Prágai Magyar Hirlap, 1925. június (4. évfolyam, 123-144 / 866-887. szám)
1925-06-11 / 130. (873.) szám
41 Megadoztatjják a lakbérösszegeket és 200 százalékkal fölemelik a Jsázosztályadáf Prága, junius 10. A fcgifomtosaib'b javaslat, amelyet a par- liamentmeik még e hónapban le kell tárgyalnia, az építési törvény. - Az építési pétika már hosszabb ideje foglalkozik ezzel a javaslattal s már csak négy vitás kérdés van. Az egyik aiz államti segélyeik elosztásának módja. Arról van ugyanis szó, hogy az alarm garancia megmar adjon-e, vagy pedig készpénzben adják-e meg a segélyt. Vitás még az is, hogy az ál-Iatini segélynél megmaradjon-e a különbség a községi, a szövetkezeiti építkezések és a magánépitkezések között. Ezt a szocialistáik meg akarják hagyni, viszont a polgári pártok azt kívánják, hogy a magánépitkezések ugyanolyan segélyben részesüljenek, mint a szövetkezetek. A jótállási összeg, illetve a segély nagyságában sem tudtak még megegyezni. A szocialisták javaslata szerint kisebb lakásöknál, 20—40 négyzetmétereseknél az állami jótállás 60 százalék legyen, 40—80 négyzetterjedelmiinél pedig 45 százalék. A polgári pártok az első esetben 50, a másodikban 45 százalékot javasolnák. Végül vitás még az építési törvény érvényességének ideje. A szocialisták háromévi érvényességet javasolnak, mert a lakók védelmének törvényét is három évre meghosszabbitották, a polgári pártok csak a jelen és jövő évre akarják a törvény érvényességét megállapit- tabni. A segély fedezetére szükséges tőkét egy a bérlőket megadóztató külön törvénnyel akarják megszerezni. A szocialisták a lakbérösszegek tízszázalékos megadóztatását javasolják, továbbá 200 százalékos fölemelését a házosz- tályadónak, amelyet ugyancsak a bérlőkre hárítanának át arányosan fölosztva. A házoszftályadó révén körülbelül 18 miliő koronát kap az állam s a 10 százalékos lakbéradó révén 50 miiét. A törvényt még juíms folyamán akarják életbelépteitmi. Ébrednek a ruszinok is Ungvár, junius 10. (R'iiszmszkól szerkesztőségünktől.) Mióta a prágai kormánypolitika véglegesen leszámolt a ruszinokkal és sajtóorgánumainak kiadta a jelszót a ruszin önállósági törekvések letörésére, a ruszin politika útvesztőbe tévedt. Az egységes cseh föllépéssel szemben ugyanis ma itt állnak egymás mellett a ki- sebb-nagyobb ruszin pártok, holmid elvi kérdéseken nyiargalászva és egymással marakodva, de tanácstalanul és tájékozatlanul. Egyetlen pártnak, a cseh agráriusnak van meg a legkikristályosodottabb programja, amely nem más, mint a centralista törekvések minél tökéletesebb végrehajtása. Ennek alapföltétele Ruszinszkó gazdasági reorganizációja olykép, hogy az minden tekintetben a mindenkori kormánytól függő, mindenre fölhasználható tömeggel rendelkező terület legyen. A céltudatos kormánypolitika hatesztendős offenzivája a legfontosabb ponton sikerült. A nyelvi kérdés rendezésének halogatásával a ruszin nyelvhasználat terén oly bizalmatlanságot idézett elő a kormány, hogy ma már a cseh nyelv tanulása ellen senki szót sem emel, sőt, mint a vasárnapi esetben az ungvári érdekelt szülők, egyenesen a cseh nyelvtanítás mellett korteskednek és annak az iskolákba való bevezetését is követelik. Vasárnap ugyanis a polgár tb 61 kikerülő gyermekek szülői megjelentek az ungvári tanügyi referátuson és arra kérték a tanügyi referenst, hogy gyermekeik továbbtanuíhatása érdekében segítse elő a cseh tannyelvű kereskedelmi, vagy más középiskola fölállítását. A parancsoló szükség tehát oda hajszolta a szülőket, hogy Ruszinszkó autonómiájának egyik alappillére ellen emelték föl bontó csákányukat csak azért, mert az idő halad, a gyermekek nőnek és nincs rá idő, hogy a nyelvi téren uralkodó bizonytalanság végét, Ruszinszkó autonómiájának hajnalát bevárják. Azok a ruszin körök, amelyek még komolyan gondolnak arra, hogy Ruszinszkó SWSKttHtifCt mindenki csak 2074 Gaspri ésTsa Hailitf M vesz, maminva. mmitm u$ Telefon 2691, 2692 ós 2603. Mummuumtáuunuumummaaatiímmmmmmmmumo valaha még hozzájut békeszerződésben biztosított autonómiájához, ma már fölébredve dörzsölik szemüket és lapjaikban azokat az ellentéteket, amik eddig elválasztották az egyes pártokat, jelentéktelen csekélységnek minősítik azon fenyegető front mellett, amit a kormány oly ügyes gyarmati politikával megépített és amely mellől most rendszeres Prága, junius 10. híalbrman volt népjóléti miniszter bécsi követté való kinevezésének elejtése rossz vért szült a szociáldemokratáiknál. A párt briinnd sajtóorgánuma: a Stráz Socialiismus legutóbbi számában nyílt támadást intéz emiatt Benes ellen. — Habrman miniszteri lemondása és követté való ki nem nevezése — írja a lap — a demokrácia elleni cselekvés. Hibás ebben Benes külügyminiszter, vele is le kel! számolnunk politikai téren. Benes nem tartotta be a szavát, mert Budapest, junius 10. Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése: A magyarországi feszült politikai helyzetről a mai Pesti Hírlap azt írja, hogy a tegnapi zárt ülés sem tudott kibontakozáshoz vezetni. Az ellenzéket nem sikerült rábírni, hogy a kényes kérdés további fejtegetésétől elálljon, de a kormány sem mutatott továbbment) engedékenységet az ellenzék követeléseivel szemben. A kormánypártban a tegnapi események után az a felfogás erősödött meg, hogy az ellenzék a Beniczky-ügyben újabb adatokat nem tudott felhozni, ezért a kérdésnek további napirenden tartása egyáltalában nem fog szélesebb hullámokat verni a közvéleményben. Az ellenzéki pártok is bizalmas tanácsülést tartottak, amelyen kiderült, hogy a demokrata blokkban egyesült pártok között Is megoszlanak a vélemények arra vonatPrága, junius 10. . Az a komédia, amit a koalíció a parlamenttel üz, ahogyan a törvényhozókat az orruknál fogva vezeti, páratlan a maga nemében. Az agrárvámrendelet kibocsátása után csak úgy ömlőitek a dicsőítő szavak a koalíciós sajtóban a koalíció párját ritkító összmunkájáról. A munkaprogram már julius végéig össze van állítva — írták a cseh lapok — s a parlament megszakítás nélkül fog ülésezni hetekig. Mindez azonban nem bizonyult igaznak. Félrevezették a közvéleményt. Szlovenszkó- ból és Ruszínszkóból fölterelték ide a képviselőket azzal, hogy legalább két napig lesz együtt a parlament. S tegnap délután, amikor a képviselők 16—20 órás fáradságos utazás után a parlamentbe érkeztek, alig egyórai ülés után ismét vonatra ülhettek, mert a ház elnökségének határozata szerint a plénum részére nincsen feldolgozott anyag. Hát hol van az óriási munkaprogram? A levegőben! A koalíciós pártok nem tudnak a hegükről megmozdulni. Még mindig az agrárvám által előidézett válság uralja a politikai helyzetet. Az agráriusok a mezőgazdasági iparcikkekre vámengedményt követelnek, ami ellen vétót mondtak a szociáldemokraták. Mindez természetesen csak a kulisszák mögött játszódik le. A plénum elé nem merik ezt a kényes kérdést hozni, jóllehet a német szociáldemokraták sürgős interpellációt nyújtottak be, hogy a kormány nyilatkozzék az agrárvám ügyében. Szavazás alá sernbocsátották ezt az interpellációt, hanem inkább a folyosókon traccsoltak a koalíciós képviselők, hogy a ház határozatképtelen legyen. A parlamentarizmusban sehol a föld kerekségén nem láttunk még olyat,' hogy egv törvényjavaslat előadója már a tribünre lép s a bizottság referádáját akarja leadni. A javaslatot már nyomtatásban kiosztották a képviselők között s hirtelen bejelenti a ház elnöke, hogy ezt a javaslatot leveszi a napirendről. Ez történt tegnap a parlamentben. A katonai bírák átlépését a polgári bírósághoz kellett volna letárgyalni. De a cseh nemzeti szocialisták azzal fenyegetőztek, hogy a javaslat ellen fognak szavazni, ha azt le nem veszik a napirendről. A nemzeti szpeiatámadásokat vezet a ruszinok ellen azzal a jelszóval, hogy: „a ruszinok vagy megtörnek és behódolnak, vagy elpusztulnak11. És ez — sajnos — igy van. Egyedül az ellenzéki magyarság tart ki még mellettük azon ezeréves együttélés alapján, amely nem csak jogokat, de kötelezettségeket is ró reánk. Habrman kinevezésének terve magáiéi a minisztertől eredt, sőt Masaryk elnök beleegyezése is biztosítva volt. Az alkotmánytörvény- eHenes kifogásra azt mondta Benes, hogy Habrman bécsi funkciójának nem lesz állami tisztviselői jellege s a dekrétum formális kiállítása nem kerül ellentétbe az alkoímány- törvénnyel. A „magas bürokratizmus" nyomására azonban meggondolta a dolgot Benes s elejtette Habrman követi jelölését. Ezzel Habrmaní óriási igazságtalanság érte s súlyos politikai következményei lesznek Benes kétszínű eljárásának. kozólag, hogy milyen határig mehetnek a Beniczky-üggyel kapcsolatban a kormány ellen folytatott harcukban. A szocialisták és októbristák végletekig menő harcot akarnak, mig a demokratáknak álláspontja a*z, hogy a polgári ellenzék olyan harchoz, amely forradalmi jelenségeket idézhet elő, nem adhatja oda magát. Ezt a felfogást hangoztatják Vázsonyi és Szilágyi is. A szociáldemokraták látván a hangulatváltozást kijelentették, hogy egyáltalában nem gondolnak olyam harcra, amely forradalmi jelenségeket idézhetne elő. A Bethlen-kormány megbuktatása szerintük nem szolgálja jelenleg politikájuk céljait, mert e pillanatban a legnagyobb valószínűség szerint jobboldali koncentráció kerülne hatalomra, ami az ő álláspontjuknak érthetőleg még kevésbbé kívánatos, mint a mostani. listák ugyanis nem tartják alkalmasaknak a hadbirákat arra, hogy a polgári bíróságnál dolgozhassanak. Ezt tudták ugyan Stribrnyék már akkor, amikor a bizottságban letárgyalták a javaslatot. Ott azonban megszavzták. a parlamentben viszont ellene vannak. Némán elhallgatja a cseh sajtó azt a lehetetlen esetet is, ami a szenátusban történt. Thor iparospárti szenátor ugyanis bebizonyította, hogy a szenátusnak beterjesztett szociális biztosítási javaslat nem tartalmazza a képviselőház által elfogadott módosításokat. Vagyis a szenátus vakon elfogadta a javaslatot eredeti szövegében, a parlament módosításai nélkül. A szenátus elnöksége nem törődött ezzel az alkotmányellenes ténnyel. Az ellenzék gúnyosan mosolygott a törvényhozás eme módja fölött, a koalició pedig rá sem hederitett. Így készülnek nálunk a törvények! Kramár is megkapta az elégtételét. Kilépett két napra a petkából, hogy erélyes fellépésével keresztülvigye pártja követelését a koalícióban. A koalíció többi pártjai azonnal megadták azt s ma már meg van az állami tisztviselők drágasági segélyére a fedezet. A koalíció tizes bizottsága a következőképpen oldotta meg ezt a kérdést: A drágasági segély fedezetét 175 „cu- kormillióvaí" fedezik. A nyerscukor árát 215 koronáról leszállítják 204-re. A belföldi ás külföldi ár különbözeiét a cukorgyáro- sok leadják az államnak s ezzel 175 millió koronát nyer a segély fedezetére. A cukor ára kilogramouként továbbra is 4.40 korona lesz, vagyis a fogyasztóközönség részére nem drágul a cukor. Ez a kompromisszum ismét csak Svehla müve s neki sikerült Kramárt rábírni arra, hogy újból belépjen a pelkábaA petka tehát ismét komplett. A vám kérdésénél is Svehla biivészies ügyességgel egyengeti az utat a kompromisszumra. Az agráriusok követelik a következő mezőgazdasági cikkek vámleszálll- tását: Szerszámok, kaszák, kapák, villák, láncok, mótorok, ekék, dinamógépek, elektron ló torok, másfajta mezőgazda-sági gépek, továbbá cipők, harisnyák és kocsikenőcs. A Bohemia értesülése szerint a koalíciós többség a fenti cikkekre 'vonatkozóan jelentős vámkedvezményeket ad. Mindezek a kompromisszumok azonban a nemzetgyűlés megkérdezése nélkül történnek. Az az idegesség, amely ma a koalícióban uralkodik, csak a közelgő választásokra következtet. Parlamenti körökben azt a hirt kolportálták tegnap, hogy a választási törvényt júliusban módosítják, sokkal élesebb formában, mint ahogy az eddigi tervek szóltak. S aztán ősszel a „megváltoztatott11 választási törvény alapján feloszlatják a képviselőházat s kiírják az uj választásokat. »♦♦♦♦♦«>»<* **«>❖♦♦♦«>♦♦♦♦ A P. M. H. CSÜTÖRTÖKI ROVATA bja: Fenyves Pál írók és írások Gragger Róbert Prága, junius 10. Berliniben nemrég kongresszusra gyűltek össze a magyar tudományos élet külföldi képviselői és az a névsor, melyet a hirlapok akkoriban közöltek, meglepte még a mi elfásult közönségünket -is. A magyar tudományosság térhódítása és hatalmas fellendülése a kultúránk szempontjából nevezetes helyeken: Berlinben, Becsben, Rómában, Konstantinápolyban, Dorpatban, New Yorkban, nem utolsó sorban itten Prágában is (hol a cseh egyetemen most kezdte el előadását Bújnák Pál .egyet, magántanár Petőfi költészetéről), világraszóló bizonysága nemzeti művelődésünk erejének. A tudományos világ góthai ahnanachiának, a Minervának kiegészítéseképpen Berlinben megjelenő Minerva-Zeitschrift, Nachrichten fiir die gelehrte Weít legutóbbi számában Csekey István, a közigazgatási jog tanára a dorpaíi egyetemen, hosszabb cikkben ismerteti azt a nagyszabású munkát, melyet á magyar tudomány külföldön élő képviselői folytatnak. Gragger Róbert bámulatos szervezőképességének és nem lankadó munkakedvének köszönhető, hogy a berlini egyetemen néhány év alatt mintaszerű intézetté fejlődött az Ungarisches Institut, melynek gazdag könyvtára, értékes archívuma, számos német nyelvű kiiadvám'a ma már nélkülözhetetlen részét képezi nemcsak a magyar, de a nemzetközi tudománynak is. A Gragger Róbert fáradozásának köszönhető, hogy napfényre került egy löwe- ni kódexből egyik legértékesebb nyelvemlékünk: egy ősrégi Mária-siralom, ő adta ki a legszebb magyar anthologiát a B-ibMotheca mundi sorozatában, ő adta közre Petőfi évében a legjobb német Petöfi-gyüjteményt az Insel-Bücherei takaros kötetében, ő rendezte be a CoUegium Hungaricu- mot Berlinben, ő a lelke, spiritus rectora minden tudományos munkának, mely külföldön a magyar művelődést szolgálja. Ungarische Jahrbiicher címen jelenik meg az a negyedéves folyóirat, mely ennek a tudományos munkának eredményét ismerteti. Vaskos kötetté növekszik az Ungarische Jahrbücher egy- egy száma és a nemzetközi tudomány ösmert n'vei adnak benne egymásnak találkozót. Ez a nemzetköziség jellemzi a Berlini Magyar Tudományos Intézet működését is, melynek előadói nagyobbrészt a német tudósok sorából kerülnek ki. Az Intézet kiadványa! közül a BibLiograpbia Hungáriáé már koncepciójánál fogva is rendkívül nagyjelentőségű. Rendszeres összefoglalásban tartalmazni fogja mindazon idegen nyelvű nyomtatványoknak címét, melyek a magyarságra vonatkoznak és ilyenformán kiegészíti és tovább vezeti Petrik múlt századból való könyvjegyzékét. Élet é. tudomány kapcsolata sehol sem mutatkozik olyan világosan, mint az Intézet jogi, ke'gazdasági és történelmi kiadványaiban, melyek a müveit közönség szélesebb rétegének érdeklődésére számíthatnak. Ennek a közönségnek szervezéséről is történt gondoskodás, amikor Berlinben megalakult a Magyar Intézet Barátainak Egyesülete, mely tagjait a világ minden tájékáról toborozza. Most, amikor a kassai Kazinczy-Társaság, a komáromi Jókai-Egyesület, a pozsonyi Toldy-Kör avagy magánosok közmegegyezés .nélkül, talán- talán egyetértés nélkül, kis érle tezoek a csehszlovákiai magyarság kulturális életének megszervezésével, időszerű rámutatni a berlini példára. Ami lehetséges volt Brandenburg homokján, talán sikerülni fog a mi vidékünkön is, hiszen Gragger Róbert is a mi vidékünkről származott el Berlinbe: olyan épületet emelni a magyar művelődésnek, mely biztosan áll majd az Idők viharában. — (A Ml Lapunk.) Szlovenszkó egyetlen magyar ifjúsági lapja junius elsején újból gazdag tartalommal jelent meg Scherer Lajos tanár ügyes szerkesztésében. Urr Ida gyönyörű költeményt ajándékoz benne az ifjúságnak. Emilé Verhaeren belga költő híres munkájából: „Az Elet himnuszai“-ból Karle Sándor művészi fordításában közöl a lap értékes részleteket, úgyszintén a világ főcserkészének, Sir Róbert Baden Powell-nak két kis munkáját is hozza. Tartalmas útleírások , helyes diákverse'k, megkapó tábori történetek váltakozva követik egymást, nem marad el a szórakoztató humor és — kercsztszó- rejtvény sem. A Mi Lapunk a magyar diákság fakadó tehetségeit erős munkába tudja állítani, amit a fiatal munkatársak hatalmas gárdája a legjobban bizonyít. A lő oldalas lap ára 2 Kő. Megrendelhető a szerkesztőnél: Luőenec, Ma- dách-utca 21.'9 Ajánljuk a szülök, diákok, cserkészek figyelmébe! (o) A szociáldemokraták le akarnak számolni Dénessel A modQor szociáldemokraták nem akarták Bethlent megbuktatni A Iűtszatpariamentorizmas kulisszái mögül Még mindig az agrárvámok! — Kramár kibékült a petkával — A cukor édesíti meg a tisztviselők kenyerét — A választási reform keményebb lett, mint tervezték Cs-^ortök, jnnius 11.