Prágai Magyar Hirlap, 1925. november (4. évfolyam, 247-271 / 990-1014. szám)
1925-11-08 / 253. (996.) szám
Vasárnap, november 8. Grosschmld Gésa program vallása A keresztényszodalistü párt kassai szenátor! listavezető jenek nagyszabású beszéde A nemzeti érzés megszilárdítása lehet csak a mi reális politikánk. Csak ettől remélhetjük, hogy az élet küzdelmében lankadó erők a nemtörődöméig Magyar fealkalmipnak! Elbocsátott és nyugdíjazott vasutasok, postások és közigazgatási tisztviselők! Testvéreink! Mindenkitől elhagyatva, a nyomorba kitaszítva tengődünk immár évek óta Szloven- szkón anélkül, hogy sorsúinkkal valaki is törődött volna. Szomorú helyzetünk napról- napra elviselhetetlenebbé válik. Ez a tény arra indított bennünket, hogy végre megmozduljunk s a politikai élet frontján olyan helyet biztosítsunk macinknak, amely a mi nagy tömegeinket méltán megilleti. Eddig mindenféle pártnál kopogtattunk, de többé- kevésbé mindenütt csalatkoztunk. Sorsunk azonban fordulóponthoz érkezett. A Magyar Nemzeti Párt átlátva nehéz helyzetünket, bajainkat magáévá téve, vállalta a küzdelmet eltiprott jogaink visszavivásáért s részünkre kebelen beiül alakított szakosztály révén külön érdekvédelmet biztosított. Hatalmas szervezetét és erejét szolgálatunkba állította. De ennél niég tovább ment! Hogy sérelmeinknek a parlamentben közvetlen szószólója legyen, a képviselőházi listán jelöltünket, Holota János dr. elbocsájtott rendőrkapitányt, Érsekújvár jelenlegi polgármesterét, a második helyen jelölte, ő ügyünknek régi és elszánt harcosa és ezt a küldetést vállalta. Föl tehát! Magyar közalkalmazottak! Elbocsájtott, nyugdíjazott vasutasok, postások, közigazgatási tisztviselők! Sorakozzunk föl a Magyar Nemzeti Párt táborába s a november 15-iki választásoknál szavazzunk a magyar-német szövetséges listával a 2I-es számra Vigyük győzelemre s akkor saját ügyünk is győzött, mert ügyünkért a parlamentben a magyar-német tábor és saját képviselőnk fog küzdeni. Elég volt a nyomorból! Sorsunk most dől el! Testvérek! Tőletek függ, hogy november í5-én merre fog eldőlni. A MAGYAR NEMZETI PÁRT elbocsátott és nyugdíjazott magyar közalkal- mazottalnak szakcsoportja. Ha azt akarod, hogy még több adót fizess, úgy szavazz Hodzsáékra. Magyar iparos nem szavazhat a cseh iparos- pártra. Megrendültem. Guszti könyörgő, szinte imádságom szemmel nézett rám, hogy ne engedjem meghalni őt legszebb fiatalságában. Még aznap éjfélikor újra künn voltam a temetőben. Halottat kellett boncolnom sürgősen, hogy megállapíthassam: nem bűntény áldozata-e, Eszembe jutott Guszti és benéztem az istálló ablakán. A beteg ott feküdt ,a szalmán boldog, mosolygós elragadtatásban- És mellette a földön ott guggolt Mari, a szivgörosös, eszelős boszorkány és piszkos kezével a beteg arcát simogatta lágyan. Elállt a lélegzetem és a nyitott ablak alatt gyökeret vertek a lábaim. Hát ez is lehetséges? Mari hangja szelíden és szerelmesen búgott, — Hát föltetted rólam, hogy megcsallak, amig a kórházban vagy, Guszti? — Rosszak a lányok . . . látom én itt..' hogy csalják a szeretőjüket. — De én! ... — Tudom, hogy te különb vagy, Mari, — Hát akkor . . . —De mégis ... az orvosok ... az alkalom és te is csak asszony vagy . . . Mari tréfásan a beteg acára ütött. Guszti boldogan tűrte és mélyen felsóhajtott: — Nem bírtam ki ott . • . no, ez az igazság. — Bolond! — Ha te nem vagy velem, nem ér semmit , . . Hiába. Nem kell, így hamarább meggyógyulok . . • — Vagy elpusztulsz itt a férgek között— Úgy is jobb. De nélküled nem tudok... Többet nem hallottam. Bekukkantottam az ablakon és láttam, hogy Mari a beteg arcára hajol. Elfutottam- Szégyellem magam, hogy kilestem a világ legszebb szerelmét. Eszembe jutott Abclard és Heiörse. Hcro és Leander, Dapbnis és Chíoe . . . Nem. Ezek silány mesék. Az igazi szerelem hősei: Guszti és Mari Kassa, november 7. Grosschmid Géza- dr., az érsekujvár- kassai kerület keresztényszooialistáinak sze- nátori listavezetője ma mondta el program- beszédét- A beszédet, mely egyike a csehszlovák köztársaságban elhangzott magyar politikai beszédek legjelentősebbikének az alábbiakban közöljük bő kivonatban. — A cseh államférfiak és a cseh sajtó kifelé mindig azt hirdetik, hogy a kisebbségek magatartása illojális, harcmodora bántó és különösen a magyaroknál csak a régi dicsőség lehanyatlásából származó keserűségnek és tehetetlen dühnek tombolása, tárgyi alapja azonban nincs, mert a kisebbségeknek a békeszerződéseken alapuló törvény- szerinti jogai itt respektálvák. Szerintük a kisebbségek csak jajgatni és vádaskodni tudnak. Ám ha bántja a fülüket a jajszó és a vád, akkor ne feledjenek el egy cseh közmondást: „Ahogy bekiáltanak az erdőbe, úgy visszhangzik az!“ És ez a visszhang egyre zugóbb és erősebb, ma már nemcsak az állami önállóságukat vesztett magyarok, — nemcsak a nemzeti önérzetükben folyton sértett németek, de az álmaikból keserű valóságra ébredt szlovákok is egyértelműen emelik a hatalom ellen azt a vádat, hogy a reá bízott talentummal nem hűen sáfárkodik. Semmiféle szerződés sem bir, — a szuronyok erdejének támogatása mellett sem, — győzőnek és legTŐzöttnek megnyugvást és a jövőbe vetett bizalmát adni, ha azok szelleme a népek szivéből kitörő alaphanggal disszonál.. Ez az alaphang pedig a nemzeti önérzet. Ez épp‘ olyan veleszületett joga a kisebbségeknek, mint a hatalmasoknak s ennek folytonos megsértése balkánizáíja Középeurópát. Ez ennek a mi államalakulatunknak is az Achilles sarka* A békeszerződés teremtett itt egy uj, államot, mely földrajzi alakulatában ugyan majdnem lehetetlen, népei összetételében pedig a nemzetiségi állam iskolai példája, — a hatalom birtokosai, a csehek, mégis nemzeti államot akarnak belőle csinálni, a mis nemzetiségűek gazdasági és kulturális letörésével- A cél náluk nem az., hogy ennek az államnak minden polgára itt boldogulásának alapjait megtalálja, hanem, hogy az egyik, a kiváltságos nemzet, előretörjön. Ehhez a célhoz igazodik az egész politika. Mindenki tudja és látja, hogy ilyen az a kormányzati rendszer is, amelyet itt alkalmaznak, ez az alapoka annak, hogy any- nyira elvált egymástól a politika és morál s a politikai niveau leszállóit a XV—XVIII. század régióiba. Persze ez a machiavelliz- mus nálunk demokrata köntösbe burkolódzik, — de a köntös rövid, a cél mindenütt kibújik. A mi Mikszáthunk mondotta apáink liberalizmusáról, hogy olyan az az ember szálában, mint a csibuk végén a szép, nagy, átlátszó borostyán, amibe egy őskori szúnyog, — az arisztokrata előítéletek szunyoga -- van beleszorulva. Az itteni fennen hirdetett demokratánkból pedig a nemzetiségi gyűlölködés bogara vigyorog ki. Azért nincs itt fejlettebb tudományos, irodalmi művészeti, gazdasági és társadalmi élet és a törvényhozás is Pandora szelencéjévé válik. Nem vádaskodunk! Csak tényeket sorolunk fel: Az illetőség és állampolgárság szőrszálhasogató kezelése, a közigazgatásban a természeti határoknak megfelelően évszázados fejlődésben kialakult megyei határoknak a nyelvi többségek létesítése érdekében nagy- zsupákra való tömörítése az igazságszolgáltatásban a nyelvtörvény hézagos és késedelmes végrehajtása a gyülekezési és egyesülési jog korlátolt volta, — a vagyondézs- ma sérelmek, — az igazságtalan, a történelmi országokétól eltérő adórendszer, a földreform azon klasszikus mintára való végrehajtása, a nap-nap mellett megújuló iskolasérelmek, stb- stb. — mind tudott, ma már világszerte is ismert tények, amikre csak. az elnyomottak fájó keserűségével mutatok itt rá. Hogy a választási harcban mégis újra részt veszünk, annak oka az, hogy meggyőződésűink, hogy ez tovább csakugyan nem mehet igy. Én meg tudom érteni, hogy a szerencse eikábitja a nemzeteket épp* úgy, mint az egyes embert. De akik a szerencse kerekét forgatják, azoknak tudniok kell, hogy az egyideig mindent elgázolva vágtató szekér ki is borulhat. Az elbizako dúsra tehát még teljes konszolidáció mellett sincsen ok. Az előbb felhozott példákban nagyjából rámutattam a belpolitikai helyzet sok sajgó sebére, ki kell azonban ezt, tönti állításom igazolására, még egy pár szóval egészítenem az állam pénzügyi és külpolitikai helyzetének rövid megvilágításával. Maga Horacsek volt pénzügyminiszter konstatálta, hogy az 1925. évi költségvetés az 1924. évihez képest nem tartalmaz megtakarításokat, a költségvetés tulmagas, az adóteher elviselhetetlen. Englis, volt pénzügyminiszter és Hotovecs dr. kereskedelmi miniszter a csehszlovák iparnak a deflációs politika következtében elszenvedett veszteségét 2 milliárd cseh koronára becsüliEzen c seh pénzügyi és közgazdasági tekintélyek itt vázolt, a teherbírás határait jelző agályaira sincs azonban figyelemmel a 15 és fél milliós többlettel dicsekvő 1926. évi költségvetés. Ám hiába is keresünk ebben invesztációs, hiába takarékossági bud- getet. A kereskedelmileg kezelt állami üzemek üzleti eredménye ión csak a költségvetésbe, ezek beruházási szükséglete pedig külön törvény alapján, körülbelül 870 milliós kölcsönnel lesz fedezve. Ennek az éppen nem rózsás pénzügyi helyzetnek távolról sem annyira az általános gazdasági krízis, mint inkább a már feltárt belpolitikai ellentétekből folyóan a kisebbségek gazdasági érdekeivel szembehelyezkedő és a Szlovén- szkóva! szemben alkalmazott gyarmatosító politika, valamint a tnlzoít ambícióktól fütött külpolitikai elkalandozások az okai. Szerény nézetem szerint egy túlnyomó részében ipari állam külpolitikájának arra kellene irányulni, hogy termelése részére természetes piacokat keressen és teremtsen és hogy a szomszédos államokkal, különösen akkor, amikor ezek lakossága fajrokona az itt élő kisebbségeknek, a lehető legjobb '.'iszonyt igyekezzék megteremteni és íentair- tani. E helyett azonban a külügyíniniszíer ur inkább az egész világ sorsának intézését ambicionálta. Egyideig, kétségtelenül, csillogó külszínnel. Ámde milyen eredménnyel? Hogy csak a legutóbbi napok eseményeit említsem, a locarnói német-cseh-szlo- vák döntőbírósági szerződés csak arról szól, hogy mind a két állam a béke fentar- tására fog törekedni s ez bizonyítéka annak, hogy a franciák nem helyeznek már nagy súlyt keleti szövetségeseikre. Magyarországnak Csehszlovákiához való viszonya újabban szintén újra elég hűvös a letartóztatott kommunisták ügyébe való beavatkozás miatt. A Vatikánnak Csehszlovákiához való viszonya pedig, ha formailag nem is, de tényleg megszakadt s kevés kilátás van a helyzet javulására. A figyelmes szemlélő tehát kell, hogy arra a józan észből folyó következtetésre jöjjön, hogy ilyen gazdasági és külpolitikai helyzet ío- lyamá nyak éppen a most uralkodó többség is kénytelen lesz igaztalan és önkényes akarata merevségéből engedni. Ha nem volna meg az a hitünk és reménységünk, hogy az itt élő kisebbségek sorsán nemcsak kell, de lehet is segítenünk, akkor, szerintem, nem is volna tisztességes dolog a mandátumvállalás. Hiszünk azonban az igazság erejében és győzelmében és ezért vállalkozunk erre — a lehet, hogy még sokáig szizihiszi — de egyszer mégis csak eredményre vezető munkára. Úgy reméljük ,hogy c feltevésünk nem ábránd, mert, hogy népies kiszólással éljek, igaz biz‘a, hogy „a varjú is megeszi szorultságából a cseresnyés — noha mással szeretne élni. Hogy azonban az ellenzéki kisebbségek küzdelme ne legyen addig is szélmalomharc, — ne legyen pusztán siránkozó gravaminá- lis politika, — ahhoz kétségtelenül öntudatos célkitűzés kell. A közvéleménybe több oldalról bedobott jelszó, hogy reális politikát kell csinálnunk. Kérdem Önöket, miint értsek ez alatt? A mindennapi kenyérért való gerinctelen meg- hunyászkodást, — gazdasági előnyökért a hatalmasoknak való hízelgést, — vagy egyélű előretörésért és érvényesülésért nemzeti érzésem letgadását? Épp‘ ellenkezőleg! posványába ne fulladjanak. Tekintsünk a románok) a csehek, az erdélyi szászok öntudatos munkájára és az eredményre* amit nemcsak politikai, de gazdasági és társadalmi éren is elértek: A mi anyanyelvűnk nekünk is a legdrágább lenesünk. Az élet minden viszonylatában mi is ezzel akarunk élni, ezen akarjuk gyermekeinket nevelni! Ezt mindig és mindenütt követelni: — reális politika! Ezzel nem sértjük az állami tekintélyt, — nem bántjuk a mellettünk élő többi nemzetet) amelyik e jogával úgy cl^. mint veleszületett, istenadta adománnyal, amibe azonban mi itt e földön szintén csaft úgy beleszülettünk, mint magába ebbe a földbe, hol bölcsőnk, állott és apáink nyu- gosznak. Azért a további reális politikai programpont: minden törvényes eszközzel küzdeni azért, hogy ezt a földei hagyják meg a mi népünknek! Ha a vagyon igazságosabb elosztása úgy kívánja, hogy a nagybirtokok elapróztas- sunak, akkor ez a felszabaduló föld Szio- venszkó népét mentse meg a kivándorlás kényszerétől s ne juttassa uj földesuraknak! Az uj államalakulat szülte helyzet lejtőre juttatta régi pénzintézeteinket hadi- kői csöneínket. Igaz mindkettőre van már törvény, — a Szlovenszkó lakóinak érdekeit védő reális, politika azt kívánja azonban, hogy e törvények méltányos és mielőbbi végrehajtásának ellenőrzését gyakoroljuk, a megoldások hézagainak pótlását folyton felszínen tartsuk. A jövendőben alkotandó törvények szempontjából a kisebbségi reálpolitika a,lapelve, hogy az őslakosság érdekeit minden törvényjavaslatnál éber figyelemmel kísérjük. Nyújtsunk be törvényjavaslatokat pl. lehanyatlott iparunk fejlesztésére, — visszafejlődő városaink emelésére, — a valódi demokrácia követelményeinek megfelelően volt autonóm intézményeink visszaállítására stb. stb. Lehet, hogy ezt sem érjük el. lehet, hogy a legobjektivebb és legjóakaratubb indítvány is vissza lesz dobva, mint ahogy eddig a németek úgyszólván minden javaslatát elutasították — csak azért, mert tőlük jött s jövőben esetleg tőlünk is jön — de akkor legalább lehull az álarc, beigazolódik a farkas és a bárány meséje és visszaírni! az iilojalitás vádja. Még ez a negatív eredmény is ily kép — reálpolitika. Csak a magunk erejére, a magunk szorgalmára, a magunk takarékosságára, a magunk szerény eszközeire támaszkodhatunk. Az uj nemzedéket az apáknak úgy kell nevelni, hogy amint Jókaink mondja: ■ kitartson itt, „el legyen szánva tűrni mindent, fáradni mindig és megtartani a régi szivet mindhalálig.“ A csodák kora lejárt — de az összetartás ereje pótolhatja a csodát. Aki itt maradt, az hordja mind a követ az újraépítéshez ! Nekünk meggyőződésünk, hogy a különböző világfelfogásn, nyelvű és foglalkozású őslakosságnak együtt kellene mennie, nemcsak a mandátumok számának lehető szaporításáért, de Szlovenszkó népéért, mindig és mindenütt. Ezért fordulunk minden rokonszenvünkkel Szlovenszkó autonómiájának eszméje és harcosai felé is. Hogy a kisgazdapárt most egyszerre szélesebb csapást vágott magának és a magyar jelzővel akarja felszívni azokat, kik az eddigi pártkoretekben elhelyezkedni, nem tudtak, azt is megértem, mi azonban ezért a pár — bár bizonyára értékes egyéniségektől származó szavazatért — világinézetünket — és különösen velünk együtt érző és bennünk bizó szlovák testvéreinket el nem hagyhattuk. A pártokat a politikai szükségszerűségek szülik és igazolják. Nem akarom bántani azok jóhiszemű és hazafias meggyőződését, akik azt hiszik, hogy a magyar nemzeti jelszóval való uj párt alakításával szolgálatot tesznek a magyar ügynek. Hangsúlyozottan kiemelem azonban, hogy mi, az országos keresztényszocialista pártba tömörült magyarok a törhetetlen magyar érzés elsőbbségét senkinek át nem engedjük! Alakuljon bármilyen párt, amelynek célja az itt élő magyarságért is küzdeni, az bennünk kipróbált és hűséges fegyvertársakat fog találni. Mi azonban az általunk igaznak talált utón megyünk tovább.
