Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)
1925-09-09 / 203. (946.) szám
Szerda, szeph&mher 9. — Engedjen meg, erről sem nyilatkozom bő- /ebben. Csak egyet mondok: példátlan igazságtalanság az, ami Beregivel történik. Legyen elég ennyi. A többit, a nagy és keserű igazságokat, indulatosság nélkül nem lehetne elmondanom . . . Közben a Grand Hotel irodafőnöke érdeklődik a Művésznőnél, hogy útlevelét másnapra kijelentsék-e. Holnap utazik. Most má" búcsúzom. Hálás kézcsókkal köszönöm meg a mondottakat s mégegyszer megcsodálom a lágy, ringó járást, mely puszta silhouctte-ben is valami rendkívülit árul el, amint a művésznő a hall csapóajtaján át távozik. Kint szélvihar kerekedett. A vörösfenyők hisztériás síivöltéssel hajladoznak alatt. A Lom- nici csúcs már felhőben. A végtelen völgy szime pihegni látszik halványkék fodraival. A villanvos felé vezető utón szembe jön reám egy. kis boy, tiszta pirosban — csodálom, hogy a szél el nem fújta. Olyan volt a kis legény, mint egy elszabadult paprika. A villanyosban pedig Boruth mester jellegzetes, szép mÖvészfeje köszönt ismerősen, vele van sógora, a másik ismert magyar mester: Éder Gyula, Benczúr kedvenc tanítványa. Egész kis müvészkolónia a villamosban. S míg hazafelé robogunk, Boruth mester arról beszél, mennyit bosszantották Guhr „Misit" tavalyi tátrai riportommal, melyben többek közt egy mesteri revers-zel visszavert tenniszlabdájáról írtam. Guhr Mihály t. i. egyáltalán nem tenniszbajnok, de ez egyáltalán nem lesújtó reá nézve; annál verhetetlenebb mint a Basedow-kór és a tüdőbajok európai hírű specialistája. Amit az itthoni s odaát való magyar művész- viszonyokról beszélgettünk, az már szomorúbb rovatba tartozik. Ha erre gondolunk, elsötétedik tekintetünk előtt a szikrázó, szüzfehér hó is, mely kora-kérkedéssel a Tátra ormain ragyog . . . Tichy Kálmán. Faragó Ödön színtársulatának műsora Kassán: Szerda: A nóta vége. Csütörtök: Tolnay Andor első felléptével, Viola Margittal a címszerepben Marinka, a táncosnő. Péntek: Bulla Manci táncestélye. A programot megelőzi Vitéz Miklós parasztvigjátéka, Szent a béke. Faragó fellépte. Szombat délután: Falurossza. Némethy József ötvenéves szinészjubileuma. Szombat este nincs előadás Vasárnap délután: A hamburgi menyasszony. Vasárnap este: Viola Margit és Tolnay Andor felléptével A bajadér. Hétfő: Nagyságos asszonyt láttam már valahol. Vígjáték; bemutató. Uichangok a tátrai teimiszversenyekhez Kassa, szeptember 8. (Saját tudósítónktól.) Az Idei ótátrafüredi nemzetközi tenniszversenyt is meghendikepeite az időjárás és a rendezés kissé hiányos volta, úgy hogy a nagyszerűen előkészített nemzetközi találkozás nem végződött azzal az eredménnyel, amelyet tőle vártunk. A versenyen cgybegyiüt társaság valóban nemzetközi voit és bár a beígért világnagyságok és exotikumok elmaradtak, Középeurópa csaknem minden államának ott voltak méltó reprezentánsai, akiknek játékereje igazán magas játékszinvo- nalat képviselt. Ennek ellenére a verseny társadalmi sikere mellett messze elmaradt a sportbeli rész. A makacsul kitartó esős idő éppen a legszebb, legérdekesebb döntőküzdelmeket nem engedélyezte. Megállapítható, hogy a Tátra, az időjárás bizonytalansága folytán különösen ez- idén, nem bizonyult alkalmasnak tenniszverse.ny rendezésére. (A Karpathenverein nyári versenyét szintén elmosta az eső.) Ha az illetékesek egy lövőben rendezendő tátrai verseny sikerét biztosítani akarják, egy fedett pályáról vagy legalább i. versenypályákat megvédő ponyváról gondoskodjanak. A fürdőigazgatóság áldozatkészségéből épült ideálisan szép tennisztelep ezt igazán megél demelné. A pályák talaja nagyon jó s ha száraz homokról gondoskodtak volna, eső után még gyorsabban jöttek volna rendbe a pályák. Az előkészítéssel Fekete Béla elnök valóban nagystílű, elismerésre méltó munkát végzett. A verseny megrendezésénél és lebonyolításánál nem voltak munkatársai, emberfeletti munkára pedig egy ember nem képes. Egyetlen segítőtársát, Wieland bárót is elhagyta néha megszokott kedélyes nyugalma. Később Pétery János dr. MAC igazán önzetlenül, hozzáértéssel intézte a verseny lebonyolítását. A programon szerepelt egy versenytitkár, aki semmiféle versenyfmikciót aem végzett, úgyszintén volt egy versenybizottság szintén csupán nyomtatásban. Megfeledkeztek arról, hogy a versenybizottság egy élő szerv, amelyben a rendező egyleten kívül a résztvevőknek is képviseletet kel! adni Előfordult, hogy olyan eseteket vittek a versenybíró elé, amik felett egyedül és kizárólag a versenybizottság dönthet. A versenyszabály világosan kimondja, hogy a versenybíró csakis szabálykérdésekben dönt végérvényesen. Sem a versenybíró, sem a verseny elnöke nem mérvadó. A sorsolások megejtéséné! elmulasztották annak a nemzetközileg Írvett szabálynak betartását, hogy az induló mezőny legerősebb játékosait széíáliitsák. Ebből természetesen számos reklamáció származott. Az sem szolgált az érdekeltek mcgelé. rdésére, hogy ténylegesen benevezett egyes versenyzőket, akiket kifelejtettek, utólag írták be a programba és azon állandóan változásokat eszközöltek. A kassai versenyszámok érdekeltjeinek nagy része az illetékesekül nyert információ alapján azzal a biztos tudattal utazott el, hogy a kassai bajnokságok elmaradnak. Ennek ellenére megtartották, illetőleg törlések, lemondások és sorsolások, egyes számokban mindössze egy-két ténylegesen lejátszott mérkőzés után kiosztották a dijakat a még jelenlevők között. Van olyan második helyezett, aki agye'.lon mérkőzést sem játszott. Az Ungvári AC képviselője tiltakozott a verseny ilyen „lebonyolítása" ellen, de egyedül maradt he-( Íves. sportszerű felfogásával. Más a helyzet a Tátra-bajnökságokná.l, ahol a mérkőzések a döntőig, illetve elődöntőig jutottak és ahol az első helvezettek jogos pozicMia kétségbe nem vonható A. szomorú csak az, hogy itt is a legszebb küzdUmektől estünk el. A kassai „eredmények" azonban teljesen irreálisak. A résztvevő és ehUnzntt rimaszombati Jelűnek fivérek, a nozsonvi Weidenhoffer testvérek, a hatalmas UAC gárda. Kerekes Vera. Lux ^aba. Stra^serné V'ranvi Erzsébet. Kretovieh és Kerekes, a beregszászi Kertész Gábor, a kassai Kremsier és Pe?chardf és a versenvből ok "Ükül kihagyott, tavaly másodiknak helyezett Mérv János nélkül „osztozkodni" nem lett volna szabad. Voltak versenyzők- akik három számban is nevezve voltak és nyolc nap alatt egyetlen játé- kot sem látszhattak. A jövőben rendezendő verseny légyen kizárólag nemzetközi, vagy ha kizárásos számok is vannak, k^diék azokat két nonrH a nemzetközi verseny előtt, hogv az elődöntők^ Vécéén legyenek a nagyságok me^éricerésp "lőtt. v? n^rn irt iátékoknak indokolatlan tör1ésével fölösleges egyeseket és egyesületeket elkedvetleníteni. Fz nem gyorsítja a versenyt. A cseh országos tenniszs^övateder képv‘séletében a versenyen jelen volt M;kvska dr. titkár, aki komoly, tapintatos fellépésével általános ro- konszer>v°t keltett. A bőkezű díjazásról mezem1 ékezve m:nt általános véleményt megemlítem, hogv azonos vaev csekélyebb értékű ezüsttárgy a legkedvesebb versenyemlék. Az esős napokat az egvbegvült nagyszámú előkelő közönség a Grand Hotel halijában és játéktermeiben töltötte ping-pong, bridge és egyéb kártyajátékok és mah-yong mellett. Nagyon népszerű volt a goal-games játék. Három kom ily mérkőzést is játszottak. Kassa győz Ungvár ellen 8:6; Pozsony-Rimaszombat kombinált Kassa ellen 5:1; Ungvár győz Budapest, Miskolc, Pozsony, Rimaszombat kombinált ellen 17:13. A délutáni és c.'-ti tánc a Grand Hotel éttermeiben, az estélyi toalettekben pompázó asszonyok és leányok kárpótolták a tétlenségre kárhoztatott teniszezőket, akik „versenyen kívül" igen jól érezték magukat. A tátrai verseny az évi versenyidény egyik legnagyobb eseménye; a gyakorolt jóindulatú bírálat a verseny tökéletessé tételét szolgálja. A jövő évi Tátra-versenynek nemcsak előkészítése, hanem rendezése és lebonyolítása is legyen minta- szerüb s nagystilübb, de ami a legfontosabb, adjon az Isten jó időt. (—ly —e) A zágrábi egyetemi csapat, a HASK 2:0 (0:0) arányban legyőzte a Jugoslaviet, az országos bajnokcsapatot. Ungvári sporthírek. Ungvári tudósítónk táv- i.utozza: Sátoraljaújhelyi AC—Ungvári AC 2:0 (ü'0). Revánsmérkőzés Sátoraljaújhelyen. Tavasz- szal az UAC győzött, most azonban formán kivül volt, csak védelme volt jó. Biró: Vitéz Heric, a KAC egykori csatára volt. — CsSK Ungvár— UMTE 3:0. Barátságos mérkőzés. Lóverseny Rimaszombatban. Rimaszombati tudósítónk jelenti: Az 5. huszárezred rimaszombat-szabadkai 4. számú eskadronja a helyőrség tisztikarának közreműködésével szeptember 13-án délután 2 órai kezdettel a rlmatamásfalvai réten lóversenyt rendez, melyen a legénység, altisztek. Ír vastisztek részére különféle versenyszámokat irtak ki. Lesz ezenkívül siklovaglás földnrvesek részére nyergeit és nyergeletlen lovakon. Benevezés a rendezőségnél 13-án déli 12 óráig eszközölhető. Franciaország a Davis Cup döntőjében. A Reuter-ügynökség jelenti: Fóréi Hillsben Eorotra 4:6 6:4 6:1 6:3 arányban legyőzte az ausztráliai Pattersont s igy Franciaország 3:1 pontaránnyal ' döntőbe került. Franciaország győzelme ezúttal Borotra érdeme, aki határozottan jobban szerepelt La c ősien ál. a wimbledoni világbajnoknál. Arne Borg újabb rekorderedménye. Egy stockholmi távirat szerint Arne Borg a 100 méteres úszáson 59 másodpercet ért eh Ha ez az eredmény megfelel a valóságnak, úgy a kiváló svéd úszó harmadik Weissmüűer és Kahanamokn után. aki a 100 métert egy percen belül uszták meg. A francia vízÉnéM^ainokságot a Neptun Tour- coing nverte, .amely 5:1 score-ral győzte le a Libellák Parist. TPiprizk Gvida ui rekordja. Megemlékeztünk tegnap, hogv a német szövetség atlétikai bajnokságain a PEHO pöstvéni származású all-round atlétája, LTherek Gyula 6 90 métert ugrott távolba, ami nemcsak szövetségi rekord, de jobb a c hszlovák rekordnál is. Uherek hármasugrása 12.67 m volt. Németország? atlétika. A német dekationbaj- ■nokságot Holz 559 ponttal nyerte Schnur és Lipp- előtt. A maratoni futást a charlottenburgi Hpm- pel 2 6 48 p 25.5 mp alatt nyerte klubtársa Pohl előtt. Döntés előtt Magyarország tenniszbajnokságai. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyar tenniszbajnokságok közül a női egyes és vegyes páros bajnokságok fejeződtek tegnapra be. A női egyes bajnokságot a német Friedlebenné nyerte, aki 6:3 6:1 score-ral verte P Várady Ilit. Harmadik Janotta Brünn lett. A vegyes páros bajnokságot a Friedlebenné—Kehr- ling kettős nyerte a Várady Ily és Bergmann párral szemben. Harmadik a Janotta—Rodzianko pár lett. A íérfibajnokságok a német Bergmann, a bécsi Brick, a prágai Rodzianko és Kehrling, Pétery között fognak eldőlni. Az FTC Springer-vándordijas versenyén ma ismét indultak a francia atléták. A verseny hideg és esős időben folyt le, amely körülmény erősen befolyásolta az eredményeket. 1500 méteres gyaloglás Mladuniczky FTC 6:43.3. Rúdugrás Csáky Dorogi AC 360 cm. Az eredmény a vidéki atléta jó képességét mutatja. 2. Brausz FTC 350 cm; 3. Nagy MAC 336. 400 m síkfutás Kurunczy MTK 51m p; 2. Jousse francia 51.5. Barsi nem indult és igy Jousse veresége meglepetés. Gerelyvetés Szepes-Strauch MAC 59.08 m; 2. Gyurkó FTC 52.44. Szepes dobása magyar pályán eddig elért legjobb eredmény. A versenyt ma délután folytatják. ■ / „A szociális biztosítás titokzatos oldala44 Prága, szeptember 8A magán alkalmazottak és munkások aggkori és rokkantsági biztosítására vonatkozó törvények tárgyalásánál csupán futólag hangzott el az az ellenvetés, hogy a biztosítást végző Központi Biztosító aránylag rövid idő alatt oly hatalmas tőkét fog gyűjteni, amely alkalmas lesz arra, hogy az állam pénzügyi gazdálkodását alapjaiban rázza meg s a közgazdasági életet teljesen tönkretegye. Hála a kormány vörös és piros színezetének, a parlament behatóan nem foglalkozott ezzel a kérdéssel s a javaslatok törvényekké váltak s azóta mélyen hallgat a közvélemény valamint a szociális biztosításról, úgy annak előreláthatatlan veszedelmeiről. A legutóbbi napokban jelent meg egy hosszabb tanulmány Sychra J. cseh közgazdász tollából, amely nagy föltünést keltett a szakkörökben s a szociális biztosítás említett veszedelmére most újból fölhívta a közönség érdeklődését. Sychra közleménye két számtáblázatból indul ki. Az egyik táblázat az alkalmazottak biztosítását- ellátó Központi Biztosítónak, a másik az önálló kereseti foglalkozást űző személyek Biztosítójának a vagyoni állapotát tünteti föl működésük első harminc évében. A két táblázat évi eredményeit összeadva, a következő összegeket kapjuk; A szociális biztosítás első évének végén a Biztosítónak 749.45 millió korona tőkéje lesz; az ötödik évben ez az összeg már 4199-57 millióra emelkedik; a tizedik év végén 8621.47 millió, a huszadikban 15847.51 millió, a harmincadikban 22402.24 millió fölött fog rendelkezni a Központi Biztositó. Harminc év alatt a nemzeti vagyonból tehát huszonkét és fél milliárd koronát fog egyesíteni a szociális biztosítás. A tőkegyűjtés azonban itt nem fog megállapodni, mert a törvények javaslatainak indokolása szerint hetven év múlva harmincöt milliárd koronára fog emelkedni az ajaptöke. Az állandóan növekedő tőkének csak egy igen jelentéktelen részét alkotja az alkalmazottak biztosítási díjbefizetése. Ezeket a szédületes számokat hasonlítsuk össze most az állami költségvetés bevételi tételeiben szereplő számokkal. Az 1923. évi állami háztartási zárójelentés szerint a fogyasztási adók jövedelme 1497.21 millió korona, az egyenes adóké 1773-59 millió, a vámjövedelem 784.87 millió, a bélyeg és illeték 1207.77 millió, az egyedárusitás 1136-64 millió koronát tett ki, összesen tehát némi más, kisebb bevételekkel 6414.12 millió korona volt eme (ételek jövedelme. Ez az ösz- szeg a költségvetésnek mintegy a felét teszi ki. A szociális biztosítás első tiz évében körülbelül olyan összeggel növeli az alaptőkét, amennyit az állam egy év alatt a vámokból beszed. A várnáknak kétszeres fölemelése azonban nem gyakorolna olyan súlyos csapást a közgazdasági életre, mint a szociális biztosításnál való tőkeelhelyezés. A vámokból fizeti az állam a tisztviselőket, a munkabéreket stb.-t, vagyis a pénz ismét forgalomba jut, mig a szociális biztosítás csak gyűjti a tőkét, mert a föntebb említett számok a tiszta jövedelmet mutatják. Az 1922. évi külkereskedelmi mérleg aktívája 5390 millió; a köztársaságban lévő ösz- szes pénzintézet teljes évi forgalma 1921- ben: 49950 millió; az 1918-ban megadóztatott tárgyak összértéke 4893-61 millió; a bankjegyek megengedett forgalma 11 milliárd, a tényleges forgalom 8 milliárd körül ingadozik. Ezekből a kiragadott számokból az tűnik ki, hogy a csehszlovák állam közgazda- sági élete úgy a tsz milliárd korona körül forog s igy a huszonkét és félmilliárdos tökének egy kézben való egyesítése úgy iüik az államnak, mint a hároméves kisfiúnak a nagyapa köcsögkaiapja. Az ipar és kereskedelem már most is panaszkodik, hogy számításait rendkívül megnehezítik a szociális kiadások. így például a cellulózét kiszállítjuk Németországba, ott papirt készítenek abból s e papír olcsóbb- mint a Csehországban gyártott. A szakemberek számításai szerint ezt a különbséget kizáróan a csehszlovákiai súlyosabb szociális terhek okozzák. A szociális biztosítással egységcsitetttőke harminc év múlva két és félszer nagyobb lesz, mint az állami költségvetés összes bevétele, kétszer nagyobb a megengedett bankjegyforgalomnál s négyszer nagyobb, mint a külkereskedelem jövedelme. Ez igazán abszurdum. Nem fog eszébe jutni az ilyen tőkének, hogy maga uralkodjék? Avagy a szociális biztosítás atyamestereinek is ez a célja? Ezt a szédületes tőkét — a tervek szerint — egyharmadrészben jelzálogkölcsönként adják ki. egyharmadrészben pupiláris biztosíték mellett a kereskedelem kapja kölcsönbe s egyharmadrészét a pénzintézeteknél helyezik el. Mit fognak ekkor csinálni a jelzálogbankok? És milyen célja, szerepe lesz itt a jegybanknak az ilyen hatalmas tőke mellett? A szociális biztosításra vonatkozó törvényeket tervezőik öt év m.ulva akarják novel- lizálni. Ez alatt az idő alatt azonban a szociális biztosítás birtoklói már négy milliárd koronát gyűjtenek össze. És éppen az ötödik év lesz a legsúlyosabb az adóterheket viselő polgárokraAmint ismeretes, a szociális biztosítást Ausztráliában 1876-ban vezették be: és mi volt az eredmény? Rövid két hónap alatt a városok utcái kiürültek. A nép költözködött a vidékre, az ipari vállalatok elbocsátották munkásaikat és afkal- mazottaikat. Ez történt a kitünően izolált Ausztráliában. öt év múlva azok. akik a szociális biztosítással hatalomra kerültek, olyan novellákat alkothatnak, amilyen nekik jólesik. Ki lesz a legerősebben sújtva? A tőke végeredményben igen mozgékony. Idővel a külföldre vándorolhat fokozatosan, visszatarthatatlanul s csaknem észrevétlenül. Mi lesz akkor majd nálunk^ Kizárások nem. hanem a rentabilitásukat vesztett üzemek egyszerűen bezárják a kapuikat s a munkásokat elbocsátják. S ekkor ismét munkanélküli segélyeket fognak fizetni? Úgy látszik, hogy igen. Hát a munkásság mit fog csirE-lni? Argentína, Brazilja, Chile, Dé'afrika, Kanada nyitva állannic a kivándorlók számára. Olyan a helyzet itt, mint a mesebeli király ruhája, amelyet csak az okos emberek láttak. Ezért mindenki okos volt, amíg egyszer Bolond Istók elkiáltotta magát, hogy a király meztelenül sétál- Bolond Istók vagyok — végzi cikkét Sj^chra —, nem látom azt í fényes ruhát. Kérem a közgazdász urakat, akik oly bölcsek, hogy mutassák meg nekem a szociális biztosítás előnyeit. Igazán boldog leszek, ha ezt megmutatják. Az ungvári ipartársulatot elpolitizálták Ungvár, szeptember 8(Ruszínszkói szerkesztőségünktől.) Amíg a köztársaság más részeiben az iparosság és a kereskedők gazdasági érdekeit védelmezni és előbb rév iáin; hivatott ipar társulatok megalakultak, addig Un gyáron a szláv sovinizmustól fütött zsupauátus és néhány cseh