Prágai Magyar Hirlap, 1925. július (4. évfolyam, 145-170 / 888-913. szám)
1925-07-19 / 160. (903.) szám
J—Ml T i inti A „!mlénerekw hatszázéves városában országos ünnepségek készülnek a jubileumra — Adatok Dobsina város alapításának történetéből Kiküldött munkatársunk jelentése — Dobsina, julius 18. Jégbarlangotjárt, torniszterekkel fölpak- -íolt, virágbokrétás turistalányok kacagó tömege rohanja meg a dobsinai állomást, amidkor csöndesen pöfékelve bedöcög a pelsöci ,„direktvonat“ a bulénerek hatszázéves fővárosába. Hatszázéves ereklyék után kutató szemeink rögtön az állomás előtt bóbiskoló két „ókori gumirádli“-ra esnek, a vászoner- nyös, rozzant sárga kocsik tényleg érzékelhetik előttünk a hatszáz év előtti Topschau minden primitívségét. Hosszú emberkolónnal 'poro'Szkál'unk befelé a városba a lágyan szemező esőben a dobsinai poémákra éhes piktorbarátom és én, az öreg Dobsina fanatikus szerelmese. A Fadmsz-t'Urul alatt visz el az ut, a pazar müterinü Halasi-ház előtt, ahonnan Fad- rusz levegője árad, a mütereipfalba épített hatalmas, keresztrefeszitett Krisztus gipsz- eredetije, a kolozsvári Mátyás-szobor gipszfeje innen vetíti ki'magából a halhatatlan titán zsenialitását. Gömöri Ábrison át az ut a piacra húz, a tipikus kisvárosi hetipiac változatlan. örökké egyforma szintömege vibrál előttünk. Lévay és Klein üzlete a centruma a piacnak. A makulaturapapirostói kezdve, a jégbarlangos dobsinai látképig minden elképzelhető kultureszköz kapható ebben a boltban, a várost fölkereső idegenek itt oltják kulturszomjukat, a világ minden nyelvű regényét, vagy újságját föltalálják itt. A csinosan csatornázott Dobsch mentén árnyas, jókarban tartott allén érünk az 1870- ben épített csodaszép városházához. Gömör- megyének egyetlen ilyen épülete, amelyik központi fűtéssel van ellátva. Éppen a páratlanul impozáns lépcsőházat gusztáljuk, mikor Krausz András polgármesterhelyettes közismert, karakterisztikus alakja jelenik meg az egyik ajtóban s amikor meghallja, hogy mi járatban- járunk Dobsinán, előzékenyen kalauzunkká szegődik és a tanácsterembe vezetve minket, még Dobsina város alapításának históriáját is elmeséli nekünk. Komoly történetkutatók véleménye szerint Dobsina már Tacitus korában bányatelep volt s az Árpádházi történelem is állítja, hogy itt beláthatatlan idők óta bányászattal foglalkozó telepesek laktak. Az egri káptalan előtt 1326-ban kelt Bebek Miklós-féle egyezségi okirat Dobsinát már mint viruló bányavidéket említi s ebben a híres, úgynevezett városalapitási okiratban Bebek Miklós édesatyjától, Lászlótól és nagybátyjától, Kun Miklóstól, János és Pétertől oly föltétel alatt veszi át a dobsinai területet, hogy ott a letelepült német polgárságnak a korompai polgárokéhoz hasonló előjogokat és szabadságokat biztosítja. Zsigmond 1417-es oklevele már városként (oppidum) kezeli Dobsinát és országos, valamint heti vásártartásra jogosítja föl, ugyanazon kiváltságokkal, amikkel más szabadalmazott királyi városok bírtak. Hogy Dobsina, mint jövedelmi forrás, mit jelentett ebben az időben a polgárságra és a várurra nézve, elegendő a pelsőci és csetneki Bebek-család között egy évszázadon át húzódó per aktáira hivatkozni. 1584-ben a törökök pusztítják el a virágzó bányavárost, nemsokára azonban újra erőre kap Dobsina s a régi kobak!-, nikkel- és vasércbányák ismét száz és száz embernek nyújtanak kenyeret. A vasipar virágzá- sák kora a Mátyás-, Thököly- és Rákóczi- érára esik, Rákóczi korában híres fegyvergyár és acélkészitőniühely is volt Dobsinán. A fölvirágzás kora a céhrendszer idejére esik. A kovácsok 1633-ban, a vargatlmárok 1635-ben, a mészárosok egy évvel később alapítják meg céhüket, a csizmadiák és a szabók a Rákóczi-fölkelés idején (1703— 1730.) tömörülnek céhbe, inig a szijjártók és asztalosok csak 1801-ben. A város alapításának évét a Bebek-ok- mány keltének dátumára. 1326-ra teszik, ez alapítás történetéről azonban számos verzió van forgalomban, főként a város nevének története érdekes ezek között, A városháza dísztermében ott függ Dobsina város 1659. évjelzésü fából faragott színes címere, melyek közül az egyik az évszámot és a bányászjelvényt ábrázolja, a másik pedig egy bányászt, amint egy hatalmas kökorsóba néz. Fz a címer jelképezi Dobsina város el- keresztelcsének történetét. Fz a történet szájhagyományként egyik nemzetségről a másikra öröklődött át. A dobsinai bányász- telepesek a telep elnevezését akarták nyélbeütni egy bányász-sztrapacska-főzéssel egybekötve és hosszú d#>puta után sem tudtak megegyezni, hogy. melyikük nevéről kereszteljék el a csodaszép helyet. Végre abban állapodtak meg, hogy aki először megszólal, annak nevét fogja viselni a-telep. A korszakalkotó hallgatást fogadó bányászok egyike egyszerre csak az Ígérettel mitsem törődve, a Totyogó kőfazékra mutatva, felkiáltott: „En Top schaű!" (nézz a fazékba). Innen állítólag Dobsina eredetileg Topcshau elnevezése, bár egyesek a Dobsinán átfutó Dobspatak és a ligetet jelentő Au összetételéből származtatják. Pilczius Gábor dobsinai evangélikus lelkész a város 1584-iki elpusztításáról írott könyvében viszont a Tóbiás név és az Au összetételből kombinálja a váPrága, julius 18. Nem kis ijedelmet keltett a szlovenszkói csehszlovák táborban az a hir. hogy Hlinka hajlandó a jövő választásoknál a magyar ellenzéki pártokkal kooperálva, közös fronton fölvenni a küzdelmet a mai kormány- rendszer ellen. A nemzeti demokrata Národ- ni Dennik és a félhivatalos Slovensky Den- nik természetesen azonnal magyarónsággal bélyegzik meg a szlovák néppártot s azt Írják, hogy a Párt végre szint vallott. A Slovák tegnapi számában felel ezekre a támadásokra s a többi között ezeket írja: A szlovák néppárt mindig nyíltan vallott szint. Ha szükséges volt, megmondta a magyaroknak, hogy nem kívánja az ö segítségüket. de a másik oldalon- is tudomására adta a cseheknek, hogy a felszabadulást nem igy képzelte. A szlovákok nem azt akarták, hogy a fajárom helyett vasjárom alá kerüljenek. Az agrár és szocialista sajtó mindamellett állandóan magyarónsággal vádolja a szlovák néppártot. Ez ugyan teljesen mellékes — irja a Slovák —, hogy mit írnak azok, de mégis jobb volna, ha előbb a saját házuk előtt sepernének. Hodz-sáéknak szabad a magyarokat Róma, julius közepe. Az Anno Santo, dacára a római nyárnak, szakadatlanul vonzza a zarándoklatokat a világ minden .részéből. Legutóbb az ázsiai Koreából jött egy nagy zarándoklat a koreai szentek boldoggáavatása alkalmából, ezidőszerint pedig Rómában időzik egy nagyszabású egyiptomi zarándoklat. De mint minden Szentév alkalmából 1300 óta, úgy most is gyakori az olyan hívők száma, akik gyalog jöttek messze földről Rómába, hogy a Szentatya szine elé járulhassanak. Gyalog, mert máskép nem tehették volna meg az utat. Megható egy fiatal spanyol anya útja, aki az afrikai Tangerből jött négy gyermekével. A tengeren valahogy ingyen szállította a hajó a kis családot, aztán a szárazföldön gyalog folytatták útjukat, a legkisebb az anyja karján, a másik a hátán, kettő pedig mellette. A Szentatyát nagyon meghatotta az eset és a vatikáni kegyes főpapok gondoskodtak róla, hogy a sokat szenvedett szegény anya és a gyermekek gond nélkül kipihenhessék magukat a Santa Marta zarándokhelyen. Magyarországból is többen jöttek gyalog Rómába s egyesek utia három nehéz hónapig tartott. Többen Németországból. Ausztriából s a küzdelemteljes ut eredményeként boldogok voltak, amikor megpillantották Michelangelo roppant alkotását, a Szent Péter-s,zékesegy- házat, előtte a keresztény világ felé kitárt két kar gyanánt Bernini kolosszális oszlopsoraival. Kétségtelen azonban, hogy a zarándoklatok ismét nagyobb arányban szeptemberben folytatódnak, amikor is több alkalommal lesz ünnepi istentisztelet XI. Pius pápa részvételével. A niceai zsinat 1600-ik évfordulója Az ünnepségek további programja ezidőszerint még nem került a nyilvánosságra. Egy nagy ünnepségnek azonban különös jelentősége lesz és pedig szeptemberben a niceai zsinat ezrehatszázadik évfordulójának. XI. Pius pápa különös, nagyjelentőségű ünneppé kívánja avatni az évfordulót. Ismeretes ugyanis, hogy úgy a római katolikusok, mint az anglikánusok és a keleti schisniatirqsnév megszületését. A város legrégibb pecsétje mindenesetre inkább a szájhagyomány mellett bizonyít, ez a pecsét egy női alakot, bányászjelvényt és egy nagy fazekat ábrázol „Sigell dér Bergstatt Topschau 1585.“ körirattal. A történelem által megőrzött okmányok szerint tehát jövő évben érkezik el Dobsina alapításának hatszázéves fordulójához. A városi tanács nagyszabású ünnepségekkel készül ezt a ritka szép jubileumot emlékezetessé tenni és az évforduló programját a hatszáz év dicső emlékének megfelelően állítja Össze. Benkovits Gyula. szervezni, sőt prágai kirándulásra is cipelni s a magyarok elénekelhetik az „Isten áldd meg a magyart!“ is, ha Hodzsáék mellett vannak. Hodzsa magyarjai az igazi jómagyarok, akik megtanulják a cseh nyelvet is, sőt el fogják dobni a paprikát s a köztársaság megmentésére knédlit fognak enni. Ha ellenben Hlinka tárgyal a magyarokkal — irja a Slovák —, ez már rossz, ez már bűn a köztársaság ellen... ez árulás... Hlinka nyíltan közölte a magyarság vezéreivel álláspontját. A szlovák néppárt senkit sem akar elnyomni. Mindenkinek meg akarja adni azt, ami megilleti. S ha az agrárok és szocialisták tudnak paktálni a magyarokkal, miért nem nyújthat békejobbot a szlovák néppárt azoknak a magyaroknak, akik együtt akarnak vele dolgozni Szlovenszkó felépítésénél, amely az ő hazájuk is. A Slovák végül megnyugtatja a nemszlovák Slovensky Denniket, hogy a néppárt nagyon jól tudja kötelességét az állammal és a szlovák nemzettel szemben. Aki őszintén jelentkezik, azt nem fogjuk elutasítani — irja — már csak azért sem, mert hiszen maguk a kormány urai is ezt teszik már régóta. kusok is nagy ünnepségekre készülnek ez alkalomból. A cárizmus bukása után az anglikán egyház egyes vezetői propagandát indítottak a régi orosz egyházzal és hasonlóképpen a görög egyházzal való egyesülésre s úgy látszik, mintha maga az angol kormány is támogatná e törekvéseket. Azonban ez az irányzat azt a látszatot is kelti, mintha Anglia Palesztinái politikájának nagyszabású alátámasztását jelentené, ami római katolikus szempontból súlyos kritikát vont maga után. Ily körülmények között természetes, hogy a római katolikus Anyaszentegyház feje a zsinat megünneplésével ünnepélyesen kívánja megállapítani, hogy egyedül a Római Egyház az, amelynek eredete megszakítás nélkül vezethető vissza az apostoli hagyományokra és egyedül a Római Katolikus Egyháznak van joga a nagy évforduló megünnepléséhez. A jelszó most is ugyanaz marad, mint XIII. Leó alatt: „Egy akol, egy pásztor.** A Szent Péter-székesegyház ünnepének igy különös jelentősége lesz. A pápai szertartás görög rítus szerint fog lefolyni, amelyben a Szentatya részt vesz. Tudvalévő, hogy a nagy pápai miséken a Szentatyának a latin diakónuson és aldiakonuson kívül egy görög ritusu diakónus és aldiakonus segédkezik; az epistolát és evangéliumot latin nyelven éneklik, azután görög nyelven folytatják, éppen azért, hogy dokumentálják a nyugati és keleti Egyházak egyesülését. Így a legutóbbi pünkösdi pápai misén is egy csodálatosan fényes szertartáson részt vettek a keleti pátriárkák, püspökök és papok gazdag hímzésű egyházi ruhákban. De ennél is ragyogóbbnak készül a szeptemberi ünnep; azonban a pápa kívánságában kétségkívül nem annyira a külsőségek nagyszerűsége és pompája, mint inkább annak a kiemelkedő dokumentálása lesz, hogy a világ kereszténysége láthatni fogja a Római Egyháznak az egész világot átfogó erkölcsi hatalmát és a katolikus akció újabb lendületét — a Kelet felé. Xí. Pius pápa az erkölcstelen divat ellen A Szentatya a legutóbb fogadta a tuniszi katolikusok nagy zarándoklatát és ez alkalommal beszédet intézett hozzájuk, amelyből kiérezhető, hogy az az egész keresztény világnak szól. A pápa, kiemelve a kartágói érsekség területén virágzó katolikus intézménytKtl. niéitatta az ottani katolikus nők keresztényien szerény öltözködését. Templombame- néskor a nők nyaka és karja szigorúan fedve van. XI. Pius pápa ez irányban már régebben intézkedett a Vatikánra nézve. A pápa ismételten fölhívta a kartágói nőket, hogy továbbra is küzdjenek a keresztényi szerénység mellett és az erkölcstelen divat ellen. —ly. Irodalom és polHIka Irta: Sziklay Ferenc — Befejező közlemény — Szinte csodálatos, hogy azokat a megfigyeléseket egy komoly, müveit ember, egy irodalomtanár tette, akinek — ha el is tépte a sors a hivatásától — tudnia kellene, hogy az irodalomnak nem hivatása az élet fotografikus ábrázolása s hogy az Írónak nem szabad leereszkednie a tömegizléshez, mert különben eladja magát a közönségnek. Oh, a szlovenszkói magyar irók (akik igazán íróknak vehetők) egytől-egyig mind nagyon komolyan fogják fel a hivatásukat, akik nem gáncsoskodást, de elismerést érdemelnének, mert csoda az, hogy ilyen áldatlan viszonyok közt ennyit is el tudtak érni. Csak életábrázoiást, egy kicsinyes, köznapi élet ábrázolását várni az Íróktól a sok tekintetben elhibázott politikai munka fedezésére, azt kivánni, hogy az itt élő magyar irók bíbelődjenek a napi kis bajainkkal s ne jussanak el az egyetemes magyar s az általános emberi nagy fájdalmakig, ez lealacsonyítaná az irodalmat és megfosztaná attól, ami az irodalomban mégis csak a lényeg: a művészettől. Ez nem jelent elszakadást a saját népünktől, mert ahogy a szlovenszkói magyar élet nem elszigetelt jelenség, de összefügg az egész emberiség véres-keserű sorsával, úgy nem lehet és nem szabad elszigetelni az irodalomban kifejezett életet sem a trianoni határon túl fekvő részektől. A többi, amit mint szükséget emlit föl Fleischmann dr., ismétlem, nem uj dolog. Évek óta érezzük mi irók a könyvkiadóvállalat, a szépirodalmi és kritikai folyóirat, ifjúsági lap hiányát, de ezt mind nem az íróktól kell várni, ök úgyis két életet élnek, dolgoznak a megélhetésért és írnak az irodalomért, még vállalkozók is legyenek hozzá? Az irók mindezt az üzleti élettől, a politikusoktól és a közönségtől várják. Talán már közel is jártunk a megvalósulásokhoz s akkor f)n egy politikai tekintéb7, aki az író és közönség összemelegedését jeges zuhannyal lehűti, aki mindenben a közönségnek ad igazat, aki védöbeszédet mond a politikusok kulturális közönye mellett s minden felelősséget azokra a szegény Írókra akar hárítani, - akik lenézve, koplalva, mártirsorsban is sokat, nagyon sokat, maradandóbbat alkottak a szlovenszkói magyar életért. Mert amit ők tettek, ha egyelőre a bibliai mustármagnál nem nagyobb, az ő munkájuk mégis örök, a magyar múlthoz kapcsolódik és a jövőt készíti elő, nem úgy, mint a politika, mely eíemer értékű, mert természeténél fogva az adott helyzethez kell, hogy igazodjék. A politikai életbe való bekapcsolódást egyelőre nem tudom más formában elképzelni, mint ngy, hogy az erősebb segitse a gyöngébbet, a gazdag a szegényt. Nem alamizsnával, de szeretettel. Egy gyerekkorombeli mese jut eszembe. Egy ur megy az utcán, a templom előtt egy koldus, féllába ellőve, mellén vitézségi érem. Az ur zsebéhez kap, hogy pár fillért dobjon a kalapjába, de észreveszi, hogy otthon felejtette a tárcáját. Zavartan a koldushoz lép s igy szól: „Szánjak, jó ember, pénzem nincs, de engedd meg, hogy megszorítsam a kezed!“ ,.0;h uram — felelt a koldus —, evvel a kézszoritással boldoggá tettél, jobban esik. mintha gőgös gazdagok nagy pénzt dobnak a lábam elé!" Ilyen kézfogás volt a megrokkant, szebb, hősi időket látott magyar, koldus kultúránknak Böhm Rezső pár szava s olyan lenéző gesztus Fleischmann dr. hosszú cikksorozata. Politikánknak erősen kiépített szervezetei vannak, de azok munkájából hiányzik valami, a kulturális rész. Ezt a hiányt kezdik érezni politikusaink, ennek a hiányérzetnek megnyilatkozása Fieischmann dr. cikksorozata is, csak nem tudta megtalálni a helyes szempontot. Nem baj, a téve déseken keresztül tisztázódnak az eszmék. Leszögezem a szlovenszkói és ruszinszkó irók és kulturmunkások nevében s — mivel ismerem a gondolkodásukat, hiszen valamennyivel hivatalból és barátilag,összeköttetésben állói — mondhatnám: megbízásából is, hogy Fleischmann dr. cikksorozata mélyen sértő ránk, akik igaz önzetlenséggel, magunkra hagyatva, mindi;. csak egy célt. a szlovenszkói magyarság nemzet' érdekét tartva szem előtt tettük, amit tettünk amit egyáltalában módunk volt tenni, talán mé; többet is. Kijelenthetem mindannyiunk nevében hogy az irodalom viszonos segítségére igen'" számíthat a politika, de csak akkor, ha először • politika segíti az irodalmi életet annyira megerc södni, hogy az ne éppen csak hogy tengődjék, d politikai célokra erőfölöslege maradjon, másod szór, ha a politikai levegő annyira megtisztul vi bároktól és vásári szeméttől, hogy az irodalom jégverés és az elkeveredés veszedelme nélkii'1 közelíthessen hozzá. Mert ma bizony csak szatírát lehetne írni, nem hősköltepényt! . . . Ázsia ésTunisz hívői gyalog zarándokolnak Rómába A Szentév millió vándor ünnepe — A niceai zsinat 1600-ik évfordulója — A pápa és a divat Ami szabad (lodzsának, az diós lllnkánah A centralista és autonómista saitó összetűzése a szlovák-magyar kooperáció kérdésében Vasárnap, julius 19.
