Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)

1925-12-19 / 288. (1031.) szám

Szombat, december 19.

KERTESZET

Rovatvezető: Fizély Lenke

Epizódok a növények érző és szerelmi életéből

u.

„Fata Morgana*

Éjjel fagy volt és most minden ieher. Előbb jött egy kis szellő és már hull a sárga lomb, hull, hull, mint az emberről élete őszén a reményei. Tegnap még s p lombsátor takarta a iákat, ma csupaszon, mint valami kísérteteknek a karjai, merednek az ágak az ég felé. Teli reménnyel indulunk neki az életnek, mint egy virágzó gyümölcsfa tavasszal. Jön a nyár, érik a gyümölcs, sok szép remény teljesüi, de más szedi ie. Ritka az, mely a fának a tövébe esik és amelyből saját magunknak lesz örömünk. De annak dacára meg mindig remélünk. Hisz még zöldek a levelek. Azonban jön az élet hideg szele és megiagyasztja az utolsó reményt is. Oly sivár minden. Csak legmélyebben, bent a szivünkben, ott él egy parányi kis rügyecske. Neki csak egy tavaszi napsugár kell és már duzzad, nő, leveleket hajt, virágzik. lij tavasz jön. Hányszor iakadt bennem a rügy, de ugyanannyiszor meg is fagyott. Egyszer csak azon veszem észre, hogy nem rügyezik már a iám, hiába jön a tavasz, kiszáradt és mikor az őszi szél fújni kezd, ledönt az utszélére. De egy nagy reményt még az élet dere sem bir kiölni a lelkemböl, ha maid kidőlök, felnőnek a helyemen a gyökérhajtásaim, az a néhány teljesült reményem, amelyekből nagy örömöm volt, erősödnek, meglombosodnak. virágdíszt öltenek és boldogabb időket fognak érni: az örök tavaszt, amely „Fata Morgana“ képében a szemünk előtt lebegett. Erről még mint kidőlt, korhadó fa *s álmodni fogok. Pándy dr-né Yelt Aino.

Katóka, Kata, Katalin

Irta: Kiss Endrémé

A verandát a júliusi nap súg idénye és perzselő melege ragyogta be. Bérczy ók: apa, anya, lány, a verandán ültek. Ősidők óta volt a gyönyörű birtok: Zsigárdoimb, a Bárczy-család tulajdona. Apáról fiúra szállt. Csallóköz közepén feküdt a birtok s az ősi kastély egy régi, de jól gondozott parikban állt, ablakai a szőke Dunára néztek. A kastély környékén gyönyörű gyümölcsös terült el, minden gyümölcs képviselve volt ott a legnemesebb fajokban. Másik oldalon volt a gazdasági udvar, a legmodernebb berendezéssel- Bérczy, feleségének egy szép pepineriát rendezett be, aranysárga orpington fajtyukokkal, ahol Bérczyué — ki híres gazdasszony volt — egész délutánokat eltöltött. A kastély és környéke egész paradicsom volt, messziről boldogságot hirdetett. Lakói boldogok is voltak, szereteti)ől fri- gyesültek s házasságuk nyolcadik évében született egyetlen leányuk: Katóka, kit egész Alsó- és Felső-Csallóköz ,.a helyes . Katóká“-nak hívott. Nevét meg is érdemelte. Gyönyörű kis tündér volt, jókedvű, víg, szelíd. Igaz, hogy el is kényeztették őt a szülök, ismerősök, sőt a cselédség is egyaránt.

Bérczy' újságot olvasott, Bérczyné szép nagy ananászepret tisztított, mig Kató'ka dudorászva csipegette az epret.

A veranda elé egy csinos ponnyíogat gördült. Egy szép fiatal lány: öry Magda — a szomszéd Szarvashegy-puszta birtokosának leánya — és annak unokafivére, a hi-res pesti orvosprofesszor Marótv fia: Gábor, bankihivatalnok, ültek benne. Katóka örömrepesve futott le a veranda lépcsőjén eléjük.

— Jaj de jó, hogy jöttetek, ittmaradtok egész

nap.

— Nem lehet, haz'a kell mennünk, csak azt jöttünk megnézni, itthon vagytok-e, mert mamáék át szándékoznak jönniAmint Bérczy-papa, ki az ő Katókájának gondolatait is ismerte, meglátta, hogy kislánya erre mennyire elszomorodott, vállalkozott, hogy majd 5 átmegy Szarvashegyre, Magdi és Gabi pedig maradjanak itt- Kapott is ezért Katókától egy édes puszit, ki boldogan vitte be vendégeit zongorázni, beszélgetni. Délután meghozta Bérczy papa is vendégeit s kedélyesen beszélgettek. Marótyné felemlítette, hogy szeretne aratást látni, mire Katóka rögtön azt indítványozta, hogy kocsi zzanak k> mindnyájan ozsornna után az aratókhoz.

— Jó! van — mondja Bérczy papa —, úgyis az erdő melletti táblát vágják, az erdőben meg- ozs ónná zhatunk. — Ez a terv mindenkinek megnyerte tetszését, különösen a* fiatalságét.

Négy óra után előálltak a fogatok. Utunk gyönyörű volt- Ringó búzatáblák, sűrű árpakepék, eredő, tömöttkatoaszü zab között vitt, mig elérték az aratókat. Harminc kasza vágta az Isten áldását, az acélos búzát. Kéve kévét ért vigan folyt a munka, hiszen a téli kenyér már biztosítva volt. Az aratógazda előlépett, igaz szívből jövő, egyszerű szavakkal felíkös’zöntötte az urakat, egy s<zép marokszedő lány buza.kalászbói csavart kis kötelékkel, melyben pipacs és búzavirág volt, karjukon megkötötte a vendégeket. A megkötésnek pénzajándék a váltsága s a kapott ajándékon az aratók áldomást isznak.

Az első kaszás fiatal, szép szál legény volt, folyt arcáról az izzadtság, de meg nem állt addig sem. hogy a verejtéket letörölje. Városi ruhája feltűnt és tudj* Isten, olyan különösen fogta a kaszát, valahogy másképp, mint a többi kaszás.

Megkérdezték, ki ő, erre előadta, hogy pesti vHíámosvezátő, most szabadságon van itthon- Apja megbetegedett, így helyette ő jött ki aratni- A többi arató már előre kinevette őt, hogy pesti ember nem tudja kivágni a rendet.

— így lettem első kaszás és tetszik látni, alapos munkát adtam nekik, hogy utánam jöjjenek.

Kipirulva alig pihegett, de kacagott hozzá szemc-szája. Katóka az ozsonnát vivő kocsihoz futott, kihúzott egy üveg’ jégbe hűtött sört és odav'ttc a legénynek.

— Igya meg, ez lehűti magái! — kínálta kedvesen u kifáradt munkást.

Néhány szót még a növények szerelmi életéről. Röviden meg kell emlékeznem, hogy vegente, j (néhány százmillió évvel ezelőtt) csak oly növények léteztek, melyek szaporodásukat a szélre bízták. „Szélnek nyílók voltak s belőlük maradt fönn még néhány máig is. A mogyoróbokor porzik, az égerfa bárkái himbálódznak a szélben s ha a májusi szél végigsuhan a ícnyőerdőkön, sűrű, sáfránysárga felhőket visz magával. Az érzékenyebb emberek szénalázt kapnak ilyenkor s menekülniük kell oda, ahol vagy már, vagy tnég nem nyitnak a fák. (Legjobb a tengerre.) Ezeknél a szélneknyilóknál a Hóvirágok egész primitívek. Mint egy ritka ecset, néhány kiálló bibével s a szél vau hivatva a virágport a bibékre ráálltaim s csak akkor lehet ebből termés, ha ez megtörtént.

Részemről imponálónak tartom ezt az ős, pri- mitiv formát, van benne karakter, nem tűri a rovarok házasságközvetite beavatkozását. De így rengeteg értékes anyag, virágpor megy fölöslegesen kárba. Roppant hosszadalmas lenne ezeknek a levezetése, mint alakultak át a szélnek nyílók szép viráguakká. Csak annyit, hogy a növény ■ volt előzékeny, a torkoskodó rovar. rászállt és magával vitte a virágport a Hóvirágra, mert ez már egy csepp mézet választott ki. íme a növény arcában egy uj vonás jelenik meg s a létért való küzdelemre és a visszavonulásra az alkalmazkodás és a kölcsönös segitseg lép előtérbe. Úgy, hogy a virágok összessége nem egyéb, mint a rovarok igényeihez való nagy egyetemes alkalmazkodás, a rovarok életmódja meg hasonló figyelmességgel szolgál a virágoknak. Erőt és anyagot takarit meg igy a növény a maga belső élete számára, a rovar ineg gondtalanabbal él, mint az erőszakra támaszkodó ragadozók. A rovarok virágtenyésztő hatásának tanúi az alpesi virágok is. Sehová sem hinti Flóra tékozlóbban ajándékait, mint e zord, viharverte hegyhátakra, magasan minden más vegetáció fölé, oda, ahonnan még a hatalmas erdő is kénytelen volt meghátrálni. Mintha virágtengerek volnának júniusban az Alpesek havasi rétjei, — itt a szilének ró- zsaipiros szőnyegei, amott ismét a rózsafehér szellőrózsa, ott a tárnicsok leírhatatlan mély kékje, meg a lilaszm.il. kankalinok,. a rózsaszínű erika i hullámzó mezői,, — amellett minden szán vágyó góyá fokozva, — mély, és kőin oly színi] utasok ka], mint a régi festett üvegablakok, vagy mintha nemes rubinokkal, smaragdokkal és ametisztekkel teli szekrényt öntöttek volna ki a hegyoldalra. A virágok feltűnőek lesznek, mert szükségük vau rá. Szükségük van, hogy feltűnő színezetükkel és erősebb illatukkal a rövid nyarat, melyet a magaslati fekvés nyújt nekik, kihasználják íajíen- tartási céljaikra. Mert csak ezzel csábítják föl a magasba a rovarvilágot házasságközvetitőnek. Van valami szentimentaJizmus ebben, hogy egy ilyen szegény kis növény, mint harcol a maga. fajtája kis életéért a legkedvesebb és legbájosabb fegyverrel, ami csak van, virágszépséggel és virágillattal.

— A kisasszony egészségére — köszöníé Katókát a megajándékozott módosán és egy hajtásra kiürült a" sörösüveg.

Katókáék ezután bementek az erdőbe- Lehever edtek a zöld pázsitra, előszedték az clemó- zsiás kosarakat cs jóízűen megozsön-náztak- Uzsonna után Katóka indítványára megnézték az erdőt. Gabi, ki egész nap várta az alkalmat, hogy Katókával egyedül legyen, elérte célját, mert Magdát Maróty doktor bácsi — ki észrevette fia szándékát — hívta magával s a szülők lassan jöttek utánuk.

Katóka elmondotta Gabiiiak, mennyire szereti az erdőt, árnyékos fáival és dalos madaraival. Gabi megfogta Katóka kezét, mélyen a szemébe nézett és lelkét öntve szavaiba, igy szólott:

— Katóka, én arra kérem, hagyja el a dalos erdőt, hagyja cl apát, anyát, jöjjön velem a poros, lármás fővárosiba, legyen az enyém, az éti imádott kis feleségem, mert én magát nagyon, de nagyon szettem.

Katóka kacagó gyermekszemében gyem autós könny csillogott. Nézett — nézett —talán c percben lett a gyermekből hajadon, lett belőle nő, ki megért1' hivatását.

— En — én is szeretem magát, Gabi, de én azt gondoltaim, maga Magdit szereti— Nem, minidig Katókát szerettem — felelte Gabi és karjaiba zárta a leánykát— Hol vagytok, merre vagytok — hangzott Magdius hangja — mindenütt keresünk, haza kell mennünk.

Katóka egész este zavart volt. Csak nézett, nézett, nem hallotta, ha szólították. Mikor lefeküdni mentek, átölelte édesanyját és úgy zokogta:

— Igen boldog vagyok.

Reggel átjött hozzájuk Gabi édesapjával és megkérték Katókát, de szülői hallani sem akartak két évnél előbbi lakodalomról.

Gabi gyakran lejött Pestről s a szép őszi délutánokon gyönyörű sétáikat tettek a haldokló természet ölén. Katóka szerelmében megkomolyo- dott, szinte megnőtt és biztatta Gabit, hagyja csak ő rá, majd kiviszi szüleinél, hogy farsangban meglesz az esküvő- Úgy is történt, farsangbannem, de 1 misvct után lakodalmat ültek.

A természettudomány rájött, hogy az élén- kebb színezet, az erősebb illat csupán csak a magaslati fényhez való élettani alkalmazkodás. Az Alpesekcn sokkal vakítóbban süt a nap, mint a gőzökkel terhes lapályokon és ez teszi olyan szincssé a havasok valamennyi sarjadékát. Be is bizonyították. Átültettek réti növényeket a magas Alpesekre s íme, inár az első, az átültetés évében, mielőtt megkezdődött volna a dongóméhek utján való kiválogatás, már alpesi növényekké fejlődtek a síkság gyermekei.

Hegymászó ruhát öltöttek magukra, védőeszközökkel, vastagabb bőrrel és szőrözettcl látták el magukat. Zömökebb leti a termetük, leszoktak arról, hogy magasra nyúlva, társaik feje fölé kíváncsiskodjanak. Megtanulták, hogy hozzá kell simulni a meleget adó talajhoz s amikor virágoztak, az ő arcukon is kiszínesedett az alpesi virágok szinpoinpája.

Értjük a dalt, ami kicseng a természet szimfóniájából? A kölcsönös segítség, a lélek szava, mely nemcsak a virág és rovar, de a természet egészével összhangban vau. Érdekes és tanulságos példáik tömegét hozhatnám fel a növények szerelmi életéből. Különösen a vízinövényeknél láthatunk csodálatos vhágszerkezeteket. Billentyűk és szelepek játékát, a folyadékok és levegő nyomását, Archimedes elvét tanulmányozva és falhasználva, mert ha az egész életét a viz alatt tölti a növény, virágzásra fölszáll a viz színére. Beszélhetnék virágokról, melyek csigákhoz, lepkékhez, sőt kolibrikhez alkalmazkodtak, annyira, hogy Dél-Amerikában jóformán a lángpiros virágok dominálnak, ez a kolibrik kedv.enc színe.

E sziik keretben nem térhetek ki nagyon sok szép jelenségre a növények szerelmi életéből, épp úgy nem merülhetek el az érző élet bizonyítása a biológia, a sejtek,-a sejt és idegvezetékek labirintjába, hisz akkor mindenhová eljutnék, csak nem a növények leikéhez. „Az élet kutatója soha sem fog találni objektiven adott lelket, hanem csak sejt. ideg- és agyműködést. Az exakt természettudós számára nincs lélektan, csak idegélettan.

A lélek mindenki számára annyiban van meg, amennyiben tudomást vesz ró!a.“

Tulajdonképpen nem is az egyedék.leikét akarom itt bizonyítani, de az a nagy szótSzóródott, mindenre kiható általános lelket,, mely kényszeríti a növény gyökerét, hogy a kősziklát is k:- kezdje. mely bennünk mint az Istenség és Örökkévalóság rendíthetetlen kősziklájához való ra- gaszkadás nyilvánul. A támasztékot kereső szőlővessző, a napsugár távozására bezáruló virág- kelyhek, a rovarevő növények mohósága, a Des- modium örökös nyugtalansága, a Mimóza érzékenysége nemde, mind a mi lelkünk szintézise?!

Ne izoláljuk el magunkat az ötiimádás taposómalmába, de figyeljük a természet szavát s kicsendül belőle: az egyetemes fejlődés: a Lélek szava s előttünk áll a magasabbrendü életformák végtelen perspektívája.

A kis falusi templom tömve volt virággal, ur és szegény, mindenki elhozta virágát a szívből szeretett „helyes Katókának4'. Az egész környék ott volt, de nem kíváncsiság, hanem igaz szeretet hozta a nézőiket.

Katóka gyönyörű menyasszony volt. A fehér selyemruha mint ezüst síuigárözön vonta be termetét, fátyol áról a mirtusz lefutott egész uszályáig, melyet négy kis uyoS'Zolyólány vitt. Szép szemeiben az igaz boldogság tündöik'ött, egész lényén valami földöntúli báj ragyogott. Esküvő után-hazamentek a pusztára, hol kezdetét vette a la.kzi. Nem voltaik itt hivott vendégek, de ott volt az egész környék, hiszen mind atyafi, vagy annál több: jóbarát volt- Húzta a hires komáromi cigány Lakatos Ferói- „Fel a mennyországba viszem a bandámat — Ott is a cigány, a cigány húzza a nótámat.44

Katóka még • a lakodalom alatt kijelentette macskájának, hogy ő mint asszony nem ics.z többet Katóka, me.rt az gyermekes, ő pedig komoly asszony, ő Kata lesz ezentúl.

A fiatal pár is hódolt a szokásnak és nászúira Olaszországba mentek. Gabi, ki már egyszer megjárta Olaszországot, nagyon ügyes kalauz volt. Asszonykáját gyönyörű helyekre vitte a látnivalókat tanulságosan magyarázta meg. Velencében gondaláztak, egymásban, egymásnak ■Mtek. igaza volt Katókának, mert mire vége lett a nászúinak, a ..helyes Katóka44 komoly asszony, a csodaszép Kata lettHazaérve Pestre, a fiatalokat egy szép öt- s-zobas lakás várta a szülök gondos szcetctcből a Sugár-utón- De csak rövid ideig élvezhették boldogságukat, mert mint derült égből a villámcsapás. úgy jött 1914 julius 30-án a hadüzenet.

Kata macskája is bevonult s elvonult vele az asszonyka nyugodt boldogsága. Kata szinte belebetegedett. Naponta csak a posta érkeztét’ leste. Rózsaszín kártya minden nap volt, sokszor kettő is. de jöttek igen hosszú levelek. Gabi a nap minden órájáról, minden ütközetről beszámolt, levelein látszott, hogy egész lénye feleségével van eltelve. Harctéri létének ötödik hónapjában jelezte Gabi, hogy haza fog jönni látogatásra, de néhány nappal később Maróty professzor gondos clővigyázattal mondta meg Katának, hogy ur..

Vannak...

Irtá: Pogányné Juhász Ilona

Vannak drága percek Amikor azt hisszük,

Hogy mienk az élet.

Minden kicsiny virág,

Dalt zengő madárka

Csak nekünk mesélget. ,

Vannak kínos percek,

Melyek a hajunkba Ösz-szálat cserélnek,

Minden hangosabb szó A szivünkbe markol S gyötrelem az életmegsebesült, de nem veszélyesen, csak balkarján- Mégis Kata egész oda volt, az első percben utazni akart urához az orosz frontra, de lassan le- csitlapuit és hallgatott ipára, Maróty professzorra, ki felvilágosította, hogy Gabit hazaszállitjákIdaza is jött Gabi, kinek sebe nem súlyos, de nagyon fájdalmas volt, karja megbénult, mely őt harctéri szolgálatra alkalmatlanná tette. így, bár béna karral, visszanyerte Kata urát és vele visz- szajött a régi nyugodt élet.

Kata asszony megkezdte társaságbeli életét, mindenütt ott lehetett látni, a zsurokon, jégen, színház és operában, bálon és korzón. Egész Budapest a fiatal Marótyné, a szép Kata asszony hódolatát zengte. Bizony ez nem igen tetszett a harctéren kimerült Marótynak. ö Katájával inkább nyugodt otthonra vágyott, de egy pillantás Kata szép szeméből és uracs rí áj a szó nélkül ment vele mulatságról mulatságra

Kata egyszer varrónőjéhez ment és a folyosón két pöttöm gyermek beszédjét hallgatta végig: „Ne sírj Józsika, most nem szabad éhesnek lenni, mert nincs kenyérke, anyuka fekszik, beteg, nem állhat tenyélér, hisz tis öcsit hozott a dóla-“

Ezt egy angyalarcu ötéves kis leányka gagyogta hároméves kis öccse a ek- Kata nézte a szép kis gyermekeket, kik olcsó, vánmyadt ruháikban is gyönyörűek voltak.

— Hát te nem vagy éhes? — kérdi a kis 'ányt.

— Persze hogy én is éhes vagyok, de én már nad vadok, tudok tülelemmel válni.

Ezt a csöppség oly ennivaló komolysággal adta elő, hogy a kényes Kata nem tudott uralkodni magán és megcsókolta a nem egész tiszta kis világibölcset. Bevezettette magát vele anyjához, ki nagyon szegényesen, de azért rendben és tisztán tartott szobában ágyban feküdt- Kata előadta, hagy ő végighallgatta a gyermekek beszédjét és azért jött be, hogy engedje el vele a gyermekeket, ő meguzsonnáztatja őket és neki, az anyának is szívesen lesz segítségére- Az anya sírva panaszolta, hogy az ura harctéren van, mindketten faluról kerültek Pestre s itt nincsen senkijük. Hogy fekszik, nincs ki elhozza tejét, liszt- és zsir- adagját, ő maga csak koplalna, de szegény gyermekeiért fáj a szive.

— Jobb is lenne — m-ondta elkeseredésében — ha iiyen elhagyatott szegény nem élne; mig az uram hazakerül, mit fognak ezek a szegény gyermekek szenvedni.

Kata azt vette észre, hogy szivvel-lélekíkel vigasztalta a szegény asszonyt és megígérte segítségét. Azután elvitte a gyermekeket, jóltartotta őket, beszélgetett velük, kik bátran petyegtek. A kis lány elmondta, hogy őt Terusikának hivják és ő fog vigyázni az öcsikére, ha anyuska dolgozni megy. Kata egész elragadtatva beszélte el férjének uj ismeretségét és kérte őt, engedje meg, hogy védenceit segíthesse- Férje úgy ezt, mint Katája minden kívánságát teljesítette, de ezt különösen szivesen. mert abban volt, hogy ez a nemes szórakozás elvonja Katát attól a léha, tartalom nélküli élettől, melyet mostanában folytatott- Kata egy hóra felfogadta az ottani vicenét. Fe- bérné — igy hívták kis védencei anyját — ápolására, szenet, lisztet, krumplit és a többit küldött, ruhát, cipőt vett nekik. Maróty doktornak sem tetszett az az élet, melyet a fiatalok folytattak, szóvá is tette ezt fiának.

— Minek ez a folytonos mulatság, dinom- dánom, hiszen mindketten belepusztultok. Te is már oly rosszul nézel 'ki, látszik rajtad, mily nehezedre esik ez az életmód.

Gabi igazat adott atyjának, de mentegette Katát, fiatal, hadd mulasson.

— De ez a sok mulatság végzetes lesz, nemcsak az egészségetekre. Hiszen már most is suttogják, hogy Pulay báró udvarol a feleségednek, mindig együtt lehet őket látniGabi magából kikelve kiáltotta:

— Már az én feleségem jótokét is kikezdték? Ha annak ártatlan tisztaságát, hitvesi hűségét is a rágalom, a pletyka fertőjébe tapossák, úgy jaj nekik! Olyan asszony, mint az én Katám, sohasem fogja férjét megcsalni. A napokban is beszélgettünk kis védenceiről s ő könnyes szemmel mondotta: „Istenem, ha nekem is lehetne ilyen kis Teruskám. én lennék a világ legboldogabb asz- szonya.“

— Bízzatok hát! — mondotta Maróty doktor.

Hiába, a helyes Katóka, a szép Kata, nem

született anyának, csak tündökölni — sóhajtotta Gabi.

Valóban Kata lázban élt, — egyik szórakozásból ki, másikba be, otthon csak aludt és fogadott. Szemei láztól csillogtak, étvágytalan, álom- tálán volt, semmiben kedvét nem találta, unatkozott.

Gabi elhatározta, hogy utazni mennek s ezzel vége szakad ennek a léha életnek. Azonban nem mehettek, mert ekkor Kata megbetegedett- Ma- ^ róty doktor, mikor Katát megvizsgálta, tudatta