Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)
1925-10-16 / 234. (977.) szám
s Péntek, október 16. Klü mm sz „idegen á8?asnp®iáárelí“? Kramárék pozsonyi sajtója ismét kiuíasitá- sokat szeretne látni Prága, október 15. A csen nemzeti demokraták pozsonyi íapja, a Nárocíny Denui'k tegnapi- számában amiatt panaszkodik, hogy Szlovonszkón és Ruszinszkóban az utóbbi időben elszaporodtak az olyan idegen állampolgárok, alak a „kisebb-nagyobb mértékben állami ellenes44 ellenzéki pártok politikai működéséből alaposan kiveszik részüket. A kommunista párt állítólag nem is tudna létezni ezen „idegenek44 nélkül. „De a magyar keresztényszo- ciaiista pártban is — mondta Smida tisztelendő ur lapja — nagy számmal működnek a politikai agitáció terén olyanok, akiknek nincs csehszlovák állampolgárságuk és akik igy idegen államok alattvalói.44 Az ellenzéki pártokat az „idegenekétől féltő közlemény figyelmébe ajánlja a hatóságoknak a teljhatalmú miniszter 1920. évi 7747—41. számú rendeletét, amely szerint a politikai pártok működésében résztvevő idegen állampolgárok az állam területéről kiutasíthatók. Valóban mulatságos az ilyen koalíciós müfelháborodás! Amikor egyrészt maga a kormány legfőbb szlovenszkói exponense hoz ide rovottmultu magyarországi állampolgárokat s politikai pártokat szerveztet és politikai lapokat csináltat velük és amikor másrészt az illetőségi kérdés kezelésének embergyilkoló módszerével a kormány a magyarságnak évtizedek óta itt élő közéleti vezetőinek már egész sorát kirekesztette a politikai életből, nevetséges ez a kormány- párti farizeizmus. A 7747—41. számú rendeletet alkalmazzák elsősorban a Csánki-pártnak és a Népújságnak az igazságszolgáltatás sújtó keze elől idemenekült, tehát idegen állampolgár „politikusaiéval szemben! Ha ezt megteszik, akkor és csakis akkor lesz erkölcsi jogosultságuk a szlovenszkói nagyképüsködő fiók- kramároknak az ellenzéki pártok állítólagos „idegen44 emberei után kutatni. Az „Antónia" előadásán dr. Szilágyi prímást kisérő magyar cigány&anűa minden este a (Nehazanha) muzsihöi. Olcsó vacsoraf iSilSnO borosa JU w&vei mé£ jf&íszepfMi&nfe, fko&m e*l 1 A vakember éjjel Iát Irta: Sebesi Ernő. 1. Aránylag könnyen viselte e! a vakember az éccakáit, mert rendszerint az écca- kákkal jött meg a vakember fölénye, szegény tragikus fintorban vibráló fölénye. A kisfiú ma délután megint csak megfeledkezett a kötelességéről, már az ebédet is nyugtalanul fészkelőévé költötte el. Odakint buja napsütésben fürdött a falu, a patak mint valami szemtelen tükör megcsillogtatta magát a kánikulában s a kisfiú lábujjhegyen szaladt el az asztal mellől és egyenesen ki a mezőknek tartott; már útközben lekerült róla kis vászonnadrágja, csikós tornainge és mire a patakhoz ért, lihegő kis mellét már futva mártotta meg a vízben- A vakember magába fojtotta dühét s a kis szökevény már vígan lubickolt kis pajtásai között az üdítő kis hullámokban. Néha mégis eszébe jutott apja haragja, mely csak este találhat levezető utat, de a kisfiú barátai ezer tréfával eltérítették nyugtalanságát. A vakember valami tompa bizalommal mégis otthon remélte a kisfát,, azt hitte, hogy talán csak a nagy hőség elől vonult az vissza, de hirtelen feleszmélt az iménti odébbállás tompa és alattomos kis lépteire. Most vörös színekben égett beesett halántéka, nehezen nyelt egy-kettőt és fáradt erőtlen keze ökölbe szorult, óvatosan fölkelt a székről és csoszogó járással bement a szobába. A ház előtt az országút forró porában időnként fölfelé igyekezett egy-egy piszkos nehéz felhő, de a vakember jól tudta, hogy csak a szomszéd kutyája végzi ott napi sétáját. A kisfiú még csak nem is gondolt arra, hogy az apja ma mily mohó kíváncsisággal lesi hiába világtalan szemeivel a megszokott újságja híreit. 2. Egyetlen szórakozása volt ez a vakembernek. Azóta, hogy a kisfiú megtanult irni- olvasni, nap-nap mellett ezzel telt el a délutánja, főleg nyáron, mikor a vakáció rrratt a délután úgyis szabad volt. A kisfiú érthetetlen módon hamar megunta a felolvasást, pedig érdeklődő és élénk természetű gyerek Az utolsó locarnói napok Kindenlbiirg és a birodalmi kormány beleegyezett a nyugati paktum aláírásába — Kész a keleti szerződés is — Németország ni gyarmati mandátumot kap Afrikában Locarno, október 15. A német delegációt Berlinből felhatalmazták arra, hogy a biztonsági szerződést aláírja. Ez a fölhatalmazás annak a fontos minisztertanácsnak nyomán történt, amely Hindenburg elnöklése alatt folyt le tegnap Berlinben s amelyen Kempner dr., a Locarnóból Berlinbe küldött államtitkár előadást tartott a konferencia végzett munkájáról. Tekintve, hogy ez a legfontosabb beleegyezés, amelytől beavatott körök titokban még félteik, megérkezett, most már semmi sem áll útjában a paktum aláírásának. A történelmi szempontból végtelenül fontos aláírási nap valószínűleg szombaton lesz. Az utolsó plenáris ülések simán fognak lefolyni, mert hiszen alig egy-két formalitásról van. már csak szó. Sem Berlinben, sem Parisban, sem Londonban, de már Rómában sem kételkednek a biztos sikerben. Egyes francia lapok ugyan azt hangoztatják, hogy a szerződéstömeg, amelyet Locarnóban gyártanak, nem lesz befolyással a világ békéjére, mert a brutális erő bármikor keresztülgázolhat a papirmegállapodásokon. S azáltal, hogy Németországnak szerződésileg kifejezett jóindulatára sok engedményt adtak a birodalomnak, könnyen megtörténhetik, hogy a most kivívott szabadság fölhasználásával később, mitsem törődve a szerződésekkel, Franciaország ellen fog fordulni. —- Viszont a német, szélsőségesen jobboldali lapok azt hangoztatják, hogy a nagyratarfott paktum csak újabb béklyókat rak a birodalomra s jóformán szerződésileg intézményesíti mindazokat az igazságtalanságokat, melyek ellen Németország hét év óta folyton tiltakozik. így alig változott meg a szabad átvonulás paragrafusa, Franciaország továbbra is a keleti határok jótállója marad s Elszász egyszersmindenkorra elveszett. Sauerwein, a Maiin főszerkesztője ma a keleti arbitrázsszerződésekről értekezik lapjában. Míg Benes csehszlovák kiriigyminiszter azon a véleményen van, hogy a csehszlovák határokat a meglévő szerződések garantálják és nem követe! újabb biztosításokat a territoriális státuszra vonatkozóan, addig lengyel kollégája most is annak ünnepélyes kijelentését kéri, hogy Lengyelország határvonalai egyszersmindenkorra megváltoztathatat- lanok. Skrzynski' e kívánságát a lengyel nép közhangulatával indokolja. Mig a francia lapok többsége dicséri a locarnói müvet, addig az erősen jobboldali és kormányellenes Echo de Paris Briand ellen fordul s Franciaországra nézve fölöttébb veszedelmesnek mondja a tett engedményeket. Locarno, október 15. Vandervelde belga újságírók előtt nyilatkozatot' tett, amelyben kijelentette, hogy a konferencia vége felé közeledik. A nyugati paktumon kívül a keleti kérdések is tisztázódtak már s amint a két keleti külügyminiszter: Benes és Skrzynski megjelennek a tárgyalási teremben, a konferencia utolsó fejezetéhez érkezett. A népszövetségbe való belépés szintén elintézett ügy s a 16. pontnak interpretálása annyiban ked vező Németországra, hogy a genfi jegyzőkönyvben kimondott alapelveken történik azaz a szankciók alkalmazását az igénybevett állam katonai és földrajzi helyzetétől leszi függővé. A francia sajtó szerint a birodalom a következőket érte el: biztos Ígéretet kapott Köln kiürítésére, a lefegyverzési jegyzék ad acta tételére, a Saarvidék plebiszcitumára és adminisztrációs terheinek csökkentésére, továbbá egy afrikai gyarmatnsandábum elnyerésére. Ez utóbbi eredmény ellen az olaszok kezdetben tiltakoztak, később azonban — amikor saját gyarmataik kiterjesztését érték el — beleegyeztek. Így Németország a közeljövőben ismét gyarmatokkal rendelkező nagyhatalom lesz. Ezenkívül a kereskedelmi léghajózás korlátlan kiépítésébe is beleegyeztek a szövetségesek Mussolini a konferencián Locarno, október 15. Mussolini olasz mi- niszfére'nök Milánón és Aronán át Síresába a svájci határ közvetlen közelébe érkezett, ahol megebédelt. Délután Locarnóba várják a dúcét. A mai teljes ülés 10.30 órakor kezdődött. Ezen az ü’ésen vett e’őször részt Benes és Skrzynski hivatalosan. Hogy a két keleti külügyminiszter megjelenhetett a tárgyalásokon, mutatja, hogy minden rendben van és a mai ülésen a keleti szerződéseket is véglegesen tető alá hozzák. A német—lengyel arbitrázsszerződések tekintetében tisztulás állt be s a többi kérdések is csak a végleges megszövegezésre várnak. Chamberlain reményét fejezte ki az iránt, hogy holnapi születésnapját a paktum aláírásával fogják megünnepelni. A paktumot örök időkig „Locarnói Szerződésnek*4 fogják nevezni. Hindenburg* szerepe a paktum elfogadása kerül Berlin, október 15. A Daily Telegraph értesülése szerint Hindenburg birodalmi elnök igen figyelemreméltó szerepet játszott a tegnapi történelmi nevezetességű kabinettanácson, amely jóváhagyta Luther és Strese- rnann locarnói megállapodásait. Amikor a kormány jobb szárnya akadékoskodni kezdett a szerinte lealázó és Németországra újabb béklyókat szorító szerződéstervvel szemben, az ősz elnök fölállt s energikusan, személye és tekintélye súlyának teljes vér- tezetében Stresemann terve mellé állt s kijelentette, ha Németország csökönyösen kitart eredeti követelményei mellett, semmit sem érhet el. Határozottsága a jobboldal el- lentállását megtörte s igy történt a paktum egyhangú berlini jóváhagyása. Az angol lap szerint Hindenburg, mint elnök, Sölértéke’betet- lenül nagy szolgálatokat tett Európa pacifikálásának. Ez az egyetlen gesztus szinte jóváteszi a háború véres eseményeit, mert hosszú békés állapotok reményét kelti, — iria a Daily Telegraph. Elfogadták a biztonsági paktumot Locarno, október 15. A ma délelőtti plenáris ülésen a delegációk egyhangúan elfogadták a bemutatott nyugati paktumtervezetet. Ezután az arbitrázsszerzödéseket tűzték napirendre. — (Október 28-án lesz a Idényéi választás.) Budapestről jelentik: A Hegedűs György váratlan halálával megüresedett le- tenyeí választó kerületben Zalavármegye központi választmánya a képviselőválasztás idejét október 28-ára tűzte ki. volt, pedig a vakembernek olyan élvezete telt ebben az olvas tatásban, mint a szenvedélyes dohányos embernek a szvairban- Kíváncsian járiatta ilyenkor halott szemeit a vakember és az olvasás témája szerint rendkívül érzékenyen reagált külön-külön minden sorra és minden szóra idegesen rángatózó arca. Egy-egy vidám részletre kinyílt a szája és úgy szürcsölte tompa száj- mozdulattal a jókedvét csiklandozó sorokat. A kisfiú néha szünetet tartott és bizonyos idegenkedéssel vigyázta apja arcát. Az volt az érzése, hogy apja nern is vak, legalább ilyenkor nem, olyan eleven és meztelen látással meredt rá a tekántetével az apja, de egy erélyes sürgetésre megint csak tovább olvasott a gyerek. De a nyugodtság csak rövid ideig tartott, az olvasás hevében mrnd’g betévedt ide a szomszéd kisfiának hívogató füttye, ilyenkor a gyerek átugrott sorokat de a kitartással figyelgető vakember észrevette a csalást és erélyesen rászólt a gyerekre. Ezek a csalások és a figyelmeztetések igen gyakran váltották fel egymást, úgy hogy egy szép napon a vakember tisztában volt vele, hogy a kisfiú megunta a dicsőséget. Keserű percek voltaik ezek. De ma délután már nagyon merész lett a kisfiú, alattomosan odébbállt, ma nem követett el apró komolytalan csalásokat, ma —•• úgy találta a vakember — egy igazi, komoly jóvátehetetlen csalást követett el a kisfiú- Alig tudta bevárni az estét, többször feldobta tehetetlen nézését a patak irányába, ahonnan csak jókedvű gyerekek pajkos sikoltozását hozta az esedékes kis esti szellő. 3. Ma korábban tért nyugovóra a vakember. Asszonya a városba ment még délelőtt és csak félkiíenc tájban tért vissza, csöndesen benézett a vakember szobájába, nf után hiába kereste a ház körül a kisfiút. A vakember ágya felöl szabályos szuszogás hallatszott, az asszony nem zavarta az urát. Levetkőzött és fáradt agyondolgozott testének jólesett a pihenés. Kilenc óra tájt lassan óvatosan besompolygott a kisfiú, először arról győződött meg, hogy anyja megjött-e a városból, mikor anyja ágyához tért, a hold éppen az anyja arcát simogatta inog sárga, legy-ezős fényével — erre a kisfu még lassabban és még óvatosabban bement az apja szobájába. Itt aludt ö is. A lehető legnagyobb óvaiossággal levetkőzött és befeküdt az ágyba. Egy pár percig élénk aggódással figyelt apja ágya felé, vájjon nem mozdul-e valami, de onnan is csak halk egyenletes szuszogás ért a kisfiú füléhez. Egy kis megbánást kezdett érezni, de az első kamaszos rezdüléssel — Fzenikét éves múlt éppen — túltette magát ezen és rövidesen már az ő szuszogása versenyzett az apjáéval. 4. De csak rövid pár percig. Mert az apja megvárta, amig a kisfiú elaludt és lejött az ágyról. Először az ablak elé ment, mert attól félt, hogy a zajra felébred a kisfiú, de egy pár perc után eljött az ablaktól és bizonytalan topogós járásával megközelítette a k:sfiu ágyát- A kisfiú már mélyen aludt, erre a vakember kissé meghökkent. Félni kezdett a meglepetés kiszámíthatatlan következményeitől, de ugyanekkor a keserves üres délutánja, ki nem elégített kíváncsisága követelt megtorlást. Egy pillanata úgy érezte, hogy szédület kínozza, de legyőzte ezt a feltolakodott érzést. Biztos fölényt erőszakolt magára, most ebben az alattomos sötétben legalább is egyetfragunak tudta magát a látó emberekkel. — Ezt ki kell használni — gondolta magában, de újból kínozta a szédület, meg is támaszkodott a kisfiú ágyába. Arra gondolt lrrtelen, hogy a váratlan zaj felriasztja a kisfiút álmából, homályosan gondolt arra, hogy ő most kísértetiesnek tűnhet fel a felébred kisfiú előtt és éppen ezért gyors elhatározást parancsolt magára. Mégis a néma, vak sötétben szinte ő félt jobban, mint a kisfiú, aki ebben a pillanatban felébredt és legnagyobb rémületére ott látta apját, amint bizony fala kereső — de büntető mozdulatokkal közeledek feléje. A kisfiú nem gondolt menekülésre, bár még mindig lett volna rá ideje, már érezni kezdte az apja kezét, nem tiltakozott az ellen sem, hogy apja felemelte a takarót és kitapogatta a kisfiú arcát, elszánt ütést mért rá. A vakember az első ütés után hangot várt, sírást, jajgatást és elhárító mozdulatot, de a nagy csöndben semmise jött a füléhez. Erre nagyon megijedt, egyszerre csak átvillant az agyán hogy talán a kisfiú hirtelen meghalt, de meleg volt a kisfiú arca. — A melegtől a vakember keze újabb bátorságra kapott és sűrű egymásutánban pofozgatta, ahol csak érte a nyugodtan fekvő kisfiút. Már könnyes lett a szeme a gyereknek, de még mindig nem sirt. Dacos, önérzetes, férfias néma sírás volt ez és a vakembert valósággal fejbe- kólintotta ez a váratlan viselkedés. Roppant zavarban támolygott az ágy előtt és arra gondolt, hogy milyen erős, büszke, önérzetes kis hős ez a rossz fiú, aki védekezhetett volna és mégis tűrte ezt a különös rajtaütést. A kisfiú megkönnyebbülten lélekzett föl és letörölgette arcáról a könnyeit. A vakember szégyenkezve távozott el az ágya mellől és az ablak elé érve gondolkozott a kisfán. Ugyanekkor a másik szobából az asszonya sóhaját hallotta meg, amely az előbbi nyugodt /lélegzésbe folytatódott. És akkor lrrtelen felvillant agyában egy tétova gondolat, először elhesegette magáról, de aztán ez úrrá kezdett lenni rajta és különös fejvetéssel a kisfu ágyára küldte a kialudt nézését. — „Apám — hallatszott a sötétből a kisfiú félénk és halk hangja — apám, gyere csak ide-44 A vakember megindult a hang felé és mikor a kisfiú ágyához ért, a kisfiú lefojtott nyöszörgéssel suttogta a vakember fülébe: — „Ne félj.'apám, nem haltam meg, mikor pofozgattál, ne félj és nem is azért hallgattam, mert olyan nagyon megvertél — apám, ne haragudj, de szegény anyukát nem szabad44-.. A kisfiút egy utolsó fellövő nyöszörgés megállította, a vakember rémülten kérdezte: — „Mit nem szabad44? A kisfu még nagyobb suttogással folytatta: — Nem szabad szegény anyukát . . . felzavanv, olyan fáradt szegényke . . . csak azért nem sírtam . . . tudod apám, de ne haragudj, csak ezért . . . tudod? A vakember egyszerre csak úgy érezte, hogy a kisfiú ágyán ül, hogy akaratlanul is nagyon szégyeli magát, de kiengesztelő csókkal keresi a kisfiú megpofozott arcát és remegő ajkával sir, hangtalanul sir, versenyt slr a kisfiával, hangtalanul, dacosan összeszoritoft fogakkal, hogy az asszony, az a mártír asszony fel ne ébredjen . . .