Telek A. Sándor, pénztáros Diezky Pál, ellenőr Zavadszky Ede lett Választmányi tagokká a következőket választották: Bárdos István, Bognár Pál, Csintalan János, Hizsnyan Bálint, Ilizsnyan Béla, Lakatos István, Lenkey László, Pőczos István, Remenyik Sámuel, Sebő János, Zeniandl Ulrik és Zsuffa Kálmán. — A Kadlecsik-bünpiirben elkészült a vádirat. Pozsonyból jelenti tudósitónk: Az államügyészség a Kadlecsik-féle szenzációs bünpörben a vádiratot most terjesztette be a törvényszékhez. Az esküdtszéki tárgyalást valószínűleg március 15-én tartják meg. A fővádlottat még ezen a héten visszaszállítják a megfigyelőből a fogházba. — Magas vízállások a Dunán és a Vájjon. Műit jeleztük, a Dunán és a Vágón egy-egy árhullám van levonulóban, az előbbi, ha csak újabb áradás nem követi, Komáromnál mintegy 46*1 cm. vízállással már ma eléri tetőpontját, mig a Vágón még egykét napig fog tartani a mérsékelt vizemelkedés. A felső szakaszokról apadásokat jeleznek. Az alsó- csallóközi ánnentesit társulatnak összes vizemelo- gépei üzemben vannak. — Betörési kísérlet Privigye mellett. Xyitrai tudósítónk jelenti: Ceizel Rozália tursinai tan::ónő lakására két ismeretlen fiatalember betört Mikor a tanítónő véletlenül bejött a szobába, a betörők az ablakon kiugrottak. Gresner József, a ház tulajdonosa, üldözni kezdte a betörőket és utánuk lőtt. Az egyik betörő megsebesült és összeesett, de társa segítségével mindketten megszöktek. A nyomozás megindult. — Szabadlábra helyezték a zifferi vitriolos merénylőt. Pozsonyi tudósiíónk jelenti: Schwartz Bertát, egy zifferi hentesmester feleségét, aki a napokban egy pozsonyi cselédleány ellen vitriolrnerény - letet követett el. Kováts Igor dr. vizsgálóbíró ma szabadlábra helyezte, de az eljárás súlyos testisértés címén tovább folyik ellene. Csepel Anna cselédleány négy héten belül gyógyuló sérülést szenvedett.