Prágai Magyar Hirlap, 1925. június (4. évfolyam, 123-144 / 866-887. szám)

1925-06-21 / 138. (881.) szám

* A P. M. H. VASÁRNAPI ROVATA írja: Schöpflin Aladár mmm tm Budapest, június 20. Kedves kis történetke, elmondom. Egy kis budai vendéglő kertjében együtt vacsoráztunk Rippl-Rónai Józseffel, a nagy magyar festővel. Mostanában nagyon sok ember próbál kenyeret keresni azzal, hogy végigjárja a vendéglőket, kávéházakat és árul valamit a vendégnek. A mi asztalunk­hoz is odajött egy fiatalember, rajzblokkal a hóna alatt, hozzám fordult és megkért, en­gedjem magam lerajzolni. — Ne engem rajzoljon, — mondtam én Rippl-Rónaira mutatva, — hanem ezt az urat, ni. Neki van jó portrait-feje. A fiatalembernek már kezében is voft a rajzpapir és ceruza, a mesternek késő lett volna tiltakozni, rezágnáltan tűrte, hogy a gyorsrajzoló lekapja a vonásait. A korcsmái művésznek persze fogalma sem volt róla, kit rajzol. A közönségből azonban sokan is­merték a mester ezüstsörónyes, karakterisz­tikus fejét s mosolyogva nézték a rajzolási műveletet A kép elkészült, a „művész" szignálta is a nevével és odanyujtotta először nekem. Annyira-amennyire hasonló volt a rajz, tűr­hető mesterember-munka. Odaadom a mes­ternek. Egy pillanatra elborult a szeme, az arcán valami fájdalmas vonaglás futott vé­gig, aztán jólelküen mondta a „művészinek: — Ügyes rajz, jól van, fiam. Aztán megkérdezte, hogy mennyit szok­tak neki fizetni ilyen rajzért. — Hát... ki mennyit akar, — őtölt-ha­tolt a rajzoló. A mester szemében csöndes mosoly csillant fel. Elkérte a rajzolótól a ceruzát és ráírta a rajzra: „Ez én volnék, Rippl-Rónai." Visszaadta a rajzot a fiatalembernek s ezt mondta: — Ezt adja el így, ahogy van valakinek. De nem ám olcsón, ötszázezret kérhet érte. A rajzoló nézi az aláírást, elsápad, za­varba jön és ajkán szó nélkül elszalad az asztalunktól, a korcsmákért kijárata felé. Rettenetesen meg volt ijedve. A kijáratnál fogta el egy úriember, aki egy távolabbi asztaltól figyelte a jelenetet. — Mutassa azt a képet! A rajzoló tovább akart szaladni, de az ur megfogta a karját, kénytelen volt meg­mutatni a rajzot. Csak szavakat váltottak ketten, aztán láttam, hogy az idegen ur pénzt ad a rajzolónak. Még csak ennyit hal­lottam, hogy: — Csak azért, mert egy vasam sincs. Ezt persze a rajzoló mondta. Átvette a pénzt, úgy láttam, hároszázezer korona volt. Elszaladt, kipirultan, mintha kergették vol­na. A vevő pedig vitte a képet asztaltársai­nak mutogatni. Büszke és boldog volt. * A mester csöndesen mondta: — Sajnálom ezt a szegény fiút. Ki tud­ja, talán ő is arról álmodozott valaha, hogy művész lesz, nagy vásznakat fog festeni. Ta­lán lehetett is volna belőle valami, mert nem egészen ügyetlen. Ki tudja, mi juttatta idáig, nyomor, a küzdelem lehetetlensége ezekben a mostani időkben. Most már el van veszve. Sohase lesz belőle semmi. Aki művésznek indul és ide ér, annak számára nincs többé menekülés. Mert ez az élet, ez a foglalkozás örökre tönkreteszi az emberben a művészt. — Jól tudod, pajtás, hogy én mennyit küzdöttem. Az emberek nem értették a ké­peimet, sokszor ki is gúnyolták. Voltak mu- vésztársak, müértök, akik megbecsültek, egyre nagyobbra tartottak, de vevő bajosan akadt müveimre. Már negyvenéves elmúl­tam és még mindig olyan szegény vőltam, mint a templom egere. Napról-napra éltem, küzködve, Párisban épp úgy, mint Budapes­ten. Hát nem boldogultam hamar és köny- nyen. Sokszor voltam olyan helyzetben, hogy kénytelen leszek megalkudni az embe­rek Ízlésével, sőt talán olyasvalamire vete­medni, mint itt ez a szegény fiú. De nem tudtam. Az volt a szerencsém, hogy nem tudtam, hiába akartam volna másképp fes­teni, mint ahogy a szivem diktált. Ez a ku­tya természetem nem engedett. És mindig bíztam benne, hogy el fog jönni a jobb idő, amikor megismernek és megértenek, ki va- gy ok. — Úgy van az, Jóska, — mondtam én, — hogy az igazi művésznek próbája az, hogy tud-e megalkudni. Ha tud, akkor nem igazi művész és nem is lesz belőle soha nagy művész. Az anyagi előnyökkel, sőt kényszerekkel szemben való ellenállóképes­ség, vagyis az erkölcsi erő ugyanúgy hozzá­tartozik a kiválóság, a tehetség teljességé­hez, mint a kifejező képesség, a fantázia, a technikai készség és minden más pár excel­Vasárnap, junius 21. íence művészi kvalitás. Minden nagy' ember­ben meg volt; államférfiban, tudósban, Író­ban, művészben. Voltak közöttük, akik na­gyon mohón kívánták az anyagi sikert, a fényűzést, a gondtalan életet, próbáltak is megalkudni. De kiderült, - hogy nem tudtak, vagy szánalmas kudarcot vallottak, vagy silány elgondolásból remekművet alkottak. Azt olvastam valahol, hogy Dosztojevszki egyszer szenzációs bűnügyi regényt akart Írni, amivel sok pénzt lehet szerezni. És megírta a Raszkolnikovot. A géniusz erősebb volt. mint ő. A géniusz erősebb, mint az em­ber. A géniusz mindig legyőzi az anyagi kényszereket. Ha nem tud győzni, akkor nem géniusz. A génié nem ura a géniuszának, ha­nem szolgája. — Akik biztatóan indultak, a géniusz külső jeleivel, de útközben lesiklottak, meg­alkudtak. becsületes dolgokat csináltak a külső sikerért, azokban nem élt a géniusz. Nem születtek másra, mint arra, hogy ügyes rutin-emberek legyenek. Mert a géniusz nem bizonyos kvalitások tultengését jelenti, ha­nem a kvalitások összességét, az egész egyéniség nagy kvalitását. Te hiába próbál­tál volna küzdelmes fiatal korodban olyan módon pénzt keresni, mint ez a fiatalember itt, megbuktál volna bele, sohase tudtál volna olyan rajzokat csinálni, amelyek a korcsmái közönségnek tetszenek. Viszont ez a fiatal­ember nem tudott volna idáig jutni, ha gé­niusz van benne. Elhallgattunk. A mester elgondolkozva nézett a poharába. Aztán csöndesen ezt mondta: — Lehet, hogy igazad van. De azért csak szabad ezt a szegény fiút sajnálni. óra volt, amikor végre az emboriakta Kings- bayba érkeztünk. Eddig tart Amundsen jelentése. Szemtanuk beszélik, hogy az északsarki repülők visszatértük után halálosan fárad­tak voltak és a rossz táplálkozás miatt minden ellenálló erejüket elveszítették már. Csak lassan lehetett tőlük megtudni élményeiket. Röviden azt lehet mondani, hogy ütjük négy hét alatt nem volt egyéb, mint folyto­nos küzdés a fenyegető halállal. Berlin, junius 20. /A repüléssel összekötött hős leitek és kalandos utazások valahogy jobban hozzák lázba a modern embert, mint más mai vitéz­ségek. A világháború igazi hősei a Richthof- fenek és a Robinson kapitányok voltak, az ö népszerűségük emelkedett a legmagasabbra a frontmögöttiek előtt s az a láz, mely Mont- golfier, Wright, Bleriot és Zeppelin óla meg­maradt, még ma is visszatér, ha az ember uj légi hőstettet visz véghez. Amikor a világ­háború után az amerikai repülők először szállták körül aeroplánnal a földet, Ameriká­ban napokig nem beszélt másról emberfia, mint erről az „exploit“-ról. De a jó öreg Európa sem hagyta magát, sőt lepipálta a bigg baby hősködését: Friedrichshafenben, Európa szivében, a bodeni tó évezredes kul­túrájú szelíd lankái mellől felemelkedett Eckener kapitány, hipp-hopp megjelent a Woorwo 1 th-Building ötvenhat emelete fölött a newyorki embermilliók féktelen örömére. S ez a tavasz ismét megmutatta Ameri­kának, hogy Európa tud valamit. Ez a tavasz megint hozott egy légi hőstettet, nagyot is, szépet is, keményet is, kalandosat is — Amundsen két repülőgépével, öt társával nekivágott az arktikus óceánnak s uj, ember- fölötti munkával gazdagította a történelmet. Oh. Amundsen nagyon jól tudta, mi vár reá! Mi nem tudtuk; mi azt gondoltuk, két jó motor óránkinti 150 kilométer sebesség, elég ez ennek a néhány ezer jeges kilométernek. De az ötvenéves, tapasztalt kutató, aki már többször küzdött a halállal a sarkok közelé­ben, tudta, hogy viharok és szelek, ködök és az Északi-tenger, ez a legkiszámíthatatla­nabb és legraffináltabb víz. ezer nehézségű hoz számára. Mégis elindult, négy hétig küz­dött él-ettel-halá 11-al s ha célját nem is érte el, bátorsága örök marad, tiszta hősiessége örök marad. Európa uj győzelme ez az ut. Mert ám­bár nagyrészt amerikaiak finanszírozták az expedíciót, aki és ami benne részt, vett, Európa volt. Amundsen és legtöbb társa norvég, a kiváló repülőgépek, melyek nagy- szerűségének, szilárdságának köszönhették az utazók életüket, német eredetűek, (a Dor- nier-Wal-tipushoz tartoznak) & olasz gyár építette őket Pisában, a repülőgépre szerelt Rolls-Rojce-mótorok pedig angol gyárból kerültek ki. Egész Európa képviselve volt a bátor tettnél, s az a 160.000 nágyzetkiomé- ternyi terület, melyet az expedíció kercsztiií- repülí, jogosan válik európai tulajdonná. Hogy repülőgépek mily hamar oldják meg a legnehezebb problémákat is, mutatja ez az ut. Néhány hét: vagy visszatérés vagy halál, hosszú gondolkodásra nincs idő. Min­den szenvedés sűrítve, a baj halmozva, né­hány rideg vagy-vagy és levegő éf viz és nincsenek szánok, sátrak, kutyák, tüzelő­anyagok, melyek időt engednek a fölocsu- dásra. Nansen annakidején, amikor kivonult expedíciójával az északi sarkot felfedezni, három évig tűnt el a világ elől, három évig' tartott, míg visszaérkezett. Ma Amundsen a meggyorsított élettempóval három hét alatt száguldottá végig az elpusztulás, a siker vagy a megmenekülés összes eshetőségeit — három hét alatt hallatlanul merészen beha­tolt az örökké elzárt és fenyegető jégbiroda­lomba, óriási utakat végzett ott és vissza­tért. A világ gyors tempója ütemezett erei­ben, a modern kor tornadója, mely ma, a huszadik században még a halálvárasokat és a bátorságokat is meggyorsítja. Oslo, junius 20. A Heirmdall nevű hajó fedélzetéről Amundsen eredeti jelentést kül­dött az európai nagy lapok szerkesztőségei­be; mely többek között a már ismeretes részleteken kívül a következőket tartalmaz­za: Azonnal az indulás másnapján Amund­sen szükségesnek látta, hogy az élelemada­gokat napi 300 gramra szállítsa le. Az N. 25-Ös repülőgép adta a legnagyobb nehézsé­geket. „Minden energiánkra szükség volt — mondta Amundsen, — hogy a jégbe zárt re­pülőgépet ismét startképessé tegyük. Ezalatt a huszonnégy nap alatt annyi borzalmat el­lünk át, az Északi-tenger annyi kiszámítha­tatlan hangulatát kellett tűrnünk, hogy már gyakran majdnem kétségbeesésbe estünk. Végre hosszas erőfeszítések után sikerült a gépet szabaddá tenni. A jégszoritás követ­keztében számos hiba esett rajta, mégis a jágtömbökön keresztül ahhoz a starthelyhez tudtuk vontatni, melyet nem messze leszál­lásunk helyétől készítettünk. Most kezdőd­tek a legborzasztóbb napok. • Junius 14-én a jégen hatalmas repedések keletkeztek, úgy hogy nehéz munkánknak majdnem egyharmada tönkrement. Nem volt veszteni való időnk és junius 15-én hozzáláttunk a síaripróbához. A gépeket megszabadítottuk minden fö­lösjeges tehertől, kidobtuk majdnem egész podgyászunkat és csak a legszükségesebb dolgokat hagytuk meg. 10 óra 40 perckor megállapítottuk az irányt és izgalmas re­pülés után, mely részben ködön, részben vi­harokon át vezetett, elértük a Nordkap északkeleti részén levő szárazföldet. 8 óra 35 percig tartott visszaröpiilésiink. Ekkor kikötöttünk és kedvező szelekre vártunk, hogy folytathassuk repülésünket, összesen csak 120 liter benzinünk maradt arra, hogy Hobby hajónk környékére érkezzünk s föl- vehessük az érintkezést keresőinkkel. A köd következtében visszatérésünk alatt csak részben figyelhettük meg az alattunk levő telepet. Vlsszarepülésünkben körülbelül 60.000 négyzetk lométert röpültünk át s így ex­pedícióm összesen 160.000 négyzetkilomé­ter ismeretlen vidéket keresztezett. Közvetlenül megérkezésünk után észre­vettük a Sjoeniv nevű vitorlást, mely bál­navadászat céljából érkezett a Baads-fjord- ból. Azonnal érintkezésbe léptünk, majd a repülőgépeket, melyeket a vitorlás kezdet­ben csak vontatott, a fedélzetre vittük. Az éjszaka folyamán a szél viharrá vált s igy kénytelenek voltunk a Franklin-öböl nyugati részén kikötni. Mivel junius 16-án sem mu­tatkozott javulás, a repülőgépeket az öböl egyik részében hagytuk és a Sjoertiven a Kingsbayba utaztunk, hogy onnét benzint hozzunk a repülőgépek számára. Reggel 1 Esirép&i dervisek táncoló precessziója Ezeréves szokás, amely olyan szent, mint a derviseké — A P. M. H. brüsszeli tudósítójától — Brüsszel, junius közepe ősrégi szokás: szent kultusz. Egyszer évenként, rendszerint pünkösd idején Lu­xemburgból és Belgiumból összesereglenek a hivők, hogy megünnepeljék azt a napot, amelyen Európában egy darab dervisvilág elevenedik meg. Echternach városka közelé­ben van Szent Wíllibrord sírja. Ide zarándo­kol a:' körmenet, amelyen az ország szine- javával szegény emberek tömege egyesül és szent áhítattal felsorakozva megindulnak a sir felé. A városka a nagy napot megelőző estén tízszeresére nő. Az emberek sátrakat ütnek fel a mezőkön és aki este kimegy a szabad­ba, azt hiszi, hogy egy nagy cigánykaraván táborába került. A gazdag zarándokok sátrai nehéz selyemből és bársonyból készültek és külön e célra szerződtetett zenészek ősrégi dallamokat játszanak. Az emberek kereszt- betett lábbal a földön ülnek és lelki előké­születeket tesznek a nagy napra. így telik el az egész éjszaka. Senki sem mozdul. A kép keleti jellegű — az európai dervisek utódai a Korán derviseinek és mindenben híven utá­nozzák őket. Reggel hat óra. Kürtrivalgás, dobszó. A zarándokok némán, sápadt arccal felsora­koznak. Nincs szükség rendezőkre. Az em­berek önmaguktól tömörülnek sorokká, osz­tagokká. Ezrenként állnak fél négyes sorba. Mikor az utolsó is besorakozott, olyan csend ál! be, hogy minden rezzenést, minden légy- zümmögést meg lehet hallani. A csendbe halk akkordok rezdülnek. Lassú, szomorú ütemek. Senki sem mozdul. Az arcokon ott ül az átvirrasztott éjszaka. Vértelenek, kifejezéstelenek. A zene lassan fokozódik és hirtelen, mintha valamibe beleütközne és földrehull- na, elhallgat. Ebben a csendben teszi az embertömeg az első lépést, ezrek egyszerre. A lépést követő pillanatban teljes erővel felbugnak a hangszerek és a tömeg a lassu, méltóságteljes ritmusoknak megfelelően megindul a szent sir felé. A zászlókat magasra tartják és a tekin­tet merevségéből engedve, mintha a zene hatalma alá kerülne: az arcok kipirulnak. A zene üteme gyorsul, a menet lépései szaporábbak és a szemek felcsillannak. Mi­nél jobban közeledik a zarándokcsoport a sírhoz, annál jobban szilajul a zene üteme és a régi zsoltári zene kezd veszedelmesen hasonlítani a modern négerzenóhez, a simmi- hez és a foxtrotthoz. Most kezdődik csak a tulajdonképpeni processzió. Fehérszakállas papok teljes or- nátusban hangosan, vontatottan 'énekelve imádkoznak. A zene tusst játszik és egy marsba kezd, mely harcra pezsdit. Az em­bertömeg hirtelen ugróstáncba kezd. öt lé­pést ugrik előre, hármat vissza. így köze­lednek a szent sirhoz. Az ugrós tánc az ar­cokat megváltoztatja. A vér kitörni készük A bőr feszül, a szemek csillogása a fanatiz­mus őrületét árulja el. Öreg, őszhajn férfiak és matrónák dervismódra ide-oda ugrándoz­nak, mind gyorsabban, mind fékeveszetteb- ben ... ezer mell zilál... ezer torokból kü­lönös hangok törnek elő ... és a sir előtt hirtelen megtorpanva le­rogy az első sor és utána a többiek. Magán- kivületben igy fekszenek, inig a sir szent őrei, akik egyszersmind papok, áldólag ter­jesztik karjaikat az európai dervisek fölé. Este nagy lakomával zárul a processzus széni nap. L.—p.­Syfilidologe Dr. Kolb oxelőtt a prágai, frauki’urti ás berliui bőrklinikák tauársegédjo és másodorvosa SS. VodBIStova szám. Wassermann vizsgálat! P ftl lf| Sgappai $y§ ffg§ § fül monopol9 jw a ítiliia mosószerek, -m* * ni ....mim............in----■KgTwry-s'wiagMiw.'ii.' a.'mer. Am mMlsen mint isiit §If€M a Halál ellen Az európai technika diadala — Négy hétig íialálveszedeleinben — A csodálatos meg­menekülés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom