Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)
1926-01-24 / 19. (1057.) szám
Vasárnap 1926 januá- 24. —laofwifwm ,x.- .AíPnxawimasííii. » Regény Pálmai Ilkáról Beszélgetés Krúdy Gyulával Krúdy Gyula az emlékezés költője. Tolla nyomán megelevenednek és újra élnek az elhagyott nemesi kúriáit, a régi gáláns kalandok, a nagystílű szerelmi szélhámosok egész sora, amiket a melankólia rózsaszínű fátylába burkolva keltett újra és minden bizonnyal igen hosszú életre. Képzelete előszeretettel csapongja be különösen a vidéki kúriákat és szívesen időzik a birsalmaszagu szalonokban, vagy az ütött-kopott tornácokon, ahol őszi időben a pipázgató öreg uralt olyan sok szép mesét mondanak a fiatalságról. Krúdy Gyula egyike a legtermékenyebb Íróknak. Boszorkányos gyorsasággal nőnek keze alól a mesterien megépített és valami egó’zen különleges levegőjű korrajzok, karcolatok, portréit és regények. Csak a napokban hagyta el a sajtót a „Tegnapok ködlovrigjai“ cimü regénye, amelynek nagy sikere volt. Legújabban pedig folytatásokban írja meg a Színházi Életben Primadonna címen életének talán egyik legérdekesebb regényét, amely gróf Kinszkyné Pálmay Ilka gyermekkorát, pályafutását, magánéletének romantikus mozzanatait tárgyalja. Igen szerencsésen és ötletesen nyúlt ehhez a kényes témájához, amely annál is inkább érdeklődésre számíthat, mert a regény hőse Pálmay Ilka, valamint a benne szereplő ala- j kok egytől-egyig élő alakok. Nemkevésbbé érdekes mindaz, amit Krúdy Gyula regénye megindulásakor a Primadonná-ról eímoudott. — Regényem — kezdte — visszaemlékezés arra az időre, amikor Pálmay Ilkát, az akkori idők legnagyobb primadonnáját, Kolozsvártól Londonig mindenütt ismerték és ha azt mondták: „a primadonna", Pálmay Ilkát értették alatta. Természetesen az életrajzban, amely lehetőleg hívén akarja követni az eseményeket, már rég letűnt emberek, idők és események muzsikája szól és a primadonna életéből olyan készleteket is tálát az olvasó, amelyekről a mai közönségnek már fogalma sincsen. A fiatal, 1-4 éves Pálmay Ilkáról szól a történet, aki szerelmés lett Szigligeti Ede fiába, Szigligeti Józsefbe, a kis vándorszínészbe és akivel végigvándorolta a vidéki komédiás minden nyomorúságán keresztül Ungvárt, Eperjest, Kassát, Nagybányát és akivel végül Kolozsváron kötöttek ki, ahol a ritka tehetségű fiatal színésznőt hamarosan észrevették. Egyforma lelkesedéssel karolták föl az előkelő polgári osztály tagjai, a mágnások és a dzsentrik. Protektorai azután elválasztották hozzá nem illő férjétől, aki mint minden vidéki színész, nagyon szerette a rumot és amikor rumot ivott, "akkor verekedett is. Pálmay Ilka igen jó családból származik. Ősei a hét szilvafás Petráss famíliákból való, nagyanyja Fekésházy Terézia udvarhclgy volt. Kolozsvár ünnepelt primadonnája csakhamar Pestre került a Népszínházhoz, itt is ünnepelték és kedvence volt mindenkinek. Este a színházban, reggel a Nemzeti Lovardában aratott tapsokat. — A regény többi részlétei már a mai kor emberéi ■’‘éléit ís ismertek, ezért ném is tartom szükségesnek erről beszélni. Bizonyos, hogy mindenki ismerte őt Európában, aki csak gavallérnak és úriembernek számította magát. Tisztelői, csodáiéi;1 imádói, a társadalom minden rétegéből verbuválódtak. Voltuk királyok, hercegek, grófok, irók, karmesterek és színészek is közöttük és mondanom sem kell, hogy nagy kedvvel dolgoztam a regényen, amelyben alkalmam nyílott a tizenkilencedik század utolsó és a huszadik század első éveinek mozgalmas, érdekes életét leírni és belefoglalva a letűnt emberek és asszonyok képét, akikre ma már alig emlékszik a hálátlan utókor. Alkonui virágének Messze van az én kedvesem, nem hallja hivó hangomat, hegy és völgy választ el bennünket és kék hullámú tengerek. A szivem — mit szivére zárt mosolyogva adtam néki át, mint antik ékszert, mit a kedves a kedvesnek emlékül ád. Most éjjel róla álmodom, s a szélbe sírom bánatom. Volt nékem hószinü galambom, — elűztem: menj keresd fel őt: volt nékem tarkaszárnyu lepkém: menj — szóltam — a hajára szállj! friss violáimat letéptem: fehér keblére hulljatok! szálló felhővel megüzentem, mindég szavára gondolok.... szellőnek szóltam: ringasd lágyan, mint ringatná szerelmes vágyam, csókolj szemére édes álmot, ha esti órán elpihen. Most minden reggel, minden este elnézek napnyugat felé, fehér galambom, tarka lepkém, letört világom szólítom: kicsiny galambom visszatérsz-?e (meglátom-e még fehér vállad?) szép tarka lepkém visszaszállsz-e? (hallom-e még a kacagásod?) meg jössz-e hozzám őszi szélben, vagy tavaszi felhők ködében? fakad-e még kertemnek alján májusi illatos virág? Múló nap múltán egyre várok, de lassan már bealkonyul, s a messze tűnő évek árnya sötété ablakomra hull. Gogh Illés. A „Literary Gentleman" Jankovics Marcell dr, Az angol közélet típusai közé tartozik a literary gentleman fogalma, amelyen irodalmikig képzelt, müveit embert értenek, aki amellett, hogy sokat olvas, ir is a maga és mások gyönyörűségére, érdeklődik a művészet s a tudományos kérdések iránt s ha akár klubja ülésein szólal föl, akár nagyobb nyilvánosság előtt beszél, a figyelem felé irányul, mert mondanivalóját, annak legtöbbször súlyos tartalmát mindenkor az előadó művészet ünnepi köntösébe is öltözteti. Ilyennek látom és nézem én Jankovics Marcell dr.-t, a pozsonyi Toldy-Kör, Nyugatszlovenszkó vezető irodalmi egyesületünk elnökét, akinek páratlan szerénysége mindig tiltakozott az ellen, hogy őt céhbeli Írónak tartsák. Élethivatása, foglalkozása más, mint a profesz- szionátus íróé és ö az amatőrök sorába tartozónak vallja magát, akik a maguk gyönyörűségére dolgoznak elsősorban, az irói népszerűség és a tömegek tetszésének megnyerésére irányuló minden preten- zió nélkül. Ki kell jelentenem azt az erős meggyőződésemet, hogy a kultúra vezető egyéniségeinek nem is szükséges az irók sorából kikerülniük, akiknek egyénisége rendszerint előítéletekkel terhelt, mert irói meggyőződése bizonyos irány táborába sodorja. Sőt, jobb, ha nem hivatásos irók fogják nemzeti kultúránk gyeplőit, csak irói ízlésük, műveltségűk és lelkesedésük ne hiányozzék. Jankovics Marcell dr. főszenvedélye nem is az irodalom, hanem a természet, amelynek rajongó szerelmese. Az utazás nyújtotta neki eddig a legnagyobb gyönyörűséget családi körén kívül, ' mert tudnunk kell, hogy szenvedélyes turista és az Al- pinizmus egyik lelkes és fáradhatlan katonája, aki a Mont Blanc-ot, a Monté Rosá-t, a Dolomitok égnek meredő kopasz szirtcsucsát ezer veszély közt mász! ta meg nem egyszer. Az Alpesek c. nagy díszmunkája, amely tárgyához méltó pazar kiállításban jelent meg és sajnos, már sehol sem kapható még aranyért sem, több példányban forog a német‘és angol kézen, mint közöttünk. Aki egyszer följutott ezekre a csúcsokra és megmámorosodhatott az emberi izom-energia diadalában a természetnyujtotta leirhatlan szépségektől: annak nemcsak fizikai, de lelki látóköre is ki- j szélesedett, szemének élessége meghatványozódott, az élet értékeiről való fogalmai, judiciuma kikris- . tályosulhattak. Jankovics ez egy könyve is elég, hogy megismerkedjünk egyéniségével, megszeressük érte és valami tiszteletet ébresszen maga iránt, | amelyet olyanok iránt érzünk, akiket valamely hőstett, személyes bátorság, emberfölötti erőfeszítések csodálatos nimbusza övez. j Ennél a külföldön is elismert, híres könyvén ' kívül „A két kis leány könyve" bepillantást enged | egy melegen érző emberi szívbe s az felfokozza | előttem az ő nagy és rendkivüli emberi értékét. ; Ebből a kis könyvből a családi boldogság derűs szimfóniája muzsikál az igaz és szent örömök gazdag hangskáláin. De hellyel-kczzel az elbeszélő hang is fölcsendül e prózában megirt idillekben. A „literary gentleman" nyilatkozik meg önálló útra terelődött irodalmunk első kísérletében az Uj Auróra négy testes kötetében, amely az ő és Dobai ] János gondos szerkesztésében 1921 óta kedves és szivesen várt vendégül kopogtat be minden karácsony előtt az irodalombarátok ajtaján. Egy-két | versében a hangulat és lelki élmény végtelen gazdagságát önti, amelyek magyar lélekből fakadnak, így novellái is, amelyeket azért is szivesen olvasunk, mert azokban egy derűs világnézet jövőnkben biző, biztató mosolya tükröződik. Nem dilettáns j munkái ezek, hanem vérbeli iróé, akinek sok-sok mondanivalója lenne, — ha erre ráérne. S a magyar ünnepeken, a Toldy-Kör félszázados jubileumán, a Jókni-centcnnárium országos ünnepén, a magyar kisebbségi liga alakuló ülésén, ha fölemelkedik szikár alakja és megszólal, mozgásba hozza a sziveket és végighárfázik lelkünk húrjain. Ezek a beszedek a ritka magyar ünnepek evangéliumai és nem csak a szónoki művészet előkelő formáit viselik magukon, de egy nagytudásu és biztos itéletü ember súlyos megállapításait is tartalmazzák. Amit Jankovics Marcell a magyar kultúráról mondott egyik beszédében, amiak klasszikus formája és gondolatgazdagsága, tartalmi mélysége olyan, hogy azt iskolakönyveinkben tanítanunk kellene a felnövő magyar nemzedéknek. Sajnos, ritkák ezek a magyar ünnepek; de ezreknek, magyarok ezreinek igazi ünnepe az. ha írásainak verőfényében megfürödhetik és ha beszédeinek szárnyalásán elvonatkozva az élet szörnyű gondjaitól, tisztultabb világ régióiba emelked- hetik. Alapy Gyula dr. Az ember tragédiája misztérium-színpadon Az Ember tragédiája misztérium-színpadon Hevesi Sándor Madách drámai költeményének uj rendezéséről Hevesi Sándornak egyik első nagy munkája volt a budapesti Nemzeti Színház igazgatói székében az „Ember tragédiájáénak uj rendezése. Most olyan hírek hallatszottak, hogy tavaszra ismét uj rendezésben újítja fel a Nemzeti Színház Madách halhatatlan drámai költeményét. Megkérdeztük erre vonatkozóan Hevesi igazgatót, aki a következőket mondotta er- ! ről a csakugyan megvalósítás előtt álló tervéről: — A Nemzeti Színház csakugyan uj Ember tragédiáját hoz tavaszra. — Az utolsó reprizből, amelyet hónapokig készítettem elő, véglegesen tisztázódott előttem, hogy az Ember tragédiájának a költeményhez igazán méltó, az eszmei és költői tartalmat teljesen kimerítő előadása az úgynevezett 111 u s i o n s b ü h n e-n teljesen lehetetlen. Az Illusionsbühnen nagy látványos! ságot lehetne csinálni a tragédiából, csakhogy a baj, az igen nagy baj éppen az, hogy mennél látványosabbá, mozgalmasabbá, tarkábbá tesszük az egyes képeket, annál jobban szétválnak a színpadon s a kompozíció annál jobban szétesik. Mennél elevenebbek az egyes történelmi képek, mint ilyenek, annál gyöngébb a mü mint egész, egységes, filozófiai és drámai költemény. — Végre rájutottam arra, ami tulajdonképpen a legegyszerűbb: nem lehetne-e a tragédiát azon a színpadon előadni, amely úgyszólván történelmileg fejlődött, igaz ke: rete minden olyfajta drámák, mely — mint ja Faust is — az egész világot felöleli: meny- nyet, földet, poklot — tehát misztérium-színpadon. — Mihelyt a színpadi keret lehetségessé teszi azt, hogy a menny egész idő alatt ott semhogy mást meg tudna nyugtatni. Bözse: Bent nem törődik vele senki. Balázs: Tekintsen csak be. Az édesanyja higgadt... Szandró ir. Bözse: Egyszer Jolán is bevallotta, hogy csak sötétben botorkálnak. Puszta hallucináció valóságnak tűnik... Balázs: Hallgatnunk kellene! Bözse: Nem tudom hinni, hogy Árpád meghalt. Nem hiszem, mig halála hitét nem hozzák. Élő ember! Valaki, aki látta tetemét, vagy hallotta halála hírét. Minden más csúnya komédia!... Ki ez az Augusztus, ez a szellemi vezető? Babonásan hisznek benne inár a faluban is... Az a tény, hogy nem irt, már a legrosszabbat jelentse? Ki tudja, hol kallódtak el a levelei és merre jár? Ösme- rek már eseteket, hogy évek múltán hazatoppant a megsiratott. Balázs: Ennek a háborúnak is lesznek Enoch Ardenei. Mikó (jön az ebédlőből, papírlapot lobogtatva, Hammerné követi): Itt kibetüzzük az írást. Nem kell lámpavilág, elég a holdfény. Hammerné: Látni akarom az Írását... a kezemben! Mikó (Hammerné felé tartja a papirt): Csupa kör, de igy kezdődik mindig. Hammerné: Jaj, ne kínozzon. Adja a kezembe. (Mikó átadja a papirt). A neve ... Ár-pád ... Nem, ezt másnak is olvashatom. Mikó: Nézze, itt lent! Hammerné: Ráismerek! Ez az ő jellegzetes „Á“-belüje, a „d" is, minden. Bözse, nézd te is?! (Átadja Bözsének a papirt). Hol a levele. (Izgatottan keresi a fia levelét). Jolán (bejön): Ne keresse, nálam van... Tehát Árpád jélentkezett. Mikó (ünnepélyesen): ö jelen van. Szandró keze nehézkes eszköz, az írás nem lehetett az első kisérlelnél tökéletes. Jolán (tudálékosan): Ne késsünk, az elvont erő újra összegyűlt Szandróban. Megkezdjük a kérdezést. Hammerné: Látod, Bözse! Milyen boldog vagyok!... Akár ebben a pillanatban is meg tudnék halni, hiszen viszontlátom őt. (Követi Jolánt és Mikót az ebédlőbe). (Kis szünet.) Balázs: Valóban az ő írása? Bözse: Az övé volt! (Halotthalványan a homlokához kap és a pianinóhoz támolyog; a papir a padlóra hull). Az utolsó betűt éppen úgy húzta szét. Balázs (felemeli a papírlapot): Csodálatos! Bözse (hite meginog; aléltan): Ki tudja az igazat, ki tudja megmondani? ... Ha csak- | ugyan meghalt!... Hallotta, mit mondott az anyáin? (Lerogy a pianinó melletti kis j székre). Balázs (lázas rajongással): Ez a kezdet, Bözse! Nem érti, hogy nem kell halál a viszontlátáshoz ... Meg fog jelenni előttünk. Élve láthatjuk a halhatatlan léleknek testivé , váló alakját... Bözse, azt hittem eddig, hogy 1 olyan utón rohanunk feltartózhatatlanul, me- I lyet nem mi építünk magunknak és nem lát- I juk végét, célját... Minden olyan csodálatos, Nem csodálatos, hagy most itt vagyok maga mellett. ^ Bözse: Egyszer azt mondta nekem, hogy senkije sincs. Most már én is mondhatom. Csak egy anyám maradt. (Kezét nyújtja Balázsnak). Balázs: Ki tudja, miért történik mindez? Ne tartson lelketlennek, hogy most magamról beszélek ... Érzem a keze melegét, erősnek kell lennie, Bözse. Mindig a barátja szeretnék lenni, biztatni fogom, ha ellankad. Megengedi? Jöttem, hogy a szemébe nézhessek ... (Csend. Egymás mellett állnak, összehajolnak, Balázs megérinti a lány vállát, hogy magához vonja, ekkor valaki pajkosan zörget a bal előtérben levő ablakon, aztán a háttérben levőn is. összerezzennek). Bözse: Hallotta? Balázs: Valami suhanc volt. Bözse: Nagy árnyékot láttam elsuhanni az ablakok alatt. Egy férfi árnyékát. Balázs: Talán csak képzelődünk. Nem csodálnám, ho úgy volna. Bözse: Igaza lehet Túlságosan felizgatnak ezek a széánszok----Két hete is igy vo lt. .Késő este távoztunk. Nem kisért el senki. Akkor azt hittem, hogy valaki követ bennünket. Szólni akartam anyámnak, de ő I oly gondtalan ment, hogy nem akartam megijeszteni. Képzelődöm, nyugtattam meg magamat. De mikor otthon becsuktam az ajtót, úgy rémlett nekem, hogy valaki megállt előtte. Igen, valaki az ajtó előtt ácsorgóit. | Sötéthaju, feketeszakállas férfi, lázas szemekkel, lobogó hajjal, sápadtan és fenyegetve. Az ajtó fáján keresztül vésődött ez a tulvilági rettenetes arc. És hallottam rikoltó, gúnyos nevetését. Janka néni (a szin mögött): Jolán... Jesszusom ... Jolán, Jolánkám! Balázs: Valami történt! (Az ebédlőben idegesen mozgolódnak). (Kis szünet.) A hazatérő (belép és megáll az ajtóban. Nem lát senkit a sötét szobában. A hadifogságból hazatérők keverék ruháját hordja; ! látni rajta bosszú útját, arca évek mérhetetlen szenvedését és fojtott vágyódását tükrözi. Nincs felesleges gesztusa, indulatszava): Anyám! Janka néni (a hazatérő mögött áll, kábán dadog): Jolán... Jolánka. Balázs (felcsavarja a pianinó lámpáját): Te ... te vagy ... Árpád! A hazatérő (szenvedélyesen átöleli húgát) : Én vagyok ... ón ... senki sem várt.., Megkésett a táviratom? Bözse: Te vagy... tudom, érzem! A hazatérő: Hol van anya?... Felismer- hetetlen ez a lakás ... Idegen asszony nyit ajtót... Mi történt? Hammerné (kirohan az ebédlőből, Mikó és Jolán követik): Az ő hangja! (Észreveszi a fiát. Ebben a pillanatban arcán évek öregedésének jelei tükröződnek): Fiam! (Árpád karjában elalél). A hazatérő: Anyám, drága... Bözse: Menjünk, fussunk innen! A hazatérő: Úgy, hát jel sejtettem, már nem a mi otthonunk. Drága, én vagyok Árpád! Hammerné (viharos zokogás rázza testét): Fiam, Árpád! (El): (Szünet.) Mikó: Ő volt. Él, visszajött. Jolán, mi történik itt? Jolán (hisztérikusan nevet): ő volt! Nos és aztán?! Mikó (Jolán felé indul, a keze ökölbe szorul, már-már ütne, mikor észreveszi Balázst): Te... te! (A fejéhez kap): Jolán, meg kell őrülnöm. Mi volt ez? Micsoda komédiát játszattál velünk? Jolán (hisztérikusan nevet): Komédia? ... Félrevezettek, becsaptak bennünket, ez minden!... Miért néznek úgy rám?... Augusztus csaló volt! Mikó: Csaló? Jolán (már visszanyerte önuralmát, szilárd talajt érez lába alatt; gúnyosan): Nem is érdemeltünk meg mást, mint ezt a csúnya komédiát. Az élet szélhámosai a túlvilág csalói ... Éretlenek vagyunk. Magasabb szellemek még nem akarnak érintkezni velünk cs engedték ezt a játékot 9
