Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-16 / 38. (1076.) szám
8 — A komáromiak vásárterét és piacát is el akarják venni az állami kikötő céljaira. Komáromi tudósítónk jelenti: A dunai kikötő építésére 19‘21-ben potom pénzen vásárolta meg az állam a városnak egész dunapartját a kis Dunaág medrével együtt. A városnak a partból egyedül évszázados piactere maradt meg. Ezt az értékes területet akarja megszerezni az állam a várostól, de a város nem akar tőle semmi áron megválni, mert akkor a belváros kereskedelme menne tönkre. A közmunkaügyi miniszter kiküldöttei ebben az ügyben tárgyaltak a város tanácsával, mely pénzen nem hajlandó az ügyletbe belebocsátkozni, mivel ezzel már egyszer megégette a kezét. Ellenben esetleg uj vásártér létesítése és néhány utcájának kikövezése árán hajlandó lenne a vásártérről lemondani, ami ellen az egész városban erős ellenzéki hangulat nyilatkozik meg, mivel a közönség ezzel elveszítené dunapartjának egyetlen megmaradt részét, amelyet eléktelenitenének a kikötő raktár- épületei és vasúti pályaberendezései. xx A legmegbízhatóbb friss magvakat szállítja VANEK JINDRXCH nagymagkeres- kedő, Prága, Václavské nám., a „Zlatá Husa“ épületében. so»« — Ob jaj, megfojt az átkozott köhögés, ha nem használok Egger-féle mellpasztillát. Újra kapható [ minden gyógyszertárban és drogériában. 8558 j — Hangverseny az árvízkárosultak javára Komárom-Ujvárosban. Komáromi tudósítónk jelenti: Komárom-Ujvárosban nagyszabású hangversenyt rendezett az ottani " Nőegyesület az árvízkárosultak javára, melyen Dessewffy Izabella operaónekesnő lépett fel, aki nagyterjedelmü és pompásan iskolázott hangján operaáriákat énekelt. Lányi Andor dr. községi járásbiró, szavaló művész viharos tetszés mellett szavalta az uj költői nemzedék legszebb verseit Ivánffy Gézáné zongoraművésznő is fényes sikert aratott Liszt, Chopin darabjaival és főleg magyar dalaival, Kör- mendy Kálmán dalénekes pompás énekével tűnt fel és megérdemelt tapsokat aratott. — Magyar diákotthon Prágában. A P. M. H. előbbi szerkesztőségének egyik helyiségét (Stepanská ul. 16. IV. ein.) a MAKK rendelkezésére bocsátották és a vezetőség már február végén átadja az újonnan berendezett egyesületi helyiséget a magyar diákságnak. Ugyanakkor megnyílik az — egyelőre szerény — könyvtár is. A diákotthonban az összes belföldi magyar újságon kívül magyar tudományos, szépirodalmi és ifjúsági lapok jutnak a diákság kezéhez, a helyiség a különféle csoportoknak és a cserkészösszejöveteleknek is rendelkezésére áll. xx A szlovák nyelv tanulásához legjobb >a Mihál 1100 szó módszere. Kapható minden | könyvkereskedésben. • sios amelyet különben elfogulatlanul bíráskodó Kettner ítélt meg a Sparta javára. A gólokat: Dw óra,esek, Hruby és Hoyer a Sparta; Meduna, Krizstál és Ma- res a Viktória részéről lőtték. )( Prágai futball. Slavia—Slavoy Zsisskov 6:1 (2:1). A tavaszi szezon első ligamérkőzése átázott talajon folyt le és ez főleg a Slavia játékát befolyásolta. A zsizskoviak erős ellenállást fejtettek ki és néhány veszélyes támadást is vezettek, de Planicska kapus kitűnőén működött. A Slavia góljait Puc és Soltys (2—2), Csapek és Kratochwill (1—1) lőtték, míg a Slavoy egyetlen gólját Moravek szerezte. — A Slavia ezzel a győzelmével a liga éléra került. — Union Zsisskov—Meteor VIII 5:4 (3:1). Az amatőr bajnok revansot szerzett legutóbbi vereségéért. — Vrsovice—Liben 6:1. — Nusclsky— Oiechie Kariin 4:2. — SK Kiadna—CsAFC 1:1 (0:1). — DFC amatőrök—Malostransky 10:1 (2:1). A német amatőrök szép teljesítménye. — BBC Slurm—SK Nusle 2:0. )( Belföldi eredmények. Viktória Pilsen—Slo- van Pilsen 7:0 (2:0). — Moravská Slavia I.—II. 7:4. — SK Pardubice—Csechie Kőim 7:1. )( Pozsonyi eredmények. Pozsonyi tudósítónk jelentése. Barátságos mérkőzések: PTE—Donau- stadt 1:0 (1:0), Bíró: Janicsek. Egyforma erők küzdelme, amelyben a tornászok technikai fölényt •mutattak. Mindkét csapatnak a gólhelyzetek sorozata kínálkozott, de a határozatlan csatárok kapu előtt hibáztak. A nap egyetlen gólját a 43-ik percben Földes éri el, amennyiben Tauber szépen beadott labdáját kapuba fejelte. PTE-nél Kropf, Tauber, Krallinger és Brolly voltak jók, mig Donaustadtnál Minarik és Ruiitz játéka érdemel íelemlitést. Ligeti—Virágvölgy 3:2 (1:0). Biró: Szokni Á. A bajnokcsapat fogyatékos testi kondícióban és tartalékosán állt ki. Hiányoztak a csapat • legjobbjai. Igv Mayer 3, Meidlinger és Molnár. Az első félidőben még valahogyan bírták a tempót, de helycsere után valamennyien kifulladtak. Ezzel szemben Virágvöigy nagy ambícióval feküdt a játékba, és veszélyes ellenfélnek bizonyult. Különösen Novak és Monárth játszottak jól'és mindenkor veszélyt jelentettek a bajnokcsapat kapuja előtt. Változatos mezőnyjáték után Ligeti a 40-ik percben Mayer II gyönyörű lövésével vezetéshez jut. Szünet után Ligeti továbbá is fölényben marad és Rieger két góllal szaporítja az eredményt. Már mindenki nagyarányú Ligeti győzelemmel számított, amidőn Virágvölgy Novak és Monárth révén váratlanul két góllal ezt megcáfolja. Az utolsó 15 percben Ligeti újra támadásba megy, de az eredményen már változtatni nem wd. Szokol igen jő biró volt. — Brati- slava—Rapid 7:0 (4:0. Biro: Knespl. A magyar csapat tartalékokkal spékelve állt ki. így a csapat legjobbjai, mint a Szlobcda fivérek nem játszottak. Bratislavának könnyű feladata volt. Végig uralta a helyzetet. Csapatában újra a magyar Priboj játszott, aki jó kondícióban volt, A magyar csapat legjobb embere Molnár centerhalf volt, aki. A gólokat, az élső félidőben Cabelka, Bock és Sorai, a, 'másodikban Bóck, Romi és Brabee rúgták. . v ■■ )( Köln—Paris 3:1 (1:0). Városközti meccs Parisban, amely németek fölényes győzelmével végződött. )( Belgium II.—Luxemburg 1:1. Nemzetközi mérkőzés Luxemburgban. )( Bécsi futball,. Kupamérkőzések: Vienna— WAC 2:1. — Florisdorfer AC-rWAF 2:0. — Slován —Hertha 3:0. — Brigittcnauer FC—Rapid 3:0 (!). — Admira—Villamosvasút 8:1. — Sportclub— Baumgarten 8:1. — Wacker—Donaufeld 2:1. — Amateur—Frem 8:0. — Hakoah—Lyon 4:1. — Crlcketer—Rudolfshügel 3:2. ■— Simmering—Hel- fort 12:1. — Nicolson—Donau 2:1. — Barátságos mérkőzés: Wacker—Hakoah 2:1 (0:0). Léleknólküli mérkőzés.. A Hakoahnál újból szerepelt Guttmann, akin azonban erősen meglátszott a tréning hiány. A gólokat Mackhörndl és Resch, illetve Schwartz lőtték. )( Külföldi eredmények. Spanyolország: Saba- dek—Martinec 5:3. — Barcelona—Sans 2:1. — Espagnol—Terasso 4:1, — FC Európa—Grazia 2:0. — Svájc: Zürich—Brühl 4:1, Grashoppers—St. Gol- len 7:1, Veltheim—Blue Star 0:4, Lugano—Winter- thum 0:2, Aarau—Young Boys 1:2, Old Boys— Besel 0:2, Servette—Chaux de Fonás 1:2, Biel— Etoüe 1:3, Fribourg—Cantonal 2:1. — Hollandia: Haagsche FC—Unitas 3:1, Haagsche—VOC 3:1, T’Gooi—FC Haarlem 1:1, EDO—Excelsior 2:2, ZFC—Utrechtsche VV 1:1. )( Német birodalmi futball. Berlin: Tennis Borussia—Hertha-BSC 4:1, Berliner SV—Union Potsdam 1:1, Union SCC—Spandauer SV 3:0, Tas- inania—Preussen 2:1, Norden Nordwest—Union 92 2:0, Union Oberschöneweiden—Viktória 92 4:2. — Bayreuth: ASV Ntirnberg— 1. FC Bayreuth 6:0. — Chemnilz: Polizei—Perussen 5:1, Hellas-Germania— Harten 2:0, Chemnitzer BC—Viktória Einsiedel 5:1. — Dresden: Guts Muts—Radebeuler FC 5:1, Dres- deneia—Riesaer FC 2:1, Wacker—Halle 98 2:2. — Düsseldorf: TURU Düsseldorf—Áradnia Bielefeld 3:1. — Duisburg: Duisburg 03—Hagen 1911 6:3. — Hamu: Bayern München—Hanau 93 5:1. ■*- Ingoi- stadt: München 1860—SV Ingolstadt 4:0. — Karls- ruhe: VfR Mannheim—KFV 1:0. — Leipzig: VfB— Markranstadt 3:1, ASV Ntirnberg—Fortuna 2:1. — München: Stuttgarté? Kicker—Wacker 3:2. — Nürnberg: 1. FC—Phönix Ludwigshafen 3:1. — Plauen: Concordia—FC Plauen 3:1. — Regcnsburg: Schwaben Augsburg—Jahn 3:2. — Saarbrücken: Spielvereinigung Fürth—FV Saarbrücken 5:1. — Stuttgart: VfR Heilbronn—SC Stuttgart 2:1. — Zwickau: FC Zwirkau—Dresdner SC 2:0. )( Skót liga: Airdrienonians—Midlothlan 2:2, Clvdebank—Morton 2:1, Dundee U.—St. Mírren 1:2, Fal kiríj—Celtic 1:1, Hamilton—Dundee 0:0, Hiberninans—Motherwell 3:1, Kümornock—Partick Thistle 3:3, Queens Park—Cowdenbesth 3:1, Ran- gers—Raith Rovers 4:2, St, Johnstone—Aber- deen 1:1. A magyar futball diadalmas vasárnapja A magyar válogatott legyőzte a belgákat, a budapesti team a prágai DFC-ot — A Slavia jéghocicey csapata kettős vereséget szenve dett Berlinben — A Viütoria Zsizskov eldöntetlenül mérkőzött a Spáríával Prága, február 15. A tegnapi nap végre meghozta a magyar fut- ballnak a már oly régóta nélkülözött és áhított diadalt. — A teljesen reorganizált válogatott csapatnak sikerült szép revánsot venni a belga nemzeti együttesen a múlt évben Budapesten szenvedett vereségért — Máriássy szövetségi kapitánynak az ifjú erőkbe vetett bizalma ezúttal teljesedésbe ment és reméljük, hogy a szerencsés kezdet további lelkes munkára és önbizalomra fogja késztetni az ez évben nagy feladatokra hivatott magyar Xl-et. — Budapesten az MTK—Vasas— FTC — NSC kombinálja, amely tulajdonképen szintén válogatottnak feleli meg, megadásra késztette a prágai DFC-ot. A német csapat Böbor nélkül' játszott és a híradások Zsigmondy indiszpoziciójának tulajdonítják a vereséget. — Prágában rekord közönség előtt a Viktória eldöntetlenül mérkőzött a Spartával. — Pécsben a kupamérkőzések során az 1. osztályú Rapid meglepő vereséget szenvedeti a Brigittcnauer éktől. — A Slavia jéghockey csapata kellős vereséget szenvedett a berlini téli versenyen. — Az angol ligában hatalmas szenzációt keltett a Westham United nagy arányú győzelme a Bolton Wanderers felett. — A Tátrában befejezték a nemzetközi katonai siver- senyeket, amelynek pontgyőztese Csehszlovákia lett. A vasárnap sportjáról az alábbi eredeti tudósításaink szólna: Magyarország—Belgium 2:0 (0:0.) Brüsszelből telefonálják: 28.000 néző előtt folyt le a belga—magyar mérkőzés Mutters holland biró vezetése mellett Mindkét csapat eredeti felállításban szerepelt. A belga csapat hatalmas lendülettel fekszik a játékba, de a magyar védelem kitünően működik, de teljes energiára kényszerült. Különösen a két belga szélső lefutásai veszélyesek. Fischer töbször rávetéssel véd. Lassanként azonban a magyar csatársor is felszabadul, de Molnár, Rémay II. és Pipa a kapu előtt sorra hibáznak. Váltakozó játék után a 20 perctől kezdve belga fölény, de a magyar védelem résen áll. Gólnélküli félidő után a magyarok erős offenzivát kezdnek. A belga fedezetsor ereje fogy. Rémay III—Molnár —Pipa kombinációjából Pipa a 8 percben váratlanul gólt lő. A belga közönség ösztönzése dacára továbbra is lelkes magyar támadások, váltakozó mezőnyjáték. Közvetlen a befejezés előtt Szidon pompás beadását Rémay III. gyönyörű fejessel góllá érvényesíti. A magyar csapat minden tagja elismerést érdemel. A siker oroszlánrésze a védelem: Fischer, Dudás, Gross II. és Búza voltak a csapat lelkei. A csatársorban Molnár, Rémay III. és Pipa voltak klasszikusok. Rémay II. és Szidon kielégítettek. Rebro és Fuhrman hasznos munkát fejtettek ki. A belga csapatban Gillis, Thys, Caudron és Brain testvérek tűntek ki. Mutters kifogástalanul látta el tisztjét. MTK—FTC—NSC— Vasas komb^-DFC Prága 2:0 (2:0.) Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése: A budapesti válogatott meglepő eredménye a prágai német csapat ellen. 20.000 néző előtt mindjárt a játék elején Zsigmondy Himmer éles lövését nehezen védi. Már a második percben Blum—Himmer—Varga—Szentmiklóssy ossz játékából, utóbbi a későn vetődő kapus alatt belövi az első gólt. Erős DFC ellentámadást a jólmüködő magyar védelem szerel le. A 12., 14., 16. percben Remete bravúrosan ment, mig Wurth éles beadását Zsigmondy fogja. A 30. porcben Himmer a második gólt lövi. A 41. percben Less csavart lövése kiperdül a kapus kezéből, a kapuvonalon belül kerül, de n biró nem ítéli meg. A második félidőben eredménytelen változatos játék. A DFC Bobor hiányát erősen érezte. Less a csatársorban, Schillinger a halfsorban iünt ki. Zsigmondy indiszponáltan védett. A magyar csapatban jól működött a védelem élén Remete kapussal, valamiut Blum, Himmer, Szentmiklóssy. Magyar biró kissé lámpalázzal vezette a meccset. A kassai futballbiró-iestület közgyűlése Kassa, február 15. (Saját tudósítónktól.) Vasárnap délelőtt tartotta meg a CsAF—MLSz kassai kerületének birótestülete ezévi alakuló ülését. Az ülést Várnay Ernő elnök nyitotta meg s a nagyszámban megjelent bírói plénum előtt fejtegette a szlovenszkói futballélet mizériáinak okait. Rámutatott a futballsport jelen evolúciós korszakára, az álamatőrizmus nehéz kérdésére, a futball veszteségeire szemben egyes sportágak szembeszökő fejlődésével (tennisz, birkózás, úszás) s főleg arra, hogy mik a módjai s kötelességei a futballsport vezetőinek a konszolidáció megteremtése, a sportközönség visszaszerzése, továbbá a szövetség fegyelmezett működése körül. A birótestület a múltban is, a jövőben is kész a vállvetett munkára, a bírók lelkiismeretesen teljesítették kötelességül:ét s reméli, hogy a ligabjnokságok meghozzák a várvavárí futballrenesszánszot Szlovenszkó keleti felén is. Az MLSz képviseletében Neményi Jenő alelnök válaszolt Várnay elnök fejtegetésére, csatlakozott a kibontakozás utjainak-módjainak eredményes megkereséséhez, elismeri a futballbirák objektív működését és kéri a szövetség támogatását. Több értékes hozzászólás után Czink Dezső előadó olvasta fel részletes, statisztikai adatokkal támogatott érdekes évi jelentését s beszámol pozsonyi kiküldetéséről, a központi közgyűlés egy zavaró momentumáról a kassai javaslatok kétszeri megszavaztatása, illetőleg a 2-ik szavazásnál való elbuktatása körül. Az előadói és pénztári jelentés jegyzőkönyvi tudomásul vétele és köszöneté után a választásokat ejtik meg titkos szavazás alapján. Elnök egyhangúlag: Várnay Ernő, alelnök hasonlóképp: Schütze Lajos dr. orvos (Kisszeben). Az előadó választásánál 2 csoport küzdelme alakult ki. Első választásnál Czink D. 2 szavazattal minoritásban maradt Boruch Béla gyak. bíróval szemben. Minthogy azonban a szabályok rendes tagokként csak az I., II. és III. fokú bírákat jelölik meg, uj választást kellett elrendelni s ekkor a régi előadó, Czink D. 9 szavazattal szemben újólag előadóvá választatott. A liga és a rendes biróbizottságba beválasztottál: a következőket: Árva L., Katona Gy., Lusztig P., Toporcsák J., Loyán E., Kőszegi E. A bírói dijak körül a testület kimondotta, hogy elvileg ugyan nem törli a bírói tiszteletdijat, de az egyes mérkőzések anyagi sikerétől teszi függővé, hogy a játékvezető biró lemondhat a klub javára a tisztoletdijáről. Több értékes indítvány beható megvitatásával a legnépesebb szlovenszkói birótestületi ülés véget ért. LABDARÚGÁS )( Sparta—Viktória Zsizskov 3:3 (2:2). Barátságos mérkőzés, amely 17.000 néző előtt folyt le. A Viktória jobb benyomást keltett, mint a Sparta, melynek csatársorában Dworacsek, mint center teljesen csődöt mondott A csapat legjobbjai Kole- naty, Kada, Hoyer és Hochmann voltak. A csatársorban csak Szedlacsek elégített ki. — Viktóriánál Meduna magasan feiUmulta a Sparta csatárait, Carvan is vetekedett szembenálló halttársaival. — A Viktóriánál a védelem volt gyöngébb. A meccs mindvégig nyílt jellegű és izgalmas menetű volt és egy nem egészen jogos 11-és döntötte el remisszé, 1926 február 16. Kedd* Sorsjegtieheí ( mindenki csak UaSpM ás Tsa HaaKMzáMn vesz, Bmttsiovii, Radnliná ul. Telefon 1903 és 2*6 u irntfwtTVTVfmmmTVTmmf )( Angol liga. I. osztály: Arsenal—Newcastle 3:0, Aston Villa—West Bromwich 2:1, Birmingham —Sheffield 2:0, Blackbum—Tottenlíam 4:2, Buryv^ Cardiff City 4:1, Hudersfield T.—Everton 8:0, Le- cester City—Notts County 1:0, Liverpool—Burnley 3:2, Manchester U.—Leeds U. 2:1, Sunderland—- Manchester City 5:3, West Ham U.—Bolton W. 6:0. — II. osztály: Blackpool—Barnsley 4:0, Darlington —Clapton Orient 6:0, Fulham—South Shields 2:1, Hull City—Chelsia 0:1, Notts Fored—Bradford City 0:0, Oldham Athl—Middlesbrough 4:1, Sheffield W. Wolverhampíon W. 2:1, Soutkampton—Port Vale 2:3, Stockport County—Preston N. W. 1:1, Stoce—• Portsmonih 2:1, Swansen T.—Derby County 2:0. TÉLI SPORT X A Sparta jéghockey csapatának kettős veresége Berlinben. Berlinből jelentik: A berlini téli verseny második napján a Slavia jéghockey-csapaia nem várt súlyos vereséget szenvedett a Parisban tanuló kanadaiak együttesétől. A prágaiak tartalékkal állottak fel és dicséretes ellenállást fejtettek ki a jéghockey atyamesterei ellen, akik gyors és meglepő játékukkal hozták zavarba ellenfelüket A csoh csapatban Jirkovsky tűnt ki, akinek veszélyes tármadásai azonban megtörtek a kanadai kapus bravúros védésein. A meccs 8:0 (5:0) arányban végződött a kanadaiak javára. — Szombaton még a korcsolyázó páros és ifjúsági bajnokságokat bonyolították le. A páros versenyt a berlini Flotner —Graul pár nyerte. A női-ifjusági bajnokság győztese Flebbe (Berlin), 2. Kubicsek (Bécs) lett, 3. Weszelyné (Troppau), 4. Tietze (Berlin). — A ’érfi-junior győztes Scháfíer (Bécs) lett a berlini Bayer előtt Harmadik helyen a troppaui Praznovsky végzett — Vasárnap a szenior versenyeket bonyolították le. Férfi győztes és világbajnok Böckl mérnök (Bécs) lett, 2. Preisecker dr. (Bécs), 3. Ferguson (Anglia), 4. Niedberger (Berlin), 5. Sliva (Csehszlovákia). — Páros verseny: Joly—Brunett (Francia- ország), 2. Scholz Lily—Kaiser (Ausztria), 3. Ja- rossné—Wrede (Bécs), 4. Hochahltinger—Pampel (Bécs), 5. Hennie Sonja—Ame Lie (Svédország). A két favorit: Jaross és Sonja pár veresége meglepetés. —A jéghockey mérkőzések során a berlini Schlittgchuclub 3:2 arányban győzte le a párisi kanadai-diákokat. — A Slavia a bécsi Eislaufvereinnal került össze, , amely félidő után 8:0 scoreral győzte le a prágai csapatot. — A bécsieknél Watson brillírozott, aki 4 gólt lőtt A többi gólokat Rederer és Brück ütötték. — A cseh csapatban Jirkovsky és Pospisil tűntek ki. A jéghockey verseny ponteredménye: 1. Berlin 5, Kanada 4, Bécs 2, Prága 0 pont. )( Csehszlovákia győzött a tátrai katonai versenyeken. ófüredről jelentik: A tátrai katonai álversenyen szombaton a 7 kilométeres nemzetközi futás került sorra. Győztes Némecky lett 44 perc 10 mp. alatt. Második: Wende 47:23, 3. Müekebrunn (Lengyelország) 4. Purkert (Csehszlovákia), 5. Kr- zeptiwsky (Lengyelország) lett Az ugyanazon távon lefutott akadályversenyen 37 résztvevő közül győztes: Bröth lett 48 perc 28 mp. alatt. 2. Barth, 3. Farsky, 4. Kulka. — Ezzel a hadseregek versenye befejezést is nyert. Pontversenyben győztes Csehszlovákia 223.90, 2. Lengyelország 166.70, 3. Franciaország 138.21, 4. Románia 104.82 és 5. Jugoszlávia 90.91 ponttal lett )( A svájci nemzetközi siversenyeken, amely Bőmben folyt le, a junior-futásban a csehszlovák Tryzina negyedik, a szenior versenyben Novák László 18 helyezett lett. )( A stockholmi nemzetközi korcsolyázó versenyen a 30 kilométeres sífutásban győztes a finn Saarinen lett -2 óra 22:55 alatt mig 60 kilométeren Lappalainen győzött 5:12:12 alatt. SPORTHÍREK )( A Kassai Atlétikai Club évi rendes közgyűlését február 21-ón tartja meg Kassán a Városháza nagytermében. X A Magyar Uszó-Szövetség tegnapi közgyűlésén elnökké: Dormándy Géza ezredest, társelnökké Csupor Lászlót és Homonnav Tibort választották. Ügyvezető alelnök lett: Kéhler Tibor. Alelnök: Bárány Géza (Eger), Donáth Leó és Kiss Géza. )( Egy ausztráliai zsoké halálos zuhanása. Londonból jelentik: Bőgd, az ismert nevű ausztráliai akadály-versenyző Melboumeben tréning közben lezuhant lováról és sérülésébe belehalt. )( Rademacher búcsú rekordja. Hamburgból jelentik: Rademacher hajóra szállása előtt a hamburgi uszodában a 200 yardos mellúszás világrekordját 2:31.1 mp.-re javította meg. Az eddigi rekordot 2:34.2 alatt szintén ő tartotta. FrőhlicU a 100 yardot 1:07 idő alatt úszta meg. X Írország—Anglia rüghby meccse az írek 19:15 arányú győzelmével végződött. )( A Slavia ifj. kard vívó versenyén győztes a prágai VII. kerületi reálgimnázium csapat lett 6 győzelemmel. 2. a briinni gimnázium 6 győzelemmel, 8. a vínohradv gimnázium 4 győzelemmel. A győztes a Slavia serlegét, nyerte. )( A 111. csehszlovák mezriverseny győztese 6 kilométeren Drózda lett 26:00.1 idő alatt 2. Nc- dobity (Sparta) 26:01.8, 3. Fiain (slavia). — Ifjúsági győztes 1600 métere Kubicsek (Kolih) 5:12.7, 2. Paul (Slavja) 5:15.4.