Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)

1925-12-22 / 290. (1033.) szám

i^eaa, aecember zz. * Válság a budapesti MLSz-ben. Budapestről jelentik: Szombaton délután az MLSz váratlanul ■benyújtotta kimondását. Az OTT valószínűleg ikörmáriybiztos kinevezését fogja javasolni a bel­ügyminiszternek, amely pozícióra Rácz Vilmost •kombinálják. Az MLSz tanácsa január 9-cre Teind'kiviili közgyűlést hivott egybe­— Raicevic GJovanní lett az európai proli- hirkózóbajnokság győztese. Rómából jelenti tu­dósítónk: Az "európai profi-birkózóbajnokság dön­tőjében Raicevip Qiovarmi olasz legyőzte a cseh Káván Károlyt 13 perces súlyos- küzdelem irtán. IRaicevic, aki most revánsot . vett Kavannal iszemlben a múlt évi leveréséért, kijelentette, (hogy visszavonul a győzelem után a sporttól. A Magyar Turista Egylet siversenyét — amint budapesti szerkesztségümk jelenti — Sze- pes-Sttauch Béla 7.5 kanén 27:13 jó idő alatt nyerte­A CsAF-MLSs pozsonyi kerületé­nek közgyűlése Pozsony, december 20. Pozsonyi tudósítónk jelenti: Ma tartotta a CsAF-MLSz pozsonyi kerülete rendes évi köz­gyűlését a pozsonyi Savoy-száifló különtermében. A távollevő elnök képviseletében Riflitz János alelmök nyitotta meg a közgyűlést és rövid be­szédben üdvözölte a megjelenteket. Utána Ponl Ferehc kerületi előadó beszámolt a kerület 1925. évi miitiödfiséról-, majd Janicsek Rezső pénztáros a pénztár állományáról tett jelentést és előter­jesztette a jövő évi költségvetést, arait a köz­gyűlés jóváhagyott­. A napirend nevezetesebb pontja Volt az egyesületek mikénti osztályozása, ami . kiörül 'szá­mosán felszólaltak és különféle ■ véleméfiyek hangzottak el. A nagy egyesületek a csapatok- két osztályba való osztása mellett foglaltak ál­lást, velük széniben a kis egyesületek és a Vas Sport Club valamennyi csapat egy osztályba való tömörülését kiváuták- Hosszabb vita utón kimondták, hogy a 12 egyesület tavasszal selejtező mérkőzé­seket játszik, amelyekből a bárom utolsó he­lyezett a második osztályba kerül. A bajnokság őszkor kezdődik és tavasszal vég­ződik A jövő évben az első osztály két utolsó helyezettje a második osztályba kerül, mig a másodikból a legjobban helyezett csapat az első osztályba jut, amely így nyolic csapatból fog Iliim. Az ezután megejtett választás csak részben döntötte meg a hivatalos listát, amennyiben al- elmökök Kertész Kálmán és Hegyesi Gyula let­tek, a javasltaiba hozott Klein Pál és Brüll Gyula dr. helyett. Egyébként a megejtett választás eredménye a következő lett: Elnök ' Léberfinger Frigyes, elnökhelyettes Rulitz János, alelnökök Kertész Kálmán és Hegyesi Gyula, előadó Pou3 Ferenc, pénztáros Janicsek Rezső, ellenőr Kállay Lajos, kerületi kapitány Feuer Gábor, jegyző Tóth Já­nos: választmányi tagok: Heitmanek Rezső, Czere József, Geisier Károly, Perényi Géza, Eicheniwald Béla, Kovács Mihály; póttagok: Zse- nizs Vidor, Hiatky Tűire: kerületi bizottság: Sdhwitzer Károly,’ Niederhauser Károly, Kő­szegül' János, Kretfy Gyula; póttagok: Janicsek Rezső. Everlinig Lajos­HIHMSSfcF J. m. — BraaSisBsnwa A sziovenszkol faipar"" aktuális problémái Segítsen a kormány * vagy tönkre megy a faipar és a kereskedelem — Szociális szempont­ból is mostohagyereknek tekintik Szlovenszkót 1 + Sérvfieg sienveiöK “#■ 1 g Egyetlen biztos védelmet nyúlt a lágyék, Ű v here, comb és köldöksérvné! a mi tökélete- M 2 sitett rugónélkiill sérvkötőnk, mely éjjel is g g hordható Mindenféle bandázs operáció ® után, lógó has, gyomor- és anyaméhsiilye- X A désnéi. Szabadalmazott lúdtalpbetét. Fia- jö nel| has-, hát- és meilmelegitő ű | „Hyfliea" bdtszernáz Braüsiava, íiuna-n. 51. | * Árjegyzék Ingyen 2 A vidéki felek még aznap effntéztetnek a Pozsony, december 19. Az 1925. év vége felé jár s meg kell álla- . piíanunik, hogy ismét egy év múlt el, amely ■ a szlovenszkói erdőgazdálkodás javulására vonatkozó kérdések egész sorát hagyta meg­oldatlanul. Ezek a kérdések nem csupán anyagi természetűek, hanem a szlovenszkói erdőgazdaságnak az utóbbi időben nagy je­lentőségűvé vált ideális szükségleteiré vonat­kozó problémái. Ebben a tekintetben nem­csak a kevésszámú erdőtulajdonos, faipards és fakereskedő érdekei esnek számításba, ha­nem tekintetbe kell venni az állam érdekeit is, mert hiszen a függőben levő problémák megoldása elválaszthatatlanul összefügg a szociális kérdéssel, az egyes adózási alanyok adózási képességével, valamint az állam ke­reskedelmi- és-fizetési mérlegével. A szlovenszkói erdőgazdálkodás fejlődé­sének legfőbb akadálya a helytelen ke­reskedelempolitikai és forgalmi viszo­nyokban rejlik. A szlovenszkói erdők kitermelésének legfőbb felvevőterülete, Németország, lényegesen ala­csonyabb vámokat vezetett be a gömbfára és a vágottanyagTa, mint a késztermékekre s ezzel a csehszlovák fél- és késztermékek kivitelét lehetetlenné tették, egyúttal a cseh­szlovák fatermelés kényszerive van, hogy a nyersanyagot, vagyis gömbfát Németország­ba exportja. Tekintve, hogy a fél- és kész­termékek belföldi szükséglete csekély a szlo­venszkói fűrésztelepek teljesítőképességéhez mérten, a német vámrendszer miatt a szíoven- szkói fűrésztelepek mimkalilány miatt tétlenségre vannak kárhoztatva, mivel a kész- és félig kész anyagra kiszabott hat arany-márka vámot semmi körülmények között sem tudják behozni. Ebben a rendkívül fontos kérdésben januárban csehszlovák-német tárgyalások lesznek, amelyek eredményét az érdekelt szakkörök feszült érdeklődéssel várják, a csehszlovák kormánytól pedig remélik, hogy a differen­ciális vámok kínai falát a tárgyalások során át tudja tömi. A másik hasonlóan nagy jelentőségű kér­dés a vasúti díjszabás. Hallatlan anomália, hogy a mai vasúti szállítási díjszabás mellett a szlovenszkói és ruszinszkói gömbfa szállítá­sa nem gravitálhat a történelmi országokba, hanem egyedül a külföldön való ér­tékesítésre van utalva. A szlovenszkói fa­gazdálkodás évek óta hiábavaló igyekeze­tét fejt ki, hogy termékeit a cseh- és morva­országi fűrésztelepeken elhelyezze, mert a fennálló vasúti díjszabás áthidalhatatlan aka­dályul útját állja minden törekvésnek. Jellem­ző az egészségtelen gazdasági viszonyokra,] hogy míg a szlovenszkói és ruszinszkói erdők nyersterméke kényszerítve vau az ex­portra, addig a cseh- és morvaországi fűrésztelepek észrevehetően szenveditek a nyersanyaghiány miatt. Ezt a visszás helyzetet a kormány egyedül a vasúti díjszabás gyökeres reformjával tudná megváltoztatni, azonban a vasutügyi minisztérium legkisebb megértést sem mutat ezzel az egyre égetőbbé váló kérdéssel szemben, sőt ezt a problémát már egyenesen elítélendő közömbösséggel kezeli. Az érdek- szövetségek számos beadványára minden in­dokolás nélküli steroitip elutasítás a válasz. A minisztériumnak tudnia kellene, hogy amíg a díjszabás nem teszi lehetővé a szlovenszkói nyersanyagoknak a törté­nelmi országokba való szállítását, addig a hajdan virágzó szlovenszkói faipar pusztulásra van kárhoztatva. Hogy ezek a visszás állapotok az# összgazda- ság szempontjából milyen károkat okoznak, arra fölösleges részletesen rámutatnunk. Szlovenszkó a szociális terhek szem­pontjából az egyenlőtlen törvényhozás miatt szintén sokkal súlyosabban szenved, mint a történelmi országok. Szlovenszkőn például az összes erdő- és famunkások íöryéuysze- rüleg biztosítva vannak az országos baleset- biztositónál, s mig Szlovenszkőn a biztosítási illeték minden kifizetett száz korona bér után 7—9 korona, vagyis 7—9 százalék, ad­dig Cseh- és Morvaországban alig három százalék, sőt a balesetbiztosítás itt csak fakultatív és nem általánosan kötelező. Rövidesen a parlament elé kerül az er­dőszövetkezetekre vonatkozó törvényjavas­lat, azonban az egész szlovenszkói erdőgazdaság egy­hangúan éles állásfoglalásra késziii a ja­vaslat ellen, mert a tervbevett szövetkezeti módszer az erdőbirtokok szétíorgácaoMsára vezetne, mert racionális, modern erdőgazdálkodás csak zárt, a nagy komplexumokon lehetséges, terv­szerű egységes vezetés mellett. A szövetke­zeti alapon a modern erdőgazdálkodás visz- szaesne a paraszterdők és a kiserdők gazdál­kodásába. A fentit vázolt kereskedelmi politikai és szállítási viszonyok miatt a szlovenszkói ía elhelyezési területe egyre sziikebbre szorul és az erdöbirtokok kényszerülve vannak ar­ra, hogy a fakitermelést erősen redukálják s ennek következtében az évi előirányozott ki­termelés állandóan esik. Ez a körülmény ter­mészetesen érzékeny hatással van a faipari, a fakereskedelmi munkásságra, a vasúti for­galomra, az állami kereskedelmi mérlegre, de befolyásolja az adózók fizetésképességét is. Az érdekelt szervezetek, vagyis az erdő- gazdaságok egyesülete, a faiparosok és fake­reskedők szövetsége az utóbbi időben élénk mozgalmat fejtettek ki az illetékes kormány- hatóságoknál, hogy a felsorolt hibákat úgy a kereskedelmi, minit a szállítási téren orvosol­ják, azonban eddig semmi pozitív eredményt nem tudtak elérni, mindössze annyira jutot­tak, hogy a kormány most már intenzivebben foglalkozik a kérdéssel, mint eddig s az or­voslásra váró anyagot ankéteken gyűjtik össze. A szlovenszkói erdőgazdaság gondterhe- sen néz az uj év elé, mert a legfontosabb fel­vevőpiacokon a szlovenszkói fatermékekre kedvezőtlenül alakultak a viszonyok. Az északi és a lengyel konkurrencíá egy­másután foglalja el a szlovenszkói fa- termelés dől a piacokat s a legfontosabb vevő, Németország, olyan súlyos pénzügyi krízisen megy keresztül, mint a forradalmi idők után s ez a krízis tel­jesen megbénítja a faipart. Más oldalról pe­dig a szlovenszkói faipar a legszükségesebb kedvezményeket sem tudja elérni. (b. b.) DEVIZAÁRFOLYAMOK: Prága, december 21. Devizák: Amsterdam 1358.50 Berlin 804 Buenos Aires 1392 Brüsszel 152.67.5 Helsingíors 85.37.5 Zürich 651.87.5 Oslo 82.50 Kopenhága 836 London 163.626-5 Madrid 178.50 Milánó 136.05 Ncwyork 33.70 Paris 125-55 Stockholm 905.25 Belgrád 59.S0 Budapest 4.70.12 Bukarest 15.45 Konstantinápoly 18.30 Riga 648.50 Szófia 24.40 Varsó 412 Becs 476.75 Rio de Janeiro 481. Prága, december 21. Valuták: holland 1357.50 német 801.75 belga 152.55 svájci 652 nor­vég 680.50 dán S34 angol 163.40 olasz 135.80 ame­rikai 33.95 francia 125.30 svéd 905 jugoszláv 5955 magyar 469.12 román 15.55 bolgár 24.10 lengyel 406 osztrák 474.50. Budapest, december 21. Amsterdam 28626 Bel­grád 1263.75 Berlin 16968 Bukarest 328 Brüsszel 3234.5 Kopenhága 17682 Oslo 14415 London 345690 Milánó2875 Newyork 71270 Paris 2663 Prága 2110.25 Szófia 518 Stockholm 19117 Varsó 7400 Becs 10050 Zürich 13767. Bécs, december 21. Amsterdam 284.20 Belgrád 12.54.74 Berlin 168.45 Brüsszel 32.08 Budapest 99.11 Bukarest 3.27.75 Oslo 143.40 Kopenhága 175.80 London 34.30.75 Madrid 100.10 Milánó 28.49 Newyork 707.35 Páris 26.30 Prága 20.93.5 Szófia 4.99.5 Stockholm 189.50 Varsó 78.45 Zürich 136.60. Berlin, december 21. Buenos Aires 1.733 Tokio LS15 Konstantinápoly 2.252 London 20.349 New­york 4.195 Rio de Janeiro 0.596 Amsterdam 16851. Athén 5.29 Brüsszel 19.025 Danzig 80.68 Helsing- fors 10.545 Róma 16.92 Belgrád 7.435 Kopenhága 104.12 Lisszabon 21.275 Oslo 84 94 Páris 15.61 Prága 12.415 Zürich 81.03 Szófia 3.03 Madrid 59.33 Stockholm 112.46 Budaipest 5.875 Bécs 59.21 Varsó 46.38. Zürich, december 21- Páris 1155 London 25.11.5 New York kábel 5.17.75 Brüszel 23.47 Róma 20-90 Madrid 7355 Amszterdam 208-10 Berlin 123.25 Bécs 73,125 Stockholm 138.75 Oslo 104.75 Kopenhága 128-50 Szófia 3.74 Prága 15-35 Varsó 53 Budapest 0.007260 Belgrád 9.18.5 Athén 6.68 Konstantinápoly 2-75 Bukarest 240 11c Is ing - fors 13.05 Buenos Aires kábel 214­:: A mezőgazdasági bérek szabályozása. A mezőgazdasági munkák országos köziponti bizott­sága a következő esztendőre jóváhagyta az ez évben érvényben levő béreket és járulékokat és a szlovenszkói munkásság számára megerősítette a december 9-én Trencsén-.Tepiicben kötött egyez­ményt. A napszámosok részére kötendő egyez­mény alapvonalait még ez ’év folyamán kiküldik az illetékes szervezetekhez, hogy még február folyamán, a mezei munkálatok felvétele előtt az egész vonalon meg legyen a megegyezés. — A vizierőadó csökkentéséről szóló tör­vényjavaslatod a pénzügyminiszter jóváhagy­ta, úgyhogy az még az uj év első hetében éieíbe lép. Az uj törvény az eddigi 2 filléres adói 1 HP óránként egy fillérre szállította le és így az összes vízmüvek és építmények fel- szabadittatnak a vizieröadótóL — Nem módosítják a szlovenszkói Ipartör­vényt. A Gazdasági Tudósító jelenti: Az utóbbi időben híre terjedt, hogy a június elsejétől életben levő ipartörvényen jelentős módosításokat fognak eszközölni. Illetékes helyen kijelentették, hogy csak néhány kisebb pótlásról van szó, miután a törvény Szlovenszkőn és Ruszinszkón sokkai ke­vesebb idő óta van érvényben, minthogy a vál­toztatásokat a szerzett tapasztalatok alapján ke­resztülvinni lehetne. — A bankok karácsonyi szünete. A Bankszö­vetség kötelékébe tartozó pénzintézetek és fiókjaik karácsony előtti nap és mindkét karácsonya ün­nepen üzleti szünetet tartanak. — fíaíszáz hold erdőt kap Poprád a VI- rágvölgyért. Kassáról jelentik: A Poprád vá­ros tulajdonát képező kies fekvésű Virág­völgy valamikor látogatott fürdőtelep volt, most az államvasutnal: van bérbeadva, amely ott tüdőbajos betegei részére szanatóriumot létesített. Az államv&sul tárgyalásokat foly­tat Poprád városával a Virágvölgy megvé­tele iránt. A tárgyalások kedvező mederben haladnak előre és. minden valószínűség meg­van hozzá, hogy a város 6C0 hold erdőt kap Virágvölgyérí, mellyel jdeníegi komplexu­mát kikerckitheti, — A Zetnsfcá Banka (Országos Bank) a de­cember végén esedékes 4.5 százalékos alapítványi adósság kötvényeinek januárra szóié 10. számú szelvényét a mai naptól kezdve prágai és pozso­nyi intézeteinél minden levonás nélkül beváltja. — Mlcseh közmunkaügyi miniszter első ren­deleté. A közinunkaügyi miniszter az állatni mun­kálatok szállítására vonatkozóan uj rendszabályo­kat léptetett életbe. Az iparospárt első minisztere megszüntette azt a rendszert, hogy az cprtkezé- scknél az összes munkálatokat a vállalkozó kapja, hanem az egyes reszortokat a szakmák képviselői­nek, tehát a bádogosoknak, lakatosoknak, asztalo­soknak. lakkózókunk és pár keik eszi fők i > o k stb. fogják kiadni. ^^irwézípéíc. . (:) Tartott, de üzletiden a prágai tőzsde. A inai tőzsde nagyjában tartott irányzattal indult, tekintettel azonban a közeledő karácsonyi ünne­pekre, a piacon nem fejlődött ki üzlet és igy az árak alig változtak. Záróirányzat nem volt egy- .séges, de a javuló tendencia úgy kuiisszban, mint korlátban észrevehető volt-. Ezzel szemben a beru­házási piacon lanyhaság uralkodott, mig az exoták nem változtak. A devizapiacon a zloty nyolcvan­öt ponttal javult. Egyéb változás nem történt. Előfordult kötések: XII/2L xiris 1023. évi kincstári utalvány ——.— ÜÍI24. évi kincstári utalvány —.— —•— Xycreraénykölesön ............ 97.75 93.25 . fi°/o-os beruházási kölesem . 86.— 66.— f>°/(,-OB lisztkölcsöu............ 79.90 80.40 (P /i.-os Állaiuköcsön............ 77.— 77.25 AI or%*a orsz.-köles. 1911. 47; % 73.70 —.— : kiorva orsz.-köles 1917. 5°o • ~.— 74.25 Prága város 1913. köles. 5° „ 7& — 76.— Prága város 1919. köles. 4 °0 52-~ SÍ.— ... Briinn város 1021. köles. G0 o 99.50 94.50 Pozsouy város 1910. köles. 4° o —.— 56.50 Prága városi takrpt. 4 % • • 97.50 67.50 Ősi. vörös kereszt sorsjegy . 45.— 45.— Magy. 5 frtos vörös kereszt. —•— —.— Magy. jelzálog sorsjegy . . —■— —•— Budapesti Bazilika sorsjegv —•— —.— ! Agrárbank....................... 177.— 37’.— <C seh Uniou Bank............... 169.50 369.50 ' Leszámítoló.................. 369.50 369.50 • :seh Iparbauk.................. 383.50 332.50 * Prágai Hitelbank............... 58 .50 580.50 £ S zlovák Bank..................... 112.50 f 12.50 15 ; Zivnostenska..................... 177.55 *79.— e Angol.-Cslov. Búnk............ 63.50 64.25 Os ztrák hitel..................... 43.— 49.15 llécs i Union Bank............ 46.50 47.— Wiene r Bankv..................... 27.75 33.75 .7 u gosl o venska-bank .... 62.— 61.75 Kordbuhn........................... ’3'5.— 5269.— Cs eh cukor........................ 945.— 937.50 II orvát cukor..................... 171.— 273,— :■ ■■ Ivolini műtrágya............... 411.— 494.— T ivolini kávé........................ '04.— :OS.— Iv olini petróleum............... 359.— 359.— fi z Ivolini szesz........................ 136.— VG.— Tejip ar r.-t........................... 840.— 835.— Bl ső misen) sörgyár1, . . . 2720.- -710.— 1! ri'i tfffl d-Dn nék "............... 515.50 517.— 3 ■ a úrin és Klcmout............ —. — — . — Ki ngnoffer........................ 673.50 674.— <' seh északi szén............... —- .— Cs eh nyugati szén............ 324.— 320.— \. lpi ne................................. !C9.— : 11.50 Po ldi........................... 495.— 49 .— Prág ai vasipar.................. 865.— 8?ű,— jS koda........................#. . . 720.- 718.— v Pozsonyi kábel —.— —.— „ JmvaJd. 72.— 270.— (;) A bécsi és berlini tőzsdék a közelgő ün­nepek miatt lanyhán nyitottak és bár a kínálat k.ícniékeiiy volt, a spekuláció tartózkodott a vá­sárlásoktól cs igy a piac üzletiden maradt. A bécsi tőzsdén egyes cseh értékek javultak'

Next

/
Oldalképek
Tartalom