Prágai Magyar Hirlap, 1925. július (4. évfolyam, 145-170 / 888-913. szám)

1925-07-23 / 163. (906.) szám

Csütörtök, julius 23. Túljegyezték a magyar városok külföldi kölcsönét Budapest, julius 22. Budapesti szerkesz­tőségünk telefon jelentése: Amszterdamból érkező jelentés szerint a magyar városok jegyzésre kibocsátott kölcsönét jelentéke­nyen túljegyezték, ugyannyira, hogy az ösz- szes nagyobb jegyzéseket nem is lehetett már kielégíteni. Az síi jugoszláv kormány Bemutatkozása „Soha még ily kedvező helyzet nem volt az állam békéjének kiépítésére/* Belgrad, julius 22. Juricsacs igazságügy­miniszter és a minisztertanács alelnöke teg­nap délután négy órakor a parlamentben föl­olvasta az uj jugoszláv kabinet nyilatkozatát, mely többek között a következőket mondja: A mai kormány megalakulása a két legna­gyobb jugoszláv parlamenti párt megegyezé­sének köszönhető. A nemzeti radikális párt és a horvát párt egyesülten az ország nagy többségét képviseli s ezzel az uj alakulattal meg van a lehetőség az egyértelmű, szép alkotó munka elvégzésére. Juricsacs ezután a kormány programját vázolta s kiemelte, hogy elsősorban a gazda­sági politikát és a közigazgatást kell meg­javítani, a szociális haladás fölött kell őrködni és igyekezni kell az ország és az állam biztonságát megőrizni. A mai kormány külpolitikai szempont­ból ugyanazon az utón fog haladni, mint az Addigi kormány és teljes szolidaritásban fog élni az összes baráti államokkal, melyek Nagyjugoszlávia létrehozásánál közre­működtek. Soha nem volt nagyobb remény arra, hogy ez az állam békés s boldog életet kezd­jen, mint most, amikor egyinásratalált az egyazon nép két, eddig évszázadokon ke­resztül politikailag és érzelmileg elválasztott ága. — A kormány nyilatkozatát a Ház több­sége tetszéssel vette tudomásul. — (A breszlaui nemzetközi sakkverse9 nyen) tegnap érdekes epizód történt. Sae- misch elaludta a verseny idejét, mire a pon­tot ellenfelének: Niemzovitschnak ítélték oda- Bliimisch Tarrascht, Wagner Bogoljubovőt, Rubinstein Moritzot, Réti Go-tschal.lt győzte le. A Grünfeld—Becker parti remissel vég­ződött. A verseny állása a III. forduló után: Bogoljubov, Réti, Wagner, Grünfeld, Becker 2, Rubinstein, Saemisch, Niemzovitseh 1-5, Tarrasch 1 (1), Gotschall 1, Bliimisch 0.5 (l), Moritz 0. — (Járványkórházat épitenek Érsekújvá­réit) Tudósitónk Írja: A nyitrai nagyzsupa az állam segítségével s az érsekujvári járás községeinek hozzájárulásával mintegy 6— 700.000 koronás költségvetéssel járási jár­ványkórházat épiítet Érsekújvárod a köz­kórház szomszédságában. Érsekújvár városa egyik legutóbbi közgyűlésén 20.000 korona hozzájárulást szavazott meg a járvány-kórház céljaira, ezt azonban a zsupai főorvos azzal az indokolással keveselíe, hogy Nagysurány község 70.000 koronát ajánlott föl. A főorvos Érsekújvár város teljesítőképességét 100.000 koronára becsülte s ennek megszavazását kérte. A tegnapi közgyűlésen a városi képvi­selőtestület 40.000 koronára emelte hozzájá­rulását. — (Botrányba fűlt a ftelizi ipartestüleí alakuló gyűlése.) Érsekujvári tudósítónk írja: A julius 1-én életbeléptetett uj ipartörvény értelmében a zselizi járás iparosait és kere^ kedöit julius 19-én délelőtt 10 órára ülésre h'ivt-a össze az ottani járási főnökség. Az egész jársból oda özönlöttek az iparosok, úgy hogy vagy 400-ra szaporodott a számuk, amikor Lingauer szolgabiró a gyűlést meg= lyitotta a Stefkó vendéglő nagytermében Különösen Nagysalló volt erősen képviselve, mint a járásnak Zselizen kívül legnagyobb iparos gózpontja. A gyűlés megnyitása után azonnal a terjedelmes alapszabálytervezet felolvasásához kezdtek. Amikor azonban dél- felé az alapszabályok 37=ik pontjához értek, egy kommunista asztalos a zsúfolásig meg­telt terem közepén egy székre állva kommu- ásta kortesbeszédbe fogott. A teremben em zűrzavar támadt, úgy hogy a hatóság l.épvb selője sem juthatott szóhoz s a gyűlést be kellett rekeszteni. A gyűlés résztvevői között a járási ipartestület székhelyét illetőleg is mélyreható ellentétek mutatkoztak, amelyek kirobbanását csakis a gyűlés váratlan bere­kesztése és feloszlatása akadályozta meg. Az iparosok egy része ugyanis a nagysallóiak kezdeményezésére a székhelyet Nagysalló- ban akarja, viszont a zseliziek a járási szék- hely mellett kardoskodtak. Volt olyan nézet is, hogy a zselizi járás a lévaival összevont ipartestületet alakítson, Léva székhellyel, ami anyagi szempontból jelentene nagy megtaka­rítást. — (Elmaradnak az idén a nagy hadgyakorla­tok.) A Loko Press értesülése szerint az idén nem lesznek nagy hadgyakorlatok. A záró-gya­korlatokat az egyes hadosztályok keretén belül tartják meg. Csupán Szlovenszkón tart két hegyi­brigád nagyobbszerü manővert. — (Meghalt Mikovényi Jenő.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Miko­vényi Jenő, a hatvani kerület egységespárti képviselője ma reggel 49 éves korában vá­ratlanul elhunyt. A képviselő halálával megüresedett kerületben máris megindult a mandátumért a harc, amelyben a fajvédők csoportjából Turchányi Egon, a liberális pár­tok képviseletében Póka-Pivny Béla, továbbá Hencz Károly vesznek részt. — (Tanitók kirándulása.) Gölnicbányáról Írják: A poprádvölgyi német tanítóság augusztus 3. és 4-én kirándul a Gölnicvölgy- be. Az első napon Gölnicbánya városát, a másodikon Szepesremete, Svedlér és Merény bányavárosokat tekintik meg. Azután gya­logszerrel Bindtbányán keresztül Márkus- falvára mennek. — (Uj betonhid épül Besztercebányán.) Besztercebányai tudósitónk jelenti: A zólyo­mi nagymegye közlekedési és pénzügyi bi­zottsága e napokban elfogadta az uj Garamhid felépítésére vonatkozó javaslatot. Az uj be­tonhid közvetlen a Káptalan-utcával szemben fog épülni, közlekedési szempontból azonban előnyösebb lenne, ha a hidat a közvágóhíd melletti fahíd helyébe építenék. — (Nagy tűz Komjáton.) Nyitrai tudósí­tónk írja: A nyitramegyei Komját községben tegnap kora hajnalban ismeretlen okokból kigyulladt négy csűr és porig leégett. Min­tegy 300 mm. gabona vált a tűz martalékává és leégett egy cséplőgép is. A jelek szerint a tüzet gyújtogatás okozta. — (Goldstein szabadlábon.) Pozsonyi tu­dósítónk jelenti telefonon: Goldstein Frigyes pozsonyi ékszerészt, akit az angol fontcsalá­si pörben elítéltek, ma délelőtt százezer ko­rona kaució ellenében szabadlábra helyezték. ! f% j*| f f íp sisippan \ la UmIII mosópor jpsr a leaiabb mosószerek. -w| Gyermekkocsikat csak Kovács István üz­letéből Rimavská Sobota, z. Gemer ren­deljen. — (A pokrokárok pozsonyi demonstrációja a Vatikán ellen.) Pozsonyi tudósítónk jelenti. A cseh és szlovák haladó pártok pozsonyi szerve­zetei a légionáriusokkal együtt hétfő estére tilta­kozó gyűlést hívtak össze a Haltérre, hogy a nucius távozásával kapcsolatban demonstrálja­nak a Szentszék ellen. A gyűlést Kokeá légioná­rius nyitotta meg. Pisech, modóri tanár hosszú beszédben támadta a Vatikánt. Beszéde alatt a gyűlésen résztvevő asszonyok többször hango­san közbekiáltották: „Éljen a prágai nuncius!66 A rendőrség közbelépésére négy előállítás történt, de a csendzavarókat igazolás után szabadonbo- csátották. A népgyiilés különösebb zavargás nél­kül esti kilenc órakor véget ért. — (Mennyit ér a színésznő lába.) Parisból jelentik: Az év elején történt, hogy egy autotaxi elgázolta Paris leghíresebb és legszebb színész­nőjét, akinek a baleset következtében egyik lábát amputálni kellett. Az ifjú művésznő természetesen bncsut mondott a színpadnak és egymillió frank kártérítés erejéig beperelte az autotaxi társasá­got. A tárgyaláson a társaság ügyvédje azzal ér­velt, hogy a világ legszebb Iába sem ér meg egy­millió frankot s hiába volt az irók és művészek tanúvallomása, hogy a színésznő megcsonkítása nemcsak az ő egyéni tragédiája, hanem katasz­trófája az egész francia színművészeinek is, a bí­róság az ügyvéd, érvelését fogadta el és a társa­ságot csak 200.000 frank kártérítés megfizetésére kötelezte. — (Hlinka beszámolója Trencsénbánban.) Nyitrai tudósítónk Írja: Hlinka András vasár­nap Trencsénbánban a szlovák néppárt nagy­gyűlésén beszámolót tart. Hlinkán kívül be­szédet mondanak még Tomanek és Tiszo dr. A népgyülés után megyei Orol-ünnepség lesz. — (Halálozás.) Tolvay Imre 71 éves ko­rában julius 17-én Nagymihályon meghalt. Az elhunytat széleskörű rokonság, köztük Mertens Alfréd dr. apósát gyászolja benne. Temetése 19-én ment végbe nagy részvét mellett. — (Kárvallott gyümölcskereskedő.) Ko­máromi tudósitónk jelenti: A brünni vasúti állomáson gyümölcsös kosarak feladásával foglalatoskodott Donmánovics János komá- romi gyümölcskereskedő. Nagy elfoglaltságá­ban és izgatottságában nem is vette észre, hogy zsebtolvajok a nála levő több, mint ki­lencezer kor. készpénzt a tolakodásban zse­béből kivették- A kereskedő észrevéve a pénz eltűnését, a rendőrséghez fordult és a detektívek keresték is a zsebtolvajt, de nem akadtak a nyomára. xx Ön szép akar lenni? Akkor elkerül­hetetlen, hogy „Manol“-t ne használjon. — (A gölnici járás választmányi ülése.) A gölnicbányai járási választmány minap megtartott ülésén különösen Szomolnok bá­nyaváros ügyeivel foglalkozott. A járási pénztigyigazgatóság ugyanis ennek a város­nak 1924. évi zárszámadásaival foglalkozván, ezeket csak a következő föltételekkel hagyja jóvá: 1. Az állami jegyző minden utalványt a bíróval együtt sajátkezüleg Írjon alá. 2. Minden fontosabb oklevél a pénztárban he­lyezendő el. 3. A járási számtanácsos Szo- molnokra küldendő, hogy a tisztviselőket az utalványok helyes kiállítására kioktassa. Az első pontra vonatkozóan Streck Imre dr. és Manouschek vál. tagok kijelentik, hogy a törvény értelmében az utalványok a jegyző által nem Írandók alá. Erre nagy vita követ­kezett, míg végre Streck dr. indítványára elhatározták, hogy erre vonatkozóan kikérik a felsőbb hatóságok véleményét. Végre Lu­kács Mihály pénzügyi bizottsági tag helyére Jalcsik Andrást választották meg. — (Egész bizonyos az őszi választás.) Komáromi tudósítónk jelenti: Gurul a szokol a vidéken és a kormány pártjai megoldozták a bugyelláris száját; a tanitók vakációja a Hodzsa^párt szervezésében múlik erre •mife­lénk. Dolgoznak is keményen, gyúrják az em­bereket és maszlagolják főleg Ígéretekkel. A Csánkiaknak a legnagyobb 'kere Csallóköz- aranyos községben volt, ahol a kommunista párt egész vezetőségével együtt átkanyaro­dott a köztársasági földművesek pártjába. Ez a község volt egész Csallóköznek a legna* gyobb kommunista központja. A párt vezetői átcsoportosultak Csánkiék oldalára, miután kellő információkat és „szakszerű6* felvilágo­sításokat kaptak gyakorlati alapon a politika elméletéről. Most már tudják, milyen is az a demokrata politika. — (Dollárszarka postásnö.) Beszterce­bányai tudósítónk írja: A zólyommegyei Óhegy község levélhordónője másfél év óta dézsmálta az Amerikából érkező dollárokkal bélelt leveleket. A minap végre rajtakapták, állásától felfüggesztették és eljárást indítot­tak ellene. — (A komáromi Szent András templom restaurálása.) Komáromi tudósítónk jelenti: A komáromi ősi Szent András templom rés9 taurálását most végzik. Hetek óta nagysze­rű látványosság számba megy az ötven mé­ter magas állványozás készítése, melyet a komáromi hírneves ácsipar kitűnő szakmun­kásai bámulatos ügyességgel végeznek. A templom javítását Boldoghy Gyula épitőmes9 tér, a komáromi ipar^es fület érdemes elnöke végzi. A közönség körében nagy visszatet­szést keltett a városi építő bizottság rendel­kezése, amely úgy intézkedett, hogy ennek a gyönyörű barokk műemléknek gazdagon kiképzett és díszített homlokzatát egyszinre meszeljék, mint a kaszárnyákat szokták. A templom homlokzatát öt szobor ékesíti és öt ablak pompás keretbe foglalt kiképzésein kívül az oszlopnyalábok pompás fejcselekben végződnek. Az építés grandiózus vonalai Szlovenszkó e legnagyobb templomán csak akkor tűnnek ki egész jelentőségükben, ha a művészi formákat más színnel emelik ki. Mint halljuk, ha a városi tanács ezt nem rendeli el, a pozsonyi műemlékek országos bizottsá­ga döntését fogják kikérni ebben az ügyben, mert ilyen hatalmas műemlékkel igy elbánni még sem volna szabad. U.P. művészi kiviteli bútorok T BRATISLAVA (Pozson u) Stefanik-u. 8|a (Bondy ház) Prága # Brünn — (Az érsekujvári bérkocsitulajdonosok pőre a város ellen.) Tudósitónk jelenti: Isme­retes az az „omnibuszpör66, amely Érsekúj­vár városa s az ottani bérkocsislipartársulat között folyik. A bérkocsisok ugyanis vissza­perelték a várostól azt a 10.000 korona leté­tet, amelyet 1920-ban, egy omnibuszkoncesz- szió megszerzésekor a városnál deponáltak. A koncesszió föltétele az volt, hogy 10 évig föntartják az omnibusz üzemét. Miután a bérkocsisok omnibuszának más hivatása nem volt, mint a meglévő omnibuszvállalat tönk­retétele, csak ezt várták be s máris beszün­tették az omnibuszközlekedést. Ezzel termé­szetesen minden jogi igényüket elvesztették az óvadékként deponált 10.000 koronára. Ebbe azonban még sem tudtak belenyugodni s minden fórumot megjártak az összeg visz- szaszerzése érdekében. A hosszas utánjárá­soknak végre eredménye is lett s a városi tanács — különös tekintettel „a bérkocsisipar pangására66 —, miután a kocsisok a város szegényalapja javára 1000 koronát befizet­tek, fölszabadította a 10.000 koronás betét­könyvet, amelyre éppen végrehajtani akarta őket az egyik érsekujvári pénzintézet, mert persze az összeg kifizetve sem volt. — Leszáilitják a forgalmi adói Magyar- országon. Budapestről jelentik: A pénzügy- miniszter az általános forgalmi adót augusz­tus elsejével 3%-ról 2-re szállítja le. — (Kétféle mértékkel.) Gölnicbányáról Írják: Még április hónapban történt, hogy Korompa város képviselőtestülete az iskola- bizottságba Bartosch Károlyt és Dall-Astát választotta meg rendes tagoknak. A válasz­tást hivatalos utón jelentették be a zsupáni hivatalnak. A gölnicbányai járási hivatal fő­nöke azonban ezt a jelentést megsemmisí­tette azzal az indokolással, hogy Bartosch Károly a német kulturszövetség tagja és gyermekei német iskolát látogatnak, tehát nem lehet tagja az iskolai bizottságnak. Dall- Asta pedig azért nem választható, mert nem bírja tökéletesen a szlovák nyelvet. — Úgy látszik, a német kisebbségnek nincs joga ah­hoz, hogy az iskolaszékben képviseltesse ma­gát, dacára, hogy az állam német osztályt is tart fenn, amelynek ilyenformán nincs iskola­széke. — (Koleket szabadlábra helyezték.) Po­zsonyi tudósítónk jelenti telefonon: Kolek Al­frédet tegnap délután az ügyész indítványára szabadlábra helyezték. A vizsgálat és az el­járás azonban tovább folyik ellene. — (Tűz Nyitrán.) Nyitrai tudósitőnk Írja: A Zobor hegy alatti Sindolka majorban ma délelőtt kigyulladt egy csűr, amelyben nagy- mennyiség ü széna égett el. A tüzet, amelyet egy kocsisgyerek vigyázatlansága okozott, sikerült lokalizálni. (+) Amerikai kritika az „Üvegcipöröl66. New­yorkból jelentik: Az amerikai Variety összefog­laló cikket közöl az európai színházi események­ről és abban kritikát ad Molnár Ferenc „Üveg- cipö“-jéről is. Azt írja a darabról, hogy annak főalakja egy elrajzolt drámai portré, miután a szerző, ugylátszik, mindenáron Darvas Lilinek akart jó’ szerepet írni és azt túlexponálta. Van azonban az Uvegcipő-nek néhány jelenete, ame­lyek Molnár Ferenc írásainak legjavából valók és a mellékalakok galériája igazi nyereség. (*) Csortos Gyula többszáz milliós port indit az IJnio ellen. Budapestről jelentik: Az Unió vál­sága egymásután termi a bírósági következmé­nyeket. Most Csortos Gyula többszáz milliós gá­zsi követelését polgári per útjára terelte. Ugyan­ezt az eljárást követi Törzs Jenő is, akit a legna­gyobb valószínűség szerint az Unió többi színé­sze is követni fog ezen az utón. (*) Két Lengyel-bemutató Ncwyorkban. Bu­dapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Az ősszel Newyork egyik legnagyobb színházában be fogják mutatni Lengyel Menyhértnek a buda­pesti és bécsi színpadokon oly nagy sikert ara­tott színmüvét, az „Antoniá“-t. Egy másik szín­házban ugyancsak Lengyel-darabot hoznak szín­re az őszi szezonban, még pedig a „Waterlói csatá“-t. Az irtf> darabjainak előadására maga is Amerikába hajózik. *g5> Jobban és erősebben lehet hallani 9 Philips Rídifilinpfik IiaszBálatáiiál Kupható minden rédiókereskedésben

Next

/
Oldalképek
Tartalom