Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)

1925-12-20 / 289. (1032.) szám

Vasárnap, december 20.

&

Bécsi levelek

A veszedelmesebb ellenzék

Becs, december 19.

Az osztrák kormányt a küllőiül lapok egysége már a múlt héten végérvényesen eiparentálta. A rendjel-botrány. — egy kissé kiszínezve — bejárta az egész európai sajtót és az, a keresz- tényszocialista párt* bomlását bizonyosra véve, már az uj kormány összeállításáról kezdett cikkezni. Ezzel szemben Ausztriában senki sem vette észre, hogy kormányválság van: se a nép, se a parlament, se maga a kormány.

A rendjel-konfliktus egy kissé csakugyan felkavarta a kedélyeket, megkotlott néhány nyílt- levél, elhangzott néhány nyilatkozat és aztán, amint ez előrelátható is volt: jó osztrák géműt- lichkeittel meg ál lapították, hogy tulajdonképpen — nem is történt semmi. Egy hivatalnok tévedett, egy képviselő a fehér asztalnál olyan hangon nyilatkozott, amilyen hangot a politikád élet nem igen bír el, — de végeredményiben az egész dolog nem komoly és az egész konfliktus magvát abban kell megtalálni, hogy Angliában van egynéhány ember, aki még nem felejtette el, hogy néhány év előtt egy öreg ur lakóit a Ring leg- momimen-táldsabb épületében és ezt úgy hívták, hogy: „dér Kaiser“.

Ezért azonban még nem kell megbukni a kormányműk, meg nem kell felborulni annak a kiegyensúlyozott rendszernek, mely az osztrák köztársaságban uralkodik. A rendjel-botrány egy félreértésből pattant ki, egy félreértésből, mely miatt egy hivatalnok megérdemelt „orrot“ fog kapni — és ezzel, meg néhány óvatos nyilatkozattal, rendben is van már minden.

Mindezekből azonban ijem következük az, hogy az osztrák kormány helyzete megingathatatlanul szilárd, — mert éppen jelenleg egyáltalán nem mondható sem megingathatatlannak, sem szilárdnak. Azonban bizonyos, hogy az osztrák kormány esetleges bukásának nem lesznek politikai okad. Világnézetek összeütközése vagy egy könnyelmű politikai nyilatkozat itt, Ausztriában, nem buktathat kormányt, — ha ez a kormány megbotlik valamiben, akkor csak a megélhetés egyik vagy másik problémája lehet az akadály. Mert vannak dolgok, amiket nem lehet kompromisszummal vagy kölcsönös nyilatkozatokkal elintézni: világnézeti különbségeket össze lehet hangolni, nyilatkozatokat vissza lehet vonni, — de az emberekkel nem lehet megalkudni olyasíormán, hogy „legyetek szívesek ás szoknátok meg: a jövőben csak minden második nap fogíok ebédelni**, vagy: „nézzétek, legyetek belátással, — a háziuraknak is élni kell, szabaddá tesszük a lakásforgalmat, aki pedig nem tudja ■kifizetni a hatezerszeres házbért, —- az szíveskedjék kihurcolkodni az utcára...“ Ezt nem lehet: az emberekkel ilyesfajta kompromisszumot nem lehet kötni, az éhes ember nem tárgyalni, hanem enni akar és a munkanélküliek, a kisfizetésű egzisztenciák hadserege nem akar „belátással" lenni, nem akar „tárgyilagos** lenni, mikor arról van szó, hogy télviz idején kiteszik az utcára.

Az osztrák parlament most tárgyalja azt a lakásfcörvényjavaslaitot, amelyik szabaddá akarja tenni a lakásforgalmat. Ezen a javaslaton megakadhat az az osztrák politika, mely jól megolajozott kocsikerekekkel gördült keresztül a „Jeg- sulyosabb** politikai válságában. A javaslatot a kormány terjesztette be és a kormánynak többsége van a parlamentben. Ebből azonban még éppen nem következik, hogy ebből a javaslatból csakugyan törvény is lesz. A parlament megszavazhatja a javaslatot, — de meg kell gondolni azt, hogy alig tiz nap előtt négyszázezer bécsi polgár tüntetett a lakástörvény reformja ellen. Ez a négyszázezer ember, aki megjelent a város különbözőbb részein tartott népgyülésen és ott csendes megjelenésével tüntetett a kormány tervei ellen, komolyabb, veszedelmesebb ellenzék ajnnál a néhány képviselőnél, aki a parlamentben inszccnál viharos jeleneteket. Ez a négyszázezer ember a csendes, demonstratív tüntetés sikertelensége után hajlandó lesz kimenni az utcára és akkor megtörténhetik, hogy a szavak tiltakozását felváltja a felszakított utcakövek és a felemelt öklök demonstrativabb tiltakozása.

Kormányozni nehezebb, mint ellenzéknek lenni: könnyen lehet, hogy ha a mostani ellenzék, — a szociáldemokrata párt — lenne kormányon, akkor kénytelen lenne ő is benyújtani a lakástörvényjavaslatot, mert letagadhatatlan, hogy a jelenlegi lakástörvény nem tartható fenn sokáig. Letagadhatatlan: a bécsi lakásbérek aránytalanról kicsinyek az élelmiszerek vagy ruházati cikkek árához képest; letagadhatatlan: van nagyobb gyönyörűség is, mint háziúrnak lenni Becsben; letagadhatatlan: nem akad ember, aki házat építtetne magának addig, amig a jelenlegi lakás- törvény érvényben van. Ez mind bizonyos, de — letagadhatatlan az is, hogy a jelenlegi helyzet megváltoztatása az emberek tízezreitől venné el a megélhetés lcglcredu.káltabb lehetőségét és az emberek tízezreit tenné hajléktalanná.'

Tehát?... A helyzet megoldása éppen nem mondható egyszerűnek. A kormánv kényszerítve veti* hogy beterjessze a javaslatot, de. nagyon könnyen lehet, hogy ezzel ki is mondotta már a maga halálos ítéletét. Uj választások? Bizonyos, hogy rezsimváltozást jelentenének, mert ít kormánypárt népszerűségét aláásta a lakás- törvény és Becs nem-szocialista lakosságának nagyrésze a szociáldemokratákra, szavazna, mert ezek meg akarják tartani a régi lakástörvényt.

A háziurak a kormány mellett állnak, — de egészen bizonyos, hogy lényegesen nagyobb számban laknak Mécsben olyan ' mberck, akiknek' nincsen házuk, tehát olyanok, akiknek megfelel a légi lakástól vény.

A parlamentben, — egyelőre — viharos jelenetek vannak: a kormány számára ez a dolog könnyebbik része, mert a lakásnovella sorsa aligha fog parlamentáris utón eldőlni. Mi lesz abból a törvényből, — amit az utca nem szentesit!? . • . Jarnó JózsefMagyar sm'BéM. a lejtőn

Kassai ezredes lányából kávéházi fellrónö —öccsét az egyetemen taníttatja keresményéből

Szomorú találkozás Gömörben

— A P. M- H. tudósítójától —

GÖmör, december közepén.

Este tiz óra felé jánhatott az idő, m.dőn vonatunk nehéz lihegéssel befutott a k's gomon városka áldomására. Süvü, szürke köd feküdt a már nép télén utcákra, melynek homályát csak egy-egy utcafordulónál törte meg egy-egy villany lámpa sápadt ténye. Dideregve hajtó'tűk fel kabátjaink gallérját és sietős léptekkel vágtunk neki a városnak.

Hirtelen egyr kis kávéház kivilágított ablakai előtt állottunk és betértünk egy csésze teára, hogy a hidegtől meggémberedett csontjainkat fei- melegitsü-k.

A kis helyiségben, meilyben .szinte késsel vágható sűrű füst gomolygott, a helyi viszonyokhoz mérten élénk élet folyt. Az egyik sarokban két-három gondban megőszült családapa ás egy' pár esti szabadságot élvező hivatalnok forgatta az ördög bárminőké ti eveliti bibliáját, míg az ablak melletti asztalnál négy bakatiszt nyelte nagy kortyokban az árpalevet- Mi egy félreeső sarokban foglaltunk helyet és kíváncsian figyeltük a tipikus kisvárosi kávéházi életet.

Egyszerre a szomszédos terem ajtajában egy magas, karcsú női alak tfmrt lel. Barátom meglökte a karomat:

— Nézd, micsoda egy nő. Hogy kerülhetett ez ide, ebbe a nyomorult fészekbe?

Lomhán irányítottam oda a tekintetemet és a másik pillanatban szinte megkövültén merevedtem meg a székemen— Te — súgtam oda barátomnak — tudod ki ez a nő? Ez K. Hajnalka, egy kassai nyugalmazott ezredes leánya. Mintegy két évvel ezelőtt mutatták meg nekem a kassai korzón, mint Kassa legjobb lovasát. Hogy kerülhetett ez ide és mit keres itt? — kérdeztem szinte magamtól.

A másik pillanatban mintegy feleletképpen asztalunknál termett a nő és udvariasan kérdezte:

— Parancsolnak az urak?

De úgy látszik észrevehette az én szinte Ijedt tekintetemet, mert kacér mosollyal szája szögletében fordult hozzám:

— De rajtam felejtette a szemét! Tetszem talán magának? — tette hozzá egy kis kesernyés kacajjal.

Szinte önkéntelenül kiáltottam fel:

—- Hogy kerül maga ide?

A nő egy másodpercig rémülten nézett velem farkasszemet, aztán keserűen húzta el a száját: *

— Hát megismert? Itt, lyen környezetben? i

Két könnycsepp gördült végig sápadt arcán. Meghatóiottan fogtam meg a kezét:

— Hajnalka, beszelje el nekem, hogy került maga ide- Mi kényszeritette magát ebbe a helyzetbe?

Leült velem szemben, zsebkendőjét szeméhez tapasztotta és beszélni kezdett:

— Tudja, hogy ki vagyok, vagy jobban mondva, hogy ki voltam- Apámat a prevrat után elbocsátották, minden nyugdíj nélkül. Egy ideig éltünk a készből, de amikor apám meghalt, a legnagyobb nyomornak néztünk elébe Öcsémmel együtt, ki akkor érettségizett.

— Anni ruhánk, ékszerünk volt, azt apród ónként mind eladogattuk úgy hogy pár hónap múlva már nem tudtuk, hogy miből fogunk édni. Végre öcsém egy auíómühelyben kapott alkalmazást, én pedig mint nevelőnő kerültem egy ru- s zi n s zlkiói ur ics a 1 ádh o z.

— itt aránylag jó dolgom volt, de egy napon hazajött a gazdám* fia, aki hosszabb idő óta kiilfö’dtön él. Mindjárt hevesen udvarolni kezdett nekem és ígéretet tett, hogy elvesz feleségük Nem tagadom, tetszett nekem a fiú és pár hónap alatt komoly szerelem fejlődött ki közöttünk. De ez tudomására jutott a fin szüleinek, kik egyszerűen kiadták az utamat— Most megint kenyér és hajlék nélkül voltam. Három napig nem volt egy betevő falat a számban. Az állomási váróteremben háltam. Végső kétségbeesésemben az öngyilkossághoz akartam folyamodni, mig egy napon rámta-ált egy közvetítő, ki helyet talált számomra mint pimcérnő. Most itt vagyok.

Fájdalmas zokogás tör elő kebléből. Aztán felugrott. Kiszaladt és a másik pillanatban egy levélboritékkal tért vissza.— Nézze — fordult hozzám —, most az öcsémet az egyetemen taníttatom. Minden hónapban 500 koronát küldök neki, csak hogy ember legyen belőle. Itt vannak a feladóvevények.

S már rakosgatja is ki sorba az asztalra a kis, keskeny recepisszeket. Egész lelkemig megrendülve szóltam hozzá:

— Még nem késő. Még van visszatérés. Csak akarni kell, erősen akarni. Szomorúan mosolyog és csóválja a fejét:

— Nem- Én már mindennel leszámoltam. Egy elveszett életet nem lehet újból visszaszerezni.

Az egyik asztalnál hangosan kiáltott valaki: Sleőno! Valami mélységes szomorusággal intett felénk és a másik pillanatban már ott állott a tisztek előtt: Rozkazuju nieco, panovia . . .

Horkai W. Jenő’BfWMwmini ni ií 'mm

Meztelen tánc az Akropoliszon

Paris, december 19.

Miié. Morma Paiva. az Opéra-Comiaue- nak bájos és tultievitett temperamentunui ballerinája, megunva az esős és ködös párisi időjárást és elfáradva a párisi íulfinomodotf kultúra idegfelőrlő izgalmaitól, hirtelen elhatározással leutazott Görögországba, a kék ég hazájába, a klasszikus kultúra méltóságos nyugalmába, hogy kissé megpihenjen és ösz- sz-eszedje magát a párisi téli szezon előrelátható nagy csatáira.

A nyugalmat kereső érzékeny telkeknek a számára a forrongásoknak ebben az örök hazájában azonban csak egyetlenegy hely \an, ahol a lelki nyugalmukat megtalálhatják. És ez a hely az Athénre lenéző Akro- polisz.

Monna Paiva tehát fölment az Akropo- lisízra. Könnyű nyári ruhában, vidáman kacagva, kis kutyájának és egy öreg görög, archeológusnak a társaságában.

Philadelphosz, az archeológus, nagy buzgalommal magyarázta a fiatal táncosnőnek a Paríhenonon lévő föli rá sokat, a köveknek és a szobroknak a történetét, az évszámok- kai és nevekkel csak úgy dobálódzott. Beszélt a triglifekről, metopákrók frízekről, Periklészről, a korinthusi és dór osztoprendekről, a Párkákról, mindenről. A párisi táncosnő azonban csak a ragyogó kék eget nézte, élvezte a nap aranysugarait, a gyönyörű kilátást. Teli tüdővel szívta magába a friss attikai levegőt és megittasulVa ettől a sok gyönyörűségtől, szikláról sziklára ugrándozott. S mialatt az öreg professzor a perzsák barbár pusztításairól beszélt, amely tönkretette az ősi Akropoliszt, az extázisbán lévő táncosnő hirtelen ledobálta magáról a ruháit, az utolsó szálig és klasszikus vonásainak teljes szépségét szabadon kitárva, a Parthenon öreg oszlopai előtt elkezdett táncolni. Nem éppen a legklasszikusabb görög táncot, de .nifidenesetre a legklasszikusabb jelmezben, mint ahogy Terpszihore és az antik görög kultúra legodaadóbb imádójához illik.

Pállasz Athéné haragosan és szégyenkezve emelte szemei elé a pajzsát, hogy ne lássa 'ezt a látványt. Az öreg Zeusz tágra- nyi.lt szemekkel szívta föl magába a modern Phryné minden egyes mozdulatát, a Pankák szégyenkezve fordítottak hátat neki, Apolló pedig előrehajolva, látható élvezettel szemlélte ezt a nem mindennapi kedves látványt.

A turisták és a látogatók megálltak, néztek, nevettek, gyönyörködtek és végül tapsolni kezdtek. A párisi ballerina egy csapás^^BEBGSiEsienB!n&ns3nss)&siBnss]ssiBsiES)s^|

I Oftcsó iMráicsosBiii fásáf! 1

|j riata! urak résiére 13 évtói 18 évig. §

Nj Divat öltöny . . . 290 KMól Ski dress .... 350 Kc-tól MJ

Téükabát .... 300 n M Ródíi nadrág . . . 130 n n

Korcsolya babát . . 300 „ „ Porköppeny ... 120 H M q

| „HIRSCU" Prága, *8*3* |

sbl33iaSl£SB3Hü3Q3ISSIS3m3a3H3(SaiSSS1S3n&Sli?

sál meghódította, úgy az antik, mint pedig a modern világotAzonban nem tudta meghódítani minden leplezetlen csáb.iai és klasszikus vonásai ellenére sem a minden klasszikus műveltség és ízlés hiányában zenvedő őröket és a történetesen ottlévő pár angol vénkisasszoűyt. És Így egy-kettőre kész lett a botrány. Lárma, kiabálás rendőrség jegyzőkönyvek, szemerem elleni kihágás stb. stb

__

Vé

gül is a párisi táncosnő csak a francia követnek az intervenciójára kerülte el a klasszikus görög kultúra alkotásainak gyönyörű, lélekfölemeiő és levetkőzésre késztető megismerése után, a modern görög kultúra egyik legkellemetlenebb alkotásának a tanulmányozását: az athéni börtönt. De mégis elkerülte és még aznap hajóra szállva, haragosan otthagyta a klasszikus ősöknek barbár és kegyetlen utódait.

A párisi ballerina elhajózott, de mögötte sűrű villámlásokkal és mennydörgésekkel — amelyek most kivételesen nem Zeusz haragját jelentették — zajlott é*s viharzott Athénben a botrány. Az egész görög sajtó fölháborodott a francia táncosnő klasszikus tánca miatt és az egész görög közvélemény forrongott és elégtételt követelt. Mindenki meg volt botránkozva, aki nem látta ezt a táncosnőt táncolni, csak azok nem, akik látták.

Mivel az előbbiek többen voltak, mint az utóbbiak és hangosabban kiabáltak náluk, a görög kormány — talán, hogy forradalom tie törjön ki a párisi ballerina miatt — diplomáciai utón akart elégtételt szerezni az Akro- polisz megszentségtetenitése miatt. És megindult a jegyzékváltás a francia és a görög kormány között a táncosnő miatt.

A francia minisztertanácsokon a súlyos pénzügyi viták után egy-egy ilyenfajta jegyzéknek a pertraktálása mindig mint egy attikai sóval meghintett kaviár szerepelt.

A görögök különösen azt vetik a ballerina szemére és azért kívánják a megbüntetését, hogy miért táncolt egészen meztelenül. Legalább egy fátyolt vehetett volna a — kezébe!! De semmit!!

A táncosnő pedig, hogyha már a fátyoli elfelejtette a kezébe venni, mindent eiköveí, hogy a modern komédiának indult eset görög tragédiává ne fajuljon és minden követ megmozgat a saját védelme érdekében. így a kérésére az Akropolisznak a konzervatőrje és igazgatója, a tudós Philadelphosz archeológus a következő levelet intézte a francia kultuszminiszterhez, akiihez az ügy elintézése tartozik:

„Minhogy egy nagy táncosnő nem mindennapi közönséges dolog, hiszen egy kézen össze lehet számlálni a világ legnagyobb táncosnőit, amelyek közé Mlle. Paiva is tartozik, azt gondoltam, hogy különösen érdekes iesz és a kultúrának teszek vele szolgálatot, ha fölvezetem az Akropoliszra, az antik zsenik halhatatlan alkotásai közé. hogy ihletet merítsen és művészetét megnemesitse. Midőn Mlle. Paiva könnyű ruhájában, mint egy szárnyaló lepke csapongóit az Akropolisz lépcsőin, azt lehetett volna hinni, hogy ez csak álom, egy látomás, egy vízió, nem pedig a valóság. És amikor a Parthenon opiszího- domjához érkezett föl, ahonnan a valóban isteni látvány legnagyobb benyomást gyakorol mindenkire, amikor látta maga előtt azt a csodálatos panorámát a dicsőséges Szala- misztól le egészen a saroniki vizekig, megrészegedve ennek a bóditó szépségétől, levetette szoknyáját és messzire elhajítva magától minden öltözékét: kifeszitve finom és ruganyos testét az arany nap sugarainak és az attikai levegő vérpezsdítő étherszerüségének és elkezdett táncolni! Soha emberi test, immár kétezer év óta. Phrynének és a phalere- szi Demetrios szeretőjének, Arisztagorásznak a napiai óta. nem folyt egybe olyan tökéletesen és nem harmonizált az emberi zseni legtökéletesebb alkotásával, az Akropol!sszal.“

Így az öreg Philadelphosz.

Ebből látható, hogy az öreg archeológusnak még nincs megkövesedve a szive és dacára annak, hogy a táncosnő nem hallgatta meg tudományos előadását a régi görög művészetről, azt tartja, hogy nem követett el bűnt a meztelen táncával.

Ezzel a poéíikus és mindenesetre a leg- kompetensebb bizonyítvánnyal a kezében Mlle. Paiva. minden bizonnyal meg fogia nyerni a csatát a görögök ellen. Parisban máris győzött: mindenki róla beszél Paris összes színésznőit és táncosnőit pedig marcangolja a sárga irigység.

De amint hírlik, nem sokáig fog tartani a dicsősége, mert a Grattd Operának egyik 'áncosnője nagyban készül rá. hogy megcsinálja ugyanezt a „bravúrt" a római Cnpito liumon. Még csak azt várja, hogy kissé me- tegebb legyen. Burgltardt Aladár.

H. vArd Jkogu