Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-14 / 37. (1075.) szám
1926 február 14. Vasárnap. 8 mari Falu Tamás könyve (Kicsinyesek. L. Voggenreiter Verlag, Magyar Osztály, Berlin, 1926.) A csehszlovákiai magyar irodalom törleszteni kezdi nagy adósságát. A Prágai Magyar Hírlap különcsen nagy örömmel jegyzi fel annak az írónak nevét, aki emiek az adósságnak együk részletét kifizette mostan tehetségének gazdag kincseiből. Npgy ez az adósság: a csehszlovákiai magyar irodalom a kisebbséggé magasztosait magyarság lelkének megszólaltatásával tartozik nekünk. Büszkén valljuk magunkénak azt az irót, kinek most megjelent könyve valósággal lelkűnkből beszél, a mi szomorúságunkra keres vigasztalást, a mi nagy fájdalmunk fölé hajlik jóságos simogatással, csititgató szóval. Falu Tamásnak a csehszlovákiai magyar irodalomba való bevonulását egészen természetesnek fogja találni a lap minden olvasója, mert mái' régóta magukhoz tartozónak érzik őt. Sokan emlékeznek még arra a kis regényére, amit a Prágai Magyar Hírlap egyik korábbi évfolyamában közölt. Csakhogy vannak az irodalomnak olyan barátai is, akik sehogysem tudnak megbarátkozni azzal a rombolással, amit folytatásos regény néven szokás megbocsátani a sajtónak. (Éneikül is marad még elég a rovásán!) Az olvasóközönségnek ez a része igy gondolkodik: Ha a regény jó, akkor kár lenne evőkanalanként szürcsölgetni, mint a keserű orvosságot, hiszen úgyis meg fog jelenni könyvalakban; ha pe- : dig nem jó, akkor miért gyötörnénk magunkat vele? Falu Tamás regénye ennek az érvelésnek malmára hajtja a vizet, mert a Kazinczy-Társaság Könyvbarátainak jóvoltából most tetszetős kötetben is megjelent a „Kicsinyese k“, darabokra zúzott életünknek ez a borús és derűs, itt-oít beszédes, ám mindenekfelett nagy ólra t hallgató si- ratója. Most aztán elolvashatják a válogatósak is és tudom, ha egyszer belekóstoltak, nem teszik le addig, amig a végére nem értek. így jártam én is egészen belefeledkeztem ebbe a könyvbe. Olyasfélét. éreztem, mintha messze útról haza tértem volna, ahol minden mosolyt ismerek; mintha a társtalanságból hajdani jó pajtásaim közé cseppentem volna, akiktől pedig de nagyon régen elszakadtam. Körülöttem megszólaltak a kedves régi butorkák, megnyílt előttem egy ablak és azon át. a piacteret láttam... Fiatalságom régi jó barátja, a tavaszi szél, ismerős erdők köszöntését hozta, ismerős hegyek alján egy ismerős kisváros képe settenkedett az emlékezetembe. Mi ez? Regény? Vagy talán varázslat? — A kritikus tiszte szigorú tárgyilagosságra kényszerít. Meg kell állapítanom, hogy Falu Tamás könyve nem regény. Egy pompás regény témája bukkan elő benne, de a könyv éppen ott ér véget, ahol a regény elkezdődik. Hogy ne adjak fegyvert a rosszmájnak és fölényeskedők kezébe, sietek kijelenteni, hogy a „Kicsiny esek“-et igen jeles könyvnek tartom. Kiválóságát a rajz aprólékos gondosságának és annak az egységes hangulatnak köszönheti, mely határozott, egyéni stílusba olvaszt bele minden kis részletet. Falu Tamás a benne kibontakozó hangulat kedvéért irta ezt a könyvet, helyesebben ezzel a könyvvel védekezett a reázuduló égszakadás ellen. Amikor valóra vált a lehetetlen. Amikor úgy meginogtak azok a pillérek, amelyeken egész életünk és az utánunk következő nemzedékek élete nyugodott, — úgy hittük, az idők végtelenségéig. Amikoí eltorzult a múlt és rombadőlt a jelen. Amikor megtanultunk — nagyokat hallgatni. Amikor bejöttek ... I Ebben a nagy összeomlásban a lélek nem akart 1 összeomlani. A lélek élni akart, mert belső pa- l rancs kény szeri tette arra, hogy éljen. Igen, igen. „Ki sem nézni az utcára, rá sem nézni az uj utea- ! jelző táblákra, fel sem tekinteni megváltozott cégfeliratokra. Csak menni, élni, dolgozni tovább. Csak összebújni, csak szeretni egymást, csak ölelni ! egymást, csak felolvadni a végtelen keserűség csé- I széjében és nem nézni a holnaputánba, nem törődni a mával, csak enni, inni, sókat, sokat inni és apró I ügyekkel vesződni, kicsinyítő üveget rakva a lélek ablakaira...“ Ez az élaiakarás fütötte Falu Tamást, amikor a szlovenszkói magyar- sors első nagyszabású rajzát megalkotta. A „Kicsinyesek“-nek nagy értékét nem utolsó sorban abban látom, hogy ellenállt a busmagyar- kodás kisértésének. Ebben a könyvben nincsen vad harag, nincsen elvakult gyűlölködés, csak szomorúság van benne, mélységes bánat az anekdotá: zás alján. Anekdoíázás közben azonban .nélia meg- j ; feledkezik az író a látómról és ilyenkor a könyv hangulata az ártatlan tréfálkozás felé hajlik. Mosolyogva lebegünk nem sejtett mélységek felett és amikor ismét ráeszmélünk szörnyű helyzetünkre, ennek a mosolynak emléke velünk marad és megmenti lelkünk egyensúlyát. Falu Tamás könyvében egy dermedtségéből ocsúdó, szomorúságban felolvadó lélek nyilatkozik meg. Egy gyógyuló lélek, melynek varázs-szere a jóságból fakadt humor. Ez a varázslat tartja meg és ragadja magával az olvasót is a rajz könnyedén irt fejezetein végig, melyek egy vonzó regénytémát indítanak el, anélkül, hogy annak megoldását megkísérelnék. Vájjon meg fogja-e Írni Falu Tamás ezt a regényt? Egy kivételes emberpár regényét, mely i megsejtette azt az igazságot, hogy- egy ember csak I egy embert tehet boldoggá s mindig csak mást, ön- ! magát soha ... Fenyves Pál. Mi a színházi kritika hivatása? Hevesi Sándor és Bárdos Artúr ellentétes véleményen vannak — A P. M. H. munkatársától •— ház számára. A kisebb sikerű darabot észre sem veszi a közönség. Egy bukott darabnak pedig — bár ez paradoxként hangzik — már a peremierén sincs közönsége. Tehát ma egy darab megbukhatik, még mielőtt a közönség megismerhetné, láthatná, még mielőtt, ítéletet alkothatna róla magának. Nyilván a nagy pénztelenségnek tulajdonítható, hogy otthon, a családapák bizonyára a címből állapítják meg, hogy ezt a darabot nem érdemes megnézni... Hevesi: A színházi konjunktúra teljesen normális. Talán azt is mondhatom, hogy jobb, mint a békében volt. A Nemzeti Színház persze mindenesetre jobban megy, mint a békeévekben. Hogyha egyes színházak nehéz helyzetbe jutottak és sok a panasz, annak-nem az az oka, hogy nem elég látogatottak az előadások, hanem az, hogy nagyobb a rezsi, mint a békében, a jegyek ára mégsem éri el a békeparitást. Nem szabad elfeledni, hogy Pesten egy csomó színházzal és kabaréval és sok tucatnyi mozival több van, mint békében volt és ma a mozik konkurrenciája a lehető legkomolyabb. Budapest, február eleje. December közepén mutatta be a budapesti Belvárosi Színház Lengyel Menyhért „Mária" cimü színmüvét. A darab szép előadásban ment, Simonyi Mária és Kürthy József játszották a főszerepeket. Mészáros Gézának s Harsányinait is — különösen utóbbinak — igen erőshatásu alakításra volt alkalma. A darab mégis megbukott. Annyira, hogy január közepén a színház le is vette a darabot a műsorról. A Máriát, amely egy Nóra-szerü modern, nagyon érzékeny lelkű és fántaszta asszony életét muntatja be, a kritika is rendkívül hűvösen fogadta és megállapította, hogy a darab sok részlete a túlzott s nem mindig reális pszichológiai bonyodalom miatt fárasztó és unalmas. Színházi és irói körökben rendkívül nagy feltűnést keltett, hogy amidőn a „Mária" bukása nyilvánvalóvá vált, Lengyel Menyhért az egyik előkelő pesti lapban perbeszállott kritikusaival s azt vitatta, hogy nem értették meg darabját s igazságtalanul buktatták el öt. Lengyel Menyhértnek ez a furcsa polémiája önkéntelenül felveti azt a kérdést, vájjon annyira kulturális érdek-e a színházi kultúra fejlődései, hogy a komoly kritikának erkölcsi kötelessége figyelemmel lenni a színházak és irók üzleti érdekeire? Alkalmam volt erről a kérdésről a budapesti színházi világ több kitűnőségével beszélgetést folytatni s érdekesnek tartom a két legérdekesebb s egymással ellentétes nyilatkozatnak a leközlését Bárdos Artúr dr., a Re- naissance- és Belvárosi Színház igazgatója és Hevesi Sándor dr., a Nemzeti Szinliáz direktora, mindketten Hóemberek, nyilatkoztak a P. M. H. számára erről s más színházi dolgokról. A két nyilatkozat egymás mellett annál is érdekesebb, mert a két kitűnő színházi embernek nagyban ugyanazokat a kérdéseket tettem fel s csaknem minden kérdésben homlokegyenest ellenkező véleményen voltak. A két legérdekesebb kérdést s a ráadott választ leköziöm: 1. Köteles-e a kritikus „tekintettel lenni1' különböző, különösen üzleti szempontokra, amidőn véleményét egy darabról megírja: Bárdos: Szerintem, a kritikának, ha azt akarja, hogy még soká kritizálhasson, jóin- dulatulag kell biráini. A kritika és a színház érdekei közösek, ami a színháznak létérdek, ez a kritikusnak is létérdek. Ezalatt nem azt értem, hogy a kritika ne disztingváljon. Any- nyiféleképpen éreztetheti a kritikus véleményét, hogy nérn éppen szükséges azt a módot kiválasztani,( amellyel a színházat létében támadja meg. A francia kritika péládul a tökélyig fejlesztette a bírálat azon módját, hogy kifogásait csak a hozzáértő olvassa ki. A fő az, hogy a kritika szuverenitásán csorba ne essék. Tehát hogy magasabb szempontjait a hozzáértő felismerje. Mert csak ez a fontos, Tehát nem szüséges, hogy már a premier után megjelenő kritikából kiórditson az a felkiáltás, hogy „ne menjetek színházba!“ Hevesi: A kritika függetlenségét kikezdeni semmiféle jogcímen nem lehet. Nemcsak joga, de kötelessége, megírni a kritikusnak azt, amit gondol Ezt nem lehet , sem un nemzeti, kulturális, vagy művészi érdekből kétségbevonni, Művészi érdek csak egy van: jót produkálni. A kritika, amely alapos, iga- ságos és hozzáértő, mindenképpen egészséges! Akkor is, ha „rossz“. Olyan hatása van, mint amilyen hatással a zápor van a termésre, — felfrissíti. Az igazságtalan kritika viszont nem árt Emlékszem, a Tanner John házasságát az egész sajtó lekapta. E héten játszatom mégis 69-edszer. Aki megbukik, annak meg kell várnia, mig az utókor rehabilitálja. 2. kérdés: Milyen a színházi konjunktúra Budapesten? Bárdos: Csak az egészen kivételesen nagysikerű darab jelent kasszasikert a szinRákosi kritikája a kritikáról Amikor Rákosi Jenővel folytatott beszélgetésem során szóba hoztam Lengyel Menyhértnek ezt a cikkét, az ősz publicista a következőket mondotta: — „Ez az eset valóban karakterisztikus az egész mai irodalmi életre: a színház is üzlet, a kritika is üzlet és — a drámairás is üzlet." Sándor Dezső. Columbus (Jankovics Marcellüek) Hazugság árja döngeti kis hajód, sikoltva, zúgva tombol az óceán. Büszkén állsz mégis föat a hídon, messzi csodák tüze gyűl szemedben. Hajóhadunk orkán dühe dúlta szét, egyetlen, ingó roncs, ami megmaradí, és ez ma minden bús reménység: árva hitünk legutolsó lángja. A múlt rajongó lelke tebeuned él; a vizözönből int-e parányi föld, biztatva kémled, rendületlen; hívhat a szirtesölü vad örvény. Irigy hajós nép káromol esztelen, koncért lihegve megtagad egyhamar: szent esküt elfeledve könnyen, új, idegen lobogóhoz pártol. Nem tántorít a fergeteges vihar, nem tör le gyáva, szolgai árulás, dacolsz a fellázadt elemmel — és tovalendül a sebzett gálya. Zászló szakad, törött a vitorlarúd, fogytán ivóvíz, életadó kenyér; a gyarló fest hiába lankad: halk riadót muzsikál a lélek, mert túl az Időn és túl a Halálon is az Eszme, mint a hajnali nap kigyúl, s győztes hiborsugár köszönti álmaid és az Ígéret földjét. ülvedí László. fl bolond óriás Irta: Rácz Pál. A néger jazzbandban a dob mellett ült.; Már nem volt egészen „néger". Anyja, egy j faluvégi cigányasszony, sohase gondolta, hogy a vályogvető gödrök „négert" nevelnek a fiából. Ki tudja, hol szedte fel ezt a fiút, de két méter tízre nőtt meg és módfelett értette a taktust. Azért került a néger jazzbanba. — Hoppszassza, hoppszassza, hopp— Ennyit tudott „négerül", de azért az egész kávéház szerette vigyorgó fekete arcát, amint a fejét illegette a dobra és cintányérra vert taktusok után. — Hoppszassza, hoppszassza, hopp... És a kávéház törzsvendégei büszkén mutogatták az idegeneknek: — Nézd, a bolond óriást... Mert az óriás sokat bolondozott. Mikor a cintányérra ütött a dobverő felugrott a levegőbe és megfordult párszor, hogy ismét a bolond óriás kezébe essék. Ilyenkor mondta, hogy: — Hopp!... És fehér fogsora kivilágított az ajka mögül. Mindig mosolygott és mindig bolondozott. Ila a szájában harmonika volt, kezével ke- repelőt forgatott, a fejére meg fehér cukrász sapkát dobott fel. Mint a fogasra. Volt egy gonggja is. Azou igen érzelmesen tudott játszani úgy, hogy a simmiző párok kéjesen forogtak a mámor tengelye körül. Az összebarapdált füst ilyenkor az óriás ■ feje köré gyűlt és ő ebben a misztikus ködben lábát a dob tetejére rakta fel, mig kezével a facimbalmon ropogtatta a taktusokat Fejét félre billentette vállán és szerelmes I szemekkel mosolygott le az emelvényről egy | fekete hajú kreol szépség felé, aki hamis gyönggyel a nyakán és hamis vőlegénnyel az oldalán barnasört ivott és cigarettázott. A bolond óriásnak nagyon tetszett ez a barna szépség. Ha úgy megerőltette az emlékezőtehetségét, valami régmúlt emlék visszahozta néki ezt a nőt. Valahol a vályogvető gödrök tájáról, polyvás, kócos fejjel és elől keményen dudorodó mellekkel... Lehet, hogy akkor még csak tizenkét éves volt Aztán a sors ide lódította a kávéházi asztal mögé. A jazzband valami vérőrjitő néger táncba kezdett. A bolond óriás fékevesztetten bolondozott. A nagy dobot már a cipője orrú rugdosta és egy kézzel két dobverőt dolgoztatott a cintányéron. — Hopp... hopp... hopp... A vér a fejébe szállt és ugrándozott a kerek széken. A kreol szépség széditően keringett. Szeméből kiolvadt a szerelem és a füstös levegőn át ráfolyt az óriásra. A hangzavar ekkor már pokolivá lett úgyhogy a kávéház tükörablakai megremegtet beléA bolond óriás egy nagyot rúgott a dobba. És ez volt a vég. A jazzband egy vonóhu- zással kettévágta , a hangok, fonalát. A pihegő | párok ismét leültek a márványasztalok m? ; és itták a langyos szódavizet. Az óriás ekkor felállóit Hatalmas- két- méter tiz alakja úgy kinőtt a hangszerek közül, mint a jegenyefa. Lelépett a pódiumról és fényes, fekete arcán szerelmes vigyorgást vitt a kreol szépség feléMikor az asztalához ért, megállóit. Komikusán hajolt meg. Már szája szélén volt a szó. Valami nagy, vérmes, szerelmi vallomás, amitől megpuhult volna a keményhusu nő, de amikor rápillantott a vőlegény arcára, visszahúzódott benne a cigánybátorság és ugyanazzal a beidegződött mosollyal fordult hozzá: — Csák egy csigarettát... Nágyságos ur... Boldogan gyújtott rá. Ismét kiegyenesedett és indulni akart. A kreol szépség azonban megfogta a tenniszinge ujját. — Beszélni akarsz velem? Az óriás visszanézett rá. Már a cigarettáé volt — Majd holnap.. — vetette oda félvállról és kacsázó léptekkel törtetett vissza a pódiumhoz. Másnap aztán felkereste a lakásán. A kreol szépség mindjárt megkérdezte:-— Ismersz engem? Az óriás ajka remegett a szerelemtől. Hazudott: — Nem ismerlek. A nő kinyujtózkodott és összehúzta mellén a pongyolát. — Hát akkor jó!... Mit akarsz? — Szeretlek. Riasztó kacagás volt rá a felelet, ami az óriásban a megaláztatásnak feneketlen mélységét ásta meg. Azt hitte, hogy azonnal bele-! bukik és magával rántja ezt a kacagó démont is. A démon azonban okos volt. Szivart adott neki és álmositó konyakot. Az óriás szétmál- lott az italtól és nem értette meg, mikor a kreol szépség a fülébe rágta: — Aztán hagyj nekem békét. Nem ismerlek és te se ismersz engem. Semmi közöm hozzád, ne bújj utánam... Az óriás este rosszkedvűién verte a cintányért és szájharmonikájával erőtlenül fuj- dogálta a dallamot — Mi lelte a bolond óriást? — kérdezték a kávéházi törzsvendégek és egy pohár bort küldtek neki. Az óriás kihörpintette az italt és belerúgott a nagydobba. A kutyabőr beszakadt. A prímás rosszallóan nézett rá és a fejét csóválta a hegedű fölött. — Mi lelt, te rongyos? Ezt a klarinétos súgta neki. Mit sem használt. Az óriás elkeseredetten verte a cin- tányért és amikor a kreol szépség elkermgö- zött előtte a vőlegényével, leesett a karja és kiszédült a taktus a jazzband őrült ha"- rából. A kávéházi törzsvendégek még egy pohár italt küldtek neki. Kihörpintette Szeme csillogóbbá lett, ajka bíborvörössé duzzadt, de keze csak elvétve kapkodott a zenö- szérszámok után. — A bolond óriásnak valami baja vau... — állapították meg a.kávéházban és azon az estén sehogysem ment a mutatás. A kreol szépség rá se nézett az óriásra. Tüntetőén í\ c-sefcs/Cov ''■Ik köztársasági főképviselőt Prága U , Márodní »?. 10. Vezérképviseletek: Reichenberg, Karlsbad, Brünn, Pozsony, Kassa; „OÖNAf’ Általános Biztositó R. L, Becs. Szakmák! Tűz, betörés, ssállitár. iésr> iivco--, gép törés, általános baleset és élet- adó és járadékbiztosítások.
