Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)

1925-08-04 / 173. (916.) szám

Kedd, augusztus 4. Javulás, de még mindig hűvös és változékony. Nyugati szél. — (A szociáldemokrata párt kudarca Szomolnokhután.) Gölnicbányáról jelentik: A balul sikerült svedléri és óvizi szociáldemo­krata pártülés után Wittich képviselő Szo- molnokhután próbált szerencsét de hasonló kudarc érte, mert az egybehívott népgyü- lésen mindössze négy férfi és két asszony jelent meg. — (A Beniczky-iigyben Kóbor Tamást is vád alá helyezték.) Budapestről jelentik: A királyi ügyészség most készítette el a Bé­ni czky-ügyben indítványát, amelyet a bünte­tőtörvényszékhez, mint sajtóbirósághoz a tegnapi napon terjesztett be. Az ügyészség sajtó utján elkövetett kormányzósértés és hivatalos titok elárulásának vétségével mint szerzőt vádolja Beniczky Ödönt. A vádirat ezen kívül Beniczky Ödönt és Kóbor Tamást, a megszűnt „Az Ujság“ felelős szerkesztőjét, mint tettestársakat tiltott közlés vétségével vádolja és indítványozza Beniczky fogva- tartását azzal a megokolással, hogy tekintet­tel a várható büntetés nagyságára, Beniczky szökésétől tartani lehet. A vádirat szerint kü­lönben semmivel sincs igazolva, hogy Be­niczky Ödönnek olyan rendes keresetforrása, vagy nagy-értékű vagyona van, amely ottho­nához szorosabban fűzné. — (A cséplőgép áldozata.) Komáromi tudósítónk jelenti: Galambos Károly cséplő- géptulajdános cséplós közben a géptől eífor* dúlt és eközben a gép dobja jobb karját el­kapta és azt tőből kiszakította. A szerencsét­lenül járt gazdát beszállították a komáromi közkórházba, ahol műtétet végeztek rajta. — (Ruszlnszkó villamosítása a nagyszöl­lösi képviselőtestület előtt.) Munkácsi tudó­sitónk írja: Nagyszöllős képviselőtestülete július 31-én tartotta rendes évi közgyűlését. Az ülésen a város állást foglalt Ruszinszkó villamosítása kérdésében. A kormány erre a célra 20 millió cseh korona szubvenciót, vagy pedig a szükséges központi vízmüvek fölépítését ajánlotta föl. A képviselőtestület ez utóbbi mellett döntött. Felajánlja a város a közhasznú részvénytársaságnak meglevő telepét s előzetes költségek céljaira, egyszer és mindenkorra 12 ezer koronát szavaz meg. Néhány helyijellegü ügy letárgyalása után Steiner képviselőtestületi tag indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy a jégkártól sújtott lakosság számára nemcsak az egye­nes adók elengedését, hanem háromévi teljes adómoratóriumot kér. & ienggei karaftgmiRtszter amerikai prepaiaiéa Kiíratja Varsó, auguszus 3. A lengyel távirati iroda jelentése szerint Skrzynski lengyel külügyminiszter amerikai kőrútján szomba­ton Newyorkban rádió utján nagy beszédet intézet az amerikai néphez. A miniszter hét­főn Philadelphiát látogatja meg, kedden pe­dig, amerikai tartózkodásának utolsó nap­ján, newyorki gazdasági körökkel fog kon- ferenciázni. Skrzynski szerdán indul vissza Európába. Nem politikai gyilkosság történt Bécsijei? a fa)«£t$k és szoclúi- demokratAk isszeesapAsinAi Becs, augusztus 1. Neumann szocialista polgármester temetésén szombaton nagy­számú szociáldemokrata munkás és a köz- társasági védegylet több tagja vett részt. A temetés után a gyászünnepségről visszatér­tek és a nemzeti szocialista fiatalság között heves összeütközésre került a sor a Prater- strassen és a Pratersternen, amelynek során a kisebbségben lévő nemzeti szocialistákat a köztársaságiak egész a rendőri őrszobákig szorították. Verekedés közben egy ember hirtelen fölsikoltott, a rendőrség felé rohant s azt kiáltotta, hogy megszurták. A sebesül­tet azonnal gondozás alá vették s egy kö­zeli szállóba vitték, ahol azonban csakhamar meghalt. A rendőrség megállapította, hogy a halottat, aki a szive környékén kapott kés- szurást, Mohabeinek hívják s egy szénkeres­kedő fia, a keresztény nemzeti tornaegylet tagja volt. A hatóság azonnal erélyes nyomozást kezdett s megállapította, hogy a gyilkos Seidel Ferenc hírhedt késelő. Az is kitűnt, hogy nem politikai gyilkosságról van szó, mert Seidc! egyetlen politikai pártnak seni tagja s saját bevallása szerint akkor kere­kedett kedve a beavatkozásra, amikor vé­letlenül meglátta a verekedést. A tettet egyszerű g^lkossági vágyban Wette el. A gyilkost egy órával a tett elkö­ltése után letartóztatták. — (Uj vegyészmérnök.) Elischer Zoltán, Elischer Lajos nyugalmazott góbii eb árnyai árvaatya és takarékpénztári igazga'ó fia vegytani mérnöki oklevelet nyert. — (Gyújtogat a villám.) Lévai tudósi- tónk jelenti: Az idei zivataros nyár villám- csapásai már számos esetben okoztak tüzet- Most Bakabányán Weinziller Ede gazdasági épületét gyújtotta fel a villám. A tűz a szóim szed gazdaság épületére is átterjedt, azt is elhamvasztotta és sok takarmány veszett oda. Biztosítva nem volt. (Baldwin Délíranciaországban.) Páris- ból jelenti a Petit Párisién: Baldwin angol miniszterelnök szabadságának nagy részét Aix fürdőben, Délfraniciaországban fogja tölteni. — (Halálos szerencsétlenségek a Magas Tátrában.) Poprádról jelentik: Az elmúlt hé­ten négy halálos szerencsétlenség történt a Magas Tátrában. Három lengyel turista, egy férfi és két tizennyolcé vés leány vezető nél­kül indultak neki a Ferenc József-csucsnak. A három turista egyszerre lezuhant és ke­resőik már csak összetört holttestüket talál­ták meg. — Diesel Vencel főtanitó unoka- huga és egy másik hölgy kíséretében a Ten­gerszem-csúcsra indult. A szívbajos Diesel két-három órai pihenő után a Hunfalvi-hágó­tól visszafordult, a Poprádi-tó menháza kö­zelében azonban hirtelen rosszul lett és né­hány pillanat alatt meghalt. — (Jótékony adomány.) Gölnicbányáról Írják: Römer Henrik, a Csáky-féle prakfalvai uradalom erdőmérnöke mintegy 3000 korona értékű tanszerrel ajándékozta meg a gölnic- bányai egyesületi polgári fiú- és leányiskolát. — (Az átutazás! vizűm megszerzésének uj rendszere.) Az UTK értesülése szerint augusztus elsejétől kezdve a csehszlovák ál- lamvasutakom az ország területén átutazó idegenek az átutazó vízumot kétszeres ille­ték ellenében a csehszlovák határállomáso­kon is beszerezhetik. — (Lefüleltek egy veszedelmes vasúti zsebtolvajt.) Tegnap este a prágai Masaryk- pályaudvaron szolgálatot teljesítő deteikiv* nek feltűnt egy gyanús ember, aki feltűnően sóikat forgolódott a Prága—pozsonyi gyors­vonat utasai között- A detektív utánaszál'lt a vonatba és melléje állt a gyanús alaknak. Nemsokára érezte, hogy a szomszédja koto­rászni kezd a zsebében, mire letartóztatta. Kiderült, hogy az elfogott utas Jávorszky Pál lengyelországi illetőségű notórius zseb­tolvaj. Átkutatásakor számos idegen igazol­ványt és nagyobb mennyiségű pénzösszeget találtak nála. Jávorszkyt gyanúsítják.) aki ed­dig 10 évet ült a börtönben, az utóbbi na­pokban Po7cr,nv—Karlsbad vasúti vonalon történt lopások elkövet ősével is. — (A nagyszerű karlsbadi idény.) Karls- badi hivatalos statisztikai jelentések szerint a fürdőben augusztus elsejéig összesen 41662 ember keresett ezidén gyógyulást. — (A komáromi vegyes ipartársulat a megalakulás előtt.) Komáromi tudósitónk je­lenti: Vasárnap délelőtt nagyszabású érte­kezlet volt Komáromban a járási általános ipartársulat megalakulása ügyében, melyen a komáromi járás 24 községének számos ipa­rosa és kereskedője jelent meg. Az értekez­leten BoMoghy Gyula ipartestületi elnök töl­tötte be az eilnöki tisztet Ivánfy Géza volt iparhatósági biztos pedig mint előadó ismer­tette az uj ipartörvényt és a járási ipartársu­lat alapszabályait, szervezetét és hatáskörét. Beható vita indult meg ezen és az uj ipartár* sulat tagjai körzetek szerint vesznek -részt az ipartársulat tevékenységében, mely augusztus 16-án tartja Komáromban alakuló közgyűlését. — (Reinitz nyomtalanul eltűnt.) Bécsből jelentik: A szatmári börtönből váratlanul megszökött tömeggyilkos, Reinitz . Jakab utáni kutatások teljesen eredménytelenül végződtök. Eddig még a szökés körülményeit sem lehetett kideríteni. Valószínű, hogy Reinitz Szeme toroszorsz ágba, vagy a Bal* kánra menekült. — (Zászlóavatás.) Gölnicbányáról jelen* tik: A gölmicbányai bányászok augusztus 2-án avatták fel zászlójukat. A misét Znak Rezső róm- kath. lelkész tartotta. — (Előadás az ipartörvényrőí.) Gölnic* bányai tudósitónk írja: A szepesi német párt meghívása folytán Tichy János ipartanácsos múlt vasárnap Gölnicbányán a nagyvendéglő egyik termében előadást tartod, az - aj mar­törvény előnyeiről és hátrányairól. Az elő­adáson nemcsak Göhűcbánya kereskedő és ipar világa, de a vidékről is nagyon sokan vettek részt és nagy figyelemmel hallgatták végig az érdekes előadást. — (Üres a lévai járásbíróság fogháza.) Lévai udósitónk jelenti: A nagykereskényi véres búcsú hőseinek a komáromi törvény­székhez történt á tik isér és-ével a. lévai járásbí­róság fogháza teljesen megürült. Erre évek hosszú sora óta még nem volt példa. — (Halálos esés.) Komáromi tudósitónk jelenti: Nemesócsán Beke István gazda az osztagot rakta, ami közben a lazán rakott magas osztag eldőlt s a magas létra végén álló Beke nagy ívben repült le az osztaggal együtt zuhanó létráról, oly szerencsétlenül, hogy szörnyet halt. — (Uj megállóhely a királyháza— kőrös­mezői vonalon.) Nagyszöllősi tudósitónk írja: Augusztus elsejétől a Királyházáról délután érkező és a délelőtt Kőrösmező felől jövő gyorsvonat Técső állomáson megáll. Ezáltal régi óhaja teljesül a téesőieknek, akiknek ed­dig Busíyaházán, illetve Taracközön kellett leszállini és személyvonaton, vagy kocsin megtenni a hátralévő utat. — (Aranylakodalom.) Rimaszombatból írják: Jurasikó Jakab nyugalmazott műszaki főtanácsos és neje a múlt héten ünnepelték boldog házasságuk 50 éves évfordulóját. A közbecsülésben álló aranylakodalmas párt a róm. kath- templomban Szémari Endre pápai prelátus áldotta meg. irniy' ti ©tu 00CX50QCCSXX»OO«JQQCXXXX5OQOO0CaCQ Jobban és erősebben lehet hallani a Philips Raiiúlinpík ImálatáBáí Kapható minden rádiókereskedésben Gyermekkocsikat csak Kovács István üz­letéből Rimavská Sobota, z. Gemer ren­deljen. Németország legyőzte Magyarországot a stafétauszásban Magdeburg, augusztus 3. A Német Uszószövetség rendezésében szom­bat és vasárnap folyt le Magdeburgban a nérhet- magyar stafétaválogatott uszómérkőzés, amely a németek 3:2 pontarányu győzelmével végződött. A verseny eredményei: 4szer 50 méteres gyors­staféta Magyarország (BáTány, Gáborfy, Bics- key I, Szigric) 1:56.2, 2. Németország (Heinrich, Dahlen, Fröhlich, Ohlrogge) 1:57.5. 4szer 200 sza- badstilü staféta Németország (Rademacher, Hein­rich, Heizmann, Schubert) 10:3, 2. Magyarország (Gáborfy, Bicskey I, Magyar, Szigricz) 10:25. A magyar együttes károsan nélkülözte az eltiltott Eperjessy és Bárány hiányát, akinek orvosa nem engedte meg a 200 méteren való úszást. Radema­cher a start után azonnal 4 méter előnyt szerez, amelyet a többiek 20 méterre megnövelnek. A magyar staféta utolsó tagja, Magyar 30 méterrel második. 4szer 50 m hosszstaféta Németország (Rademacher, Denecke, Fröhlich, Heinrich) 2:12.8. 2. Magyarország (Jung, Homonnay, Bartha, Bá­rány) 2:16.1. 4szer 100 m szabadstilü staféta Né­metország (Fröhlich, Rademacher, Heizmann, Heinrich) 4:19.4, 2. Magyarország (Bicskey, Szig­ricz, Gáborfy, Bárány) 4:24.6. Vizipoló Magyar- ország—Németország 4:2 (2:0). Pontarányban győztes Németország 3:2. Cseh csapatok győzelmi útja Lengyelországban Szombaton és vasárnap a cseh futball Len­gyelországban vendégszerepeit és ott jelentős eredményeket ért el. összefoglalva az alábbiak­ban adjuk a lengyelországi eredményeket: Prága—Krakó válogatott 3:0 (1:0). 8000 néző előtt folyt le szombaton Krakóban a két város közötti mérkőzés, amelyen a cseh csapat igen szép játékot produkált. A prágaiak a következő felállításban szerepeltek: Planicka, Hoyer, Zeni- csek, Cipere, Carvan, Kolenaty, Wimmer, Seve- rin, Beibl, Csapek és Bures. A gólokat Severin, Beibl és Bures lőtték. Elfogulatlanul és kitünően bíráskodott a pesti Ivancsics Mihály. Prága—Varsó válogatott 3:2 (1:0). A mérkő­zést déli tizenkét órakor játszották le. Az uta­zástól és a tegnapi meccstől fáradtan a kissé sziik pályán a prágaiak tudásukat nem tudták teljesen kifejteni. A varsói csapat a krakóinál jobb volt. A gólokat Hoyer (2) és Beibl lőtték. A Sparía Lembergben a Pogonnal mérkőzött. Szombaton 2:0 (1:0) arányban, vasárnap pedig 4:2 (1:2) score-ral győzte le a lengyel elitcsapa­tot. Mindkét csapat a legerősebb felállítással szerepelt, a Sparta azonban techinkailag és játék- készségben felette állott ellenfelének. A Sparta legjobb emberei Hoyer hátvéd és Steiner voltak, Hochmann kapus a második mérkőzésen gyön­gébben védett. A DFC Lodzban szombaton a Touring Clu­bot 10:0 (8:0) hatalmas gólaránnyal győzte le. A németek valóságos iskolaiátékot produkáltak, a nézőközönség nagy ünneplésben részesítette őket. Kannhauser 4, Szedlacsek- 2, Less 2, Bobor ■ és T'haut 1—1 gólt lőttek. Vasárnap a DFC a Lodzi SK-t győzte le 4:0 (1:0) arányban, szintén hatal­mas fölénnyel. A gólokat Bobor (2), Less és Szed­lacsek lőtték. Maresevszky biró kitűnő volt. Az Union Zsizskov Posenben vendégszere­pelt. Szombaton a Wartától 2:1 arányú vereséget szenvedett. A győztes gól 11-esből esett. Vasár­nap a revánsmérkőzés 3:3 (0:3) eldöntetlenül végződött. A prágaiak a második félidőben lelkes finissel kiegyenlítenek. A csapat legjobb embere Csiszár volt. A cseh uszók 46:41 pontaránnyal le­győzték az osztrákokat. Szombaton kezdő­dött meg Budweisban az osztrák—cseh vá­logatott uszómérkőzés. amelynek első napját kedvezőtlen időjárás befolyásolta. A szom­bati nap cseh győzelmekkel végződött, az osztrákok várakozásszerüen megnyerték a vizipolómérkőzést 4:2 (2: l) arányban. — Az első nap eredményei: 200 m. női mellúszás: Tautermann (Cs) 3:36.5, Lövy (A) 3:37.8 uj osztrák rekord. 100 m. szabaduszás: Bicak (Cs) 1:03.2 országos rekord, 2. Lichtenstein (A) 1:06.3, 3. Getrauer (Cs). 200 m. mell­úszás: Piowatny (Cs) 3:11.2, 2. Friedberger (A) 3:16.2, 3. Pekarek (Cs) 3:1818. 3X100 m. női staféta: Ausztria 4:41.4 uj osztrák rekord, 2. Csehország 4:42 uj cseh rekord. 4X200 m. férfi staféta: Csehország (Bicak I. és II.. Le- gát, Á.níoS) ILII uj rekord, 2. Ausztria 12:12.7. — A vasárnapi eredmények: 400 m. szabaduszás: Antos (Cs) 6:04.2, 2. Bicak 6:05.3, 3. Guth (A) 6:17.5. 100 m. hátuszás: Dworcsák (A) 1:14.7, 2. Legát (Cs) 1:16.6. 100 m. hátuszás hölgyeknek: Breiteger (A) 1:30.4, 2. Lövy (A), 3. Tautermann (Cs). 100 m. szabad hölgyuszás: Koeh (A) 1:18, 2. Cba- lupka (Cs) 1:22.6. 3X100 m. staféta: Ausztria 3:54, 2. Csehszlovákia 4:07. Pontversenyben győztes Csehszlovákia 46, Ausztria 41. A verseny keretében belül lejátszott Prága— Bécs vizipólómérkőzés a prágaiak 4:3 (0:2) győzelmével végződött. A kassai Hakoah nemzetközi uszóversenye. Kassai tudósítónk jelenti: A budapesti VÁC 12 tagú uszógárdája, élén Szálaival, Magyarország multévi miiugró bajnokával, tette a kassai Ha­koah vasárnapi uszóversenyét színessé, nívóssá, melyet egyébként a kerületi rekordok napjának is nevezhetünk. Eredmények: 100 m gyors Szabó VÁC 1.12 p, 2. Eckstein VÁC, 3. Kladek KAC. 100 mell ifj. Jaschkó KAC 1.36 p, 2. Linhard CsSK és 3. Gniese Slavia. Másfél m-rel biztosan győz. 50 m gyors szenior Vermes VÁC 32 mp, 2. Somos VÁC, 3. Szabó KAC. Vermes tehetséges úszó. 100 mell Bradác CsSK, 2. Vozáry KAC. Idő 1.28 p. Zsuparekord. 6 m-rel első. 30 m gyors leányok­nak: Sidlauer KAC 45.1 mp, 6 induló, zsupa­rekord. Fölényesen győz a fiatal, tehetséges ver­senyző. 50 gyors ifj. Földi KAC a 2.-nak beérkező Nadler VÁC fölött 1.5 m-rel, zsuparekorddal 33.2 mp alatt, a nap legszebb versenye, 7 induló. Plunehing: Jaschkó KAC 14.43 m-re! megdöntötte a régi 13.76 m-es rekordugrást, 2. Szabó KAC 13.5 m. 8 induló. 3szor 66 kétharmad m staféta VÁC A. csapata karcsapással a KAC együttese előtt. Utóbbiban Messinger pompásan úszva a 2 m-es hátrányt 2 m-es előnnyé változtatja át, de Földit Vermes lehúzza. Ezután a nagyszámú sportközönség lélekzetvisszafojtva gyönyörkö­dött, majd tapsolt a nagyszerű, szinte tökéletes szabókat és műugrásokat bemutató Szálainak, öt felváltva a 12 éves Fricsovszky Slavia hasonló­képp a magas trambulinról utánzott ugrásai kö­vették általános tetszést és, humoros hangulatot teremtve, mert a kis búvárúszó az uszoda mélyé­ről a ledobott koronásokat is felhozta. 3szor 33 egybarmad sprintstafétában a VÁC A. csapata győzött 1.02 p idő alatt a VÁC B. ellen. 4 induló. 100 m hát,úszásban Messinger KAC Nadler VÁC előtt könnyen győz fél uszodahosszal 1.28 p alatt ellenfelek1 nélkül. Vizipolóban a VÁC csapata 6:0 arányú váratlan győzelmet aratott a tartalékolt s szinte letörtség lászatát keltő KAC csapata fö­lött. A KAC nélkülözhetetlen Neményi B.-.ia ez­úttal Budweisban szerepelt Cseh szí. és Ausztria vizipolómeccsén. A KAC csapata rendszertelenül, sőt helyenként durván (Klein) játszott, míg az öt­letesen és gyorsan működő VÁC szép összjáték és lövőkészség mellett 4:0 félidő után biztosan veri veszélytelenné vált ellenfelét. A Hakoah rendezésben még járatlan, de dicséretes a VÁC amatőr viselkedése a leutazás dolgában és a Ha­koah kezdeményezése az uszósport fejleszté­sében. ' mé g>

Next

/
Oldalképek
Tartalom