Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)
1925-09-23 / 215. (958.) szám
Szerda, szeptember 23. 2L —Újból jegyzik az amerikai bankjegyeket a bécsi tőzsdén. BécsbőJ távinatozzák: Az amerikai bankjegyek jegyzésének egy hétig tartó felfüggesztése után a bécsi tőzsdén hétfőn ismét bevezették a dollár kurzusénak hivatalos jegyzését. Pénzügyi körök véleménye szerint most már nem következik be a dollárbankjegy emelkedése, mert olyan kurzust ért el, amely a dolMrban'kjegyek Bécsbe , .való szállításának költségét rentábilissá teszi. — Az angol diszkont-tételek leszállítása. Londonból táviratozzak: A bank- és privátdiszkont diszparitására való tekintettel, amely háromhónapos váltakozásnál egy százalékot tesz ki, lehetségesnek tartják, hogy a Bank of England hamarosan leszállítja a hivatalos diszkont-tételeket. — Az orosz érc kivitelei. Moszkvából jelentik: A szovjet megújította liarriman amerikai nagyvállalkozóval kötött egyezségét a magánércek kivitelére. A georgiai mangán részvénytársaság szeptember hónap folyamán idáig 23-000 tonna mangánércet és 1019 tonna hyperoxydot exportált. Október folyamán a társaság 30 ezer tonna ércet akar kiszállítani. Éppen ilyen hatalmasan fejlődik az ukránjai vas és mangánérc kivitele. Az úgynevezett déli érc trust, a berlini Ravack és Grünfeld cégnek az alapítása, szállítja az ukrán ércet a külföldi piacokra. Az október elsejével záródó 1924—25. gazdasági év végével ez a vállalat 290.000 tonna vas- és magánércet szállított külföldre. :: Rekord cukorrépatermés lesz Szlo- venszkón. A legutolsó jelentés óta Szloven- sz-kón a cukorrépa cukortartalma 17 százalékra Emelkedett és igy jóval felülmúlja a történelmi országok cukortermésének kvalitását. Miután a répa súlya is hasonló arányban növekedett, az idén Szlovenszkón úgy minőségileg, mint mennyiségileg rekordtermésre lehetsz ámítani. A szlovenszkói termést már eddig is 15—16 millió métermázsára becsülik, úgy hogy ebből mintegy 2.5 millió mé- termázsa nyerscukor állítható elő. :: Újabb statisztika a világtermésről. A milánói nemzetközi mezőgazdasági intézet szeptember 15-ikj jelentése szerint a búzatermés Európa 21 államában 260.6 imlll'ió mé- termázsát tett ki. (Tavaly 200.9 millió volt.) Kanadában és az Egyesült Államokban 296.7 millió métermázsa (tavaly 308.8), Ázsia 4 államában 99.2 (108), Afrika 4 államában 29.4 (23-2) millió métermázsát tett ki a búzatermés. — a dunai államok búzatermése 82.7 millió métermázsára becsülhető (tavaly 56.6), Oroszország 180.2 búzatermésről tett jelentést. A mezőgazdasági intézet az eddig bejelenteti termést 866.1 millió métermázsára becsüli, a múlt év 744.9 métermázsájával szemben. A rozstermés végeredménye 433.9 millió métermázsa, igy a két főgabonanem összeredménye 1-300 millióra tehető:: Románia cukorrépatermése. Bukarestből jelentik: Szakértői vélemény szerint az idei román cukorrépatermés 140 ezer vagonra becsülhető. A répa cukortartalma a rossz időjárás következtében 12 százalékra esett vissza, ennek dacára a romániai cukorgyárak 14-000 vagon cuormennyiségre becsülik a bekövetkezendő kampány eredményét. Miután a belföldi szükséglet 11—12.000 vagonnal kielégíthető, a maradványt exportcélokra fogják felhasználni. :: Anglia búzát importál Oroszországból. Londonból táviratozzék: Az Angol-Orosz Ga- bonarészvénytársaság Szovjetoroszországgal 1 és fél millió tonna búza szállítására kötött szerződést. A világháború után első alkalommal importál Anglia gabonát Oroszországból- A kiskereskedelem számára nagyobb mennyiséget adnak ki és remélik, hogy az orosz gabonával a drága amerikai gabonát paralizálni fogják.-j- A prágai terménytőzsdén élénk látogatottság mellett az irányzat gyöngült- A nagy kínálat következtében az árak a multlretii nivó alá sü'lyed- tek. A következő árakat jegyezték: Cseh búza 195—200; cseh rozs 150 -160; merkantilárpa 195 —205; cseh fehérzab 115 -162; amerikai zab ab Tctschen 155; magyar zab ab Hegyeshalom 120; amerikai patenfiliszt 3.50 3.60; OOCi magyar liszt ab Pozsony 2.95 3.05; 4. számú búzakényéi'Iiszt 2.55 2.60; 1- sz. rozscgycnliszt 2.45—2.50; búzadara 3.60; burmarizs 2.80; zöld borsó 2—2.50; fehérbab 2-2.50; amerikai sertészsír 16,30— 16.50; magyar /.sir 16-50; ehető burgonya -10 -35; káposzta 20 30; magyar búza ab Hegyeshalom 193; magyar rozs ab Hegyeshalom 143; búza- korpa 95 - 400; magyar korpa ab Pozsony 85—90. + Tartott a prágai tőzsde. A mai tőzsdén a javulás tartott. Egyes papírok élénk érdeklődés középpontjában állottak- A favorizált értékek főleg a Dux-Bod'embacher, a Cseh Ipari Társaság és a textilértékek voltak. A hazai bankok piaca nyugodt, a bécsieké valamivel gyöngébb volt. A kuHisszban a Skoda, Danek, Brünn javultak. Zárlatkor további javulás állott be. A devizapiacon nyugodt üzlet folyt nem egységes irányzat mellett. A zloty újból 24 ponttal esett. Előfordult kötések: 1X22 IX/21 1923. évi kincstári utalvány —.— —.— 1924. évi kinostári utalvány —.— —.— Nyereménykölcsön ..... 86.— 35.95 6%-os beruházási kölcsön . 83.— 82.55 6°/o-os lisztkölcsön ..... 77.10 77.— 6°/c-os ÁÍlamköcsön ............. 73.60 73.50 Mo rva orsz.-köles. 1911. 472 0/o 71.50 71.50 Morva őrs?.-köles 1917. 5 °/o . 74.— —.— Prága város 1913. köles. 5°0 76.— 76.— Prága város 1919. köles. 4% 61.— 61.— Brünn város 1921. köles. 6 0 0 94.50 94.50 Pozsony város 1910. köles. 4% —.— —.— Prága városi takrpt. 4% . . 87.50 87.50 Csl. vörös kereszt sorsjegy . 46.— 46.— Magy. 5 frtos vörös kereszt. —.— —.— Magy. jelzálog sorsjegy . . —.— —.— Budapesti Bazilika sorsjegy —.— —.— Agrárbank.......................1 377.— 377.— Cseh Union Bank . ..... 37‘.— 371.— Leszámítoló................... 371.50 371.50 Cseh I parbank................... 383.50 383.50 Pr ágai Hitelbank................. 587.50 532.50 Sz lovák Bank........................ 103.50 104.50 Zivnostenska........................ 377.— 376.— Angol.-Cslov. Bank.............. 75.50 77.50 Osztrák hitel........................ 62.25 62.25 Bécsi Union Bank.............. —.— 5S.5D Wiener Bankv ....................... 45.93 46.— Ju goslovenska-bank .... 68.— 69.50 Nordbahn.............................. 3555.— 3677.50 Cseh cukor...............................1042.50 1045.— Ho rvát cukor....................... 318.50 373.— Ko lini műtrágya................. 538.— 535.50 Ko lini kávé........................... 125.— 127.— Kolini petróleum................. 237.50 239.— Ko lini szesz...........................í 220.— 1220.— Te jipar r.-t. ........................ 010.— —.— El ső pilseni sörgyár .... 2530.— 2520.— Breitfeld-Danék................. 525.— o22.50 La urin és Klement.............. 347.— 343.— Ringhoffer........................... 5?9.— 668.— Cseh é szaki szén................. 1420.— —.— Cseh nyugati szén............. 240.— 340.— Al pine..................................... 143.— Í42.50 Poldi........................................ 484.50 434.— Pr ágai vasipar.................... 894.— 890.— Sk oda.............................. ■ 95 _ *535.— Po zsonyi kábel . ................. 1270.— 1250.— In wald..................................... 7/6.— 266.— + A budapesti értéktőzsde — ottani szerkesztőségünk teieíonjeientése szerint — ma tartott volt. Egyes, a csehszlovák távirati iroda jelentésében nem foglalt értékpapírok árfolyamai. M ok tár 170; Törökszentmiklósi 28; Pestszentlőrinci 44; Részvénysör 630; Osztrálk Légszesz 340; Féltén 1510. Előfordult kötések: . IXI8 IX/21. Ang.-Magyar........................ 35000 35000 Hazai bank........................... 125000 — Ma gyar Hitel....................... 335000 335000 Je lzálog................................. 31000 31000 Le számítoló........................... 66000 66000 Ma gyar-Olasz........................ 15500 1550C Osztrák Hitel.................... . 127000 128COO Me rkúr........................... . — — Ke reskedelmi bank.............. 970000 9500C0 Egyesült takarékpt.............. 30000 29000 Ma gy. ált. tkpt.. ................. 1'9000 120000 El ső hazai tkpt..........................20’5000 2090000 Borsod-Miskolci................. 193000 -99000 Co ncordia .............................. 39500 39000 Bu dapesti malom................. 144000 143000 Gi zella malom.................... 74000 76000 Hu ngária malom................. 107000 1C6000 Be ocsini .................................. 111C0ŰO 1150000 Északi szén........................... — — Es ztergom-Szászvár .... — — Felsőm, szén........................ — — Drasche .................................. 160000 160000 Magnezit . . . ..................... 1300000 1350000 Ma gy. ált. kőszén................. 2990000 3005000 Sa lgó ..................................... 460000 468000 Ur ikányi .............................. 108C000 1075000 Kó burg.................................. — — Csáky..................................... 6000 7000 Ma gyar fegyvergyár.... 630000 640000 Ganz Danubius........................2435000 2480000 :.Ganz villamos.................... 1250000 -290000 Ho fherr .................................. 139000 138000 Láng........................................ 91000 9sn00 Li ptak................ 42000 43750 Gy ón vagongyár................. 4+500 46000 Ri ma-..................................... 109500 110000 Schlick.................................. 47500 48000 Teudloff Ditrich ...... 40250 47500 Egyes- fa.............................. — 5500 Gu tmann.............................. _ 490000 Or sz. fa . . ........................... 460C0 49000 Li gnum-troszt........................ -i^OO 17000 Malomsoky ........................... 8000 9000 Ne uschloss........................... 700 759 Ré zbányái.............................. 36000 36000 Sz lavónul.............................. 65000 61000 Xa schitzi.............................. 190000 190500 Za bólai .................................. 160Ü0 16000 Adria..................................... ... ... At lantika.............................. 9999 ____ Le vante .................................. -514000 115000 Kö zúti..................................... ... ... Dé livasut . . ........................ 45000 44000 Al lamvasut........................... 383000 390000 Tr öszt ..................................... 256000 — Ma gyar cukor........................1-J050QC 1925000 Óceán •••••..............................13000 13000 Ma gyar szalámi................. ... ... Izz ó ....... ................. 1290000 1320000 Gy ón olaj.............................. 55000 55000 Pa rótl..................................... 300 SCO k£ }sz........................................ 81500 82500 Go ldberger........................... 12MK)0 1?oöoo Sp ódium. . .. ..................... 87000 93000 Hu ngária műtrágya .... n9ü00 120000 ivlotiicl ••••••••••• ___ ^7000 .................................. 300000 306000 ■ ............................... 128009 — p^ L......................................... 5800C 58000 őstermelő j .* ! i ! ! ! ! 31000 30500 + A cukortőzsde ma újbóli lanyha volt. Nyersedkor jegyzés Ausisig loko 150—155. + A budapesti gabonapiac — mint budapesti szerkesztőségünk telefonálja — ina csendes és üzlettelen volt. A következő árakat jegyezték: Tiszavidéki búza 385; rozs 275; takarmányárpa 285; sörárpa 355; zab 260; tengeri 285; korpa 185; repce 600. + Kedvíclen a bécsi tőzsde. A mai tőzsde kcdvtclén hangulattal nyitott s a legtöbb kuli.s.sz- érték alacsonyabb árfolyamot ért el. Később általános stagnálás állott be. Egyes csehszlovák és magyar papiatok azonban ellenállónak bizonyultak. Zárlatkor nyugodtság állott be. I Üzletiden a berlini tőzsde. A mai tőzsdén .1 vevők tartózkodása miatt teljes üzlcttclonség uralkodott és az árfolyamúi ivó csak kevésben változott- (.................................. DE VIZAÁRFOLYAMOK: Prága, szeptember 22. Devizák: Amsterdam 1360.75 Berlin 804.25 Buenos Aires 1362.50 Brüsszel 148.25 Helsingfors 84.87.5 Zürich 652.50 Oslo 722.50 Kopenhága 826.50 London 163.55 Madrid 486.75 Milánó 137.75 Newyork 33.75 Paris 160.25 Stockholm 908 Beigrád 60.15 Budapest 4.66 Bukarest; 16.30 Konstantinápoly 18.97.5 Riga 652.50 Szófia 24.55 Varsó 531 Bécs 476.25 Rio de Janeiro 459. Prága, szeptember 22. Valuták: holland 1360 német 803.25 belga 148 svájci 653 norvég 719.50 dán 826 angol font 163.30 spanyol 484.50 olasz 138.25 amerikai 34.40 francia 160.25 svéd 905.50 jugoszláv 60 magyai 4.7050 román 16.07.5 bolgár 24.30 lengyel 528.50 osztrák 474.50. Budapest, szeptember 22. Devizák: Amsterdam 286-60 Beigrád 12.67 Berlin 169.70 Bukarest 3.47 Brüsszel 3164 Kopenhága 17.401 Oslo 150.62 London 345.000 Milánó 29.37 NewyoTk 72187 Paris 3387 Prága 2111 Szófia 520 Stockholm 19135 Varsó 11548 Becs 100.27 Zürich 13756Berlin, szeptember. 22. Buenos Aires 1.698 New York 4-195 Rio de Janeiro 0.581 Amszterdam 168.57 Athén 6.09 Brüsszel 18.41 Danzlg 80.64 Helsingíors 10.565 Róma 17-10 Beigrád 7.48 Kopenhága 102.57 Lisszabon 21.075 Oslo 89.32 Páris 19.88 Prága 12.432 Zürich .80.95 Szófia 3-755 Madrid 60.32 Stockholm 112.66 Budapest 5.88 Bécs 59.09 Varsó 69.07Bécs, szeptember 22. Amszterdam 284.85 Beigrád 12.59 Berlin 168..66 Brüsszel 31.14 Budapest 99-26 Bukarest 3.44.5 Oslo 150.80 Kopenhága 172.80 London 34.36.75 Madrid 101.80 Milánó 28.86 New York 709.05 Páris 33.57 Prága 20.99 Szófia 5-14.25 Stockholm 190.20 Varsó 113.25 Zürich 136.77. Zürich, szeptember 22. Páris 24.52 London 25-11 New York kábel 5.18.25 Brüsszel 22.82 Róma 21.17 Madrid 74.65 Amszterdam 208.25 Berlin 123.30 Bécs 72.95 Stockholm 139.15 Oslo 111 Kopenhága 126.75 Szófia 3.75 Prága 15.35 Varsó 82.50 Budapest 0.007260 Beigrád 9.21 Athén 7-60 Konstantinápoly 2.94 Bukarest 2.50 Helsingf rs 18.05 Buenos Aires kábel 210. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP A felelős szerkesztő távollétében a szerkesztésért az adminisztratív főszerkesztő felelős. — Szlovenszkói szerkesztő: Teíléry Gyula, Tgló. Ruszinszkói szerkesztőség: Ungvár, Korjátovics(Széchényi-) tér 33. sz. Szerkesztő: Rácz Pál. Budapesti szerkesztő: Erdélyi Árpád, Budapest, VTI, Damjanich-utca 25-a, telefon 174—21. Kiadja: FlacbbarthErnődr. — Nyomatott a Deutsche Zeitungs-Aktlen-Gesellschaft nyomda- iában Prágában — A nyomásért felelős: O. Holik. £9»»Biciv!!&jKattDBKBQinon3!!ii!n«HBanBvaBBEh asanooaBBiiaieaB' | Á€B ! i vili&jiyeröre öerentiezen 2esi g hsntesáru üzeme naBVüan és kicsinyöen, saját íizleiőtoen ií IffiiBroa (iluvfir), Bozbs n. (W* i« I 3 a n’oonttEU3'aNC!aű'Bs»BEE)Bsai«ninsaBaaH£SK!na!3t;3»ie»ssiBanEK! Jasdkkó könyvesboltjában KoSice, Fő-utca 63. kaphatók: Szlovák- és Kárpátoroszországok uj ipartörvénye Ké 40.— Szlovák- és Kárpátoroszországok uj ipar„ törvényének végrehajtási rendeletéi I. rész Ke 30.— Novy íivnostensk^ zákon pre územie Slovenska a Podkarp. Russi Ke 7.60 Mihal: A szlovák nyelv 1100 sző alkalmazásával. 10 füzet egy tokban Ke 32.— Brábek: A cseh nyelv 1100 sző alkalmazásával eddig megjelent 7 füzet á Ké 4.— i Ili kimar A Prágai Magyar Hírlap könyvosztályánál Dúlok és kupiék. Nedesdea (Nyáron már ibolya nincs), Chry- santém (Két örökké szép orosz dal) 7.50 A bűnöm csak az, hogy szerettem (Uj és szép kabarédal) 3.—? Vándor gitáros (Kedves a szövege, jó a zenede) 5.— Soh’se higjj az éjfekete szemű nőknek (Dalkenugő) 3.— A szerelem elszáll (Hangulatos szép sanzon 7.50 Bajkál (Orosz dalkeringő 5.— Xénia Fedorovna (A legszebb orosz sanzon, magyar szöveggel) 7.50 Hinta, palinta 7.50 Mint a hulló csillag 5.— Barcarolla 7.50 Virágos zöld újra a promenád 5.— Merre élsz, merre jársz 5.— Kis Madmazel 5.— Ne sírj, ne sirj 5.— Süvít a szél 7.50 Fehér akác virág 5.— Ibolyák 5.— Búcsúzni jöttem 5.— Hányszor bocsássák meg 5.— Ha eljönne egyszer 5.— Ne tudd meg soha 5.— Bözsi ne sírjon 7.— Ez a legutolsó szerenád 5.— Tegnap 5.— Volga, öreg Volga 5.— Ö, jöjjetek ti behunyt szemű esték 5.— Ablakomban szép muskátli 5.— Bözsi nem sir (Válasz a „Bözsi ne sirjon“ dalra 5.— Ha kérdeznek felőlem 5.— Hopp, egy légy 5.— Szeress te mást (a „Te csak szeress" és „Egy ablaknál állj meg cigány" dallama 5.— Várlak édes 5.— Szerenád 5.— Ne higyje hogy elfelejtett 5.— Vágyódás 5.— Szellők szárnyán 5.— Udvari bolond 5.— Asszonyom, a tavaszt visszasírjuk 5.— Nyilik még a sárga rózsa 5.— Csókolnám most is (Verlorenes Glück) 5.— Lányokról leszokni nem lehet 5.— Csengő arany 5.— Miért vagy másé 5.— Csitt, szivem, ne izélj . . . 7.50 Meghalok utánad 7.50 Emlékszel-e? (Stí-tu?) 5.— Jó holdvilág (Luna dorme) 5.— Szálló sóhaj (Cat te ara jubit) 5.— Az éjszakában (Suspine crude) 5.— Az éjszakában (Suspine crude) 5.— Angora Shimmy-Fox 3.— Chopin-Shimmy 3.— Perpetuum Mobile Shimmy Fox 3.— Ham and Eggs, Java 3.— Jonathan (Er will einmal, sie vvill zweimal) 10.— Tutenkámen Shimmy Foxtrott 7.50 Senorba, Tangó ' 7.50 Rosarito, Tangó 7.50 Nem jönnek vissza már az évek 3.— Ezenkívül minden más itt fel nem sorolt dal és kupié is megrendelhető. KéflM EsalMtleníiiái | ' Primiis 3 és ütmei Wlmwimm | OO M ~ im 1 km. Oki 1777 g §§ Gyártja: ümomtol és Fia sör- és malátagyár r.-t. Kassán __________________________________s i : Valtidl budapesti Ménéi forrott cipőhét ®s«al*Is Mp IlJÉfiSsM 16, I szállt! 3980 8