Prágai Magyar Hirlap, 1925. július (4. évfolyam, 145-170 / 888-913. szám)
1925-07-22 / 162. (905.) szám
m Irodalmi problémáink A P. M. 11. legutóbbi számaiban figyelemreméltó cikksorozat jelent meg a szlo- venszkói magyar irodalom problémáiról. Lehet, hogy a cikksorozat írója, Fleischmann Gyula dr. kész-akarva szorítkozott csupán Szlovenszkóra, mégis engedtessék meg nekem, mint ruszinszkői, tehát némileg érdektelen megfigyelőnek, hogy a cikksorozat egyes megállapításaira szerény megjegyzéseimet megtegyem. A cikksorozat „Irodalom és politika" cim alatt jelent meg. Első része azt a köztudomású tényt szögezi le, hogy Fleischmanné- kat (mint politikusokat és pártvezetőket) szemrehányással illetik, amiért a fősulyt nem kulturális kérdésekre, de a politikára helyezik. Úgy látszik, hogy ez az általános meggyőződés sértően hat Fleischmann dr.-ra, mert a mi irodalmunkra vonatkozó eddigi felszólalásokat, a különböző lapokban megjelent erre vonatkozó — többnyire nagyjelentőségű — cikkeket és tanulmányokat figyelembe nem véve, kijelenti, hogy „érdemes ezzel a kérdéssel kimerítőbben, mindenek- fölött pedig kellő objektivitással — és talán egy kis hozzáértéssel is — foglalkozni". Azaz más szóval: az eddigi irodalmi viták nélkülözték úgy az objektivitást, mint a hozzáértést és éppen ezért nem is tartotta szükségesnek Fleischmann dr. ezeknek figyelembevétele mellett, ezekbe belekapcsolódva, folytatni azt, hanem a saját hozzáértésére támaszkodva, egészen újat kezdett meg. A mi szemünkben, akik ezzel a kérdéssel igen sok esetben már behatóan foglalkoztunk, a Fleischmann fenti, provokáló kijelentése a legnagyobb merészségnek látszik, mert hiszen sutba dobni az eddigi viták eredményeit még sem szabad. Engedje meg tehát a cikksorozat Írója, ha megállapítom, hogy az 1918-tól a legutóbbi évekig tartó pénzbőséget semmivel sem lehet mentegetni. Abból a pénzből — a legraffináltabb szórakozásoktól kezdve a valutázások legkockázatosabb formájáig — mindenre tellett, csak irodalomra nem. Aláírom minden sorát Fleischmannak, amit a ránkzuduló mai gazdasági bajokról és a politika szükségszerűségéről ir, azt azonban, hogy abból a töméntelen pénzből, amit Szlo- venszkón és Ruszinszkón a magyarság elpocsékolt, ne tellett volna egy tőkeerős, irányitó szépirodalmi sajtóorgánumra, ne hallgassa el! Irodalmi leromlásunknak ebben rejlik az alanoka, amiről elmélkedni nagyon is érdemes. Ila a szlovenszkói magyarság pénzbőség ideién e feladatának megfelelt volna, akkor ma már nem volna bátorsága Fleischmannak arra a megállapításra, hogy az ittmaradt nagy tömegű magyarságnak'egy sem maradván itt „a magyar irodalom reprezentánsaiból", csupa „kezdő és nem abszolút tekintélyű Írónk maradt itt"; mert az elmúlt hét esztendő alatt lett volna módja annak a szépirodalmi és kritikai sajtóorgánumnak — talá: egy-két „irodalmi reprezentánst" — átcsalogatni és a cikkíró szerinti kezdő írókból irodalmi tekintélyeket nevelni, mint ahogy azt Franciaországban szinte iparszerben űzik már. Egyébként bocsássák meg Fleischmannak a tizenöt, busz év óta munkálkodó és ma Szlovenszkőn lakó (és többnyire hallgató) irók és költők a fentidézett kijelentéseket, azt hiszem, hogy azok csak az ő áldott temperamentumának tulsiklásából és nem a lekicsinylésből származnak. Ezektől eltekintve, igen nagy értéke van a Fleischmann dr. cikksorozata második részében azon fejtegetéseinek, hogy: „a szlovenszkói magyar irodalomnak tartalomban, szellemben, nyelvben nemzetinek kell lennie". Ezt én tavaly egy irodalmi cikkemben úgy fejeztem ki. hogy „nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy mások is legyünk, mint nemzetiek. A nyugati nagy nemzetek ezt a luxust vígan gyakorolhatják, mi nem". Téved azonban Fleischmann, ha azt állítja, hogy ma szívesebben olvasnak a régiekből (Arany, Tompa stb.), valamint a múlt századbeli regény Íróktól, mint a maiaktól. Nem! A ma írója és költője is kedves olvasmány, de — sajnos — megfizethetetlen. Drága, Még nagyobb tévedést látok cikkének azon részében, amelyben a nemzeti irodalom fogalmával egybekeveri az elmúlt hét esztendő úgyszólván történelmi aktualitásokkal foglallkozó irodamának szellembeli tartalmát. meRtS <&£ « ffííjpoí ego# isinm<erwmí>dim<B^c, na ég rez*i2i vsccvm üwáfrzi&allitfz wrac&í, ni ngnair 3f€ihv f’taft évet*: í&eitf •xofóáíja f Irodalmi szempontból sohasem szabadna ezt igy egybekeverni. A nemzeti irodalom nem propaganda- irodalom. Mihelyst abból kilóg a nemzeti- szinii gondolat, lehet irodalmi készséggel megirt riport, buzdító színdarab, lelkesítő vers, de nem az a maradandó irodalmi alkotás, amely magában az alkotás tényében éli ki magát. A nemzeti élet történelmének bizonyos citörési koron kell keresztülesnie, hogy az aktualitás ballasztjától mentesülten, tisztán mint irodalmi téma, a hatásra való számítás nélkül földolgozható legyen. Lelkiismeretlennek tartok minden írót, aki a — mai túlzott politikai élet hatásaival száturáltan — éppen ezen aktualitásokból származó témáit dolgozza föl irodalmi formában, mert idővel, a lehiggadt irodalmi számvevőszék mérlegén ez a — ma még tömegeket mozgató — alkotás elveszti minden irodalmi súlyát. A ma eseményeit ideje van van minden Írónak memoár alakjában is megörökítenie. Egészen másként kell azonban elbírálni azokat az Impressziókat, amiket az iró és költő a ma aktualitásaiból szerez. Ezek átszövése akár a lírán, akár az elképzelt tárgyú elbeszélő művön, fölbecsülhetetlen kor- jellemző érték. Előírni tehát, hogy a szlovenszkói irók milyen témakörből, milyen események figyelembevételével Írják meg azt a tőlük követelt nemzeti irodalmat, legalább is naivitás és az irói alkotóművészet mesterséggé való minősítése. A Fleischmann dr. erre vonatkozó fejtegetéseit csak frázisoknak ismerhetem el, amiket maga a cikkíró sem vehet komolyan. Ezért merem állítani, hogy Falu Tamás sem azért jelent irodalmi értéket nekünk, mert egyik regényében az 1919-iki átalakulásokból meríti tárgyát. Végül pedig bocsásson meg Fleischmann Gyula dr.-nak a szlovenszkói magyar olvasó- közönség tömege is, amiért kétségbevonja azt a „bizonyos fokú irodalmi műveltséget", ami nélkül még a Mécs László költészete sem terjedhet el szélesebb körben. Számszerű adatokkal cáfolhatnám meg ezt az állítást, mert igenis egyetlen szlovenszkói költő és iró sem hódított meg akkora tömeget, mint Mécs László. Elvégre pedig irodalmi műveltség tekintetében nem mindenki lehet akkora fokon, mint egy-egy irodalmi tanár. Ezt azonban sohase a cikkíró állapítsa meg önmagáról. Szó nélkül aláírom a Fleischmann dr. cikksorozatának utolsó részét, amelyben bizonyos irodalompedagógiai tanácsokat ad. Bizony! Itt és igy kell kezdenünk, ha azt akarjuk, hogy elszigeteltségünkben lépést tarthassunk más nemzetekkel. Ehhez azonban egész emberek kellenek és pénz és pénz és pénz ... t Rácz Pál. Budapest, julius 21. (Saját tudósitónktól.) Benes csehszlovák külügyminiszter a prágai szenátusban legutóbb tartott expozéja alkalmával Brabec szenátor kérdésére a szlovenszkói illetőség és állampolgárság ügyében azt a nyilatkozatot tette, hogy a csehszlovák kormány részletes javaslatokat tett ebben az ügyben a magyar kormánynak, amely azonban e javaslatokra semmiféle választ nem adott. Auiíkoi a nép- szövetségi ligák uniójának legutóbbi varsói kongresszusán szóba került a szlovenszkói és ruszinszkói magyarok ezreinek az a panasza, hogy a csehszlovák kormányzat a kisebbségi szerződések és a törvény ellenére illetőségüktől megfosztja őket, Brabec és Slávik csehszlovák delegátusok Ismét azzal érveltek, hogy az illetőségi probléma megoldása . a magyar kormány válaszának be nem érkezése miatt szenved késedelmet, A csehszlovák kormány tehát mindenáron szeretné magától elhárítani az ódiumot és Magyarországra hárítani a felelősséget azokért az igazságtalanságokért, amelyeket szlovenszkói és ruszinszkói állampolgáraival szemben elkövetett Szükségesnek tartottam ezért, hogy a csehszlovák kormány állítólagos javaslatairól információkat szerezzek be, és előkelő helyről a következő felvilágosításokat kaptam: — A magyar kormány prágai követsége utján már több Ízben fölvetette azt a kérdést, hogy milyen elvek szerint lehetne az illetőség és állampolgárság régóta vajúdó problémáját a két állam között rendezni, sőt a prágai legfelsőbb közigazgatási bíróság ismert elvi döntésével kapcsolatban 1924. nyarán. majd ez esztendő elején jegyzéket is intézett a csehszlovák kormányhoz úgy az illetőség, mint pedig a nyugdijkérdés tekintetében és állandóan sürgette a mindenkit kielégítő megoldást. Ezek a sürgetések már egymagukban véve is bizonyítják, hogy a csehszlovák kormány hivatalos javaslatokat nem tehetett, mert hiszen ebben az esetben a sürgetéseknek hiányzott volna az indoka. A csehszlovák külügyminisztérium kezdetben nem is hivatkozott az állítólagos javaslatra, amit bizonyára nem mulasztott volna el megtenni, ha ilyen javaslatokat csakugyan közölt volna amagyar kormánnyal és csak később, a legutóbbi hónapokban kezdte fölhozni azt a kifogást, hogy propozicióira Budapestről válasz nem érkezett. Ezek után teljes bizonyossággal föl lehet tenni, hogy az állítólagos javaslatok a magyar kormányhoz soha meg nem érkeztek; ezt a föltevést támogatja az a körülmény is. hogy Benes csehszlovák külügyminiszter mindezideig nem tartotta szükségesnek nyilatkozni arról, nvlyen utón és milyen időben hite el Budapestre ezeket a javaslatokat. Asztalossegédből gyárigazgató -— gyárigazgatóból kuruzsló Százakat gyógyított meg egy elitéit csodadoktor — Egy rendkívül intelligencia karrierje — Az ítélet után hálás paciensei tömege ünnepelte — A P. M. H. berlini tudósítójától — Berlin, julius 21. A berlini bíróság előtt álló Siemans cso- dadoktor tagadhatatlanul szimpatikus jelen* ség. Egyszerű asztalos, aki orvossá nevezte ki magát és a Berlin melletti Neukölnben rendelőt nyitott. Múltja zavaros. Fegyházat viselt ember, aki azonban mindaddig, míg akaratának ura volt, magas intelligenciája következtében igen szép pozíciókra tett szert, bár semmiféle képesítése nem volt. . Egy nagy berlini gyárban vezetőállást foglalt el és kitünően irányította a gyár rábi* zott dolgait. Senki sem sejtette, hogy Siemans „igazgató" tulajdonképpen asztalossegéd. A fegyház elvágta ezt a karriert. Mikor a fegyházból kiszabadult, minden ajtót zárva talált. Bárhová is fordult, mindenütt ehitasb tották. A rendkívüli intelligenciájú ember ebbe nem tudott belenyugodni és hogy múltját elfedje, más nevet vett fel és mérnökdoktornak mondta magát. Eszébe jutott, hogy homöopatlkus utón gyógyíthat és ez* zel sok pénzt kereshet, mire Neuköliben megnyitotta az orvosi rendelőt. Az emberek tódultak hozzá. Néhány könyv áttanulmányozása után olyan eredményeket ért el, mint orvos, hogy hamarosan a környék csodadöktora lett- Rendelőjét naponta a betegek százai tartották megszáll* va és Siemans százaka gyógyított meg naponta akaraterejének fensőbbségéveí. A betegségek minden fajtájával foglalkozott, sőt még a sebészetre is ráadta fejét. Rendelője a legcsodálatosabb gyógyszerek és orvosi műszerek tárháza volt. Végre is a hivatásos orvosok figyelmessé lettek reá és igy került a biróság elé. Az orvosi szakvélemény megoszlott és mig az egyik orvos* professzor megsemmisítő Ítéletet mondott Siemans működéséről, más orvosok védelmükbe vették és rámutattak arra, hogy Siemans intelligenciájával olyan hatalmas eredményeket ért ol, hogy nem lehet öt egyszerűen csalás miatt elítélni. A pécien- sek levelei százával bizonyítják álláspont* juk helyességét. A két orvosi csoportnak egy asztalossegéd köré csoportosuló vitái igen hevesek voltak, de a biróság ragaszkodott a törvényhez és csalás miatt kilenc havi fogházra Ítélte a vádlottat. Siemans emelt fővel távozott és a bírósági épület előtt a hálás páciensek szá* zai ünnepelték kedvencüket, az elitéit ku- ruzslót. F* El* Szerda, julius 22. 1 5 il B i u $ Sieriü lseiéig ijflss meg u előfizetési! | — (Winter miniszter szabadságon. Win- ter Leó dr- népjóléti miniszter tegnap kezdte meg rendes nyári szabadságát. — (Az uj török követ Prágába jön.) Angórá'ból jelentik: Vassif bej, a nemrégen kinevezett prágai török követ elutazott An- górából, hogy elfoglalja helyét a csehszlovák fővárosban. — (Halálozás.) Komáromi tudósítónk jelenti: Nagy részvét kísérte utolsó útjára özv. Haasz Simonná sz. Wellisch Teréziát, aki 93 éves korában Komáromban elhunyt. A tisztes-kort ért matróna negyedszázadon át állott a komáromi izr. jótékony nőegyiet élén és annak diszelnöke volt. Halála a komáromi kereskedővilág előkelő családait borította gyászba. — Láng Rudolfné szül. Schulz Cecília életének 65. évében Komáromban hosz- szu szenvedés után elhunyt. A megboldogultban Spitzer Béla könyv- és lapkiadó anyósát gyászolja. Vágujhelyen temették el a családi sírboltban. — (Tost Barna ünneplése.) Kassai tudósítónk táviartozza: Tost Barnát vasárnap szlovák hívei meleg ünneplésben részesítették. A fényes istentisztelet keretében előadták az ezüstmisére komponált gyönyörű szlovák egyházi éneket. Mise után a városiakból és vidékiekből álló szlovák küldöttség jelent meg a plébános előtt, akit törhetetlen ragaszkodásukról és szeretetükről biztosítottak. — (A komáromi Protestáns Nőegyiet közgyűlése.) Komáromi tudósítónk jelenti: Rendkívüli érdeklődés mellett tartotta a komáromi Protestáns Nőegylet évi rendes közgyűlését Jánossy Lajosné vezetése alatt. Az évi jelentést az egyesület gazdag tevékeny- hegéről Fülöp Zsigmond titkár terjesztette elő, amelyet a közgyűlés tudomásul vett. A múlt évi zárószámadást Baranyay József dr. pénztáros mutatta be. akinek a fölmentést megadták. Az egyesület a legnagyobb sajnálkozással vette tudomásul özv. Liszkay Jenőné elnök és Fülöp Zsigmond titkár leimondását, akik évtizedes munkájuk alatt az egyesületet fölvirágoztatták; a lemondott tisztviselők érdemeit Jánossy Lajos esperes meleg szavakkal méltatta. A közgyűlés érdemeik elismeréséül tiszteletbeli elnökké és titkárrá választotta a távozó, érdemes főtisztviselőit. A tisztujiás eredményéül elnökké Pap-Kovách Elemérnét, alelnökökké Jánossy Lajosnét és özv. Vargha Sándornét, gondnokká Bátyai Mihálynét, titkárul Igó Aladárt, jegyzővé Zsindely László dr.-t, pénztárossá Baranyay József dr.-t és ellenőrré Pethő Sándort választotta meg a közgyűlés. — (Tanári kinevezés.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy az iskolaügyi minisztérium Illyefalvy-Vitéz Aladár dr. losonci állami ref. reálgimnáziumi tanárt ugyanazon iskola magyar párhuzamos osztályaihoz ne* vezte ki. — (Frohreicheii ismét kitört az őrület.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Soproni lapok jelentései szerint Froli* reichen ismét az őrület jelei mutatkoznak. Cellájában órák hosszat dühöng, majd epileptikus rohamok lepik meg s eszméletlenül dől a földre. A fegyház orvosa szerint a baj halálos s Fíohreich napjai meg vannak számlálva. — (Kedvező mederben folynak a kassai birtokcseretárgyahásök.) Kassai tudósítónk táviratozza: A városi birtokcsere ügyében ma tovább folytatták a tárgyalásokat Csáky gróf megbízottéval, Friedmann ügyvéddel. A tárgyalások menete reményt nyújt a közeli megegyezésre. A cs€isii©¥íi kormán® illetőségi javaslatai sohasem érkeztek meg Budapestre
