Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-19 / 41. (1079.) szám
lvib rebruar 19. Péntek. inti ,'nfinn r ., ^"osra Napóleon, a pénzhamisító Páris> február 16. Hogyan, hát már Napóleon is...?! Úgy van. ő is. De még mennyire! A legnagyobb és legzseniálisabb, mint ahogy mindenben a legnagyobb ós legzseniálisabb volt, amihez csak hozzáfogott •Bizony, Napóleon sem vetette meg a külföldi pénzhamisítás nemes mesterségét, sőt egyszerre három ország bankjegyeit hamisította: Oroszországét, Angliáét és Ausztriáét, még pedig a legnagyobb tökéletességgel és ügyességgel. A francia történetírók és Napoleon-életrajzirók igyekeztek ezt a kérdést lehetőleg mindig elkerülni és igen könnyen érthető okokból fátyolt borítani reá, hogy a francia géniusznak ez a legnagyobb megtestesítője makulátlan tisztaságban tündököljön az utókor csodálatában. Maga a legobjek- tivebbnek tartott Taine a „Les orígines de la Francé contemporain" cimü munkájában is csak mendemondának tartja ezt a dolgot, amit nem érdemes komolyan venni. Ámde szerencsére van nálánál még objefetivebb történész is, aki, hogy ezeknek az állítólagos mendemondáknak utánajárjon, kutatásokat végzett ebben az irányban. A kutatás eredménye az lett, hogy ezek a mendemondák valónak bizonyultak. Ez a történész M. Royaumont, a párisi Balzac- muzeum tudós igazgatója volt, aki 1899-ben közzétett egy brosúrát a kutatásainak az eredményeképpen, ilyen címmel: „Napóleon fauxmonnayeur", a pénzhamisitó Napóleon. Ezt a brosúrát mélyen elásva, csak a Bibliothéque Thiers-ben sikerült felfedeznem, sem a Bibliothéque Nationalban, sem pedig az Ecole Science Politechniqueon nem található, ahol pedig úgyszólván minden Napóleonra vonatkozó munka „össze van gyűjtve. Miért? Egyszerű a válasz. Minek az ilyen dolgot hozzáférhető helyen tartani? Jobb, ha nem tudnak erről. Mert a mostani urak is általában úgy gondolkoznak, mint III. Napóleon, aki tüzzel-vassal meg akarta akadályozni, hogy ebből az ügyből valami is nyilvánosságra kerüljön. M. Royaumont jórészt Napóleonnak a párisi rendőrséggel folytatott levelezéséből, a titkos diplomáciai iratokoól — amelyet 1870-ben találtak meg —, valamint a pénzhamisításban fontosabb szerepet vivő személyek naplóiból és feljegyzéseiből veszi az adatait, szóval a lehető leghitelesebb forrásokból merít Ezekből nyilvánvalóvá válik, hogy Napóleon hosszú megfontolás után, alapos előkészülettel és szisztematikus munkával készült lel a pénzhamisításra. Évekkel előre számítva, már előre hamisította azoknak az országoknak a bankjegyeit, amelyekkel csak bosszú évek. múltán keveredett háborúba, nem is beszélve azokról az országokról, amelyekkel már harcban állott Mert Napóleon a legalkalmasabbnak tartotta egy birodalom tönkretételére, hogy az fel ismerhetétlenül jói hamisított bankjegyekkel árassza el és ez volt Royaumont szerint ,Jfapoleon legnagyobb katonai gondolata". Ennek a „legnagyobb katonai gondolatnak" a realizálása Fain et Comp. titokzatos nyomdájában folyt a boulevard Montparnasse 25. szám alatt, ahol most az ateliékben a szürreálista montpamasseista festők „festik" hajmeresztő képeiket. Ennek a nyomdának meg volt az a privilégiuma, hogy oda a rendőrség nem tehette be a lábát, pusztán csak a gravőrök, nyomdászok — akiknek a nevei mind fel vannak jegyezve — és Napóleon megbízottai járhattak be. A nyomdában a munka hat éven keresztül folyt. A hamis pénzek gyártásához sztiksó ges kliséket Napóleon diplomáciai megbízottai szerezték be és futárok utján juttatták Párisba. Clarké generális, akit Napóleon Bécs kormányzójává tett meg, francia munkásokat csempésztetett be az osztrák pónznyomdába, akik éjszakánként ellopva a kliséket, pontos másolatokat készitéttek egy külön műhelyben. Reggelre mindig, mielőtt az osztrák munkások visszatértek volna, szépen visz- szacsempészték a helyükre a kliséket. A londoni megbízott megvesztegette az Angol Bank gravőr- jeit, akik elkészítették az angol bankjegyek pontosan hamisított kliséit. Ezzel, úgy látszik, Williams Pittnek akarta Napóleon visszafizetni a kölcsönt az assignátákórt Savary generális Szentpétervárott hasonló szerepet játszott a tilsiti béke után. Mint diplomáciai megbízottnak első és legfontosabb feladata volt, hogy a hamis rubelgyártáshoz szükséges legfontosabb dolgokat szerezze meg. Neki volt a legkönnyebb dolga, mert az orosz pénzek még nagyon primitívek voltak és nem kellett nagy nehézségeket leküzdeni, hogy tökéletesen lehessen hamisítani. Az angol, osztrák és orosz bankjegyek hamisításához szükséges dolgok, anyagok és eszközök 1807 nyarán már mind együtt voltak Párisban. A munka nagy titokban megkezdődött a nyomdában. Napóleon tehát öt évvel a Grande Armée-nek Oroszországba való indulása előtt, már nagyban hamisította a rubeleket Royaumont három levelet közöl 1809-ből, amelyet Napóleon Fouché-hoz irt és amelyben bejelenti szándékát, hogy a hamis osztrák bankjegyekkel — amiket a Fain-nyomda már elkészített — elárasztja Ausztriát, tönkreteszi a dinasztia hitelét és anyagi alapjait és csak az igy meggyőngitett birodalomra fog hadseregével rátámadni. Ámde időközben a parvenü császár vágyakozván a császári koronához méltó királyi vérből származó feleség után, a Habsburg Mária Lujza kezét megkérte és ez a házasság megakasztotta a tervének a keresztülvitelét. Metternich (1810 jun. 19. Champigny) igen udvariasan kérte Napóleont, hogy szolgáltassa ki a Bécsből megszerzett kliséket és a hamisított! bankjegyeket, tekintve, hogy most már nem lehet Napóleonnak az érdeke az osztrák dinasztia tönkretétele. Napóleon ebben az időben már „barátja" lett Méttermeknek s a következőket válaszolta: „Háromszázmillió hamis osztrák bankjegy volt már készen arra. hogy pénzügyileg és gazdaságilag tönkre tegyem Ausztriát a hamis bankjegyekkel. Most azonban már nincsen szükségem ezekre, visszaadom önöknek." Részben megsemmisítette, részben pedig tényleg visszaadta Ausztriának a hamisítványokat. 1812-ben harmincnégy, rubelekkel megterhelt társzekér indult el a montpamassei nyomdából Oroszország felé a Grande Armée nyomában. Ennek a félmilliárdnyi hamis rubelnek azonban nem sok hasznát vette Napóleon. Az oroszok elpusztítva mindent a napóleoni seregek előtt, visszavonultak, a puszta és néptelen területeken nem használhatta fel a hamisítványokat. Moszkva égésénél a tár- szekerek nagy része a rakományukkal együtt elpusztult, amit meg tudtak menteni, azt a visszavonulás nagy fejvesztettségében Torgaunál elhagyták és felgyújtották egy részét. Ami megmaradt, azt az oroszok minden valósziniisóg szerint jól felhasználták. tekintve, hogy a hamisítványok olyan jók vol■nBSMHamBaMMHmaaBMMSBBaRa tak, hogy lehetetlen volt megkülönböztetni az eredetitől. így tehát, ami a hamisítványok értékesítését illeti, Napóleonnak nem volt valami nagy szerencséje. Egy Lale nevű nyomdász, aki a pénzhamisító nyomdában kezdettől fogva dolgozott és ott vezetőszerepet töltött be, pontos naplót hagyott hátra mindarról, ami a nyomatban történt, sok kompromittáló adatot szolgáltatva az akkori befolyásos emberekről és Napóleonról. Halála után az örökösökre szállt ez a napló, akiktől azonban III. Napóleon megszerezte és megsemmisítette, hogy minden ,a nagy Napóleonra vonatkozó kompromittáló adat eltűnjön és ez a pénzhamisitási ügy ne kerüljön soha nyilvánosság elé. Royaumont megjegyzi, hogy ez kár volt, mert „Napóleon nagyságát ez egyáltalában nem kisebbíti, sőt zsenialitását és csodálatraméltó koncepcióképessógét csak emeli az őt imádó és az érte rajongó utódok szemében". A franciák tehát megcsodálják Napóleonban azt, amiért Windiscligratzet gazembernek nevezik. Burgliardt Aladár. KGlezsvárolt életbeléptek a magyar nyalv Jogai Magyar nvelv a városok közigazgatásában Kolozsvár, február 18. Ma délelőtt Kolozsváron az egész erdélyi magyarság szempontjából igen jelentős esemény történt. Ugrón István, a magyar párt elnöke, hosszasan tanácskozott Lepadatn miniszterrel. Ennek a tanácskozásnak eredményeként Utalea polgármester a déli órákban 2534—1926. szám alatt rendeletet adott ki, amelyben a magyar nyelv szabad használatát megengedi az első ós másodfokú közigazgatásban. A kormánynak ez a rendeleté igen nagyjelentőségű, főképpen azért, mert Kolozsvár, mint Erdély vezető városa, kétségtelenül például szolgál a többi városoknak is, és ezért valószínű, hogy a polgár- mester rendeletét gyors egymásutánban fogják követni a többi hasonló rendelkezések is. Kolozsvár magyar polgársága körében a szabad nyelvhasználatról szóló hír rendkívüli örömet váltott ki. Természetes azonban, hogy a kormánynak ezt a gesztusát senki sem értékeli túl és csak úgy tekintik, mint a kisebbségi jogok érvényesülésének első tavaszi fecskéjét, amit követni kell a többieknek is. Márciusban tárgyalják Pozsonyban az apagyilkos Kadlesics és társai bünpörét Megkezdték a vádirat elkészítését — Tizenöt ér vár a tizennyoleóves rablógyilkosra Tomanovics valószinüleg kötelet kap — A P. M, H. tudósítójától ■* Pozsony, február 18. Pozsonyban évtizedek óta nem volt bünügy iránt olyan nagy érdeklődés, mint a rablógyilkos Kadlecsik János Jenő és társainak bünpöre iránt, aki két társával, mint ismeretes, bestiális módon meggyilkolta mostohaapját, Hartman Ferenc főkönyvelőt és súlyosan megsebesítette saját édesanyját. A P. M. H. már jelentette, hogy a nagy port felvert ügy fő tárgyalását Vojtisek törvény- széki elnök még az ezidei tavaszi esküdtszéki ciklusban akarja kitűzni. A márciusi ciklusban azonban nem szerepelt a Kadle- csik-gyilkosság. Most úgy értesülünk, hogy az apagyilkos bünpörét a ciklus végén, március 15-én kezdik tárgyalni és a tárgyalás valószinüleg két napot vesz igénybe. Terebessi János táblabiró, aki még mindig az államügyészségen teljesit szolgálatot, tegnap kapta kézhez a bünpör összes aktáit, a főügyészség azon utasításával, hogy készítse el a vádiratot Kadlecsik János Jenőt, a meggyilkolt Hartman főkönyvelő mostohafiát, a jövő héten kisérik vissza a fogházba az állami kórház elmebetegmegíigyelőjéből. A fiatal rablógyilkos társai, Tomanovics kikötőmunkás és Dolják kassai mészárossegéd a fogházban várják a főtárgyalást. Értesülésünk szerint az ügyészség rablógyilkosság bűntettével és gyilkosság kísérletének bűntettével fogja vádolni a tetteseket. Mint annak idején megírtuk, Hartman főkönyvelő a Tomanovics által okozott sebekbe belehalt, Hartmanné, szül. Kadle- osik Teréz, a fiú édesanyja pedig, akit szintén el akartak tenni láb alól, életveszélyes sérüléseket szenvedett, de a kórházban felépült. Kadlecsik János, mivel csak most töltötte be 18. életévét, nem kaphat nagyobb büntetést 15 évi fegyháznál. Tomanovics kikötőmunkásra azonban valószinüleg halálos Ítélet vár. Kötelet, de legjobb esetben életfogytiglani fegyházat fog kapni. A régi magyar fürdőkről a következő érdeke# cikkben számolt be a minap Siklóssy László az egyik magyar lap hasábjain: A középkori Európa két világtájról nyert ihletet a fürdőzésre: délről éa keletről. A keleti népek tettek tanúságot a tisztálkodás természetes ösztönéről, délről pedig a felbomlott római birodalom származtatta át a fürdőzés luxusában való tobzódást E két irány között vergődött Közép-Európa, ez a kultúráját vesztett epigon, aki nem volt elég fiatal ahhoz, hogy üljék hozzá a nalvság, de nem volt elóg megállapodott sem ahhoz, hogy úri módon, fölényesen tudjon luxust kifejteni. A magyar ember az Árpádok idejében vagy a szabadban fürdött, vagy olyan fürdőházakban, amelyeket egyes szerzetesrendek szigorúan tisztasági és hygiénikus célokra tartottak fenn, az azonban kétségtelen, hogy Zsigmond császár és király idejében már a díszesen felépült budai fürdőkbe is beköltözött az európai módi. Ez időben a budai hévizekben is közös volt o nők és férfiak fürdője, ami mulatságos volt, de nem valami erkölcsös. Ezen csak egy nagy átalakulás változtathatott. Ez akkor szemérmetlen mulatozást megvetette. A fürdőhelyek közösfürdő intézményében azonban éppen komolyságra hajló életfelfogásuk következtében nem láttak kifogásolni valót Az asszonyok már pipískésebbek voltak. 1658- ban pl. egy előkelő uriasszony, Révai Kata Szidónia használta a siubnyai hévizeket De nehezen tudott hozzászokni az ottani módihoz, pedig ott volt Stubnya fő-fő protektora, Wesselényi Ferenc nádor és felesége, Széchy Mária, a Murányi Vénus. „Még e héten elkezdem az föredést, irja Kata asszony férjének. Ostrosith Mátyásnak. Szándékom az vót, hogy csak kádba fereggyek, minthogy az ur őnagynága feredik az ferdőbe. Ezt megtutta az ur őnagysága. Nem akartja, azt mondja, úgy lássók, hogy előttem szalattok. És úgy mi az íer- dőben fogunk feredni, de ha sok ember gyülekezne, ugyan mégis kádban fogunk feredni." A nádor, a király-képe valóságos cercle-t tartott a fürdőben. Sejthető, hogy nem volt Ínyére, ha sokan megrohanok, viszont nem szerette, ha az asz- szonyok kónyeskedésből kerülték ezt a társas összejövetelt. Ez a szokás még jó kétszáz évig megmaradt, így irja le szliácsi fürdőzését John Pagel, a kiváló angol iró é# közgazda, aki annyira megszerette hazánkat és későbbi feleségét, Wesselényi Polyxanát, hogy Erdélyben alapitolt családot. Tagét 1830 körül járt Szlidcson, ahol a társaság szépei közölték vele, hogy ők másodszor este hat órakor fürdenek és remélik, hogy Mr. Paget is velük tart. Mr. Paget bámult egyet és illedelmesen meghajolt, nem tudván mire vélni a tréfát. Barátai azonban felvüágositották őt a dolog komolyságáról és ellátták őt megfelelő fürdőruhával. Hal órakor tehát bokáig érő alsónadrágban és nyakig zárt ingben jelentek meg a fürdőházban, ahol férfiak és nők külön-külön ajtón lépnek a vízbe, úgyhogy vizbeszóllásukat a másik nemből valók nem látják. A vízből csak fejük ós válluk látszik ki. A hangulat olyan, mint egy szalonban. A vízben vizet isznak, pipáznak, a környező galérián pedig szintén folyik az udvarlás. Egy fürdős asszony egy zászlót lenget a fürdők feje felett, hogy a viz párolgását friss levegővel pótolja. A tónus egyébként igen illedelmes a vízben. Csak néha hallatszik egy suttogás: Vigyázzon! Legyen okos! Ugyaninlven képet rajzol nekünk a Társalkodó 1837-ik évi tudósítása a trencsénteplici fürdőről. „A reggeli fürdés hasonlít egy vizi összejövetel vagy légyotthoz, olvassuk, mivel együttfürdik itt a tükör- fürdőben a férfi s nőnem. A fürdői ügyes hangászokat is nem rifkán ide parancsolják, akik hangszereik játékával még élénkebbé teszik a vizi casinőt* Alkalma van itt a nyalka uracsnak s tetszvágyő kacér hölgyeknek és pedig amannak is csinosan rán- colt üngében, ennek pedig inkább bálra, mint fürdővízbe illő pongyola öltönyében bájolgatni." Ez a paradicsomi állapot, amely a mi korunk* bán a stranftirdőkön renaissance-át éli, ugv látszik a hatvanas években szűnt meg, Jókai Mór 1871-be» az Üstökösbe nagynevű rajzolójával, Jankó Jánossal, már igen busulósan rajzoltatott meg két modern fiatal dámát s ezt az aláírást tette a kép alá: — Miért nem látnak bennünkét a férfiak igy, hogy belénk szeretnének! í „Éppen most jöttem Kassáról" Egy volt pozsonyi főszakács szélhámoskodása — Lakást vesz ki és rögtön meglopja a háziasszonyát, akitől kölcsön kért — A P. M. H. tudósítójától — Pozsony, február 18. Különös módon végrehajtott csalás történt a Pozsony melletti Ligetfaluban. Krcsmár Rezső ligetfalusi lakoshoz már pár nappal ezelőtt beállított egy ismeretlen meglett férfi, aki kiadó ágy ! iránt érdeklődött. Azt mondotta, hogy szívesen fizet a megszabott harminc koro- na helyett kétszáz koronái is, mert tiszta nyugodt otthont akar. — Éppen most jöttem Kassáról — magyarázta a biztos fellépésű idegen közvetlen hangon, — a podgyászom még kint van a vasútállomáson. A vevények itt vannak nálam. Krcsmár Rezső ajánlkozott, hogy a podgyászt hazaszállítja. Az idegen erre biztos hangon odafordult Krcsmár idősebb édesanyjához: — Legyen szives addig 260 koronát kölcsön adni. A szegény aszony gyanútlanul átadta a 260 koronát az idegennek, aki a fiút a vevényekkel az állomásra küldte. Amig a fiú oda volt, az idegen a kölcsönkért pénzzel és a házban gyorsan összekapkodoit több száz korona értékű fehérneművel szó nélkül meglépett JL fiú visszatért és elpanaszolta, hogy podgyasz nincs és a vevények hamisak. Ekkorra már hűlt 'helye volt az uj újdonsült 6Zobaurnak. j Krcsmár Rezső azonnal feljelentette a csalót a rendőrségen. A rendőrség nyomozása eredményre vezetett. A szélhámos tolvajt Paul Frigyes ölven éves volt. pozsonyi főszakács személyében elfogták. Paul nemrég még az egyik legjobb pozsonyi étteremben mint francia szakács volt alkalmazva, azonban homoszekszuális özeiméi miatt elbocsátották. Letartóztatása után átadták az államügyészségnek. A csalást tagadja, de a tanuk ellene vallanak. i Élet a szlovenkói közős fürdőkben évszázadokkal ezelőtt Wesselényi és a „Murányi Vénusz" Stnbnyán — Szalonélet a szliácsi vízben — „Légyott" A régi Trentséntepliczen következett be, amikor 1541-ben a félholdat tűzték ki Buda vára ormára. A török nekilátott a vár és a város megtisztításához. Leromboltatta a fürdőépületeket és monumentális formában újraépítette. Ezek az építkezések mindenkorra szóló dicséretét jelentik időleges zsarnokaink kulturaérzékének. És a fürdőkbe beköltözött a hygiena szolgálata minden erkölcstelenség teljes kizárásával, A török inég csak felesége arcát is lefátyolozta, nemhogy azt engedte volna meg, hogy az asszony idegen férfi társaságában fürödjék. A török hódoltság 150—200 éve itt is megéreztette hatását, úgyhogy, ha Közép-Európában már visszafejlődött is a közösfürdők kultusza, nálunk viszont fennmaradt és belenyúlt a múlt század második felébe. Budapestnek világhíres kuriózuma volt a közösfürdő, melynek rajza számos érdflf' kés leírásban maradt reánk. Még Mollke, a nagy- hadvezér is, részletesen megemlékezett róla. Milyen volt a fürdőzés a szlovenszkói fürdőkben? Azt kell mondanunk, hogy a középkori európai divat ezeken a helyeken szintén megmaradt, a haladó kor azonban éreztette hatását. A magvhr élet a XVII—XVIII. században, sőt a XIX. százkid első felében. is meglehetősen komoly volt A magyar ember szeretett mulatni, vendégeskedni, de a ldjna.
