Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)

1926-01-31 / 25. (1063.) szám

Vasárnap t9M január 31 ___________ ____ 5 ia mm!m!9B?aarBsn,*’ií*£'í- iivreznaiix; ~ ■■ r^aa«wwBMiMiif.iu 11,111 awívu1 imi whh y* "r” ■■-^■- 'T Egész Európában beköszöntött a korai tavasz A tavaszi időjárás hetekig is eltarthat — A Dur.án megindult a teherárníorgaloni Prága, január 30. Az utóbbi hetei-, időjárása után mára meglepetésszerűen verőfényes tavaszi nap köszöntőit Prágára, Budapestre, Béesre. A meteorológiai szakértők az időváltozásról a következő magyarázatot adták: — A birteTon höemelkedést a déli lég­áramlatok okozzák. Ez normális télutói tü­net, a kontinensen ebben az időben igen gya­kori az átmenetnélküli hőemelkedés. Ez a tavaszi időjárás tartósnak ígérke­zik és ha csak valami hirtelen dep­resszió nem változtat rajta, úgy he­tekig is eltarthat. Egész Európá­ban olvad, mindenhonnan enyhe idői jelentenek. A vonatok igazgatóságától nyert értesü­lésünk szerint, a vonatok közlekedését most már az időjárás nem befolyásolja s igv késés nélkül, pontosan érkeznek a pá­lyaudvarokra. A Dunán alkalmi járatokkal máris megindult a teher áruforgalom. A Duna Regensburgtól Giurgiuig hajózható, Giurgiutól Brailáig zajlik. A darabáruforga­lom a szeszélyes téli időjárás miatt már de- -opt oqXno nq op qojounzs B}o q-[ aaquiöo járás tovább tart, úgy a jövő héten már szállítják is a le­kötött üzleteket a hajózási vállalatok. A Tisza Tokajnál árad, lejebb apad és köze­pes vizállásu. Jégviszonyai nem változtak. Véres családi dráma Mátyásföld-Sáskáimon A férj agyonlőtte feleségét, kiskutyáját, azután ön­magát ■— Imakönyvvel a kezében készült halálra az asszony Budapest, január 30. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Borzalmas családirtás történt tegnap hajnali fél- nógy órakor Sashalmon a Bercsényi utcában, amelynek áldozatai Paradeiser József volt fiumei nagyszállodás és felesége. A dráma szereplői közül az egyik, Paradeiser Józsefné már meghalt, a má­sikat, Paradeiser Józsefet, pedig haldo­kolva szállították a Szent István-kórhdzba. Paradeiser József a háború végéig Fiúméban volt szállodatulajdonos. Jólmenő üzletét magyar állam- polgársága miatt kénytelen volt eladni és Pécsre, majd a szerbek előtt Budapestre költözött. Renge­teg vagyonából akkor már csak 15 milliója maradt és ebből úgy próbált megélni, hogy kosztba adta egy Ferenczi nevű nagykereskedőnek. Megmaradt ingóságaival kiköltözködött Sashalomra, ahol albér­letbe vett egy egyszobás lakást és ebben húzódott meg feleségével együtt. A tizenöt millió kamataiból egy darabig nyu­godtan éltek, de ekkor ismét baleset érte Para- deisert. Ferenczi nagykereskedő, akinél a pénze volt, anyagi zavarai miatt öngyilkos lett ős Paradeiser tizenöt milliója is elveszett. Másik adósa: egy rákosszentmihályi bútorke­reskedő fizetésképtelen lett és igy Paradeiser, aki pénzzé tette minden ingóságát, teljesen vagyonta­lanná vált. A hatvanbárom éves ember elhatározta, hogy 41 éves feleségével megválik az élettől. Tegnap reggel szállásadónőj Lili, Szegedi Samuné kél lövés zajára ébredt, amely albérlőinek lakásából hangzott ki. Feltörték a konyha ajtaját. Az ablak mellett arcra borulva olt fe­küdt Paradeiser József és homlokából 'csur­gód a vér a padlóra. A díványon vérző ' fejjel feküdt, a felesége. Teljesen felöltözve, összekulcsolva a kezét, mellén egy imádságos könyvvel. Ebből is látható, hogy teljesen elkészültek a halálra. Paradeiser Józsefné már nem ólt, homlokából szivárgott a vér, Para­deiser József azonban még élt Az áldozatok mel­lett ott feküdt egy fehér kutya, Paradeiserék ked­venc kutyája, amelyet Paradeiser József szintén le­terhelt egy revolverlövéssel. A szobában mindent rendben találtak, a két ágy be volt vetve és a bútorokra különféle cédu­lák voltak ragasztva, amelyekkel Paradeiser József rendelkezett, hogy me­lyik bútor kié legyen. A gyorsan előhívott mentők Paradeiser Józsefet a Szent István kórházba szállították. Felépülésé­hez kevés a remény. Lapzártakor arról értesülünk, hogy a tragédia hőse a Szent István-kórházban meghalt. flAAAÍAAAA aA A AAAAÁAIAÁÁAAA XXSAAZX §«Í€!f€§f€í mindenki csak W és Tsa üanMitóta mi, Sratfclava, af&íisilínő ol. Telofon 1030 éo 236^ Nyílt námeiüSdözés Olaszorszánlian :Tüntetések, Ká bában, EWIánc&an, Sáriban — Roham a némsS nagykövetség elEen ' Róma, január 30. Tegnap az olasz fővá­rosban nagyarányú uémetellenes tüntetések voltak. Az esti órákban körülbelül ezer fia­talember a német nagykövetség elé vonult e becsmérlő felkiáltásokkal illette a nagyköve­tet s a német birodalom politikáját. A rendőr­ség meggátolta, hogy a fiatalság a nagykövet­ség épületébe hatoljon. Az olasz külügymi­nisztérium két magasracgu tisztviselőié azon­nal az incidens után megjelent a német nagy- követségen és sajnálkozását fejezte ki a meg­történtek miatt. A fasetsta fiatalság tüntetése a bajorok olaszellenes politikája és a német birodalmi sajtó éles hangja miatt történt. 'Né­metországban viszont az olaszellenes hangu­latot a dél tivoli németek elnyomása okozta. Innsbruck, január 30. Az Innsbrueker Nachrichten jelentése szerint nemcsak Rómá­ban, hanem Milánóban, Bariban s számos ki­sebb helységben is voltak diáktüntetések a bi­rodalom ellen. Ezek a tüntetések általában sokkal súlyosabb jellegűek, mint a római sajtó feltüntetni igyekszik. Milánóban és Bariban olyan egyéneket, akiket a diákság német uta­zóknak gondolt, a nyílt utcán elvertek. Ró­mában minden olyan ujságkioszkot, ahol nő­met lapokat árultak, leromboltak s az árusí­tókat elverték. Egy ilyen árusitót oly súlyosan inzultál- ták, hogy kárházba kellett szállítani. A német követség elleni roham alkalmá­val az épület külsejét kidobásokkal megron­gálták s tizenhat ablakot betörtek. A követség egyik főtisztviselőjét, akit az utcán találtak, kigunyolták, összeszidták s álladóan taszigál- va, lökve kísérték a kapuig. A városban formális razziát tartottak a német utazók után. A diákok végigjárták a szállókat és penziókat s csak a milícia akadályozta meg, hogy ezeken a helyeken ne kerüljön a sor súlyosabb incidensekre. Az eseményeknek az lett a következmé­nye, hogy a németek tömegesen hagyják el Olaszországot. A fascista lapok parancsot kap­tak, hogy a tüntetésekről csak a szűkszavú hi­vatalos jelentést közöljék s tartózkodjanak a véleménynyilvánítástól. Berlini források sze­rint a birodalom erélyes intézkedésekre ké­szül, hogy az olaszországi németüldözéseknek véget vessen. Lőcse, január 30. (Saját telefon tudó Vitá­sunk.) Tegnap délelőtt futótűzként terjedt el a városkában annak a híre, hogy az állami reálgimnázium igazgatója, Marék Károly ha­lántékon lőtte magát és meghall. Marék Károly 1920-ban került Lőcsére az ottani reálgimnázium élére. Eleinte az isko­lán kívül szerepet játszott a város politikai életében is, amennyiben a szociáldemokrata párt helyi szerveiének alelnökc volt. Később azonban visszavonult a politikától s teljesen a vezetésére bízott iskolának szentelte életét, ügy látszik, hogy öngyilkosságára már régebben ké­szült, mert feleségét néhány hónappal ezelőtt haza­küldte, fiát pedig a cseléddel együtt a napok­ban Csehországba küldte ott élő édesanyjához. Tegnap reggel a rendes időben még be­jött a gimnáziumba s a tanári szobában h osz- szasabban beszélt tanártársaival, akik nem vettek észre rajta semmi különöset. Kilenc órakor eltávozott lakására. Közben a tanárok valamilyen utasítására váltak s minthogy az iskola épületében nem találták meg az igaz­gatót, az egyik tanár Marék lakására ment. Az ajtót azonban zárva találta és hosszas csöngetés és kopogtatásra sem nyűt meg. Gyanús volt mindjárt a dolog s ezért az ese­tet a rendőrségen azonnal bejelentette, mire a hatóság emberei feltörték a lakást. Megdöbbentő kép tárult a belépők sze­me elé­Marék Károly az ágyon felöltözve fe­küdt s halántékából patakzott a vér. Revolvere még kezében volt. Kétségte­len, hogy öngyilkosságot követett el. Élet már nem volt benne. Tettének okára vonatkozólag a városban különböző verziók keringenek. A legtöbben azt mesélik, hogy az igazgató a közeli napokban hiva­talos vizsgálatot várt, amely az in­tézet anyagi ügyeit volt hivatva felül­vizsgálni. Ezzel hozzák összefüggésbe a titokzatos öngyilkosságot, mert a szerencsétlen igazgató bohém természetű ember volt, aki szerette a vig életet Az egész városban nagyon sajnálják a szerencsétlen igazgatót, aki a város lakossága minden rétegének szimpátiáját megszerezte konciliáus, jó modorával. Bonyodalmas per százezer korona körül a Tátra Bank nyitrai fiókjánál 1 Tálra Bank évek óta perel egy 1919-ben történt bankátutalást — A legelső bíróság elé kerül a kalandos bankügylet Nyílra, január 30. Érdekes bankügylet ügyében hozott szenzá­ciós Ítéletet a pozsonyi tábla. A Tátra Banka nyit­rai fiókja, mint a volt Nyitrai Hitelbank jog­utódja, pert indított Reinichovszky Rezső, Ehren- fetd Gyula, és Palásti Vilmos volt törvény- széki főtisztviselők ellen 104.130 korona tőke és annak kamatai iránt, mely összeg a kereset szerint a három tisztviselőnek folyósilott 75.000 koronás kölcsönügylet­ből származik. A pert 1924. szeptemberében tárgyalta a nyitrai törvényszék, a bankot azonban keresetével eluta­sította és a költségek megfizetésére kötelezta Az ügy előzményei a következők: Az államfor­dulat után, mikór országszerte zavarok mutatkoz­tak a tisztviselők küségesküjének letétele körül, a nyitrai törvényszéken több tisztviselőt elbocsá­tottak állásából, igy azok a teljes nyomor előtt állottak. Éppen ezért a magyar kormány részükre 75.000 koronát utalt ki az igazságügy miniszter 18.488/19. számú rendeletével, mely az állampénz­tár utján a Magyar Általános Hitelbank közvetíté­sével utasította a Magyar Bank és Kereskedelmi R.-T. budapesti íőintézetét, hogy a Nyitrai Hitel­bank utján ezen összegeket fizesse ki a tisztviselők­nek egy havi járandóságuk elmén. Az átutalás megtörtént, a Nyitrai Hitelbank az összeget ki is fizette. A bank tehát nem a saját, hanem a Magyar Bank és Kereskedelmi R.-T. egyszerű átutalását volt kö­teles átadni a tisztviselőknek. Az átutalás kifizetésénél különös színezetet adott a dolognak, hogy a Nyitrai Hitelbank igazga­tója, Arpássy Aladár, csak az esetben volt hajlandó a 75.000 koronát kifizetni, ha a nevezett három főtisztviselő „egy bont“ ad át ueki. A bon, me­lyet a főtisztviselők kényszerből aláírtak, arról szól, hogyha a Magyar Kereskedelmi Bank az össze­get hatvan napon belül nem fizetné ld, úgy a bon aláírói vállalnak kötelezettséget az összeg vissza­fizetésére. A 75.000 korona 1919 február 26-án, tehát két nappal a kifizetést megelőzőleg, befolyt a Ma­gyar Bank és Kereskedelmi R.-T.-nál. Ennek dacá­ra a Nyitrai Hitelbank 1919. szeptember 11-én a „bonra“ hivatkozva felszólította a három tisztviselőt 30.000 korona valuta,különbözet visszafizetésére, ami azt mutatja, hogy a bank csupán valutakü- lönbözetet akart a tisztviselőktől. Ezt a valutakü- lönbözetet azonban minden valószínűség szerint rendezték, mert a magyar igazságügymiuiszter ren­deletileg utasította a Magyar Általános Hitelbankot, hogy a Nyitrai Hitelbanknak valutakülön- bözelre 30.000 koronát fizessen ki. A Nyitrai Hitelbank és a Magyar Bank és Keres­kedelmi R.-T. között 1918 óta különben is egy olyan megállapodás volt, hogy a két bank egymás felszólítására fizetéseket eszközöl, de ezeket csak egyszerűen elkönyvelik. Tehát a Nyitrai. Hitelbank a kifizetéskor a 75.000 koronát egyszerűen a Magyar Bank számlájára irta. Annál csodálatosabb, hogy most a Tátra Banka mint a Hitelbank jogutódja, 104.130 koronás kere­setet indított a tisztviselők ellen, illetve, hogy a nyitrai törvényszék elutasító végzését megfeleb- bezte. A pozsonyi táblán szenzációs Ítéletet hoztak, amennyiben az ítélet szerint az alperes főtisztviselök egyetemlegesen kötelesek a Tátra Bankának 15 napon belül megfizetni a 33.750 koronát és an­nak kamatait, vagyis azt az összegei, amelyre a Tátra Banka a felebbvileti tár­gyaláson lemérsékelte követelését. A tábla arra az álláspontra helyezkedett, hog\ bár világos az, hogy az összeg kifizetése iránt történt intézkedés, az iratokból nem állapíthatja meg, hogy ezt az összeget a bank tényleg meg­kapta-e. .4 három fötisstviselő a tábla Ítélete ellen a legfelsőbb bírósághoz fordult jogorvoslat- éri és kéri Arpássz Aladár kihallgatását. ' aki igazolni tudja, hogy a bont csakis a magukra vállalt kötelezettség mérvében kívánta volt hasz­nosítani és igy a bon érvéuyét vesztette abban a pillanatban, mikor a Hitelbank birtokába jutott a kiutalt, de nem kölcsönzött 75.000 korona fede­zetnek. A legfelsőbb bíróság állásfoglalása elé nagy érdeklődéssel tekintenek a jogász körök. Dallos István. AZ ISI SODRÁBAN írta: Schöpílin Aladár. Hát az öreg Gyulai Pál is belekerült a cen- tennáriumok sorozatába, a költő mellé, akinek leg- hübb barátja volt, a másik költő mellé, akinek alakját ő mutatta fel először a maga valóságában és változhatatlanúl megállapította helyét az iroda­lomban, a mesemondó mellé, akinek legnagyobb ellenfele volt... Akik még ismertük, azok számára mindig az öreg Gyulai marad. Mert ml már csak tömzsi, na­gyon öreg és nagyon kistermetű embernek láttuk, aki inagassarku cipőben és cilinderben járt. hogy nagyobbat mutasson, az utcán gyors, kopogós lé­pésekkel járt, örök papirszipkás britannika-szivar­ral a szájában, meg-megállt a trafikok előtt, néze­gette a cimképes népies lapok furcsa képeit, jó­kedvűen fogadta a köszöntést, ha ismerősökkel ta­lálkozott. Néhány igen élénk emlékképem maradt róla. Mikor először láttam az egyetemen: egy nagy asztalnál irta alá az indexeket, a tanítványai körül­vették, az asztalon ott volt a cilinder, abba dobálta a beiratkozó diákok beiratkozási szelvényeit, köz­ben tréfálva évődött a fiukkal. Aztán az első elő­adási óra: az öreg ur felült a kathedrára, kőnyo­matos jegyzetből kezdte olvasni Jósika életrajzát, már elgyöngült, öreges hangon, unatkozva és unal­masan, mert már nagyon öreg volt s különben sem volt jó előadó soha. Csak néha emelte fel a fejét az Írásból, elmondott valami részletet a tárgy mel­lől s ekkor a hallgatóinak furcsa érzése támadt: itt egy öreg ember úgy beszél azokról, akiket mi a múlt nagyjai közé, a történelem leltárába soroz­tunk, mint személyes ismerősökről, jóbarátokról, vagy ellenfelekről. Egy öreg ember, aki a klasszi­kussá vált múltból maradt itt és folytatja a múlt alakjaival a barátságot és a polémiát. Aztán vissza- bujt az írásába és olvasott tovább. A fiuk meg halk gatták is, nem is, néha csöndesen éljeneztek, tréfá­ból, — bizony, a félelmetes, a rettegett, sokaktól gyűlölt kritikus a diákok előtt megmosolyogni való öreg bácsi volt már akkor. Aztán a szemináriumi órán, mikor valamelyik tanárjelölt fel akarta ol­vasni egy-egy írásművét, az öreg szelíden biztatta: — Hadd lássuk, hány zsákkal telik. Vagy: — Lássuk hát a medvét! Ha jó kedve volt, hozzá mindjárt el is mondta ezeknek a mondásoknak az eredetét. De ezeken az órákon sokkal érdekesebb volt, mint a rendes elő­adásául: a fiatal emberek felolvasásai nyomán fel­vetődő irodalmi kérdésekről, ha belemelegedett, érdekes dolgokat mondott és szabad volt vele vi­tatkozni is. Nagy presztízse volt, ha némi kedélyes színezettel is, de az érintkezés közte és tanítványai között közvetlen és barátságos volt. Az alázatosko- dót nem szerette, mindig tiltakozott, ha méltósá- gos urnák szólították. Ő a diákjaival szemben csak „tanár ur“ akart lenni. Zsörtölődött, tréfált, vitat­kozott a fiukkal, kérdéseikre szívesen felelgetett, közben apró emlékeket, anekdótákat mondott el régi írókról, irodalmi viszonyokról. Sokszor el­mondta ugyanazt az egy dolgot s mindig ugyan­azokkal a szavakkal: amit ő egyszer Írásban, vagy gondolatban megfogalmazott, azon többé nem vál­toztatott soha, annak olyan állandó maradt a for­mája, mint a kristály. Gyulai nem volt folyton fejlődő szellem: ami eszmét egyszer magába vett, a maga számára meg­fogalmazott, az aztán lényének változatlan, szerves alkotórésze lett. Soha semmi nézetét nem változ­tatta meg, még a fogalmazás árnyalataiban sem. Ö ezt jellem kérdésének tartotta. Nem alkotta meg felületesen a nézeteit, gondolkodott rajtuk, ellen­őrizte őket, beillesztette gondolatai rendszerébe, tehát később sem változtatta meg őket. Volt azon- ben egy kis makacsság is volt, a vitatkozni szerető ember makacssága, aki azt akarja, hogy mindig neki legyen igaza. Az olyan emberekről, akik köny- nyen változtatják nézeteiket, kicsinylésse! beszélt. Szerette elmondani például, helytelenítő hangsuly- lyal, hogy Szemere Pál olyan ember volt, aki min­dig a fiatalsággal tartott s mivel öreg kort ért e4, három nemzedék nézetét és pártállását tette ma­gáévá. Jókaival szemben elfoglalt merev álláspont­jának is jórészt az volt az oka, hogy az ő kemény és időálló anyagból gyúrt lénye idegenkedett Jókai lágyabb, fluktuáló, hangulatok szerint állást foglaló egyéniségétől. Ő minden izében férfias jelenség volt, nem szerette az olyan nőies embereket, ami­lyen Jókai is volt. Nem is hitt az ilyenek őszinte­ségében. Ebből a szilárdságból folyt aztán, hogy az ő pályája körülbelül befejeződött negyvenéves kora táján, mikor elkészült főtruiveivel, mikor már meg­voltak novellái, Vörösmarty életrajza, tanulmányai­nak és emlékbeszéd cinek nagyobb része. Eszméi azóta nemcsak nem változtak, de nem is igeu bő­vültek; amit később irt — ez mennyiségre is 'ránytalauul kevesebb, sőt ha számon vesszük, Öngyilkos lett a feei reálgimnázium igazgatája A végzetes reggelen nyugodtan tárgyalt a tanári szobában — Hosszabb ideje készült a öngyilkosságra

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom