Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)

1926-02-13 / 36. (1074.) szám

1926 február 13. Szombat.

^R\<^-7V\AíS‘£AR.-HÍEIIiAS

déket illeti, a munkaszünet bevezetése a kereskedői exisztenciáknak további elpusztulását jelentené. Senki sem állithatja, hogy észszerű és lehetséges volna a vidéki lakosságot kényszeríteni, hogy hétköznapi munkáit bevásárlásáért abbahagyja, minthogy a legjobb alkalmat a vasárnap nyújtja, amikor a lakosság a városba, templomba megy és ezen alkalommal mindent beszerez, amire a következő héten szüksége van.

Pilsenben a kereskedők a gyümölcs- és zöldség eladásának tilalma miatt kényszerítve voltak ezrekre menő elrothadt gyümölcsöt a munkaszünet miatt kidobni. A rendelet megtiltotta a kereskedőknek, hogy vasárnap tejet adjanak el, anélkül, hogy megmondták volna, mit tegyenek az ezáltal visszamaradt tejjel. A rendelet a középosztály gazdaságilag leggyengébb elemeit sújtja. Az ipari munkásság is a vasárnapot használja bevásárlásra. Ahol a teljes vasárnapi munkaszünetet bevezették, a helységek teljesen kihaltak s a kereskedők kényszerülnek oda utazni, ahol nincs vasárnapi munkaszünet. A pilseni kereskedelmi kamara arra a meggyőződésre jutott, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet bevezetése a kereskedő és iparososztálynak is súlyos sérelme s a fogyasztóknak is. Ezért tiltakozik a vasárnapi teljes munkaszünet ellen, és fölkéri a kormányt, hogy ott, ahol már be lett vezetve, hatásait vizsgálják meg.

Az egyenes adék uj kivetési módja osztáiyérdekszervek közvetítésével

Egy kisiparos fejében születtek meg az alábbi sorok, de gondolatmenet üknél fogva ajánljuk az illetékesek figyelmébe.

Legelsősorban kiépítendők a különféle társadalmi osztályok szervei, úgy mint gyáriparosok, földbirtokosok, házbirtokosok, orvosok, ügyvédek, magántisztviselők, kisiparosok és munkások szervei. Ezek az érdekszervek állapítják meg saját körükben a pénzügyigazgatóság megkeresésére ki- nek-kinek teherbíró képességét, mert egyedül csak ezen csoportok ismerik a maguk életviszonyait és kereseti lehetőségeit.

Ezen csoportok állal benyújtott nyersadójavaslatot egy közös bizottság bírálná felül, mely bizottság a pénzügyigazgatóság két tagjából és minden csoport részéről 2—2 benevezett tagból álljon. A tagok benevezésénél kizárandó minden politikai, nemzetiségi és felekezeti kérdés.

Ezen bizottságnak kötelessége a csoportok által benyújtott nyersadójavaslat arányosítása. Az igy kidolgozott adójavaslatok alapján megkeresendő a megfelelő kulcs, amely kulcs alapján az állam megtalálja azon összeget, amely összegre közvetlen adókból a költségvetési előirányzat értelmében szüksége van.

Ezzel az adókivetési móddal az adókivetés egyszerű és igazságos, egyszersmind demokratikus szellemű lenne. Elérhető lenne az adó helyes elosztása, miután ilyenformán mindenki a valóságnak megfelelő arányban adózna, s igy elmaradnának a felebbezések ezrei. Ezen adókivetéssel kapcsolatban az adókezelés is egyszerűsíthető s az adótisztviselők száma, mely csak az adókat terheli, nagy számban csökkenthető.

Az ilyen módon megállapított jövedelem után kirovandó adónál elsősorban figyelembe veendő a városi és községi pótadó, mert bármily arányos volt is az adókivetés, a város (község) pótadója ezt teljesen elrontja, mert a pótadó városonként (községenként) változik, igy például Losoncon 340 százalékos, Besztercebányán 214 százalékos, Liptó-Szent-Miklóson 83 százalékos, Olmützben 1026 százalékos pőtadó van, mig Ti- szolcon semmi pótadó nincs. így tehát az egyes városok jövedelmi adókulcsa ezen pótadók figyelembevételével állapítandó meg. Ezen arányosítást pénzügyigazgatóságok területén a pénzügyigazgatósághoz benevezett bizottságnak kell megfelelő kulccsal keresztülvinnie.

Hogy pedig a városok és községek pótadójának arányosítsa szem előtt tartassák, ezzel első helyen a kerületi, másodhelyen a nagymegyei képviselőtestületek bízassanak meg.

Figyelmet kell fordítani továbbá arra, hogy a gazdasági viszonyok állandósága 1914-óta teljesen megszűnt és úgyszólván hónapról-hónapra változnak az adózó polgárok kereseti viszonyai Teljesen helytelen dolog még ma is a kereseti adónak, illetve most már jövedelemadónak 3 évre való kivetése. Feltétlenül kívánatos tehát, hogy az adókivetés legalább évenként történjék, hogy igy a kereseti viszonyokban beállott változást akár felfelé, akár lefelé, az adókivetés szintén nyomon követhesse.

Az adóbehajtásnál pedig megfontolandó volna, hogy nem lehetne-e behozni az adóknak legalább a kis embereknél, pénzbeszedők utján való behajtását. Nem végrehajtásra gondolok, hanem arra, hogy például annak, akinek évi adója nem haladja meg a bizonyos minimális 600—700 korona összeget, azoktól havonkénti részletekben, kincstári beszedő szedje be az adót 1—2 százalék inkasszó mellett.

Továbbá igen fontos, hogy az esetleges felebbezések lehetőleg ugv, mint ahogy a polgári bíróságoknál van, legalább 3—6 hónap alatt végleges elintézést nyerjenek. Ezzel kapcsolatban szükséges, hogy a különféle nemzetiségű vidékeken megfelelő nyelvtudású tisztviselők legyenek alkalmazva, akik az adózó polgárság sérelmeit minden nyelvi nehézség nélkül el tudnák bírálni.

(Losonc).

yitoüszky József.

A kormány szubvenciópolitikája tönkreteszi gazdasági életünket

Milliókat herdálnak el egyes kedvenc cégek támogatására — Szlovenszkó tarifaviszonyait

ellenben nem rendezik

A csehszlovák iparosok központi szövetségének hivatalos lapjában az „Observer'1- j ben olvastuk, hogy az 1923. évben az állam j 23 millió koronát fordított adómentes kölcsönök formájában különböző, főleg szövetkezeti alapon működő vállalatok segélyezésére. Ezt a segítséget az 1925. év végén államsegélynek minősítették, tehát ezt a nagy ösz- szegü segélyt nem kell visszafizetni. A szubvenciónak ez a hatalmas forrása természetesen csak az anyaországban csörgedezett, míg minálunk a „dezindusztriálás“ jelszava szerint az ipari leépítés kezdődött, hogy a gyermeknek neve is legyen, az olcsóbbiíási aiuió keretében. (Ezért hirdette btá Hala oly nagyon, hogy az árak le vannak törve s megkezdődött az olcsósági hullám! Szerk.)

Ha ezen kérdés általános gazdasági jelentőségét nézzük s kikapcsoljuk azt a szempontot, hogy a részben tőlünk is behajtott pénzből ellenünk dolgozó ipart támogat ilyen hatalmas arányokban a kormány, akkor is meg kell állap Tanunk, hogy a magasabb szakértelem, ilMve az általános gazdasági meglátás teljesen hiányzik a szakminisztériumokban, melyektől pedig elvárható volna, hogy legalább a saját resszortjukhoz értsenek. Ezt a 23 milliót valahonnan elő kellett teremteni, hogy a kérdéses hasznú, nekünk azonban feltétlenül kárt okozó célra fordít hassák. Képzeljük el például, hogy ezt az ösz- szeget a körülbelül 23 milliót kitevő vizerő- adóból vonták el. Tehát azért, hogy a miniszter ur kedvenceinek szubvenciót adhasson, egyenesen kárt okoz a szlovenszkői iparnak és kereskedelemnek, de kárt okoz saját kedves <-i sxága iparának és kereskedelmének is azzal, hogy a vizieroket megadóztatva, a természetes nemzeti kincsek kihasználását megakasztja s vele az olcsóbbodás természetes útját zárja be, de egyben az építő gépipart és hasonló vállalatokat is megkárosítja, mert senkinek sincs kedve ilyen viszonyok mellett vizieroket kiépíteni. Már hivatalos helyen is konstatálták ezt a káros hatást, mert arról is volt már szó, hegy az uj telepesek viziadóját elengedik, hogy ezzel kedvet csináljanak uj vizierctelepek építésére. Ezt a nagy összeget az ipar forgótőkéjéből vonták ki és ez olyan hatalmas gazdasági kárt jelent, melynek nagyságát pontosan nem becsülhetjük fel, de ez a kár mindenesetre nagyobb, mint a szubvencionált cégek haszna. Ha a támogatás hovaforditását megfigyeljük, úgy egy példa éppen elég arra, hogy megállapíthassuk a hozzáértés teljes hiányát. A tephtzscnönaui „Cechie'‘ üveg és müipari központi termelőszövetkezet három millió segélyt kapott azért, hogy a Gapel-zlichovi szlovák szövetkezeti üveggyárat átvegye. Ez az eredetileg kincstári üveggyár 1902-től 1920-ig bérbe volt adva. A bérlő szorgalma annyira

felvirágoztatta az üzemet, hogy végül 600 munkással dolgozott s a külföldön is a legjobb hírnévnek örvendett, hová áruinak nagy részét szállította. A kormányt a gyár virágzó üzeme arra a bölcs gondolatra hozta, hogy a bérlőnek a szerződést felmondva, a kincstári gyárat szocializálja, ami 1920-ban állami támogatás mellett meg is történt Dacára azonban a még akkor tartó konjunktnrá- nak, már pár hónapon belül a munkásokat rendesen fizetni nem tudták s a dolog lassan odafejlődött, hogy a sok állami és bank-támogatás elúszott és a gyár kénytelen volt felszámolni. Ekkor jelent meg a „Cechie“ mint mentőangyal s csekély 3 millióért hajlandónak nyilatkozott az egész gyárat átvenni és üzembe tartani. A munkásokkal közölték, hogy csakis a „Cechie“-vel való egyesülés után van kilátás további állami támogatásra s igy az egyesülést természetesen mgeszavaz- s igy az egyesülést természetesen megszavaz- hogy egy őrült kísérlet balsikerét korrigálják és erre a pénzt, vagy legalább annak egy részét mi adjuk a mi leépített iparunkból. De ugyanakkor ez az összeg, sok mással egyetemben, közvetve arra is szolgált, hogy egy virágzó telep életét kioltsa és munkásait ke- nyémé’külivé tegye, önkéntelen eszünkbe jut ilyenkor, hogy a gyufa, amely egyik legnagyobb jótevője az emberiségnek, milyen károkat okozhat, ha gyermek, vagy gyenge- elméjüek kezébe kerül. Ugyanakkor, amikor ilyenek történnek, azzal az indokolással, hogy az államvasut ezen bevételéről nem mondhat le, elutasítják általános kérelmünket, hogy a vasúti díjszabást Szlovenszkón egységesítsék, tehát olcsóbbitsák, mert a sok vicinális miatt külön és megszakítva számolt díjszabás a vasúti fuvart igen megdrágítja, amit iparunk és kereskedelmünk nagyon megérez. öt éve követeljük már ezt s kérésünkre állandóan az a válasz, hogy nem teljesíthető, mert a díjszabás egységesítése legalább 60 millióba kerülne évente. Meg vagyunk győződve arról, hogy az olcsóbb tarifa folytán , a forgalom annyira fokozódnék, hogy. a veszteségnek legalább kétharma- része megtérülne és ha az esetleges hiányt e szubvencióra kidobott 20 millióból kellene fedezni, az legalább olyan célra menne, melynek hasznát mindnyájan élveznénk és valódi olcsóbbodást okozna, de magával hozná a gazdasági fellendülést és igy a politikai megnyugvást. Ennek belátására olyan mentalitás kellene, amely tovább lát az orránál. Bizonyos az, hogy több ilyen előnyös befektetési lehetőség is van még, ami mind hasznot hajtana. A közérdek előmozdítása helyett itt azonban egyes vállalatokat favorizálnak s szubvencionálnak agyon a gazdasági élet nagy hátrányára.

Törvényhozási szörnyszülöttek

Hogy lesz a legnemesebb eszméből életet megkötő törvény — Miért tartanak bennünket

távol a törvényalkotástól

Sok panasz hangzik, hogy a köztársaságban a nemzetgyűlés fennállásának néhány éve alatt annyi törvény készült, mint sok más állam hosszú élete alatt nem és hogy ezen törvények megtanulására nem marad idő, mert mire átmennének a köztudatba, már ismét uj törvény van, amit meg kellene tanúink

Ezen panasz igy igazságtalan, mert a különféle részekből összeállított ország, különböző részeiben más és más törvények érvényesek mindaddig, mig uj, egységes törvények nem készültek, vagyis addig az ország különböző részei különböző törvények szerint vezetendők, ami megnehezíti a vezetést, akadályozza az egybeolvasztást s megnehezíti a tisztviselők és bírók áthelyezését egyik részből a másikba. így belátható, hogy a kormányzat igyekszik mielőbb egységesíteni a törvényeket, illetve egységes uj törvényeket alkotni. Ez a gondolat alapjában véve igen helyes. A törvények alapgondolatában a legszebb ideákat találjuk. Különösen a szociális törvényekben oly szép és nemes gondolatokkal találkozunk, melyeket csak dicsérni lehet. Ezeket a világ minden részében hangoztatott jelszavakból vették át törvényhozóink. Azonban ha aztán kész a törvény s megállunk e szörnyszülött előtt s gondolkozni kezdünk, hogy torz alakját honnan örökölte, végül arra a konklúzióra kell jönnünk, hogy egyetlen zülő ennyi torzalakot nem adhat neki, itt ’egalább is több szülő bűne kell. hogy felhalmozódott legyen benne s azért lesz a törvény olyan kéz és lábnélküli, azért szenved szivhiányban s egyéb betegségekben. A hetekben szerepelt egy csodagyermek az újságban, akinek szive a testén kivül volt. A mi törvényjavaslataink ezen jóval túltesznek,

szivük nincs is, kezük, lábuk, ha volna is, de görbe, szemük, ha nem vakok, csak egy irányba néz s fülük, az meg egyáltalában csak arra való, mint a néhai K. u. k. katonánál, hogy a csákó le ne csússzék tovább, mint a vorsrift. Ha az adóügyi törvény útvesztőjét tanulmányozzuk, azt fogjuk látni, hogy az abban otthonosak, azaz azok, akik magukat otthonosoknak képzelik, mindegyik más utón halad s mindegyik azt hiszi és kiáltja, itt a helyes ut, erre jöjjetek. Pedig egyik sincs a kivezető utón, mert. olyan ut talán nincs is. Mi ennek a következménye. Az, hogy a tisztviselők, akik ezt alkalmazni kénytelenek, saját hátukat védendők, inkább az adóalanyra nyomnak rá még egy kicsi többletet, mintsem hogy ők fizessenek esetleg rá az enyhébben alkalmazott kivetésre. így teszik a jó- akaratuak. Hát aztán a többiek!

Mit látunk, ha a legújabb, igazán humánus célú törvényt nézzük, a munkaadók aggkori biztosítását, mely még csak éppen, hogy megszületett s igy összes torz vonásai még fel sem voltak fedezhetők. Azért, hogy a törvény azon ritka embereknek, akik az iparosok közül a 65 evet elérik, annyit juttasson, amiből a napi dohánya kikerül, de kosztja már nem (napi 8 koronából), azért a még keresőképes fiatal inarost üti agyon a személyenként havi 22 korona befizetéssel. Enge- delmet kérek, a koldusoknak nem kell okvetlen fehér szegfűt hordani a gomblyukukban.

De nézzünk mást, a lakók védelméről szóló törvényt, mélv a háziurak kiuzsorázá- sa ellen védi. a lakót. S mi Mt belőle? A hárttdaidono^k-Iduzsorázása a törvény alapján a lakók álírd.

Az ipartörvény megalakítja az ipartestületet mint iparhatóságot arra, hogy ez intézze a hatáskörébe utalt ügyeket, de mindenütt kimondja, hogy a másodfokú hatóság ettől eltekinthet, tehát azt jogot, amit a törvény az iparosokból álló iparhatóság kezébe ad, ugyanazon paragrafus utolsó bekezdése visz- szaveszi és odaadja a másodfokú hq^feánnak. A másodfokú hatóság élén rendszs*#3£ ezen ügyekben abszolúte járatlan egyén, a kerületi főnök áll, aki a legtöbb esetben a helyi ipari viszonyokkal sincs tisztában, de nem is lehet, mert hisz elég a politikai dolga, hogy ne fog- lalkozhassék mással.

Ha a vasárnapi munkaszünet törvényét vesszük, úgy az a szép idea, hogy mint Amerikában, minden ember, akarva, nem akarva pihenésre használja a vasárnapot, már alapiában téves, mert a gazdag Amerika megengedheti azt a fényűzést magának, hogy hat nap után egy napot ue dolgozzék, de nekünk még sokat kell dolgoznunk, hogy abban a kedvező helyzetben lehessünk, mint amelyben Amerika van. Ellenben, ha netalán vasárnap is, vagyis többet akarunk dolgozni, persze csak saját magunk és világért sem alkalmazottaink dolgoztatásával, még ez is büntetés alá esik. Vagyis többet dolgozni nem szabad. Ha például turisták s fürdőlátogatók s általában idegenek itthagyott filléreiből akarunk legalább részben élni, nem adhatunk el nekik vasárnap semmit, pedig tudvalevő, hogy a kirándulók a legjobb vásárlók.

Ezeket a törvényeket csak úgy találomra hoztam ki a sok közül, de végigmehetnénk valamennyin, ritka kivétellel mind torzszülöttek.

Ezek az állapotok olyan képet adnak, mintha a kastély nagy szalonjában valamely alkalommal a béresek és fejőslányok talán kellően felöltözködve az uraság ruháiban, de kellően megmosdva alig, foglalnának helyet s ott próbálnának társaságot mimelni. Mesz- sze vagyunk még attól, hogy köztársaságunk bármely polgára, bármely helyet elfoglal-' hasson, mert nem rendelkezik a megfelelő intelligenciával és műveltséggel. Ehhez még sokat kell tanulnunk. De dicsekvés nélkül el- mondhatiuk, hogy mi, magyar középosztálybeliek állunk legközelebb ezen állapothoz s époen azért nekünk fáj legjobban ilyen torzszülötteket láni, mert nem vagyunk hozzászokva s mégis mi vagyunk indirekte okai ezeknek, mert minket tartanak legmesszebbre a törvényhozástól, ellenünk jön létre a Dórtok megalkuvó engedékenysége s cél leülünk csinálnak mindent, nehogy kisüljön, hogy mi esetleg jobbat tudnánk produkálni. Igaz, hogy kritizálni könnyebb, mint alkotni, de reméljük, be tudjuk még mutatni azt is, hogy alkotni is tudunk, ha majd képviselőink beterjesztik a mi szülötteinket, törvényjavaslatainkat. Csak az ellenséges sovinizmus ne fojtsa be őket, szegényeket, az első gyermek- fürdőbe.

ADÓÜGYEK

A forgalmi adó átalányozása. Az 1925 december 23-án 263. szám alatt kelt hirdetmény szerint 1926 január 1-ével kezdőelőleg ecetsav, faszén és hel^k külföldről való behozatalánál a forgalmi adót átalányozlák. Az átalány az ecetsavnál 4 és fél, a faszénnél 4 százaléka a hazai áraknak, illetve az eladási becsértéknek. Ecetsav és faszén behozatalánál az árhoz meg h <zzászámitjá.k a vámot, az elvámoló állomásig fizetett fuvardijat é- a behozott áru után osedí'ee.^ dézsmát. A külföldről behozott beteknél az átalány kilcgramon- ként 1 korona. Az 1925. évi december 22 én kelt 272. sz. hirdetménnyel a margarin és más mesterséges éíelzsirok forgalmi adóját átalányozták. Az átalány a belföldről történő szállításoknál az eladási ár, illetve érték 2 és fél százalék, a külföldről behozottaknál 40 fillér kilogramonként a bruttosuly után. Ezen átalányösszegben az 1925 december 31-ike után az áru minden számítási forgalmi adója és a közvetítési ügynöki forgalmi adó is benfoglaltatik.

Az egyenes jövedelmi adó újraszabályozása. Régen vajúdó kérdés ez s most ismét ígéretet kaptunk arra, hogy az általános adóreformmal kapcsolatban ez a kérdés is a jogos igényeket kielégítő elintézést nyer. ügy hallatszik, hogy a pénzügyminisztérium tekintettel kiván lenni a legszegényebb néposztályokra és bár a nőtlen adófizetőknél meghagyná az eddigi adómentes 6000 korona évi maximális jövedelmet, a házasoknál ezt 7000 koronára, a kétgyermekes családoknál 8000 koronára emeli fel. Ugyancsak fontos változásokat igér az adókivetőbizottság összeállítása és működése körül is. A mi követelésünk 12.000 korona adómentes létminimum volt s emellett harcolunk, legfeljebb a nőtleneknél engedünk ebből valamit. Helytelennek tartjuk azonban azon felfogást, hogy a nőtlen és nős ember létminimuma között csak 1000 korona évi különbség volna s két gyerek is csak 1000 korona évi különbséggel volna értékelendő. Ugyancsak követeljük az adókivető bizottságok olyanképp va’ó ősz- szeállitáfát, hogy abban az állami adóügyi tisztviselők csak referensek legyenek, de a döntés választott, polgártársaink kezében legyen, mert csakis akkor hoz megnyugvást ezen kérdés újra való szabályozása.

7