Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)
1925-10-04 / 224. (967.) szám
Vasárnap, október 4 ^M&TJÍAöTAR7fmmp s i Koalíció iiiiciriS Az aktív költségvetés fikció — A militarfcmus kimérája felemészti az állami jövedelmeket — Semmi sem jut a magyar kultúrának — A magyar református egyház sérelmei AZ IDŐ SODRÁBAN Irta: Schöpflin Aladár. Budapest megint a kávéházak városa lett. Ha jársz a nagy útvonalakon, észreveszed, hogy ahol valamikor, az inflációs farsang idején kávéház állott, ott most megint — kávéház áll. A banküzlet, autornobilkereskedés, miegymás eltűnt a hirtelen dekonjunktúra örvényében és újra fölmerült az idők tengeréből a kávéház. És megújult a kávéházak luxusa is, a felújított helyiségek falai a tükrök vakító reílekszeivel fogadnak, az óriási csillárok nappali fényben ragyogtatják az egész helyiséget, vadonatújra politirozott bútorok közt mozoghatsz, a vizet furcsa alakú kan- ■csóban feszi eléd a pincér. Kiöltöztek cifra-fényesre a régi kávéházak is, melyek kitartva a nehéz időkben is, a konkurrencia uj erőfeszítésre kényszeríti őket. A pesti középosztálybeli szegény ember ismét a fény és pompa illúziói között ihatja meg esti feketéjét s a bubi-, sőt Eton-frizurás hölgyek uzsonnakávéjuk közben azt képzelhetik, hogy most elegáns helyre menekültek otthonuk sivárságából. Furcsán hangzik, de ez a kávéházi luxus a szegénységet jelenti. Nem azt a nyomort, amely az inflációs idők handabandája alatt meghúzódott, nem is a háborús idők kínos nélkülözését, hanem azt a normális szegénységet, amely a nagyvárosok középosztályának az ősi életformája. A békebeli szegénységet. Ma megint ezrei vannak az embereknek, akiknek az a legdrágább luxusuk és szórakozásuk, hogy délután vagy este beülnek a kávéházba, egy csésze kávé vagy tea mellett, vagy ha már lumpolásról van szó, egy üveg sör mellett elüldögélnek pár órát és aztán szép csöndesen hazamennek. Gyalog vagy villamoson, mert az autó eltűnt valahova a vágyak messze birodalmába. A zajos és nagyon költséges mulatóhelyek egyre-másra fogyatkoznak, számuk, minőségük a normális keretek közé szorul. A nagy konjunktúra idején tömegesen támadtak fel az inflációs semmiből a bárok, kabarék, mindenféle olyan helyek, amelyek a nagy költekezésre voltak berendezve, fde sem tehette be a lábát olyan ember, akinek 91—100 ezer koronája volt elkölteni való, itt pezsgő folyt, nők falták a pénzt és ömlött a hirtelen szerzett pénz. A tőzsdelovagok jöttek-men- tek autóikon és azon törték a fejüket, hogy mi finomat, drágát ehetnének, ihatnának, mire lehetne még pénzt költeni. A város tele volt elcsatolt területekről, külföldről jött spekulánsokkal, akik tele kézzel szórták a pénzt. Nem volt olyan drága hely, szállodai étterem, bar, orfeum, tánchely, amely esténként meg ne telt volna. Most aztán eltűntek a tőzsdelovagok, tudja Isten, hova lettek, ki börtönben, ki szökésben, ki valami szerény kis álláskában. Eltűntek a sikerek, a külföldi spekulánsok, nem volt már ebben a városban keresni valójuk. És velük kiürültek azok a drága, pompázatos mulatóhelyek. Az emberek, ha már mulatni akartak, kezdtek körülnézni: hol van a legközeelbbi kávéház. A figyelmes üzleti szellem pedig a kezükre jár: minden forgalmasabb utcasarkon nyit egy kávéházat. A szegény ember illúziókon él. Elábrándozik azon, hogy mi lenne, ha gazdag ember lenne, milyen pompás keretet csinálna életének és milyen pompásan élne ebben a keretben. Csak az nem álmodozott arról, hogy mi lenne, ha milliomos lenne, aki milliomos. Ezért szeretik az emberek színházban az olyan darabokat, melyekben igen gazdag és elegáns, gondtalan emberek dolgairól van szó, — legalább látni ilyeneket, illúziókban részt venni finom és elegáns érzelmi komplikációikban, kellemes dolog annak, akit az anyagi gond, a kenyér hajszája csak este enged kissé megpihenni. Átérezni Gasíon gróf és Eve- lyne hercegnő borús, de boldogsággal végződő szerelmét, ez annyit jelent, hogy egy kicsit Gas- ton grófnak érezheti magát a kis bankhivatalnok, Evelyne hercegnőnek a felesége. Ez a lélektani alapja a kávéházi luxusnak is. Kevés kis pénzedért fényes helyiség óriási tükrei alatt urnák érezheted magadat, figyelmes pincérek alázattal szolgálnak ki. Nem a lakásod mállott falait, kopott bútorait látod magad körül a toprongyos mindeneslánnyal, nem azt a miliőt, amelynek minden részlete anyagi gondjaidról, lemondásaidról beszél, hanem egy illuzórikus, gondtalanságra berendezett környezetet, amely a fényűzés szug- geszciójával hat rád. Magad se tudod és urabb- nak érzed magadat. És közben jobban ábrándozhatsz pénzről, gazdagságról, hogy mi lesz, ha sorsjegyed megüti a főnyereményt. Mert sorsjegye van mindenkinek Budapesten. Ez a legújabb láz. Ahogy nemrég még mindenki Ganz-Danubiusokról álmodozott, úgy álmodoznak ma az emberek sorsjegyük nyereményéről. Százféle sorsjegy, százféle nyereményre biztat s mind a szegény ember makkal álmodására spekulál. Hirtelen meggazdagodni, ez volt ős időktől óta a szegény ember álma. Az alig elmúlt rossz években ez az álom egy esetben megvalósult, a hadiszállítók, tőzsdespekulánsok példái közel hozták, mint valami plauzibilis lehetőséget, a hirtelen gazdagságot. Ez még benne van az emberek idegeiben, mint az álom, még jó ideig az ébredés után. De a régi lehetőségek megszűntek, nem maradt más, mint egy nyerő sorsjegy. Valami csak kell, ami fentartsa az emberben az Illúziót, hogy a szgénysége nem valami örökkévaló, változhatatlan dolog és van belőle ut a gazdagság felé. A konjupkturás időkben senki sem volt bolond sorsjegyet venni. Ma mindenki azt vesz. Semmi sem mutatja biztosabban, hogy kezdünk elérkezni a normális békeállapothoz, mint a ká- veház és a sorsjegy megújuló divatja. ■ Prága, október 3. K o r .1 á t h Endre, a magyarság ruszin- szkói képviselője, a pénteki ülésen hatalmasan felépített beszédben rajzolta meg a koalíciós rendszer hat éves bűneit. A magyarság politikai életének jelentékeny eseménye ez a beszéd, melyet az alábbiakban szószerint közlünk. A jövő évi állami költségvetési tervezet bizottsági és plenáris tárgyalása során ismételten hangoztatták az ellenzéki felszólalók azt, hogy a mai parlament, — amelynek ütött az utolsó órája — nem hivatott már erre a munkára, amelyet éppen végez. A bizottsági előadó ur azzal válaszolt, hogy a mai, még működő nemzetgyűlés köteles ezt a feladatot elvégezni, hogy az uj parlament tehermentesen, uj munkakörök elvégzéséhez foghasson. Nem tudom, hogy az uj feladatok alatt miket gondol az előadó ur, annyi azonban bizonyos, hogy az uj nemzetgyűlésnek tényleg igen nehéz feladatok jutnak osztályrészül. Mindnyájan megegyezünk abban, hogy az elrontott dologból jót alkotni sokkal nehezebb, mint teljesen újonnan jó müvet kászi- teni. Már pedig szent meggyőződésem, hogy az uj nemzetgyűlés egészen raás összetételű lesz, amelynek első feladata az kell hogy legyen, hogy a mai, demokráciát keresztrefesziíő és a peíkadikta- tura béklyóiba vert nemzetgyűlés torz. alkotásainak Augiás-isíáüójában rendet teremtsen s ennek a rendcsinálásnak az 1926. évi állami költségvetés revíziójával kell kezdődnie. Ha ebből a szempontból nézzük a kérdést, úgy bizony rá kell mutatnom az előadó ur ama nagy tévedésére, amelyet az említett szép, hangzatos frázisa tartalmz. Aki ezt a költségvetést elfogadja, az nem könnyíti, hanem megnehezíti utódainknak súlyos munkáját s az éber lelkiismerettel bíró törvényhozó márcsak ezért is visszautasítani kénytelen a legtisztább abszolutizmus jegyében fogantatott költségvetést. De van még egy másik, igen súlyos ok, amely lehetetlenné teszi, hogy a költségvetéssel érdemben komolyan foglalkozzunk. Az ötéves hatalomtól mámoros — úgynevezett — nagy nemzeti koalíció egyáltalán nem titkolja ama tervét, hogy ha a választások nem a kedve szerinti eredményt hozzák meg, úgy a mai kormányrezsim az uj parlamentet egyszerűen szélnek ereszti s az ötéves titkos diktatúrát hivatalosan is kormányformára emeli. Ezért van szükség a költségvetés sürgős elfogadtatására, mert hiszen könnyen megtörténhetik, hogy, az uj parlament fegmagasztosabb feladata az lesz, hogy egy két ülés után hazamenjen s helyet adjon a nyilt diktatúrának. Ezeket az épületes terveket egyébként a mai koalíció vezető: sem titkolják, sőt az előadó m a leghatározottabb alakban kifejezésre is juttatta ezt a gondolatot. Ilyen ármányos szándékokat becsületes ellenzéki politikus nem támogathat s ezért sem adhatja szavazatát a költségvetés elfogadása mellett. A pénzügyminiszter úr mézesmázos szavainak csábdalával akarta levenni a lábáról az ellenzéket: ime itt egy aktív költségvetés, amelyet a legszélsőségesebb ellenzéki politikus is elfogadhat, mert a múltban -a költségvetés passzivitása volt az elvetés oka. Nem vonom kétségbe a pénzügyminiszter ur nagy pénzügyi kapacitásait, már csak azért sem, mert ha én bocsátkoznám vele vitába, könnyen elintézne azzal, hogy ime, igy beszél egy irredenta magyar. Remélem azonban, hogy a pénzügyminiszter ur nem tartja irredentának a saját pártjának ama volt tagját, aki igazi szakértelemmel mutatott rá a költségvetés aktív voltának a fikciójára. A magam részéről csupán azt fűzöm hozzá Englis volt képviselő kritikájához, hogy ilyen felelőtlen gazdálkodás mellett, amilyet a petkarezsim foytatott, igazán minden nehézség nékül lehet összeállítani milliárdokkal is aktív számvetéseket, mert hiszen senkinek sem áll módjában ellenőrizni a számok helyességét. A legőszintébb szándékom volt áttanulmányozni az állami költségvetésnek legalább Ruszinszkóra vonatkozó részét. Nem röstcl- lem bevallani — mert nem az én hibám következménye — hogy a legjobb akarat mellett sem voltam képes — a rendelkezésemre álló nyolc napi idő rövidsége miatt piég csak átlapozni sem azt a hatalmas anyagot, amelynek felületes áttanulmányozása is heteket vesz igénybe. Éppen ez okból az egyes tételek bírálatába nem bocsátkozhatom, csupán néhány fontosabb számra térek ki. Az első, ami az összegezések táblázatában is feltűnik, az, hogy a hadügyi kiadások ismét emelkedtek a múlt évvel szemben. Az előadó ur szerint ez azért szükséges, mert a köztáraság a semmiből teljesen uj hadsereget volt kénytelen szervezni. Ez is teljesen fiktív állítás, mert ezen a címen a hadügyi tárca már 1921-ben külön hitel- törvénnyel háromnegyed miliárd koronát kapott, melynek elszámolását a mai napig nem láttam. Az előadó ur ezen szavai is oly fiktiv állítást tartalmaznak, amilyen komédiát űzött a kormány a legutóbb megtartott hadgyakorlatokon is. Köztudomású, hogy a hadseregnek a kelleténél sokkalta több tankja és más öldöklő, gyilkoló gépezete van. Ennek dacára a hadgyakorlatokon — amelyeken a külhatalmak kiküldöttei is résztvettek — paipirmaséból készült tankok maszkírozták az igaziakat, amelyeket a külföldiek szeme elől a raktárakban kellett elrejtem. íme ezek a tankutánzatok leleplezték a csehszlovák álpa'éifizmust, amely a külhatalmak előtt azzal kérkedik, hogy még egy valódi tankra sem telik neki, mig a valóságban évenkint csaknem kétmilliárdot költ ezekre a dolgokra. De igazán kiváncsi vagyok, hogy mire költheti a hadügyi kormány ezt a rengeteg pénzt, ha már egy valódi tankra sem telik?! Avagy ezek már elmentek a marokkói frontra? Igaz ugyan, hogy a kormány az ilyen kényes kérdéseinkre röviden, de velősen azzal válaszol, hogy ehhez semmi közünk, mint azt az előadó ur is kijelentette a francia katonai misszió horribilis kiadásait kifogásoló német kollégáinknak; én azt se bánom, hogy ne legyen közöm ezekhez a kérdésekhez, de akkor talán legjobb volna, ha magyar újoncot se szedne a kormány s az adóvégrehajtót Se küldené oly szorgalmasan a nyakunkra. A hadügyi tárca pazar ellátmányával szemben sivár kép tárul elénk az iskolaügyi minisztérium költségvetéséből. Semmi nyomát sem látom a magyar egyetemnek, de még egyetlen magyar nyelvű főiskolának sem. A középiskolák fejezeténél hiányzik a magyar taniíóképzőintézet, pedig 2 férfi és 2 női tanítóképzőre van jogunk számarányunk szerint s igazán nem tudom elképzelni, hogy honnan akar szerezni tanerőket az iskolaügyi kormány a magyar elemi iskolák számára, ha a mai, igazán megritkult tanítói kar végleg elfogy. Az állam összes középiskolái 163 és félmillió koronányi költségéből a magyar középiskolákra 2,717.599 korona jut s igy a magyarajku lakosság 8 százalékos arányszámának megfelelően 10 milliónak kellene jutni és legalább hét magyar középiskolát kellene még felállítani, helyesebben az elveitekből a magyarságnak visszaadni. Vagyis a költségvetés számadatai mindennél hangosabban követelik az ungvári magyar gimnázium és még más hat magyar középiskola felállítását. A cseh népszámlálás szerint is 38 százalékot, tényleg 70 százalékot kitevő ungvári magyarságnak még csak nem is válaszol a kultuszminiszter ur a négy év óta évenkint beadott kérvényekre, hogy Írásbeli dokumentum ne álljon rendelkezésünkre igazságtalan kultúrpolitikájukról. Egy fillér sem jut a magyar színészetnek, a képzőművészetünknek, de Ungváron most is százezernyi szubvenciókkal tizenöt-húsz főnyi ingyenjegyes pu-' blikumnak tart előadásokat az ukrán Prosz- j vita. Ezt sem én állapítom meg csupán, hanem a kormány rezsimhez tartozó cseh nemzeti szocialistáknak a lapja, a Ceské Slovo. A kulturális tárcánál nem hagyhatom szó nélkül azokat a bűnös üzelmeket, amelyeket a kormányhatalom a felekezetekkel miivel. Bechyne volt iskolaügyi miniszter ur ama vallomására gondolok itt, amely szerint a ruszinszkói sizmatikus egyház sokkal nagyobb állami támogatásban részesült, mint amennyire a költségvetések szerint igénye lett volna. íme, itt a felelőtlen gazdálkodás legnyíltabb és legcinikusabb beismerése ... Az említett kegyelt egyházzal szemben a református egyház mostohán kezelt csoportja hét év lefolyása után is még mindig törvényen kívül áll. Ez nem kér milliókat, de kéri önállóságának elismerését s azt, hogy lelkészei által az államnak végzett becsületes munka megfizettessék. A kérelem azonban a pusztában kiállónak szava marad. A református egyház azonban kért valamit, ami még ennél is kevesebb, ami egy fillérbe sem kerülne senkinek, de azt se kapta meg. Szégyenpír borit el, ha arra a megalázó két esetre gondolok, amilyenre a legabszolutisztikusabb időkben sem találok példát. A református egyházpüspökei s a világi funkcionáriusok, .akik egyúttal parlamenti és szenátusi törvényhozók is, két-két ízben fordultak a köztársasági elnök ur kabinetirodájához azzal a kéréssel, hogy ez továbbítsa az elnök ur elé kihallgatás iránti kérelmüket. Mindannyiszor merev elutasítás volt a válasz, amit csak azzal tudok magamnak megmagyarázni, hogy a kabinetiroda — ez a mi adóíilléreink- hö 1 fenntartott kamarilla — nem is juttatta az elnökhöz kérelmünket. A sizmaíikusok számára ömlik a pénz, a református egyház püspökei, funkcionáriusai még csak az elnök ur elé sem járulhatnak. A kulturális kérdések tárgyalásánál gyakran halljuk a cseh nemzeti sovinizmustól fütött politikusok szájából azt az ad homi- nem argumentumot, hogy az osztrák illetve a magyar „járom“ idején a szláv elem százszorta roszabb helyzetben volt az „elnyomókkal'4 szemben. Ámbár ezen mesékbe illő vádakra számtalanszor megfeleltünk higgadtan, ez azonban nem segített s igy most én is ad hominem argumentummal válaszolok. Válaszom pedig ismét egy kérdés az iskolaügyi miniszter úrhoz, még pedig az, hogy mondaná meg nekem statisztikai adatokkal, hogy Szlovenszkó és Ruszinszkó területén hány uj iskolát épített és hány iskolával több működik ma, mint a magyar „járom“ idején? Én bizony nem látom az uj iskolák építését, hanem csak a régiek elvételét a magyarságtól és azok leépítését. Ha pedig a kormánynak fáj az, hogy a volt osztrák kormány minden uj cseh iskola mellé azonnal egy németet is állított, úgy én most csupán azt kérem, hogy minden tíz, uj magyar iskola mellé állítson fel negyven, ötven cseh és szlovák iskolát, de építsen, építsen és harmadszor is csak építsen és ne rombolja a meglevő kultúrát. Ugyanaz a mondanivalóm egyébként a gazdasági, közegészségügyi ezeréves elnyomásról is. A költségvetésről szóló bizottsági jelentés mellett látok néhány statisztikai táblázatot és térképet, amelyekből kitűnik Szlovenszkó és Ruszinszkó hátramaradott- sága a kórházügyben, a vízvezeték és csatornázás kérdésében a történelmi országokkal szemben. Természetesen ennek is az ezeréves „járom14 az oka. A felelőtlen vádlók elfelejtik azonban, hogy a volt Magyarország kormányai a szinmagyar területeket nem részesítették előnyben az említett javakkal való gazdálkodásnál a vegyesajku területek kárára. És hogy jobban nem gondoskodhatott a magyar rezsim a népeiről, annak okát megtaláljuk ismét a történelemben: amig Bécs és Prága urai békén építhették kultúrájukat, a magyar nemzet évszázadokon keresztül fedezte fegyverrel a 1 kezében nyugat kultúráját a keletről jövő európai veszedelmekkel szemben. ! A magyarság védelme alatt, annak pusztulása során, az osztrák dinasztia segítségével — amely őket a magyarság rovására és j letörésére dédelgette — építették mostani cseh uraink azt a kultúrát, azokat a kórháza- ; kát, amikkel Európa előtt ma dicsekszenek. De mondják meg — köntörfalazás nélkül — épitettek-e azóta, 7 év alatt a kassai kór- házkiegószitésen kiviil csak egyetlen egy kórházat is? Az aktívnak beállított költségvetés értékét meglehetősen Jeszálitja s még a leghazafiasabb cseh adófizető lelkesedését is lehűti az, ha megállapítjuk, hogy mindenki csak Merik és Tsa bankháznak vesz, Bratlslava, RadnlCná ul. Telefon 1930 és 2365.
