Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)

1925-12-31 / 295. (1038.) szám

r ■ Csütörtök, december 31. Rozsnyó, december vége. Az a szoba, hol én inosit Pusztítom a papirost, Se nem lakás, se nem bolt: Premontrei cella volt és az a fehér reve rend ás tanárkollégám, akinek Íróasztalát, meg a kemény fekvésű vaságyát tisz­tes lakbérek fejében „bitorlóm1' már évek óta, most valahol a messzi Erdélyben prelegál egy kaiedráról. A várkastéljvastagsága falakat — melyeket most lyukasra szögezek, hogy el nem adott képeimet mind fel tudjam akasztani — Má­ria Terézia Nagyasszonyunk uralkodásának utol­só éveiben a nemes gróf: Révav Antal, a rozs- nyói uj egyházmegyének igazaiban első püspöke emelte- (Mivelhogy elődje. Galgóczy János, az első kinevezett rozsnyói püspök, elhalálozott, még minek előtte a püspöki széket elfoglalhatta volna.) Emeltettek pedig ez izmos falaik a pre­montrei rend házául, kárpótlásul az előbbi rend- házért, melynek helyére a püspöki rezidencia épült vala. Mindezek okáért házigazdáin, háziuram is premontrei. Az utolsó, az egyetlen rozsnyói pre­montrei. Ha végigmegyek a hideg, kopogós kő­kockákkal borított folyosón, tőlem számítva har­madik ajtó mögött lakik, ott, ahol fényes réz­tábla hirdeti a fehér ajtószárnyról: „Házfőnök- igazgató". Valaha innen indult, pár éve ide tért vissza. A fehér ajtó mögötti csendes kis szoba a pihenőállomása egy szakadatlan munkában töl­tött áldásos, nemec életnek. Itt él Szepesi Géza v- jászéi kormányzó, a rozsnyói kát. gimnázium volt igazgatója, a régi, emlékeinkben gyökerező szeretettel nevezvén: egész Rozsnyó „Szepesi BácsG-j-a. Ha volt tanítványai egyszer úgy ösz- szejönnének a szélrózsa minden tájáról, bizony nem férnének be az öreg rendházba. Itt él és — itt szenved. Mert, mint az Urnák hű szolgája, méltónak találtatott arra, hogy nagy testi és lelki szenvedésekkel Iátogattassék meg. Szepesi Bácsi hetvennégy éves. S ebben a szép. hosszú életében két nagy rajongást Ismert és ismer: egyházáért és az iskolájáért. Most mind a két rajongása arra jó, hogy lelkét keserű­ségekkel szorongassa, ugyanakkor, mikor a het­vennégy éves test súlyos betegséggel viv nehéz harcot- Mert igy vagyunk most az én kedves házigazdámmal: Egy délelőtt bekéretett magához- Valami házbéradóivet kellett aláírnom. Aztán el is be­szélgettünk kicsit. Szepesi Bácsi fotelben ül, ma­gasra felpupolt párnákra dőlve. Ha kicsit hirtelen mozdul, vagy az asztalra ny.nl valamiért, fel­szisszen a fájdalomtól, — az öregek betegsége kínozza, a reuma. Feküdni nem bir. Aludni nem tud- Az ételbe rágotüdolui .sem szeret. Egyetlen utia az ágydói a fotelig meg vissza. Már nem járkálhat végig a hosszú folyosón, jóízűen füstöl­ve az elmaradhatatlan pipájából, féltő gondos­sággal nézve utána a ház minden rendiének, dol­gának. És tűr, tűr, csodálatos keresztényi türe­lemmel s ha hogylétéről kérdezem, csak azt mondja: „Tudja, édes fiam. nekem csak egyr ba­lom van, az öregség . . . Ezen pedig már nem lehet segíteni. Tűrni kell" Hanem — szóba került más is. Az asztalon különös nagy pecsétes levél. Jászóról jött, Ta­kács Menyhért préposttól. Szepesi Bácsi mutatja: — Látja, ezt kaptam. Holnap lesz ötven éve, hogy első szent misémet tartottam. Azért üdvö­zöl a prépost ur- Holnap tarthatnám az arany­misémet ... De hiszen látja, az ágyig alig bírok eljutni . . . S mig ezt mondja, az ajka széle megvonag- lik és fáradt fényű, jóságos szemeiből nagy, ne­héz könnycseppek kezdenek alágöráülni sápadt orcáira A szivem elszorult- Mérhetetlen, néma fájda­lomról beszéltek ezek a könnyek. Aranymise! Milyen ritka szép állomás egy papi életben, egy egész élet munkájának szépséges, szent meg­koronázása. Vágyva-várt örömnap, mennyei su­gár a hanyatló öregség sötétedő egén. És itt van, elérkezett, megérte Szepesi Bácsi és mégsem érte el: nem léphet fel az oltár lépcsőire, hiszen nem a rendi templomig, a kis házikápolnáig sem bírná elvonszolni kínokkal ostorozott tagjait... lm, igy sebezte az egyik rajongása. A másik, az iskola? Az ő közremunkálásával, igazgatósá­ga idején épült a rend gyönyörű kétemeletes gimnáziuma, a tudományok büszke csarnoka, Rozsnyó egykori büszkesége. Szepesi Bácsi dé­delgette, gondozta, fejlesztette, ápolta, mint a szive vérét. Talán öregségére is azért kívánko­zott ide vissza, hogy legalább közelében lehes­sen, hogy egy-két csapást még elhárítson róla, ha lehet. Mert a tudományok büszke oltára ma — laktanya. Kőlépcsőit horgasra koptatták már a szöges bakancsok, tantermeiben priocseken hál a | + MmszenveilOti «&■ I g Egyetlen biztos védelmet nyújt a lágyék, C g here, comb és köldöksérvnél a ml tökélete- M 2 sített rugónélküll sérvkötőnk, mely éjjel Is g 3 hordható. Mindenféle bandázs operáció * £ után, lógó has, gyomor- és anyaméhsülye- «s n désnéi. Szabadalmazott lúdtalpbetét. Fia- fi nell has-, hát- és mell melegítő ö | „Hyfilea" Kfltszfirltóz Bralislava, Dona-o. 51. jj 2 Árjegyzék Ingyen X 2 A vidéki felek még aznap elintéitetnok 2 „tnufurc", lépcsőházából recsegő kürtszó r lógása hívja a napost, bejáratánál fegyveres őrszem ró­ja unott lépteit. Könyvtár, szertár, messze-hires felszerelés feldúlva, megtizedelve, szétszórva- Szepesi Bácsi — mert mást nem tehetett — har­colt a gondatlanságból bevert ablakok kijavítá­sáért, a megrongált kerítésért, az iskolapadok megőrzéséért, ezer apróságért, járta a hivatalo­kat, parancsnokságokat, akták, sürgetések, feleb- bezések kandikáltak ki a zsebeiből. (Nehogy va­laki azt higyje, hogy a katonai kincstár rendes bért fizet a laktanyául használt hatalmas épület­ért! Oh. nem. Néha még a rendház épületében lévő kantin villanyszámláját is a rendnek prezen­tálják.) Most már nem folytathatja ezt a drága, lel­kes kis hadjáratot sem az ő szivének szülötte: gimnáziumáért. Csak a mély, sötét keserűség ül­heti a lelkét, valahányszor kürt-recsegést hall s azt hiszem, minden bakancs-koppanás olyan neki. mintha a szivére tiporna. Másnap,, azon a bizonyos napon, mikor Sze­pesi Bácsi az aranymiséjét tarthatta volna, egy kis csokor fehér szegfűvel kopogtattam be hoz­zá. Valami szelid, halvány derűt láttám egy pi1- lanatra átsuihanni :: tekintetén- De mögötte ott lopakodtak újra a könnyek. Nem tudtam nézni, elsiettem. Én Luther-Ilitű vagyok, nem értek ezekhez a dolgokhoz, de úgy érzem: a mennyei mérlegen Szepesi Bácsi elmondhatlan fájdalomban szüle­tett. könnyeit elfogadták egy aranymise fejében .. És talán az ö nag3>- szomorúságát, a bakancs- koppanások alatt megvonagló fájdalmát azon a lapon is jóváírták az égi számvevők, amelyiken a gimnázium sorsáról döntenek, hogy Mars rideg ökléből visszakeruljön-é Pallas Athenae áldási- osztó kezébe? Tichy Kálmán. MmonhtfmilllO a pozsonyi nogumeüuc icllcllic A megváltozott megyei képviselőtestület gyű lése — Tiltakozás a gyárak elvitele ellen Pozsony, december 30. Pozsonyi tudósí­tónk jelenti telefonon: A pozsonyi nagyme­gye képviselőte stülete ma délelőtt tíz órakor trendes közgyűlést tartott Marsik Ernáiméi dr. zsupán-helyettes elnöklete mellett. A nemzetgyűlési választások óta a me­gyei bizottság külső képe megváltozott. A bi­zottsági tagok közül.nyolcán kerültek be a parlamentbe. Ezeknek helyét a listán követ­kezőikkel töltötték be. Szüll'Ő Géza dr. helyett Kristófi István nagyszombati munkás, Lellei- párti, Machácsek Pál lilinka-párti helyett Ko- za Matejov György került be a megyei bizott­ságba. Az újonnan behívóttak letették a fogadal­mat, amely után Treszkony Ernő Hlinka- párti megyebizottsági tag tiltakozását jelentet­te be, hogy Machácsek helyett Kozát, akit a Hliuka-pártból kizártak, hívták be. A zsupán- helyettes a tiltakozásra megjegyezte, hogy az ügy a választási bizottság előtt van s amíg annak döntése meg nem érkezik, Koza nem fog résztvenní a gyűléseken. Ezután megál­lapították a gyűlés határozatképességét, majd Marsilk zsupánhelyettes ke gyet ete s sza­vakkal megemlékezett Kriskó Járomit me­gyei főmérnök haláláról. A pozsonyi nagymegye 1926. évi költség- vetését kezdték ezután tárgyalni, amelyet Olgyay Tibor főjegyző terjesztett elő. A költ­ségvetés szerint a nagytnegye 22 millió korona deficittel dolgozik a jövő' költségvetési esztendő­ben s ezért az eddigi 70 százalékos pót- adót 113 százalékra emelik lei. A költségvetési vitában Kucsera szódáide­demokrata és Fii a Robotnické Noviny szer­kesztőjének felszólalása után Poor Gyula dr. keresztényszocialista bizottsági tag pártja nevében tiltakozik a költségvetésnek csak szlovák nyelven történt beterjesztése miatt és azért, hogy azt magyar nyelven csak az utolsó pillanatban osztották szét. A költség- vetést nem fogadja el. Utána Lukovits Ferenc a magyar nemzeti párt nevében bírálja élesen a költségvetést és kifogásolja azt, hogy benne a takarékossági szempont egyáltalában nem érvényesül. A nagymegye fél millió koroná­val járul hozzá a Morva szabályozásához, mig a csallóközi árvízkárosultak segélyezésére alig öt ezer koronát irányoztak elő. A költség- vetést nem fogadja el. Ivánka Milán dr. beszél ezután a költ­ségvetés mellett. Beszédét az ellenzékiek gyakori közbekiáltással szakítják félbe, de ez nem zavarja meg öt abban, hogy a költség- vetésről szólva, a magyarországi pénzhami­sítókról is ne beszéljen. Végül a költségvetést 23 szavalattal 16 ellené­ben elfogadják. A megyei pénzügyibizottság három tagjának megválasztása következett ezután. Az ellen­zék részéről Poor Gyula dr. rendes, Lukovits Ferenc pedig póttagként került be a bizott­ságba. A gyűlés végén elfogadtak még egy in­dítványt, amelynek értelmében a nagymegye tiltakozik a kormánynál a kábelgyár és a Siemens és Schuckert gyárnak Pozsonyból való elhelyezése ellen és felirattal fordul a kormányhoz a tarfáik leszállítása és az adók mérséklése érdekében. A gyűlés délután két órakor ért véget. Elhalkul a magyar szó... A szlovenszkói magyar színészet a csőd előtt — Losoncon nem kell a magyar színház Mit tud adni Komárom? Losonc, december vége. A tollat nem érdemes már a kézbefogni, hogy az ember leírja: a háromnegy edttni 11 iós szlovenszkói magyarságnak nem kell a szín­társulat és különösen nem kell Losoncnak, ahonnan sok magyar gondolat hajtott tisza­virágba s ahol a magyar kultúra, végvára ál- mosodik ma, mint életunt vágyak és remé- nyeszakadt óhajok kísérteties árnya. Faragó Ödön vándorú ion járt most, hogy megteremtse a jövőt s íme, a várva- várt Késmárk helyett megint csak Komárom jutott osztályrészül, ahol X-szer játszottak egy-egy jobb darabot s ahol gombamódra (eremnek a műk ed velőelőadások, estélyek és piknikek, amikbe persze Komárom különben derék magyar közönsége belefárad és csö­mörrel gondol a bekövetkező sziniszezonra. Egyelőre Losonc a bázis, amire le lehetne fektetni ennek a szlovenszkói viszonylatok­ban elsőrendű társulatnak a jövőjét s ahol meg lehetne mutatni, hogy a tömegbe dobott némzeti jelszavak visszhangra is találtak. Mert lehetetlen, hogy egy tizenkétezer la­kosú városban, amely ma a magyarság egyik bástyájának tartja magát, ne akadjon estén­ként háromszáz-négyszáz színházlátogató magyar ember. Szinte lehetetlen a deficitet kiszámítani. A sokezres szám egy-kétezer koronával emelkedik csak naponta is: és nincs gát, mely gégét szakítaná a részvétlenség áradatának. A szezon itteni eredménytelensége — teljes joggal — arra fogja bírni Faragó igaz­gatót. hogy a jövőben, ha újra ő kapná a kon­cessziót, ezt a várost elkerülje és éppen csak annyiba vegye, mint akármelyik városkát, alibi nem érdemes egy teljes társulatnak megmelegednie. Napi négyezerötszáz koronás költségve­téssel dolgozik a társulat és van este, amikor árig négy-ötszáz korona a bevétek A színészek hetek óta nem kapják fize­tésüket. mégis meghozzák a legnehezebb ál­dozatot és kitartanak. Ha nem Faragó lenne az élükön, a társulat nagy százaléka hátat fordított volna Szlovenszkónak. így nyugodtan viselik sorsukat és a néha ötvenfőnyi közönségnek is ugyanolyan sze­retettel és lelkesedéssel játszák el a darabo­kat, mintha ezerfőnyi tömeg előtt játsza­nának. A szlovenszkói magyar színtársulat előtt tisztelettel kell meghajtanunk az elismerés zászlaját. De a szavakban nincs benn az erő, nem tudunk már semmit megírni, amit meg nem irtunk volna számtalanszor, itt tettekre van szükség. Ha kulturnép vagyunk, életerős faj, úgy millió magyar ember zsebéből teljék a hatvan mindennapi kenyerére, mert ennek a fajnak a szégyene az. hogy egyetlen étteremnek tíz­ezer koronával tartoznak a társulat élelme­zéséért, Ennek az étteremnek a tulajdonosa előttem egyike a legigazibb magyaroknak, aki egy hónap óta saját pénzén élelmezi az egész társulatot. Faragó igazgató maga a legegyszerűb­ben él a ruhatár és a műsor jövedelméből!!! Egyedüli reménység a január 5-én le­zajló jubileumi előadással kapcsolatban a Szinpártoló Egyesület tényleges megalakí­tása. Ha ez az egyesület az itteni magyar társadalom minden rendű és rangú tagját képviseli, még meg van a kivezető ut a ki­bontakozásra. A Faragó-társulat ina a legteljesebb csőd előtt áll s ha deus ex maohina nem .vön lehet, hogy a társulat — dacára a koncesz- sziónak — kénytelen lesz föloszlani és szét­széledni a szélrózsa minden irányába­Aztán ,.. elhalkul a magyar szó .,. a magyar kultúra szekere elhagyta az utolsó állomást és ki tudja, hol áll meg, ki ludja, visszatér-e még valaha az elhagyott álló­ul ásóikra. Ha Losonc magyarsága most minden erejét megfeszíti és teljes igyekezetével azon lesz. hogy jóvá tegye a közelmúltat, akkor i'S olyan csorbát ejtett a magyar színtársulaton, amelyet bajos lesz egyhamar kiheverni. Ős-Komároim városa felé száll most kiáltásunk. Addig a pár hétig, amíg Faragóék ott lesznek, ne rendezzenek sem piknikeket, sem teaestélyeket, sem mükedveiőelőadáso- kat, hanem látogassák hűségesen a hivatásos színészek előadásait, akiknek kenyere meg­érdemelt és fáradtsággal szerzett. Fájó seb ez, amelyet nem szabad takar­gatnunk, de igenis a lég tárgy ti agosabb őszin­teséggel és a szavak leg.igazibb fájdalmával keli napvilágra tárnunk, telve a vizbefuló re­ményével. amellyel a legkisebb szalmaszál­ban is bizakodó örömmel megkapaszkodunk. Elhalkulhat-e a magyar szó?... Engedi­tek-e Losonc, Komárom magyarjai elhal­kulni? Vájjon világnézeti különbségek tarta­nak titeket is vissza, mint visszatartják a vi­lágnézeti különbségek az irodalom specifiku­san magyar és specifikusan szlovenszkói fej­lődését? Elhalkulhat-e a magyar szó Losoncon, Komáromban, az a magyar szó, amely a múlt nyáron Prágában idegen nemzet fiainak szi­vébe lopta magát, elhalkulhat-e a magyar szó. százezrek és százezrek féltve őrzött kincse? Vájjon a magyar egység eszméje köze­lebb hozta-e annyira egymáshoz az ember- sziveket, hogy a lelki szépért apró különb­ségek kiküszöbölésével egyformán tudnak lelkesedni? Nem írom ide a szokásos „mementó“ szót, gondolkodjatok, losonci és komáromi magyarok. Gondolkodjatok és cselekedjetek! Farkas István. Perzsaszőnyegek a kártyaasztalon Aki elkártyázta a bizományi áruért kapott 21 ezer koronát Kassa, december 30. Egyik előkelő kassai belvárosi cég ügy­védje utján sikkasztás miatt följelentést tett K. N. kereskedelmi alkalmazott ellen. A cég mintegy négy hete 24.000 K értékben sző­nyegárut, adott bizományba a fiatalembernek* akit összeköttetései, ügyes kereskedői érzéke miatt sokra becsültek kassai kereskedelmi körökben. A fiatal kereskedő, aki hosszabb idő óta nem volt állandó alkalmazásban, az árut magához vette s elutazott vele Munkács­ra, ahol tekintélyes haszon mellett túl is adott rajta. A cég azonban hiába várta az elszámo­lást, hiába küldte egyik sürgető levelet a má­sik után, még csak választ sem kapott. Végül megbízottat küldött Munkácsra, hogy K-t az azonnali elszámolásra szólítsa fel, ö azonban a cég megbízottjainak nem volt hajlandó sem- nrféle felvilágosítással szolgálni, úgy viselke­dett, mintha egyáltalán tudomással sem bírna a dologról. Erre büntető följelentést tettek el­lene s letartóztatták. Megmotozása alkalmá­ból mindössze 440 K~át talállak nála, jó 26 da­rab ezresnek már a nyakára hágott. A fiatal kereskedelmi alkalmazottat a já-' ték mérhetetlen szenvedélye tette tönkre. A kassai kávéházaknak ismert látogatója volt, aki mindenfajta kávéházi játékot am'b’cióvai és szenvedéllyel űzött. Rendkívül szellemes sakkozó volt, Kassának egyik legjobb játéko­sa, éppenugy kivált a dominójátékban is. De ami tönkretette, az a kártya volt. Az utóbbi időkben teljes vehemenciával a kártyára ve­tette magát, professzionista kártyajátékossá vált, az üzletszerzést teljesen elhanyagolta, órák hosszat az ördög bibliáját forgatta. Ez a mérhetetlen szenvedély okozta vesztét is. Munkácson tisztes haszonnal adott túl a bizományi árun s a kártyaasztalhoz ült. Kü­lönböző nagy csatákban vett részt, többnyire ka lábért játszott, pointjét 2 koronában. A sze­rencse nem szegődött az oldalához, a hasz­not hamarosan elverte s már a cég pénzéből is ráment egy tekintélyes összeg a vesztesé­gekre. Most meg akarta korrigálni a szeren­csét, három héten át kitartó makacssággal harcolt Fortuna istenasszonnyal, emellett a pénzzel bőkezűen is bánt, három hét múlva már az utolsó ezrest váltotta fel, A megté- veüyedett fiatalember most a kassai ügyész­ség fogházában töpreng a szerencse változé­konyságán. o Siessen sorsjegyét már most az újon- J| nan átdolgozott csehszővák osztály- 11 sorsjáték XIV. sorsjátékénak I. oSztá- ! > lyára nagy kelendősége miatt, mig a J | készlet tart, < > Elslcó és Társa jj 3U hnnh- rtl i » HoSice. LesMrlns-fgr 2$. (Te! 54-0 megrendelt*!. ! I A A könnyek aranymiséje Riport a nagy szomorúságról — Szepesi Géza életalkonya a rozsnyói premontrei kultúra romjain

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom