Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)

1925-10-18 / 236. (979.) szám

Vasárnap, október 18. Bizalmat! asiság az evangélikus egyházban Léva, október 17. (Saját tudósítónktól.) Az evangélikus magyar egyházak ügye az érdekelt körök­ben állandó pertraktálás tárgya. Erre vall az Evangélikus La.p utóbbi számárnak egyik cikke is, melyben rámutat arra, hogy a szlo­vák evangélikusok milyen bizalmatlanok még mindig a magyar hittestvérekkel szem­ben. A nyugati egyházkerület gyűlésén tár­gyalták a pozsonyi német-magyar egyház kérdését. A pozsonyi szlovákok ugyanis ott­hagyták pozsonyi gyülekezetüket, mire a németek és magyarok magukra maradva elhatározták, hogy német-magyar egyházzá alakulnak át. Sokat beszéltek erről a kérdésről, ami­kor végre felállott Lehotzky Gusztáv volt zólyomi zsupán, a honti egyházmegye fel­ügyelője és a magyar-német egyházat tá­madta a különválásért. — Miért vannak együtt a németek és a magyarok Pozsonyban? Ez az egyesülés senki más ellen nem irányulhat, mint a szlo­vákok ellen. A magyaroknak tehát nem a németek, hanem a szlovákok mellett van a helyük. A másik gyanúsítás a németeket érte. A német evangélikusok a Szepességben gyű­lésre jöttek össze. Itt megbeszélt kívánsá­gaikat a kerületi gyűlés elé is terjesztették. Német kerületet, német tanítóképzőt, az ig- lói gimnáziumban német párhuzamos osztá­lyokat kívántak. Természetesen elutasítot­ták a kérésüket. A németek előzetes összejöveteléről azonban a Cirkevné Listy leszögezte, hogy ott volt Ihmels dr. szászországi püspök is. Ez pedig virágnyelven annyit jelent, hogy a németek idegen alattvalókkal konspirálnak. Az egészből pedig az az igazság, hogy Ihmelst csak a fantázia, nevezte ki szászor­szági püspökké és állította a szepesi össze­jövetel központjába, mert Ihmels igazában csak missziói direktor, aki jámbor bel- és külmissziói előadásokat tartott a Szepesség­ben. A szlovenszkód magyar és szlovák, il­letve német és szlovák evangélikusok közt dühöng a kölcsönös bizalom. Harmacfesztáliru temetés a parlamentnek Akcióba lép a parlareieisti állandó bizottság’ — Még ma kiirják a választásokat — A cseh és német sajtó a feloszlatásról lfíll£|ici€! mindenki csak Haliéit és lm RanRMziioa vesz, Draiislava, Badfiiiina os. Telefon 1920 és 2301. immvmvmfmvv’rrvmmm Prága, október 17. A nemzetgyűlés mindkét házának fel­oszlatása politikai körökben nem keltett meglepetést. A rég munkaiképtelenné vált parlament fölosziatása a kormány és a koa­líciós pártok beleegyezésével történt. Masa- ryk köztársasági elnök az alkotmánytör­vény dl. szakasza alapján oszlatta flel a nemzetgyűlés mindkét házát. Az uj választásokig a nemzetgyűlés ügyeit az állandó bizottság fogja vezet­ni, amely 24 tagból áll. Az állandó bizott­ság október 30-án tártja első ülését. A két ház elnöke aiz uj elnökök megvá­lasztásáig hivatalában marad . A két ház feloszlatása után tegnap mi­nisztertanács volt, amelyen a választások kiírását tárgyalták. A választási törvánv szerint az uj választásokat a kiírás napjától számított 28 napon belül kel1! megejteni. A választásokat úgy a képviseldházra, mint a szenátusra november 15-én tart­ják meg. A belügyminiszter erre vonat­kozó rendeleté már a mai nap folyamán megjelenik. A németnyelvű félhivatalos P r a g e r Presse azt írja, hogy ez a megoldás volt a legjobb. Beismeri, hogy igen sok törvényt elhirtelenkedve hoztak. A cseh félhivatalos Ceskoslo ven- ská Republika elsősorban is megálla­pítja, hogy a parlamenti életben al‘g van eset, hogy egy parlament öt és fél évig együttmaradjon. A parlament harcolt és győ­zött. Győzött elsősorban az ellenzék fölött, amelynek többsége ellenzéke volt az állam exisztenciájtámak is. Az agrárius Venkov szerint sokkal jobb, ha a választások most ősszel vannak, mint késő télen vagy kora tavasszal, amikor Szlovenszkó és Ruszinszkó hegyi vidékein járhatatlanok az utak s így sok választó nem gyakorolhatta volna polgári jogát. A" Venkov meg van elégedve a nemzetgyűlés öt és félévi munkájával. A szociáldemokrata Právo Lidu meg van győződve arról, hogy a csehszlovák munkásság meg fogja tisztítani a politikát és újból a régi, erős Tusar-féle egységes munkásfrontot alakítja meg. A cseh nemzeti szocialista Ceské SÍ ovo arról ir, hogy egész Európában bi­zalmatlanok az emberek a demokráciával szemben és mindenütt próbálkoztak válasz­tásokkal. A népnek most alkalma nyílik dön­teni arról, hogy miképpen vezesse az elkö­vetkezendő időkben az államot. A nemzeti demokrata Národni Listy azt írja, hogy a harc most kezdődik. A szo­ciáldemokraták nagy eredményről beszél­hetnek, mert a nemzetgyűlés feloszlatásá­nak jelszavával elérték azt, hogy a többi pártok megszavazták a szociális biztosítást. Kérdés azonban, hogy a nép helyesli-e a szociáldemokraták parlamenti győzelmét és hogy a korai választások nem-e az ő vere­ségükkel fognak végződni. A koalíció ötödik pártjának, a cseh nép­pártnak hivatalos lapja, a Lidové Listy élesen támadja a szociáldemokratákat, akik ok nélkül kiprovokálták a korai választáso­kat. A légionárius Národni Osvobozeni élesen támadja Svehlát és a petkát s azt írja, hogv a petka volt az, amely a parla­ment halálát okozta. A Lidové Noviny azt Írja. hogv a válaszotokat azért kellett kiíratni, mert a partok között hiányzott a totalitás és nem voltak képesek rendezni a pénzügyi poTTkai kérdéseket. A parlament és a koalíció is ha­ragban vált el egymástól. A koalíció egyszerű választási demagó­giái csinált, amikor a parlamenti munká­ról beszélt. A cseh iparospárti Reforma azt írja, hogy a parlamenti többség sohasem tett egyebet, minthogy a saját érdekeit szol­gálta. A Prager Tagblatt mai vezércik­kében azt írja, hogy a parlament a koalíció öt pártjának diktátuma alatt állott. Az ellen­zék még csak kritikát sem gyakorolhatott és csak egyetlenegy fórumon dolgozhatott par­lamentáris alapon s ez a mentelmi bizottság volt. A Bohemia meg van győződve ar­ról, hogy a jövő parlamentben is a nemzeti szocialista, nemzeti demokrata és agrárius gondolat fog uralkodni és győzni fognak azok, akik Stribrny, Kramár és Svehla aka­ratának alávetették magukat. Furulya Erdő voltam száz madárral, Erdő, Daloló, kesergő. Mező voltam tenger iüvel, Mező, Ködbe temetkező, Város voltam ezer házzal, Ezer szívvel, ezer lázzal. Mindig száz és ezer voltam, S csak egy halott leszek holtan. A síromon nem lesz város, Se erdő, Se fii, Csak egy fejfa, melyről hamar Kopik a betű. Falu Tamás. Az uj Chaplin Irta: Márai Sándor. Legújabb filmjében egy végtelen hóme­zőn gyalogol ez a kis ember és keresi az aranyat. A film különben első olyan filmje Chap- 1 írnek, ami tele van amerikai koncessziókkal. A mese iparkodik benne mese lenni, házak zuhannak, trükkök tornyosodnak, tömegek vándorolnak az alaskai hósivatagban. Az a csodálatos és megható értelmetlenség, ami Chaplin korábbi filmjeit úgy tartotta, mini t.gv nagy tengely egy komé,tásszeke-et. helyet ac ott egy kerek és banális mesének. A közönség nyugodtan megy el a moziból, a történetnek jó vége van, mindenki boldog. Chaplin is boldogan és elégedetten néz a fo- tografálógépbe. Sikerült a film, van eleje, van vége. A régi Chaplin-filtncknek nem volt elé­jük, nem volt végük. A kis embgr belecsám- ftáskodott valami kis történetbe, s aztán a végén egy óriási rúgással kirepült a meséből. Közben verekedett a gonosz, vastag, nagy emberrel és az egész csodálatos volt, a kí­naiaknak nevetniük kellett és az eszkimók­nak meleg lett a szivük körül. Ha valaki ennek az elmúlt tíz évnek a mérlegét megcsinálja, akkor ne irja bele, hogy Amerika adott az éhező, lerongyolt, szívbajos Európának jó kamatra ennyi meg ennyi millió dollár kölcsönt; mert Amerika dollárjaitól csodálatosképpen itt nem lett senki boldogabb.. De irja be nagy betűkkel, hogy kaptunk Amerikától ezekben az évek­ben tizenkét Chaplin-filmet. Tizenkét alkal­mat arra, hogy megjavuljunk. Tizenkét al­kalmat arra, hogy szembenézzünk az élettel és az igazsággal. Tizenkét alkalmat arra. hogy kicsodálkozzuk magunkat, hogy leol­vadjon rólunk ez az apathikus szkepszis, ami nagyobb veszedelem, mint a gépfegyver: az­zal a csodálkozással, ami úgy kezdődik, mint valami gyomoridegesség, a nevetéssel foly­tatódik, amig könny lesz belőle. S a végén, ha elmennek az emberek a moziból, egy ár­nyalattal fehérebb minden homlok. Ez a komédiás mindent leleplez, amit a kezébe vesz. Tulajdonképpen egy veszedel­mes enfant terrible ő, akit nem lenne szabad igazság szerint felnőttek közé engedni. Chaplin megérint egy cipőt, s egyszerre lát­juk, hogy milyen értelmetlen, nyakatokért holmi egy ilyen cipő. Chaplin felül egy vo­natra és kételkedni kezdünk a vonatban. Chaplin egy nőre néz és kételkedni kezdünk a szerelemben. Chaplin filmezik és leleplezi a filmet. Chaplin verekedik a Gonosz ellen és egyszerre bizakodni kezdünk: nem lehet az, hogy ez a drága, csámpás legény ne győzzön, kételkedni kezdünk a Gonosz ere­jében. Chaplin, a csavargó, erősebb, oko­sabb, mint a Rossz. Chaplin Vitéz János, aki agyonveri a Halált. Ebben a filmben Chaplin aranyat keres. Kövér, vastag kalandorok között él, az egész havas, fagyott alaskai tájban ez a szó lángol, mint valami máglya: Arany! Az em­berek gyanakodva néznek egymásra, agyon­verik egymást, éheznek és táncolnak a hó­ban. Mindenkiben ez a vad szomjúság: Arany! Legszívesebben mind a földre vetné magát, és a tíz körmével kaparná ki a hó alól az aranyat. Reszket a kezük, egészen hülyék már az izgalomtól: Arany, Arany! Chaplin is aranyat keres. fOtt bandukol a vastag prémekbe Öltözött kalandorok kö­zött, a vékony ruhájában, keménykalappal a fején, fenn a csúcsokon. Ö is aranyat keres, ott lézeng a többivel. Chaplin szerény, so­vány, figyel, mint egy kis kutya, szimatol, dolgozik: valami kis aranyat persze ő is sze­retne. Nem sokat, de mégis valamit. Belátja ő azt, hogy ezeknek a vastag kalandoroknak több arany kell az élethez, mint neki. 0, Chaplin beérné már egy akkora darab arannyal, mint az öklöm. Azt hiszik, adnak neki? Nem kap egy vasat sem. Ott éhezik, kínlódik velük, nem jut az aranyhoz. Igaz, hogy alapjában el is hanyagolja ezt az üzletet. Aki aranyat keres, az keres­sen az egész leikével, az egész életével, sző- röstül-bőröstiil, különben nem ad neki az ördög. És ez a valami, ami nem történik a filmben, a legfontosabb itt: ezt még művész utána nem csinálta. Ahogy Chaplin, anélkül, hogy ezt bejelentené, egyszerre mellőzni kez­di ott a nagy aranyizgalom közepette ezt az ügyet. Mindenki érzi: ennek a csámpásnak nem is fontos az arany. Szaladgál, vicceket csinál, megfeledkezik az aranyról, mint va­lamiről, ami nem is olyan fontos. Valami té­boly az egész, felnőttek játéka. Ebben a filmben Chaplin leleplezi a pénzt. Az élet törvényei állítólag úgy kívánják, hogy az erősebb megeszi a gyöngébbet. Chaplin gyönge ember, nem valami húsos fi­zikum. A hóvihar besodorja egy kunyhóba, ott ül az erős, vastag ember, aki már napok óta nem evett. A gonosz ember elhatározza, hogy meg fogja enni ezt a nyápic Chaplint. Kinyitja a száját, utánanyul. Ez az egész dolog itt nem tetszik Chaplinnak. Szabadko­zik, szerénykedik. Kérem, azt mondja, egy ilyen sovány állat, mint én: higyje el, uram, nem is érdemes hozzákezdeni. Rossz izem van, alig van hús rajtam. így szabadkozik. De a vastag ember már nem lát, nem hall, csak csattogtatja a fogát és nyulkál Chaplin után. Mát képzelhetik! Chaplin egyezkedést ajánl föl. Lehúzza az egyik cipőjét és megfőzi. A vastag ember gyanakodva figyeli ezt a műveletet. Chaplin megtérít, sőt, borsot tesz az asztalra, s mi­A németeknek is példát kell venni a cse- hektö! és fegyelmezett egységben kell felvenni a harcot, mert mit ér az indivi­dualitás egy nép egységes frontjával szemben? Reméli, hogy a német pártok egységes frontja mégis létrejön és a vá­lasztások után is közös blokkban fognak dolgozni a koalíciós rezsim ellen. A német Sozialdemokrat azt irja, hogy harmadosztályú temetés volt az, ame­lyet a koalíció tegnap a parlamentnek ren­dezett. Az utóbbi napok titkos tanácskozá­sai, az örökös cserekereskedés a javaslatok­ról végre annak a bevallására késztette a kormányt, hogy a mai kormányrendszer teljesen életképtelen. A parlament sírja fölött nem állnak gyászolók és az állam polgárainak csak egy reményük van, hogy az uj nemzetgyűlés akármilyen többséggé! is ki fogja irtani ezt a mocs­kot, amelyet az eddigi többség hátraha­gyott. A genfi kisebbségi kongresz- szus margójára Prága, október 17. Szüllő Géza a genfi kisebbségi kong­resszuson a kisebbségek szervezkedéséről beszélt, mint arról a conditio sitié qua non- ról, mely a háttérbeszoritott, lehengerelt és kifosztott, idegen korbács alá került népfor­gácsokat egyedül mentheti meg. Mi magya­rok egy millióan vagyunk Csehszlovákiában, de két millióan Erdélyben, kétszázezren Ju­goszlávián s ha Pozsonyban, vagy Kassán igazságtalanság történik velünk s erre több mint három millió ember szisszen föl, egé­szen más visszhangja van e felz is szenesnek, mintha elszigetelve és bánatosan, egyedül és tétován csak mi tiltakozunk. Európában pe­dig negyven millió kisebbség van s ha el tudjuk érni, hogy pozsonyi, vagy kassai igazságtalanságokat ennek a negyven millió­nak fölszisszenése kisérje Európa-szerte. ak­kor nem lehet jogtalanul kiutasítani töbfcé. nem lehet anynyelvet rabolni, iskolát zárni, vagy sajtót béklyózni. Egyesek Paneurópáró! álmodnak, mások megcsinálták a nagyantautoL ismét mások a kis antantot, Locarnóban öt hatalmi paktumot szőnek, Csicserin négy birodalmat akar egy frontba tömöríteni, Amerikát viilághatalom- má kovácsolta az egységesítő Monroe-elv, távol Kelet Pán mongol iáról álmodik. Abd el Krímtől Ke mái pasáig egy pólus köré süni­kor a cipő már puhára főtt, szervírozza. Az asztalfőre ül, mint egy családapa, s nekikezd trancsirozni ezt a szárnyast. A felsőrészt a vastag embernek adja, a talpat a kiálló szö­gekkel maga elé helyezi, a cipőzsinórt á la spaghetti egy külön tálkán tálalja föl. Jól megsózza a talpat, levág egy darabot, meg­kóstolja. Na, na. Evett már jobbat is. De azért ehető, ez a fontos. És int a másiknak, hogy csak rajta. Hát mit csináljanak? Megeszik a cipőt. Chaplin tüzbe jön, az utolsó falatok már izlenek is neki. Az ember ne legyen váloga­tós. A cipőzsinórt azzal az olasz mozdulattal ügyesen a villa köré csavarja, a magasba tartja és lecsusztatja. A nagy cipőszögeket leszopogatja, mint a csirkecsontot. De a ci­pősarkot mégis otthagyja a tányéron, az ke­mény egy kicsit. Aztán elégedetten hátradől és a fogát piszkálja. Minek tagadjam, jólla­kott. Az ember szájában összefut a nyál. Az egész olyan szörnyűséges, aprólékos ... Ebben a filmben Chaplin leleplezi az evést. A film végén Chaplin mégis gazdag lesz. Egyszerre két bundát is hord, meg cilindert. De különösképpen a gazdag Chaplin már nem csinál vicceket, nem szaladgál, szomo­rúan ül és néz a lencsébe. Nem is bírja ezt ki sokáig. Gyorsan átöltözködik a régi ron­gyaiba. Megmutatja magát és látjuk a masz­kot és csodálatos: a néző szive felenged, mindenki tapsolni kezd. Hát persze, hogy ez az igazi Chaplin, ez a rongyos, ez a komisz, ez a mi Chaplinünk, nem az a másik, a bun- dás, cilinderes ur. Ez a szegény Chaplin, akinek jó a szive és természetes az esze, s akibe mindig belerúgnak. Az előbtr az a ci­linder, az csak fenyegetés volt: dehogy is megy el Chaplin unalmas, szomorú, gazdag maszknak. Az ő szerepe az, hogy csámpás legyen, hogy belerúgjanak, s a végén azzal a fekete, okos szemével úgy nézzen reánk, hogy mind megnyugszunk: itt a maszk mö­gött csillog valami: a lélek. így leplezi le Chaplin ebben a filmben Chaplint. (Páris, október.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom