Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)

1925-09-23 / 215. (958.) szám

4

■•mmvmcoa

Szerda, szeptember 23.

Kisebbségi Géniusz

— Eperjes lelke —

Eperjes, szeptember 22.

Az állomáson kocsik békebeli sora, néhány autó és egy autóbusz-monstrum várja a vendégeket. Forgalmas, mozgalmas kép- Már az első percben jó benyomást kap az ember.

Megyünk befelé a széles, tiszta főutcán.

Szokáshoz híven elmondom a városdicsérő banalitást:

— Nagyon kedves város, igazán nagyon kedves. Passzió lehet itt élni.

Rögtön meglepődöm.

A szokott „nono ... igen ... hát persze ... — de...“ elmarad. Az eperjesiek komolyan veszik a dicséretet és a bókot.

Csodálatos ez. Egész Szlovenszkón nem akadtam városra, ahol ez után a mondat után elhagyták volna a „de“-t és ne következett volna egy hosszú fölsorolás a kellemetlenségekről és a város levegőjének tarthatatlanságáról.

Itt egyszerűen azt mondták:

— Igen. Különösen kedves várossá ez- Nem is cserélném el mással.

A városok, fogadtatási versenyében én Eperjesnek Ítéltem oda az első dijat. Mert különös város lehet az, ahol az emberek nem szidják, hanem dicsérik napi robotjuk házsoros műhelyét.

*

Eperjes lelke magyaráz meg mindent.

Eperjes már a béke utolsó évtizedeiben egyedülálló és hasonliíhatatia-n helyet biztosított magának a vidéki magyar városok között.

Ellen tétben a nagyobb Miskolccal, Kassával — ahol a nagyváros kellemetlen oldalai és a kisváros rossz tulajdonságai a nagy és kisvárosok előnyei nélkül keveredtek —, megőrizte a kisváros és a vidék családias báját és jó tulajdonságait, anélkül, hogy mu- csaá lett volna. Kulturális és társadalmi életét — a Széchenyi-kör révén —, mondhatni, nagyvárosi nívón fejlesztette és tartotta ébren.

Az aszfaltos, gondozott főutca és a rá bekandikáló közeli erdős dombok olyan képet adtak a városnak, mint egy nagyvilágot járt és családba menekült öreg ur békességből és fölényből keveredett arca.

*

Eperjes megtartotta vezető pozícióját a szlovenszkói és ruszinszkói vidéki városok között is.

Beékelve a kevert és túlnyomóan szlovák Sáros múlttal terhes levegőjébe, mindig is a megértés nyugodt szelleme jellemezte- Ez a történelmi szellem biztos bázis volt most is a város szelemének egészséges fejlődéséhez.

A prevrat kevésbé rázta meg és hamarabb magához tért- A kölcsönös nyugalom elősegítette, hogy a szlovákok és magyarok Közt megelégedést keltő viszony keletkezett. Ellentét inkább a csehek és szlovákok közt mutatkozik. A csehek és magyarok közt kevesebb.

A magyarság szelleme egész Szlovenszkón itten közelíti meg legjobban a kisebbségi szellemet. Öntudatos, de nem handa- bandázik, ragaszkodik jogaihoz, de tiszteli a más meggyőződését is, nem zavartatja magát más nemzetü polgártársainak szabad életével, de jótempós folytatásban éli a maga magyar életét is.

Egyben szerencséje volt: vezetőembereit — mindkét részről jól választotta meg. Ez a választás sok esetben nem egyéb, mint a gyermek szülő-választása, de annál inkább szerencse.

Eperjes lelke példa-lélek.

*

A magyarságon belül is élénk bizonyságokkal üt ki a kisebbségi géniusz megváltó, ujszinü arcaEnnek előfeltételét rendszeres, komoly magyar kulturmunka hangolta tiszta hangokra. Nemes, fenkölt és kitűnő gyakorlati érzékkel megáldott vezető férfiak kezenyo- mát viseli Eperjes kulturális és társadalmi élete.

Eperjesen ma sem halt ki az élet. És ez íz élet ma is erősebb és lendületesebb, mint szinmagyar városok agyrázkódott fásultsága.

Kulturális életét egy szóval lehet jellemezni: munka. Komoly, vérbő és friss- sgészségü kulturmunka.

Társadalmi életét a fehér asztal körvonalazza meg. Eperjest bátran, lehet a „fehér tsztal városának" nevezni.

Aki ismeri a magyar lelket, ismeri a feKérjGk barálainhat ős olvasóinkat# hogy miniden kávéháziban és étteremben erélyesen követeljék lapunkat, a Prága: Magyar Hírlapot

hér asztal jelentőségét az olyan időkben, mint amilyen a mai, az tisztán fogja átérezni az elnevezés jelentőségét — ami a gyakorlatban komoly eredményeket mutat föl.

*

Kedve is maradt még a városnak.

Pedig a jó kedvet és a jó kedélyt legtöbb városunk elveszítette már- Már régen.

Eperjes még szórakozik is, kirándul, moziba jár, színházait látogat, táncol és' nevet. Még mindig több a könny és a szomorúság, mint a mosolygás. Még több a felleg,

mint a napfény.

■ De itt már azért szivárvány is van: Eperjes lelke. Aki Szlovenszkón magyar kulturális és társadalmi szervezkedést akar véghezvinni, az menjen el Eperjesre. Lesse el a város lelkét. Ez a szivárvány jó utat fog mutatni.

A kisebbségi géniusz kifejtését váróknak ezért példa-város ez a város, ahol az emberek nem vágynak másíivé és nem szidják agyonra napi robotjuk ház soros helyét.

Ez pedig sok mindent megmond. Ydő.

Látogatás a kassai ssovlethizban

A kassai kommunista szakmai és politikai szervezetek Éder-utcai otthona — fíáboru az

uj háziurak s a régi lakók között

— A P. M. H. kassai tudósítójától

Kassa, szeptember 22.

Édeir-utca 7. Frissen festett kétemeletes palota. Gyönyörű átijáróház vagy 30 lakással- A ház Kazinozy-utcai frontján mér sikerült ki'telepíteni a lakókat; itt vannak a párt különféle szerveinek irodai és a „Munkás" szerkesztősege. A kommunista édenbe a kapu alatti purgatóriumon keresztül jut a burzsoá polgártárs, ahol gyönyörűen megpingálí vörös freskók hirdetik a világiorrad'alom kassai előrehaladását. Akasztott ke rész tény szocialistákat döngetnek vaspörölyök s egy festett proletár olyan komolyan vicsorgatja a fogát, mintha a fejedet készülné leharapni. A freskók szépségét egyéb hatásosan megkomponált ütő ós nyúzó eszközök teszik tökéletessé, melyeknek hátborzongató hatása a legsötétebb panoptikumokat felülmúlja s előkészít a kassai szovjetház belül rejtőző egyéb borzalmaira.

Megililetödve sóhajtottam egyet s félénken körülnéztem, hogy nem skalpok lógnak-e az első emelet vasrácsos folyosójáról? Szerencsére csak Fekete Bélánál, a ház régi lakójánál poroltak szőnyegeket s nagy örömmel tapasztaltam, hogy a kitűnő vadász pompás kópéi csóváilgatták a gangról a farkukat, de hirtelen dühös vonításba kezdtek, mert az udvarban feltűnt egy borzas és nagyiiaju fiatalember, aki dikíátori arckifejezéssel tolt egy rozzant biciklit. A kapók őrjöngtek s a fiatal elvtárs sietve eltűnt a földszinti bejáraton.

Osztálygőgöt erőltettem az arcomra s elszántan benyitottam a legelső ajtón. Kellemes csalódásban volt részem. Igen barátságos polgári hivatal képe fogadott megelégedett arcú, móilett kisasszonyokkal. Az egyik csinos elvtársnőben felismertem régi törvényszéki ismerősömet, akinek nem kevesebb, mint nyolc hónap le ülni való ja van különféle utcai és a rendőrséggel való konfliktusaiból kifolyólag. Komoly és megbízható elvtársnő, akinek ismerősei szép karriert és még legalább 1—2 évi illával tartózkodást jósolnak renditlietetlen elveiért. Rajta kívül még egy szőke nő és két — ugylátszik — vendég elvtárs tartózkodott a szobában.

Jó ismerősök lehettek és vígan csipkedték a szőlőt egy papirstanicliból. A szomszéd szobában vígan kattogott az írógép s időközben kühahatszott, amint egy mély basszus hang szlovákul diktált és magyarul szidta a gépíró ismeretlent, aki úgy verte a gépet, mintha gépfegyvert kezelt volna, az olasz fronton... A basszista az eperjesi titkárságnak adott zordon utasításokat a napilappá alakult „Munkás" terjesztésére vonatkozólag nem éppen válogatott kifejezésekkel.

— A lapot minden erőfeszítéssel és munkával terjeszteni kell — harsogta. Skandalum, hogy maguknál a legtöbb a remittenda.

Megszólítottam az egyik hölgyet.

— Kérem, hol fizethetnék elő az Ifjúmunkásra?

Gyanakvó tekintet volt az első válasz, azután igy szólt az én kassai Lieb'knecht Rózsik ám :

— Tessék egy párt percet várni, mindjárt jön a kisasszony, foglaljon helyet.

— óvatosan elhelyezkedtem egy székre és csöndesen néztem a kisasszony valóban formás lábszárait, melyekre elsőrangú angol szövetből készült szoknya borult. A többiek kedélyesen majszolták a szőlőt s egyáltalában nem igyekeztek eltitkolni, hogy milyen jól mulatnak egymás között* Az idillikus helyzetet a basszus hang zavarta meg, amely egy tipikus könyvkommiumsta képében jelent meg s zordon egyszerűséggel utasította az elv társnőket, hogy nézzenek utána egy hiányzó aktának, az elvtárs vendégeket pedig mély fazekas-utcai hangon köszöntötte:

— Ali lesz a far.aktárral? Egy hét óta a kutya se törődik az ügyekkel. Gyertek be. mondok valamit — és közbe oldalt pislán - tO't't, jelezve, hogy nem akar idegen előtt beszélni. Az elv társak megértették a jelbeszédet és egy-kettőre bevonultak a másik szobába. Az udvarlóiktói megfosztott elvtársnők dühös pillantásokat küldtek felém s szerencse, hogy megjött a harmadik kisasszony, aki végtelen kedvességgel beirt az Ifjúmunkás előfizetőinek sorába...

Kifelé menet találkoztam Stier és Hor- kay elv társakkal, akik termelőszövetkezeti bútól bélelt arccal jöttek be éppen a kapu alatt és iszonyatosan szidtak valami Scihle- singer nevű embert, aki igen komisz lisztet szállított a szövetkezetnek.

Az első látogatás sikerén felbuzdulva tovább szaglásztam az épületben. Sikerült megállapítani, hogy a Mahomed-nagyságu bérháznak lakóit két nagy csoportra bontotta a kommunista házvétel. Az egyik párt

— az erősebb — aiz utálja a kommunistákat és szereti a régi lakását, ahonnan most az uj háziurak ki akarják tenni. A kisebb csoport, az a 111. internaeronáléért lelkesedik, de csak addig, amíg a lakásuk veszélyben nem forog. A ház 30 lakását alapul véve igy egész csinos háziháboruk zajlanak le, melyeknek casus belliiéül rendesen egy padlás vagy pince elcserélése szolgáltat okot. A kommunista háziurak minden lehetőt megtesznek, hogy a részükre szükséges lakosztályokból kimozdulásra bírják a régi lakókat. Ma az illető mondjuk az antiholsevisía listán szerepel, akkor a kommunistáknak gondjuk van rá, hogy megismertessék vele a házi szekatúrák legcélszerűbb módszereit. Elveszik a jó pincéjét és adnak helyette egy lyukat; a padlásán taggyűléseket tartanak s a fúvós zenekar leghamisabban játszó „Bass- fIügelhornist“-ái gyakorolnak az ajtaja előtt, nem is szólva a nagydobosról, aki este tízig is képes döngetni a kutyabőrt, a vörös cserkész a lépcsőn a tyúkszemedre lép és egész nap hallgathatod azt a finom nyeivragout, amit a nőmimkásszervezet szálas amazonjai a fejedhez vagdosnak hamisítatlan tábori zsargonban. A lojálisán viselkedő lakók eme gyönyöröket az antibolsevisfákkal egy mértékben élvezhetik, de nekik meg van az a „fölemelő" érzésük, hogy mindez a viiágíor- radalom nagy munkája előkészítésének az érdekében történik.

— Legjobban jellemezte a helyzetet a volt öreg házmester, aki a kassai szovjetházat a. Kazinczy-utcai ál latkertnek nevezte el, ahol késő éjszakáig vészes mormo gás ok, leopárd és himoroszlánszerü kiáltások jelzik, hogy valamelyik szakmai vagy sejtgyülésen hevés vihar volt a napirend körül.

— De ne higyje, uram, hogy ezek az uj lakók csak a politikáihoz értenek — mondotta ugyanez a derék bácsi nekem. — Tessék eljönni valamelyik este, hogy micsoda vdson- gatás van a kapu alatt, amikor a lépcsőháiz- ban az elvtársak jól megszorongatják az elvtársnőket hazamenet.

— Csinos nők járnak ide? — kérdeztem kíváncsian.

— Ahogy vesszük — felelte mély bölcsességgel informátorom.

Az udvaron újabb építkezések nyomait látni.

— Mi készül itt? — faggattam tovább a jó öreget.

— Kuglízót csinálnak. Azt mondják a kommunisták, hogy a keresztényszocialisták a városban levő nagyszámú kugli zó üknak köszönhetik sikereiket... A párt otthonát ezért szerelik föl két kuglizóval. De ez még semmi, kérem. Azt hallottam, hogy egy bárt akarnak ide építeni. ,

— Talán kommunista színpadot gondol?

— Nem. Bárt fognak ide építeni.

És lilába próbáltam meggyőzni az öreg bácsit, hogy én csak egy kommunista színpadról hallottam.

— No, majd meg tetszik Látni, hogy bar lesz — erősködött az öreg— Legyen magának igaza — tréfáltam

— aiz első sünöm azzal a szép kommunista gépirókisásszonnyal fogjuk táncolni, aki addig biztosan leüti a nyolc hónapot... b -ó.

Pillanatfelvételek a vajdasági városokról

Vajdaság, szeptember 22.

A sánta ördög nem nyugszik, a sánta ördög belekóstolt a vajdasági városok fölött váló repülésbe és rájött, hogy ha nem akar soha szükséget szenvedni, ezen a területen mindig talál bőven zsákmányt.

A szabadkai kiállítás

még mindig hálás téma, mert most már az első méregrohamokat fölváltotta a kellemes állapot; amikor az emberek a legborzasztóbb dolgokat is a humoros oldalukról nézik.

Legutóbb megáll api tóttá a P. M. H. fotó- riportere, hogy a ki állításon adtak el ugyan sorsjegyeket is, de a sorsolást nem tartották meg. Nohát megtartották! Tegnapelőtt tartották meg, szabályosan, minden előirt hó- kusz-pókusz pontos figyelembevételével és most — röhög dühében az egész Vajdaság. Eladtak 23.000 egynéhány száz sorsjegyet és a kedves véletlen úgy hozta, hogy a sorsjegytulajdonosok még egy nadrággombot se nyertek, mind a 47 nyers® mény a kiállítási igazgatóság megmaradt számaira esett.

Egy ócska Ford-autó és egy, valószínűleg rokkant tenyészbika voltak a főnyeremények, női arany karcsatíórától egy tucat patentnadrággombig változott a többi, még női harisnyakötő is szerepelt a listán és ezt mind, egytől-egyig a Lloyd nyerte.

A gyermekek sorsjegyesdit játszanak a parkban. Ez a legolcsóbb.

Hová lett a zentai iöld?

Ez is odakivánkozik a lemezre. Zenta Jugoszláviának a legtnagyarabb városa,

40.000 lakosa közül még a hatalmas arányú telepítések után is 90% a magyar.

Zentának sok furcsasága van, ott van például a tiz éve épülő katolikus templom, amit nem engednek fölépíteni, mert eltakarná a háta mögött álló szerb templomot, inkább ott pusztul, mint egy középkori váromladék. Van Zentának egy nevezetes halálsorompója is, ahol négy, párhuzamosan futó vasúti vágány nyitva áll az országúinak, úgy, hogy néhány nappal ezelőtt egy autót ütött el a tolató mozdony öt utassal, most két napja pedig egy kisiklott vagonból 17 sebesültet szedtek ki.

Van Zentának magyar gimnáziuma is, amely mindig csonka, mert a jól és céltudatosan alkalmazott névvegyeiemzés gondoskodik róla, hogy egyik, vagy másik osztályba ne jusson annyi tanuló, amennyit a törvény előír (I—IV.: 30, V—VI.: 25, VII— VIII-: 18). Az idén a hatodik fog hiányozni a sorrendből, jövőre természetesen a hetedik és igy tovább.

A legnevezetesebb mégis az agrárreform Zentán. Tizenöt, vagy huszonötezer hold földje volt a városnak, amit az utolsó barázdáig elvettek, fölosztottak még vagy húszezer lioidnyi magántulajdont, mégis kiderült most az agrár reform revíziójánál, hogy háromszáz battonyai optált szerb és kétezerháromszáz zentai magyar földigénylő maradt föld nélkül.

Ennyien jelentkeztek a fölhívásra és most fő a Rádiós Paole agrárreformminisz- ter feje, honnan elégíts^, ki ezeket? Hiszen a 2300 magyar nem volna gond, azokat köny- nyü elintézni, de ott vannak a Magyarországból átcsalogatott battonyaiak, azok nagyon tudnak és mernek lármázni és sehogy sem akarnak a fölajánlott Rigómezőre menni kavicsot szántani és az albán rablókkal háborúskodni.

Még a divánok sorsa sem egyforma: hol kidobják, ho! nem

Nagybecskerek a Bánság központja. To- rontál- és Temesmegyékből lett egy nagy megye, illetve azoknak Jugoszláviához tartozó részeiből, mert a jobb és a nagyobb részeket elszedte a kedves szövetséges: Románia.

Becskereken az történt a héten, hogy a helybeli radikális párt alelnöke, egy szerb kisgazda a város legfényesebb kávéházában délután 5 órakor, amikor a legtöbben voltak jelen, megverte a rendőrfőkapitányt.

Leteperte a földre és úgy verte meg, mert az ügyészség rendeletére elő merte vemindenki csak

Mert és lse Mraan vesz,

föratlsiftva, Radnttnü ul.

Telefon 1920 és 2őCi>.

VTYTYfVVT VV▼Y YTYY VTYTffV YT